Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)
1962-03-03 / 61. szám, szombat
A könyvhónap ünnepélyes megnyitása (ČTK) — Az idei könyvhónap Prágában március 1-én a Városi Népkönyvtárban tartott ünnepi művészi esttel nyílt meg. E fontos kulturális akció jelentőségéről és tartalmáról Kvétoslav Innemann, a Csehszlovák Kiadóvállalatok és Könyvkereskedelmi Társulat, valamint a PolitikaiIrodalmi Kiadóvállalat igazgatója tartott bevezető beszédet. A kulturális műsor keretében íel150 könyvkiá llítá s A kOStcei járásban a hagyományos könyvhónap lebonyolítására teljes ütemben folynak az előkészületek. A városokban és községekben a népművelődési otthonok, népkönyvtárak, iskolák, üzemi és szövetkezeti klubok bevonásával 150 könyvkiállítást és több vitaestét rendeznek a legújabb hazai, szovjet és más irodalmi alkotásokról. m- sVéget ért i búzatermesztők értekezlete (CTK) A Szlovák Tudományos Akadémia tudományos dolgozóinak smolenicei otthonában pénteken, március 2-án véget ért a tudósok és gyakorlati szakemberek háromnapos országos értekezlete, amely a búza hektárhozamaínak növeléséről és a távlati búzafajták termesztéséről tárgyalt. Az értekezleten kutatási dolgozók, nemesltők, valamint a Csehszlovák Mezőgazdasági Tudományos Akadémia növénytermesztési osztályának dolgozói, a szlovákiai növénytermesztési és talajjavítási szekció képviselői, a prágai brnői, nitrai mezőgazdasági főiskolák dolgozói, valamint gyakorlati szekemberek — a nagyterraések mesterei vettek részt. Az értekezleten összesen 38 beszámoló hangzott el, a biológiai, fiziológiai, agrokémiai, agrotechnikai, technológiai, genetikai, magnemesítési, vetőmagtermesztési, növényvédelmi és gépesítési kérdésekről. E beszámolók összefoglalták e tudományágak eddigi ismereteit. A-', értekezlet résztvevői megállapították, hogy a búzatermést csupán jobb agrotechnikai alkalmazásával lehet növelni. Az agrotechnikát egybe kell hangolni a növények fiziológiai szükségleteivel. léptek a prostSjovi J. Wolker szavalóverseny győztesei, akik k ölteményeket és szemelvényeket adtak elő Jlfí Šotola, Miroslav Florián, Miroslav Holuba, Ludvik Aškenázy és mások műveiből. Magyar—csehszlovák tudományos találkozó (ČTK) — Pénteken, március 2-án Prágába érkezett a magyar tudományos dolgozók öttagú küldöttsége Kolos Richard tanárnak, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellet működő tudományos és, főiskolai tanács főtitkárának vezetésével. A vendégek megtekintik a Csehszlovák Tudományos Akadémia néhány intézetét, s tudományos dolgozóinkkal megtárgyalják a tudományos kutatómunka távlati tervezésének, irányításának és egybehangolásának kérdéseit. E kérdésekkel foglalkozik Kolos tanárnak a prágai Magyar Kultúrában tartandó előadása is. Erre az előadásra a küjdöttség nyolcnapos csehszlovákiai látogatása folyamán kerül Tanácskozott a KGST állandó szénipari bizottsága (ČTK) — Február 26-tól március 2-ig a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa állandó szénipari bizottságának szakértői Prágában tanácskoztak. A tagállamok széniparában a munkatermelékenység növeléséről és az önköltség csökkentéséről tárgyaltak. E kérdésekkel kapcsolatban átfogó tanulmányokat terjesztettek elő. A széleskörű vita folyamán tisztázták azokat a problémákat, amelyeket a további együttműködés keretében meg kell oldani és a KGST tagállamai részére a munkatermelékenység fejlesztésére és az önköltség csökkentésére vonatkozó javaslatokat hagytak jóvá. Az értekezlet az elvtársi együttműködés szellemében folyt le és hozzájárult a béketábor országai széniparának továbbfejlesztéséhez. Nem sikeres az állattenyésztési termékek felvásárlása (ČTK) — Az állattenyésztési termékek felvásárlása nem javult február utolsó dekádjában sem, úgyhogy a kerületek adóssága a hús, a tej és a tojás felvásárlása terén tovább növekedett. Az év kezdetétől február 28-ig a hús felvásárlását egészben véve 91,3 százalékra teljesítették, ebből a marhahúsét 100,5 százalékra, a sertésbúsét 80,8 százalókra, a baromfiét 113,2 százalékra, a tejét S6,3 százalékra, a tojásét pedig csak 82,1 százalékra. Ennek egyik fő oka a nemzeti bizottságok, a felvásárlási szervezetek és a szövetkezetek vezetőségeinek elégtelen gondoskodása a felvásárlásról és a takarmányról. A sertéseket úgy etetik, hogy csekély a súlygyarapodásuk, és kis súlyban (80 kg alatt) kerülnek levágásra. Nem történt meg minden a tejhozam növelésére sem. Számos takarmányt termelő üzem nem használhatja ki teljesítőképességét, mert a szövetkezetek és a gazdaságok nem tanúsítanak kellő érdeklődést az élesztős takarmány iránt. Ilyenek például a benešovi és a Havlíőkűv Brod-i járás egyes EFSZ-ei. Példaképül szolgálhat a Iounyl járás, ahol éppen a takarmányról való gondoskodással a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva a tej felvásárlását több mint egymillió literrel tudták növelni, vagy pedig a dél-csehországi kerület mezőgazdasági üzemei, ahol minden egyes fejőstehéntől naponta 0,5 literrel több tejet adtak be. A tejbeadás terén a legjobb az észak-morvaországi kerület, amelyben a mezőgazdák a januári és februári tervet 6 százalékkal túlszárnyalták, ami 2,4 millió liter tejet jelent terven felül. A tojás felvásárlását egy kerület sem teljesítette, jóllehet tojóstyúkállományuk nagyobb mint volt. A mezőgazdasági üzemek és a kis tenyésztők ennek ellenére kevesebb tojást adtak be. A legtöbb termékkel a déi-morvaországi kerület maradt adós. IIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIlllllllllllllllllltlIIIIIIIIIIIMlllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIII HASZNOS IDŐTÖLTÉS Üdvözlő távirát (ČTK) — Antonín Novotný elvtárs, köztársaságunk elnöke Marokkó függetlensége kikiáltásának hatodik évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött II. Hasszán marokkői királynak. Josef Plojhar miniszter kitüntetése (ČTK) — Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke dr. hc. josef Plojhárt, a Csehszlovák Néppárt elnökét, egészségügyi minisztert a Csehszlovák Szocialista Köztársaság építésében és Csehszlovákia népe egységének megszilárdításában szerzett kimagasló érdemeiért 80. születésnapja alkalmából a szocialista haza építéséért adományozott Klement Gottwald Érdemrenddel tüntette ki. A köztársasági elnök az érdemrendet dr. Josef Plojharnak pénteken, március 2--án a prágai Várban adta át. Az érdemrend átadásánál jelen volt Viliam Široký miniszterelnök és Ladislava Kleftková-Besserová, a Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára. , Baráti est Á Német Demokratikus Köztársaság nemzeti néphadserege megalakulása 6. évfordulójának tiszteletére március 1-én, csütörtökön Fritz Schoernig alezredes, az NDK prágai nagykövetségének katonai attaséja baráti estet rendezett. Az esten jelen volt Bohumír Lomský hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Ottó Klíčka külügyminiszterhelyettes, a csehszlovák néphadsereg tábornoki kara és közéletünk más személyiségei. Jelen volt továbbá Walter Vesper, az NDK csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövet*, a prágai képviseleti hivatalok katonai attaséi és képviselői is. A nagykövetség épületében tartott ünnepség igen szívélyes légkörben folyt le. A boH szövetkezet asszonyai a téli idény egy részét tanulással töltik. Ötvenhárom asszony hetente háromszor látogatja az asszonyok téli iskoláját. Az iskolázás keretében valósították meg a régen óhajtott szabászat! tanfolyamot. Felvételünkön Tóth Pálné a mértékvételt gyakorolja Bogáncs Éván, Palágyl Gáborné, a tanfolyam vezetőjének ellenőrzése mellett. (Molnár János felv,} Küldöttségünk elutazott az USÁ-ba (CTK) — E napokban Brnóból Nfew Yorkba utazott küldöttségünk az Egyesült Nemzetik Szervezete tnellítt működő tudományos bizottság ülésére. E tudományos bizottság az atomsugárzás hatását vizsgálja. A küldöttség tagjai:' František Béhounék, akadémikus és Ferdinand Herčík, a CSTA levelező tagja. A bizottság ülése három hétig tart, s az ENSZ közgyűlése számára készítendő jelentést tárgyalja meg. A bizottság 15 tagállamból áll s mintegy 80 tudományos szakértő együttműködésével dolgozik. Teljesítették feladataikat Az Első Brnói Gépgyár dolgozói februárban is teljesítették tervüket. E siker annál értékesebb, mivel az influenza-járvány miatt a munkások mintegy öt százaléka esett ki a termelésből. — Ezt a sikert a jó szervezésnek és a dolgozók önfeláldozó munkájának köszönhetjük — mondotta Jaroslav Odehnal termelési vezető a ČTK tudósítójának. Igazságos ítélet a Nový Liptov-i EFSZ volt elnöke és társai ügyében (CTK) — A Banská Bystrica-i kerületi bíróság büntetőtanácsa eldtt Jozef Herczeg vádlott, a Nový Liptov-i EFSZ volt elnöke és társai elleni bünper 10 napig tartó fötárgyalása után meghozták az ítéletet. Herczeg és társai durván magsértet: k a szövetkezeti gazdálkodás fő alapelveit. Jozef Herczeg vádlottat a bíróság kilenc évi szabadságvesztésre, egész vagyonának elkobzására ítélte, a szocialista szervezetekben öt év tartamára eltiltotta vezető funkció vagy más felelős tisztség betöltésétől. Zoltán Reiter vádlottat, a Nový Liptov-i EFSZ volt vezető ökonomusát a kerületi bíróság a mellékbüntetéseken kívül négyévi börtönre ítélte. Jozef Horváthot. a Lipt. Mikulá'š-i fNB mezőgazdasági osztálya termelési szakbizottságának volt vezetőjét háromévi szabadságvesztésre ítélték, jozef Rosinskýt, a Nový Liptov-i EFSZ „Minta" szállásénak volt vezetőjét kétévi börtönre ítélték. Ján Gesko, Jozef Meleg és Jozef Peiier vádlottakat tíz hónaptól 18 hónapig terjedő szabadságvesztésre Ítélték jogérvényesen. A főtárgyalás megerősítette és megmutatta Jozef Herczegnek, a volt gyárosnak és spekulánsnak igazi arculatát, akinek egyes felelős dolgozók csekély ébersége lehetővé tette, hogy a szövetkezetben kapitalista elveket érvényesítsen, ami a társadalom nagyfokú megkárosításában nyilvánult meg. N. SZ. HRUSCSOV ÜZENETE NIGÉRIA MINISZTERELNÖKÉNEK Moszkva (ČTK) — Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke február 27-én üzenetet küldött Abubakar T. Balewnek, Nigéria miniszterelnökének azzal a válasszal kapcsolatban, amelyet arra a szovjet javaslatra küldött, hogy a 18-as bizottság a legmagasabb szinten kezdje meg tárgyalásait. N. Sz. Hruscsov, „ami Nigériának a 18-as bizottságban való konstruktív részvételét illeti, jő jelnek tekinti" a nigériai miniszterelnök kijelentését, mely szerint a nigériai kormány kellő jelentőséget tulajdonít a leszerelés kérdésének, és egyetért a Szovjetunióval abban, hogy mindent meg kell tenni a bizottság sikeres munkája érdekében. A szovjet kormányfő kifejezte azt a meggyőződését, hogy Nigéria jelentősen támogatja majd a leszerelés kérdésének megoldását. Megelégedéssel méltatta, hogy Nigéria miniszterelnöke megértette, miért törekszik a Szovjetunió arra, hogy a vezető államférfiak felvegyék a személyes és közvetlen kapcsolatot. A siker szempontjából igen fontos, hogy már a tárgyalások kezdetén a bizalom légköre alakuljon ki a résztvevők között — hangsúlyozta N. Sz. Hruscsov, — majd így folytatta: ,,Ha vezető államférfiak már a tárgyalások kezdetétől törekszenek a kedvező légkör megteremtésére és arra, hogy helyes irányban haladjon a lő-as bizottság tevékenysége, akkor kétségkívül egyre nagyobbak lehetnek a tárgyalások sikeréhez fűzött reményeink." Az amerikai ifjúság tudni akarja az igazságot (Folytatás az L oldalról} Arra a kérdésre, mi az oka az amerikai ifjúság körében bekövetkezett tömeges ideológiai fordulatnak, Gus Hall azt válaszolta, hogy ezt az események sorozata idézte elő. „Az új nemzedék gondolkodásában mér viszszatükröződik az új korszak, melyben felnő. A mai nemzedék előtt álló problémákban az a tény tükröződik vissza, hogy két államrendszer van a világon, hogy a szocializmus élő valóság és hat a létezésével. Egyre több fiatal amerikai ismeri fel, hogy félrevezetik, hogy mindaz, amit a Szovjetunióról állítanak, hazugság. Az ifjúság azonban tudni akarja ez igazságot." Aggasztó Antoine Gizenga helyzete Moszkva (ČTK) — A kongói reakciósok mindenre képesek, még arra is, hogy elmozdíttassák hivatalából Mwamba igazságügyminisztert, mert céljük Gizenga meggyilkolása, vagy legalábbis hosszan tartó bebörtönzése — közölte e napokban Vólogyin, á" moszkvai Pravda leopoldvillei tudósítója. — Boma kisváros biztosa parancsot adott, hogy senkit se engedjenek Bulabemba szigetére, ahol Gizengát őrzik. Az őrszolgálatot teljesítő katonák elmondották, hogy Gizenga súlyosan megbetegedett és erősen lefogyott. Nem szabad írnia, sem olvasnia és senki sem tájékoztathatja a külvilágban lezajló eseményekről. Ezek az intézkedések teljesen jogtalanok, mivel Gizengát mindeddig semmivel sem vádolták. A reakciósok legújabban állandóan azt követelik az igazságügyminisztertől, hogy minél előbb fogalmazzák meg a Gizenga elleni vádiratot. A minisztérium azonban nem rendelkezik semmilyen bizonyító adattal. A. I. Mľiojan a lipcsei árumintavásárra látogat Berlin (ČTK) — A Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására az idei tavaszi lipcsei árumintavásárra látogató szovjet kormányküldöttséget A. I Mikojan, az SZKP KB elnökségének tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke vezeti. A lipcsei vásárra további szocialista országok kormányküldöttségei is ellátogatnak. Bruno Leuschner, az NDK ügyvivő miniszterelnöke meghívta a mintavásárra Józef Cyrankiewiczet, a Lengyel Népköztársaság mi« niszterelnökét is. Megalakul a latin-amerikai szakszervezetek egységes központja Santiago de Chile (ČTK) — Hai latin-amerikai ország szakszerveze-í teinek képviselői egységes szakszer-* vezeti központ létesítéséről tárgyald nak Chile fővárosában, s megegyez-j tek az alapítógyűlés egy behívásáról^ Ezen a gyűlésen minden latin-amerH kai ország szakszervezete képviseld tetheti magát. Chile, Uruguay, Kuba; Bolívia, Brazília, Ecuador, Salvador^ Panama és Portorico szakszervezeten nek képviselői kijelentették, hogy tá< mosatják a fent említett határozat tot. Indiából kiutasítottak egy amerikai diplomatát Delhi (ČTK) — India kormánya a választásokba való nyílt beavatkozás miatt tiltakozott ez Egyesült Államok követségén és egy diplomata további ott tartózkodását nem kívánatosnak minősítette. A jelentések szerint a diplomata Bombay északi körzetében beleavatkozott a választások menetébe. Ebben a körzetben heves harc folyt Krisna Menőn honvédelmi miniszter, kongresszuspárti képviselő és a reakciós Pradzsa DtanSangh-párt jelöltje között. A legújabb hírek szerint eddig Krisna Menőn 150 ezer szavazattal vezet. Az amerikai Imperialisták mesterkedése! tehát sikertelenek voltak. Diplomáciai képviselőinek szégyenteljesen el kellett hagyniok Indiát. f A 100-as bizottság nagyszabású tüntetést szervez London (ČTK) — John Tinker, a „100-as bizottság" egyik képviselője március elsején egy sajtóértekezleten kijelentette, a bizottság elhatározta, hogy az amerikai és angol nukleáris kísérletek felújítása elleni tiltakozása jeléül Londonban március 24-én nagyszabású tüntetést rendez. A nagy-britanniai békevédők kez-: deményezésére Angliában március 3-a és 10-e között megrendezik a leszerelésért folytatott küzdelem hetét. Az Egyesült Államok újfajta nukleáris rakétákat tervez a NATO részére London (ČTK) — A Daiiy Mail washingtoni tudósítója szerint az Egyesült Államok kormánya új nukleáris töltésű, Interkontinentális ballisztikus rakéták gyártását sürgeti, amellyel a NATO katonai egységeit és a Bundeswehrt is fel akarják szerelni. A tudósító szerint ez Strauss nyugatnémet hadügyminiszter kívánsága. Az új rakéta konstrukciójáról Athénben a NATO tanácsának tavaszra tervezett ülésén fognak tárgyalni. Az Egyesült Államok igyekszik rákényszeríteni partnereit, hogy az új tarvhez pénzbeli támogatással is járuljanak hozzá. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG dolgozói március l-én a katonákkal együtt ünnepelték meg a nemzeti néphadsereg napját. (ČTK) HABSBURG OTTO e napokban „hivatalos" látogatásra Tajvan szigetre érkezett, ahol Csang Kaj-sek lakomát rendezett tiszteletére. (CTK) KÉT OMÁNI hazafit gyilkoltak meg az angol gyarmatosítók a maskati börtönben — közölte e napokban az ománi imám kairói képviseleti hivatala. (CTK) ANGOLÁBAN ismét fellángoltak a harcok. Az angolai hazafiak a Lombo folyó mentén és az Aldeia Vicosa körzetben harcolnak a portugál gyarmatosítók katonai egységeivel. (ČTK) NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN 8 havi börtönre ítélte a lüneburgi bíróság Günter Brenner szakszervezeti funkcionáriust és választójogától is megfosztotta, mert Budapesten részt vett a Szakszervezeti Világszövetség ülésén. (ČTK) JOHN MOORE CABOT, az USA új varsói nagykövete március l-én két és félóra hosszat tárgyalt Wang Plng Nanr.al, a Kínai Népköztársaság nagykövetével. (ČTK) TÖBB MINT 2000 nyugatnémet katona állomásozik majd 18 hétig az angliai Castlemartinban — közölte a Daily Express. (CTK) HÚSVÉTRA 15 tiltakozó felvonulást készítenek elő az atomfegyvereket ellenző nyugatnémet dolgozók. „HIMMLER BARÁTAI KÖZÖTTÜNK ÉLNEK" — írja a Vorwärts, a Német Szociáldemokrata Párt hetilapja Kurt Schröder báróról, a hitleristák náci pártjának egykor szerfölött aktív tagjáról, a véreskezű SS-legények birodalmi vezéről, aki ma ny-ugodtan el a nyugat-németországi Eckernoerd melletti nagybirtokán. (ČTK) 0] SZÖ 2 * 1982. március 3,