Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-27 / 358. szám, szerda

Műkedvelő színjátszásunk O Együttműködést, korszerű színjátszást Fájó pontja műkedvelő színjátszásunknak a széttagoltság is. Sok faluban Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy színjátszó együttese van a CSEMADOK, a CSISZ, a Nőszövetség és a meglevő többi helyi szervezetnek, ugyanakkor „önálló" színjátszó együttes dolgozik még a szövetkezeti klubban, a művelődési otthonban vagy az Iskolában. Szóval mind a tömegszervezetek helyi csoportjai, mind az intézmények egymástól függetlenül, néha egymás ellenére dolgoznak. Gyakori eset, hogy ugyanabban a faluban az egyik héten a CSISZ vagy a CSEMADOK, a másik héten a Nőszövetség vagy a tűzoltók színjátszói készülnek bemutatóra. Olyasmi ls előfordul — ha nem is az egész estét betöltő színmüvek esetében — hogy két tömegszervezet más-más helyen, egyidőben rendez kulturális műsort. A széttagoltság pedig megosztja a közönség éreklődését, gyengíti az együttesek erejét. A külön-külön dolgozó együttesek csak kínlódnak, szereplőhiánnyal és más problémával küzdenek. Ha viszont összefognának és minden téren együttműködnének, erős, a szereplőhiányt és a többi problémát könnyen leküzdő együttesekké válnának. Ugyanakkor közönségsikerük is nagyobb lenne. A falu nézői — függetlenül szervezeti hovatartozásuktól, — csupán a közösen dolgozó együttes játéka iránt érdeklődnének . . . Számos helyen ez már így is van, sok helyen azonban még nincs. Tudunk olyan törekvésről, amely az erőket nemcsak falusi, de járási viszonylatban is megpróbálja egyesíteni. A korábban már említett Dunajská Stredára gondolunk, ahol a Csemadok helyi szervezetében, a művelődési otthonban és a másutt szétaprózva dolgozó színjátszókat egyesítették és Csallóközi Színház névvel megalakították az állandó jellegű műkedvelő járási színházat. Dunajská Stredán a szétforgácsoltság helyett az erőket egyesítve egységes színjátszást teremtenek. Az egyesítésre, az állandó Jellegű járási műkedvelő színjátszócsoportok megteremtésére vonatkozólag a párt is határozatot hozott. Az egyesítés érdekében nemcsak a járási székhelyeken, de még a íalvakon is sok a teendő. A széttagoltság nem lenne hiba, ha a vetélkedést, a nemes versengést szolgálná. Ha az egyik szervezet színjátszói azért dolgoznának külön, hogy megmutassák; többet, Jobbat tudnak és akarnak, mint a testvérszervezet színjátszói. A különállásnak azonban más az indítóoka. Leggyakrabban az, hogy az együttesek a bevétellel önállóan akarnak gazdálkodni. A széttagoltság a régi falura Jellemző. A múltban a különböző falusi rétegek, érdekközösségek és vallási csoportok a maguk művelődésére va(Befejezés) lóban egymástól függetlenül, egymás ellenére dolgozó együtteseket alakítottak. A falu rétegeződése és osztálytagozódása a színjátszásban is megnyilvánult. Ma azonban, mikor falvalnkon a parasztok szövetkezetiig gazdálkodnak, tehát érdekkülönbségük sincs — semmi szükség a színjátszásban sem a széttagoltságra, az egymástól függetlenül dolgozó különböző érdekeket szolgáló kulturális bázisokra. A műkedvelő együttesek akár az egyik, akár a másik szervezetben dolgoznak — ma az egész falu érdekelt szolgálják. Igazán, jól azonban csak akkor dolgozhatnak, ha együttműködnek, ha az erő szétforgácsolása helyett összefognak, és segítik egymást. Műkedvelő színjátszóink a korszerű színjátszás megteremtésén is elgondolkozhatnának. Ma már a nézők a műkedvelőktől is többet és Jobbat várnak, mint egykor. Műkedvelőink ezt az igényt részben az irodalmi színpadok révén próbálják kielégíteni: Az elképzelés jó, az irodalmi színpad létesítésére irányuló törekvés csak helyeselhető. Az irodalmi színpad azonban — bármenynyire életképes — csak egy hajtása a színjátszásnak, amely nem Jelenti és nem helyettesíti a korszerű színjátszást. A tulajdonképpeni színjátszást a jövőben ís csak a színművek bemutatása jelentheti. Az újszerűt ezért nemcsak a kisebb művek vers, elbeszélés, jelenet stb, hanem az egész estét betöltő színművek előadása esetében is keresni kell. Véleményünk szerint a korszerű színjátszás megteremtése — műkedvelő színjátszóink esetében ls — csak a régi, elavult rendezői felfogás, játékstílus és színpadkép feladása után a mának legjobban megfelelő kifejezési formák keresésével és meghonosításával érhető el. Az elmondottak műkedvelő színJátszásunkat talán kissé kedvezőtlen színben tűntetik fel. E szép és értékes mozgalomnak a kirívó tüneteiről szóltunk: jobbára fogyatékosságokkal foglalkoztunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy műkedvelő színjátszásunkat csupán hibák, hiányosságok jellemzik. Vannak műkedvelő színjátszásunknak jó oldalai is. Mint cikksorozatunk bevezetőjében mondottuk: e szép és értékes mozgalom összehozza az embereket, színnel, tartalommal tölti meg az idősek, fiatalok munka utáni életét. Ezenkívül műkedvelő színjátszásunknak tudatformáló ereje is igen nagy. Azáltal, hogy az együttesek mai kérdésekkel foglalkozó, haladó mondanivalót tartalmazó színműveket játszanak, a színpad nyújtotta eszközökkel segítik az emberek nevelését, hozzájárulnak gazdasági és politikai problémák megoldásához. Nem lebecsülendő az sem, hogy az együttesek tagjai közül sokan nemcsak színdarabokat játszanak, nemcsak szórakoztatnak és nevelnek. Felelevenítik, életbentartják és továbbfejlesztik a népművészetet: ápolják a néphagyományt is. S bár nem a pénzszerzés a céljuk, ezen a téren is jelentős eredményt érnek el. A fellépések alkalmával nyert bevételeket aztán kulturális eszközökre, társas kirándulásokra, és más hasznos dolgokra fordítják. A színjátszás tehát nemcsak erkölcsi, de anyagi sikerrel ls jár, műkedvelő színjátszásunknak nemcsak fogyatékossága, de nagyon sok erénye is van... Ha többnyire mégis a negatívumokról írtunk, azért tettük, hogy figyelmeztessünk: a továbblépés érdekében még sok a teendő. A jövőben mint a Szovjetunió Komumunista Pártja XXII. kongresszusán elfogadott program mondja: „Széles körben elterjednek a népszínházak, fellendül a tömeges műkedvelő tevékenység" ... A társadalom művészi kincsesháza a tömeges műkedvelő tevékenység és a hivatásos művészet összekapcsolásával tovább fejlődik és gazdagodik. A kommunizmus kultúrája nagyrészt a műkedvelők tömeges tevékenységére épül. A toyábbi siker érdekében a mi műkedvelő színjátszóinknál ls mind a rendezést, mind a beszédet a Jelmezt, a játékot és a színpadképet Illetően küzdjük le a ma még meglevő nehézségeket, lépjünk előbbre, — keressük minden téren a jobbat, a művészibbet a mának megfelelőbbet I Teremtsük meg az együttműködést, teremtsünk korszerű színjátszást I BALÄZS BÉLA Követésre méltó példa Dugovič szakaszvezető is ott állt a feszes sorban, amikor Michna tiszt alakulatának katonái előtt Schäffer tisžt felolvasta a parancsot, amely az alakulat legjobbjainak kitüntetéséről szólt. A harci és politikai képzésben, valamint a szocialista munkaversenyben kitűnt katonákat az alakulat kibontott harci zászlaja előtt fényképezik., le, — hangzott a parancs. Dugovič szakaszvezető is ebben a kitüntetésben részesült, mert példás katona és viselője a Fučík- és PPOV-jelvényeknek is, ezenkívül ő az osztagban a legjobb lövész. Nagy Árpád, közkatona Fibich „A vihar" című operájának bemutatója A košicei Nemzeti Színház a csehszlovák-szovjet barátsági hónap gazdag műsorát Fibich: „Vihar" c. operájának bemutatójával fejezte be. Mindig nagy feladat egy kevéssé ismert opera sikeres szlnrehozatala. A Šarka és a Messínal menyasszony szerzőjének egy kevésbé Ismert műve a Vihar, melyet szlovák színpadon először mutattak be. Az előadóművészek, a rendezés, a zenekar és főleg a karmester feladata volt a meseszerű operát úgy szlnrehozni, hogy Fibich zenéjét és Shakespeare mondanivalóját méltóan tolmácsolják. Célszerű vállalkozás volt, Smetana és Dvofák művein kívül, Fibich zenéjét is népszerűsíteni. Fibich lírai aláfestésű zenéje a zenekar százféle árnyalatú dinamikus, majd lágyan zsongó kifejező ereje méltóan tükrözi az operai mesevilág képzelt alakjának, hőseinek mondanivalóját és érzéseit. Bár az operában hiányzik a korabeli operák várt nagyáriája, a kórusjelenetek dübörgő és mégis dallamos hangorkánja,, valamint a tiszta, forró szerelmet dicsőítő lírai zene Fibichet közelebb hozta a közönséghez. Ha ez az opera eddig nem is szerepelt a népszerű és közismert daljátékok repertoárjában, reméljük, hogy a mostani bemutató sikeres lépés volt egy eddig talán mellőzött érték feltárásához. A zenekart Vlncourek József vezényelte. A legjobbak közt kell említenünk Ábrahám Gittát, akinek csengő szopránja tökéletes művészi élmény volt. Bugel Osvald Fernando szerepében méltó partnere volt Mlrandának. Hangigényes szerepében hibátlanul tolmácsolta a szerelem sokrétű, vlharfűtötte, megbékélő, lemondó majd küzdő árnyalatalt. Pres pero baritonját Hájek Miroslav énekelte, kifinomult, szerepéhez illő méltóságteljes fölénnyel. Ganzová Lucia biztoshangú Arielje zeneileg kielégítette az igényeket. Neshyba László Kalibanja ugyancsak Jó teljesítmény volt. Martlš Stanislav, KucSzorgos előkészületek A Lučeneci Építészeti Ipariskolában minden tanuló versenyez a Fučík-jelvény megszerzéséért. Solc Etel tanárnő vezetésével már folyik a munka. Délutánonként vitadélutánokat rendeznek, egy-egy könyv elolvasása után, a vítadélutánt megelőzően, a regény filmváltozatát is megnézik. Legutóbb Solohov Űj barázdát szánt az eke című megfilmesített regényét látták. Wledermann János, Lučenec Ábrahám Gitta — Miranda, és Bugel Osvald — Fernando szerepében kó László, Pastar János, Matejček Ari-' ton, valamint a szellemeket alakító női énekesek egészítették kl az operaegyüttes kitűnő teljesítményét. Szólnunk kell Krlška Branislavról ls, aki rendezésével meghagyta az opera domináló tényezőjének a zenét és a szövegkönyvet. A díszletezés és a művészi rendezés, bár ügyesen felhasznált minden műszaki újítást, mellőzte a kirívó formabontást. A közönség elismeréssel adózott mind a művészeknek, mind, a karmesternek. (D) W. BURCHETT: Akik az eget ostromol! ók Néhány áve már kellemes élményt nyújtott a magyar olvasóközönségnek Burchett: Fel a Mekong folyón című útleírása Kambodzsáról és Laoszról. 1960— 1961-ben a Szovjetunió legtávolabbi vidékeit utazta be. Az olvasó úgy érzi, hogy a kiváló ausztráliai riporter hegyen-völgyön száguld, hétmérföldes csizmákkal városokat és évszázadokat lép át, miközben elragadó közvetlenséggel, észrevétlenül magával viszi az olvasót is. Hol egy szibériai faluban járunk, ahol a halászkolhoz tagjai a Barátság Házának könyvtárában idegen nyelvfi könyveket olvasnak. Hol Bakuban, az olajmezók és a 12 emeletes házak ragyogó városában, ahol egy olyan asszony kutatja a népzenét, akinek anyja még fátyollal takarta el arcát. A szerző jártában-keltében mindenütt találkozik az alkotás lázával, ami mindenkit eltölt Moszkvában és Irkutszkban, Leningrádban és Alma-Atában, a kánok sírjait feltáró régészektől a világűrt fürkésző csillagászokig. Bnrchett eredeti fényképfelvételei üInsztrálják a könyvet. Megjelent a magyarországi KOSSUTH KÖN Y VKIA Dóban. ruhákon, sapkákon. Néhányan hasra fekve cigarettáznak s szemükre húzott sapkájuk alól méregetnek, mintha azt fontolgatnák: „Vajon hogyan beszéljünk előtte?" őszinteségük azonban nem sokáig várat magára. Mihelyt a fizetés felől érdeklődöm, egyszerre megszaporodik a szó. Dühösen szidják a normázót, meg azt is, aki kitalálta a normát. Egyikük elmagyarázza, hogy néhány nappal ezelőtt felülvizsgálták az eddigi normákat... és ... szóval: norma-szilárdításról van szó. Igazságtalanságnak tartják. Sértődöttek és ingerültek, olyannyira, hogy még a józan ítéletre is felhőt borít az indulat. Egyik a másik szájából kapja kl a szót: — Csak költik a pénzt mindenféle újításra. Most is hasztalanul kidobtak valami hetvenezer koronát. Nem vált be —, magyarázza egy negyven év körüli kisbajuszos ember. — Figyeljen csak Ide! — kezdi a társa. — Azelőtt ropával (nyersolaj) mostuk kl az üres vagonokat. Megépítették ezt a fűtőházat, nem Is tudom, hány ezer koronába került. Azóta gőzzel mossuk a kocsikat. Minek kellett ez. Azt mondták, hogy olajjal mosni veszélyes, mert az olajgőzök Igen ártalmasak az egészségre. De hát a gőzre ts nagyon kell vigyázni, hogy össze ne égesse magát az embert... És ömlik a panasz, mintha csupa keserűség lenne az életük: kevés a szolgálati csizma, a ruha is, az olaj mindent megesz, magyarázzák. Ha rajtuk múlna, olajjal festenék feketére az eget, hogy mindenre felhő szálljon, még a szépre és jóra ls. Nehéz a helyzetem, mert ezek az emberek azt váriák, hogy igazat adjak nekik. Nem tehetem, nem ismerem az érem másik oldalát, a vezetők és a normázók érvelését. ígéret és ígér getés nélkül búcsúzom. Ismét a fiatal kémikus, Babarčik Ján társaságában lépkedünk a sínek között. Az Ilyen beszélgetés után nincs az embernek táncolni való kedve. — Kinek van igaza? — kérdem. — Kissé elhamarkodták a normarendezést, de a napokban ismét kijönnek és még egyszer pontosan megállapítják az egyes munkák elvégzéséhez szükséges Időt. Melegséget érzek ezzel a fiatal emberrel szemben. Nem fennhéjázó, nem pattog nagyképűen. Fontolgat, mérlegel és nyugodtan magyaráz. A munkások gondja az ő gondja is, otthon érzi magát az olajos kocsik rengetegében. Magáénak, sajátjának érzi mindazt, ami körülötte történik. Fiatal, Jó gazda. — Keményfejű emberek a magyar munkások — folytatja —, de igen becsületesen dolgoznak. Ismerem és szeretem őket. Tudja, érteni kell a nyelvükön, hisz Csorosz István, Filo Mihály, Juhász Zoltán, Pribék Béla, Nagy Sándor, Szallér Miklós, Halovács János, akikkel most beszélt, nemrég még parasztok voltak. Falun élnek, onnan járnak munkába. Talán azért is Idegenkednek sokszor anynyira az újításoktól. Idő kell ahhoz, míg a lelkük ls idenő, erre a munkahelyre ... — Mi lesz a szivattyúállomás sorsa, ha megépül az olajvezeték? — terelem másfelé a szót. Kis ideig csodálkozva néz rám. Majd sietve válaszol: — Nem válik feleslegessé. Láthatta, mennyi mindennel foglalkozunk. Nagy terveink vannak. Mindennap több olaj kell és sok minden más is. Ütközők verődnek egymáshoz, az acéltányérok csengése belevegyül az állomás morajába. A kémikus hátrafordul és csendesen csak ennyit mond: — Üj kocsikat tolnak a tizenkettesre ... H

a harminc évvel ezelőtt a baskírjai olaj felől érdeklődtünk volna, a világhírű szakemberek is csak vállukat vonogatták volna. Nem ismerték, nem is ismerhették. Hisz a szovjet olejszakértők között is akadt jó néhány, akik felesleges pénzfecsérlésnek tartották a baskír olaj feltárására szánt összegeket. Esztelen fáradság, agyrém, magyarázták a kételkedők. És mégis volt, aki ellentmondott. Gubkin akadémikus fáradságot nem Isjperve kutatott. Olajat keresett a Volga mentén. Hűséges barát és segítőtárs ls akadt Blohln mérnök személyében. Számtalan kísérletük eredménytelenül végződött. Nem hátráltak meg: 1931 februárjának második felében ismét próbafúráshoz kezdtek. A munka mérhetetlen türelmet és áldozatvállalást követelt. Egy-egy tlz méteres fúrás valósággal emberfeletti erőfeszítéseket követelt. 1932 Júniusában 694 méter mélységben fúrtak, s az olajnak nyoma sem mutatkozott. Június hetedikén 694 méter 90 centiméteren fúrtak, mikor váratlanul feltört az olaj. Mégis megtalálták a basklriai olajat. Olyan gazdag olajmezőkre bukkantak a kutatók, hogy mikor a Nagy Honvédő Háború éveiben Bakut a fasiszták közvetlenül veszélyeztették, a Volga menti olaj fedezte a szovjet hadsereg szükségleteit. Baskiria lett a Szovjetunió második Bakuja. Hoz-, zánk, Csehszlovákiába, Magyarországra, Lengyelországba, a Német Demokratikus Köztársaságba is baskíriai olajkutákból ömlik majd a fekete arany. F

elkerestem a szovjet határ közelében levő első csehszlovák olajszivattyú-állomást. Mikor az ember ilyen útra Indul, próbálja elképzelni, maga elé Idézni egy még soha nem látott munkahely képét. Képzeletem ezúttal ls szégyent vallott. A szivattyúállomás méretei messze felülmúlták elképzeléselmet. Kisebbnek, egyszerűbbnek gondoltam mindent. Mikor először megpillantottam a hatalmas tartályokat, az volt az érzésem, hogy a légiós regények „olajparadicsoma" kelt egy pillanatra életre. Messziről délibábnak is beillene ez a tartálycsalád, közelről valóság. Az állomás építése befejezés előtt áll, olyan, akár egy nyüzsgő hangyaboly. Gödrök, árkok, hantolatlan csőkeresztezések várják az utŕJlsó munkálatokat. Betonbaágyazott szivattyúházak és óriási tartályok tartanak Itt rohamos honfoglalást. Még folyik az építés, de már Itt van az állomás jövendő vezetője, Fidler Anton elvtárs. Vele Indulunk el megtekinteni ezt a nálunk szokatlan munkahelyet. Szlovák, cseh, magyar, német szavak röpködnek köröttünk: zaj, mozgás, munka mindenütt. Fidler Anton fiatal ember, talán még harmincötön innen. Hónapokon keresztül a szovjet szivattyúállomások munkáját tanulmányozta. Most ltt van, hogy rövid idő múltán megnyomja az irányítóasztal piros gombját. Szaval arról tanúskodnak, hogy nem kezdővel van dolgom: „olajos ember". Otthonosan, biztosan mozog a csövek labirintusában. — Az állomás kétféleképpen képes továbbítani az olajat. Vagy egyenesen a csőbe nyomja tovább, vagy pedig előbb tartályokba és innen nyomjuk pumpák segítségével a következő állomásig — magyarázza. Betérünk • egy jókora csarnokba, ahol éppen a pumpákat szerelik. Német technikusok gondolkodva hajolnak a tervrajzok fölé, mielőtt helyére Igazítanának egy-egy alkatrészt. Öblös torkú szívó- és nyomópumpák sorakoznak egymás mellett. — Ez lesz a szivattyútelep lelke — magyarázza kísérőm — Ide és Innen áramlik majd ez olaj tovább a következő állomásig. Innen egy kis épületbe kerülünk. Itt lesz az állomás irányító központja. Kábelek rengetege csavarodik még szerteszét a betonon, de néhányat már bekötötték a műszerasztalokba. Ogy vélem, hogy az Itt „átmenő" olajból nem cseppen egy deka sem a földre, még talán olajszag sem lesz. A sok ezer kilométeres vezetéknek nagyon kicsiny része ez az állomás: annyi, mint egy lámpasor egyetlen égője. A térképen egy apró, bekarikázott pont lesz. Világító pont, messzire világító lámpafény. A térképre rajzolt vonalak néhány nap múltán megelevenednek, élni kezdenek. Zsonganl kezdenek a pumpák, megtelnek az éhesen tátongó tartályok, olaj, fekete, Volga menti olaj fog zubogni a vezetékben. Baskirlából a Farkastorokig világítanak majd a szivattyúállomások piros jelzőlámpái. Jelzik az utat, a barátság, a munka, az emberi értelem útját. Tíz évvel ezelőtt mesének tartották volna, ma valóság. A természet életének rlmusához, a szél zúgásához új ritmus társul: a vas zenéje, a gépek zúgása, villanymotorok búgása, az olaj zubogása. Nem ls olyan sokára elpihennek á hegesztőpákák, az egyik munka befejeződik, a másik kezdődik és folytatódik. Folytatódik a szövőgyárak vetélőlnek zajában, motorok zúgásában, kémiai laboratóriumokban ... Ismét úton vagyok, de messziről * is visszatekintgetek, hogy valóban ott vannak-e a tartályok? öszl napfény permetezi oldalukat, tetejüket, messzire verik a fényt. Azután az utat szidom, embertelenül szét van verve, akár a front után lennénk. Nem csoda. A Laboréhoz hordanak töltést a vagonoknak ls beillő tízkerekű Tatrák. Mire megzabolázzák ezt a kiszámíthatatlanul kanyargó folyót, elkezdhetik az ^útépítést. DOBOS LASZLÖ / ÜJ SZÖ 573 * 1961. december 14.