Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-25 / 327. szám, szombat

A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII-. kongresszusa minden egyes résztvevője számára örökre felejthetetlen esemény marad. Szeretném mindenekelőtt újból hangsúlyozni a kongresszus egyedülálló légkörét, amelyre a nagy párt és a nagy ország legjobb képviselőinek ezrei gyűltek egybe, a kiváló államférfiak munkásokkal, kolhozparasztokkal, hadvezérekkel, atomtudósokkal együtt s a régi bolsevikok, akik még a múlt században Lenin oldalán harcoltak, a mai fiatal szovjet nemzedék, amely a világ legnagyobb Ipari óriásait építi, s már behatolt a világűrbe. Sokkal beszélgettünk közülük, valamint számos testvérpárt jelenlevő "képviselőivel is, és egyöntetűen meggyőződtünk abban a fő és döntő következtetésben, amely a kongresszus egész tárgyalásából kisúgárzott: hogy az SZKP programját az utolsó betűig teljesíteni fogják s nem egy irányban valószínűleg túl ls szárnyalják. Világosan hallottuk ezt Hruscsov elvtárs szavaiból és Rozsneva fiatal textilmunkásnő szavaiból, Keldis akadémikus ajkáról, a 89 éves bolsevik, Petrovszkij szavaiból, Gitalov kukoricatermesztő mester és Tyitov űrhajós szavaiból. Mindnyájan azzal a meggyőződéssel beszéltek erről, hogy nem valaki utánuk következő, hanem már ők, az ő nemzedékük a kommunizmusban fog élni. S valóban biztosan hisszük mi is, hogy éppen e kongresszus küldöttei a nagy szovjetország valamennyi elvtársával együtt az egész világban levő barátaikra támaszkodva megvalósítják céljukat. Ezzel kapcsolatban beszélnem kell azokról a számunkra rendkívül fontos pillanatokról, amikor Novotný elvtárs a kongresszus emelvényéről tolmácsolta pártunk üdvözletét és hozzájárulását a kongresszus tárgyalásához. Nehéz volna" szóval kifejezni az egyetértésnek és testvéri támogatásnak azt a viharos megnyilvánulását, amely azt a kijelentést kísérte, hogy a programot a magunkénak valjuk, hogy a mi feltételeink között e program alapján fogunk következetesen dolgozni, majd azt a kijelentését, hogy minden erőnket latbavetjük azért, hogy már Csehszlovákia dolgozóinak mai nemzedéke/is a kommunizmusban élhessen. Novotný elvtársnak e mérhetetlenül fontos kijelentése igen alapos és sokoldalú mérlegelés, számos vita és tárgyalás után hangzott el. E kijelentés embereink milliót nagy erőfeszítésének a gyümölcse, pártunk nagy munkájának eredménye. Éppen ' ezért fogadták oly lelkesen e kijelentést Moszkvában is, s azért kísérte a spontán egyetértés megnyilvánulása a levelek és táviratok százaiban, sőt ezreiben is, amelyeket köztársaságunk különböző részeiből kapott küldöttségünk a kongresszusra. Ezért keltett oly egységes és meleg visszhangot az Októberi Forradalom évfordulója alkalmából hazánkban tartott valamennyi nagy manifesztáció is. Mindemellett még mélyebben tudatosítjuk annak a kötelezettségnek nagyságát, amelyet pártunk és népünk e szavakkal magára vállalt. ,Ugyanakkor tudatában vagyunk annak is, hogy nemcsak minden kommunistának, hanem minden becsületes polgárnak is érdemes e kötelezettség teljesítésének szentelnie minden erejét és képességét. Novotný elvtárs üdvözlő beszédében hangsúlyozta valamennyi csehszlovákiai kommunista nézetét, miszerint az SZKP új programjának jóváhagyása a XX. kongresszus helyes s világszerte megerősítést nyert irányvonalának legnagyobb győzelme. És a kongresszus tárgyalásainak lefolyása még jobban kiemelte mind a győzelem nagyságát, mind pedig azt a tényt, hogy e győzelmet távolról sem vívtuk ki simán, hanem a legkülönfélébb ellenség, az alkotó leninizmus ellenfelei ellen vívott szívós harcban értük el. Jól emlékszünk arra, hogyan igyekeztek a XX. kongresszus bátor lenini irányvonalát megzavarni s egyenesen fejtetőre állítani a revizionisták, durván visszaélve a személyi kultuszszal kapcsolatos fogyatékosságok becsületes feltárásával. De ugyanakkor támadást készített elő a XX. kongresszus ellen a megcsontosodott bürokraták és dogmatikusok csoportja is, akiket egész lényük Sztálin személyi kultuszához s annak áldatlan módszereihez fűzött. Magán a XX. kongresszuson alattomosan meghúzódtak és szégyentelenül felemelték kezüket annak jeléül, hogy egyetértenek a kongresszus határozataival. De rövid tizenöt hónap leforgása alatt Molotov, Malenkov, Kaganovics és a többiek már sokoldalú harcot indítottak a XX. kongresszus valamennyi koncepciója ellen, palotaforradalmat készítettek 'elő, amellyel el akarták távolítani az SZKP lenini vegető tényezőit, elsősorVladimír Koucký elvtárs felszólalása ban Hruscsov elvtársat. Elképzelhetjük, milyen módszereket használtak volna ezek az emberek, akiknek kezéhez már évek óta becsületes kommunisták vére tapadt, ha sikerült volna pártellenes összeesküvésük. Jól tudjuk, hogy ez az összeesküvés, hogyan hiúsult meg, és milyen megsemmisítő csapást mért egész politikai plattformjukra a XXII. kongreszszus, amely teljes megvilágításban feltárta azt a szánalmas kísérletüket is, amellyel még az SZKP új lenini programját is mocskolni akarták. A fentiekből rendkívül fontos tanulság következik a XX. kongreszszus politikájának megvalósításáért vívott küzdelem szempontjából. Éppen azért, mért a XX. kongresszus politikájáról, bátor, újító, lenini politikáról, aktív és alkotó politikáról volt szó, vele szemben nem állhatta meg helyét s nem is állta meg, s a jövőben sem fogja megállni helyét senki sem, aki csak formálisan bólogat, vagy pedig az olyan, aki csupán szavaival helyesli következtetéseit. Ez talán lehetséges volt a személyi kultusz idején, de nem lehetséges többé a XX. kongresszus utáni időszakban. S éppen a XX. kongreszszus politikájának ez az alkotó, újító jellege volt az első oka és alapja a pártellenes csoport gyors leleplezésének. Az igazi leninizmus kritériuma, legyen szó akár egyes kommunistákról, vagy az egész pártról, kizárólag az e politika konkrét kiharcolásáért és megvalósításáért vívott harcban való aktív részvétel. Ezzel kapcsolatban még világosabban kidomborodik pártunknak a XX. kongresszust követő években folytatott következetes politikája belpolitikai és nemzetközi jelentősége. Ez a politika a XX. kongresszus következtetéseinek offenzív és alkotóérvényesítése volt a mi feltételeink között. A XX. kongresszus által megkezdett irányvonalért vívott harc — mely irányvonal ma már oszthatatlan egészet képez a XXII. kongresszus irányvonalával és a Szovjetunió Kommunista Pártjának új programjában — ] hazánkban nem volt és nem lehet | más mint konkrét és következetes | küzdelem pártunk irányvonaláért, ; amelyet a CSKP XI. kongresszusa és j pártunk tavalyi országos konferenciája határozott meg. Nem más és nem is lehet más, mint azért a politikáért vívott harc, amelyet építésünkben elért új sikereink, nagy országos vitáink jellemeznek, a szocialista demokrácia sokoldalú fejlődése, a harmadik ötéves terv, a győzelmes szocializmus új csehszlovák alkotmánya jellemez. Politikánknak e kétségtelen sikerei jogosították fel elsősorban pártunkat arra, hogy erélyesen felemelje szavát a XX. kongresszus irányvonalának támogatásáért a nemzetközi kommunista mozgalom fórumán is. A moszkvai Nyilatkozat, amelyet 81 kommunista és munkáspárt írt alá, újból egyértelműen kiemelte a XX. kongresszus történelmi jelentőségét, mint új szakasz kezdetét a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődésében. Ma, ezeket a tényeket mindenekelőtt azért említem, mert még a múlt héten is újabb támadásra került sor az SZKP XX. kongresszusának ezzel, az egész kommunista mozgalom által megerősített értékelésével szemben. Enver Hodzsa volt az, aki az Albán Munkapárt megalapításának 20. évfordulója alkalmából mondott beszédében egyenesen leköpte pártjának a moszkvai Nyilatkozat alatt szereplő aláírását, és aki ma a XX. kongresszust rágalmazó módon csaknem a kommunista pártok .szerencsétlenségeként tünteti fel, mert állítólag tulajdonképpen csak az imperialistáknak és a revizionistáknak segített. Hodzsa a dogmatikus kirohanások egész fegyvertárával rukkolt ki a kommunista pártoknak a háború és a béke kérdésében, a szocializmusba való békés átmenet, a békés együttélés, a leszerelés, stb. kérdéseiben folytatott politikája ellen. Pártunk következetesen lenini ha£ cot folytat két'fronton: a revizionizmus, mint a fő veszély ellen s az elriasztó dogmatizmus ellen. Szeretnék néhány megjegyzést fűzni e kérdéshez. Jugoszláviában egyáltalán nem tették közzé az SZKP űj programját. Valószínűleg kedvezőtlen helyzetbe hozta volna ez a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének revizionista programját, amelynek hamissága az SZKP XX. kongresszusa után még nyilvánvalóbb. Igaz, hogy az utóbbi időben a jugoszláv sajtóban pozitív közeledés lett úrrá a XXII. kongresszus eredményeihez, de csak a további gyakorlat mutatja majd meg, hogy ez a közeledés tartős-e. Számos téves elmélet — elsősorban a békéért vívott harccal kapcsolatban — még mindig mérges gyümölcsöket hoz a különböző országok revizionistáinak a tevékenységében. A holland és dán elvtársak elmondották nekünk, milyen aljas szovjetellenes nyilatkozatokkal léptek fel a revizionisták hazájukban a szovjet atomkísérletek ez év szeptemberében történt felújításával kapcsolatban. Egyébként éppen ebben a kérdésben másutt is opportunista és pacifista irányzatok veszélye mutatkozott. Ott, ahol a kérdéseket offenzíván megmagyarázták, ahol helyesen rámutattak, hogy feltétlenül szembe kell szállni az imperialista agresszió minden veszélyével, ahol megmagyarázták a Szovjetunió hatalmas védelmi erejének alapvető jelentőségét a világbéke megvédése szempontjából, ott a haladó erők újabb sikereket értek el. Ahol azonban védekezésbe vonultak, ott mindmáig a reakciós demagógia uralkodik, amely nem akar mást, mint elterelni a figyelmet a lázas amerikai atomfegyverkezésről. Larsen, dán revizionista szakadár még azt is szükségesnek tartotta, hogy támadja a Néiyet Demokratikus Köztársaság augusztus 13-án foganatosított intézkedéseit és könnyeit hullassa a nyugat-berlini reakció „szabadságának- veszélyeztetése'

1 felett. Ezzel szemben azonban Enver Hodzsa szélsőséges baloldali módon támadja a Szovjetuniót s a német kérdésben folytatott politikáját. Szerinte e kérdést már régen megoldhatta volna, ha a „kemény" albán irányvonalhoz tartotta volna magát. Nehéz megmondani, hogy tulajdonképpen hova irányulnak ezek a kalandor-ömlengések. Semmi esetre sincs semmilyen közük a nemzetközi problémák felelősségteljes megoldásához. Az offenzív és rugalmas állásfoglalás, amelyre a német kérdésben és a német békeszerződés megkötésének határidejében az SZKP XXII. kongresszusa helyezkedett, az egyedül helyes álláspont, csak ez áll teljesen összhangban a szocializmus és a világbéke érdekeivel. Enver Hodzsa említett november 7-iki beszéde a XX. kongresszus irányvonala elleni kirohanásokon kívül számos tojfábbi gyűlölködő rágalmat tartalmaz a XXII. kongreszszus, a szovjet kommunisták és a többi testvérpárt ellen, újból dühödten pártolja a személyi kultusz idején elkövetett jogtalanságokat és gaztetteket, hogy ezzel saját gaztetteit leplezze. E. Hodzsa vad gyűlölettel beszél Hruscsov elvtársról. Ez az egész 61 oldalas beszéd a bizonyítékok szakadatlan láncolata, annak, ahogy Hodzsa szívósan elszigetelni igyekszik Albániát a szocialista tábortól és a kommunista mozgalomtól. Nehéz még messzebb menni a soviniszta gyűlöletben. A múlt év novemberében aláírt moszkvai Nyilatkozat egy fontos szakaszt tartalmaz, amely megállapítja, a Szovjetunió Kommunista Pártjának, mint a kommunista világmozgalom legtapasztaltabb osztagának és bevált élcsapatának kimagasló nemzetközi szerepét. Ennek ellenére nemrégen kidomborították az úgynevezett policentrizmus gondolatát, vagyis azt, hogy célszerű kommunista mozgalmunk több központját kialakítani. Vajon ez a követelmény ma nem hangzik-e bizalmatlanságként az SZKP politikájának helyességével szemben, éppen abban a pillanatban, amikor a Szovjetunió Kommunista „ Pártja XXII. kongresszusával az alkotó leninizmus újabb, nagyszerű győzelmét aratta, amikor jóváhagyta történelmi programját, melyet valamennyi világrész kommunistái joggal tartanak korunk kommunista kiáltványának? Vajon a policentrizmus a jelenlegi feltételek közepette nem gyengíti-e szükségszerűen az internacionalizmust? A gyakorlatban bizonyára abba a követelménybe torkollnak, hogy például az európai pártok az ázsiai problémák megoldását engedjék át kizárólag az ázsiai kommunista pártoknak, egyáltalán ne törődjenek velük stb. Bizonyára nincs arról szó, hogy bármiképpen csökkennék a testvérpártok bármelyikének a felelőssége és önállósága. De hova vezetne a még mindig erős nacionalista befolyások közepette? S arról nem is beszélek, hogy a mai világ csupán a műszaki fejlődés következtében elválaszthatatlan, hogy az új katonai technika, az óriási pusztító erejű technika fejlődése következtében oszthatatlan a világbéke is. Annál kevésbé lehet tehát bármiképpen is különféle központokra felosztani kommunista mozgalmunkat, amelyre döntő felelősség hárul az emberiség további sorsáért. Pártupk hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusával és programjával nemcsak megerősítette, hanem továbbra ís igen jelentősen és igen lényegesen megszilárdította mint élcsapatnak' a helyzetét az egész kommunista világmozgalomban s megerősítette óriási nemzetközi tekintélyét is. S ezt kétségtelenül növelte azzal is, hogy határozottan leszámolt a személyi kultusz súlyos következményeivel. Hruscsov elvtársnak ezerszeresen igaza v,an, amikor azt hangsúlyozza, hogy az egész pártnak a végső következtetésekig ismernie kell az elkövetett önkény- és jogtalanság tényeit, hogy maradéktalanul meg kell őket mutatni fiainknak és unokáinknak, hogy sohasem feledkezzenek meg róluk és sohasem engedjék azok megismétlődését. Ezerszeresen igaza van, amikor azt mondja, hogy a nép nagy bizalmával, a hatalommal való durva visszaélést, melyet Sztálin követett el, a nép nem bocsátja meg és hozzátehetjük — a párt sem bocsátja meg — halála után sem. A bensőséges taps, amellyel a XXII. kongresszuson azt a javaslatot fogadták, hogy Moszkvában állítsanak emlékművet azoknak a kiváló kommunistáknak, akik a megtorlásnak és az önkénynek áldozatul estek, mindenekelőtt azt a mélységes népi és pártos igazságot fejezte ki, amely végül mindig felülkerekedik és győz. Bizonyára nincs egyetlen becsületes kommunista sem, akit a Novotný elvtárs beszámolójában foglalt magyarázat ne ösztönözne arra, hogy minden erejét latba vesse azért, hogy nálunk már ehhez hasonló dolgokra sohase kerüljön sor. Mindnyájan következetesen védelmezni fogjuk a pártot minden kísérlettel szemben, amellyel be akarják feketíteni és csorbítani akarják tekintélyét, soha sem leszünk liberálisak sem az ellenség támadásaival szemben, sem a kispolgári hisztériával szemben. Igaz, hogy egyúttal igazságosan és gondosan megvizsgálunk minden új tényt, s azokból mindig világos pártos következtetést vonunk le, mindenütt kiharcoljuk a helyes lenini módszereket. Kétségtelenül ez így lesz mindig. Valamennyi szakaszra érvényes az, ami pártunk egész politikáját jellemzi az utóbbi időszakban, vagyis az, hogy a párt míhdig megfontoltan de elviesen és következetesen halad nagy és tiszta célja felé. Felszólalásom befejezése előtt szeretnék rámutatni csupán fő vonásokban a haladásra, amelyet pártunk szocialista államunk fejlődése elé tűz, mégpedig azzal kapcsolatban, ami a XXII. kongresszus anyagaiban és az SZKP programjában a Szovjetunió munkásosztálya diktatúrájának össznépi állammá váló növekedéséről hangzott el. Emlékezzünk vissza, mit mondott Novotný elvtárs, már három és fél évvel ezelőtt a CSKP XI. kongreszszusán az államról, mint a szervezett dolgozó népről, a szocialista demokrácia elmélyítéséről, mint az emberek objektív kapcsolatait tükröző, a kommunista párt által irányított önhidatos tevékenységről. Szinte klasszikus megfogalmazásban határozta meg államunk jellegét a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új alkotmánya a következő szavakkal: „A csehszlovák állam, amelyben a munkásosztály vezette dolgozó nép szervezkedett, népi szervezetté vált, a legsajátabb értelemben szocialista állam lett". És éppen így az alkotmány programszerű megfogalmazása szocialista demokráciánk továbbfejlődésének irányairól teljesen megegyezik az SZKP XXII. kongresszusának irányvonalával. Alkotmányunk első fejezetének első szakasza hangsúlyozza a Csehszlovák I Szocialista Köztársaság össznépi jellegét, valamint a munkásosztály vezető szerepét, amelynek nélkülözhetetlenségét a kibontakozó kommunista .építés időszakában is világosan megindokolja a Szovjetunió Kommunista Pártjának új programja. Ugyanígy kidomborodik itt a pártnak, mint az egész nép élcsapatának egyre mélyebb és egyre sokrétűbb munkájának feltétlen szükségessége. Itt mindenütt egyrészt a Szovjetunió konkrét történelmi politikai feltételei között, másrészt a szocialista Csehszlovákia feltételei között is egyre teljesebb mértékben valósul meg Leninnek 1919. márciusában az SZKfbJP VIII. kongresszu-sán elhangzott ama követelménye, hogy a szovjetek a dolgozók közigazgatási szerveiből váljanak a dolgozók által végzett közigazgatás szerveivé, hogy tevékenységük az egész lakosság ügyévé váljék. Nézzük legalább megközelítőleg társadalmunk" mai szociális összetételét, amelyben több mint 62 százalékot tesznek ki a munkások családjaikkal, 19 százalékot a többi alkalmazott, több mint 15 százalékot a szövetkezetesek és csak valamivel több mint 3 százalékot az egyénileg gazdálkodó parasztok és más önálló tevékenységet folytató személyek családjaikkal együtt. A közelmúlthoz viszonyítva ez mélyreható forradalmi átalakulás, melyben az új termelési viszonyok következtében véglegesen megszilárdult társadalmunk szocialista jellege. Emellett szüntelenül tovább folyik valamennyi dolgozóosztály és réteg egyre szorosabb közeledésének folyamata. Társadalmunk fejlődése tehát törvényszerűen ugyanolyan irányban halad, mint a szovjet társadalom fejlődése. Ugyanolyanok szocialista államunk fejlődésének irányzatai is.' Ez az SZKP programjának fényében a szocialista demokrácia további elmélyítésének, fokozatos tökéletesítésének és a sző legszélesebb értelmében össznépi államba való növekedésének, a társadalmi önkormányzat sokoldalú megerősítésének nagy le-: hetőségeit adja. Pártunk XII. kongresszusának előkészítésében az egyik fő feladat lesz, hogy a népszámlálási statisztikai adatok bőségére, gazdaságunk és távlatainak küszöbön álló sokoldalú elemzése eredményeire támaszkodva helyesen és a lehető legkonkrétebberi megvizsgáljuk társadalmunk továbbfejlődési folyamatait s ennek alapján a legpontosabban megfogalmazzuk a párt feladatait, a további fontos időszakban, amelyben, már egyre konkrétabb formában merülnek fel a kommunizmus építésének feladatai. Ebben az SZKP programja 'és a XXII. kongresszus eredményei óriási, felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak. Világos következtetéseket vonunk le és fogunk továbbra is levonni a XXII. kongresszusból népünk érdekeivel és gondolko'dásával teljes összhangban. De most mások is megkísérlik, hogy levonják következtetéseiket. Már a XXII. kongresszus folyamán Rómában hosszas előkészítő hírverés után összesereglettek az összes szociáldemokrata pártok, amelyek a mai szocialista internacionálé! képezik. Azt akarták, hogy római konferenciájuk ellensúlyozza a 8( kommuAjsta párt nagy találkozóját as SZKP kongresszusán. De szétszéled tek Rómából anélkül, hogy meg tud tak volna egyezni legalább, egy gon dolatban is, amellyel közösen léphet tek volna a világ munkássága és dol gozói elé. Az imperialista körök már hosszt ideje azon „fáradoznak", hogy nyil ván meddő ideológusaik valamilyei új programot szüljenek, lehetőleg mi nél vonzóbbat. Az utóbbi hónapokbai az SZKP programtervezetének közzé tétele után szinte elepednek eg' ilyen „saját" program után. Miutái már nem tudják kivárni, most külön $ále újságírói pótlékokhoz folyamod nak. Az egyik ilyen pótlékot novembe 9-én közölte —• 7 millió példányába! a Life című amerikai hetilap „Mi tegyünk, hogy legyűrjük a kommu nizmust?" cím' alatt. Ml újat javasc és követel tehát ez a programszer röpirat? Nagyobb és mozgékonyab amerikai harci erőket, újabb, haté konyább atlanti intézményeket, gaz dasági háborút a szocialista országo ellen és a külföldi segítség „egészsé ges" politikáját. S tulajdonképpe már végére érkeztünk öt programié jezetnek, amelyek nyilvánvalóa mindenre akarnak gondolni, enne ellenére egyáltalán nincs mondar valójuk a világ embermilliói és szá2 milliói számára, hem tudnak mi mondani gondjaikra és vágyaikrí Mily szegényes és meddő az ő gor dolkodásuk, mily sivárak e letűnő v lág jóslatai! Szembe állítjuk velük a kommi nizmus fénylő, magával ragadó tá\ latait. Meggyőződésem, hogy Novo ný elvtárs beszámolójának s a Szo\ Jetunió Kommunista ' Pártja XXI kongresszusával kapcsolatos köve keztetéseinek megtárgyalása, vagyi: hogy következetes megvalósítású még közelebb hozza dolgozóink szí mára e nagy távlatokat, még jobba növeli pártunk befolyását és tekir télyét. Ez a legfőbb biztosítéka ar nak, hogy a Szovjetunióra s az egés szocialista táborra, a nemzetkö2 kommunista mozgalom valóban elvie lenini egységére támaszkodva, Cset Szlovákia népe is már a közeljövő ben felépíti kommunista jövőjét 0) S2Ô 6 * l

96

1' november 25. t