Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-20 / 352. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZIQVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1961. december 20. szerda * 30 fillér -k XIV. évfolyam, 352. szám AZ SZLKP KB HATÁROZATA az iskola és az élet szoros kapcsolatáról és az ifjúság körében végzett munka egyes kérdéseiről Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1961. december 14—16-án megvitatta az iskola és az élet kapcsolatáról szóló beszámolót és az ifjúság körében végzett munka néhány kérdését és megállapítja: A párt az ifjúság körében végzett munkában abból indul ki, hogy az ifjúság a kommunizmusban való fokozatos átmenet körülményei között fog élni, alkotni, s fogja fejleszteni képességeit. Ez nagy igényeket támaszt az ifjúság kommunista öntudatának, műveltségének színvonalával, sokoldalú harmonikus fejlődésével szemben. Ezért valamennyi pártszervnek és szervezetnek, társadalmi szervezetnek, iskolának, a családnak és egész szocialista társadalmunknak hatékonyan részt kell vennie az ifjú nemzedék kommunista nevelésében. A nevelésben jelentős küldetése van a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségnek. A párt úgy fogja irányítani munkáját, hogy az egész ifjúságot megnyerje a kommunizmus eszméinek. Az ifjúság leörében végzett munka fő irányelve Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1961 novemberi határozata. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága szükségesnek tartja hangoztatni: 1. A kommunista társadalom gyönyörű távlatait mutatjuk az ifjúságnak, ugyanakkor hangoztatjuk, hogy sok munka és harc árán érjük el e távlatokat. Az ifjúság kezdeményezése és lelkesedése mindenekelőtt a népgazdaság döntő szakaszain nyilvánuljon meg ott, ahol a legtöbb nehézség és probléma fordul elő, mindenekelőtt a bányászatban, a mezőgazdaságban, az építőiparban és a közlekedésben. Az ifjúság soraiban terjed, szilárdul és tovább fejlődik a munkához való új, szocialista viszony. A szocialista munkabrigádok versenyébe bekapcsolódott ifjúsági munkaközösségek eddigi száma azt mutatja, hogy a CSISZ és a szakszervezetek nem eléggé használják fel ezt a mozgalmat, a kommunista öntudat és az új munkaviszony legjobb iskoláját. A pártszervek és- szervezetek arra serkentik az ifjúságot, hogy a szocialista munkabrigádok mozgalmát az anyagi termelésben dolgozó valamennyi fiatal szívügyének tekintse. 2. A pártnak az a céija, hogy az egész ifjúságot a kommunista társadalom tagjaivá nevelje, akikben harmonikusan egyesül a magas fokú eszmeiség, a széleskörű műveltség, erkölcsi tisztaság és testi rátermettség. Az elmúlt időszakban, főként a CSKP megalakulasa 40. évfordulója ünnepségeinek alkalmával a párt nagy sikereket ért el az ifjúság eszmei nevelésében. Ám a fiatalok egy része még mindig a pai t és az ifjúsági szövetség rendszeres eszmei befolyásán kívüí marad. A párt az ifjúság körében végzett munkában arra használja fel az eddigi tapasztalatokat, hogy sokoldalúbbá és vonzobbá tegye a propagandamunka formáit, és eszközeit, hogy ezek társadalmunk szükségleteiből induljanak ki és segitsékaz ifjúsági szö?utse.get, hogy a nem szervezett ifjüsagra is kiterjessze hatását. A párt és az ifjúsági szövetség szervei és szervezetei minden fiatalban keltsék fel azt a vágyat, hogy a munka hősévé váljék, segítsék az ifjúságot a tudomány elsajátításában, s olyan feltételek megteremtésében, hogy az ifjúság túlnyomó többsége a közeli években teljes középiskolai végzettségre tegyen szert. 3. A kommunista nevelésben jelentós szerepe van szocialista iskolánknak. Az iskolák munkájának alapvető politikai irányvonalát a CSKP Központi Bizottságának „Az iskola és az élet szoros kapcsolatáról, Csehszlovákiában a nevelés és oktatás továbbfejlesztéséről" szóló határozata mutatja. Eredményesen teljesítjük az új iskola építésének e határozatban tartalmazott programját. Az új tantervek, tervezetek és tankönyvek, a tanítók munkájának új szervezeti formái és módszerei, melyek iskoláinkban megvalósultak, valamint a dolgozók részvétele és segítsége az ifjúság nevelésében hozzájárultak ahhoz, hogy a tanulók magukévá teszik a munkához és a társadalmi tulajdonhoz való új társadalmi viszonyt. A fő feladat továbbra is a nevelés és az oktatás tartalmának javítása. Iskolarendszerünk átszervezésének fo elve a nevelés, az oktatás és az élet, a termelő- és a társadalmilag hasznos munka lehető legszorosabb egybekapcsolása. Egyes iskolák gyakorlatában azonban leszűkítik ezt az elvet. A gyakorlatban gyakran csak a tanulók korának és szellemi képességeinek nem megfeleld fizikai munkára szorítkoznak. Márpedig ügyelni kell arra, hogy az elmélet kapcsolatban legyen az általános társadalmi gyakorlattal, hogy a gyermekek nevelésében és oktatásában a munka és termelési oktatásban szerzett ismerelekből induljanak ki. 4. A pártszervek és -szervezetek, a nemzeti bizottságok és a tanítók különleges figyelmet szenteljenek az iskola és a mezőgazdaság kapcsolatának. Teljes mértékben fejlesszék az ifjúság munkáját a mezőgazdaság valamennyi ágazatában, a ' növénytermesztésben és az állattenyésztésben, főként a gépesítésben. E célra használják fel az iskolai kísérleti parcellákat, valamint az EFSZ-ek és az állami gazdaságok termrtőberendezéseit. A mezőgazdasági termelőmunkában alkalmazzák a diákok munkacsoportjainak formáját. Az iskolai pártszervezetek és a nemzeti bizottságok rendszeresen törődjenek a 15 éves serdülő ifjúság helyes pályaválasztására és elhelyezésére való nevelésével. 5. Az állandóan fejlődő tudományra és technikára épülő teljesen gépesített, kemizált és automatizált termelés nagy igényeket támaszt a dolgozók általános szak- és műszaki tudásával szemben. Állandóan emelni kell az oktatás, főként a matematikai, fizikai és vegytani oktatás színvonalát. A tanítók kerületi továbbképző intézetei és a járási pedagógiai központok módszertani oktatás útján, a legjobb tapasztalatok általánosításával. matematikai, fizikai, és vegytani szertárak és laboratóriumok létesítésével és jobb felszerelésével a matematika-, fizika- és kémiatanítók módszertani képzésének megjavítására törekedjenek. Az iskolák, a nemzeti bizottságok, a szülők, a társadalmi szervezetek, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség és a Csehszlovák Testnevelési Szövetség fontos feladata, hogy a napközi otthonok és az ifjúsági klubok munkájának megjavításával biztosítsák, kibővítsék és elmélyítsék a gyermekekről való gondoskodást a tanításon kivüli időben, teremtsék meg a feltételeket ahhoz, hogy a jelenlegi iskolák fokozatosan egésznapi ellátást biztosító iskolákká fejlődjenek. 6. Különleges figyelmet érdemel a magyar és az ukrán nemzetiségű ifjúság nevelése és oktatása. A magyar és ukrán tannyelvű iskolákon intézkedéseket tesznek 4 szlovák nyelv, az anyanyelv, a természettudományok oktatási színvonalának emelésére és a nevelőmunka megjavítására hogy végzett növedékelk a termelés bár mely szakaszán és hazánk bármely pontján érvényesülhessenek. El kell mélyíteni továbbá a csehszlovák szocialista hazafiságra és a proletár nemzetköziségre való nevelést. 7. A tanító döntő fontosságú személy az ifjúság kommunista nevelésében. A nevelés igényes feladatait csak olyan tanító teljesítheti felelősségteljesen, akit kommunista öntudatosság és pedagógiai rátermettség jellemez, aki jól ismeri szaktárgyát, lelkes, munkaszerető, kitartó, alkotó, aktív módon oldja meg az ifjúság nevelésének igényes kérdéseit. A párt bizalommal fordul a tanítókhoz, mert meggyőződése, hogy aktív alkotó munkájukkal a fiatal nemzedék kommunista nevelésének legbonyolultabb feladatait is megoldják. A pártszervek és -szervezetek megfontolt terv alapján nagyobb gondot fordítsanak a tanítók helyes elhelyezésére és beosztására úgy, hogy a városokban és falvakon egyenlő színvonalat érjen el a nevelés és oktatás. Biztosítani kell a tanítókáderek állandósítását. Ez az iskolai nevelöés oktatómunka színvonala emelésének egyik fő feltétele. A pártszervezetek, a nemzeti bizottságok és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom feladata fokozottabban törődni a tanítók jó munkájához szükséges anyagi feltételek megteremtésével. A párt legközelebbi segítőtársának tartja a tanítót az ifjú nemzedék kommunista nevelésében. Ezért a pártszervek és -szervezetek, valamint a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség olyan tehetséges, politikailag fejlett fiatalokat, végzett, általános műveltséget nyújtó középiskolai növendékeket, fiatal üzemi és szövetkezeti dolgozókat nyernek meg a pedagógiai intézetekben folytatott tanulásra, akiknek jó a viszonyuk az ifjúsághoz és tapasztalataik vannak az ifjúság körében végzett munkában. 8. A szocialista demokrácia elveinek megvalósítása lehetővé teszi, hogy a nevelés és az oktatás terén is teljesen kibontakozzék a dolgozók kezdeményezése. A nemzeti bizottságok tanácsai és plénumai, iskolai és művelődésügyi albizottságai tartsák szívügyüknek az iskolai kérdéseket, az ifjúság és a dolgozók oktatásával és nevelésével összefüggő kérdéseket. Ezzel szorosan összefügg a különféle iskolák beruházási építésének teljesítésével való törődés és korszerű műszaki segédeszközökkel való ellátásuk. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága figyelmeztet a mezőgazdasági iskolák anyagi ellátásának és elhelyezésének meg nem felelő állapotára, a tanoncnevelő-intézmények elégtelen építésére. A nemzeti bizottságok fontos társadalmi feladata a különleges gondoskodást igénylő ifjúság problémáinak felelősségteljes megoldása, a cigányszármazású gyermekek iskolalátogatásának és nevelésének biztosítása. A nemzeti bizottságok iskola- és művelődésügyi albizottságainak a feladata, hogy megjavítsák a szülök és iskolabarátok szövetségeinek irányítását. E szervezeten keresztül a dolgozók egyre szélesebb körét vonják be az ifjúság nevelésébe. 9. A tanfelügyeletnek, melyet a nemzeti bizottságok az utóbbi időben lebecsülnek, fontos küldetése van a nevelés és oktatás feladatainak teljesítésében, az ifjúság oktatásában és nevelésében szerzeit legjobb tapasztalatok felkutatásában és általánosításában. A kerületi és járási nemzeti bizottságok építsék ki a tanfelügyelői testületeket és biztosítsák stabilizálódásukat. Ne engedjék meg, hogy a tanfelügyelőket őket meg nem illető feladatokkal bízzák meg, ne engedjék meg munkájuk zavarását. í Folytatás a 2. oldalon) A közlekedés ekonómiájával és technikájával foglalkoznak a bratislavai Közlekedési Kutatóintézetben. A vasúti közlekedés technikájának problémái közül pillanatnyilag a csehszlovák vasutakon újdonságként üzembehelyezett motoroskocsik karbantartásával, a pályaépítés kérdéseivel, a műanyagok alkalmazásával, a vasúti berendezések rozsdásodásával stb. foglalkoznak. Képünkön a vegyészeti laboratóriumban luraj Krupa mérnök, a szintetikus lakk tulajdonságait vizsgálja. [V. Pfibyl — ČTK — felK.) India felszabadította Goát Panginban a portugálok letették a fegyvert © Goa lakossága lelkesen fogadja a felszabadítókat ® A nyugati hatalmak a Biztonsági Tanácsban nyíltan a portugál gyarmatosítók oldalára álltak Delhi (CTK) — A Goa fővárosában állomásozó portugál katonai egységek letették a fegyvert és ezzel sikeresen befejeződött Indiának Goa felszabadítására irányuló hadművelete. Az indiai nemzetvédelmi miniszter helyettese közölte, hogy az indiai katonai alakulatok december 19-én, a kora reggeli órákban bevonultak Pangimba. Az indiai katonák sehol sem ütköztek ellenállásba. Jelenleg nemcsak Goát, hanem Damant és Diut is ellenőrzik. Az indiai rádió a Pangim ellen irányuló befejező hadműveletek előtt felszólította Goa lakosságát, ne tévessze szem elől a felforgató elemeket és a portugálokat, akik menekülés közben megkísérelték a hidak, ?z utak és egyéb közérdekű intézmények elpusztítását. Goa katonai kormányzójává Kenneth Candeth tábornokot, az indiai hadsereg 17. gyalogos hadtestének parancsnokát nevezték ki. A portugálok lázas aktivitást fejtenek kl és minden módon arra törekszenek, hogy Indiára uszítsák NATO-beli szövetségeseiket. E törekvéseikben azonban mindeddig nem részesülnek hathatósabb támogatásban. Greeii, Kanada külügyminisztere például Ottawában, a december 19-én rendezett sajtóértekezleten kijelentette, hogy a kanadai kormány nem ismeri el Portugália igényeit és nem bisz annak az állításnak sem, hogy az indiai területen levő eddigi portugál gyarmatok a Portugál köztársaságtól elválaszthatatlan területek s ezért a NATO védelme alá tartoznak. A goaiak örömünnepe Belgium (CTK) — Pangimban, Goa felszabadított fővárosában lelkes, örömteljes hangulat uralkodott a lakosság körében, amely délelőtt 9 órakor kitörő örömmel nézte végig az indiai állami lobogó felvonását. Az indiai katonai egységek december 18-án az esti órákban indultak támadásba a portugálok legutolsó — pangimi hadállása ellen, de csak igen csekély ellenállásba ütköztek, amely éjfél felé teljesen megszűnt. A portugál egységekben szolgáló goaiak letették a fegyvert. A helyi lakosság örömmel üdvözölte a bevonuló Indiai katonai alakulatokat. Nehru: Goában összeomlott a gyarmati rendszer Nehru, India miniszterelnöke Delhiben újságírók előtt kijelentette, hogy akik bírálják az ENSZ-ben vagy másutt India goai eljárását, „nem ismerik a mostani tényeket, éppúgy, mint ahogyan a legutóbbi években sem ismerték a tényeket". A gyorsan lepergett események és a jelentéktelen veszteségek arról tanúskodnak. — hangsúlyozta Nehru, hogy India helyesen ítélte meg a helyzetet. Goában összeomlott a gyarmati rendszer 1 A nyugati tömb a portugál gyarmatosítók érdekeit védte New York (CTK) — A Biztonsági Tanács múlt éjszakai ülése befejezéséül szavazásra terjesztette azokat a határozati javaslatokat, amelyeket egyes ENSZ-képviselők tettek a goai helyzettel kapcsolatos vitában. A nyugati tömbhöz és NATO-hoz tartozó államok — az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Törökország, Csang Kaj-sek-i képviselő, Ecuador és Chile — képviselői megakadályoz(Folytatás a 2. oldalon) Sukarno parancsot adott Nyugat-lrian felszabadítására Djokjakarta (CTK) — Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke, kedden parancsot adott Nyugat Irián, holland gyarmati uralom alóli felszabadítására. A Reuter sajtóügynökség jelentése szerint azonban mindeddig nem történtek lépések a katonai akciók haladéktalan megkezdésére. ) Sukarno elnök egy Djokjakartában rendezett népgyűlésen mondott beszédében felszólította Indonézia népét, hiúsítsa meg a holland gyarmatosítók arra irányuló tervét, hogy NyugatIriánban ún. pápua állam létesüljön. Tűzzék kl e holland gyarmaton Indonézia piros-fehér zászlaját és készüljenek fel arra, hogy „nemsokára egész Indonézia népét mozgósítják Nyugat-Iriánnak, a holland imperializmus béklyói alól való felszabadítására". Sukarno elnök beszédében a következőt is hangsúlyozta: „Köszönettel tartozunk a szocialista országoknak azért, hogy támogatják az Indonéz Köztársaság teljes egységének helyreállítására irányuló törekvéseinket." New York — Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke e napokban arról tájékoztatta Kennedyt, az USA elnökét, hogy amennyiben a holland .gyarmatosítók nem szüntetik meg az indonéz nép elleni provokációikat, az Indonéz Köztársaság kénytelen lesz erőszakhoz folyamodni Nyugat-lrián felszabadítására. Ami a Kennedy által javasolt békés megoldást Illeti, Sukarno kijelentette: „Indonézia nem nézheti tétlenül azokat a törekvéseket, amelyeket Hollandia tesz, hogy meghosszabbíthassa uralmát ezen, az Indonéz Köztársaság oszthatatlan részét képező területen Az indonéz légihaderc elzárta a Nyugat Irián körüli légiteret Dzsakarta (CTK) — Az indonéz légiüaderő parancsnoksága december 19-én parancsot adott a Nyugat-lrián körüli légitér „teljes elzárására" Az indonéz kormány egyben kinevezte a légihaderő nyugat-iriáni parancsnokságát A légitámaszpontok parancsnokai utasítást kaptak, hogy „legyenek fokozottan éberek és hajtIsanak végre szigorú Intézkedéseket • az esetleges szabotázsakciók megaka| dályozására".