Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-28 / 330. szám, kedd
k SZKP hű Lenin pdrfjdnak becsületéhez A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülése Párizs (CTK) — Waldeck Rocbet, a Francia Kommunista Párt KB ple náris üTcscn mondott beszámolójában hangsúlyozta, hogy az SZKP XXII liongresszusa a történelemben a knm munizmus építőinek kongresszusa 1: át íródik be. Rámutatott a szonia lizmus történelmi győzelmeire, amelyek megnyitották a Szovjetunióban a kommunista társadalom építéséhez vezető utat. Waldeck Rochet így folytatta: Az SZKP XXII. kongresszusa jóváhagyta a kommunista társadalom felfipítésénak programját és meghatározta e P'ogram megvalósításának eszközeit. Hangsúlyozni kell, — mondotta — hegy e kongresszus az SZKP XX. kongresszusának folytatása és elmélyítése. Rendkívül fontosak azok az Intézkedések, amelyeket az SZKP a sztálini személyi kultusz felszámolására és e kultusz következményeinek leküzdésére foganatosított, valamint azok a lépések, amelyeket e pártellenes csoport szakadár tagjai teljes megsemmisítés érdekében tett „Ezek a lépések a kommunista társadalom felépítéséért vívott sikeres harc egyik fő feltételét jelentették és jelentik. Ezért a Francia Kommunista Pártnak Maurice Thorez vezeté sével a XXII. kongresszuson részt vett küldöttsége teljes egyetértését nyilvánította a XXII. kongresszus valamennyi határozatával. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió kommunistái minden tekintetben helyesen jártak el, s ezért büszMegbeszélés Párizsban a német és a berlini kérdés megoldásáról Párizs (CTK) — Párizsban befejeződött a német és a berlini kérdésről tartott megbeszélés, amelyen a francia politikai, tudományos és kulturális élet több száz képviselője vett ré3zt. A felszólalók zöme azt a nézetet védelmezte, hogy a jelenlegi feltételek között a nyugat-berlini abnormális helyzet legjobb megoldása ez volna, ha a második világháború volt szövetségesei tárgyalásokat folytatnának a német békeszerződés megkötéséről, és a nyugat-berlini probléma megoldásáról a Szovjetunió által előterjesztett javaslatok alapján. A megbeszélés egyhangúlag jóváhagyott határozata követeli, hogy Németország és főként Nyugat-Berlin problémájának megoldása érdekében kezdjen tárgyalásokat a négy nagyhatalom és valamennyi érdekelt ország részvételével. A határozat továbbá rámutat, hogy el kell ismerni Nyugat-Berlin szabad várossá nyilvánítását, ami semlegességet és függetlenséget biztosítana számára. A statútum betartása nemzetközi ellenőrzés alatt állana. A határozat szerzői hangsúlyozzák, hogy feltétlenül meg kell kötni a békeszerződést mindkét ténylegesen létező német állammal, s e békeszerződés főRént Németország jelenlegi "határait rögzítené le. Az értekezlet Strauss folytatja a katonai tárgyalásokat Washingtonban Washington (CTK) — Strauss nyugatnémet hadügyminiszter Adenauer kancellár távozása után is az Amerikai Egyesült Államokban maradt és vasárnap este további tárgyalásorészt vesz Gilpatrick, az amerikai hadügyminiszterrel. Á tárgyalásokon résztvesz Gilpatrick, az amerikai hadügyminisztere helyettese is, aki még bonni látogatása alkalmából kezdett tárgyalásokat Strauss nyugatnémet hadügyminiszterrel. résztvevői kívánatosnak tartják a két német állam közötti kapcsolatokat és tárgyalást. Az értekezlet résztvevői állást foglaltak Közép-Európában olyan terület létesítése mellett, amelyen betiltanák az atomfegyvert, első szakaszként a teljes, általános és ellenőrzött leszerelés felé vezető úton. ként jelenthetik ki, hogy hűek maradtak Lenin pártjának becsületéhez, hogy pártjuk tekintélye mérhetetlenül emelkedett, s emellett felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak. Waldeck Rochet ezután leleplezte az Albán Munkapárt vezetőinek szerepét. ,akik minden téren kalandor és szektás politikát folytatnak, s ez szembeállítja őket a szocialista tábor többi országával, valamint a nemzetközi kommunista mozgalommal. Ez a politika egyben mérhetetlen károkat okoz, magának az albán népnek is." Az Albin Munkapárt vezetői az SZKP s annak Központi Bizottsága ellen irányuló rágalmazó támadásaikkal az imperialista propaganda kezére játszanak. Waldeck Rochet emlékeztetett arra, hogy Maurice Thorez az FKP küldöttségének nevében „sajnálatát fejezte ki és elítélte az Albán Munkapárt vezetőinek állásfoglalását, akik elhajlottak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének alapelveitől". Beszámolója végén Waldeck Rochet a francia kommunisták feladataival foglalkozva, hangsúlyozta, hogy fokozniok kell harcukat az algériai békéért, a demokrácia felújításáért, a világbéke megszilárdításáért, a fasiszta veszély és a német imperializmus megújhodása ellen. Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökével folytatott beszélgetéseiről Helsinki (CTK) — Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke a rádióban s a televízióban november 26-án részletesen beszámolt az N. Sz. Hruscsovval, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével folytatott tárgyalásairól ós mélyrehatóan elemezte Finnország nemzetközi helyzetét. Kekkonen elnök kijelentette, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben teljesen indokolt az a jegyzék, amelyet a Szovjetunió kormánya ez év október 30-án küldött Finnország kormányának. A jegyzék baráti együttműködésre és kölcsönös megsegítésre vonatkozó tárgyalásokat javasol. Tekintettel a történelmi tanulságokra, magától értetődő, hogy a Szovjetunióban bizonyos aggodalmakat idéz elő Nyugat-Németország fegyverkezése. Ez év őszén — mondötta Finnország elnöke — tárgyalásokat folytattam keleti és nyugati vezető államférfiakkal. Szerintem nagyon rosszul érte4tem volna meg azt, amit hallottam, ha tagadnám egy újabb európai háború veszélyét. Ellenkezőleg,^nyíltan meg kell mondanom, hogy ez a veszély aránylag nagy és Finnország e helyzetben csak két lehetőség között választhat: meg kell állapítania, hogy feltétlenül szükségesek a baráti és kölcsönös segítségnyújtási szerződés második cikkelye értelmében feltételezett tanácskozások, vagy politikai téren iparkodnia kell, hogy ne legyen szükség az ilyen katonai jellegű tanácskozásokra. KÉT KÉP ÉS NÉHÁNY SOR egy vaskeresztes pártfőnökről A nyugatnémet közvélemény bizonyára értetlenül ámult, amikor ta- ^ núja volt a Szabad Demokrata Párt X. választások utáni pálfordulásának. j,' Mint ismeretes, ez a párt a választások előtt azt hangoztatta, hogy sohasem egyezik bele Adenauer kan- Y cellárságába és a külpolitikában reá- ^ lisabb álláspontot fog követelni. .!> A kormányalakítási tárgyalások ŕ idején azonban minden ígéretet sut- ý ba dobva a legreakciósabb álláspon- 'S, tot képviselte. A kormányban a „sza- ;;; bad demokratáknak" öt miniszterük T van. Irányítójuk és parancsnokuk, a párt főnöke — Mende Sokat megmagyaráz a szabad de- y mokraták pálfordulásáról, ha bemu- 'S tatjuk, ki az, aki az öt miniszternek X parancsol. Mende volt az első, aki 1950-ben nyíltan követelte a háborús bűnösök szabadon bocsátásét. A Hit- Ž lertől kapott vaskereszt ma is ott lóg a nyakán minden fogadáson. 3> A' vaskeresztes pártfőnökről készült Ž felvétel mai. Régebbi, hűsz év előtti kép a másik — itt tiszti egyenruliá- v ján még a horogkereszt is ott van. A Nyalka tisztecske volt Leutnant T Mende. Herr Mende, a pártfőnök, v azonban már komoly ember — komo- S lyan gondolja Nyugat-Németország 1 teljes újrafasizálását. (v.) y A finn kormány a második lehetőség mellett döntött. Ezért megtette a kellő lépéseket, hogy a Finn Köztársaság elnöke találkozhasson N. Sz. Hruscsovval, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökével és megvitathassa vele a jelenleg fennálló helyzetet. Az e kérdésben folytatott tárgyalások befejezéséül N. Sz. Hruscsov kijelentette, hogy adott esetben mellőzhetők azok a katonai tanácskozások, amelyeket a Szovjetunió kormánya javasol. A Szovjetunió kormánya reméli, hogy Finnország kormánya — tekintettel a Szovjetunió és Finnország érdekeire — a legnagyobb figyelemmel követi az észak-európai fejlefnényeket, a Balti-tenger menti területeken kialakuló helyzetet és szükség esetén közli a Szovjetunió kormányával, hogy véleménye szerint milyen intézkedések foganatosítását tartaná helyesnek. December 6-a az OAS elleni harc napja Franciaországban Párizs (CTK) —• Franciaországban egyes baloldali pártok és szervezetek, közöttük a Francia Kommunista Párt, a Szocialista Egységpárt, az Általános Szakszervezeti Szövetség és az ellenállási mozgalom képviselői, akik november 20-án megegyeztek egymással a fasizmus elleni közös fellépésről, e napokbaii ismét gyűlésre jöttek össze. Elhatározták, hogy az említett szervezetek és pártok december 6-át országszerte a titkos hadsereg fasiszta szervezete elleni harc napjának nyilvánítják és e napon mindenütt nagyszabású fasisztaellenes tüntetéseket rendeznek. A Szovjetunió külügyminisztériumának nyilatkozata Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió külügyminisztériuma hétfőn az USA moszkvai nagykövetségének nyilatkozatot adott át, amelyben az amerikai kémszervek megengedhetetlen tevékenységére. figyelmeztet. A Szovjetunió külügyminisztériuma követeli, hogy az USA kormánya tegyen erélyes intézkedéseket annak érdekében, hogy a turistaforgalmat ne használják fel a Szovjetunió elleni kémkedésre. A nyilatkozat rámutat, hogy illetékes szovjet szervek megállapítása szerint Adolf és Hermíne Werner nyugatnémet turisták, akik gépkocsikörutat tettek a Szovjetunióban, kémadatokat gyűjtöttek. A Werner házaspárt ez év szeptember 2-án tetten érték a Kijev melletti katonai térségben. A kihallgatás folyamán megállapítást nyert, hogy Adolf Wernert 1960 augusztusában A. Johnson, ez amerikai kémszolgálat munkatársa nyerte meg. Werner azon a pénzen ment a Szovjetunióba kémútjára, amelyet Johnson közvetítésével az amerikai kémközponttól kapott. A szovjet kormány nyilatkozata az atomfegyver-kísérletek betiltásáról folyó megbeszélésekkel kapcsolatban Moszkva (ČTK) A Szovjetunió külügyminisztériuma hétfőn, november 27-én közzétette a szovjet kormány nyilatkozatát, az atomfegyver-kísérletek betiltásáról folytatott tárgyalások felújításával kapcsolatban, valamint az atom- és termonukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről kötendő egyezmény Javaslatát. A nyilatkozat újb<jl hangsúlyozza, hogy a békés együttéléshez a megbízható út a hatékony nemzetközi ellenőrzés alatt álló é.talános és eljes leszerelésen át vezet. A szovjet kormány újból hangsúlyozza, hogy kész elfogad..1 bármilyen ellenőrzést, ha a nyugati hatalmak egyetértenek az általános és telje? leszereléssel. Az atom- és termonukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről kötendő egyezmény új javaslata első cikkelyében hangsúlyozza, hogy a szerződő felek kötelezik magukat, nem végeznek atom- és termonukleáris fegyverkísérletet a légkörben, a világűrben és a víz alatt sem. A kötelezettség ellenőrzésére felhasználnák íz atom- és termonukleáris kísérletek megállapításának az egyes országokban szokásos módszerelt. A >avaslat szerint abban az időben sem végeznének ilyen kísérleteket, amikor tárgyalások folynak az ellenőrzés megfelelő rendszeréről Az egyezmény a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányainak aláírása után lépne érvénybe. Cselwlovók-mogynr kulturális együttműködés Budapest (Í5TK) — Budapesten hétfőn, november 27-én aláírták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti kulturális együttműködés tervét az 1962—1963-as évekre. A kulturális együttműködés terve, amelyet František Píšek Csehszlovákia magyarországi nagykövete és Bognár József, a külföldi kulturális kapcsolatok intézetének elnöke írtak alá, feltételezi a két állam közötti kulturális kapcsolatok további bővülését és mélyülését. Számos művész és kulturális küldöttség csere látogatásán kívül a jövő évi „Prágai tavaszon" részt vesz a Magyar Állami Hangversenyzenekar, az őszi „Budapesti Zenei Héten" pedig egy cseh énekegyüttes. A magyar közönségnek lehetősége nyílik a Laterna Magica előadásainak megtekintésére is Budapesten. A görög nép egységéért Athén (CTK) — Az Egységes Demokratikus baloldali párt (EDA) végrehajtó bizottsága nyilatkozatot tett közzé, Görögország politikai helyzetével kapcsolatben. Az EDA nyilatkozatában rámutat, hogy a szélsőséges jobbszárny helyzete nem olyan erős és szilárd, ahogyan sokan hitték, Az erőszak és csalás alkalmazása a legutóbbi választásokban világosan a szélső jobboldal csődjét bizonyltja. A demokrácia megmentésének egyedüli útja — hangsúlyozza nyilatkozata végén az EDA párt — valamennyi demokratikus erő egységes harca. Nyugatnémet lap szót ad a francia ultráknak Bonn (CTK) — „Berlinért Algériában harcolnak" cím alatt a Deutsche Zeitung című nyugatnémet lap hétfőn interjút közölt Biaggi képviselővel, a francia „ultrák" egyik tagjával, amelyben azt a tézist védelmezi, hogy „a szabad világ" érdekében épp olyan fontos a francia gyarmaturalom terrorjának fenntartása Algériában, mint Nyugat-Berlin katonai megszállásának megőrzése. „Berlint máshol kell védelmezni, nem Berlinben", állítja Biaggi. „Berlin kulcsa Algériában van, Berlin határai Algériában húzódnak..." A Deutsche Zeitung eme interjú bevezetőjében kijelenti, hogy „a német közvélemény számára bizonyára érdekes lesz, ha pontos adatokat nyer de Gaulle ellenfeleiről". Az NSZK közvéleménye számára nem kevésbé érdekes megtudni azt, hogy a nyugatnémet sajtó hasábjain szót ad a szélsőséges reakciósoknak, akik a munkásosztály és a haladó szervezetek képviselőinek üldözését a civilizáció és a demokrácia védelmének nevezik. Csehszlovákia hőerőművet épít Kambodzsában (ČTK) Azon gazdasági egyezmény alapján, melyet az év elején kötött Kambodzsa a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal, az Első Brnói Gépgyár, a Klement Gottwald Művek és a CKD Dukla a plzeni V. I. Lenin Művekkel együtt hőerőművet épít Kambodzsában. Togliatti az olasz politika megváltoztatását követeli Róma (CTK) — Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára az Unita vasárnapi számában foglalkozott Aldo Moronak, a kereszténydemokrata párt főtitkárának Olaszország jelenlegi belpolitikai helyzetéhez elfoglalt álláspontjával. Moro kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetben Olaszország előtt két lehetőség áll: vagy az eddigi helyett új, kizárólag kereszténydemokrata kormányt alakít, — úgynevezett „baloldali közép" kormányt a kereszténydemokratákból, a szociáldemokratákból és a köztársaság pártiakból, a szocialisták parlamenti támogatásával, vagy pedig új választásokat jr ki. Mit érne a „baloldali közép" kormánya — kérdezi Togliatti. „Hisz a Kereszténydemokrata Párt főtitkára kijelentésében ragaszkodott ahhoz, hogy a „baloldali közép" kormánya semmit se változtasson a kereszténydemokrata párt eddigi politikájának lényegén, ha pedig valamit változtatna, akkor új választásokat kell kiírni. Mindez azt a politikát jellemzi — hangsúlyozta Togliatti — amely az olasz kormányköröket arra vezette, hogy beleegyezzenek amerikai atomtámaszpontok létesítésébe Olaszország területén". Togliatti rámutatott, hogy meg kell változtatni Olaszország bel- és külpolitikájának egész eddigi irányvonalát. CSŐMBE katangai bábelnök az ellsabetvillei lakosok gyűlésén háborúval fenyegette meg a Biztonsági Tanács 11 tagállamát utolsó. Kongóról szóló határozatával kapcsolatban. JERUZSÁLEMI hivatalos jelentések szerint az Adolf Eichmann ellen folytatott bírósági tárgyalást december 11én újítják fel és akkor hirdetik ki az ítéletet. (CTK) EGYIPTOM fővárosában az EAK silení kémkedés miatt négy francia hivatalnokot letartóztattak. (CTK) REAKCIÓS FASISZTA elemek "szombaton Orán algériai városban véres összetűzéseket provokáltak kir melyek folyamán négy algériai lakost megöltek. Más algériai városokban további két ember esetf áldozatul a zavargásoknak, s 29-en megsebesültek. (CTK) IKEDA japán miniszterelnök Ázsia körüli „jóakarat" útján hivatalosan Bangkokba látogatott. (CTK) Szombaton ért véget Budapesten a tudományos és műszaki filmek második nemzetközi fesztiválja, amelyen a Csehszlovákiai filmek nagy sikert arattak és négy díjat nyertek. (ČTKJ INDIASZERTE „Szabadságot Goa népének"! jelszóval tüntetéseket rendeztek". (CTK) ATHÉNBEN november 25-én továbbt bírósági per indult az Avjl görög haladó szellemű újság ellen, melyet a sajtójog megszegésével vádolnak. (CTK) IZMIRBEN nagy tüntetést rendeztek a török dolgozók jogaínak védelmére. Az utóbbi 10 évben ez volt a török munkások legnagyobb akciója. (CTK) DÉL-VIETNAM lakossága lázadozik a Ngo Dinh Diem hatóságok meg nem szűnő önkénye ellen. KhaJ-Rangh körzet lakosai egy megtorló expedíció 46 tagját megsebesítették, 111. megölték. (CTK) KASSZEM iraki miniszterelnök megke gyelmezett Mohammed Arif ezredesnek, akit 1959 februárjában a kormány elleni összesküvés miatt halálra ítéltek. (CTK) SZÍRIA kormánya új egyezményt k&tött az amerikai Trans-Arabian Plpeline Társasággal, melynek értelmében a társaság ezentúl az eddigi 1,25 millió dol» lár helyett 4 millió dollár illetéket fizet Szíriának. (CTK) A békevédök Nagy-Britannía-i Bizottságának kezdeményezésére megkezdődött Londonban a nemzeti békekongresszus, amelyen több mint 300 küldött vesa részt. (CTK) Uj SZÖ 3 * 1981. november 20.