Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-31 / 362. szám, vasárnap

Uíöíí 0 gyarmatosítás Borissza az orvosnál A nagy sakkparti óraja... Elment a borissza az orvoshoz. — Doktor úr, csináljon valamit. Olyan csúnya rezes az orrom ... — Egy évig ne Így ék szeszesitalt — ajánlotta az orvos —, csak tejet. — Megpróbáltam, de nem használt, — legyintett a bor-, issza. — Mikor próbálta meg? — Csecsemő koromban. A férjekről Két feleség beszélget a bolť-: ban. — Képzeld, Annus — pa-; naszkodik az egyik asszony, — ma a férjem azt mondta rólam, hogy sárkány vagyok! — Ne bánkódj — vigasztalja a másik asszony. — Ha a te urad ezt merte mondani, akkor nem vagy az. Az úristen fa szovjet űrhajóshoz): Ha így megy tovább', lassacskán elveszítem az egész világegyetemet! Algériai helyzet .— Riadó. Jönnek az ultrákl — Merre menjünk? — Az ellenkező irányba! VAN ILYEN EMBER Otthonában sžinte néma. Egy-egy szót ha kibök néha. Inkább hümmög, olykor morog, Szóhoz jutnak az asszonyok. Passziója sakk. vagy horog, Ott se kell a hangos torok. Vendégsében sem lát, se hall, Se szól, — inkább nyel és nyakal. De bezzeg a munkahelyen! Nem kér munkát se kinn, se benn, Csak ténfereg, célja nemes: Társalgáshoz társat keres. Ide társul, oda társul, Dül a szó az ajakárul. Mennyi ötlet, mennyi téma! Ki hinné, hogy máskor néma? S ha rászól a felettese: — Szaktárs, nem dolgozik sose? — Felel: — Tessék békén hagyni! Társas lény az ember, vagy mi? K. Tóth Lenke * HÜ BARÁT — Édesapám, kimehetek játszani a Kovács-gyerekkel? — Nem. Tudod, hogy nem szeretem a Kovács-fiút. — Jó, akkor kimegyek és adok neki egy pofont. A hosszú élet titka Élt az egyik faluban egy 110 esztendős öregember. Valaki megkérdezte tőle: mi a fiatalság titka? — Nem titok az — felelt a bácsi. — Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, megfogadtuk, hogy soha sem fogunk veszekedni egymással. Ha az egyikünk veszekedni kezdett, a másik rögtön kiment a házból. — S ez használt? — Persze. Fele életemet friss levegőn töltöttem ... Zárszámadás után Zárszámadás után Andris motorkerékpárt vásárol magának. Egy reggel megállítja a kövér Vargáné: — Ejnye, Andris lelkem, bemegy a városba? Bevihetne engem is, dolgom lenne a piacon ... Andris végig nézi a termetes asszonyt, aztán elgondolkodva azt feleli: — Azt hiszem, háromszorra menni fog!... ANGOLÁBAN RÉGI MOTOROS — Nyert! Mennyit fizetekí ILF—PETROV: A^; előreváltott ülőhely — Milyen jól megy neked a selejtosztályozás. — Amire szükségem van, már kiválasztottam, a többit elvihetitek. MAI GYEREKEK — Gyere, játsszunk papást-mamást! — Már megint veszekedni akarsz? Legény a talpán — Tegnap jól megmondtam a véleményemet a brigád vezetőnek! — dicsekedett Jóska a barátjának. — S erre ő? — Odajött hozzám és gratulált a bátorságomhoz... Ez a történet Poszigyelkln életének keserű eseményéről szól. A bajt nem az okozta, hogy Poszigyelkln ostoba volt. Ellenkezőleg, Inkább okos volt. Általában az történt, ami sokszor megesett már a népek és egyes személyek története során: az ész bajjal jár. Egy vonatutazásról van sző. Poszlgyelkin erőfeszítéseinek végcélja a következő volt: szeptember 13-án elutazik Moszkvából, hogy két nap múlva jejszkbe érkezzék, az Azoví tenger melletti gyógyfürdőbe. Mindent sikeresen elintézett: a beutazást, a szabadságot, a családi ügyeket. De hátra volt a vasút. Az indulásig már csak két hónap volt hátra, és jegy még sehol. „Ideje, hogy sürgős lépéseket tegyek! — határozta el Poszlgyelkin. — A városi irodába nem megyek. A pályaudvarra sem megyek. Nincs miért oda járkálni, ott úgysem kapni jegyet. Azt mondják, ott a pénztárakban már nem jegyet árulnak, hanem szódabikarbónát és játékkártyát. Nem, nem, jegyet másként kell szerezni". Ez a „másként" foglalta le a már említett két hónapot. — Ha szeret — fordult Poszigyelkin minden ismerőséhez —: akkor szerezzen jegyet jejszkbe. Fapadosat. Fekvőhelynél. — Állóhely nem jó? — jelelték az ismerősök. — Hagyja a tréfát — kesergett Poszigyelkin —: fefszkbe kell utaznom, gyógykezelésre, maga pedig ... Hát ne felejtse el. Szeptember tizenharmadikára. Bizonyára akadnak ismerősei, akik mindent el tudnak intézni. Nem, ne csuk ígérje, hanem írja fel a noteszába. Ha szereti De mindezek a ténykedések sem nyugtatták meg, hogy úgy mondjuk nem nyújtottak teljes biztonságot. Poszigyelkin félt a vetélytársaktól. Valamennyi járókelőben utast gyanított. Es valóban, majdnem minden járókelő valahogy idegesen sandított félre, mintha csak egy percre állt volna ki a vasútjegyre várakozó sorból. „Baf, baj — töprengett Poszigyelkin — határozottabb cselekvésre van szükség, Rendszer kell". Egész este a terv elkészítésén fáradozott. Ha most rajtakapják, kétségtelenül megállapítják, hogy Poszigyelkin kiterjedt földalatti szervezetet irányít, s egy vasúti híd felrobbantásán vagy szabad típusú szövetkezetekben elkövetendő, nagyarányú sikkasztáson töri a fejét. A papíroson kicsiny körök, négyszögök, pontozott vortalak, különböző betűk, számok és vezetéknevek sorakoztak. A vázlatból legalább száz ember életét és tevékenységét lehetett nyomon követni: ki micsoda, hol lakik, hol dolgozik, milyen jellemű, mik a gyöngeségel, kivel barátkozik, kit nem kedvel. A párttagok neve mellett keresztecske állt. A pártonkívüliek nullával ékesked tek. Azonkívül meglehetősen különös jellemzések is szerepeltek az okmányokban: „Brunyelevszkij. Feltétlenül tud". „Nyikiforov. Tud, de aligha akar". „Malcev-Palcev. Akar, de aligha tud". „Bumagin. Nem akar és nem tud". „Koskovlagyelcev. Tud, de csirkefogó". Mindez egyetlen dologra vonatkozott: hogy fapados jegyet szerezzen fekvőhelylyel. — Valamelyik csak bevág — ábrándozott Poszigyelkin —, az a fő, hogy egy perc nyugtot se hagyjak nekik. Hiszen renegátok, árulók. Megígérik, de aztán az ujjukat sem mozdítják." Minél jobban közeledett az elutazás napja, annál lázasabbá vált Poszigyelkin tevékenysége. Már-már a város nyugalmát fenyegette. Az emberek bújtak előle. De lankadatlanul üldözte őket. Temérdek hívásával túlterhelte a kézi kapcsolású és automata telefonközpontokat. Ha megpillantott az utcán egy ismerőst, a veszéllyel nem törődve, belevetette magát a forgalom legsűrűjébe. Csikorogtak az autók fékjei, sápadoztak a sofőrök. — Tehát ne felejtse el — magyarázta Poszigyelkln, az úttest közepén állva —: Jejszkbe, fekvőhellyel. Egy fapadost. Amikor az őrszobára kísérték a közlekedési szabályok megszegése miatt, útközben addig ügyeskedett, míg a rendőr megfogadta, hogy szerez neki jegyet. — Maguk rendőrség, maguk mindent tudnak — mondogatta Poszigyelkin panaszosan. És a rendőr neve megfelelő köröcske és jellemzés kíséretében („Tud, de megbízhatatlan" j bekerült a szörnyű vázlatba. Egy héttel az indulás előtt megjelent Poszigyelkinnél egy vadidegen polgártárs, és egy Jejszkbe szóló jegyet nyújtott át. Poszigyelkin örömének nem volt határa. Átölelte a polgártársat, szájon csókolta, de akkor sem ismerte fel (anynyi embertől kért jegyet, hogy végképp lehetetlen volt valamennyit megjegyezni/. Még aznap motorkerékpáros küldönc jött Malcev-Pálcevtől. Jejszkbe szóló Jegyet hozott. Poszigyelkin megköszönte, de némi zavarral adta oda a pénzt. — Az egyik jegyet el kell adnom a pályaudvaron — állapította meg. Ö jaj! Kár, nagy kár, hogy Poszigyelkin nem bízott az emberekben! Terve kifogástalanul működött, mint a jól olajozott fegyver, amely egyik tölténytárat a másik után dobja ki. Egy nappal elutazása előtt Poszigyelkin 38 jegy tulajdonosa volt (fapados, fekvőhellyel). A jegyekre elfogyott a szabadságra félretett minden pénze, plusz 67 kopejka értékű bonn a bizományi áruházba. Micsoda aljasság! Senki sem lett áruló, sem renegát! A jegyek pedig egyre érkeztek. Poszigyelkin már bújt, de megtalálták. A jegyek száma negyvennégyre nőtt. Egy órával a vonat indulása előtt Poszigyelkin ott állt a pályaudvar gránitperonján, és egy szakképzetlen koldus bátortalan hangján könyörgött a járókelőknek: — Vegyenek jegyet Jejszkbe! fefszk gyógyfürdőre! Nem bánják meg! Vevő azonban nem akadt Mindenki nagyon jól tudta, hogy jegyet a pályaudvaron nem lehet kapni, és ismerősöket kell igénybevenni. Viszont hivatali autón berobogott Brunyelevszkij, Bumagilin és Koskovlagyelcev, Jegyeket hoztak. Poszigyelkin unatkozott az úton. Egyedül volt a kocsiban. Es ami a jő, a bajt nem az okozta, hogy Poszigyelkin ostoba volt. Ellenkezőleg, inkább okos. Csak túlságosan befolyásos ismerősei voltak. Az a furcsa szabály pedig, hogy a pénztárban váltson jegyet, valahogy nem futott eszébe. Portugál gyarmatosító: Bizonyo keretek közt biztosítjuk a benn szülöttek szabadságát Visszásságok (Szemelvény Kurt Tucholsky „Különös lapokat élünk" című könyvéből.) Nagy tévedés azt hinn hogy az emberiség problt mái „megoldódnak". Maj jélreteszi őket, ha rájuk un — az emberiség. „A háború — mondja egy szer egy haldokló francia kc tonatiszt — sokkal könnyeb dolog, mintsem, hogy a katc nákra lehetne bízni". Szeretnék végre egy könyi ismertetést olvasni, amelybe nem fordul elő az a szó, hog „emberi". * * 0 „Muszáj mindig mindjárt t szerelemről beszélni?" Muszáj. # • 0 Willim Gerhardi, angol ir> egyszer azt mondta: „Ha eg asszony azt mondaná, hog ő egészen olyan mint a töbl — akkor ez az asszony mt volna". A rend lelke egy nagy pc pirkosár. (1931—32 KRITIKA ÉS ÖNKRITIKA (Bolgár, csehszlovák, magyal szovjet humorból.) „OJ Szó", kiadja Szlovákia Kommunl3ts Partjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelősi Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava Gorkého tt. 10. sz. Telefoni 557-16, 512-23, 555-63 506-59, (Szerkesztői 532-20. — titkársági 550-18, - sportrovat! 505-29. Kiadóhivatal! Bratislava. Gorkého 8, telefoni 505-89. Előfizetési díj havonta ».- Kč*. Terjeszti s Postí HtfläpswJoálšS. UegrendettieW minden oostahivatalnál ti ttóbeelÉSriét Nyomást Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava; K-21 11757 BIBLIOTHECA HUNGARICA Sämaria - Somorja- Samorífl