Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)

1962-01-15 / 14. szám, hétfő

A JASZLÖI ÜTKÖZET 17. ÉVFORDULÓJA (CTK) — Néphadseregünk katonái, hazánk dolgozóival együtt ma, Ja­nuár 15-én ünneplik meg a csehszlovák tüzérség napját. Tüzéreink ün­nepe a Kárpátok alján fekvő Jaszló község közelében 1945. január de­rekán lezajlott győzelmes ütközetre emlékeztet. Az 1. csehszlovák had­test tüzérei, a szovjet tüzérek oldalán harcolva itt mentek keresztül az első tűzkeresztségen. Az ütközet után K. Sz. Moszkalenko vezérezredes, a 38. szovjet had­sereg parancsnoka Ludvík Svoboda tábornoknak, a Szovjetunióban léte­sült első csehszlovák hadtest parancsnokának táviratot küldött, amely­ben köszönetet mondott a csehszlovák katonák kitartásáért és hősiessé­géért. Tüzéreink azonban a legnagyobb elismerésben akkor részesültek, amikor a szovjet hadsereg legfelsőbb parancsnoksága 1945. január 19-i hadparancsában a szovjet hadseregben szokásos egyik legnagyobb meg­tiszteltetésben részesítette az I., II. és V. tüzérezredeket, amelyeknek a „Jaszlói" megtisztelő címet adományozta. A vígjátékírás mestere Háromszáznegyven éve született Moliére M ollereről legtöbbet egy Molie-: re előadás mond. Élete, egyé-: nisége a színpadon játszódik, gondo-j latait, mondanivalóját alakjai testes!-: tik meg. Miután színészként végigcsavarogta egész Franciaországot, darabokat kezdet írni. A bátorhangú íróra ha­mar felfigyeltek, a Kényeákedők cl-: mű komédiája átütő sikert aratott... Azóta háromszáz év telt el, de Mo-i liere fénye egy pillanatra sem hal-: ványult. Sőt ma élőbb, frissebb, hatá-: sósabb, mint korábban, műveit na­gyobb siker kíséri, mint bármikor a múltban. Műveit az első, nagy elismerést hozó bemutató óta, sokféleképp ér-: itették és magyarázták. Egyesek a filozófust, méghozzá a pessziinista filozófust dicsőítették benne. Mások bölcs bolondnak, bohócnak, bohóc­köntösbe bújt jósnak, megint mások színpadi mesternek, a jelen szívtelen megfigyelőjének, a múlt vérzőszívű siratójának tartották ... Ahány érdekcsoport, ahány kor, annyi értékelés. Pedig Moliere más, mint aminek az előző korok emberei hitték és képzelték. Az ő gondja a lényeg művészi ábrázolása. Valójában tehát művész, a legnagyobbak egyi-. ke, aki a művészet eszközeivel osto-t rozza a rosszat, a lényeget ábrázolva Igyekszik hatni, nevelni. Bár vonalvezetése szigorú, és reá-* lis mozzanatokra épít, hőseiről kevés életadatot tudunk meg. Szereplői többnyire lelki tulajdonságokkal az általánost ábrázolják. Darabjai ge-i rincét nem a bonyodalmak, hanem a jellemek ábrázolása képezi. Művei­nek szinte utólérhetetlen ereje, hogy a bennük tárgyalt jellemek minden esetben általánosíthatók: egyéniek is, meg típusok is s a fösvénytől az úrhatnám polgárig — hitelesen ele­venek. Nyelve mintaképe a vígjáték stílusának: a szereplők szavaikkal is észjárásukat festik. Első darabjaiban a fősúlyt több-i nyíre a külső helyzetkomikumra he-t lyezte. Később azonban — nagy pszichológiai érzékkel kiaknázva az ember félszegségeiből származó Jel-, lemkomikumot — áttért kora Jelleg-i zetes alakjainak szatirikus bemuta­tására. Az emberi gyarlóságot és ostobaságot minden oldalról pellen-. sérre állítva, a vígjátékok keretét a bohózattól a drámáig szélesítette. Mélységük és keserű szatírájuk révén némelyik darabja már a tragikomé-i dia határán jár. A Mizantrop-ban az egyetlen igaz ember tragikus ,vergő-i dését látjuk, a Don Juan drámai han tállal végződik, a Tartuffe-ben egy rokonszenves család fokozatosari ál-i dozatul esik egy démoni gazember­nek, a Fösvény címszereplője tragi­kus pátoszban vonaglik és üvölt a színpadon, a Képzelt beteg orvosság-i gal és halálfélelemmel áporodott le-i vegőjű szobában játszódik le ... Dan-; din György helyzete is inkább tra-i gikus, mint komikus... Ennek elle­nére Moliere a nevettetés művésze, a vlgjátéklrás mestere. A mintegy tizenöt évre tehető iro­dalmi működése során bármilyen ha­talmas utat tett ls meg, soha sem szakadt el a népi hagyományoktól, a nép tapasztalatának és nyelvének felhasználásától. Mondatalt a leg­egyszerűbb ember is megérti, mindig a tömeg, az egyszerű ember értelme szerint ír. Az igazságot ls majdnem mindig egy-egy közmondásba vagy népi kifejezésbe foglalja. A tudo­mány, a hatalom, az élvezet, a pénz vagy a világfájdalom hóbortosaival szakácsnét, szolgát, kocsist és más egyszerű embert állít szembe. Az egyszerű emberek: inasok, cselédek, parasztok, tulajdonképpen az ő műve révén jelentek meg jelentékeny számban először a színpadon. Moliere a gazdagoknak a nép nyelvén, a népért beszélt. A jómó­dúaknak játszott, de a népre gondolt. Műveiből a nép nyelvén, a nép mód­ján, a nép számára tette nevetséges­sé a népellenes rendszert és szoká­sokat. Bekapcsolódva kora társadalmi és politikai küzdelmeibe a haladás bá­tor harcosai közé tartozott. Sokan a Felvilágosodás előfutárának tekin­tik. Moliere az eszmék tisztázására a színházat tartotta a legalkalmasabb helynek. Ha ellenfeleivel vitája tá­madt, a maga igazságát nem szónok­latokban és nem esztétikai elmefut­tatásokban fogalmazta meg, hanem el játszatta a színpadon, a szerep­lőkkel támadott irigyeire, a hatalom uraira. Műveiből mindennél világo­sabban kitűnik, hogy kora finomko­dó drámái mennyire buta libák, az erkölcs prédikáló! mennyire parázna, vén kecskék, az égrenéző szentek­nek mennyire maguk felé hajlik a kezük, a rang után kapaszkodókon mennyire nevetnek még a gyerekek is ... Ellenségeire szamárfület ragaszt és cáfolhatatlanul bebizonyítja, mi­lyen nevetségesek a tartuffe-ök, a kényeskedők, a donjuanok, a rossz orvosok, a tolakodók, az embergyűlö­lők, a fösvények, a képzelt betegek és ez úrhatnám polgárok ... A vígjátékírás mestere a vígjáték becsületét olyan magasra emelte, mint addig csak a tragédiáé volt. Ugyanakkor új tartalmat adott a ne­vetésnek: a Moliere-i hősök láttán támadt nevetés — az öntudatosodó nép nevetése! A színműírás utolérhetetlen mű­vésze — 340 éve, 1622. január 15-én, egy jómódú kárpitos-család gyermekeként született. Eredetileg Poguelin-nek hívták. Apja jogásznak szánta, ügyvéd helyett azonban szí­nész és író lett: Shakespeare mellett a világirodalom legnagyobb vígjáték­írója. BALÁZS BÉLA Tanulnak a jövő mezőgazdaságának szakemberei. Karel Krížek -mérnök az autó- és traktorkezelésről tart előadást a Mladá Bolcslav-i Mezőgazda­sági Technikum tanulóinak. (Foto; J. Saroch — ČTK J Kiemelkedő évfordulók (CTK) A Béke-Világtanács az 1962­es évre kihirdette olyan neves sze­mélyiségek évfordnlóit, akik lénye­gesen hozzájárultak az emberi kul­túra sokoldalú fejlesztéséhez. Ezen évfordulók megtartása a világ köz­véleményében többek közt felidézi CHARLES DICKENS angol íré, Alek­szander IVANOVICS GERCEN orosz forradalmi demokrata, JEAN JAC­QUES ROUSSEAU francia gondolko­dó, 0. HENRY amerikai íré, BLAIS PASCAL francia matematikus, fizikus és bölcsész, LOPE DE VEGA spa­nyol drámaíró és TU FU kínai köl­tő eszmei, művészeti és tudományos hagyatékát. AZ UNESCO kezdeményezésére megemlékeznek BOŽENA NEMCOVA cseh realista (ró halálának 100. év­fordulójáról ls. Immár hagyomány­nyá vált hazánkban, hogy a világ kulturális évfordulóinak megünnep­lése nemcsak elősegíti az emiitett személyiségek művének, életének és, nézeteinek megismerését, hanem kö­zelebb hozza a nemzetek közötti bé­kés együttműködés nemes, humános gondolatait, a nemzetek mai életét és időszerű problémáit, valamint az emberiség évezredes törekvését ar­ra, hogy igazságos világot teremt­sen. A rövidfilm napjai K. Varyban ian. 20. és 26-a kö­zött „A rövidfilm napjai" címen or­szágos filmhetet rendeznek, amelyen a szlovák fllmdolgozők alkotásai is szerepelnek. A bratislavai filmstúdió a Karlovy Vary-i filmhétre összesen 10 filmet választott ki. Közöttük van Karol Skŕipský forgatókönyv-író és rende­ző népszerű tudományos színes film­je. A „Sok millió életet mentünk meg" című film folyóink haltenyé­szetéről szól. E film tavaly nagy ér­deklődést keltett az oberhauseni fesztiválon és az ostravai harmadik csehszlovák filmfesztiválon elismerést nyert. Vojtech Andreánsky „Műszív" című filmje népszerű tudományos mó­don ecseteli a szlovák sebészek si­keres szívműtéteit, amikor is új tö­kéletes szívhelyettesítő-készüléket alkalmaznak. Jozef Zachar rendező a „Petzvalnak hívták" című filmben a Sp. Belá-i J. Petzval professzornak, a fényképobjektív feltalálójának éle­tét mutatja be. Ugyanez a rendező „Vége a csöndnek" filmjében Kelet­Szlovákia átalakulását szemlélteti. Ismét fagylwllám közeledik A múlt héten csaknem minden nap erős légnyomászavarok éreztették hatásukat az Atlanti óceán légteré­ben. A nagyon mély légnyomás öve­zete néhány nappal ezelőtt Skócia fölé tolódott át, minek következté­ben rendkívül erős szélviharok dúl­tak Nyugat-Európa területén. Anglia egyes részei fölött az óránkénti 160 kilométert is elérte a szél sebessége. A már említett alacsony légnyo­más párás, langyos tengeri levegő beáramlását tette lehetővé. E levegő egyes hullámai a hét második felé­ben hazánk területét is elérték, mi­nek következtében az alacsonyabb fekvésű helyeken esett az eső, a zép- és magas hegységekben hava­zott. Szombaton reggel az Alacsony Tátrát borította a legvastagabb — helyenként csaknem méteres — hó­takaró. A még mindtg mélypont körül moz­gó alacsony légnyomás jelenleg az Észak-Skócia fölötti légitérből a Skandináv félsziget délnyugati része fölé húzódik. Később a Skandináv félsziget közepe felé nyomul, majd Ifismét a Szovjetunió területe fölé. Az alacsony légnyomás hátsó sze­gélye mentén északnyugati, illetve északi irányból hideg sarki levegő áramlik, amely megszünteti a meleg levegő jelenlegi áramlását. Hazánk területén a jövő hét első felében várható az Időjárás általános megváltozása. A jövő héten előreláthatólag fel­hőátvonulások várhatók, az alacso­nyabb fekvésű helyeken még mindig esős lesz az időjárás. A hőmérő hi­ganyszála napközben némileg a fagy­pont fölé emelkedik. A hét folyamán lehűl a levegő, és az alacsonyabb fekvésű helyeken is havazás várható. A jövő hét második felében egyre hidegebb lesz, és kevésbé felhős éj­szakáon mínusz 10 Celzius fokra szá­míthatunk. P. F. SZOKATLAN FAGYHULLÁM vonult végig és hóvihar dűlt Mexikó észa­ki részén — a Prensa Latina jelen­tése szerint. A rosszul öltözött és szegényes viskókban élő lakosság kö­rében sok emberáldozatot követelt a szeszélyes időjárás. A szlovákiai Tatrasvtt dolgozói több újdonsággal lepik meg 1962-ben a vásárlóközönséget. Az év végéig több mint 900 ezer gyapjú- és fél­gyapjúból kötött felsőruhával gyártanak többet a tavalyinál. Képünkön; (balról) Monika Sláviková, Augustín Bojnanský, Adela Trégerová és Pa­vol Gašparík a svtti Tatrasvit modellezői az új ruhatípusok megtekintése közben. (J. Valko —. CTK — felv.) Ittas voltam-bűnös vagyok — Itt már végeztünk is, me­hetünk tovább — állapította meg Jozef Bartík. Délfelé Járt az idő, abbahagyták a rongy­vásárlást és Ráztokyról áthaj­tottak Jašenie községbe. A magas hegyekkel övezett község főterén keresztül kristálytiszta hegyi patak csörgedezik. A medre sem akármilyen. A faluszépítési akció ke­retében társadalmi munkával kövezték ki, és azóta kisebb vízesések tarkítják a falu alsó vége felé csobogó pata­kot. Közel van a vendéglő is, ahová felvásárlóink betértek valamit ,Jia­rapni". — Két sört és két féldeci vodkát — rendelt és nyomban fizetett is Jo­zef Bartík, majd „felfrissülve" rövi­desen hozzáfogtak a rongy felvásárlá­sához. A téli délután hamar elrepült. Dol­guk végeztével megindultak hazafelé, ámde... Pavol TomaSktnt az éhség gyötörte. — Beugrók a vendéglőbe valamit enni. Nincs néhány koronád kölcsön? — Egy tize s elég lesz? — Ide vele — ...s már ugrott is ki a kocsiból. Bartík még egy darabig nyugod­tan üldögélt a helyén, de amikor ész­revette, hogy az autó az út közepén szabálytalanul áll, a kormány mögé ült és annak rendje s módja szerint azt az út szélére vezette. Közben megúnta a hosszúnak tűnő várako­zást s ő is benézett a kocsmába. — Várhattalak is én Téged ... — A sógorom és a barátja — mu­tatta be ismerőseit Tomaškin, s alig hallhatóan Bartík fülébe súgta: — Tu­dod, csak olyan sógor... a felesé­gem ... vagy hogy is mondjam ... szóval az asszonyom unokatestvére. A nevét sem tudom. Igen, néha nehezen lehet feleség­nek nevezni azt az asszonyt, akihez nem fűznek mélyebb érzelmek ... aki nem feleség. Így volt ez Tomaškin­nal is. Akaratlanul is eszébe jutott az a derék feleség, akit oly hütle­nül elhagyott, és eszébe jutottak gyer­mekei is, akiknek csak a hatóság ál­tál megszabott összeget küldözgeti havonta. Az „új asszonyt" csak akkor nevezi feleségnek, ha megbotlik a nyelve. Félszendergéséből Bartík hang­ja verte fel: — Hé, kocsmáros, fél-féldecit min­denkinek és egy-egy krigli sört. Ne­ked, pajtás, pedig ... — ... csak sört, azt is csak kicsit, mert még ma vezetned kell. A sör tízfokos volt, a vodka pe­dig ... no, hát az sem volt a kel­leténél gyengébb. S míg a beszélge­tés közben kihörpíntették az „élet vizét", be is esteledett. Bartík, a ko­csikísérő, még a kocsi ajtaját is el­tévesztette a sötétben. A baloldalit •nyitotta ki és a kormánykerék mögé ült. Pavol Tomaškin előzékeny volt barátjával szemben. Nem akarta há­borgatni a kormány mögött, leült a kocsikísérő helyére. Bartíknak azon­ban eszébe jutott, hogy tálán még sem illik minden szó nélkül elfoglal­ni a vezető helyét. — Nem akarsz ide ülni? — Ha már ott vagy, csak maradj. Jozef Bartík maradt is és annak rendje s módja szerint begyújtotta a motort. Megindultak hazafelé. Vala­mikor ő is vezető volt. Jóleső érzés töltötte el, hogy újból kezében tart­hatta a kormánykereket. Örömét nem is tudta subája alá rejteni. — Megállunk egy percre itt, Pre­dajnán — s már le ts fékezte a te­herkocsit a következő község ven­déglője előtt. — Két sört és egy-egy féldeci vod­kát — hangzott messziről Bartík hangja. Majd felhajtották a pohárká­kat, eloltották szomjukat, s újból a kocsiba ültek, ahogy ide jöttek. A Felső-Garam mentén keskeny az országút és a kanyart még élesebb kanyar követi. Mire azonban Medzl­brod felé közeledünk, új, széles és egyenes útszakasz tárul elénk né­hány kilométeren. A jó úton Bartíkot is elkapta a hajtási szenvedély. A „Garant" sem lustálkodott, ha ráta­postak a gázpedálra. S amikor pedig a sebességmutató már a hatvan körül mozgott, a széles országút elkeske­nyült szeme előtt, sőt már sem az út­padka, sem pedig a vaskorlát nem volt elég figyelmeztető számára. Szá­guldott. Olyan érzés fogta el, mintha a régi Bartík ülne a kormány mögött s mintha újból játszi könnyedséggel vezetné az autót. — Egyszerre azon­ban valami rettenetes recsegés-ropo­gás remegtette meg a levegőt, egy-két rándulás, majd valami kegyetlen lö­kés ... s a kocsi keresztbefordulva megállt az úton. Lámpái vagy har­minc méter magasságból világítottak le a havas mezőre. Az útszéli vaskorlát gyengének bi­zonyult, szerencsére emberélet nem esett áldozatul. Mindkét emberünk pillanatok alatt ktjózanodott. Elsősegélyt véletlenül a biztonsági szervek arra haladó közle­kedési járőre nyújtott. — Nem is tudom hányas sebesség­gel futottam — mondotta kihallga­tása folyamán Jozef Bartík, — . ..de azt tudom, hoau a kelleténél többet it­tam. Kérem, én nem tudtam, hogy ma még autót fogok vezetni. — Ivott még ma máshol is vala­mit? — Otthon, de csak bort... és Brus­nón valami pálinkafélét az ismerő­seimnél. Ezt szerette volna ő megmondani a bíróságon is, csakhogy... nem tu­dott odaérni időre. Valaki azt taná­csolta neki, hogy bátrabb lesz, ha egy féldecit még felhajt. Bátran sze­retett volna viselkedni a tárgyalóte­I remben. — Jozef Bartík azonban töb­bet öntött fel útközben a garatra, mint ahogy számította. A tárgyalásra megkésve érkezett. Bátorsága is iná­ba szállt, amikor a bíró megkérdezte a nevét. A nyelve valahogy nem akart megoldódni. Pavol Tomaškin ts szánta-bánta a bűnét, amikor megtudta, hogy az oko­zott kár értéke meghaladja a tizen­kétezer koronát. Így meakulpazott: — ... jól tudom, hogy szolgálat közben nem szabad szeszes italt in­nom. Mit tudom én, mi ütött belém. Talán éhes voltam... De ki tudta, hogy így lesz? Bartík is azt mondta, hogy Banská Bystrica felé nem talál­kozunk közlekedési járőrrel. Igaz, nem ts találkoztunk... de legalább ne engedtem volna át a vezetést a nálamnál részegebb Bartíknak. Tud­tam, hogy a kocsikísérőm már régen vezetett autót, mert hajtási engedé­lyét vagy öt éve elvették, de ki htt­te volna ... P Bűnös vagyok, mert ré­szeg voltam és még részegebbnek ad­tam át a kormánykereket. A hajtási engedélyt néhány évre bevonták, de méo hátra van az iaa­zi büntetés, meg a kártérítés. Ki mer­né állítani, hogy az a pár pohárka „torokkarcoló" megérte az ilyen ál­dozatot. A bánat azonban már késet. BERKES JÚZSEF 0] SZO Á Ä 1S6 2- Január 15,

Next

/
Oldalképek
Tartalom