Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-14 / 316. szám, kedd

A TITOKZATOS LEVÉLI 12 E6ÉSZ VÍR0S ttHI,EP E Í • — Két arany-és nyolc ezüstlakodalom ===== Irta: Alekszandr Nyikolajevics SŽABUROV vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse :!:"|SJsm egy szem lett x-*-^ könnyes a megha­— Azt mondja az alhadnagy űr: Atottságtól, amikor a vá „Tudod te azt, Rudolf, hogy a parti- £ rosi nemzeti bizottság — No és hogy volt azzal a kerü­leti párttitkárral? — Ez már később történt. A rend­őrök fülébe jutott, hogy felbukkant nálunk Ovrucsban a kerületi párt­titkár és izgatja a népet. Szaglász­tak is mindenütt, hogy honnan ered a hlr Képzelheti, ha rámtalálnak, irgalmatlanul felakasztanak. Egyszer estefelé kopogtattak. Ajtót nyitottam. Majd elájultam az ijedtségtől: az ő katonájuk állt kinn. Azt sem tudom, élő voltam-e vagy halott. Ö meg ba­rátságosan Így szól: „Üdvözletet ho­zok onnan, ahol teáztál. Parancsot kaptam, hogy mondjam meg neked: keresik a párttitkárt, és a hálójukba kerülhetsz Mielőbb tűnj el innen." A katona ezzel eltávozott. Gondol­koztam, törtem a fejem, nagyon meg­ijedtem a haláltól. Azután elindultam s mentem, amerre láttam... — Hát arról a tisztről többet nem tudott meg? — kérdeztem. — Hogy is tudhatna meg az ember? — mondta a nénike. — A mieink egy­más között Ivannak hívták, hogy ml volt az igazi neve, nem tudom. Pedig hallottam egyszer a vezetéknevét, de kiment a fejemből. Hiába, ne szólják meg már a feledős öregasszonyt. — És hogyan szólították őt, ml volt a rangja? — Ebben aztán már igazán nem is­merem ki magam ... Folytattam sétámat az őrség felé. Egy magányos házikónál a dombláb között Petrusenkoval találkoztam. Éppen Kovpaktól jött. — Ml van ott? —• mutattam a fe­jemmel a házikóra, ahonnan nagy jó­kedv hallatszott ki. — Szlovák katona szökött át hoz­zánk. Érdekes dolgokat mesél ezre­dük életéről. Mi is meghallgathat­nánk, nem? ...A ház tele volt emberekkel. Meleg levegő áramlott ki a nyitott ajtón, és gomolygott a pitvar many­nyezete alatt. Belépünk és megállunk a küszöbön. Ketten beszélnek. Az egyik a hozzánk átszökött katonáé, a másik Reva hangja. Az ő legényei fogták el a szlovák katonát. A par­tizánok háta eltakarta mindkettőjü­ket. Csodálkoztam, hogy milyen fe­szült figyelemmel hallgatják őket. Senki sem fordult felénk. Ügy látszik, őket is legalább annyira foglalkoztat­ja a szlovákok kérdése, mint bennün­ket, parancsnokokat. A tömeg kissé megmozdult, utat engedtek, s mi nagy nehezen előre­furakodtunk az asztalhoz. Reva to­vább húzódott, én meg melléje ül­tem. — Megszakítottam a beszélgetésü­ket. Maga valami érdekeset mesélt az elvtársaknak ... — Éppen azt meséli itt ez a le­gény — vág közbe Reva —, hogy még negyvenegyben át akart szökni a partizánokhoz. Hallgasd csak, Alek­szandr, milyen felháborítóan visel­kednek odaát a tiszt urak. Meséld csak el, Rudolf, az esetedet Cemba­lykkai. Rudolf összehúzta fakószínű sűrű szemöldökét, hátrahajtotta a fejét, mintha a gondolatait akarná rendez­ni és lassan beszélni kezdett: — Cembalyk az én volt parancsno­kom — itt rövid szünetet tar­tott. — Negyvenegyben történt. Hi­vatott és megkérdezte: „Rudolf, hány éves vagy te?" „Húsz, alhadnagy úr" — felelem. Akkor ő lesújtó pillantást vetett rám és kurtán ennyit mon­dott: „Kárl" No lám, még sajnál — fűszerezi Reva. Egy kis szünet után Rudolf foly­tatta: (3. FOLYTATÁS) • — „Miért?" — kérdem az alhad­nagyot. „Azért, — válaszolja —, mert korán meghibbant az agyad." „Nem értem" — mondom neki. Ö feláll, játszadozik a pisztolytáská­val, hozzám lép és azt mondja: „Hal­lottam, át akarsz szökni a partizánok­hoz." Nesze neked, elárultak, — gondoltam magamban. A félelemtől a torkom is összeszorult, gondolkod­ni ls képtelen voltam, egy szót sem tudtam kinyögni... Ö meg rám or­dít : „Miért hallgatsz, mit nézel rám, mint borjú az új kapura! Felolvasták nektek a szlovák állam hadügymi­niszterének parancsát?" Ahogyan az „államot" emlegette, minden elsöté­tült előttem. Nálunk Szlovákiában akkor emlegetik az „államot", ha olyan törvényt akarnak kisütni, ami­vel azután börtönbe dughatják, vagy halálba küldhetik az embereket. Elő­veszi az írást a páncélszekrényből és olvassa. A hadügyminiszter halálbün­tetéssel fenyegeti azokat, akik át­szöknek a partizánokhoz. Mi skkor nem nagyon ijedtünk meg a parancs­tól. Ha már egyszer valaki átszökött a partizánokhoz, kin akarják végre­hajtani az ítéletet? De most hinni kezdtem benne: tényleg itt a ^íalál. Az alhadnagy olyan kimért szigo­rú hangon olvasta a parancsot, mint­ha a halálos ítéletemet olvasta vol­na. Amikor befejezte, leült az asztal­hoz és kezébe vette az újságot, me­lyen Hitler képe éktelenkedett. Gon­doltam, most mondja ki a halálos ítéletemet a vezér nevében, de egé­szen más hangnemben kezdett velem beszélgetni. „Mit gondolsz, Rudolf,' megnyeri ez a Napoleon a háborút az oroszokkal?" Megint keringeni kez­dett minden a szemem előtt: Cemba­lyk is az újság, meg Hitler is... Ö pedig csak nevet és cigarettával kí­nálgat. „Gyújts rá," — kínálgat. Rá­gyújtottam, és lassacskán vissza fért a bátorságom. Eszembe Jutott a ci­gányasszony jóslata. „Nem tudom — alhadnagy úr. A tisztek erről nem beszélnek nekünk, de egy cigány­asszony megjósolta, magam is láttam. S elmeséltem neki hogy valakinek a felesége egyszer megkért egy cigány­asszonyt, jósolja meg a háború végét. A cigányasszony egy fekete kakast kért. „Akkor majd maguk is meg­látják az igazságot" — mondotta. — Az asszony el is hozta a feleste kakast, a cigányasszony meg kieresz­tette zsákjából a maga vörös kaka­sát. A fekete kakas mindjárt ráve­tette magát a vörösre. De még "nogy nekiiramodott! Felfújta magát, neki­ugrott, harciaskodott. A vörös Kakas meg csak védekezett. A fekete kifá­radt, hátra lépett, hogy kipihenje magát, de akkor a vörös kakas össze­szedte magát, és jól megtépázta a fekete taréját. Szétverte a fejét. A fe­kete el akart futni, de már nem volt ereje. Dőlt a nevetés az emberekből. Ru­dolf egyűttérzőn mosolygott. — Az alhadnagy úr is éppen így nevetett... — S mit mondott a cigányasszony? — Ezt az alhadnagy úr is kérdezte. Megmondtam, hogy a cigányasszony semmit sem mondott. Elvitte mind a két kakast s ment, amerre az út vit­te. Erre azt mondja az alhadnagy úr: „No, Rudolf, látom, maradt még az agyadban egy csepp ész", -- s újra ijesztgetni kezdett. Rudolf elhallgatott, rágyújtott és izgatottan folytatta: Mi sem maradunk adósak.. • Szép, új Iskolát kapott községünk. Gyönyörű, kétemeletes épület. Szép, tágas, világos tantermek... Öröm benne tanulni, tanítani. Ilyen szép iskoláról pár évvel ezelőtt még ál­modni sem mertünk volna. Hálával gondolunk mindazokra, akiknek mun­kája nyomán az új iskola felépült községünkben. Tanulóink köszönetü­ket és hálájukat azzal igyekeznek kifejezni, hogy jobban tanulnak. Még nagyobb igyekezettel kapcselódnak be a hulladékanyaggyűjtési akcióba is. Az elmúlt tanévben elsők voltunk a Nové Zámky-i járásban. Iskolánk 600 korona pénzjutalmat is kapott. Ebben a tanévben is gyűjtöttünk már 70 q vasat, 10 q papírt, 10 q ron­gyot és 40 kg rezet. Reméljük, hogy ez év végéig még sokkal több hulladék­anyagot sikerül gyűjtenünk. Meg kell emlékeznünk a szülői munkaközösség munkájáról ls. Az új iskola takarításánál nagyon sokat se­gítettek az édesanyák. Igazán szép és dicséretre méltó- dolog, hogy az zájárulnak. hogy a tavaszi munkála egész heti fárasztó munka után, va sárnaponként az Iskola rendbehozá­sában segítettek. Nem maradtak le az édesapák sem, akik a traktorállo­más dolgozóival karöltve az iskolá­hoz vezető útra kavicsot hordtak, hogy addig is, amíg elkészül a járda, ne járjanak a gyermekek sárban. Szülői munkaközösségünk munkája szolgáljon példaképül más községek szülői munkaközösségének. Reméljük, hogy a szülők és nevelők közös mun­kája elő fogja segíteni ifjúságunk helyes nevelését és a közös munka eredményeképpen további sikereket fogunk elérni. Csepregi Gizella, Kamenín Több pótalkatrészt A jícíni Agrostroj dolgozói, kötelezettséget vállaltak, hogy de­cember 23-ig teljesítik a gépgyár­tás évi tervét. Az év végéig így még több mint másfélmillió korona érték­ben gyárthatnak különböző berende­zéseket és pótalkatrészeket. Az öt­éves terv határidő előtti teljesítésé­hez a mezőgazdaságban azzal is hoz­tok megkezdéséig elegendő mennyi­ségű pótalkatrésszel látják el a szö­vetkezeteket. zánok agyonlövik az idegeneket? Sen-^elnöke a következő sza kinek sem hisznek. Akár foglyul ej-jvakat intézte a Jubilán­tenek, akár magad szöksz át, mind- ^sokhoz: egy. így is, úgy is agyonlőnek. £ A városi nemzeti bi­A kosztjuk sem a mi gyomrunknak-J^zottság köszönetét és el­váló. Varjakat, békákat esznek, ke-^Ismerését fejezem ki önöknek pél A Komárnói Városi Nemzeti Bizottság zsú­folásig megtelt terme vasárnap délután ked- ] ves, megható ünnépség színhelye volt. Tíz há- < zaspárnak tapsoltak a jelenlevők, közülük két ] pár arany,- nyolc pedig ezüstlakodalmát ün- ( nepelte. Nyár óta Komárnőban már má­mocsárban, lápon élnek.. Mit Son-f nnleára hálás Önöknek azért dőlsz, Rudolf, kibírnád-e vagy meg-í menny l P°'S ár a hálás Önöknek azért, döglenéi, ha átszöknél a partizánok-Jbogv oly szeretettel és türelemmel hoz?" „Nem tudom, alhadnagy úr, ^nevelték fel gyermekeiket, akik ha­még nem próbáltam." Hát jő, mond-^ zánk jó polgárai, jó dolgozói lettek, juk, hogy csodával határos módon T c , , x . . ., . . , , . életben maradnál. Egyszer a háború- ± Sok sok évlg tart0 h°ldogsagot kiva­r, 1, ; ,, A 1 l .í X _ 1.1 -t *?' 1 nyér helyett fenyőkérget rágnak, £ d amutató életükért. Városunk vala- sodízben emlékeznek meg ily ked­M ves ünnepség keretében a példás lakosokról, akik életűket sokkal nehezebb körülmények között kezd­ték, mint a mai új házasok, s még­is ennyi éven át kitartották egymás mellett. Az ünnepség méltó megrendezé­nak is vége lesz, hová mégy akkor? xnok Önöknek gyermekeik és uno- Séért a polgári ügyeket intéző akti­Haza? Hisz mindenüket elveszik atkáik körében! hozzátartozóidnak. Jegyezd meg: \ vát és a nőbizottságot illeti dicsé­ret. De a kedves megemlékezés Csehszlovákiát nem az oroszok fog- Ezutá n egyenként az elnöki asztal- fényéhez hozzájárultak a pionírok ják felszabadítani... Tudod mi voltához lép az öregecske, de még friss, az első világháború után? Nem tu- £ dod? A polgárháború idején sok cseh- •> I szlovák harcolt Oroszországban a vö- * rösök oldalán. Amikor a háború utánj; hazajöttek, koldustarisznya várta őket: senkinek sem kellett a munká­juk, sokat közülük be is börtönöztek. j'; és a CSISZ-tagok is, akik a jubi­lánsokat virág­csokrokkal és kul­turális műsorral örvendeztették meg. A két arany- és nyolc ezüstlako­dalmas házaspár számára felejthe­tetlen élmény ma­rad ez az ünnep­ség, hisz a boldog­ság érzése, — amint Rudolf Gá­lik, a városi nenv zetí bizottság el­nöke oly találóan mondotta — nem­csak az anyagi feltételekből fa­még éreztem, hogy velő van az agyam- ±ünneplőbe öltözött Kövér bácsi fele- kad, amelyeket szocialista társa­ban, de amikor eljöttem tőle már £ s égevel elmaradhatatlan botjara ta- dalműnk biztosít számukra, hanem i maszkodva Papp bácsi, azután Joachi- az emberről való gondoskodásnak, mék, Lelovicsék,KoniCekék, Herdi- az ember megbecsülésének je nagy őovék, majd aPálffy, a Csaplár, része van ebben, a Cztibor és a Búkor házaspár, hogy az emlék­könyvben aláírá­sukkal tegyék -Ki tudja, Hisz titokban kell tar-?!®! ék e^ t tff é „ a . . . ' . . _ . . . <5-mai nagy ese­Viszont a legionáriusok, akik Kol- •{> csak oldalán csatáztak, amint haza-X munkához i jöttek, kedvezményesen jutottak és nagy tiszteletnek örvend-jj tek. Gondold meg, téged bolseviknek <;, fognak tartani. Jól gondolt meg..." i „Meggondolonj, alhadnagy úr, — j mondtam. Ö erre megveregette a vál- Ä lamat és így szólt: „Látom, jó szlovák % vagy, csak kevés az eszed. Jól je- ? gyezd meg, amit mondtam neked, el­végre gondolkodó ember vagy te, nem pedig mozgó hústömeg." Ezzel 4 A 74 évex P aPP bác( i> aki C8a k három évvel ezelfttt ment el is engedett. Nagyon rosszul érez-1 Byugd li b a' """^éval, aranylakodalma napján, tem magam utána. Amikor hivatott, csak élettelen hústömeget éreztem a ^ helyén — fejezte be történetét Ru-; dolf. Petrusenko előrefurakodott az asz-1 tálhoz s megkérdezte Rudolfot: ; — Aztán vannak-e nálatok kommu-; nisták? taniuk, ha azok. A Gestapo most is valamilyen Repkint keres. Azt mondják, nagy ember, a Komintern-! tői jött. Petrusenko kifagatta Rudolfot, mit tud Repkinről, de nem tudta meg, amit akart. — Ha ismeri is valaki, akkor sem mondja meg — volt Rudolf vála­sza. Fordította: Lőriitez László­(Folytatása következik) .ményt. Az asztal ; körül élénk zsi­bongás minden ; egyes 'aláírásnál. >A házaspárokat * körülveszik gyer­»mekeik, unokáik, > barátaik, ismerő­*seik és munkatár­tsaik, virágokkal és í ajándékokkal hal­tmozva el őket. A 76 éves Kövér bácsi, aki 50 év alatt egy napra sem hagyta magára feleségét. 5 mmméok o A dolog úgy kezdődött, hogy Krívosík Péter kertjé­ben az egyik éjjel tolvajok jártak. Gyümölcsöt tán nem is vittek el sokat, de az egyik barackfáról letörtek két gazdagon termő ágat. . Ha már letörték, akkor az reccsent is. Ha meg recs­csent, akkor Bodrinak azt hallania kellett. Azért ház­őrző, hogy az ilyen zajt meghallja. Ha meg nem hallotta, akkor biztosan nem volt otthon. S miféle házőrző az, amelyik éppen akkor nincs otthon, amikor tolvajok járnak a kertben? Szegény Bodri meg is kapta a magáét. Egész nap nem jött elő. Este is csak messziről kerülgette a kony­haajtót. — Szemem elé ne kerülj! — fenyegette őt a békít­hetetlen gazda. — Mától kezdve én őrzöm a házat... meg a kertet is ... Ha már Bodriban se lehet megbízni, mi mást is te­hetne? Este vállára vetette a vastag pokrócot, megmarkolta a furkóst és kiballagott a ház melletti gyümölcsösbe. Ott a ribizlibokrok között leheveredett, összehajtogatott pokrócát a feje alá téve. Rágyújtani sem akart, nehogy elijessze a tolvajokat. Mert ő ma mindenáron tolvajt akart fogni... Azért egy Detvát a szájába vett és na­gyokat szippantott, mintha csak égne. Közben a fák lombjai közt ragyogó csillagokat nézte és próbálta megfejteni a csillagképeket, amelyekről még valaha az iskolában tanult. Így múlt az idő. Egy-egy csillag is eltűnt a fák lombját mögött. Az éj csendjét csak néha egy-egy földre hulló gyümölcs tompa puffanása törte meg. Azután újra csend. Öra, kettő telt-e már el, nem tudni. Krivosik Péter fülét valami nesz ütötte meg Félkönyökére támaszko­dott és mereven figyelt. A titokzatos zaj a szomszédos kert felől érkezett. Majd abban az irányban gyufa sercent, valami lángra kapott. Nemsokára kesernyés füstszag csapta meg az orrát. Később, akár valami ké­ményből, szikrák szálltak az ég felé. Valaki a szomszéd kertjében jár. Mindegy, egyelőre vár. Azután ha kell, szól a szomszédnak, jóban voltak ök. Kegyer János lakott a falu legvégén, Krivosikék mellette. Oly erősen bámult a sötétségbe, hogy a szeme is bele­sajdult. Kicsorduló könnyeit gyűrött, bagószagú zseb kendőjébe törölte. De a fel-feltörő szikrákon kívül semmi mást nem látott Egyszer azután az orrát csapta meg valami furcsa bűz. Lassan, mélyen szívta' a levegőt. Valami olyasfélét érzett, mint amikor téli napokon a tollfosztóknak kukoricát főznek. Annak van ilyen szaga! A szomszédnál tehát valami fő! Ilyenkor éjnek idején? Krivosíkot elfogta a kíván­csiság. Talpra ugrott és erősen megmarkolva botját megindult a szomszéd kert jelé. Két méternyi mély gödör. Hossza nem több három, szélessége két méternél. Tetején deszka, azon földré­teg. Az egyik sarokban apró rés, azon vezet ki a kat­lanház kéménye. A katlanház ajtócskája mellett kiszű­rődő fény tompa vörös színben vibrál a két kuporgó férfi arcán. • Kegyer vékony fahasábokat vet a tűzre. A katlan alját nyaldosó lángok bevilágítják a kis lyukat. Krívosík vékony deszkagyújtóst r tart a lángok fölé. Néhány pil­lanat múlva kihúzza és parázsló végéről egy-két szip­pantás után tüzet fog a Detva, amely órák óta szájában lógott éjjeli őrhelyén. A katlanban tompa zúgás hallik. Légmentesen záró fedőjéből spirálba csavart rézcső vezet kl egy hideg vízzel telt nagy fazékon át. A másik végén kristálytiszta folyadék csöpög szaporán egy befőttes pohárba, orr­csiklandó illatot árasztva. Kegyer kis poharat tart a cső alá. Amint megtelik, Krivosik felé nyújtja. — Tiszta cseresznye... Egy szemnyi cukor sincs benne. Krivosik a láng felé tartja, nagy szakértelemmel szemlélgeti, majd hirtelen felhajtja. — Hlihüuu ... Sziszeg, mint amikor az ember erős• paprikába harap. — Nos? —- Legalább hetven fok — törli meg a száját keze­fejével. Ojra csend. Csak a fahasábok pattognak, és a katlan­ból utat kereső pára sistereg a vízzel hűtött rézcsőben. A gödörben a Detva füstje és a cefre élesztős illata terjeng. — jó kis masina — tört meg a csendet Krivosik. — jó, — bólint a szomszéd. — Csak mi ketteft tu­dunk róla — és szomszédjára mereszti tekintetét. Krivosik mélyre szívja a cigaretta füstjét, s ahogy az a-tüdő rejtett zugaiban kavarog, agya lázasan dol­gozik. Lám, neki is ott az a sok barackja. A szebbjét eladja, de mi legyen az aprajával? Azért nem adnak semmit. A pálinka, az más. Azt megveszik. — Szomszéd/f nekem is lenne egy kis párolni va­lóm... Kegyer alatt megroppan az ülőhelyül választott fa­tönk. Nem tudja, kérdésnek vegye-e Krivosik szavait, ÜJ SZĎ 4 *19B1. november 14.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom