Új Szó, 1962. február (15. évfolyam, 31-58.szám)

1962-02-24 / 54. szám, szombat

Müncheni találkozások A „SZABADSÁG" TÉRHÓDÍTÁSA Nem először Járok Mün­chenben, ám minden alka­lommal szembetűnő változá­sok fogadtak. Eltakarították a romokat, új épületeket emeltek. Ez az, ami jó. Saj­nos, szembetűnőbb változások is vannak. A müncheni pálya­udvar nemzetközi sajtóki­oszkjában egy évvel ezelőtt például kaphatók voltak a moszkvai lapok. Ma már hűlt helyük van. Az elárusítók za­vartan magyarázkodnak: le­het, hogy a bajor belügymi­nisztérium tiltotta be árusí­tásukat. Vége a sajtószabad­sággal űzött játéknak. Meg­egyeztem egy, tekintélyes vál­lalkozóval, hogy találkozunk. Munkahelyén kerestem fel, innen elmentünk egy kávé­házba. Most is baráti érzel­mekkel viseltetik hazánk iránt, mint egy évvel ezelőtt, amikor megismertem. Ez ter­mészetesen nem akadályoz­za őt abban, hogy a kommu­nizmus ideológiai ellenfele legyen. Búcsúzáskor bocsá­natkérőn jegyezte meg: „Most szándékosan vezettem kávé­házba. Minden hivatalos Jel­leget nélkülöző személyes találkozónk volt. így senki sem köthet belém..." Csekélység? Ez nem szóra sem érdemes csekélység, hanem egy­re erősödő fojtogató légkör, po­litikai és szellemi terror. Fo­kozatosan elűzik helyükről azo­kat az újságírókat, akiknek né­zetei nem egyeznek a szigorú, merev mércével mérő hivatalos klerlkalizmussal. Egyes írők in­kább kivándorolnak. Azt hinnők, tekintélyes müncheni ismerő­seimnek, akik közül többen ve­zető állást töltenek be, nincs mit íélniük. Beszélgetés közben nyíltak, határozottan bírálnak, ám beszélgetésünk végén meg­jegyzik: „Csak a nevemet ne említse kérem, még kellemet­lenségem lehetne." Igen, a bon­ni „szabadság" egyre nagyobb teret hődlt. * Sör ás politika A müncheni sörözők soha sem üresek. A bajor főváros neve­zetességének számító Hofbreu­haus óriási termeiben komolyan eldiskurálnak a vidékről betérő parasztok, Jődliznak a Jókedvű fiatalok, asztalon táncolnak a polgári ruhás amerikai katonák. (Mind egyformán öltöznek, egy szempillantásra felismerhető a yankee). A sörözőkben néha sakkoznak, pártgyülést, politikai vitát és előadást rendeznek. A „főiskolások szocialista szö­vetségének" — a Német Szo­ciáldemokrata Párt diákszerve­zetének egyetemi csoportja meg­hívta a jelenlevőket, hogy hall­gassák meg a Bundeswehr egyik vezető személyiségét. Bonn em­bere mindjárt történelmi ..elem­zéssel" kezdte beszámolóját. Sze­rinte a Wehrmachtnak nem volt része abban, hogy Hitler magá­hoz ragadta a hatalmat. Hitler vezérkara nem felelős az ag­resszióért, militarizmus nem volt, s nincs is. A beszéd nagyon unalmas volt. A vitában azonban egy öszhajú úriember, „két évi oroszországi tapasztalataira" hi­vatkozva kijelentette, hogy „ott semmire sem mennek a nemes­lelküséggel, ott kemény tettek kellenek." Parázs vita indult arről, vajon megölhetők-e a bé­kés polgári lakosok. Egyesek ezt „katonai szükségszerűségnek", mások pedig az egyén „lelki­ismeretben kérdésének" tartot­ták. Szenvedélyesen vitatkoztak. Senkinek sem Jutott azonban észébe, hogy az egész vita ag­resszív színezetű, s hogy ma 1962-t, nem pedig 1941-et Írunk. A Weissbreu sörözőben sokkal Időszerűbb kérdésről vitatkoz­tak. A Kereszténydemokrata Uniő helyi pártcsoportja nyílt vitát rendezett „Nyugat-Német­ország keleti politikájának űj Irányzatáról". A politikai aka­démia munkatársa beszámolójá­ban ismertette a Szovjetunió né­zeteit az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatai megjavításának le­hetőségeiről és módjairól. Azt ls kiemelte, hogy a „Szovjet­uniónak nem érdeke a háború". Tényeken és példákon mutatott rá, milyen alapvető ellentétek vannak Nyugat-Németország nemzeti érdekel és nagy szö­vetségeseinek érdekei között. A hivatalos állítástól eltérően az előadó azt bizonygatta, hogy a Bundeswehr atomfelfegyver­zése nem qjdja meg a problé­mákat és nem szavatolja Nyu­gat-Németország biztonságát. Ar­ra a következtetésre Jutott, hogy a Jőviszony megteremtése a Szovjetunióval az NSZK érdekeit szolgálná, ámde most ez lehe­tetlen: szétesne az Atlanti Szö­vetség. Tehát nem tehetnek mást, mint rendületlenül foly­tatják a jelenlegi politikát, „erősítik az európai közössé­get". Érdekes, hogy Ilyen témák vetődnek fel a Keresztényde­mokrata Unió gyűlésein. Ez ko­runk jellemző vonása. De miért Jönnek elő ezekkel a kérdé­sekkel: ki akarnak-e törni a bűvkörből, vagy pedig tovább­ra ls egy helyben akarnak to­pogni? Ezeket az embereket a félelem sugallatára és a józan ész szavára épülő álobjektlvltás Jellemzi, mely a valóságban a további hidegháborút, az ellen­ségeskedést fegyverkezési haj­szát propagálja, amelynek szük­ségességét most a nyugati ellen­tétekre való hivatkozással akar­ják elhitetni, miután nem han­goztathatják örökké a „szovjet veszélyt". •k Mindenki egyedül áll a létért folyó küzdelemben Messzire utaztam, közben meg­oldódott a taxisofőr nyelve. — A — legyintett az egyik szokásos kérdésemre. — Mit is kereshet az ember éjjel? Töb­bet áll, mint fuvarozik. Külön­ben sem jövedelrriezö a mi fog­lalkozásunk. Gondból azonban bő­ven kijut. A lakásért kell fizetni, a gyerekek ls elnyüvlk a ci­pőt . .. Mindamellett még azt mondják, hogy Jólét van . .. Nehéz az élet — mondja han­gosan gondolkozva. — Persze azt mondják, hogy mégis Jobb, mint a kommunizmusban. De kl tudja, milyen a kommunizmus. Az újságoknak nem hihetünk. Ma ezt írják, holnap az ellen­kezőjét. Az orosz meg csak elő­re tör. Előbb a világűrbe ha­tolt, most meg azzal az ÚJ prog­rammal jött elő. Már itt is beszélnek róla. Állítólag eltörlik az adókat és lakbér sem lesz náluk. Nem tudtam magam türtőztet­ni, megmondtam, hogy moszk­vai vagyok. Ezen meglepődött, majd kérdésekkel árasztott el, azután így szólt: — Ki tudja, Igazat mond-e ön. Megszoktam, hogy mindenben kételkedjem. Ami engem Illet, ellene is vagyok, meg nem ls a kommunizmusnak. De a ba­rátom visszajött a keleti zóná­ból, az NDK-ból. Elmondta, ml van ott. A ml újságjaink hazud­nak. A leglényegesebb ott az, hogy az emberek, különösen a fiatalok más emberekké válnak. Van eszméjük, céljuk, barátaik egymásnak. Nálunk meg min­denki magára van hagyva. Az éhhalál szélén állhat, akkor ls részvéttelenül mennek el mel­lette. A kommunizmusban az a jó, hogy a barátságot, elvtár­siasságot, a kölcsönös segítséget hirdeti. Az ellenséges szellem és az antikommunizmus mesterséges, magas ktfdfüggönyén is áttör azért egy szemernyi igazság ide, a messzi Münchenbe. En­gedelmességre kényszeríthetik az embereket, hogy egy Ideig ölbe tegyék a kezüket, ám nem ölhetik ki az eszmét, a mun­kásérzést, mely az emberrel megláttatja azt, ami a kommu­nizmusban a legfőbb — a hu­manizmust. • Merre tart az NSZK Bajorországi és müncheni találkozásaim örömet s egy­ben félelmet ébresztenek az emberben. Újra meg újra fel­merül a kérdés: merre tart a Német Szövetségi Köztár­saság? Talán soha sem tér­nek észhez a mániákusok? Ta­lán diadalt ül a gondolat és a szellem börtöne, a vaksors­ba kapaszkodó militarista kalandvágy? Az orruknál fog­va vezetett emberek abban reménykednek, hogy jobbra fordul a helyzet, hogy végül a józan ész fog diadalmas­kodni. Egyesek arra számíta­nak, hogy feleszmél és meg­érti az atompolitika céltalan­ságát. Mások ezt kétségbe vonják. Amint egy vezető személyiség kijelentette, há­rom tényező hat a nyugat­német politikai helyzetre: először is a legreakcló­sabb, militarista uralkodó ré­teg, mely erősen kezében tartja az ország gyeplőjét, másodszor a félrevezetett, határozatlan többség, s har­madszor az öntudatos, de elnyomott kisebbség. A fojtó légkör következménye az is, hogy nem bíznak saját erőik­ben és lehetőségeikben, ami sokakat elűz hazájukból. Azt azonban világosan látják, hogy meg kell szüntetni a militarizmus táptalaját: a hi­degháborút és a fegyverkezé­si hajszát. JEVGENYIJ GRIGORJEV Riport az Egyesül t Államokból ERRŐL AZ ÉVFORUJJLŰRŰL senki sem emlékezett meg az Egyesült Államokban. Nem írtak róla a lapok, a televíziós adóál lomások sem foglalkoztak vele műsoraikban. Egy évvel ezelőtt létesült Ten­nessee állam Fayette körzeté­ben az elűzött néger földbér­lők sátortelepe, az ún. „szabad­ságfalu". Ezeket a szerencsétle­neket azért üldözték kl, mert­részt akartak venni az 19B0-as elnökválasztásokon. A déli nége­rek első ízben szálltak szem­be a fehér lakosság akaratával és dacoltak a faj­üldözőkkel. Egy év telt el az­úta. Azzal a meg­győződéssel indul- u tunk Tennessee ál­lamba, hogy a sátortelep hűlt helyét találjuk. Természetesen elsősorban a bátor emberek sor­sa érdekelt minket. Tudni akar­tuk, hogyan végződött a pol­gári jogokért, az emberi méltó­ságért vívott küzdelmük. — Mondják kérem, hogyan jut­hatunk el a „szabadságfaluba"? — érdeklődtünk Summerville vá­rosban két néger fiataltól. — Ja, oda ahol sátrakban laknak az emberek? Akkor men­jenek csak tovább ezen az úton, vagy másfél mérföldnyire Innen elérik McFerren élelmi­szeres bódéját. Ott, a kerítés mögött van a falu. Valóban másfél mérföldnyire, balra az országúttól feltűntek az ütött-kopott piszkoszöld sát­rak. Tizenegyet számoltunk meg. FUstölögtek a görbe kályhacsö­vek. Kötélen fehérnemű száradt. Szanaszét gyerekhad fetrengett a piszokban. A sátortelep 73 la­kója közül 54 gyermek. AZ ELSŰ, akivel megismer­kedtünk, Shepard Towels kopott bőrzakés, magas, sovány néger. Nagy kockázatot vállalt és sok mindent megvont a családjától, amikor az elűzötteknek odaadta azt a földet, amelyen most a sá­tortelep terül el. Vele szemben van az fí háza, egy ósdi, düle­dező viskó. A környékbeli nége­rek többségéhez képest Towels farmer. Kis darab föld tulaj­donosa. Múlt évi újságszámot szoron­gattunk a kezünkben. Özvegy Ternernét ábrázolta, amint öt gyermekével és két unokájával a parányi kályha előtt kuporog. Amikor beléptUnk sátrába, mo­sás közben találtuk a hatvan­MEG AZ EMBEREKNEK..." éves asszonyt. Ugyanaz a vas­kályha, kátrányos sátorlap, sá­torbotok fogadtak, mint a ké­pen. Towels és Tememé ebben a sötét, füstös sátorban elmesél­ték az amerikai alkotmányban lefektetett jogaik érvényesítését akaró négerek üldözésének tör­ténetét. Fayette körzetében a lakosság kétharmada néger. Ám soha, egy néger sem vett részt a válasz­tásokon. A körzet közigazgatá­sa, igazságszolgáltatása és gaz­dasági élete a fehérek és a min­denható fajüldöző szervezet — „a fehér lakosság tanácsa" ke­zében van. Az elnökválasztáson részvéte­lüket követelő négerek „arcát­lansága" bősz haragra gerjesz­tette a fajUldözöket. Tennessee államban a négerek többsége földbérlö. A bérlő a termés fe­lét adja a fehér földbirtokosnak a bérelt keskeny földsávért. Mihelyt a négerek felvétették magukat a választók jegyzéké­be, a földbirtokosok megdühöd­tek, kihajtották őket házaikból, el&zték földjeikről, melyeket nemzedékeken át műveltek, s amelyek már régen joggal őket illetnék meg. Kegyetlen hadjárat indult elle­nük. Még egy skatulya gyufát sem vásárolhattak. Gyermekeik­nek nem adtak tejet. Munkába senki sem vette fel őket. Egye­sekre ped|ig egyenesen vadász­tak. Háromszor puskából rálőt­tek a sátortáborra. A „szabad­ságfalu" lakói az első napokban táborban érezték magukat. Fel kellett fegyverkezniük lőfegy­verrel, s őrszemet állítottak a napnak mind a 24 órájában. Utoljára tavaly augusztusban ro­pogott puska a faluban. Az emberek azonban nem ad­ták be a derekukat. Nélkülözve küzdöttek jogaikért. A haladó szellemű amerikaiak segítsége az első nehéz hónapokban vala­melyest megkönnyítette életü­ket. Gyarmekrubával és élelmi­szerrel csomagok érkeztek északról. A négerek ls segítet­tek testvéreiken. A helyi hatalmasok azt hitték, sikerült „megoldaniuk a problé­mát" azzal, hogy kiűzték az ál­lamból a „lázítókat". Nem állithatjuk, hogy az ame­rikai hivatalok nem figyeltek fel a fayettei eseményekre. A sajtó képviselői és az igazság­Dqc Holmes asszony, a „sza­badságfalu" egyik legidősebb lakója. (A szerzők f elvételei J. ügyminisztérium tisztviselői is gyakran jártak a „szabadságfa­luban". Egy időben az FBR ügy­nökei özönlötték el a „szabad­ságfalut", hogy megállapítsák, „tényleg" ttldözik-e a négereket azért, mert szavazni akarnak. Áz igazságügyminisztérium kény­telen volť beismerni, hogy a négerek polgárjogalt megsértet­ték, s hogy gazdasági bojkott alatt vannak. löttek-mentek a tisztviselők, de minden maradt a régiben. A SUMMERVILLE KÖRNYÉKI „szabadságfalu" nein az egye­düli sátorváros ezen a vidéken. A Moscownak novézett kisvá­rostól 14—13 • mérföldnyire dél­re még 4 sátor áll. Itt él a tizenegy hónapos Cleo Mason (sátorban született) és a 79 éves Doc Holmes. Nagy, okos szempár világít Doc nagyanyó ráncos, fonnyadt arcából. Las­san lépeget, reszkető, görcsös kezével begyűjti a megszáradt fehérneműt. Elered az eső. A hóval vegyült hideg, nehéz esó­csöppek tompán dobolnak a sá­torlapokon. A görnyedt hátú öregasszony ki akar egyenesed­ni, hogy elérje a mennyezetet és papírral tömje be B lyukas sátorlapot. Üggyel-bajjal klkecmergünk a ragadós agyagtengerből és az országút felé tartunk. —• Lányom meghalt, öt uno­ka maradt utána. A legkisebb öt, a legnagyobb tizenegy éves — halljuk már nem tudom há­nyadszor a görnyedt hátú Dave Finnytöl, aki kikísér minket az országútig. — Nagyon kellene ruha a gyerekeknek. Ha nem kapunk, megfagyunk. Mondják meg ezt az embereknek .. . Arcunkba vág a jeges eső. Az öreg ráncos arcáról cseppek gördülnek le. Nem tudjuk, eső­csöppek-e vagy könnycseppek, összegöngyölt papírdarabot nyújt nekünk, a címét. VÉGRE ELÉRTÜK a tükörsima aszfaltos országutat. Csillogó Ford, Chevrolet és Buick-kocsik száguldanak rajta. Az országút mentén pedig a néger bérlők szegényes viskói tarkállanak A hideg széltől tépázott gyapotföl­deken megtört négerek alakja látszik. Böngésznek a letarolt földön, hátha akad még ottfe­lejtett gyapotcserje . .. G. VASZILJEV, l. PONOMASJOV Ny árra készül a romári tengerpart A román tengerparton rendszerint enyhe és rövid a tél. Ez idén azonban sem lágy nem volt az Idő, sem rövid a hideg tél. Sőt: február elején hóvihar szá­guldott itt végig, amilyenre hosszú évek óta nem volt példa. Százhúsz kilométeres sebességgel rohant a havas, jeges szél, emeletnyi magas­ra korbácsolta a tenger hul­lámait, és nagy Jégtömbök ostromolták a máskor csen­des partot. Szerencsére a part is, a kikötő is és az ember is állta a vihart, így aztán jelentéktelen kárt tu­dott csak okozni a természet szeszélye. Ezekben a napok­ban, amikor lent jártam a tengerparton, már nyoma sem volt a viharnak, sőt a télnek is alig. A nap már szorgalmasabb, próbálgatja erejét, és a nagy víz hullám­hegyei is kezdenek tavaszias­sá csillapodni. Ma még per­sze üresen tátonganak a széles homokstrandok, csend honol a villák körül, kihal­tak az utak és mozdulatlan­ság uralja ezt a szépséges tájat. Már amelyiket...! Ugyanis a román tengerpart mamaiai része korántsem csöndes, üres és kihalt. Igaz, egészen másféle zaj tölti be partot, mint nyáron, hiány­zik a fürdőzők zsongása, a gyermekek zsibongása, a hangszórók daláradata. De ez a mostani dübörgés és moz­gás is ismerős — és valljuk be — kellemes a fülnek. • Építenek. Nagyvonalúan, sokat, szé­pet. Az építkezések nyugtot nem isrperő ritmusa, zaja tölti be ä nyaralótelepet. Ha­talmas, korszerű toronydaruk bólogatnak az épületek fö­lött és valóságos teherautó­konvojok robognak reggeltől napestig a Konstanca-Ma­maiai műúton. Állványok nőnek ki a föld­ből, és tűnnek el hetek alatt, hogy helyükben valóságos épületcsodák maradjanak. Éppúgy mint tavaly, amikor az új ötezer férőhelyes szál­lodákat, villákat és étterme­ket építették, most is orszá­gos rekordok születtek a gyorsépítkezésben. Az építők olyan gyors ütemben változ­tatták meg ennek a part­résznek az arculatát, hogy még a régi konstancai lako­sok is, akik gyakran járnak errefelé, a legnagyobb meg­lepetéssel látják viszont az „ismeretlen partot". Európa egyik legszebb ^ tengerparti üdülőhe­lyét építjük ide, a világ színvonalához igazodva, kom­munista ütemben — mondo­gatják nem kis büszkeséggel a mamaiai építők. Valóban szemkápráztató, nagyszerű szocialista teljesítmény ez! A párt nagyvonalú tervei rendre valóra válnak az or­szágnak ezen a részén is. De nézzünk körül. Fiatal mérnök, Nicolae Petre a kí­sérőnk. Tavalyelőtt még a bukaresti építészeti kar je­les hallgatója volt, ma pedig egy részlegért felel. — A gyors-építkezés új, modern módszereivel építjük a hatalmas szállodákat — magyarázza. — Háromna­ponként egy emelettel nőnek az épületek. A tavalyi ta­pasztalatok alapján kifogás­talan minőségi munkát sike­rült elérnünk. A csupa fény, elegáns szo­bák és merész építészeti megoldások szerint épített szállodák újabb 5000 vendé­get várnak. Ezzel egyidejű­leg új éttermek, üzletso­rok is születnek. A meg­tisztított és kiszélesített mamaiai tengerpart immár öt kilométer hosszúságban fut a víz mellett, és har­mincezer ember befogadásá­ra alkalmas. Egyébként a tengerparti és hegyi üdülők nagyméretű fejlesztése lehe­tővé tette az idegenforga­lom harminc százalékos nö­velésé*, és azt, hogy 1961­ben már 560 000 ember üdült vagy kapott kedvezményes gyógykezelést ezeken a he­lyeken. 1960-hoz viszonyítva a növekedés 22,6 százalékos volt. Érdekességképpen meg kell említenem azt is, hogy a legdélibb üdülőhelyen — Mangálián télen is, „teljes üzem" volt, mert az itt épült szanatóriumokat modern bel­ső felszereléssel látták el, és egy nagyméretű melegí­tett tengervízű medencével, amely lehetőyé tette a reu­más ős más jellegű betegsé­gek korszerű gyógyításét. A téli csendet nemcsak a mamaiai építők törték meg. Vasile Roaitan egy 1500 fé­rőhelyes új épületkomplexum épül. A tengerparti kisváros ezzel még egyet lép előre. Világhírű iszapfürdőit a nyá­ron még többen élvezhetik, mint máskor. Autóval pásztáztuk vé­" glg a téli tengerpar­tot. A tavaszt idéző februári napsütésben fenséges lát­ványt nyújtott a természet­nek és az emberalkotta szép­ségnek ez a megragadó össz­hangja. Igaz, egy kicsit szo­katlan volt felöltőben és meleg sapkában ülni a ten­gerparton, de nem volt ne­héz elképzelni a nyár me­legét, színes emberáradatát és fényét. Mert minden már a főszezonról beszél itt. Ezért szélesítik és Javítják az aszfaltútat, ezért szület­nek az új villák Mamaiatől Mangáliáig mindenfelé, ezért rendezik be az új élelmiszer­•és textllboltokat és szélesítik azokat a partrészeket, ame­lyekből a hullámok télen újabb métereket raboltak el. Az új pályaudvar mellé most új repülőteret is kap Konstanca, és a tervek sze­rint az autóbuszállományt is növelik, hogy kielégíthessék az utasok igényeit. Tavaly is kifogástalanul működött az utasszállítás hatalmas gépe­zete. Most már télen készí­tik a menetrendeket és ter­veket, amelyekbe beletartozik az évről-évre növekvő ide­genforgalom is. Az ONT Car­pati idegenforgalmi vállalat egyik vezetője jegyezte meg, hogy a Fekete-tenger az idén a külföldi turisták fő vonzó­ereje lesz. — Európaszerte növekszik az érdeklődés tengerpartunk iránt — mondotta. — Ogy látszik ez idén is az NDK­ból és a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaságból jönnek a legtöbben hozzánk. De nagy az érdeklődés a magyar, szovjet, lengyel turisták kö­rében, és mind több nyugati vendég érkezik a nyári hő­napokban e Fekete-tenger partjára. U ivatalosan tél van még, n éjjelente fagypontig száll le a hőmérő higany­szála Konstancában, de a Fe­kete-tenger partja már a jú­liusi fényről álmodik. DÁNOS MIKLÖS ü| SZÖ 4 ň 1982. tebruár 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom