Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)

1962-01-27 / 26. szám, szombat

G

yakorta megesik, hogy kedvem szottyan a vendégeskedéshez. No, nem ahhoz, hogy én menjek valahová, csak ahhoz, hogy hozzánk jöjjenek. Némelykor azonban semmi kedvem hozzá. Sem ahhoz... hogy én menjek, sem ahhoz, hogy hozzánk jöjjenek^ Az a különleges képesség, hogy rendszerint épp akkor toppanjon be, amikor én minden erőmből csak magányra vágyom — senki másban nincs meg, csak az én kedves barátomban, a gyógyszerészben. Odakint szitál az eső. Itthon meleg van és kellemes 1 Könyvet olvasok. Egy oldal, kettő, tlz, húsz. A szemem lassacskán lepilled, a könyv kicsússzan a kezemből — és csengetnek. Ajtót nyitok. Ott komorlik egy esernyő, kúp alakú kalap, cikcakkban lejtő karimával, esőkabát, s mindezekben az én kedves barátom, a gyógyszerész. — Zavarlak? — Dehogy. Parancsolj I Bejön, s egyenest be a fotelembe, rátámaszkodva összecsukott esernyője nyelére. — Vesd le a kabátodat — mondom aggódva. — Nem, köszönöm, — szabódik —, már megyek ls I Csak felugrottam, hogy lássalak. Nem veti le és nem megy! Ül a fotelben, és az esőlé szépen ráfolyik az imént beeresztett, fényes parkettre. Ogy csúrog belőle a vlz, mint zivatarfelhőből. Csurog a kalapjából, amelyet odabiggyesztett a fotel karfájára, csúrog a köpenye ujjából, esernyője végéből pedig kacskaringózó patakocska ered a padlóra. Leülök az íróasztalomhoz és bámulok rá, várom, hogy társalogjunk. — Mit csinálsz? — kérdezi végre. — Semmit. Olvasok. — Mit olvasol? — Ezt. S odanyújtom neki a könyvet. Elveszi. Lapozgatja. Nézegeti a borítékot. Aztán a szerzőt. Majd az előszót. És közben csurog, csurog. Végül visszateszi az asztalom sarkára. — Igen. — Mit, igen? — Semmi, csak mondom. Felkönyökölök, s nekitámasztom a képemet a tenyeremnek, ö is ráhelyezi állát esernyője fogantyújára támaszkodó kezére. — Máskülönben? — Mit máskülönben? — Hogy vagy? — Hogy lehetnék? — mondom. — Iszol egy kávét? — Nem, nem. köszönöm, már megyek is I És feláll I Én is nyomban, dé miSadi Rudeanu : AVENDEG lyen boldogság i Holnapig alszom, ha elmegy végre. Kezét nyújtja felém, én is nyújtom gyorsan ő felé, nehogy meggondolja, ámde az ő keze elkerüli az enyémet és megcélozza az íróasztalomat díszítő nippet. — Ez mi? — Az? Egy 16. Hányszor mondtam a feleségemnek: ne pakoljon nekem ilyesmiket az íróasztalra. Most aztán tessék, lttragad még egy negyedórát, egy 16 miatt. — Szép 16. — Szép. — Honnan van? — Ajándékba kaptuk. — Ja, úgy. Tanulmányozza, forgatja, aztán leteszi. — Miért Itt tartjátok? — Hát, hol? — Itt nem mutat jól. Inkább ott, azon a kis asztalkán ... Felmarkolom s gyorsan odarakom. — Ogy már igen 1 Odamegy az asztalkához, s odébb tolja rajta. — Most tökéletes, nem?... Na, én el is mentem! Kezetfogunk. — Mit szólsz, tegnap leltároztunk a gyógyszertárban. V

égem van. Ha a gyógyszertári leltár eszébe jut, legalább egy órát kell féllábon állni. S ami még rosszabb: most az asztalka alá folyik róla minden. A leltár! Ha kérdezősködöm a dologról, ránkhajnalodik. Megfogadom, hogy én nem kérdezek semmit, mindenre csak ennyit mondok: — Aha. — Reggeltől estig leltár, képzeld! — Aha. — Tökéletesen egyezett minden I Az utolsó lejig! — A! — De, az elején még ezer lej hiányunk volt... — SszszszszI — Tudod te, mennyi az az ezer lej? — Tudom. Ezer. — Na, igen, de leltár esetén? — Akkor is ezer! — Végül is meglett. — Aha. Elhallgat... mosolyog ... — Mert, tudod, az sokkal jobb, ha az elején nem egyezik az ember ezer lejjel, s aztán egyezik, mintha eleinte egyezik, s s végén íiem egyezik. Nem igaz? — Dehogynem. — Nos, hát akkor, viszlát, öregemi Sarkon fordul, s irány az ajtó. Már el is érte. Keze már a kilincsen. Már nyomja. Már nyitja. És akkor belép a feleségem! — Jóestét, jóestét! Hogy van a ml kedves gyógyszerészünk? Emez becsukja az ajtót, bévülről. Megfordul és kezetcsókol a feleségemnek. — Hát mi újság, patikusok gyöngye? — kedveskedik neki az asszony. — Mi lenne? Semmi a világon. Felugrottam egy pillanatra, hogy lássam a férjét, de már megyek is I Jelzéseket hunyorgatok a feleségem felé a szemem sarkából, de nem figyel rám. És azt se mondja, hogy „aha", meg „a", hanem, tetszenek tudni, mit beszél? Ezt kérdezi? — Meséljen, ebben a hónapban stimmelt a leltár? És elkezdődik a véget nem érő meskete az egyszeri leltárról. Hogyan egyezett, hogyan nem egyezett, miképpen mértek és mimődon számoltak, húsz drága percen át I És most, ugye, az ajtó előtt csurog a víz. Fogalmam sincs, miképpen folyhat valakiről egy órán át az a kis futó eső, amely tíz perc alatt elhúz a város fölött. Végre ismét ott a keze a kilincsen, lenyomja — és meglátja a falon esküvői képünket. Megtorpan, és néz, nézi. — Ezek ti vagytok? Ezerszer már látta. — Bizony mi. — Be szépek voltatok 1 — Ezt is ezerszer mondja már, fabatkát ér az ilyen udvariasság. — Nekünk is van egy közös képünk az asszonnyal 1 — mondja. — De, az nagyobb I — Aha! Ezt most a feleségem válaszolta. Fejlődik. Belátta, hogy itt már csak az „aha" és az „a" segít. Barátunk keze továbbra ls a kilincsen. Tekintetünkkel szuggeráljuk a kezét. „Most lenyomni, most lenyomni 1" De nem nyomja. Már egy órája állunk, amióta azt mondta, hogy na, ő el is ment. Évszázadnak tűnik. Kitekint az ablakon. — Esik még? Ki sem nézek, rávágom. — Nem I — Dehogyisnem. Fuccs! Megint marad. Megöl ez az ember. És csak áll tovább. De nem lehet őt se kiismerni. Mikor nem is várom, egyszerre megelevenedik : — Nem tesz semmit 1 Van ernyőm, köpenyem! Szervusztok! Lenyomja, kinyitja, kilép és eltűnik. F

áradtan zuhanok a fotelba. Mintha egy vagon fát hordtam volna széjjel. Az álmom ls elillant. Idegroncs vagyok. Feleségem egy másik fotelben pihen. Megérdemli. A lázas szelleme tüzel: felügrom s úgy kiáltok: — Gyerünk I Most mi megyünk vendégségbe. — Kihez? — Akárkihez! Visszafizetek! , Tegnap összetalálkoztam a gyógyszerésszel az utcán. Remek hangulatban voltam: — Mi van veled, drága barátom I Egészen megfeledkezel rólunk 1 Hiszen, végül is Jó fiú. Hát még, ha akkor jönne hozzánk, mikor hívom, és akkor menne el, amikor mondja. (Alföldi Imre fordítása). Külföldi művészek hazánkban Évről-évre nagyobb számban látogatnak hazánkba külföldi művészek. 1962 sokat ígér a zenekedvelőknek, kiki megtalálja a saját szórakozását. Január utolsó felében Mayako Műről Japán zongoraművésznőt és Carlo Zecci olasz karmestert — aki ma a legkiválóbb karmesterek közé tartozik — köszönthettük a Szlovák Filharmónia dobogóján. Hazánkba látogat Takasi Asahina Japán egyik legkiválóbb karmestere, aki Anerose Schmidt német zongoraművésznővel lép fel. Februárban Bratislavában és Pieštanyban mutatja be tudását Nyikolaj Evrov bolgár zongoraművész és Mariella Radulescu bukaresti zongoraművésznő. Zenei életünket gazdagítja továbbá Paol Badura Skoda Ausztriából, aki márciusban közös hangversenyt tart Cecilia Ouset francia zongoraművésszel. A karmesteri dobogót a jugoszláv Oskar Dánon foglalja el. Még e negyedévben gyönyörködhetünk Jean Pierre Rampal francia fuvolás művészetében is. AZIFJOSÁG Alkotóversenye előtt Lelkesen készülnek A tanítás befejeződött. HazainI dul a gyermekserég, fű idő óta [ azonban kevés gyermek hagyta el ! ilyenkor tanítás után az IskolaJ épületet. A legapróbbaktól egéIszen az érettségire készültö diákoj kig sok-sok kis és nagyiskolás \marad ilyenkor a pionírok klubszoj bájában és az egyes tantermekiben. Vajon mire készülnek a galaní tat általános műveltséget nyújtó | középiskola tanulói? A legpöttöi mebb pionír is szívesen elárulja a | titkot: az Ifjúsági Alkotóversenyi re. Mindegyik korcsoportban, és a | népművészet legkülönfélébb ágai zataiban szándékoznak versenyez1 ni. Az osztályversenyeket már az | elmúlt év végén megrendezték, de i az e hó végén sorrakerülő iskolai alkotóverser\ynek drukkolnak a i leginkább. Itt tűnik kt ugyanis, i melyik együttes és egyéni ver' senyző készült a legjobban, s kik i képviselik majd az iskolát a járási versenyen. Minden vörösnyak! kendős tudja, de még a nagy diá\ kok ls, hogy az iskola becsületéről van szó. Székely István tanító ls együtt izgul diákjaival. Az énekkar szá| mait alaposan megválogatta, mert i a tavalyi járási győzelem után, | most a kerület győztesei közé ls szeretnének bejutni. Gál Edit tanítónő gondos szemekkel figyeli a táncospárokat és i odaadó gondossággal javítgatja az ! apró-cseprő, már hibának nem ls < igen nevezhető botlásokat. František Mrva igazgató véleménye szerint — aki figyelemmel kí| sérl az együttesek tevékenységét — az idén jobban felkészültek a 1 versenyre, mint tavaly. S ez volt \ a céljuk. A gailantal általános műveltséget nyújtó középiskolában tehát az utolsó.csengetéssel nem szűnik meg az élet. A tanulóifjúság szá1 mottevő része délutánonkén is ott sürög-forog, táncol, énekel és szaval, mert az iskola hírnevéről van szó. S ők helyt akarnak állni! (Sm) KOLJA, Ványa bátyja volt az udvarban a legidősebb, és ezért ő lett a leghamarabb pionír. Mikor vörös kendővel a nyakában hazatért az iskolából, a gyerekek körülfogták és kérdezgették: — Milyen volt az avatás, kl kötötte fel a kendőt, trombitáltak-e közben, volt-e ott dobos? Ványa odafurakodott Koljához és szintén megkérdezte: — És mond milyenek a pionírok? Valamennyien olyanok, mint te vagy? — Tudod ... a pionírok először is bátrak, másodszor erősek, harmadszor becsületesek és és, egyáltalán a legjobbak. — Ha megnövök engem ls felvesznek pionírnak? — Téged? Meglátjuk, — felelte komolyan Kolja — ha becsületes és bátor leszel, felveszünk. Ványa elhatározta, hogy olyan lesz, hogy kiérdemelje a vörösnyakkendőt mint Kolja ... ... Este vidám csata folyt kint, Kolja a szomszéd házból való fiúkkal hógolyózott. Ványát nem vették be a játékba, mivel még kicsi. Félreállt és úgy figyelte az egymással viaskodó fiúkat. Egyszercsak Kolja egy högolyöval betörte az egyik ablakot. Ványa még körül se nézhetett, a fiúk úgy eltűntek, mint a füst és az úton megjelent egy néni. — Nem láttad, kl törte be az ablakot? — kérdezte Ványátöl. Kolja az én bátyám, — felelte elvörösödve a gyerek. A néni megkérte, hogy mutassa meg, hol lakik. Mikor Kolja mindenről tudomást szerzett, odaugrott öccséhez: — Miért árultál el? — Hisz megkérdezte, hogy kl volt. — Megkérdezte! Nem mondhattad azt, hogy nem tudod, kl volt, — csapott Kolja Ványa homlokára. Igazán egy cseppet sem fájt az ütés, de Ványa mégis keservesen slrvafakadt. Miért? (A Pionyerszkaja Pravdából.) ®*BRMEKBIBÄ0 Ha nincs jó munkabeosztás. n K

atica és Pistike, a kát testvér megfogadta, hogy ezentúl^ segít anyjának, s kiveszi részét az otthoni munkából. Közölték is a nagy elhatározást édesanyjukkal, aki örömmel) fogadta kedvességüket, hiszen dolgozik és bizony kevés ideje ) marad az otthoni munkára. Másnap Katinak eszébe jutott fogadalma, és amint Pisti kitette a lábát otthonról, nekilátott a munkának. Jól megöntözte) a szobanövényeket, friss vizet töltött a baromfinak és teleszóri ta tálkájukat finom kukoricával, aztán letörölte a port, majd l fogta korcsolyáját és elment a jégre. Délben Pisti érkezett haza elsfinek és mert már szánkózás közben is eszébe jutott fogadalma és nekilátott a munkának. Jól megöntözte a virágokat, vizet öntött a baromfinak, csordultig töl-i tötte az elemózsiás tálkájukat és sokáig gondolkozott, mit is^ kellene még tennie. Aztán eszébe futott a portörlés, és le ls) törölt minden helyet, amin megakadt a szeme. Este, amikor édesanyjuk hazajött, mindketten boldog mosollyal j dicsekedték: — Ma már megkezdtük a segítést. Édesanyjuk megsimogatta fejüket és belépett a szobába. El-) ámult azon, amit látott. A virágállvány alatt a parketten tócsá- , ban állott a víz. — Van is ebben köszönet! Hát ez hogy történt? — kérdezte Jl csodálkozva a két megszeppent gyereket. — En nem tudom, én csak megöntöztem, nem csurgattam ( mellé egy cseppet sem — mondta szabadkozva Katica. — De én sem. Óvatosan locsoltam. Csak a cserépbe töltöttem J a vizet és nem mellé — védte saját igazát Pistike. Édesanyjuk miközben feltörölte a tócsákat és igyekezett rend-1 behozni a parkettet így korholta őket. — Lám... lám, így van ez, amikor rendszertelenül megy} a munka. Azt mondtátok egymásnak, meg nekem Is, hogy segí-; teni akartok, de egyről megfeledkeztetek: be kell osztani a munkát. Így történt, hogy a virágok nem gyózték nyelni a szapo- , ra vízáldást, a tyúkocskák pedig ugyancsak elcsodálkozhatott i a nagy gondoskodáson. A port pedig hiába töröltétek le mindketten. Mert a parkettról, a poros szfinyegrűl megfeledkeztetek, és így arról üjból telerakódott minden. Nehogy azt higgyétek, hogy a szemrehányás elkedvetlenítette a két gyereket. Ellenkezőleg! Gyorsan nekiültek, felirkálták egy papírra az összes háztartási munkákat és elosztották testvériesen, nehogy kimaradjon valami, s ma már megy minden, mint a karikacsapás. Az egész lakás ragyog a tisztaságtól, a virágok, és a baromfik is elégedettek. VlGH ROZSA A lusta farkas (LIIVAN NEPM

ESE

1Egyszer egy gazda kenyeret adott az éhes farkasnak. Harapott belőle, ízlett neki nagyon és megkérdezte az embertől: — Hogy kell ezt készíteni? — A földet jel kell szántani. — S akkor már lehet enni? — Még nem. Boronálni ls kell. — Es lehet ts enni? — Még most sem. Előbb el kell vetni a magot. Brés után learatni, felkötni, becsomóznt, behordani, tSt^tm Repülj, le hér madár hisz pirkad már' 2. A béke s szabadság nevében, repülj, galamb, fehér madár! A népek reménye kísérjen, a célod nincsen messze már. Repülj, galamb, fehér madárka, napfényen és homályon át, és hívd fel békés alkotásra a nemzetek nagy táborát. Repülj, fehér madár, hisz pirkad már! kazalba rakni, kicsépelni, megőrölni, megsütni a lisztből a kenyeret, s akkor lehet megenni. — Hűha — sopánkodott a farkas — egy darab kenyérért enynyit kell dolgozni? Nesze, itt a kenyered! Ha eddig megvoltam nélküle, megleszek ezután is. S a lusta farkasnak azóta sincs meg a mindennapi kenyere. Fordította: BUDAI JÖZSEF. 1. Töltsétek ki körbe a fehér mezőket olyan számokkal, hogy a vonalakkal összekötött 3—3 szám összege mindig 66 legyen. (Minden szám csak egyszer fordulhat elől) (Beküldte: Simoncsik István, Nitrany) 2. Melyik közmondás mássalhangzói ezek: KMSNKVRMTSMGSKBL. J Beküldte: Tóth János, Chorváty.) MÚLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. V. I. Lenin, 2. Az ifjúsági alkotöverseny. KIK NYERTEK Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. Fülöp Zoltán, Príbenlk, 2. Batoch Valéria, Kamenica n/Hronom, 3. Pienák László, BajC, 4. Ágh István, Dun. Streda. A KÉT HETE MEGJELENT FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. Négy alma elvétele után így marad a négyzet oldalai mentén mindig 9—9 alma. 2. így kapunk nyolc egyforma háromszöget és nyolc azonos nagyságú négyzetet, mindegyikben egy-egy kettessel. \2 / m 2 2 2 2 2 t 2 0] SZÖ 8 * 1982. január 27.