Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)

1962-03-17 / 75. szám, szombat

N. SZ. HRUSCSOV ELVTÁRS BESZÉDE tMMMaSSMÜMMMi révednek mindazok, akik azt remélik, hogy e fontos kérdés megoldását a végtelenségig halogathatják. A kérdést meg kell oldani, s meg fogjuk oldani. A Szovjetunió és az USA már elég régen foglalkozik együttesen a német békeszerződésre vonatkozó kérdésekkel. Nem mondhatjuk, hogy az amerikai képviselők és az USA NATO beli szövetségesei, akik ebben mintegy láthatatlanul szintén részt vesznek, józan álláspontra helyezkednének. Nem akarok részletekbe bocsátkozni a jelenlegi véleménycseréről, mert még nem fejeződött be. Csak annyit mondok, hogy nyilvánvalóan még sok türelemre lesz szükség, míg partnereinkkel megtaláljuk a közös nyelvet. A velük folytatott megbeszélések körülbelül ilyenek: Azt mondjuk: Ha a német békeszerződést nem akarják velünk együtt megkötni, ami a legjobb megoldás volna, akkcr a Szovjetunió és a többi állam kénytelen lesz a békeszerződést az NDK-val aláírni. Partnereink azt válaszolják: Várjanak, hajlandók vagyunk önökkel együtt keresni a kérdések megoldását, amelyeket a német békeszerződés megkötése során rendezni kell, jóllehet e szerződésben nem veszünk közvetlenül részt. Ha e kérdések megoldást nyernek, akkor önök, vagyis a Szovjetunió aláírja a békeszerződést az NDK-val és e szerződésbe foglalják be azokat a kérdéseket, amelyekben megegyeztünk Nos, a legrosszabb esetben mint mondani szokás, beleegyezhetnénk ebbe az eljárásba. De mihelyt a lényegről van szó, partnereink látószöge rendkívül összeszűkül. A békés rendezés során keletkező kérdések komplexuma helyett — amelyek általánosan ismertek, s amelyek közé kell sorolni az NDK szuverén jogainak elismerését és tiszteletben tartását, partnereink csak a Nyugat-Berlinbe való közlekedés kérdését látják. Itt tényleg érvényes az, hogy nem látják a fától az erdőt. A leszerelésben meg lehet egyezni A szovjet kormány külpolitikai tevékenységének aktív tételei közé sorolható teljes joggal az is, hogy az utóbbi években a Szovjetunió szüntelenül kezdeményezte a leszerelés megoldását. Természetesen a leszere léshez vezető út nem könnyű. De ha a leszerelés gondolata az emberek százmillióinak sajátjává vált, akkor ez elsősorban a mi országunk érdeme, amely két és fél évvel ezelőtt előterjesztette az általános és teljes leszerelés programját, s azóta is erélyesen síkra száll érte. A korszerű atomfegyverek borzalmas pusztító ereje, valamint az a tény, hogy a világ bármelyik részébe eljuttathatók, olyan meggyőző érv, hogy minden józan ember szükségszerűen a leszerelés problémájának mielőbbi megoldását követeli. Lehetséges a megegyezés a leszerelési kérdésben? Igen. A világ közvéleménye jól Ismeri a Szovjetunió álláspontját: a legszigorúbb nemzetközi ellenőrzés alatt történő általános és teljes leszerelés mellett vagyunk. Azok azonban, akik a nyugati hatalmak és elsősorban az USA politikáját meghatározzák, azok, akiktől a leszerelési egyezmény elérése függ, nyilvánvalóan nem tudatosították a lázas fegyverkezés veszélyét, nem ébredtek tudatára annak, milyen volna a háború a mai feltételek között. Mindkét világháborúból az Amerikai Egyesült Államok került ki győztesen szövetségeseivel együtt. Egyben az USA minimális veszteséget szenvedett. Az amerikai ipar a katonai megrendelések következtében hihetetlen mértékben fejlődött, s a monopóliumok mesés nyereséget zsebeltek be. Az amerikai monopolisták nyilvánvalóan most sem mondtak le arról a kilátásról, hogy egy új háborún nyerészkedjenek. Ez gátolja meg ókét abban, hogy megértsék, milyen végzetes szerepet játszanak. Meg kell mondani, hogy az USA lakossága az útóbbi század folyamán nem élt át háborús szenvedéseket területén, ezért az amerikaiak többsége még nem igen tudja, mi történik, ha kitör a háború, milyen borzalmas szenvedést hoz valamennyi nemzetre, nem véve ki az amerikai népet sem. Régen elmúltak azok az idők, amikor az USA sebezhetetlennek tarthatta magát, amikor a más világrészeken levő csataterektől a végtelen óceán választotta el. Ma az USA éppoly sebezhető, mint a világ összes többi országa. Most a helyzet még jobban megváltozik. Tudósaink és mérnökeink új interkontinentális rakétát szerkesztettek, amelyet egyetemesnek minősítettek, igen, ezt a rakétát nem lehet Az USA katonai klikkje mintegy fallal szeretné körülvenni magát a Szovjetunió visszavágó támadása elöl Ezért hozta létre a radar- és egyéb készülékek rendszerét, hogy megállapítsák azokat a rakétákat, amelyek megközelítőleg az Északi-sarkon át repülnek, vagyis a legrövidebb úton. Az új, egyetemes rakéták bármilyen irányban repülhetnek a Föld körül, és bármely meghatározott célra lecsaphatnak. A számítások pontosságát a Vosztok-1 és a Vosztok-2 űrhajók repülése bizonyltja. Amint tehát látható, az óriási tőke, amelyet az Amerikai Egyesült Államok a lokátorok és egyéb riasztó eszközök rendszerébe ruház be, nem hoz hasznot. Mindez most elvesztette jelentőségét, mert a rakéták teljesen más irányból repülhetnek be az USA területére, mint ahonnan érkezésüket e berendezések várják. A rakéta jö het az óceán felől vagy más irányból, ahol nem lehet riasztó brendezést létesíteni. Igen, az egyetemes rakéta létezése következtében a riasztó berendezés teljesen elvesztette jelentőségét. A legreálisabb biztosíték az ellen, hogy az emberek tömegesen elpusztuljanak az atomháború tüzében, a leszerelésről és a lázas fegyverkezés megszüntetéséről s az eddigi óriási fegyverkészletek megsemmisítéséről szóló egyezmény. A Szovjetunió erre az egyezményre törekedett és fog minden téren továbbra is törekedni. Most, az országok közötti kapcsolatokban jobban, mint bármikor azelőtt azt a reális felfogást kell érvényesíteni, hogy meggátoljuk a katasztrófát, amelyet a termonukleáris háború okozna. Genfben összeült a 18-hatalmi leszerelési bizottság. Szeretnénk remélni, hogy az összes többi előző leszerelési bizottságtól, komissziótól és albizottságtól eltérően ennek a bizottságnak a tárgyalását siker fogja koronázni A szovjet kormány mindent megtett és megtesz, hogy a leszerelési bizottság munkája sikeres legyen. A földalatti robbantásokat meg lehet állapítani Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni egy körülményt, amely komolyan elhomályosítja a genfi tárgyalás távlatait. Röviddel a 18-hatalmi bizottság tárgyalásainak megkezdése előtt az USA elnöke bejelentette, hogy elhatározta atomfegyver-kísérlet sorozatos végrehajtását a légkörben. Az amerikai kormány tehát ilyen kísérletet gondolt ki a leszerelési tárgyaláshoz! Az egész világ a 18-as bizottságra mért súlyos csapásként, az agresszív külpolitikai irányzat újabb megnyilatkozásaként fogadta az USA elnökének döntését. Most az amerikai politikusok és a sajtó egyszerre egy szót sem szólnak az atomfegyver-kísérletek ártalmasságáról, az emberek egészségét megtámadó rádióaktív csapadékról. Még nemrégen a nyugati propaganda nem takarékoskodott a szavakkal, hogy elítélje az atomfegyver-kísérleteket, most pedig minden érvüket elfelejtették, s a nyugati országok lapjai példás egyetértésben, más nótát fújnak — azt, hogy a kísérletek nélkülözhetetlenek az USA és szövetségesei szempontjából. Pártunk Központi Bizottsága, a szovjet kormány felelősséget visel a szovjet nép előtt hazánk biztonságának biztosításáért, s ezért szüntelenül gondoskodunk arról, hogy szocialista országunk védelmi ereje megfelelő színvonalon álljon. Mindenki megérti, hogyha az Egyesült Államok újabb robbantássorozatot végez a légkörben, s emellett földalatti robbantásokat is folytat, a Szovjetunió kénytelen lesz erre saját kísérleteivel válaszolni. Az USA kormánya ezért atomfegyverkísérleteivel nem kerül katonai fölénybe. Valamint azonban mégis elért, — új szakaszt kezd a lázas fegyverkezésben s ezzel magára vonja a nemzetek haragját, amelyek azt akarják, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok békés téren s nem az egyre borzalmasabb és pusztítóbb fegyverek gyártásában versenyezzenek. Sajnáljuk, hogy az USA kormánya lehetségesnek tartotta, az atomfegyver-kísérletek felújítását. Ezáltal súlyos felelősséget vállalt a világ nemzetei előtt. De biztosítani akarom önöket elvtársak, hogy az Egyesült Államok kormányának ez a döntése, nem gyengíti, hanem ellenkezőleg megsokszorozza erőfeszítéseinket a leszerelésért s ezen belül az atomfegyver-kísérletek betiltásáért . vívott harcban. A szovjet kormány az atomfegyverkísérletek betiltáséról kötendő egyezják fel azokat a nemzeti eszközöket, amelyekkel az államok már rendelkeznek az atomrobbantások megállapítására. A nyugati hatalmak képviT selői azt mondják, hogy ezek a nemzeti eszközök állítólag nem elegendőek az atomfegyver-kísérletek betiltásának ellenőrzésére. Ez azonban nem felel meg az általánosan ismert tényeknek. Az USA-ban végzett atomrobbantásokat észlelték a Szovjetunióban és a Szovjetunióban végzett robbantásokat, amint az USA atomerőügyi bizottságának jelentéseiből megítélhető, regisztrálták az amerikai ellenőrző berendezések. Milyen titkos atomfegyver-kísérletről lehet tehát szó, ha minden robbantás tulajdonképpen nemcsak a Szovjetunió és az USA, hanem más államoknak, mégpedig semleges államoknak az ellenőrzése alatt történik, amely államok közül számos szintén rendelkezik atomrobbantást megállapító berendezéssel. Úgynevezett nemzetközi ellenőrzési rendszert akarnak ránkkényszeríteni, amely befészkelődnék hazánk területére s az ellenőrzés leple alatt kémkedéssel, katonai hírszerzéssel foglalkoznék. Ebbe sohasem egyezünk bele. Az USA elnöke és a brit miniszterelnök egyik közös nyilatkozatukban beismerték, hogy saját eszközeik elegendők a légkörben végzett atomkísérletek betiltásának ellenőrzésére. Azt állítják azonban, hogy a föld alatt is lehet titkos atomfegyver-kísérleteket végezni. Megsúgok egy titkot: A tjjdomány lehetővé teszi a föld alatti atomrobbantások nemzeti eszközökkel való megállapítását. Például az USÁ-ban folytatott föld alatti atomrobbantásokat feljegyezték szovjet tudósok s más országok tudósai is. Elhatároztuk tehát, hogy bebizonyítjuk, a nyugati hatalmak képviselői nem mondanak igazat, amikor azt állítják, hogy a földalatti robbantásokat nem lehet megállapítani. Nemrégen a Szovjetunióban föld alatti atomrobbantást végeztünk, jóllehet, azelőtt ilyen robbantásokat nem folytattunk. S mi történt? Az USA atomerőügyi bizottsága rövidesen közölte, az USÁ-ban megállapították, hogy a Szovjetunióban földalatti atomrobbantást végeztek. Nyilvánvaló j tehát; azok, akik azt bizonygatták, hogy nem lehet megállapítani a földalatti robbantásokat, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a földalatti robbantások betiltását nem lehet ellenőrizni, nem abból a törekvésből indultak ki, hogy mielőbb megegyezés jöjjön létre. Ez újból azt bizonyltja, hogy az testvériségét és boldogságát hirdeti. Az imperializmus ideológusai a leszerelésért folytatott harcokat taktikai cselfogásnak nevezik és azt állítják, hogy a leszerelési egyezmény csupán a Szovjetunió és a szocialista országok számára előnyös, az USÁ-t és szövetségeseit megkárosítja. A két társadalmi rendszer gazdasági versenyében a Szovjetunió ezután még fokozottabb mértékben használhat ki minden lehetőséget gazdaságának fejlesztésére, ha a békés termelésre fordítja azokat az eszközöket, amelyek most katonai célokat szolgálnak. Az imperializmus ideológusai ezt állítva nyilvánvalóan nem gondolnak arra, hogy ez a beismerés az imperializmus, az Ingatag kapitalista rendszer súlyos elítélése. Ez a rendszer a néptömegeket arra kényszeríti, hogy erejiiket és az óriási anyagi eszközöket ne az emberiség javára, hanem ellenkezőleg, hátrányára használják. A kommunizmus a nemzeteknek megadja az alkotó munka örömét és megnyitja a békés fejlődés tündöklő távlatait. Az általános és teljes leszerelés programját a szovjet népnek, a párt és a kormány vezető dolgozóinak adott feladatként tekintem. Biztosítom önöket, hogy nem lankadunk ezen feladat teljesítéséért folytatott harcunkban. A szovjet kormány utasította a 18-as bizottságban résztvevő küldöttségünket, hogy határozottan harcoljon a konkrét leszerelési intézkedésekre vonatkozó egyezményért. Gromiko elvtárs, külügyminiszter tegnap a Szovjetunió nevében szerződéstervezetet terjesztett elő a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött általános és teljes leszerelésre. Ez a szerződéstervezet minden előfeltételt megad az egyezmény elérésére. Azonban, elvtársak, józanul kell Ítélni a helyzetet. Az olyan kapitalista országokban élő néptömegek, mint amilyen az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Nyugat-Németország és mások, nyilvánvalóan nem tudatosították kellőképpen a lázas fegyverkezés egész veszedelmét. Ezekben az országokban az atomhalál ellen aránylag csekélyszámú nép folytat határo zott harcot. Az emberek zöme természetesen nem ért egyet a lázas fegyverkezéssel, azonban nem harcol elég tevékenyen e politika ellen. Egyesek azt hiszik, hogy ezt majd valahogy átélik, „átülik a veszedelmet" valamely óvóhelyen, amely óvóhelyekkel Rockefeller és a monopoltöke más képviselői áltatják a népet. Az atomháború ellen csakis egyet ellenőrző rendszer kidolgozását a i len védelem lehetséges — ki kell küsemmiféle rakétaelhárító fegyverrel ; ményre jó alapot javasolt. Azt java sem eltalálni. nyugati hatalmak vonakodása fékezi Ki kell küszöbölni az atomháborút Elvtársak 1 A leszerelés problémáját meg akarjuk oldani, mert jól tudjuk, milyen nagy terhet jelent a nemzetek számára az óriási fegyverkezési kiadás, milyen borzalmas következményei lehetnek a lázas, fegyverkezés nek. Milyen megkönnyebbülten lélegeznének fel a nemzetek, ha azokat az eszközöket, amelyeket most pusztító fegyverek gyártására fordítanak az anyagi termelés színvonalának emelésére fordítanák, a tudomány, a kultúra fejlesztésére, a békés, építésre. A monopolisták azonban az emberpusztító fegyverek gyártását már régen gazdag nyereségeik eszközévé tették. Nem leplezik, hogy rettegnek a „béke veszélyétől", a leszereléstől. Az USA monopolistái olyan elméleteket terjesztenek, amelyek szerint a leszerelésről szóló egyezmény zűrzavart kelthet az ország gazdasági és pénzügyi életében, s hogy a leszerelés gyógyíthatatlan sebet ejt az amerikai gazdaságon. Az imperializmus ideológusai komoly arccal bizonygatják, hogy a tömegpusztító fegyverek gyártása előnyös maguknak a dolgozóknak, mert munkát ad nekik, s lehetővé teszi számukra, hogy eltartsák családjukat. Megkísérlik az emberekbe beoltani azt a gondolatot, hogyha a fegyvergyártás megszűnik, újabb milliók válnak munkanélkülivé, akik nem tudnak elhelyezkedni a békés iparágakban. Ez a tömegek végzetes becsapása. A monopolisták nyereségeik érdekében olyan állapotot akarnak megrögzíteni, hogy a munkások sok-sok milliójának létforrása az a munka legyen, amelyet az emberek tömeges pusztítására, békés városok és falvak megsemmisítésére szolgáló fegyverek gyártására fordítanak. Ez világosan mutatja, hogy a kapitalizmus megoldhatatlan ellentétek kátyújába jutott, és mint társadalmi rendszer elavult. A Szovjetunió őszintén törekszik a fegyverkezési egyezmény elérésére, határozottan küzd érte. Távol áll tőlünk az imperializmus embertelen ideológiája, mert a kommunizmus világszerte minden nemzet békéjét soltujs, hogy az ellenőrzésre használ- munkáját, szabadságát, egyenlőségét, szőbölni az atomháborút. Múlhatatlanul szükséges, hogy a nemzetek hatalmas tömegben egyesülve követeljék a lázas fegyverkezés beszünte tését. A nemzeteknek arra kell töre kedniük, hogy a leszerelést ellenző vezetőket olyan egyének váltsák fel, akik valóban megértik a nép érdekeit és hajlandók a nép életének megfelelő politikát, a béke és a nemzetközi együttműködés politikáját folytatni A béke kulcsa a néptömegek akcióiban rejlik. Akadnak olyan emberek, akik a leszerelés kérdésében helytelenül magyarázzák, vagy szándékosan megmásítják a Szovjetunió álláspontját. Azt állítják, hogy a leszerelésre szólító felhívásaink károsak, sőt veszedelmesek, mert megkárosítják a gyarmati elnyomatás ellen a szabadságért harcoló népeket és azokat a nemzeteket is, amelyek már kivívták politikai függetlenségüket, azonban még nem szabadultak fel teljesen a külföldi monopoltőke uralma alól. Ezeknek a nemzeteknek nem leszerelniük, hanem fegyverkezniük kell, mondják ezek az emberek, hogy elhárítsák az imperialisták részéről őket fenyegető veszedelmet. A leszerelés a szabadságukért küzdő népek hasznára válna Mindig azt a nézetet vallottuk és valljuk, hogy a gyarmati járom alól eddig még fel nem szabadult nemzetek szabadságukat csupán harcban, fegyver segítségével vívhatják ki. És a már felszabadult nemzetek függetlenségüket csupán harcban védelmezhetik meg, feltételezve, hogy felfegyverkeznek, hogy szembeszállhassanak az állig felfegyverzett gyarmatosítókkal és imperialistákkal. Ezenkívül erről nemcsak beszélünk, hanem jelentős gazdasági segítséget, — beleértve a fegyverszállítmányokat is, — nyújtunk azoknak az államoknak, amelyek segítséget kérnek tőlünk az imperialisták és gyarmatosítók ellen függetlenségük megszilárdításáért folytatott harcban. Amikor felszólítást intézünk a leszerelésre és harcolunk érte, szem előtt tartjuk, hogy minden államnak és elsősorban azon államoknak kell leszerelniük, amelyek a legpusztítóbb fegyverrel, az atomfegyverrel rendelkeznek. Meg vagyunk győződve arról, hogy az általános és teljes leszerelés nagy segítséget jelentene azoknak a nemzeteknek, amelyek igazságos harcot folytatnak a gyarmatosítók és az imperialisták ellen. Vagy talán nem eléggé világos, hogy annak, miért nem akarnak hozzájárulni az imperialisták a leszereléshez, egyik fő oka az, hogy azután nem tarthatnák igában a többi népet? A leszerelés nem azoknak válna hasznára, akik elnyomják a nemzetek szabadságát, hanem azoknak a nemzeteknek, amelyek igazságos szabadságharcot vívnak. Örülünk a nemzeti felszabadító világmozgalom sikereinek. Ez a mozgalom felszámolja a gyarmati rendszer maradványait, és az imperializmus alapjait. Több mint másfél milliárd ember törte szét a gyarmati rabság láncait, számos állam vívta ki politikai függetlenségét, — ilyen a nemzeti felszabadító harc nagyszerű mórlege a háború utáni években. Kétségtelen, hogy rövidesen további sikereket ér el a nemzeti felszabadító mozgalom. Algéria hősi népe szabadsága és nemzeti függetlensége kivívásának küszöbén áll. A hétéves véres háború után a francia kormány kénytelen volt a fegyverszünetről és Algéria önrendelkezésének feltételeiről hivatalos tárgyalásokba bocsátkozni. Remélni szeretnénk, hogy a jelenlegi tárgyalások az algériai nép igazságos vágyainak kielégítésére és a béke helyreállítására vezetnek a világ e táján. Ez az algériai nép számára nagy győzelmet és Franciaországnak könnyebbséget jelentene. A nemzeti felszabadító mozgalom további gyarmati országokban lépett döntő stádiumába. Minden jel arra mutat, hogy a független országok családja további szabad államokkal bávül. Az elnyomott népek a szocialista tábor segítségével zúzzák szét béklyóikat A nemzeti felszabadító mozgalom nagy sikereit elősegítő döntö tényező volt az a tény, hogy ez a mozgalom a szocialista rendszer erejére támaszkodhatott és támaszkodhat. A Szovjetunió és a nagy szocialista tábor többi országa a függetlenségükért küzdő nemzetek megbízható védőbástyája lesz. A történelem megmutatta, hogy ma a nemzetek véglegesen nem zúzhatják szét az imperializmus béklyóit a szocialista tábor támogatása nélkül. Egyúttal azonban az elnyomott nemzetek szabadságharca megszilárdítja a szocializmus nemzetközi pozícióit. Valamennyi forradalmi irányzat — a szocializmus, a nemzeti felszabadítási mozgalom, a világ proletariátusának osztályharca — összefogva, az imperializmus alapjait megtörő hatalmas államként, lehetővé teszi a béke felújítása történelmi folyamatának megvalósítását a szabadság, a demokrácia és a szocializmus elvei alapján. Ennek a folyamatnak szemtanúi és résztvevői vagyunk. Az élet azonban minden pillanatban arra emlékeztet, hogy a gyarmati és függő nemzetek nemzeti szabadságharca még távolról sem ért véget. E harcban a barikád másik oldalán erős és tapasztalt ellenség áll, amelynek egyáltalán nincs szándékában, hogy lemondjon pozícióiról, amely képes minden gaztettre, hogy elnyomja a nemzetek természetes szabadságvágyát és ahol ez sikerül neki, felújítsa régi uralmát. A portugál gyarmatosítók megkísérlik vérbe fojtani az angolai nemzeti felszabadító mozgalmat, felgyújtják és pusztítják ennek az országnak városait és falvait. A nemzetközi imperializmus kongói intrikái hovatovább „kifinomultabbak". Nézzük csak, hogy berzenkedtek a holland gyarmatosítók, amikor Indonézia kormánya kihirdette NyugatIrián, az örök indonéz terület felszabadításának törvényes követelményét. Az USA számos éven át az egé^z világ szeme előtt beavatkozik Dél-Vietnam belügyeibe. Az amerikai katonai klikk már nem bízik védenceiben és maga is bekapcsolódott az Észak- és DélVietnam békés egyesítéséért küzdő vietnami hazafiak ellen hadüzenet nélkül folyó háborúba. Az amerikai imperialisták azt hirdetik ugyan, hogy állást foglalnak a független Laosz megteremtése mellett, amely semleges politikát folytatna. Azonban, amikor a laoszi kormány közölte, hogy Laosz a semleges politika útjára lép, az USA kormánya a reakciós erők akcióját szervezte meg, amely erők háborút robbantottak ki a törvényes laoszi kormány ellen. Az Amerikai Egyesült (Folytatás a 4. oldalon] 1962. március 17. UJ SZO 3 *