Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-03 / 305. szám, péntek

Három szegény szabólegény r Ä. MATESZ egyik gyakori kritikusa a közelmúltban lehangoltan bizonygatta, hogy a bemutatókról írott kritika nem más, mint falrahányt, borsó. Felesleges minden szó, kár a fáradságért, nincs foganatja a bírá16 szónak, — magyarázta. Módfelett helytelennek tartom az ilyen „kár a szóért" véleményeket. Az októberi bemutató éppen azt igazolta, hogy a MATESZ együttese nem „reménytelen eset". Érdemes és kell vele foglalkozni. Van ebben az együttesben erő és lelkesedés. Ne essünk egyik végletből a másikba, a lelkesítő együttérzésből a lehangoltságba. Tegyük félre az előítéleteket. Mert ha az elfogultság bírál, egykönnyen a trécselés, a színházi pletyka színvonalára csúszik véleményalkotásunk. Az együttes munkájáról mondott bírálatok nem nélkülözhetik az objektivitást, és csakis így van értelme a bírálatnak, csakis így segít és ösztökél továbbhaladásra. Konkrétan ez azt jelenti, hogy minden bemutató megítélésénél szükség van a lehetőség és a követelmény józan egyeztetésére. Október 13-án az Idei évad második darabjaként, Babay József magyarországi szerző Három szegény szabólegény című művét adta elő a színház. A darab és szerzője már sokak előtt ismert, hisz a magyarországi színházak és a Kossuth-adó révén már jó néhány éve megismerkedhettünk vele. BABAY DARABJA mesejáték. A színház műsorfüzete fiataloknak ajánlja a művet, de véleményem szerint a felnőtt, az érett néző is okulhat belőle jócskán. Nem szívet-lelket rengető tragédia a Három szegény szabólegény, hanem könnyed,, szórakoztató, nevettető szép mese. A céhek koréban vagyunk. Selyem Péter, a szabólegénynek öltözött kedves leány útra kél, hogy szerencsét próbáljon széles egy világban, műhelyt keressen, mely befogadja és kenyeret ad|on kezébe. Útközben találkozik Posztó Mártonnal, akit idősebb testvére gonoszsága kimart a szülői házból. Rövid ismeretségük elég ahhoz, hogy egymásba szeressenek és örök hűséget esküdjenek. Márton azt ajánlja Selyem Péternek, hogy tartson Kassára, keresse fel a híres-neves Lénia mester műhelyét, aki nem más, mint saját testvére, a gonosz Barnabás. Így is történik. Selyem Péter Kassára indul, Posztó Márton pedig irányt vesz Prágának, hogy Jogi doktorátust szerezzen. Selyem Péter megy, vándorol. Útközben összetalálkozik két szabólegény társával, Cérnával és Pamuttal, így aztán hárman róják az utat Kassa felé. Három szegény szabólegény. Közben történik valami: a szerencse úgy hozza, hogy összeakadnak egy jóságos mesebeli öregemberrel, aki varázserejű cérnaorsót ajándék íz mindhármuknak. Mikor elválnak, az öreg lelkükre köti, hogy csak akkor vegyék igénybe az orsók segítséget, ha nagy bajba kerülnek. Végül is bejutnak Lénia uram nagyhírű szabóműhelyébe, ahol szemtanúi lehetnek egy készülő gazságnak. Posztó Barnabás, illetve Lénia uram, halálhírét kelti tulajdon testvérének, Mártonnak. Ezáltal ráveszi anyját, hogy a házat, a műhelyt és minden vagyonát Írassa az ő nevére, mint az egyetlen élő örökösre. Mikor ez megtörténik, Lénia uram már csak azon fáradozik, hogy örökösödését a törvény ls szentesítse. Megkörnyékezi és lefizeti a kassai bírót, hadd ütné rá a város pecsétjét a hamis okiratra. Hatvan aranyért és egy öltözék ruháért meg is teszi ezt a bíró. Ezt látva, összesúg a három szabólegény. Nem nézhetik tétlen ezt a gazemberséget. Katka, illetve Selyem Péter sürgetésére Cérna és Pamut Prágába indul, hogy mihamar hazateremtsék a kisemmizett fiatalabb testvért, Mártont. Már úgy látszik, minden fáradtságuk kárba vész, és győz a gonosz cselszövés, mikor megérkezik Mártonés izgalom keltő bonyodalom után megtörténik a leleplezés. A bíró lakol bűnéért. A tisztes céhmesterek ezután ifjabb Posztó Mártont választják meg Kassa város főbírájává, akihez szerelmesen szegődik élettársul Katka, a három szegény szabólegény egyike. ENNYI A TÖRTÉNET, ennyi a mese. Mese és mégis igaznak tűnik. Igaz mese. Manapság gyakran találkozunk olyan véleményekkel, amelyek a mesét, a mesemondást a pedagógia kelléktárába toloncolják. Pedig a mesemondás, a mesejáték is lehet művészet. Sajnos, ezt sokan nem így tartják. A mesében csupán a gyermeket, esetleg az ifjúságot nevelő pedagógiai eszközt látnak. Am ha jól meggondoljuk, egy-egy mese erkölcsi mélysége és tisztasága még az „olyannyira" kiművelt lelket is megmozgatja sokszor. Igaz, hogy szinte minden mesének van nevelői kicsengése, de ennél több ls a mese: pozitív erkölcsiség. A becsületességnek, a tisztaságnak lehet ugyan számtalan buktatója, de a végén mégiscsak az igazság győz a mesében. A mese nem más, mint az Igazságba vetett hit, az erkölcsi felemelkedés példázőja. A mesejáték alapkérdése:' hogyan, milyen művészi erővel fogalmazódik meg az erkölcsiség, az erkölcsi Igazság. Van igaz mese és van rossz mese. A rossz mesében a történésnek, a meserealitásnak, a meselogikának csupán másod, ese'leg harmadrendű szerepe van: a hangsúly, a nevelői hatás, az erkölcsi tanulság erőszakolt kidomborításán van. Ezek az ún. „tanmesék", előremondják a pedagógiai tanulságot. Egyszóval: kilóg a lóláb. A taesejátéknak csak úgy van érkölcsi, illetve művészi hitele, ha a történet valószínűség illúzióját kelti a hallgatóban vagy a nézőben. Másszóval: a 'anulság, az erkölcsi Intelem csak úgy ragad meg bennem, ha a mesét Igaznak Is tartom. Másképpen mesével nevelni, inteni vagy akár szórakoztatni, meddő fáradozás. Van Igaz mese és rossz mese. Babay mesejátéka, igaz mese. A meserealitás alapján bonyolított történetet igaznak tartja a néző. Következésképpen Igazságosnak mondja és fogadja el az erkölcsi szentenciát ls: a rossznak, a gonosznak el kell buknia. Ez Babay darabjának mondanivalója: az igazság győz, az igazságnak győznie kell. Sokat hallott erkölcsi igazság ez, mégsem tekinthető avultnak és elcsépeltnek. A mához ls szól, a mai ember számára is van mondanivalója. A jónak és rossznak művészi erővel bemutatott összecsapása alakítja, finomítja az emberek igazságérzetét, még akkor ls, ha mindez a meserealitás talaján zajlik. Babay darabja ízes, szép mesejáték, olyan mű, amely erkölcsi állásfoglalásra kényszeríti a nézőt. MUNK ISTVÄN rendezőnek meglepően jól sikerült a darab színrehozatala. A rendező szerintem okosan értelmezte Babay művét. A rendezés alapelvéül a mese kínálta Játékosságot tette. Ez a könnyed, mégis fegyelmezett és kézben tartott játékosság uralja az egész előadást. A rendező elgondolás realizálása révén válik színessé és sokrétűvé a színészek munkája is. Egy mondatban: Munk István rendezése egy részleteiben is átgondolt egységes játékstílust igyekezett érvényesíteni. Régóta most lehettünk ismét tanúi a rendezésben megnyilvánuló egységességnek is. összhangot éreztünk a darab légköre, a kosztümök és a színpadterv között. Az előadásnak ezek az elemei logikusan és szükségszerűen kiegészítették egymást. A nézőnek így harmonikus összkép alapján zavartalan művészi élményben lehetett része. Elismerés Uletí a színészeket ls. Örömmel nyugtáztuk a színészi munkának egy lassan, előrekapó vonását: a színészegyéniség kidomborodását az egyes alakításokban. Különösen a kulcsszerepekben érezhettük ezt. Itt ls elsősorban Ferenczy Anna színesen árnyékolt játékában. A színész is alkot és teremt. Ennek a törekvésnek csíráit figyelhettük meg Rozsár József, Várady Béla, Tóth László és Sipos Jenő alakításában ls. Az évad első két bemutatója reménytkeltő bizonyítványt nyújtott. Azon legyünk, hogy ezt a felfelé ívelést ne törje meg hullámvölgy. DOBOS LASZLÖ. Ä Valašské MeziHíi-i iparművészeti műhely dolgozói rendkívül szép, modern gobelineket készítenek, amelyek a külföldi kiállításokon is méltón reprezentálják a csehszlovák iparművészetet. Itt készülnek a hazánk határain túl is jól ismert kéziszövésű és kézzel csomózott szfinyegek. Ebben a műhelyben javítják a történelmi értékű régi gobelineket Í8. (Vének SvorCfkCTK felv). I 9 i Hétköznapi történet Ráncosképű öreg anyóka. Inkább túl a hetedik Ikszen, mint Innen rajta. A társalgóban kényelmes fotelben hátradőlve élvezi az embermagas, rakott cserépkályhából áradó kellemes meleget. Kinn a tágas kertben az őszvégi nap utolsó sugarai még langyossá teszik a levegőt, de a lombjukat vesztett, terebélyes faóriások alatt már csak itt ott tapossa a frissen hullott száraz leveleket egy-egy magánosan sétáló apóka. Az egykori főúri kastélyban berendezett nyugdíjas otthon legtöbb lakója Itt üldögél a társalgóban. Hiába, az öreg csontok ilyenkor már többre nézik a duruzsoló cserépkályhát az erejét vesztett égi tüzkorongnál. A töpörödött anyókával szemben hófehér arcú nénike foglal helyet. Egyik keze szórakozottan babrál az imént letett vaskos köteten, a másik a sétapálca fényezett kampóján nyugszik. Fejével az ablak felé mutat, melyen át a helyiségbe integetnek a csupasz ágak. — Itt van az ősz, itt van újra... — idézi mintegy magának a nagy költő verssorát, s fehér hajával bólogat hozzá. Az anyóka ábrándozásaiból, vagy talán szendergéséből ébredve felvette a beszélgetés vonalát. — Bizony itt van, beköszönt az ősz minden évben, meg minden emberhez. Amaz megérti a célzást. — Megöregedtünk, eljárt az Idő felettünk. De legalább elmondhatjuk, hogy nem hiába éltünk, és ' az ősz, a mi őszünk nem is olyan csúnya. S szeme mintegy bizonyságul végigrebben a berendezésen. A másik elmereng. Gondolatai a múltba szállnak. — Nem éltünk hiába!? — A megfakult ajkak közül elszálló szavak kijelentésnek is, kérdésnek ls, beillenek. A pergamenszínü arcon átfutó kesernyés mosoly felkelti a szomszéd érdeklődését. — Nem voltam férjnél, nincsenek gyerekeim, se más hozzátartozóm — mondja. — Mégis sok gyereket neveltem fel. Tanítottam. Szép nyugdijat kapok. Jól megélnék belőle máskülönben is. De nehéz magában az öregasszonynak, különösen ha bot nélkül — mint jómagam — egy lépést sem tud tenni. Jobb itt, az otthonban. Társaság is van, meg igazi gondviselés. A közvetlen szóra a másik is bizalmasabbá válik. — Nekem sincs senkiml Én sem mentem férjhez! Nyugdíjat se kapok sokat. Még szerencse, hogy itt eltartanak belőle. Ha másfajta világ lenne, bizony koldustarisznyát akaszthatnék a nyakamba! — Akkor maga nem volt alkalmazásban, nem dolgozott sehol? — firtatja az egykori tanítónő. — Dehogynem dolgoztam — mondja szinte méltatlankodva az anyóka. — Eladólánykorom óta a főtisztelendő úrnál voltam szakácsnő. Egyfolytában ló negyven éven át. — Akkor meg nagyobb nyugdíj illetné meg magát. Miért nem néz utána? — Utánanéztek már annak — hangzik a felelet lemondó kézlegyintés kíséretében. Azt mondták, hogy nem jár több, mért a főtisztelendő úr havi fizetést nem jelentett be nekem a biztosítónál. — No magát is jól becsapta a főtisztelendő úr! — szögezi le a tanítónő. — Ne tessék őt bántani — veszi védelmébe néhai gazdáját az • öregasszony. — Áldott jó ember volt a főtisztelendő úr! Nem ártott az a lénynek semI Nyugodjék békében szegény. GÁL LÁSZLÓ EL TUDJUK képzelni az életet házak nélkül? Nem, ugyebár. És el tudjuk képzelni az életet a házakban ajtók nélkül? Világos, hogy nem. Érdemes-e tehát néha az ajtókkal is behatóan foglalkozni. Itt ugyan csupán egyetlen ajtóról lesz szó, ám képviselje ez az egy 5zer és ezer más ajtó sorsát. Az ajtó, amelyről Itt szó esik, valaha szintén hűségesen teljesítette fontos és nemes hivatását. Később azonban mostoha végzet áldozatává lett: — befalazták. Valami furcsa szomorúság fogja el az embert egy ilyen befalazott négyszög láttán. Mintha valami erőszakosság történt volna, mint ha virágjában kiirtottak volna valamit. Az ajtó valaha az ebédlőt választotta el a vendégszobától, egy forgalmas utcán levő emeletes házban. Nagy, luxuslakás volt valaha, de ablakai a szemben levő üres telekre nyíltak. Ez az üres telek kitartóan szomorította az utca túloldalt, mint egészséges fogsorban egy hézag. Ahányszor arra jártam, mindig valami rossz sejtelem fogott el. Úgy éreztem, itt egyszer valami rossznak kell történnie. Előérzetem beteljesült: a szemközti házban befalaztak egy ajtót. Igaz, azóta az üres telken már egy háromemeletes bérház épült és ez határozottan megnyugtat, de mégis úgy érzem, írnom kell az ajtó utolsó napjairól. Ennek az ajtónak szomorú sorsa akkor teljesült be, midőn az érzékeny lakáshiány miatt elosztották a luxuslakást. Két szoba egy sokgyermekes család lakosztálya maradt, a vendégszobákból annak az állami fehérnemű-cégnek lettek hivatalhelyiségei, melynek üzlete a ház földszintjén székelt. Az egyik oldalon tehát reggeltől estig gyermekek sivalkodtak, a háziasszony fehérneműt mosott, sütött-főzött, veszekedés és szerelmi turbékolás tarkította a napi műsort. A másik oldalon a cég adminisztrációs élete zajlott, írógépek kopogásával, állandó telefonálással, hangos — és még hangosabb reklamációk monológjaival, a főnök basszushangjával, a titkárnő csicsergésével stb., "stb. ÉS A KÉT FRONT között hősiesen állta helyét az ajtó. Előbb csak beszögezték, később az egyik oldalról vitrinnel, a másikról rolós regállal barikádozták el. Reggelenként, ha a hivatali részben felberregett az iratszekrény rolója, a túlsó oldalon felébredtek a gyerekek és ijedt bőgésbe kezdtek A szomszédasszony piszkavassal zörgött az ajtó felső, fedetlen részén és átkiáltott: „Csendesebben, az Isten szakítsa magukra az eget...!" — Azok ott, a másik oldalon isendesen vihogtak és azért ls, ötször-hatszor lehúzták és felengedték az Iratszekrény redőnyét. A redőny pedig szolgálakészen berregett, hiszen a cég szolgálatában állt. Ezzel szemben, ha a másik oldalon elkezdték a szokásos reggel! lapszemlét, a szomszédasszony teljes erőre csavarta a hat plusz háromcsöves rádiót és ha amazok rendreutasították, a reggeli zenéhez saját koloratúrszólójával is Vladimír Kalitčuk: AZ AJTÓ hozzájárult. Megengedhette magának a saját lakásában, nemde? Hosszú hónapokban át folytatódott ez a fennkölt társasjáték, oly részletekkel tarkítva, hogy például a kifutott tej bűze tűrhetetlenné tette a levegőt a hivatalban, viszont a hivatalból állandóan átszüremlő feketekávé-bűztől gyakori szédülést kaptak a gyerekek, aztán megszokták és Samu, a legidősebb fiúcska, egyszer arra kérte a mamát, hogy olyan jó kávét főzzön reggelire, mint odaát azok a bácsik ... Csak az ajtó állt méltóságteljesen, csupán az éjjeli csendben reccsent meg néha, mintha dicső múltjára emlékezne. — Azután az összecsapások summázásaként a paragrafus következett. A villamosságban hétköznapi nyelven rövidzárlatnak hívják ezt a fázist, a hétköznapi életben — bíróságnak. Előbb a szomszéd perelte a hivatalt, aztán a hivatal a szomszédot és végtére a bíróság elítélte — az ajtót. Befalazásra, azaz halálra ítélte, mégpedig közös költségen, hogy a feleket ily módon serkentse összeférhetőségre. Az ajtó tehát az emberek perlekedésének lett martaléka. a sors kifürkészhetetlen: egyik kezével sújt, a másikkal simogat. Pont azon a napon, mikor a felek megkapták a bírósági végzést, az utca másik oldalán, az üres telken új lakóház alapjait kezdték ásni, tehát a dudvával benőtt „grund" szintén halálra lett ítélve. A BlRÖSÁGI VÉGZÉS úgy szólt, hogy a hivatal köteles gondoskodni az ajtó befalazásáról, csupán a költségek fizetendők közösen. Így a szomszédasszonynak a következő hetekben alkalma nyílt hallania, ahogy a hlvatalfőnök nap nap után különböző építészcégekkel folytatott elkeseredett telefonbeszélgetéseket. Végre, hetek múltán, azt az érthető és megnyugtató mondatott hallotta: „Tehát holnap biztosan jönnek, ugye? Na jó, köszönöm!" — Talán abban a percben, mikor a főnök letette a kagylót, odaát a túloldalon az első téglákat rakták a kőművesek az új ház alapjaira. — Azután elmúlt a holnap, meg a holnapután és az ördög tudja, hány nap múlt el még. Az Iratszekrény redőnye milliószor felhördült, az ajtó felső részén repedések keletkeztek a piszkavastői, a rádió orditásátöl odaát az agyak és a villanykörték majdnem repedeztek, a hivatal egyenesen e célra bűzlő spiritusz sokszorositó-gépet vásárolt, az élet tehát teljes tarkaságában virágzott tovább, míg végre — három ember érkezett a kommunális üzemből. Megvizsgálták az ajtót Innen ls, onnan is, beható és titokzatos megbeszélést folytattak a hivatalban is, meg a szomszéddal is. Itt is, ott is sokatmondóan bólogattak, hümmögtek és — elmentek. Odaát már állt az új lakóház földszinti része. Hosszú Idő múlva a hivatal ls, meg a szomszéd is új látogatókat kaptak a kommunális üzemből. Kalkulánsok jöttek, collstokkokat hoztak magukkal. Számadásokat végeztek ajtón innen, ajtón túl. Udvariasan megkérdezték a feleket, hogyan kívánják a falazást — az ajtó rámájába, vagy- a ráma eltávolításával? A szomszéd rámás falazást akarat, mert az olcsóbb, a hivatal ráma nélkül, mert az államnak semmi sem drága. A kalkulánsok türelmesen kalkuláltak így ls, meg úgy is, de miután a felek fél nap alatt sem tudtak megegyezni, eltávoztak és méghagyták, ha majd egyszer megegyeznek, üzennek, ők szívesen visszatérnek. A felek újfent utálattal beszögezték a megbontott ajtót, mindkét részről eltorlaszolták és kölcsönös megértéssel újra hozzáláttak a tej — és spiritusz-bűz gyártásához. Észre sem vették, hogy amott a túloldalon felhúzták az új ház első emeletét és vidáman húzzák a másodikat. ÉS MIUTÁN a kommunális-legények önmaguktól nem Jelentkeztek, a hivatal főnöke egy szép vasárnap délután — se szó, se beszéd —, személyesen tette tiszteletét a szomszédoknál és — halljad, világ! — békésen megegyeztek. Nem fognak többé perlekedni, nem és nem! A két frontot egyesítik és egyesített erővel beperelik a kommunális üzemet! Egy szó, mint száz, két hét múlva Idézést kapott a kommunális üzem. Meg a, felek is. Az ügy a szembesítés után a felek Javára dőlt el és a kommunális üzem azonmód fellebbezéssel élt. Ellenségesen váltak szét, mint a víz, meg a tűz. A hivatalfőnök a szomszéddal jobbra, a kommunális üzem képviselője balra. A szomszédéknál többé nem futott ki a tej, a spirituszsokszorosítót a raktárba hajították. És aznap, midőn a kőművesek befejezték a szembenlevő új lakóház harmadik emeletét s az ácsok hozzáláttak a tetőszerkezet építéséhez, egyszercsak, mint borús égből a nap, bekopogott az állami fehérneműcég hivatalába a kommunális üzem két munkása. Valami bírósági végzést mutattak, aztán a raktárban átöltöztek és az ajtót nem egészen fél nap alatt — befalazták. Ráma nélkfll és vesződés nélkül. AZ AJTÖ tehát mégis hősi halált halt. Én személy szerint csak abban találok vigaszt, hogy míg itt egy vén, kiszolgált ajtó-veterán pusztult el, addig amott, az utca másik oldalán százhúsz új ajtó született. Ford.: L—

y ÜJ SZŐ 5 * 1961. november 3.