Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-27 / 329. szám, hétfő

Kemény legények lyen áron? Hóvégi hajrá árán. Éppen ezért kell tudatosítaniuk az üzem dolgozóinak a szakképzettség növe­lését, amelynek átlaga jóval a kí­vánt szint alatt van. Hiszen a szak­képzettség növelése jelentősen se­gíti mind a munkatermelékenység növekedését, mind a gépesítés, a ter­melés folyamatának meggyorsítását. Ez pedig napjaink legfontosabb fel­adata. Kuliš elvtárs a jelenlegi „mozgást", „átalakulást" így foglal­ta össze: — Ami ma itt történik, az 1962 javára történik. De nézzük csak, van-e alapja e kijelentésnek? Bátrán állíthatjuk, a detvai vasasok szavát sok minden igazolja. Az első lépés a kilenc komplexbrigád megalakítása volt. Ezek nemcsak a műszaki fejlesztést, a hatékonyság felülvizsgálását, ha­nem a feltaláló- és újítómozgalmat is irányítják. Van is mivel dicseked­niük a komplexbrigádoknak ... Pél­dául a hatékonyság felülvizsgálata során feltárt tartalékok a jövő évi tervmutatók teljesítéséhez már több mint 30 százalékkal járulnak hozzá. Az idei kiadásokat eddig — az anyagellátáson és a béreken — 2 millió 773 ezer koroaával csökken­tette. A feltárt tartalékok lehetővé teszik az üzemnek, hogy 1962-ben a munkatermelékenység növelését (12,9 százalék) 70 százalékban műszaki fejlesztéssel, s a fennmaradó 30 százalékot pedig normaszllárdítá­sokkal érje el. A hatékonyság fe­lülvizsgálata azt is megmutatta, hogy ez évben, s jövőre ls teljesíthetik a feladatokat, de csak abban az eset­ben, ha Jobban kihasználják a mun­kaidőt (egyes részlegeken 20—30 százalék az időveszteség) — beleszá­mítva a munkaszervezést is — s ha feltöltik a gépeken dolgozó munká­sok számát. De javítaniuk kell a szakképzettséget, a Műszaki-Tudomá­nyos Társaság üzemi csoportjának is fel kell ébrednie — Šulek elvtárs, a szakszervezeti bizottság elnökének szava szerint — a semmittevésből 1 B eszélnem kell még néhány problémáról. Szó volt már a szocialista munkaversenyről, amelybe a dolgozók 82 százaléka bekapcsoló­dott. De sokkal többet érne, ha nem formális, hanem szervezett lenne. E téren bizony sok még a hiba. így pl. nincs áttekintés a kötelezettség­vállalásokról, ennélfogva értékelésük­ről sem lehet szó. Az újítőmozgalom­ban is akad sok tennivaló. Kubai diákok Brotisiovában (ČTK) — A forradalmi Kubából szombaton, november 25-én több mint 200 diák érkezett Bratislavába. A kubai diákok csehszlovákiai szak­és főiskolákon folytatják majd ta­nulmányaikat. A knbai fiatalok az első diákok, akik tömegesen érkeztek hazénkba a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Kubai Köztársaság kulturális egyezménye értelmében. — Komplexbrigédot kell alakítani az újítások realizálására — mondta Erdély elvtárs, az Igazgató műszaki helyettese, — mert az év elejétől elfogadott 331 javaslatból mindösz­sze 264-et valósítottunk meg. Szükséges, hogy a konstruktőrök, tervezők, technikusok több segítséget nyújtsanak az újítóknak. Szorosabb együttműködést kell teremteni a mű­szakiak és a dolgozók között. Ez az igyekezet, az errevalö törekvés he­lyes, de hatása csak akkor lesz, ha külön — és megfelelő gépberendezés­sel ellátott — műhelyt biztosítanak az úfftómozgalomnak. U armadrtap, amikor visszafelé " ballagtam az ismert hegycsú­csok, völgyek, kanyarulatok, fenyők, cserjék, csobogó patakok mellett, ilyen gondolatok kavarogtak agyam­ban : ( Igazság rejlik a népdalban, a det­vai legények kemények. De hozzá kell tenni, ismerik teendőiket is, tudják, hogy hol és miben kell keres­ni a hibák gyors kiküszöbölését. KEZES fÖZSEF A Csehszlovák Néppárt Központi Bizottsága az SZKP XXtl. kongresszusának eredményeiről (CtKJ — A Csehszlovák Néppárt Központi Bizottsága Prágában novem­ber 26-án tartott ülésén az SZKP XXII. kongresszusának eredményeivel és azokkal a feladatokkal foglalkozott, amelyeket egész hazánk népének kell teljesítenie a CSKP KB november 15-e és 17-e között tartott ülésének kö­vetkeztetései értelmében. A jelenle­vők dr. Josef Plojhar miniszternek, a Csehszlovák Néppárt elnökének fő beszámolója és a vita elhangzása után egyhangúlag jóváhagyták a CSKP KB címére küldött levelet, amelyben a Csehszlovák Néppárt tag­jai megígérték, hogy a CSKP bölcs vezetésével minden képességükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy Csehszlo­vákia mai nemzedéke is a kommuniz­musban élhessen. A Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége Szlovákiai Bizottságának ülése (CTK) — A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének szlovákiai. bizottsága Bratislavában vasárnap, november 26-án tartott ülésén értékelte a szövetség ez év áprilisától kifejtett tevékenységét. A szövetségnek a szlovákiai kerületek­ben ténykedő szervezetet ez év második és harmadik negyedében 15 000 beszél­getést, előadást, kiállítást rendeztek, megszervezték a történelmi jelentőségű helyek látogatását, valamint egyéb rendezvényeket, amelyken több mint 1800 000 dolgozó juttatta kifejezésre népünk sziklaszilárd elhatározását, hogy lankadatlanul folytatja a magas fejlettségű szocialista és kommunista társadalom kiépítésért vívott harcát és szívós kitartással küzd a nyugatnémet militaristák revansízmusa s az agresz­szív imperialista ós fasiszta erők mes­terkedése! ellen. jan navraui Kon­struktőr, aki Kohn elvtárssal több újí­tási javaslatot dol­gozott ki. (F. Nesvadba — CTK — felv. J A Laterna Magika nagy sikere Bratislavában December 2-án lesz a bratislavai Kultúra és Pi­henés Parkjában vendég­szereplő Laterna Magika 100. előadása, amelyre a százezredik nézőt is vár­ják. A Laterna Magika bratislavai vendégszerep­lése december 10-én dél­utáni előadással ér vé­get. A nézőközönség — különösen a vidékiek — számos kérdésére, meg­hosszabbítja-e a Laterna Maglka bratislavai ven­dégszereplését, a Kultúra és Pihenés Parkjának Igazgatósága közölte, hogy nincs szó a vendég­szereplés további meg­hosszabbításáról. November 30-tól a ven­dégszereplés végéig Silva Daníčková közkedvelt fllmszínésznő konferál minden előadáson. Da­níčková e napokban tért vissza Berlinből, ahol részt vett a Laterna Ma­gika együttesének siker res müvészkörútján. A belépőjegyek iránt érdeklődőkkel közölhet­jük, hogy a Kultúra és Pihenés Parkjának tájé­koztató központjában még kaphatók belépője­gyek a december 3-1, 5-t és 9-i előadásra 19.30 órai kezdettel és a de­cember 8-i előadásra 16.30 órai kezdettel. Ködös, borús idő várható A múlt héten többnyire téliesen hideg volt az időjárás. A beáramló északi­sarki levegő oly nagymértékű lehűlést hozott magával, hogy az alacsonyabb fekvésű helyeken éjszakánként —4 — —6 Celzius fokot mutatott a hőmérő higanyszála. A hegyvidék völgyeiben a fagyok még erősebbek voltak. Röviddel a múlt hét vége előtt némileg enyhébb tengeri levegő áramlott Közép-Európa területére, minek következtében Szlová­kiában is általában enyhe volt az idő­járás. Az alacsonyabb fekvésű helyeken esőzések, a Magas-Tátrában pedig hava­zás kísérte a párás és langyos tengeri levegő beáramlását. Eurőpéban jelenleg az Izland és a Skandináv-félsziget nyugati partjai kö­zötti légitérben kiterjedő alacsony lég­nyomás jellemző az időjárásra. További alacsony légnyomás észlelhető az Atlan­ti-őceán fölött, különösen a spanyolor­szági partok közelében. Az európai szá­razföld fölOtti légitérben ezzel egyide­jűleg némileg magasabb és arányosan megoszlö a légnyomás, amely a reggeli órákban sok helyütt ködöt, illetve köd­felhőket idéz elő. Néhol egész nap kö­dös az Időjárás, jelenleg a Szovjetunió északnyugati területén a leghidegebb az időjárás. Európa e részében éjszakán­ként —25, —37 Celsius fokot mutat a bő­mérő. A jövő héten Közép-Európában előre­láthatólag általában változékony lesz ax időjárás. A hét elején többnyire borús, ködös lesz az idő, az éjjeli hőmérsék­let fagypont körül, vagy némileg fagy? pont alatt, a nappali hőmérséklet pedig túlnyomórészt 2— S Celzius fok körül fog mozogni. Az alacsonyabb fekvésű helye­ken időnként szemerkélő eső, vagy kf­sebb eső várható. A hegyvidéken, külö­nösen a közepes és a magasabb fekvésű helyeken havazásra számíthatunk. A jöví hét derekán előreláthatólag lehűl a le­vegő, változó lesz a felhőzet. A hét vér ge felé Közép-Európában ismét a levsgé enyhe felmelegedése vérható. P. F, (ČTK) — A harmadik ötéves terv ha­táridő előtti teljesítésében alapvető szerepet tölt be a szerves trágyával való trágyázás. A Dunajská Streda-t járás szövetkezetei november 25-Ig 23 000 hektáron szántották alá a szer­vestrágyát, ebből 6 200 hektáron kom­posztot. Némely szövetkezetben, a gab­číkovólban, a holicelben, a Michal na Ostrove-iben a szántóföld 34 százalé­kát javítottátk meg szervestrágyával. pártszervezet elnöke látja Arra az tsmert szlovák népdalra gondoltam, amely a Detvai le­gények a burzsoá hatalom csen­dőreivel szemben tanúsított hety­ke, kemény és kihívó magatartá­sát örökíti meg az utókornak, amíg a Detva mellett gépgyár felé bandukoltam. A múlt tanúi, a he­gyek vettek körül... Azok a he­gyek, amelyek sokat tudnának be­szélni a vidék nyomoráról, lakói megalázottság Aról és minden egyébről, minden teherről, amely a múltban a bacsák, a drótosok, a favágók vállára nehezedett. De legtöbbet tudnának beszélni a hős partizánok harcáról... E gondolatok csak akkor en­gedtek fel bennem, amikor a sze­merkélő esőben elém meredeztek az úI tizem épületei. \ z alig tizenegy éves múltra visszatekintő üzem dolgozói — az állami terv szerint — nem kis fel­adat előtt állnak. Jövőre, a teljes termelést 24,5 százalékkal,,a munka­termelékenységet 12,9 százalékkal, az árutermelést pedig 22 százalékkal fcell növelniük. — Elérésük nem lesz könnyű — piondta Vladimír Šiäka mérnök. Ondrej Kuliš elvtárs, az üzem igaz­gatója pedig hozzáfűzte: — Minél többen részt veszünk a problémák megoldásában, annál na­gyobb sikereket érhetünk el. Mind­annyiunk ügye ez, mindannyiunknak részt kell venni a hatékonyság felül­vizsgálásában, a műszaki fejlesztés fokozásában és a Jövő évi feladatok va­lóra váltását elősegítő Intézkedések foganatosításában ... A feladatok alapos megoszlása jellemző az üzem Jelenlegi életére és munkájára. És ez jó jel. Ezzel a magatartásukkal lábolhattak ki az 1956-os „zsákutcából", amikor is egy helyen topogott a vállalat. És ma? Ma már tízszerte többet termel az üzem, mint 1956-ban. A munkások átlagkeresete 950 koronáról 1540-re emelkedett. Az újítási javaslatok ak­kor 117 ezer koronát eredményeztek. Jelenleg pedig mér az év első felé­ben teljesítették az újítómozgalom évi tervét. Az eredmény: 2 millió 805 ezer korona. Az év végéig még egy­millió korona értékű újítási javaslat benyújtására kötelezték magukat az üzem dolgozói. Miťbizonyít ez? A hala­dást, a munka iránti viszony jobb ki­alakulását. És kik állnak emögött? — A párt által vezetett emberek, mint Smutný, Oláh, Diviak, Hanuška, Šulaj és más elvtársak, akik nem­csak a szakma értői, hanem a munke, a tettek szerelmesei is — mondta Kuliš elvtárs. T ény, hogy az ilyen emberekkel sok mindent valóra lehet vál­tani. Es ha akarat is párosul hozzá, akkor semmitől sem kell félni a det­vaíaknak, noha az üzemnek komoly fogyatékosságok — műszakmulasztás, a munkaidő elégtelen kihasználása, a szocialista munkaverseny formális szervezése — leküzdésére kell össz­pontosítani erejüket. Mindezek ellenére az üzem a há­romnegyedév árutervét 101,9 az egy főre eső munkatermelékenységet 102,5 százalékra teljesítette. De mi-. A košicei járás egyik fél­reeső faluja D e b r a ď. Hajdan mészégetők lakták, ma többségük ipari munkás, a „gazdák" pedig itt is szövetkezetben tömörültek, hogy közös erővel, a gépi miinka felhasználásával nagyobb termés­hozam adására kényszerítsék a fa­lu szűkmarkú határát. Dunajszky István egyike volt azok­nak, akik lerakták a szövetkezeti gazdálkodás alapjait. Mint kommu­nista nemcsak szóval, hanem tettek­kel is példát mutatott gazdatársai­nak. Jelenleg elnöke a falusi párt­szervezetnek, és a mechanizátor sze­repét is betölti a szövetkezetben. Az utóbbi tisztsége abból származik, hogy elvégezte a mezőgazdasági mes­teriskolát és a traktorállomáson a gépimunka terén ls gazdag tapasz­talatokat szerzett. Már régebben ismertem ezt a jól megtermett szókimondó embert. Most pedig csupán a véletlen hozta, hogy újból találkoztunk a helyi nemzeti bi­zottság irodájában, mivel eredetileg a HNB titkárával, illetve titkárnőjé­vel szerettem volna néhány szót vál­tani. Eredeti célomnak megfelelően a titkárnő után, vagyis Németh Magda után érdeklődtem, ez adta tehát az okot arra, hogy az ő személyének szóbahozásával indult a beszélgetős. Amikor már kényelembe helyeztük magunkat a túlfűtött Irodában, Du­najszky István vette fel elsőnek a be­szélgetős fonalát. Hangjából szokat­lan levertség csendült ki, amikor be­szélni kezdett: — Sok még a baj nflltmk... Mag­dának ls kevés ideje Jut a helyi preb­lémák megoldására. Meglepett a szokatlan hang. mely­ből szinte áradt a tehetetlenség szül­te düh, a lenyelt, elfojtott keserű­ség. Ahogyan a — Egyike voltam azoknak, akik Németh elvtársnőt kommunistává ne­veltük. Származása, múltja, tevékeny-; sége, mind, mind arra engedtek kö-. vetkeztetni; jó kommunista, szerény, harcos elvtárs válik belőle. Azt nem mondhatom, hogy csalódtam volna benne. Agilis asszony volt és az ma is. A járáson is felfigyeltek rá. Ké­sőbb a járási nőbizottság elnökévé jelölték. A területi átszervezés után pedig, mint a HNB titkára került vissza a faluba. A titkári tisztség mel­lett azonban még egyéb funkciót is hozott magával. És itt kezdődik a' baj. A sok funkció sok ide-oda ntaz-. gatással jár, és éppen a legfonto­sabbra, a titkári teendők végzésére Jut legkevesebb! ideje. Pedig hát itt-, hon is akadna bőven tennivaló. Sok az igazság abban, hogy ott-: hon, a debracfi szövetkezetben bőven akad még tenni, javítani való. Hiány­zik a céltudatos, rendszeres irányí­tás, ami egyrészt azt tükrözi, hogy elégtelen a pártmunka (mindössze két kommunista dolgozik a szövetke-. zetben) másrészt pedig a HNB hiá-: nyos munkájáról állít kl bizonyít­ványt. Mi az a kritérium, amely leg­jobb képet ad a HNB munkájáról? Mindenekelőtt mindaz, ami a faluban és nem utolsósorban a szövetkezet­ben történik. Ahol jól dolgozik a HNB, általában Jó a szövetkezet is. EB azonban nem mondható el a siőbea forgó szövetkezetről. Nem ekerom most azt állítenl, hogy Dunejseky Ist­ván nem tévedhet, de e szövetkezet helyzete arra enged következtetni, hogy szavai mögött sok igazság rej­lik. A szövetkeeetben példöTrt még egyetlen egy esztendőben sem bizo-. nyúlt reálisnak a vezetőség által fel­állított termelési és pénzügyi terv. Ami végeredményben azt idézte elő, hogy a munkaegységek tervezett ér­tékét sem a múlt évben, sem azelőtt nem fizették ki, és az idén sincs rá kilátás. Ez a tény megingatta a tag­ságnak a közös gazdálkodásba vetett hitét és oda vezetett, hogy iparkod­tak a munkaegységek értékét minél magasabbra felverni — bár előre tud­ták, hogy úgy sem érik el — csak azért, hogy év közben előleg fejében minél több pénzt kimeríthessenek. Ilyen körülmények között e HNB­nek kötelessége lett volna keresni, kutatni a hibákat előidéző okokat, feltárni és orvosolni őket. Rossz fényt vet a HNB munkájára az is, hogy az őszi munkákkal szin­tén rosszul állnak, talán járási mé­retben is a legrosszabbul. A kör­nyékbeli szövetkezetek közül már a legtöbbje el is felejtette a kapások betakarítását és a vetést, ebben a he­gyek közé szorult maroknyi kis falu­ban, iiletve szövetkezetben pedig még mindig a betakarítással bajlódnak, s harminc hektáron még nincs elvet­ve az őszi búza. Azt hiszem fölösleges hangsúlyozni a mélyszántás jó és Idejében való el­végrésének fontosságét. E«t mint szakember, Dunajszky István is tud­ja, kell, hogy tisztában legyenek ve­le a HNB többi tagjai ls. Tudják, ée mégsem akarnak, ragy tudnak oda hatni, hogy ezt a munkát hiánytala­nul elvégezzék. Ha már egyszer meg­engedték, hogy a szövetkezet növény­termesztési ágazatának élére a bu­szonhethektáTos Somogyi fenő kerül-, jön, törődniök kellett volna azzal is, hogy a „jó szakember" (bár mindig cselédekkel dolgoztatott), jól ls in-, tézze a növénytermelési ágazat sor­sát. A valóság azonban az, — akár hogyan is próbálnánk szépíteni a dol­got —, hogy a tervezett százhatvan hektárból, még csak negyven hektá­ron végezték el a mélyszántást. Hogy mire várnak, hogyan akarják behozni a lemaradást, erre Dunajszky István sem tudott választ adni. Hogy miért nem dolgoznak két váltásban a gé­pek, arra sem kaptam választ. Ám nem is ez a lényeg, hanem az, hogy százhúsz hektár szántatlan. Ezért nemcsak a HNB, vagy személyesen a titkár, hanem Dunajszky István mint kommunista, a helyi pártszervezet el­nöke, mint mechanizátor is felelős. Nem válik becsületére az sem, hogy amikor úgyszólván mind a két kezük tele van munkával, a szövetkezeti ta­gok és vezetők a HNB javaslatára többnapos kirándulásra mennek a Balatonra, meg a Jó ég tudja hova. Hogy félreértés .ne essék, senkinek nincs kifogása az ellen, hogy valaki, vagy valakik kirándulásra menjenek, de tegyék ezt akkor, amikor rendbe tették gazdaságukat. Furcsa dolog az, ha valakinek ég a háza fis ahelyett, hogy oltaná, szórakozást keres. Ak eddig elmondottakbéi tehfft Rrí­vMáglik, hogy a pňrteaerveeet elnöké­nek aggodalma aea> alaptalan. Seflk­séges, hogy elgondolkozzunk afölött is. mi a helyesebb vagy fontosabb; az, hogy a HNB titkára hetenként két­szer-háromszor gyűlésekre járjon, vagy otthon, falujában végezze be­A KROMEfilZI Pal-Magneton dol­gozói az év elejé­től 896 újítási ja­vaslatot nyújtottak be — ez 383-mal több a tavaly be­nyújtottnál. Eddig 3 millió 138 948 korona megtakarí­tást hoztak a meg­valósított újítási javaslatok. Képűn kön: Vladimír Kohr technikus (jobbol­dalt), aki az idén . 27 javaslatot nyáj­f & tott be. Baloldali * ' »• I csülettel azt a feladatot, amelynek megvalósítása érdekében pártunk odaállította. Azt hiszem, minden jő­zangondoikodősú ember azt tartja he­lyesnek, ha mindenekelőtt munkahe­lyén tesz becsületesen eleget felada­tának. A szóban forgó esetben is azt kell mondani; Németh Magdának tisz­telet és becsület azért, hogy munka­körén kívül egyéb, fáradságot, idő­töltést igénylő tisztséget vállal. Azi azonban már saját magának kell elr döntenie, hogy hol a határ, meddig futja erejéből vagy idejéből úgy, hogy a sok funkció nem megy munkája és az egész község rovására. Be kell lát­nia neki is és a felettes szerveknek Is, hogy Németh Magdának aktív kez­deményezőképességét mindenekelőtt a gondjaira bízott faluban kell érvé­nyesítenie. Különösen előtérbe kerül ez az elképzelés akkor, ha az ember azt is tudja, hogy a faluból, illetve a szövetkezetből hiányoznak a kommu­nisták. Helyes és kívánatos lenne az ls, ha a járási szervek gyakrabban eljáro­gatnának Debradra is és kevesebb gyűlésre hívnák a titkárnőt. A hely­színen a tények konkrét ismeretével többet is segíthetnénk. Ha ezt meg­tennék, Dunajszky Istvánnak sem vol­na oka azt panaszolni: „Csak akkor jönnek hozzánk, ha a beadás telje­sítését kell sürgetni." Nem ártana, sőt igen hasznos volna, ha időnként kl­kinéznének azért is, hogy megtanít­sák a szövetkezet tagjait, hogyan kell annyit termelni, hogy a szerződéses beedöst gond nélkül teljesíthessék. Art hiszem — és ebben a falusi párt­szervezet elnöke Is egyetért velem — ez az utóbbi megoldás volna a legjobb, mert ezzel az előbbi prob­léma is megoldódnék. Szarka István Qf SZÖ 2 * 1981 november 27. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom