Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-24 / 141. szám, csütörtök

Fejlesszük o dolgozóit kezdeményezését A KSZT XIV. PLENÁRIS ÜLÉSÉNEK VITÁJA A KSZT XIV. plenáris ülésének má­sodik napján V. Koukol, a KSZT tit­kára beszámolót tartott a felsőbb szakszervezeti szervek múlt évi zár­számadásáról. A vitában H. Ostrihnhuvá a szocia­lista munkaverseny kibontakozásáról beszélt a krompachyi üzemekben. Rá­mutatott, hogy a krompachyi Ko­vohutában az ésszerűsítő jatfaslatok megvalósításával eddig 390 000 ko­ronát takarítottak meg. Jó eredmé­nyeket értek el a krompachyi Vil­lanyművekben is: az első negyedévi tervet sikeresen teljesítették és 873 ezer korona értékű villanyáramot ter­meltek terven felül. J. Machek, a dél-csehországi kerü­let szakszervezeti tanácsának elnöke elmondotta, hogy a kerületben 13 770 kollektív és 80 05Ü egyéni kötelezett­ségvállalás alapján 80 vállalati és 682 Guineai vendég V. Dávid miniszternél ' (CTK). — Václav Dávid külügymi­niszter május 21-én fogadta Diallo Alphat, e Guineai Köztársaság kül­ügyminisztériumának államtitkárát, csehszlovákiai látogatása alkalmából. Diallo Alph'at május 22-én fogadta dr. František Kahuda, iskola- és kul­turálisügyi miniszter is. Szovjet hegedűművész hangversenye a Prágai Tavaszon (CTK) A Prágai Tavaszon május 22-én a Művészek Házában hangver­senyt adott a hazánkban is 1ól is­mert Igor Bezrodnij szovjet hegedű­művész. A hangversenyen Abram Makarov kíséretével Schubert, Loca­telli, Franek műveket, valamint Pro­kofjev II. szonátáját és Sosztakovics prelúdiumát adta elő. Fellépése nagy sikert aratott. Igor Bezrodnij -művészi pályafutá­sának kezdete Csehszlovákiához fű­ződik. 1947-ben mint 9. osztályos ta­nuló aranyérmet nyert a prágai Vi­lágifjúsági Találkozón, két évvel ké­sőbb pedig a Prágai Tavasz Kube­lík versenyén első díjat kapott. 1954­ben és 1959-ben hangversenykörúton volt Csehszlovákiában­0 rovioFM • Bár a Magas Tátra csúcsait még hö födi, már a hagyományos tátrai nyár gazdag programját készítik elö. Az idén júniusban kezdődnek a járási- békeünnep­ségek. A tátrai nyár részét képezi majd a néprajzi fesztivál, a fúvószene feszti­válja és a hagyományos Woiker-Polian­ka. Számolnak a košicei Állami Színház vendégszereplésével is. • Szerdán, május 23-án Karlovy Varyból Košicére érkezett a szovjet komszomoils­ták 33 tagú turistacsoportja. Néhányna­pos kelet-szlovákiai látogatásuk során a vendégek építkezésekre, üzemekbe és szővetkezetekbo látogatnak. • Az iskolákban már készülődnek a hagyományos iskolai kirándulásokra. A prágai és a bratislavai Turista terve sze­rint az iskolai kirándulásokon összesen 1 130 000 gyermek vesz részt. Több mint 70 különvonat és több száz autókár áll a fiatalok rendelkezésére május és jú­nius folyamán, hogy megismerhessék ha­zánk természeti szépségeit és történel­mi műemlékeit. üzemi szocialista kötelezettségválla­lást tettek. A kötelezettségvállalá­sokban a dolgozók több mint 90 mil­lió korona értékű áru terven felüli termelésére és csaknem 12 millió ko­rona önköltség csökkentésére tettek ígéretet. V. Vald, a Bányászati és Energe­tikai Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottsága elnö­kének helyettese a vitában a beruhá­zási építkezés kérdéseivel kapcsolat­ban megállapította, hogy a dolgozók összpontosított kezdeményezésével számos problémát sikerült megoldani, és sikerült leküzdeni azokat a nehéz­ségeket, amelyeket sok helyen az elégtelen tervezési, építési és terme­lési felkészültség okozott. Ezt bizo­nyítja a mélníki, lipnói, kamyki, or­líki erörttűvek, valamint a Hradec, Čechy, Sucany— Podbrezová szakaszon az energétikai .elosztórendszer építé­sének gyorsabb üteme. A vitában huszonheten szólaltak fel. Utána egyhangúlag határozatot hoztak, mely a nyári fő feladatok teljesítésére szólítja fel a szakszer­vezetek tagjait és szerveiket. A plénum továbbá jóváhagyta an­nak a levélnek szövegét, amelyet az egyetemes leszerelési és béke-világ­kongresszus nemzetközi előkészítő bizottságához intéztek. A Központi Szakszervezeti Tanács örömmel fo­gadja a kongresszus összehívását és támogatja napjaink legégetőbb kér­désének megoldását. A libanoni küldöttság visszatért hazájába (CTK). — Szerdán, május 23-«n Prágából Beirutba utazott a liba­noni küldöttség Pierre Gemajel közmunkaiigyi- és közlekedési ál­lami miniszter vezetésével. A vendégek abból az alkalomból Iá. togattak hazánkba, hogy a Csehszlo­vák Légiforgalmi Társaság repülőjá­ratot nyitott Csehszlovákia és a Li­banoni Köztársaság fővárosa között. , A küldöttség hatnapos látogatása fo­: lyamán megtekintett több főiskolát, ! nyugat-csehországi fürdővárost, az őrlik és a slapyi vízierőműveket stb. A küldöttség vezetőjét fogadta Vi­liam Široký miniszterelnök, Václav Dávid külügyminiszter, valamint dr. František Vlasák, közlekedés- és táv­összeköttetésügyi miniszter. Kitüntetés a jó munlcéért (CTK) — A Kelet-Szlovákiai Vas­mű építkezésén szerdán, május 23-án a CSISZ magas kitüntetését — a Fu­Cík díszjelvényt — adták át Vla­dimír Flímernek, a košicei Kohásza­ti Üzem egyik legjobb fiatal építőjé­nek. A CSISZ Központi Bizottsága ez­zel értékérté a Kelet-Szlovákiai Vasmű építésén végzett eddigi sikeres mun­káját, valamint a CSISZ-ben kifejtett tevékenységét. Vladimír Flimmer, a 23 éves bagge­res két éve dolgozik a Kelet-Szlová­klai Vasmű építkezésén. Azelőtt a Ziar nad Hronom Szlovák Nemzeti Felkelés Üzem építésén végzett ered­ményes munkát. A kohókombinát építkezésén szocialista munkabrigád címért versenyző ifjúsági kollektívát vezet. Vladimír Fiimer kollektívája, az építkezés legjobbjai közé tartozik. Gépükkel havonta 8—9 ezer köbméter földet mozgatnak meg. I Leleplező tények Pholsena a laoszi helyzetről Rangoon (CTK) — Quinim Pholse­na, a laoszi törvényes kormány kül­ügyminisztere, aki Rangoonba érke­zett, hogy Souvanna Phouma minisz­terelnökkel találkozzon, kijelentette, hogy Laosz népe határozottan szem beszáll az ország kettészakítására irányuló minden kísérlettel. Quinim Pholsena az újságírók kér­désére adott válaszában kifejezte az a nézetét, hogy uz USA csapatainaK thaiföldi összpontosításával kapcso­latban Laoszban a helyzet nyugtala­nító. Peking (CTK) — Az Oj Kína hír­ügynökség a Laosz Hangja rádióál­lomás közlésére hivatkozva jelenti, hogy a laoszi hazafias erők kezébe kerültek Nosavan lázadó csapatainak értékes okmányai. Ezek az okmányok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Nosavan csapatai amerikai tisztek vezetésével a felszabadított területek ellen úgynevezett „győzelmes táma­dást" Indítottak és ezzel megszeg­ték a fegyverszüneti egyezményt. Az elkobzott okmányok között van O. Ratikounnak. a Boun Oum klikk vezérkari főnökének 1961. november 2^-én kelt titkos parancsa, amely szerint a támadásnak 1961. december 2-án kellett volna kezdődnie. E to­vábbi okmány arról tanúskodik, hogy a lázadó csapatok a tűzszünetet ka­tonai erejük fokozására és a felsza­badított terület elleni támadás elő­készítésére használták fel. Kormányellenes tüntetés Buenos Airesben Buenos Aires (ČTK) — Az argentin rendőrség meghiúsította a képviselő­ház ülését, amelynek határoznia kel­lett volna a május 18-án megválasz­tott képviselők hivatalba lépéséről. Giudó elnök néhány nappal ezelőtt rendeletet írt alá, amellyel bizonyta­lan időre elhalasztotta a kongresszus ülését. A rendőrség könnyfakasztó gázt, festett vizet tartalmazó fecskendőt és erőszakot alkalmazott a megválasz­tott peronista képviselőkkel szemben, akik be akartak hatolni a parlament épületébe. A parlament előtt nagy tömeg gyűlt össze, amely „le a dikta­túrával 1" jelszót hangoztatta A rend­őrség rárontott a tüntető tömegre. A különböző pártok több képvise­lője lemondott mandátumáról, tiltako­zásképpen a Guido-kormány politiká­ja ellen. A Razon című lap közlése szerint a kormány feloszlatással fe­nyegeti a kongresszust, ha a képvi­selők továbbra is bírálják a kormány eljárását. A portugál gyarmatok helyzetéről tárgyalnak Rabat (CTK) — Accrában május 30­án kezdődik a portugál gyarmati nem­zetek felszabadító mozgalma képvise­lőinek értekezlete, amelyen a portu­gál gyarmatok és a velük szomszédos afrikai országok politikai pártjainak és szerveinek képviselői vesznek részt. Az értekezletet Kwame Nkru­mah ghanai elnök kezdeményezésére hívják össze. Aquino Braganca, a portugál gyar­matok nemzeti szervezetei küldöttsé­gének tagja kijelentette, hogy az ér­tekezlet nagy jelentőségű a portugál gyarmati igazgatás alatt levő terüle­tek életében és hozzájárul a gyarma­ti rendszer felszámolásáért folytatott harc fokozásához. I Megmentett jövő 1 honol a tár- i gyalőteremben. El- TíUIIIUIIIIIIIIUHinillllMlllillllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllHIIIMIIIIIIIIIIIIHIII~ hangzott a bíróság éma „ csend döntése: „ ... a gyermek nevelésére egy júdás, de amivel vét, azzal pusz­károsan kiható, áldatlan családi vi- tulel..." szonyok miatt a kiskorú N. Máriát j rt az apa ís : „Hogy bánnak ve­a Spišský Hrhov-i gyermekotthonban le d? _ kérdezi levelében. — Anyu­kel! elhelyezni..." A helyes nevelést biztosítani kép­telen szülök váratlan fásultsággal veszik mindezt tudomásul és a jelen­levők csodálkozásától kísérve egyet- Néhány soros levelek, de értelmük len szó nélkül külön-külön távoznak, szívbemarkoló, újabb sebeket, fájdal ka már nincs itthon, elment egy bá csival. Ha küld neked valamit, ne fo­gadd el, az igazgató bácsi küldje esetben sikerül rövid időn belül-cél­könnyű lefolyású ez a változás. Ben­sejében jó ideig még harcot vív a múlt tunyasága, a szülők által „ápolt" nemtörődöm életforma, a kialakuló­ban levő emberré-formálódás új lég­körének megnyilvánulásaival. Vajon a gyermek kiállja -e a próbát? Ez sok mindentől függ. Nem minden vissza . Kihalt belőlük a gyermek iránti ne­mes kötelesség és felelősségérzet? Viselkedhet így egy anya gyerme­kével szemben? Elvakulhat ennyire egy apa, aki felelős gyermeke jövő­jéért? Nélkülözni tudják ezek a szü­lők a gyermeki kacajt, ragaszkodást, az ölelő kis karokat? Sajnos, még ilyen esetekkel Is ta­lálkozunk és ilyenkor a magukról megfeledkező, csak saját élvezetei­ket hajszoló szülők helyett társadal­munk veszi át a nevelő szerepét, for­mál embert az emberkéből. Így tör­tént az Nc 362 számú jogerős bíró­sági ítélet alapián N. Marika ese­tében ls. Alig került az intézetbe, anyjától levél érkezett: kérd az istent, hogy minél előbb hazakerülj. Az apád mat Idéző. Marikának bíztató szavak­ra van szüksége, nem ilyen levelek­re. Jól tudja ezt az intézet vezetősé­ge és a levelek nem jutnak el a kis­lányhoz. Marika nehezen szokja meg az új környezetet. Otthon nem kellett ko­rán, rendszeresen kelnie. A veszeke­dő, alkoholmámoros szülőket gyak­ran becsapta, nem ment iskolába Szabadon sétálgatott az utcán. A ki­rakatok annyi érdekességgel csalo­hoz érni. Az intézet nevelője hosszú időn ke­resztül kitartóan foglalkozik a gond­jaira bízott gyermekkel, hogy meg­értesse vele — mint Marika eseté­ben is —, nem sokat veszített. Sok­kal többet nyert: Az intézet és a ne­velők útján egész társadalmunk gon­doskodását, őszinte szeretetét. Marika szépen fejlődik és jól tanul. Ma már ő is világosan látja saját jö­vőjét azoknak életútjában, akik ha­sonló okoknál fogva ebben az otthon­ban nevelkedtek. Közülük az idén öten érettségire készülnek, hatan a tanonciskolában végeznek. Van kö gatták... Mindez most megszűnt. Az 2attűk orvostanhallgató is és há­új otthon rendet követel. Iskolába a nevelő kíséretében járnak A délutá­ni kétórás tanulási idő alatt csak tanulni lehet. Ezenkívül rendszerete­tet Is tanul. Saját maga veti ágyát, kiseper, takarít. ­A gyermek gondolatvilágában nem nyan tevékenykednek már mint tech nikusok, egészségügyi dolgozók, vagy a munka egyéb posztjain dolgoznak. Az új otthonban sok barátra és jó­tékony kezekre talált, melyek gyó­gyítgatják a hegedő sebeket. Kulik Gellért Ä'géria felkészül a népszavazásra AZ OAS TERRORJA A MEGBÉKÜLÉS FRANCIA HÍVEI ELLEN FOR­DULT 9 AZ IDEIGLENES ALGÉRIAI VÉGREHAJTÓ SZERV REND­KÍVÜLI ÜLÉSE • NEHÉZSÉGEK A FRANCIA KORMÁNYBAN Algír (CTK) — Az APS sajtóiroda jelentette, hogy az ideiglenes algériai végrehajtó szerv rendkívüli ülésen foglalkozott az önrendelkezési nép­szavazás előkészítésével, a választók jegyzékbe vételével, az ellenőrző bi­zottságok tagjainak kinevezésével. A népszavazás központi ellenőrző bi­zottságát az ideiglenes végrehajtó szerv előterjesztésére a francia kor­mány nevezi ki. A sajtóiroda azt írja, hogy a nép­szavazás közelgésével mindjobban ki­csúszik a talaj az OAS alól a francia lakosság körében. A fasiszta szer­vezet ezért fokozza terrorját az Algé­riát elhagyni készülő franciák ellen. Halállal fenyegeti őket azért, hogy „megfutamodnak a harc mezejéről". Hétfőn hat európait ölt meg az OAS és gyakran intéz támadásokat a rend­őrségi épületek ellen. Az AP jelentette, hogy a francia hi­vatalok eltörölték az Algériában élő európai nők és gyermekek ktutazási vízumait. Csak 19 és 65 év közti fér­fiaknak kell külön kiutazási enge­dély a hivataloktól. A francia sajtó elég sokat foglal­kozik a francia gyarmati hadsereg volt algériai tagjainak, az úgynevezett „harki' -knak helyzetével. Az eviani egyezmény alapján hazatérhetnek a polgári életbe vagy tovább szolgálhat­nak a francia hadseregben. Dühöng a fasiszták terrorja Az OAS kedden 27 embert ölt meg Algériában, köztük 21 algériait, a se­besültek száma 12 volt, köztük 9 algé­riai. Oranban bomba robbanta közigaz­gatási hivatal előtt. Egy algériai nő éle­tét vesztette, három európai megsebe­sült. Az utóbbi napokban sokan el­tűntek Algír és Oran vidékén. Ingadozik a személyi hatalom rendszere A jobboldali független képviselők parlamenti csoportja kedden szótöbb­séggel úgy döntött, hogy négy minisz­terét visszahívja a kormányból. Ez­zel is éreztetni akarja, hogy nem ért egyet de Gaulle „európai" politikájá­val, egyre nagyobb jogkör összponto­sításával a tábornok kezében és az Algériában élő franciák „tragikus helyzetével". Bár a határozat nem kö­telezi a minisztereket, az MRP párt öt miniszterének lemondása után továb­bi négy miniszter kilépése a kormány­ból egyre nagyobb nehézségeket okoz­na de Gaulle szeiűélyi hatalmi rend­szerének. Az államügyész halálbüntetést követel a Salan-perben Párizs (CTK) — Salan extábornok, az OAS fasiszta szervezet vezetőjének pere szerdán befejeződött. Az állam­ügyész halálbüntetést követelt. Az ítéletet a késő esti órákban hozzák meg. Akik jönnek és akik mennek... Marokkóból hazatérő algériai mene­kültek Marnia közelében a „senki földjén" (balra) az ígéretteljes pilla­natra várnak, ugyanakkor az algériai franciák csomagolnak, hogy elhagy­ják az országot, melyet valaha magukénak mondhattak. (A New York Herald Tribune-ból) Mindenki mindenki ellen AVA G Y: mennyire közös a Közös Pinc Nyugaton sokat hangoztatják, milyen rózsás távlatokat nyit az európai államok számára a Közös Piac, milyen eszményi a nyugati egység. Ám lássuk, hogyan látja a dolgot Art Buchwald, neves amerikai publicista. Az alábbiak­ban a New York Herald Tribune­ban közölt szatirikus írását idéz­zük: „A Közös Piac távolról sem olyan közös, mint az ember gondolja. Az egyik oldalon ott áll de Gaulle tá­bornok, aki jelhúzta az orrát, mert az Egyesült Államok nem adja oda neki az atombombát. Mérgét Nagy­Britannián tölti ki azzal, hogy akadé­koskodik a Közös Piacban. Meggyő­ződése, hogy Anglia Amerikával, Franciaország és Nyugat-Németor­szág ellen szűri össze a levet... A másik oldalon ott van Nagy­Britannia. Ez csatlakozni kíván ugyan a Közös Piachoz, de ferde szemmel néz Amerikára, mert azzal gyanúsítja, hogy meg akarja fosz­tani Nemzetközösségétől, és csak ezért tuszkolja a Közös Piacba. De Gaulle tábornok Párizsban azt képzeli magáról, hogy ő a nagy Eu­rópa vezére, s mint ilyennek nagyobb lehetősége nyílik irányítani a Közös Piac dolgait. Elhiteti magával, hogy ő majd talál módot rá, hogyan zabo­lázza meg az angolokat, ha belépnek a Közös Piacba. A tábornok egyetlen igaz barátja ezekben a napokban Adenauer, mert mindketten megegyeznek abban, hogy Nyugat-Berlin dolgában min dent úgy kell hagyni, ahogy van. Adenauer kancellár ' csökönyös Nagy Britannia belépését illetőleg. Tudja ugyanis, hogy j Nyugat) Né­metország legnagyobb gazdasági el­lenfele éppen Anglia. Adenauer és de Gaulle álláspontjában az a közös vo­nás, hogy mindketten egyformán durcáskodnak Kennedyvel szemben. Itt vannak még a kisebb országok, mint Belgium. Hollandia és Olaszor­szág. Ezek azt remélik, hogy Nagy­Britannia tgénis belép a Közös Piac­ba, mert íav Franciaország és Nyu­gat-Németország elvesztené vezető pozícióját. Ügy vélik, ha a Közös Piac rendesen működni kezd, Európa politikailag is egyesül és így csök­ken a veszély, hogy a német csapa­tok újra végigmeneteljenek országai­kon. Ezek a hiú ábrándok azonban szer­tefoszlanak, mert Anglia csak gazda­ságilag akar csatlakozni Európához, politikai csatlakozásról hallant sem akar. Tudja ugyanis, ha ezt tenné, meg kellene szakítania kapcsolatait a Brit Nemzetközösség országaival, amelyek amúgy ls dühöngenek, ha Nagy-Britannia csatlakozásának akár­milyen lehetőségéről is hallanak. Párizsban de Gaulle eltökélte, hogy hajthatatlan marad minden olyan kérdésben, amely kedvezmé­nyeket nyújt Angliának a Brit Nem­zetközösséggel kapcsolatban. Fran­ciaországnak ugyanis megvan a ma­ga nemzetközössége Afrikában,amely csak addig szállítja az árul a Közös Piacnak, amíg nem engedik meg a Brit Nemzetközösségnek is. Az Egyesült Államok álláspont­ja nehéz: Azt szeretné, ha Eu­rópában egy er'ós Közös Piac létesül­ne, amely az angolokat is egyesítené. Ugyanez viszont az arany idők vé­gét jelenti, mert ez a gazdasági kö­zösség maga állítaná elő mindazt, amit eddig Amerikában vásárolt. Egy dolgot azonban minden euró­pai állam meg szerelne vásárolni az amerikaiaktól — az atombombát. Ez pedig éppen az, amit mi nem aka­runk eladni. Hát ez a helyzet — ró­zsásabb már nem is lehet..." ÜJ SZO 2 * 1982. május 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom