Új Szó, 1962. február (15. évfolyam, 31-58.szám)

1962-02-23 / 53. szám, péntek

Ä világsajtó kedvezően fogadta Hruscsov elvtár nak a kozmikus együttműködésre tett javaslatát Az amerikai űrhajós sikerének sajtóvisszhangja • Keldis, a Szov­jetunió Tudományos Akadémiájának elnöke táviratban szerencsét kivánt az amerikai tudósoknak. • A Szovjetunió továbbra is vezet a világűrkutatásban Kolumbia fővárosában, Bogotában a dolgozók, a diákok és a haladd szervezetek elítélték a kormány Punta del Este-i szennyet árulását, amelyért egy mexikói lap jelentése szerint Kolumbia elnöke egymillió dollárt kapott az USÁ-tól. (CTK — Prensa Latina felvétel.) 'llliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiutib Az új olasz kormány letette az esküt Az Olasz Kommunista Párt őrzi a nép egységét Msztyiszlav Keldis, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke szerencsekívánatait fejezte ki az amerikai tudósoknak, akik lehetővé tették John Glenn, az első amerikai űrhajós sikeres föld körüli útját. „Meggyőződésem, hogy országaink összefogása a világűrkutatásban előbbre viszi a tudományt és hozzá­járul a tartós világbéke biztosításá­hoz." — írta táviratában. A New York-i lapok behatóan fog­lalkoznak Hruscsov elvtársnaik azzal a javaslatával, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok folytasson együttműködést a világűr meghódítá­sában. A New York Times megjegyezte, hogy „az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt sokat nyerhet a mesterséges holdak eredményes felhasználásával az Időelőrejelzés és a távösszeköttetási világrendszer meg­javítása terén". Hasonló szellemben Irt a New York Herald Tribúne is. A londoni Daily Mail szerint Glenn űrutazása 150 millió dollárba (3 mll­Kennedy elnök Washington (ČTK) — Kennedy, az USA elnöke február 21-1 sajtóérte­kezletén köszönetet mondott mind­azoknak a vezető államférfiaknak, akik jókívánataikat fejezték kl az USA-nak John Glenn, amerikai vi­lágűrhajós eredményes űrrepülése alkalmából. „Az egyik üzenetet N. Sz. Hrus­csov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke küldötte, — mondot­ta Kennedy. N. Sz. Hruscsov üze­netében azt Írja, hogy országaink együttműködése a világűrkutatás te­rén hozzájárulna e tudomány fej­lesztéséhez. Ma válaszolok erre az üzenetre, amelynek javaslatát a nem­zetközi együttműködésre a világűr­kutatás terén reményteljesnek tekin­tem. Kennedy elnök Hruscsov elvtárs hoz intézett üzenetében írja: „Mi ls meg vagyunk győződve arról, hogy sokoldalúan támogatnunk kell az ENSZ szerepét e téren és számos Párizs (CTK) — Az Humanité feb­ruár 22-i számában közli, hogy a legutóbbi hónapokban 1200 fasiszta puccsistát, bombamerénylőt és e titkos hadsereg szolgálatában lévő A február 8-i tüntetés két résztvevőiének élete még mindig veszélyben forog Párizs (CTK) — A február 8-i pá­rizsi tüntetés további két résztvevő­jének élete veszélyben forog. Az egyik súlyos sebesült Ranait Saada, egy fiatal algériai, a párizsi föld­alatti vasút alkalmazottja, aki feb­ruár 8-a óta öntudatlan állapotban van. A másik súlyos sebesült Maurice Pochart kommunista, a szociális biz­tosító intézet alkalmazottja, akinek a rendőrök betörték a koponyáját. A szakszervezetek nagy tüntető akcióra készülnek, hogy kifejezzék szolidaritásukat a február 8-i rerid­őrtámadás áldozatainak családjaival, valamint a megsebesült tüntetőkkel. Az algériai „ideielenes parlament Tripoliszban Tripolisz (CTK) — Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának tagjai Ben Khedda miniszterelnökkel élükön február 22-én Tripollszba érkeztek, ahol az Algériai Forrada­lom Nemzeti Tanácsának ülése kez­dődik. Az állam ezen legfelső szer­ve (az Algériai Nemzeti Felszabadl­tási Front parlamentje) megtárgyal­ja Franciaország és az Algériai Köztársaság Ideiglenes kormánya képviselői titkos tárgyalásának ered­ményeit. GUlPUZCOA spanyol tartományban 30 baszk munkást tartóztattak le, mart részt vettek a dolgozók követeléseinek teljesítéséért indított múlt heti akciók­ban. (CTK) liárd koronába) került, de az Egye­sült Államok „olcsóbban megúszhatta volna, sok időt és" fáradságot takarít­hatott volna meg, ha a két nagyhata­lom — a Szovjetunió és az USA ösz­szefogna". — Senki sem állíthatja, hogy Ame­rikának nem kell imár utóiérnie a Szovjetuniót a világűr (meghódításá­ban — írta a Sydney Morning Heraid című legnagyobb ausztráliai lap. — „Tyitov őrnagy kabinja háromszor olyan nagy volt, mint Glenn alezre­des kabinja. Az Atlas rakéta is gyen­gébb volt a szovjet rakétákénál." Az angol Daily Express szerint „a szovjet előny sokkal nagyobb, mint azt a Tyitov és Glenn útja között el­telt alig fél év távlatából megálla­píthatnák. Az a rakéta, mely Tyitov kabinját felvitte keringési pályájára, óriás volt az Atlas rakétához képest. A Holdba utazáshoz még erősebb ra­kéták kellenek, s az USA is számít rá, hogy a Szovjetunió ilyen rakéták szerkesztésében két évvel megelőzi az Egyesült Államokat." sajtóértekezlete országgal közvetlenül együtt kell működnünk majd ezen a téren. Tel­jesen nyilvánvaló, hogy a Szovjet­uniónak és az USA-nak fokozott le­hetőségei és fokozott felelőssége van. Az USÄ-ban titkos berendezésű mesterséges holdat lőttek fel New York (CTK) — A kaliforniai vandenbergi támaszpontról február 21-én új „titkos mesterséges holdat" lőttek fel. Az amerikai hírügynöksé­gek szerint az USA légi haderejének kőpviselői nem voltak hajlandók kö­zölni, vajon ez a mesterséges hold az USA nyugati tengerpartján már azelőtt fellőtt „kémholdak" változa­ta. -A katonai képviselők még aztj sem árulták el, vajon a mesterséges hold feljutott-e a földkörüli pályá­ra. » más gonosztevőt lepleztek le. Ezek közül 695-öt letartóztattak, 166 el­tűnt és 337 szabadlábon van. 472 fa­sisztát egyáltalán nem állítottak bí­róság elé, 45-en megszöktek a bör­tönből. Eddig 223 Ítéletet hoztak. 117 esetben felmentették a vádlottat, 58 fasisztát csupán feltételesen ítéltek el. Csak 38 esetben szabtak ki bör­tönbüntetést. Február 21-én este tárgyalták a titkos hadsereg azon tagjainak ese­tét, akik január 22-én elrabolták dr. Maingui de gaullista képviselőt. Bár a tettesek vétke teljesen beigazo­• •••••••••• A lipcset tavaszi árumintaoásárra már teljes ütemben folynak az elő­készületek. 56 ország gyártmányai­val versenyeznek majd az NDK üze­mei. A strassfurti gépgyár a képün­kön látható szódagyártó berendezést küldi a vásárra. (CTK —. Zentralblld felvétel) D. Nehru helyesli a kormányfők részvételét a leszerelési tanácskozáson Delhi (CTK) — Az Indiai Tájékoz­tató Iroda közlése szerint Dzsava­harlal Nehru Indiai miniszterelnök február 19-én válaszolt N. Sz. Hrus­csovnak, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa elnökének javaslatára, hogy a 18 állam leszerelési bizottságának értekezletét a kormányfők vagy ál­lamfők színtjén hívják össze. Nehru válaszában a többi között azt írja, teljes mértékben egyetért N. Sz. Hruscsovval abban, hogy az általános és teljes leszerelésre vo­natkozó egyezmény elérése a legfon­tosabb kérdés. Azonban aggodalmát fejezi ki, hogy a jelenlegi parlamen­ti választások és az új kormány megalakítása miatt március közepe táján nem távozhat Indiából. Nehru úgy véli, hogy az értekezlet összehí­vásának legalkalmasabb időpontja április vége lenne. Nehru válaszának befejező részé­ben kijelenti, hogy hajlandó részt venni az értekezleten, ha jelenléte az értekezlet hasznára válna. Burma miniszterelnöke elfogadta N. Sz. Hruscsov javaslatát Rangoon (CTK) — U Nu, Burma miniszterelnöke üzenetet küldött N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének, amelyben egyetért N. Sz. Hruscsov javaslatá­val, hogy a 18 ország leszerelési bizottsága a legmagasabb szinten kezdje meg munkáját. „Tüzetesen áttanulmányoztam az ön javaslatét — Írja U Nu üzene­tében — és örömmel elfogadom. Er­ről tájékoztatom Kennedy amerikai elnököt és Macmiilan angol minisz­terelnököt is." Strauss kényelmetlen beismerése Bonn (ČTK) — Strauss nyugatnémet hadügyminiszter a szövetségi parlament február 22-i ülésén a szociáldemokrata képviselők felszólalására azzal vá­laszolt, hogy ebben az ügyben nem mint miniszter, hanem mint a Keresz­tényszociálls Unió pártelnöke lépett köz­| be, és hogy mint pártelnök nem köteles a parlementnek megmagyarázni akcióit. Amikor azonban bebizonyosodott, hogy .ebben az esetben a miniszteri funkciójá­ra hivatkozott, kénytelen volt meghátrál­ni és sajnálatát kifejezni az eset felett. lődott és a vádlottak meg sem kí­sérelték a tagadást, a fasisztabarát védőügyvédek „ez információk ki­egészítése" címén kiharcolták a bűnper elhalasztását. Üjabb 19 halálos áldozat Algériában Algir (CTK) — Az algériai fegy­veres akciók és merényletek során egyetlen napon, február 21-én 19-en vesztették életüket. Ezek közül 12 algériai. A merényleteket a titkos hadsereg tagjai követték el. Orleansvillében szerdán az algé­riaiak nagy tüntetést rendeztek, amelyen az Algériai Köztársa­ság ideiglenes kormányát éltették. A francia csapatok közbeléptek és több tüntetőt megsebesítettek. A decazevillei bányászok nagygyűlése Párizs (CTK) — A Francia Kom­munista Párt kezdeményezésére feb­ruár 21-én Decazevillében, amely 64 napon át a bányászok hősi sztrájkjá­nak színhelye volt, nagy népgyűlést rendeztek, amelyen a bányászokon kívül több mint 15 000 decazevillei lakos vett részt. A gyűlés díszelnök­ségébe megválasztották azt a 20 hős bányászt, akik sztrájkoló elvtársaik győzelme érdekében a kritikus na­pokban éhségsztrájkot tartottak. Lucien Labrune, a CGT képviselője beszédében kijelentette, hogy a munkásosztály Franciaországban és az egész világon két hónapon át figyelemmel kísérte harcukat. A kor­mány kénytelen volt meghátrálni a decazevillei bányászok követelései előtt. Most azt kell elérni, hogy az ígéretek valóra váljanak. Róma (CTK) — Az olasz kormány­válságot gyakorlatilag megoldották. Fanfanl megbízott miniszterelnök be­mutatta a kereszténydemokrata, a szociáldemokrata é? a köztársasági párt képviselőiből megalakított új koalíciós kormány tagjait. Római politikai körök az új kor­mánykoalíció fő céljának a mun­kásmozgalomban az egyenetlenség elérését tekintik „a reformok és Ígé­retek politikájának" segítségével. P. Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára e problémáról kijelen­tette: „Egyáltalán nem hunyunk sze­met azon veszedelem előtt, amelyet a munkás- és népi erők egységének megtörésére irányuló törekvés rejt magában. Ami az úgynevezett balkö­zép kormányának megalakítását je­Az amerikai reakció keze van benne New York (CTK) — A New York Ti­mes georgetowni tudósítójának közlése szarint Ch. Jagan, Brit-Guayana minisz­terelnöke a február 20-1 georgetowni saj­tóértekezleten kijelentette, hogy azok a jobboldali ellenzéki elemek, amelyek Brit-Guayanában a közelmúltban zavar­gásokat provokáltak, a kapitalista körök­re támaszkodva a hazugság és erőszak módszereihez folyamodnak. Ch. Jagan megállapította, hogy az amerikai reak­ciós körök pénzbeli és erkölcsi támoga­tást nyújtanak az ellenzéknek. Ch. Jagan közölte továbbá, hogy a kormánynak szándékában van megalakí­tani a nemzeti hadsereget és hangsú­lyozta, hogy ez az egyedüli megfelelő válasz a reakciós ellenzék arra irányuló törekvésére, hogy megdöntse a demokra­tikusan megválasztott kormányt. Az USA dél-vietnami katonai akciói veszélyeztetik a VDK-t Hanoi (CTK) — Ung Van-khiem, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kül­ügyminisztere jegyzéket intézett az Indo­kínáról 1954-ben tárgyalt genfi értekezlet elnökeihez, amelyben felszólítja őket, fo­ganatosítsanak sürgős intézkedéseket az USA dél-vietnami agressziójának haladék­talan beszüntetésére. Ung Van-khiem határozottan tiltakozik az amerikai katonai személyzet és hadi­anyag állandó Dél-Vietnamba szállítása ellen, és főként az USA saigoni katonai parancsnokságénak megalakítása ellen. Mindez közvetlenül veszélyezteti a Viet­nami Demokratikus Köztársaságot, amiért a felelősség az USA kormányára hárul. A szovjet kormány újra követeli Karol Linnas kiadását Moszkva (CTK) — A Szovjetunió kül­ügyminisztériuma jegyzéket adott át az USA moszkvai nagykövetségének, amely szerint a szovjet kormány Ismét nyoma­tékosan követeli Karol Linnas háborús bűnös kiadását, aki az USA-ban él, és felelős a Szovjetunió területén elkövetett gaztettekért, valamint a békeszerető szov­jet polgárok tömeges meggyilkolásáért. A tartui bíróság Január 16-tól 20-ig folytatott nyilvános tárgyalásán K. Lin­nast bűnösnek mondotta ki a vádban foglalt gaztettekben, halálra és vagyoná­nak elkobzására ítélte. A szovjet jegyzék rámutat, hogy a szovjet kormány mindeddig nem kapott választ az USA kormányához. 1961. ok­tóber 11-én Intézett jegyzékére, amelyben K. Linnas háborús bűnös kiadását kérte. Az a tény, hogy az USA eddig nem vá­laszolt, hangzik a jegyzékben, azt a be­nyomást kelti, hogy az USA kormánya K. Llnnast rejtegetni akarja és figyelmen kívül hagyja a nemzetközi egyezménye­ket ás az ENSZ-közgyűlés határozatát. lenti, az ország gazdasági és politi­kai megújhodásáért folyó harc újabb kedvező távlatai rajzolódnak kl az alkotmány sokoldalú és következetes érvényesítésének, a monopoltőke el­leni újabb hatékony intézkedések megvalósításának, a dolgozók alap­követelése teljesítésének, valamint a jelenlegi demokratikus intézmények fejlesztésének és az új, tárgyilagos feltételeknek megfelelő átalakításá-: nak útján." Fanfanl miniszterelnök új olasz kormánya, amelynek 19 keresztény­demokrata, két köztársasági és há­rom szociáldemokrata tagja van, február 22-én letette az esküt Gron-. chl köztársasági elnök kezébe. Tiltakozások az USÄ-ban és Angliában az atom­robbantások ellen New York (CTK) — A New York-1 bé­keharcos nők tüntettek a lázas fegyver­kezés ellen. Röplapjukban hangsúlyoz­zák, hogy „Kennedy elnök a legkritiku­sabb döntés előtt áll. A nukleáris fegy­verkísérletek felújítása veszélyeztett gyermekeink életét. Nem szabad koc­káztatnunk a jövő hónapban kezdődő genfi leszerelési értekezlet sikerét!" A tüntető asszonyok „Az egyedüli mentsvár a békél", „Követeljük az általá­nos Ieszereléstl" feliratú transzparensek­kel felvonulva az ENSZ New York-i épü­lete előtt áttörték a rendőrök sorfalát. A New York Times közölte Dávid Eng­lish ismert atomfizikus levelét, aki fel­szólítja az USA kormányát; ne folytasson légköri nukleáris fegyverkísérleteket. * Londonban az angol alsóház folyosóin február 21-én asszonyok jelentek meg, többen közülük kisgyermekekkel karju­kon, hogy a képviselők előtt tiltakozza­nak az atomfegyver-kísérletek felújítáta ellen. KENNEDY elnök meghívására május 8-án Gerhardsen norvégiai miniszterel­nök Washingtonba érkezik, június S-én pedig Makariosz érseket, Ciprus elnö­két fogadja. (CTK) TITO jugoszláv elnök az Egyesült Arab Köztársaságban tett látogatása utén visszatért hazájába. (ČTK) MAJNA-FRANKFURTBAN négy nyugat­németországi kommunista ellen Indított bírósági eljárás során „hazaárulás" vád­ján Friedhelm Kostrew 3B éves lakatost 9 hónap börtönbüntetésre, a wlesbadenl rendőrség 71 éves volt tagját három hónap börtönbüntetésre ítélték, mert a két Németország lakosai közötti megér­tést szorgalmazták. — (CTK) ANGLIÁBAN 45 munkáspárti képviselő a „százak bizottságának" a londoni bí­róság által a napokban elítélt hat tagja szabadonbocsátásáért fordult a kormány­hoz. (CTK) A SZOVJET VÖRÖSKERESZT és a Vö­rös Félhold szervezet a legrövidebb időn belül száz tonna gabonalisztet, 15 tonna cukrot, 20 000 süritett tejkonzer­vet, 40 000 méter szövetet, 10 tonna szappant és gyógyszereket küld az al­gériai menekültek megsegítésére Tunisz­ba. (CTK) A DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG kormá­nya kihirdette az országban a rendkí­vüli állapotot. Felhívást intézett a nép­hez, őrizze meg a rendet és kerülje a provokációkat. Egyúttal bejelentette Eduardo Read Barreras, az államtanács elnökhelyettesének lemondását is. (CTK) AZ ATHÉNI egyetem diákjai, akiknek szükségleteit és követeléseit a kormány semmibe vette, már harmadik nap éh­ségsztrájkkal tiltakoznak. (ČTKJ 1962. február 5. (JJ SZO 3 * Az 1200 leleplezett francia fasiszta gonosztevő közül csak 38-at ítéltek el

Next

/
Oldalképek
Tartalom