Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-20 / 352. szám, szerda
Jozef Lenárt elvtárs beszéde az SZLKP KB ülésén feafíSfiSi (Folytatás az 5. oldalról) sajétítaniok a turisztika alapisaierereteit, s meg kell tanulniok, hogy érdekes munkát végezzenek ezen a téren. Például a CSISZ a Csehszlovák Testnevelési Bizottsággal, a HESZ-szel és a tornatanítókkal együtt miért ne szervezhetne esti tanfolyamokat « turistavezetök esetleg más sportvezetők számára? Ezen a téren az illetékes elvtársaktól a testnevelésben és a HESZ-ben több kezdeményezést és a pártszervezetektől nagyobb támogatást várunk. Igen gyakran találkozunk azzal a törekvéssel, hogy az ifjúság körében végzett tömegsport-munka fogyatékosságait a sportlétesítmények hiányával magyarázzák. Igaz, hogy jelentős növekedésük ellenére is még több ilyen létesítményre van szükségünk. Emellett azonban számos sportpálya, amelyekre nagy összeget fordítottunk, gyakran hozzáférhetetlen az .fjűság tömegei számára. A pártszervezeteknek és a városi nemzeti bizottságoknak nem szabad belenyugodniok a sportlétesítmények kihasználásának jelenlegi helyzetébe, hanem gon loskodniok kell arról, hogy a fiúk és leányok ezrei élvezhessenek valamennyi sportpályát és játszóteret. A lakónegyedek építése során sem szabad megfeledkeznünk az Ifjúságról, hanem arra kell törekednünk, hogy ne legyen olyan új lakónegyed, amoiyben a kulturális és népnevelő intézmények mellett ne épülnének megfelelő sportpályák és más sportlétesítmények. És az ifjúságnak szervszerei útján gondoskodnia kell arról, hogy a játszóterek és népnevelési berendezések ne tátongjanak üresen, hanem élénk, vidám, egészséges fiatalok népesítsék be. * • * Az ifjúság körében végzett muiiK.a érdekes tényezője a népművészeti alkotás is. A népművészeti alkotás komoly követelménye, hogy a népművészet nagy és gazdag hagyományos formáinak felhasználásával életünket az új szocialista jelennek megfelelő művészettel, dalokkal, táncokkal, esztrádokkal, stb. gazdagítsa. Több együttes, például a trebišovi Potravinár és mások mai életünkből merítenek, napjaink fő kérdéseire reagálnak. De nem ez a helyzet az együttesek többségében. Lénárt elvtárs hangsúlyozta, hogy nem a múlt népi kultúrája örökságének felszámolásáról van szó. Éppen a párt, a szocializmus és a haladó népÄ kezdet sikertilt A Balog • nad Iplom-I szövetkezetben a zöldségtermesztést csak az idén kezdték. 10 hektár földről 250 ezer korona bevételt vártak, a kertészet azonban 300 ezer korona bevételt hozott a szövetkezet pénztárába. Csupán a zöldpaprika közel 50 ezer koronát jövedelmezett, a bevétel többi részét a paradicsom, retek, uborka és káposzta eredményezte. Amint a jövedelem mutatja, a kezdet sikeres volt. A szép eredmény jó részben Buris Károly kertész érdeme, és bízunk benne, hogy a jövőben még többet tud termelni. Petényi László, Balog nad Ipfom nevelési dolgozók érdeme, hogy tár- < sadalmunk számára hozzáférhetővé) és élvezhetővé tette a múlt népművé-; szetének gazdag, pompás kincseit, és ; erejét. Az említett fogyatékosságok,' a korszerűség fogyatékosságai, a szocialista jelen mögötti kullogás a népművészeti alkotás terén oda vazet,! hogy rögtönöznek, hogy a Nyugatot J majmolják, mint mondani szokás „szőröstül-bőröstül". Ez kapóra jön az! olyan erőknek, amelyek e téren szíve-' sen játszák a liberálist, amelyek olyan ] platformra kerülhetnek és kerülnek • is, amelyen álművészetet vesznek ét \ vagy „alkotnak", nem zenei „zenét" szánalmas dalszövegeket, minden művészi színvonalat nélkülöző táncokat ! stb. „alkotnak". A népművészeti alkotás terén valamint a művészi alkotásban való tömeges részvétel tekintetében is itt az ideje, hogy megszűnjék az egyhelyben topogás, elemzést kell végezni és fokozatosan aktivitásba kell lendülni. ] * » * Lenárt elvtárs beszámolója végen hangsúlyozta a népnevelés, valamint az ideológiai és kulturális front intézményeinek és dolgozóinak nagy felelősségét az ifjúság nevelésében. A rádió, a televízió minden szerkesztőjének, minden filmdolgozónak és művésznek alkotó munkájában szem előtt kell tartania azt, jjogy fő nézője, hallgatója és csodáloja az ifjúság. Az ifjúság nemcsak szellemileg, hanem érzéseiben is élénken reagál mindenre. Szívesen fordul oda, ahol újat Iát. Éppen ezért a kulturális front dolgozóinak nagy felelősségük adatában kell az ifjúság elé lépnlok és olyan müveket kell alkotniok, amelyek valóban újak, a fiataloknak művészi élményt nyújtanak, gazdagítják őrzés és lelkivilágukat, s további alkotó lendületre ösztönzik őket. A kulturális és művészeti dolgozók mai nemzedékét csak irigyelhetjük azért, hogy olyan időszakban él, amikor tevékenységében a történelmi XXII. kongresszus eredményeinak — korunk Kiáltványának, a kommunista társadalom építése nagyszerű programjának kiapadhatatlan kútfőjéből meríthet. Kötelességük az ifjúság mélyreható érzékét kinevelni, hogy felismerjék kommunista újításaink nagy értékét, — ennek a valóban korszerű művészetnek az értékét meg tudják különböztetni a ponyvairodalomtól és a burzsoá modernizmus kacatjaitól. Lenárt elvtárs beszámolóját Engels szavaival fejezte be, amelyeket a CSKP Központi Bizottságának nemrégi ülésén idéztek: A jövő pártja vagyunk s a jövő'az ifjúságé. Az újítók pártja vagyunk és az újítókat mindig a fiatalok követik a legkészségesebben. A korhadás elleni áldozatkész harc pártja vagyunk és a korhadás elleni áldozatkész harcba mindig az ifjúság megy elsőnek. Pártunk szilárd meggyőződése, hogy a kommunista és a pártonkívüli tanítók, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség funkcionáriusai, a nemzeti bizottságok és a többi társadalmi szervezet dolgozói minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy kommunista jövőnk száméra felneveljük legértékesebb kincsünket — ifjúságunkat. Jégkorongozőink első ellenfele a VB-n Finnország lesz 18 ország együttese készül Colorado Springs-re • Harmadszor rendezik a VB-t Amerikában — A március végén megrendezésre kerülő jégkorong világbajnokság küzdelmi meitől ugyan még majdnem három hónap választ el bennünket, a beneve— zett országok együttesei azonban serényen készülnek a világot átfogó ver2 senysorozatra. Ezt bizonyítja számos nemzetközi találkozó, melyeket decem= berben különböző országos válogatottak egymás ellen játszottak. Aor óságok Dicséri a látogató a csallóközi rónaság egyik szövetkezetének agilis elnökét a szép ereményékért, melyeket a közös gazdaság vezetésének aránylag rövid ideje alatt elért. Gyerekkori barátja és legjobb segítőtársa, az agronómus egy ideig hallgatja az elismerő szavakat, aztán sunyi mosollyal jegyzi meg: — Elvégre a feje nem azért van a nyakán, hogy a gallér jel ne csúszszon tőle, hanem hogy gondolkozzék is vele. » * * A félreeső faluban gyűlést hívott össze a nőbizottsdg. Egyik napirendi pont a szabás-varrás tanfolyam megszervezése volt, mély már az elmúlt években is igen eredményesen hozzájárult a hosszú téli esték célszerű kihasználásához. A javaslat elltanyzása után csend uralkodott el a teremben. Már olyan értelemben, hogy a szokástól eltérően senki sem jelentkezett szólásra. De a jelenlevő félszázadnyi asszony és leány között annnál élénkebb suttogó diskurzus folyt. Kisvártatva aztán felállt az egyik leányzó és a többiek általános helyeslése közben beszámolt álláspontjukról. A rákövetkező hetekben nggy részvétel mellett meg is kezdődött a tanfolyam a községben. Csakhogy var-\ rónők helyett más előadókról kellett gondoskodnia a nőbizottságnak. Gépkocsivezetőkről. A világgal Ismerekedik a hároméves, eleven Palkó. Mint a legtöbb gyerek ebben a korban mindent észrevesz, mindent meglát és természetesen mindenre választ vár. Parányinál is kisebb szemölcsöt fedez fel anyuka arcán. — Mi t ez anyuka? — hangzik fel \ mindjárt a pici szájból a kíváncsi kérdés. — Anyajegy fiacskám! A gyerek tükör elő ál és elmélyült < vizsgálat alá veti pufók képmását. Egyszerre tapsikolva mutatja: — Nekem meg gyerekjegyem van! A télapó érkezésének napjaiban be-; szélget két aprócska iskolásgyerek. — Az apám jó hosszú sort állt érte a játékboltban, de megérte. Az este is csudajói eljátszottam vele. A másik ránéz s lemondással párosult irigykedéssel a hangjában mondja: Neked fó, te is játszhatsz vele! De az én öregem minden este otthon van. GÁL LÁSZLÓ mm i Az Ipari Kellékek Kereskedelmi VálI Ialat lolyó hó 13—14-én Mariánské | Lázneban országos aktívát rendezett a védő-munkaruhákról és segédeszközökről. A kiállításon és a divatbemutatón minden munkateriilet védőí öltözetei és segédeszközei bemutatás! ra kerültek. Képünkön védőruhás vájár. A kombinált fejvédő a levegőt is ! szűri s ezáltal nemcsak a mechanikai \ sérüléstől védi a vájárt, hanem a szilikózistól is. Ebből a fejvédoből az első 300 darabot még az idén megkapi ják a vájárok. (Bambule — CTK — felvétele) GHANA', GUINEA, MALI az EAK, Marokkó és Algéria gazdasági képviselőinek Konakryban megtartott konferenciáján létrehozták az Afrikai Gazdasági Szövetség Tanácsát. 1962, január 1-től a ikonferencián résztvevő országok között eltörlik a vámot. A JAVORlCSKÉI cseppkőbarlang eddig feltárt, mintegy fél kilométer hosszúságú folyosóit az idén 125 000 ember tekintette ineg. A jövő évben megnyitják a barlang 800 m-es további részét, s ezáltal a javoŕičskéi cseppkőbarlang lesz a cseh országrész leghosszabb barlangja. PANDI KISS JÁNOS magyar szobrászművész Lumumba mellszobrát a drezdai Szépművészeti Múzeum vásárolta meg újkori szoborgyűjteménye számára. TERMOSZÜVEG NAGYSÁGÚ klímaberendezést készítettek a Szovjetunióban. Fűtőelemek segítségével mínusz 10 fokra lehet lehűteni vagy 60 fokra hevíteni a berendezés tartalmát. JARMILA MOKREJŠOVÄ a Verké Meziríci kórházban hármas-leány-ikreknek adott életet. Az újszülöttek és az édesanya is egészségesek. A KRIVOJROGI LENIN kohóüzemben új hengerberendezést állítottak üzembe. Az egész berendezést elektrónok és félvezetők irányítják. ANGLIÁBAN ÉSWALESBAN az idén 6751 ember halt meg náthalázban. Ez több mint hétszerese az 1960-as évben az e betegségben elhalálozottak számának. HARMINCHÁROM ÜJ ÓVODÁT nyitottak meg az idén az észak morvaországi kerületben. A harmadik ötéves terv végére 10 200 gyermek számára keli óvodában helyet biztosítani ebben a kerületben. A SHELL ANGOL-HOLLAND kőolaj konszernt a ceyloni kormány államosította. Az államosított üzemanyagtároló volt tulajdonosának az üzem értékét megtérítették. Az elkövetkező időkben a ceyloni kormány még két olajvezetéket akar államosítani. VARSÓBAN RENDEZTÉK MEG a gyermekrajzok ..Hazám" c. nemzetközi kiállítását. A legnagyobb sikert a japán és szovjet gyermekek rajzai aratták. Nagy volt az érdeklődés a csehszlovák gyermekek rajzai iránt is. A BRNÖI JÁN EVAWGELISTA PURKYNÉ egyetem filozófiai fakultása történelmi tanszékének vezetője, Dr. František Kalousek tanár, ma, december 20-án tölti be hatvanadik életévét. EZ IDEN 10 HÓNAP ALATT 5396 tűzvész 124 300 000 korona kárt okozott hazánkban. MEGÖLTEK EGY LEÁNYT, a címe egy új magyar filmnek, amelynek cselekménye igaz történeten alapszik. 1917-ben játszódik le Salgótarjában és a magyar és szlovák munkások összefogását örökíti meg. A LENGYEL ÍRÓK KATOWICÉRE egybehívott 12-ik kongresszusán 90 író, kritikus és fordító vett részt. BÍZTATÓ VÁLOGATOTTUNK FORMÁJA Ez idén is, mint minden évben, már hetekkel és hónapokkal a világbajnokság előtt folynak a tapasztalatszerzés szempontjából oly fontos talalkozők, melyeknek végeredményéből azonban messzemenő következtetéseket levonni merészség lenne. Hiszen már a múltban is nemegyszer előfordult, hogy egy-egy csapat a VB-én homlokegyenest ellenkező eredményt ért el egymás ellen, mint a hetekkel ezelőtt, a felkészülésük során le1 játszott barátságos találkozón. Válogatottunk hosszú idő óta szorgalmasan készül az elkövetkezendő világbajnokság nehéznek ígérkező találkozóira. Az elmúlt hetek során néhány nemzetközi mérkőzést Játszott, melyeknek eredménye azt bizonyítja, hogy legjobbjaink felkészülése megfelelő mederben folyik. A svédek elleni visszavágón elért 5:l-es győzelem, valamint az a játék, melyet válogatottunk tagjai a kanai dai Port Arthur Bearcats elleni 10:l-es ; győzelemmel végződött találkozón nyúj! tottak, derűlátással tölti el nemcsak a | szurkolókat, hanem a szakembereket is ' egyaránt. HARMADSZOR AMERIKÁBAN Jövőre immár huszonnyolcadszor kerül sor a világbajnokság, negyvenedszer pedig az Európa-bajnokságra. Ezúttal harmadszor rendezik a világbajnokság küzdelmeit az Egyesült Államokban, mégpedig Colorado Springsben, március 8—18-a között. Először 1932-ban Laké Piacidben, másodszor pedig 1980-ban Squav Valleyben a Téli Olimpia volt a világbajnokság színhelye. Ezúttal összesen 18 ország nevezte be válogatottját, melyeket három csoportba osztottak. Az A-csoportban 8 együttes küzd a világbajnoki, Illetve Európa-bajnoki címért. A B-csoportban 6 együttes, a C-csoportban pedig 4 csapat harcol a helyezésekért, mindenki mindenki ellen elv alapján. FINNORSZÁG ELLEN KEZD VÁLOGATOTTUNK. Az egyes csoportokba a következő együttesek kerültek: A csoport: Szovjetunió, Csehszlovákia, Finnország Kanada, NDK, Svédország, USA és a NSK-Lengyelország győztese. B-csoport Nagy-Britannia, Ausztria, Svájc, az NSZK-Lengyelország selejtező vesztese, valamint a Romania—Dánia és Franciaország—Hollandia győztesei. C-csoport: Ausztrália, (apán, valamint a Románia—Dánia és a FranciaországHollandia selejtező vesztese. A csehszlovák válogatott az idei svájci világbajnoksághoz hasonlóan első mérkőzését március 8-án Finnország ellen játssza. Utolsó mérkőzésére március 18-án kerül sor Kanada ellen. A fő csoportban március 12. és 16-án pihenőnapot tartanak. Válogatottunknak ezenkívül március 10-én és 17-én lesz még szabadnapja. Március 7-én, egy nappal a VB kezdete előtt, játszák le a selejtező mérkőzéseket. A világbajnoki cím védője Kanada, az. Európa-bajnoki cím védője pedig Csehszlovákia. A VB iránti érdeklődésre jellemző, hogy néhány szombati és vasárnapi mérkőzést az amerikai és kanadli j televízió is közvetíteni fogja. Ezek: márJ cius 10: Szovjetunió—USA, március 11: Csehszlovákia—USA, március 17: Kanada—USA, március 18: Kanada—Csehszlovákia és Szovjetunió—USA. Mint már megírtuk, a csehszlovák válogatott a világbajnokság előtt néhány barátságos mérkőzést Játszik az Egyesült Államokban. Azonban nemcsak csehszlovák, hanem a szovjet válogatott amerika-i vendégszereplésére is sor kerül, mégpedig március 3-án és 5-én Coloradóban illetve Omahában. —ár. A szovjet birkózók sikeres évadja Arkagyíj Lene, a szovjet sútycmelA szövetség titkára kijelentette, hogy különösen a kötöttfogású birkózók idei éve volt sikerdús. Részt vettek az NDK-ban, Lengyelországban, Magyarországon rendezett tornákon, mérkőztek Japán és az NSK válogatottjával, de a csapat egyszer sem szenvedett vereséget. A szovjet válogatott ott volt Jokohamában a világbajnokságon, ahol a kötöttfogásúak csoportjában megnyerték a csapatversenyt, s az egyéniben 5 arany és 1 ezüst érmet szereztek. A szabadfo1 gásúak-2 arany, 2 ezüst és 1 bronz ér! met szereztek, a csapatversenyben pedig a második helyen végeztek. A szovjet birkózók az idei évadot a le> uingrádi szabadfogású bajnoksággal zár| ták. melyen a bajnoki címet a Grúz ' SZSZK együttese szerezte meg. A Tbili| sziben rendezett kötöttfogású szovjet ' bajnokság oly kiegyensúlyozott volt, ' hogy a döntő során három együttesnek az Orosz SZSZSZK, az Ukrán SZSZK, ; #s a Grúz SZSZK válogatottjainak egyenZátopek Kubában Emil Zátopek Havannában, Kuba fővárosában versenyen kívül rajtolt egy 20 km-es futóversenyen, mslynek útvonala < Havanna utcáin vezetett. A versenynek 584 résztvevője volt. Az eiső helyen Capote végzett 1:15:05,7 mp-es idővel PIcard és Gonzales előtt. lő volt a pontarányuk. Az első helyet az ukrán birkózók nyerték el, akiknek a legtöbb kétvállas győzelmük volt. A szovjet birkózók már most kezdenek készülni a Jövő évi versenyekre, melyek során a kötöttfogásúak Magyarország, a szabadfogásúak pedig Irán válogatottjával találkoznak. Márciusban Moszkvában nagyszabású nemzetközi tornát rendeznek a görög-római birkózásban. Észak-csehországi kerület—Port Arthur Bearcats 0:6 (0:2, 0:3, 0:1) A Csehszlovákiában vendégszereplő kanadai jégkorong-egyittes immár hatodik mérkőzését játszotta. Ezúttal Chomutovban az Észak-csehországi válogatott ellen lépett jégre. A hazai együttes nem találta meg a kanadaiak kemény játékának ellenszerét, s így a több mint 11 000 néző a vendégek biztos győzelmének lehetett szemtanúja. A gólokat Olson 2, Johnston, Migay, Watson és Maxvell szerezték. • Bndapest: A magyar nemzeti bajnokság tavaszi mérkőzéseit február 25. és május 6-a között bonyolítják le. A magyar válogatott a világbajnokság előtt április 18-án Uruguay, április 29-én pedig Törökország ellen mérkőzik Budapesten. Szerda, december 20. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: HVIEZDA: Becses zsákmány Imexikói) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: A groteszk aranykora (USA) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: 800 mérföld az Amazonason (mexikói) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: Fűre lépni szabad (magyar) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Cajal doktor felfedezése (spanyol) 15.45, 18.15. 20.45. TATRA: Sztrogov Mihály (francia-jugoszlávl 15.45, 18.15, 20.4:3. PALACE: Szegény gazdagok (magyar) 22, MIER: Az ötödik ügyosztály (cseh) 16, 18.30, A szerelem és a másodpilóta (NDK) 21. DUKLA: 800 mérföld az Amazonason (mexikói) 18, 20.30, MÁJ: Júniusi napok (cseh) 18 20.30, PARTIZÁN: Szent Péter esernyője (magyar-szlovák) 17, 19.30, NÁDEJ: Első út a csillagok felé (szovjet) 19, DIMITROV: A mi édesanyánk (szovjet) 17.30, 20, BRIGÁDNIK: 1943 hosszú éjszakája (olasz) 17, 19.30, PIONIER: A szerelem zűrzavara (NDK) 20, OBZOR: A gyilkoló orvosság (EAK) 18, 20.30, STALINGRAD: A zalameai bíró (NDK) 17.30, : 20, MLADÝCH: A vándor (svájci) 15.30, ISKRA: Fényes nappal történt (svájci) 17.15, 19.45, ZORA: Megmentettem az életem (francia) 17.30, 20, POKROK: Vadállatok a fedélzeten (szovjet) 17, W.3Ü. A KOSICEI MOZIK MOSORA: SLOVAN: Fűre lépni szabad (magyar), TATRA: A púpos (francia), PARTIZÁN A szerelem zűrzavarában i NDK), ÚSMEV: Sztrogov Mihály (jugoszláv). A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MOSORA. NEMZETI SZÍNHÁZ- Az eladott menyasszony (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Irkutszki történet (19). ÚJ SZÍNPAD: Tűzijáték (19), ZENEI SZÍNHÁZ: Olasz dalok (19.30). * KOSICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MOSORA; MA: Rókácskák 119), HOLNAP: És lőn világosság (19). A televízió műsora: Bratislava: 15.00: Diákklubok műsora. 16.00: Óvodások műsora. 18.30: Tanuljunk oroszul I 19.00: TV-híradó. 19.30: Időszerű kérdések. 19.45: Kisfilm. 20.00: A Három férfi egy házban sorozat harmadik része. 21.00: Embe» a levegőben, angol film. 22.25: A nap visszhangja. Bndapest: 17.30: Technikai újdonságok. 18.30: TV Világhíradő. 16.45 Tanuljunk Oroszull 19.00: Csíky Gergely: Mákvirágok, közvetítés a Katona József Színházból. Kb. 22.00: Hírek. A _TV Világhíradó ismétlése. Változó felhőzet, helyenként havazás. Éjszaka mínusz 6, mínusz 10, a hegyvidékeken mínusz 12, mínusz 15 fokos fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nyugati részében mínusz 2, mínusz 4, másutt mínusz 5, mínusz 8 fok körül. Északi szél. Ä Terjeszti ľÄ Hir Jjpj ^naB , uiy &Sjtf fOf* íigjjffiiíi postahivatalnál ts kézbesítőnél. Nyomási Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava. K-08*11598