Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-04 / 306. szám, szombat
Ä Szovjetunió Kommunista Pártjának szervezeti szabályzata (Folytatás a 3. oldalról)' zok belső tartalékainak felkutatására és jobb kihasználására, a tudományos, technikai eredményeknek, a legkiválóbbak tapasztalatainak széleskörű termelési alkalmazására, harcol a munkafegyelem megszilárdításáért, a munka termelékenységének szakadatlan emeléséért, a termékek minőségének javításáért, gondoskodik a vállalatoknál, a szovhozokban és a kolhozokban a társadalmi vagyon megóvásáról és gyarapításáról; f) agitációs tömegmunkát és propagandamunkát végez, a kommunizmus szellemében neveli a tömegeket, segít a dolgozóknak abban, hogy Jártasságra tegyenek szert az állami és a társadalmi ügyek intézésében; gj a bírálat és az önbírálat széleskörű kibontakoztatása alapján harcol a bürokratizmus, a lokálsovinizmus megnyivánnlásal ellen, az állami fegyelem megszegése ellen, meghiúsítja az állam félrevezetésére Irányuló kísérleteket, Intézkedéseket tesz a vállalatoknál, a kolhozokban, az Intézményeknél a lazaság, a gazdasági felelőtlenség, a pazarlás ellen; h) támogatást nyújt a körzeti, a városi, a kerületi pártbizottságnak egész tevékenységében, beszámol előtte saját munkájáról. A pártszervezetnek arra kell törekednie, hogy minden kommunista életének minden területén betartsa és egyben beleoltsa a dolgozókba az SZKP programjában, a kommunizmus építőinek erkölcsi kódexében foglalt alábbi erkölcsi elveket: ® odaadás a kommunizmus ügye iránt, a szocialista haza, a szocialista országok szeretete; ® a társadalom Javára végzett lelkiismeretes munka: aki nem dolgozik, ne is egyék; • a társadalmi tulajdon védelméről és gyarapításáról való gondoskodás; O a magas fokú társadalmi kötelességtudat, kérlelhetetlenség a társadalmi érdekek megsértőivel szemben; © kollektív szellem és elvtársi kölcsönös segítség: egy mindenkiért, mindenki egyért; 0 humánus kapcsolatok és kölcsönös megbecsülés az emberek között: az ember az embernek barátja, elvtársa és testvére; ® becsületesség és igazságosság, erkölcsi tisztaság, egyszerűség és szerénység a társadalmi és a magánéletben; ® kölcsönös megbecsülés a családban, gondoskodás a gyermekek neveléséről; • kérlelhetetlenség az igazságtalansággal, a naplopással, a becstelenséggel, a karrierizmussal, a pénzhajhászással szemben; ® a Szovjetunió minden népének barátsága és testvérisége, kérlelhetetlenség a nemzeti és faji ellenségeskedéssel szemben; ® kérlelhetetlenség a kommunizmus ellenségeivel, a népek békéjének és szabadságának ellenségeivel szemben; ® testvéri szolidaritás minden ország dolgozóival, minden néppel. R Q A termelő és kereskedelmi vállalatok, 5a- a szovhozok, a kolhozok, valamint a termeléssel közvetlen kapcsolatban álló tervező szervezetek, tervezőirodák és tudományos kutatóintézetek pártalapszervezetei jogosultak ellenőrizni a vállalatvezetőség tevékenységét. A minisztériumok, az állami bizottságok, a népgazdasági tanácsok, valamint egyéb központi és helyi szovjet- és gazdasági intézmények és hivatalok pártszervezetei, amelyeknek nincs ellenőrző hatáskörük a vezetőség tevékenysége fölött, kötelesek tevékenyen előmozdítani az apparátus munkájának tökéletesítését, a munkatársakat a rájuk bízott munkáért érzett magas fokú felelősség szellemében nevelni, intézkedéseket tenni az állami fegyelem erősítésére, a lakosság ellátásának javítására, erélyes harcot folytatni a bürokratizmus és az aktatologatás ellen, Idejében jelezni az illetékes pártszerveknél az Intézmények vagy az egyes tisztviselők munkájában tapasztalható fogyatékosságokat, függetlenül attól, hogy e személyek milyen tisztséget töltenek be. VII. A párt és a Komszomol _ A Szovjetunió Lenini Kommunista If60. jüsági Szövetsége az ifjúság öntevékeny társadalmi szervezete, a párt tevékeny segítőtársa és tartaléka. A Komszomol segít a pártnak a kommunizmus szellemében „nevelnl az ifjúságot, bevonni az új társadalom gyakorlati építésébe, felnevelni azoknak a sokoldalúan fejlett embereknek a nemzedékét, akik már a kommunizmusban fognak élni, dolgozni és közügyeket Intézni. .. A Komszomol szervezeteinek széles 61. körű kezdeményezési joguk van azon a téren, hogy megvitassák és felvessék az illetékes pártszervezetek előtt az üzem, a kolhoz, az intézmény munkájának kérdéseit A Komszomol szervezeteinek valóban a pártutasítások aktív végrehajtóinak kell lenniük a kommunista építés minden területén, különösen ott, ahol a pártnak nincsenek alapszervezetei. A Komszomol a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetésével végzi munkáját. A Komszomol helyi szervezeteinek munkáját a megfelelő köztársasági, határterületi, területi, körzeti, városi, kerületi pártszervezetek irányítják és ellenőrzik. A helyi pártszervek és az alapszervezetek ez ifjúság kommunista nevelésére irányuló munka megszervezésében a Komszomol-szervezetekre támaszkodnak, támogatják és terjesztik hasznos kezdeményezéseiket. „ A pártba felvett komszomolisták á OJ- pártba való lépés pillanatától megszűnnek a Komszomol tagjai lenni, hacsak nem töltenek be vezető tisztséget a Komszomol szervezeteiben. A párt szervezetei a Szovjet Hadseregben 04 A Szovjet Hadsereg pártszervezetei tevékenységükben az SZKP programját és szervezeti szabályzatát tartják szem előtt, és a Központi Bizottság által jóváhagyott utasítások alapján dolgoznak. A Szovjet Hadsereg pártszervezetei biztosítják a párt politikájának végrehajtását a fagyveres erőknél, azok személyi állományát a kommunista párt köré tömörítik, a harcosokat a marxizmus-leninizmus eszmei szellemében, a szocialista haza iránti határtalan odaadás szellemében nevelik, tevékenyen előmozdítják a hadsereg és a nép egységének megszilárdítását, gondoskodnak a katonai fegyelem erősítéséről, mozgósítják a személyi állományt a harci és a politikai kiképzési feladatok teljesítésére, az új technika és ,a fegyverek kezelésének elsajátítására, katonai kötelességüknek, a parancsnokság parancsainak és rendelkezéseinek maradéktalan teljesítésére. .j A fegyveres erőknél a pártmunkát až 65. SZKP Központi Bizottsága a Szovjet Hadsereg és Haditengerészet Politikai Főcsopártfőnökségén keresztül irányítja, amelyet az SZKP Központi Bizottsága osztályának Jogai illetnek meg. A katonai körzetek, hajórajok és hadseregek politikai csoportfőnökségeinek vezetőinél kötelező az ötéves, magasabb egységek politikai osztályainak vezetőinél pedig a hároméves párttagság. _ A Szovjet Hadsereg pártszervezetei és bb. politikai szervei szoros kapcsolatot tartanak fenn a helyi pártbizottságokkal, rendszeresen tájékoztatják őket a katonai egységeknél folyó politikai munkáról. A katonai pártszervezetek titkárai és a politikai szervek vezetői részt vesznek a helyi pártbizottságok munkájában. , IX. A pártonkívüli szervezetekben működő pártcsoportok __ A szovjet, szakszervezeti, szövetkezeti b/, és egyéb tömegszervezetek kongreszszusain, konferenciáin, tanácskozásain és minden olyan választott szervében, ahol legalább 3 párttag van, pártcsoportot kell szervezni, amelynek feladata a párt befolyásának mindenirányú erősítése és a párt politikájának érvényesítése a pártonkívüliek körében, a párt- és állami fegyelem megszilárdítása, harc a bürokratizmus ellen, a párt- és szovjet utasítások végrehajtásának ellenőrzése. Q A pártcsoportok az illetékes pártszer J bo. vek — a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak Közpoin ti Bizottsága, a határterületi, területi, körzeti,városi, kerületi pártbizottság — Irányítása alatt állnak. A pártcsoportok minden kérdésben kötelesek' szigorúan és következetesen tartani magukat a vezető pártszervek határozataihoz. , X. A párt anyagi eszközei _ A párt és szervezetei a tagsági díjak69- ból, valamint a pártvállalatok jövedelméből és egyéb bevételekből merítik anyagi eszközeiket. és tagjelöltek havi tagkövetkező (havi kereset _ n A párttagok 7U. sági díja a szerint): 50 rubelig 10 kopek 51—100 rubelig 101—150 rubelig 151—250 rubelig 251—300 rubelig 300 rubelen felül 0,5 százalék 1,0 százalék 2,0 százalfe'k 2,5 százalék 3,0 százalék A tagjelöltek soraiba lépők belépési '-*-• díjként havi keresetük 2 százalékát fizetik. MMM HÉTFŐ A CSEHSZLOVÁK RÄDI0 MŰSORA: PRÄGA: 16.00 Szórakoztató zene. 17.00 Hírek. 17.05 Dalok. 18.00 Sportműsor. 19.00 Hangos újság. 21.00 Pillantás a nagyvilágba. 21.15 Szovjet Zenei Hét megnyitó hengversenye. 22.30 Hírek. 2250 Esztrádzene. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00 Hírek. 5.10 Reggeli zene. 6.00 Hírek. 6 10 Időszerű kérdések. 6.20 Reggeli zene. 7.00 Hírek. 7.15 Reggeli zene. 8.30 Orosz táncok. 9.10 Vígjáték. 11.00 Hírek. 11.05 Lányokasszonyok. 11.25 Fúvószene. 13.00 Hírek. 13.20 Szimfonikus zene. 15.00 Hírek. 16.00 Galina Visnyevszkaja énekel. 17.00 Hírek. 17.30 Irodalmi összeállítás Majakovszkij és Gorkij műveiből. 21.00 Mi 61-beii. 21.30 Dvofák: A-moll vonósnégyes. 22.00 Versek Leninről. 22.10 Táncdalok. 22.30 Hírek. 22.45 Éji zene. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADO: 8.10: Operettzene. 8.55: Edes anyanyelvünk. 9.00: Humoros Irodalmi pályázat, a.50: Tánczene. 11.20: Hangverseny. 12.00: Hírek. 13.15: Népzene. 14.00: Szív küldi szívnek szívesen. 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. 15.00: Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 15.50: Tánczene. 17.00: Hírek. 18.10: Rohanunk a forradalomba. Ady Endre verse 18.14: Beethoven-művek 19.00: Díszünnepség közvetítése a Magyar Alaml Operaházból. 20.00: Hírek. 20.10: Golgota: Alekszej Tolsztoj regénye rádióra alkalmazva. 22.00: Hírek. 22.30: Tánczene. 24.00: Hírek. KEDD A CSEHSZLOVÁK RADIÖ MŰSORA: PRÁGA: 16.00 A prágai nép manifesztáclójának közvetítése. 18.00 Szórakoztató zene. 19.00 Hangos újság. 20.00 ježek-mfivek. 20.30 Orosz népdalok. 21.00 A világ a mikrofonnál. 21.30 Esztrádzene. 22.30 Hírek. 22.50 Éji zene. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00 Hírek. 5.15 Reggeli zene. 6.00 Hírek. 6.15 Reggeli zene. 7.00 Hírek. 7.15 Reggeli zene. 8.30 Halló, itt Moszkva beszél. 1Q.10 Szórakoztató dalnk. 11.00 Hírek. 11.05 Rádiójáték. 11.35 Forradalmi dalok. 12.05 Tánczene. 13.00 Hírek. 13.20 Szimfonikus zene. 14.00 Kívánsághangverseny. 15.00 Hírek. 15.15 Szórakoztató zene. 16.00 A prágai manlfesztácló közvetítése. 18.00 Fiatalok műsora. 19.00 Hangos újság. 19.40 Ifjúsági adás. 20.00 Tánczene. 20.40 Katonák műsora. 21.40 Versek. 22.00 Tánczene. 22.30 Hírek. 22.45 Éji zene. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADO: 8.00: Hírek. 8.10: Könynyűzene. 9.10: A hazaszeretet és a szabadság gondolata az operaszínpadon. 10.25: Mindenki kedvére. 12.00: Hírek. 12.15: Népzene. 13.30: Operetthangverseny. 14.35: Bartók-művek. 15,30: Irodalmi karikatúrák. 16.00: Bújócska sok zenével és verssel: 17.00: Hírek. 17,25: És győztek. 19.00: Tánczene. 20.00: Hírek. 20.20: Esztrádműsor. 22.00: Hírek. 22.15: Salzburgi Ünnepi Játékok 1961. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIŰ MŰSORA: PRÁGA: 13.00 Hírek. 13.15 Hangverseny. 14.00 Antifasiszta összeállítás. 15.00 Hírek. 15.15 Strauss-keringők. 16.30 Halló, Itt Moszkva beszél. 17.05 Szórakoztató zene. 17.40 Technikai adás. 18.30 Fiatalok műsora. 19.00 Hangos újság. 20.00 Tánczene. 21.10 Érdekességek. 21.50 Megemlékezés a kambodzsai államünnepről. 22.00 Sosztakovics: VI. vonósnégyes. 22.30 Hírek. 22.50 ÉJI zene. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-lg azonos a hétfői műsorral. 8.30 Halló, Itt Moszkva beszél. 9.20 Fúvószene. 10.10 Híres énekesek. 11.00 Hírek. 11.05 Ifjúsági adás. 11.25 Népzene. 13.00 Hírek. 13.20 Csajkovszkij operáiból. 14.00 Táncdalok. 15.00 Hírek. 17.00 Hírek. 17.05 Pionírok műsora. 18.00 KIvánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 19.45 A szocialista demokrácia fóruma. 20.00 Gallna Nyikolajeva: Útközben, rádiójáték. 22.30 Hírek. 22.45 Éji zene. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADO: 8.10: Hangverseny. 10.30: Elhangzott műsoraikból. 12.00: Hírek. 12.15: Könnyűzene. 13.20: Vígoperákból 14.15: Operettzene. 15.00: Hírek. 15.30: Szív küldi színvek szívesen. 16.25: A barátság hullámhosszán. 17.00: Hírek. 17.15: Népzene. 17.30: Máglya a virágok piacán, rádiójáték. 18.37: Mozart: Don Juan. 19.20: Operettrészletek. 20.00: Esti Krónika. 20.25 Tánczene. 21.45: Ravel-művek. 22.00: Hírek. 22.20: Népzene. 23.00: Berlioz: Gyász és diadal szimfónia. 23.40: Könnyűzene. 24.00: Hírek. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÚ MŰSORA: PRÁGA: 13.00 Hírek. 13.40 Respighiművek. 15.00 Hírek. 15.15 Hangverseny. 16.00 Együttesek műsorából. 17.00 Hírek. 17.05 A modern tudomány kalandjai. 18.00 Ifjúsági adás. 18.25 Népdalok, i 19.00 Hangos újság. 20.00 Arbuzov: ír- i kutszkl történet, rádiójáték. 21.25 Zenés I 1961. november 6-tól november 12-ig műsor. 22.30 Hírek. 22.50 Sosztakovics műveiből. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00 tői 8.05-tg azonos a keddi műsorral. 8.05 Szórakoztató zene. 9.25 Hazafias motívumok operákban. 11.00 Hírek. 11.05 Orvosi tanácsadó. 11.20 Fúvószene. 13.00 Hírek. 13.20 Rlmszkij Korszakov: Antar. szimfonikus szvit. 14.00 Tánczene. 15.00 Hírek. 15.15 Békedalok. 17.00 Hírek. 17.30 Ifjúsági műsor. 18.15 Kívánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 19.45 ipari adás. 20.00 Esztráddalok. 20.30 Rádióegyetem. 21.00 Sosztakovics VI. vonósnégyes. 21.30 Irodalmi összeállítás Hviezdoslav müveiből. 22.30 Hírek. 22.45 A XX. század zenéje. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADO: 8.10: Tánczene. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00 Mesejáték. 9.45: Könnyűzene. 10.00: Hírek. 10.10: Zenekari muzsika. 12.00: Hírek. 12.15: Operettrészletek. 13.20: Egy falu-egy nóta. 14.00: Fúvőszene. 15.00: Hírek. 15.35: Dalok és táncok. 17.00: Hírek. 17.15: Népdalcsokor. 18.00: Szovjet Zenei Hét. 19.15: Verdi: A szicíliai vecsernye. 20.00: Esti krónika. 22.00: Hírek. 23.00: Könnyűzene. 24.00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RADIO MŰSORA: PRÁGA: 13.00 Hírek. 13.15 Szovjet dalok. 13.30 Halló, itt Moszkva beszél. 14.00 Táncdalok. 14.30 Tudomány és technika. 15.00 Hírek. 15.15 Martinú: Házasság, vígopera. 17.00 Hírek. 18.20 Szovjet Zenei Hét. 19.00 Hangos újság. 20.30 Operazene. 21.00 Rádióegyetem. 22.00 Népdalok. 22.30 Hírek. 22.50 Prokofjev-művek. 23.55 Hírek 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-lg azonos a hétfői műsorral. 8.45 Ipari adás. 9.10 Grleg: hegedű és zongora szonáta. 9.40 Tarka zene. 11.00 Hírek. 11.05 Rádióegyetem. 12.05 Tánczene. 13.00 Hírek. 13 20 A párt zeneszerzőink műveiben. 14.00 Halló, itt Moszkva beszél. 14.30 Operákból. 15.00 Hírek. 15.15 Sportműsor. 16.00 Riport a KeletSzlovákiai Vasműről. 16.10 Szórakoztató dalok. 17.00 Hírek. 17.05 Dvofák IX. szimfónia. 17.40 Lányok — asszonyok. 18.00 Kívánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 20.00 Ajándékműsor. 20.30 Ifjúsági adás. 22.30 Hírek. 22.45 Szórakoztató dalok. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADO: 8.10: Operettzene. 9.05: Dvofák: Szláv táncok. 10.00: Hírek. 11.15: Operarészletek. 12.00: Hírek. 13.20: Népdalfeldolgozások. 14.00: Csajkovszkij-dalok. 15.00: Hírek. 15.40: Szív küdl szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15: Ötórai tea. 17.45: Rádióiskola. 18.30: Szovjet Zenei Hét. 20.00: Esti Krónika. 22.00: Hírek. 23.00: Kamarazene. 24.00: Hírek. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÚ MŰSORA: PRÁGA: 13.00 Hírek. 13.15 Kívánsághangverseny. 14.00 Gyermekműsor. 15.05 Tánczene. 15.30 Hírek. 15.40 Szerencsés utat. 16.40 A dolgozó nők fóruma. 17.00 Hírek. 17.05 Dalok. 18.30 Rejtvényműsor. 19.00 Hangos újság. 20.30 Táncdalok. 22.30 Hírek. 22.50 Éji zene. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-lg azonos a keddi műsorral. 8.05 Népzene. 8.30 Ifjúsági adás. 9.45 Korunk tudománya. 10.00 Tánczene. 11.00 Hírek. 11.25 Fúvószene. 13.00 Hírek. 14.00 Humoros összeállítás. 14.30 Esztrádzene. 15.00 Hírek. 15.15 Rádiójáték. 17.00 Hírek. 17.45 A világ a mikrofonnál. 18.00 Kívánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 20.00 Hacsaturján II. szimfónia. 21.15 Zenés hétvége. 22.30 Hírek. 22.45 Tánczene. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADO: 8.10: Csárdások. 9.10: Szimfonikus költemények. 10.00: Hírek. 10.30: Könnyűzene. 10.55: Rádióiskola. 11.40: Tánczene. 12.00: Hírek. 12.15: Operarészletek. 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. 14.00: László Annié énekel. 15.00: Hírek. 15.10: Élőszöval-muzsikával. 16.50: Hét nap a külpolitikában. 17.00: Hírek. 18.30: Zenekari művek. 20.00: Esti Krónika. 20.25: Tamássy: Joe bácsi. 22.00: Hírek. 22.35: Táncoljunk. 24.00: Hírek. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA: PRÁGA: 13.20 Mesedélután. 14.05 Zenei újság. 15.00 A vasárnap sportja. 16.00 Hazai képeslap. 16.30 Smetana: Tábor. 18.00 Korunk zenéje. 18.30 Népdalok. 19.00 Hangos újság. 20.00 Rádiójáték. 22.00 Szórakoztató zene. 22.30 Hírek. 22.50 A Prágai Tavasz hangversenyeiből. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 7.45 Hírek. 9.00 Előszavak. 9.10 Ritmus és melódia. 9.50 Tudomány és technika. 10.00 összeállítás. 11.00 Kí- I vánsághangverseny. 12.05 Vonósművek. 12.30 Hírek. 13.00 Falurádió. 15.00 A vasárnap sportja. 16.00 Kívánsághangverseny. 17.00 Tánczene. 18.10 Zenés összeállítás. 19.00 Hangos újság. 19.40 Pillantás a nagyvilágba. 20.00 Rádiójáték. 22.00 Tánczene. 22.30 Hírek. 22.45 Éji zene. 23.55 Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ magyar nyelvű adásának műsora a 202.1, 233,3, 243,5 és 314.7 méteres hullámhosszakon HETF0 ?.00: Hírek, sporthíradó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Esztrádzene. 13.00: Ismerd meg hazádat. 13.30: Dalok. 13.50: Hírek. KEDD 7.00: Hírek, az ÜJ Szó vezércikke. 7,50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Tánczene. 13.00: Ezt olvastuk. 13.20: Csajkovszkij és Bartók műveiből. 13,50: Hírek. SZERDA 7.00: Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12 10: Hangos újság. 12.30: Szovjet együttesek műsorából. 13.00: Faluról falura. 13.30: Fúvőszene. 13.50: Hírek. • CSÜTÖRTÖK 7.00: Hírek, az ÜJ Szó vezércikke. 7.50: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Esztrádzene. 13.00: Üj könyvek. 13.30: Operettzene. 13.50: Hírek. PÉNTEK 7.00: Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Tánczene. 13.00: Iskolások műsora. 13.30: Iskolai énekkarok műsorából. 13.50: Hírek. SZOMBAT 7.00: Hírek, kommentár. 7,50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Sosztakovics operettjeiből. 12.30: Hírek. 12.40: Hangos újság. 13.00: Tánczene. 13.30: Nyitott szemmel. 14.00: Népzene. 14.30: Üzemeink életéből. 15.00: Mozgalmi dalok. 15.20: Irodalmi adás. 15.50: Hírek. VASÁRNAP 8.00: Hírek, az Üj Sző vezércikke. 8.15: Esztrádzene. 8.45: Tanuljunk szlovákul! 9.00: Magyar népdalok. 9,20: Meseműsor. 9.40: Pionírok műsora. 10.10: Mozgalmi dalok. 10.30: Nők félórája. 11.00: Vers. 11.02: Szülők Iskolája. 11.25: Barangolás zeneországban: Mahler Gusztáv életműve. 12.00: Egy hét a külpolitikában. 12.10: Zenés köszöntő. 13.00: Faluról falura. 13.30: Népdalfeldolgozások. 14.00: Zenés képeslap a Szovjetunióból. „OJ Szó", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának KOzpontt Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelősi Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava Gorkého u. 10. sz. Telefoni 537-16. 512-23, 335-68, 506-39, — főszerkesztő! 332-20. — titkársági 530-18, sportrovat! 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefoni 503-89. Előfizetési díj havonta 8.- Kis Terjeszti s Posta Hlrlapszoloálata. Megrendelhető minden oostahlvatalnäl M kézbesítőnél. Nyomát! Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. K-21'11635