Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-14 / 346. szám, csütörtök

Helikopter mint hordár A hegymászó 3—4 óra; a helikopter 9 perc alatt teszi meg az utat • Egyetlen út — 800 kg élelmiszer A hegymászás a Magas Tátrában már jó háromnegyed évszázadra tekint vissza. Ilyen régiek azok a menedékházak is, amelyek sokszor közvetlenül a magas csúcsok alatt húzódnak meg. Bizony folyót töltene meg az a sok verítékcsöpp, ami a hordárok arcát beharmatozta, akik kétezer méter magasságra hátukon cipelték fel az élelmiszereket, tüzelőt- és mds terhet, Sokat törték a fejüket, hogyan lehetne a fáradsá- ' gos munkát megkönnyíteni, de a teherhordó háti alkalmatosságok tökéletesítésnél nem jutottak meszszebb. Így Bobák és Hudácek, a két legöregebb hordár apránként vagonszámra hordták fel a terheket majdnem a fellegek közé. Technikánk fejlett s jók a helikoptereink is. Ezért az idén a tátrai menedékházakba helikopterrel szállítják a szükséges árucikkeket. Amikor november első felében Smokovec felett felzúgott egy helikopter, majd egy másik motorja, és leszálltak a futballpályán, hamarosan egész tömeg néző vette őket körül. Főként gyermekek, akik kíváncsian nézték amint a helikopter belsejében vagy 8 mázsányi különféle csomag, láda tűnik el. A gépmadár František Jindra pilótának tapasztalt keze alatt lassan a levegőbe emelkedett, néhány perc s már az óriási fenyők fölött lebegett, majd egyenesen a Sziléziai Menedékház felé tartott. Vinco Hudácek, a menedékház vezetője örömmel dörzsölte kezét. Hogyisne, hisz a helikopter négy perc alatt 800 kg szállítmányt röpít a magasba. Néhány perc alatt megvan a kirakodás, s 9 percnyi. repülőút után újból leszáll, hogy további métermázsákat hozzon fel. František •jindra pilóta és Karel Nápravník, a helikopter mechanikusának és rádiótávirászának segítségével 21 000 kg élelmiszert, szenet és kokszot szállítanak fel a Sziléziai Menedékházba, s több mint 30 000 kg-ot a T éry, a Rabló és a Brnčal Menedékházba. A helikopterek a menedékházakat téli idényre ellátják áruval, mégpedig kedvező időjárás esetén 5—6 nap alatt elvégzik a munkát. Azelőtt a hordároknak ez három hónapig tartott. Igaz, a helikopter igen szomjas madár, mert egy órányi repülés alatt 300 liter üzemanyagot fogyaszt, de így is kifizetődik, mert mentesíti az embert a fáradságos mászástól, megkíméli a hordár szívét, amely a három-négyórás súlyos hegymászástól, míg eléri a 2000 méteres magasságot, bizony alaposan megszenved. II Az idén bevezetett, helikopterekkel történő áruszállítás egyben a Tátra feletti légitér vizsgálatát is szolgálja, mert a legközelebbi időben helikoptereket szándékoznak felhasználni a mentőakciók céljaira is.fP. Š.) PÁLYÁZAT gyermekruha-tervekre (ČTK) — A prágai Lakáskultúra és Ruházati Intézet országos pályázatot hirdet gyermekruházati cikkek tervezői számára. A pályázat célja, hogy résztvevői terveikkel, illetve javaslataikkal hozzájáruljanak a gyermekruházati cikkek külalakjának tetszetősebbé tételéhez, a ruházkodással kapcsolatos egészségügyi követelmények teljesítéséhez és elsősorban ahhoz, hogy minden korosztály számára — kezdve a csecsemőktől a 16 éves ifjúságig — nagyoö legyen a felső- és alsőruhák választéka. Az új szövetekre és kötöttanyagokra vonatkozó javaslatokat legkésőbb 1962. április lS-ig kell beküldeni. A felsőruhákra, fehérneműre, lábbelire, díszműárura és kalapokra tett javaslatok beküldésének határideje 1962. június lS-e. A pályázat résztvevői névtelenül küldik be javaslataikat, illetve terveiket. A Ingjobb javaslatokat összesen 200 000 koronát kitevő díjakkal jutalmazzák. Műkedvelő színjátszásunk c O Rendezés vagy a szöveg betanítása? Műkedvelő színjátszásunknak hatalmas a tömegalapja. Vizsgáljuk meg ezért, a jó vagy rossz játék hajtómotorját: a rendezést. Műkedvelő rendezőink vajon rendezik-e a darabot, vagy csak betanítják a szöveget? A kettő között ugyanis óriási a különbség... Legtöbbször a játék azon ál! vagy bukik, hogy a műkedvelő rendező munkája során az előbbit, vagy az utóbbit gyakorolja-e. Természetesen vannak kivételek. A Bratislavában, Košicén, Komárnóban, Dunajská Stredán, Levicén, Lucenecen, Rimavská Sobotán és még több más helyen működő együttesek vezetői igényesek, a bemutatásra szánt darabot rendezik is. A tapasztalat általában azonban azt mutatja, hogy a műkedvelő rendezők többsége jól-rosszul, de rendezés helyett csak szöveget tanít. Sajnos, műkedvelő színjátszóinknál a rendező funkciója távolról sem olyan egyértelmű és körülhatárolt, mint a színházakban és amilyennek a jó munka érdekében lenni kellene. Színjátszóink legtöbbjénél még a rendező fogalma is ismeretlen. A bemutatásra kerülő darabról beszélve általában nem azt mondják „rendezi", hanem: „tanítja"... Láttunk plakátokat, ilyen felirattal: „A darabot betanította"... Egy színdarabot pedig nemcsak betanítani, hanem elsősorban rendezni kell. A rendezés tudatos vállalása, a darabban előforduló helyzetek értelmezése és kihasználása nélkül az együttes félmunkát végez — fejlődése lehetetlen ... Példák bizonyítják, hogy az együttesek túlnyomó többségénél a színmű, jelenet, részlet, vagy vers előadhatóságának egyetlen mértéke: a szövegtudás... Ha a szereplők már annyira vannak, hogy súgó segítségével nagyobb botladozások nélkül „fújják" a szöveget — a darab kész, jöhet a bemutató. Ez a felfogás valamikor talán megfelelt, ma azonban tarthatatlan. A színdarab jó előadásához nélkülözhetetlen a tudatos rendezői munka, méghozzá nem ls akármilyen értelmezésben. Egy-egy szerep ugyanis sokféleképpen értelmezhető. A műkedvelő rendező akkor végez jó munkát, ha a lehetőségek közül a mának legjobban megfelelő elképzelést választja: haladó világnézetet alkalmaz. Helytelen például, ha az együttes vezetője, aki — mondjuk — már túl van azon, hogy csupán a szöveget tanítja és megpróbál rendezni, — a darab egységes mondanivalóját szolgáló összehangolás rovására, a kiválóak teljesítményét helyezi előtérbe. Pedig műkedvelő színjátszóinknál ez a módszer ma még gyakori, mondhatnánk általános. A rendezésnek ezt a módját megértjük ugyan, de nem értünk vele egyet..-. Műkedvelőink a sztárkultusszal tulajdonképpen egy régi „hivatalos" felfogást éltetnek tovább. Régebben ugyanis a hivatásos színjátszást is a kiugró, egyéni alakítások törekvése jellemezte. Gondoljunk csak a múltra, amikor a színházaknak megvoltak a maguk szerzői, akik a kiválasztottakra írták a szerepet. A kiugró, egyéni alakítás elve tulajdonképpen a darab írásától a rendezésig érvényesült. Ma a korszerű és realista színjátszás egyre jobban az együttesek öszszehangolt játéka felé halad, ahol nemcsak ä nagy, de a kisebb szereplőkkel szemben is maximálisak az igények ... Napjainkban tehát egy darab nem csupán a nagy színészek, virtuozitására, hanem — tehetségük legjavát kívánva —. az együttes minden tagjára épül ... Másképpen ez műkedvelőink esetében sem lehet. Ha a darabot mégis csupán a népszerűek játékára, a jó színész önmutogatására alapozzák — a korszerű színjátszás követelményeinek mondanak ellent. Véleményünk szerint sok esetben ma már a klasszikus és rendezési hagyományokkal bíró darabok sem mutathatók be úgy, mint egykor. Sok olyan állásfoglalás, amely a polgári társadalom viszonyai között haladó törekvést jelentett, ma kevés, vagy semmi. A társadalomban végbement és végbemenő szocialista forradalom új légkört teremt művek és figuráik körül. Az elnyomatás éveibén előadott darabnál például 'jelentős tett volt, ha a főhős — felismerve a polgári társadalom romlottságát és tagadva az úri rendet — nem akart úgy élni, mint kortársai. A múlt társadalmi viszonyai között a rendező számára nem az volt a fontos, mit akar a hős, megelégedhetett azzal, hogy mit nem akar. Ma ez a felfogás kevés. A polgári társadalomban bemutatott, a mi műkedvelőink által is jól ismert és játszott Űri muri nyugodtan igazolhatta a lázongó polgárokat. A mai viszonyok között színre került Ü'ri muri politikai kicsengésének már bennünket, azokat kell igazolnia, akik az egész polgárságot — a romlottságukat felismert, de ellene semmit sem tevő „lázongőkkal" együtjt — felszámolták. Hogy az előadás során a néző milyen mértékben, kinek a pártján áll — a rendezőn múlik... A színművek gyakori figurája, az „elesett", a „megingott", a „megtévedt", a „rossz útra tért", az „elcsábított" vagy a „könnyűvérű" lány. Hogy az előadáson egy ilyen figurából'„szegény kislány" lesz-e, akit a közönség megért, megszeret és felment, „rafinált ringyó" lesz-e, akit ugyanaz a közönség útál, megvet és elltél, vagy egy mindenkire közömbösen ható alak lesz-e — azt elssőorban a rendező beállítása dönti el. A rendezés tehát gondolatokat ébreszt, befolyásolja a nézők véleményét. Nem mindegy ezért: rendezik - e műkedvelőink játékát, vagy csak betanítják a szöveget. Ha van műkedvelő színjátszásunknak problémája — és van —, az véleményünk szerint a rendezés fontosságának a lebecsüléséből, vagy meg nem értéséből ered. Azért-e, mert nem bíznak rendezői képességükben, vagy mert úgy hiszik, a szereplök úgy is tudják, mit kell tenniük, — műkedvelő rendezőink ahelyett, hogy keresnék a helyzetek megteremtését, személyiségük szuggesztív közreműködésével rendeznének, segítenék az alakítások létrejöttét, háttérben maradnak, a szövegmondást ellenőrzik és legjobb esetben a szöveg színezésére vonatkozó „halkabban", „szerelmesen", „haragosan" stb. utasítást adva segítik a szereplőket. Legtöbbször azok is, akik már rendeznek, ahelyett, hogy értelmeznék és kihasználva a mű eszmei mondanivalóját, helyzetekre bontanák a darabot, megelégszenek a szöveg rendezésével és a figurák ideoda állításával. Ilyen munkával pedig — bármennyire is jószándékúak és bármennyire is igyekeznek — csak részeredményt érhetnek el. A rendezés élettapasztalat, állásfoglalás és világnézet művészi kifejezése. Rendezési irányítás és határozott koncepciót nyújtó rendezés nélkül, a jó és korszerű műkedvelő színjátszás elképzelhetetlen. Műkedvelő rendezőink ezért — ha szívügyük a színjátszás és ha akarják, hogy e szép és értékes mozgalom tovább fejlődjön — ezentúl ne csak szöveget tanítsanak, de határozott koncepcióval, haladó világnézetet kifejezve — rendezzenek is! BALÁZS BÉLA Hogyan él a kapitalista orsxágok paraexteága ? Az osztrák parasztok gondjai, problémái Bécsi munkatársunk,Franz Kunért rrjaí A gazdag parasztok éppúgy, mint más tőkés országokban, Ausztriában is jól élnek. A közép-parasztok túlnyomó többsége a gazdasági konjunktúra idején szintén javított anyagi helyzetén. Persze össze sem hasonlítható velük a kevésbé módos, középparasztoknak és kisparasztoknak a helyzete. Az utóbbiak többnyire gyári munkásnak s építkezéseken napszámosoknak szegődnek el, hogy úgy, ahogy megélhessenek, eltarthassák családjukat. A közlekedési hálózattői távolabb eső vidékeken — különösen Alsó-Ausztriában, Stájerországban s a Burgenlandban, ahol Igen kevés a munka- és kereseti lehetőség, a kisparasztok a szó szoros értelmében nyomorognak. A legutóbbi évtizedek műszaki fejlődése eredményeként igen megváltozott a mezőgazdasági termelés jellege, aminek különösen a legutóbbi években lehetünk tanúi. E fejlődés következtében sok gazdag paraszt középparasztok közé süllyedt és még több középparaszt kisparaszttá szegényedett. Azok a kisparasztok pedig, akik eddig gazdálkodásból éltek, arra kényszerültek, hogy mint munkások, illetve napszámosok keressék meg kenyerüket. A legszerényebb megélhetést sem biztosító nadrágszíj-parcellákat mind többen hagyják el és ez a menekülés a földtől, különösen a fiatalok körében ölt egyre nagyobb méreteket. Az osztrák mezőgazdasági lakosság rétegeződését s gazdasági és politikai helyzetüket jobban megérthetjük, ha megnézünk néhány hivatalos statisztikai adatot: Az ausztriai mezőgazdasági üzemek 1951. évi összeírása szerint 24 százalékuk törpegazdaság két hektárnál kevesebb földterülettel, 24 százalékuk kisparaszt 2—3 hektárnyi földdel, 37 százalék 5—20 hektár földterülettel a középparasztoké. És mindezek a kisebb gazdaságok (az országban lévő valamennyi gazdaság 85 százaléka) az egész mezőgazdasági földterületnek csak 27,8 százalékával rendelkeztek. A gazdag parasztok 20—100 hektáros gazdaságai az ország valamennyi gazdaságának 14 százalékát és a mezőgazdasági földterület 26,6 százalékát teszik. A 100 hektárnál nagyobb területű mezőgazdasági üzemek a többihez arányítva csupán egy százalékot tesznek ki, viszont felölelik a mezőgazdasági földek 45,6 százalékát. Ezek az adatok sem adnak azonban a valóságnak megfelelő hű képet, mert a mezőgazdasági földek koncentrációja az említettnél sokkal nagyobb volt, mivel nem egy földbirtokosnak volt több birtoka, amelyeket azonban az összeírással megbízott hivatalos közegek külön-külön tüntettek fel a kimutatásokban. Meg kell még említenünk, hogy az egyházi birtokok is az említett egy százalékos keretbe tartoznak. Az osztrák mezőgazdaság tavalyi összeírásának előzetes adatai szerint (Bécsen kívül) 30 000-rel csökkent a mezőgazdasági üzemek száma. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a törpe- és kisgazdaságok több mint 10 százaléka megszűnt, illetve beleolvadt a vagyonos-parasztok gazdaságába. További hivatalos adatok szerint az osztrák mezőgazdasági vállalatok 28,5 százalékát már 1951-ben mellékfoglalkozású üzemekként tüntették fel, mivel a parasztok 1,1 százaléka föld- és erdőmunkásnak Szegődött el, 27 százaléka falusi kisiparos volt s 64,2 százaléka mint gyári munkás biztosította a létfenntartását. A második világháborút követő években szembeötlően növekedett Ausztria mezőgazdasági termelése. Ez elsősorban a mezőgazdaság gépesítésének eredménye. A legtökéletesebben s a legnagyobb mértékben kétségkívül a földbirtokosok és a gazdag parasztok gépesítették gazdaságukat. Mivel a kapitalista államtól nagyfokú támogatásban részesülnek, sokkal olcsóbban termelhetnek s így óriási nyereségeket vághatnak zsebre. Figyelemre méltó a középparasztok gazdaságainak gépesítése is, ami azonban tőlük aránytalanul nagy áldozatokat követel meg. A középparasztok — különösen a hegyes vidékeken — túlnyomó része még mindig kétkezi munkával s igásállatok segítségével müvelik silány, kevés hozamú földjeiket. Mivel igen csekély földterületen gazdálkodnak s rendszerint nincs elegendő készpénzük, csak alig, avagy egyáltalában nem gondoskodhatnak gazdaságuk gépesítéséről, illetve korszerűsítéséről. Ezek a kisgazdaságuk a már említettek következtében egyre kevesebbet jövedelmeznek, s állandóan csökken versenyképességük. A kisparasztok. de különösen az asszonyok, a leányok, látástól vakulásig dolgoznak. Ez egyik oka annak is, hogy a falvakon aránytalanul nagy a csecsemőhalandóság. Minél nagyobb a mezőgazdasági üzem, annál kedvezőbbek a lehetőségei a jóminőségű vetőmagnak, műtrágya, stb. használatára, s a kártevők szervezett, hatásos Irtására. Ez persze a hektárhozamok jelentős növelését eredményezi. Ausztriában az 1937—1960-es években következőképpen növekedtek az átlagos hektárhozamok: cukorrépából 250 mázsáról 359-re, búzából 16-ról 22-re. árpából 17,2 mázsáról 22,7 mázsára. A tenyészállatok gondos kiválogatása s az állattenyésztési, valamint a takarmányozási módszerek tökéletesítése mind kedvezőbb hatását érezteti az állattenyésztésben, illetve a tejgazdálkodásban. Rendkívül érdekes hogy bár Ausztriában fokozatosan csökken a termőföldek területe, a gazdasági állatok állománya és a mezőgazdasági dolgozók száma, mégis állandóan növekszik a mezőgazdasági termelés. Ausztriában a teljes mértékben foglalkoztatott mezőgazdasági dolgozók száma 1951-ben 1080 000 főnyi volt, és ez 1959-ig 790 000-re csökkent, ami minden szónál ékesebben bizonyítja, hogy az osztrák mezőgazdaság termelékenységének növelése csak a munkatermelékenység kíméletlen fokozásával vált lehetővé. Ez a fejlődés egyben oda vezetett, hogy bár a parasztok állandóan növelték teljesítményeiket, mégis egyre kisebb arányban részesedtek a nemzeti jövedelemből. Míg 1952-ben 15,4 százalékos volt a részesedésük, 1959-ben már csak 11,4 százalék. Ez több okra vezethető vissza. A helyzet ily kedvezőtlen alakulását elősorban a mezőgazdasági termékek adás-vételét lebonyolító, s óriási nyereségeket bezsebelő nagykereskedők, de nem kevésbé a mezőgazdasági s az ipari termékek árai közötti aránytalanságok is okozzák. Még megemlítjük, hogy szinte feltartóztathatatlanul emelkednek a mezőgazdaságban nélkülözhetetlen iparcikkek árai. Ausztriában 1952 és 1959 között következőképpen emelkedett egyes árucikkek ára: épitőtégia 17 százalék, tejeskannák 32 százalék, vasvillák 37 százalék, lóvakarók 47 százalék, szecskavágók 28 százalék, halliszt 21 százalék, munkacipők 24 százalék. A földművesek mezőgazdasági termékek eladásából eredő bevételei a következőképpen alakultak: a búza ára' 4 százalékkal, a vágómarha 2 százalékkal, s a tejé 12,5 százalékkal emelkedett, viszont a rozsé 4 százalékkal, a cukou-répáé 6 százalékkal, a tojásé 1 százalékkal s a vágósertéseké 7 százalékkal csökkent. Az osztrák földművelésügyi minisztérium adatai szerint a könyvvitelre köteles mezőgazdasági üzemek évente átlag 10 055 schilling jövedelmet és 1,7 százalék tőkekamatot mutathatnak fel. Hangsúlyozzuk, hogy csupán átlagról van szó

4 s a parasztok közül nagyon sokan az említett összegnél jóval kevesebbet keresnek. Hogy jobban megérthessük, mit jelent ez az évi 10 055 schilling (havonta 850 schilling), jövedelem, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség adatait idézzük, melyek szerint egy háromtagú családnak havonta legkevesebb 1425 schillingre van szüksége a létfenntartásra. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az osztrák munkások s egyéb alkalmazottak negyedrésze sem éri el az említett havi keresetet. A kisparasztok, az ipari munkások bérénél sokkal kisebb jövedelemmel rendelkeznek, s ami a mezőgazdasági kisüzemeket illeti, szó sem lehet tőkekamatoztatásról, ami pedig a nagymértékben gépesített és ésszerű gazdálkodású nagyüzemeknek óriási hasznot biztosíthat. Említést kell tennünk arról is, hogy az állam rendszeres pénzbeli támogatásban részesíti a mezőgazdaságot és előnyös hitelt nyújt a földművesek beruházásaira. Ezeket az előnyöket azonban csak a nagy földbirtokok tulajdonosai élvezik, míg a kisparasztoknak csupán a „morzsákkal" kell megelégedniük. Az osztrák mezőgazdasági kamarák igen fontos szerepet töltenek be a mezőgazdasági termelést fejlesztő eszközök juttatáséban. Ausztria egyes tartományaiban — például Alsó-Ausztriában, Stájerországban és Tirolban — nemrég a kisparasztok tízezreit törölték a mezőgazdasági kamarák tagjai sorából, mert nem rendelkeznek a tagságra jogosító vagyonnal. Teljesen igazságtalan az állami juttatások elosztása is. Ami ezt a támogatást illeti (50 Groschen az eladott tej literjeként és 55 Groschen az eladott ,búza vagy rozs kilogrammjaként) Ausztriában egy kalap alá veszik a gazdag földbirtokosokat és kisparasztokat. Az állam pénzbeli támogatása így csak igen keveset hozhat a kisparasztok konyhájára, mivel csekély az áruforgalmuk, viszont figyelemre méltó különnyereséggel -gyarapítja a termékeik túlnyomó részét piacra adó gazdag parasztok s a földbirtokosok amúgyis tetemes vagyonát. (Befejezés következik.) ÜJ SZÔ 4 * 1961- december 14.