Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-30 / 301. szám, hétfő

A SzovjolnnižS Kowimwnista Parijának XXII. Rongrcssznsa Hruscsov elvtárs vitazáró beszéde az első három napirendi pontról (Folytatás az 5. oldalról) vezetőknek az emlékét, akik a személyi kultusz idején alaptalan üldözés áldozatai lettek. Ezt a javaslatot helyesnek tartjuk. Célszerű lenne megbízni a XXII. kongresszus által megMegakadályozzuk az önkény és A párt a személyi kultusz idején meg volt fosztva a normális élet lehetőségétől. Akik bitorolták a hatalmat, mentesültek a pártnak való beszámolás kötelezettsége alól, kikerültek a párt ellenőrzése alól. Ebben rejlett a személyi kultusz fő veszélye. A pártban mindenkor olyan helyzetnek kell lennie, hogy minden vezető tartozzék beszámolni a pártnak, szervezeteinek, s hogy a párt leválthasson bármely vezetőt, ha azt szükségesnek tartja. Most, a XX. kongresszus után a pártban helyreálltak a pártélet és a kollektív vezetés lenini elvei. A párt új programja és szervezeti szabályzata megerősíti azokat a tételeket, amelyek helyreállítják a pártélet lenini normáit és kizárják a személyi kultusz visszatérésének lehetőségét. Pártunk XX. kongresszusa elítélte a személyi kultuszt, helyreállította a törvényességet és követelte az elkövetett torzítások megszüntetését A párt központi bizottsága határozott intézkedéseket tett, hogy megakadályozza az önkény és a törvénytelenség visszatérését. Molotov, Kaganovics, Malenkov és mások pártellenes csoportja minden eszközzel ellenszegült e rendszabályok megvalósításának. A frakciósok megpróbálták kezükbe kaparintani a vezetést, letéríteni a pártot a lenini útról. Felkészültek, hogy leszámolnak azokkal, akik védelmezték a XX. kongresszus által megjelölt irányvonalat. A pártellenes csoport szétzúzásakor a csoport részvevői azt gondolták, hogy úgy Járnak el majd velük szemben, ahogy ők bántak az. emberekkel a személyi kultusz idején és ahogy ők akartak leszámolni azokkal, akik a pártélet lenini normáinak helyreállítása mellett szálltak síkra

B Jellemző beszélgetésem volt Kaganoviccsal. Ez másnap történt, a központi bizottság júniusi plénuma után, amely kiűzte a pártelleKülön kívánok beszélni Vorosllov elvtársról. Eljött hozzám, beszélt azokról a dolgokról, amelyeket átélt. Természetesen érthető az ő állapota. Csakhogy mi, politikusok, nem mehetünk egyedül érzelmeink után. Az érzelmek különfélék lehetnek, félre is „vezethetnek. Itt, a kongresszuson Vorosilov hallja a hozzá címzett bírálatot és olyan, mint akit agyonütöttek. De látni kellett volna őt akkor, amikor a pártellenes csoport kezet emelt a pártra. Akkor Vorosilov tevékeny volt, és mint mondani szokás, teljes vértezetben lépett fel, szinte lóhátról beszélt. A pártellenes csoport felhasználta Vorosilov elvtársat a központi bizottság elleni harcában. Nem véletlen, hogy a frakciósok őt választották ki, hogy találkozzék a központi bizottság ama tagjaival, akik a központi bizottság plénumának összehívását követelték. A pártellenes csoport úgy számított, hogy Vorosilov a maga tekintélyével hatni tud, a központi bizottság tagjaira, meg tudja ingatni szilárdságukat a pártellenes csoport elleni harcban. A központi bizottság tagjaival való találkozóra Vorosilov támogatójaként a pártellenes csoport kijelölte Bulganyint is, de Bulganyinnak nem volt olyan tekintélye, mint Vorosilovnak. A pártellenes csoport tagjai inkább Vorosilovban reménykedtek, mint a párt egyik legrégibb vezető emberében. Csakhogy ez se segített a frakciósokon. Felvetődik a kérdés, hogyan került Vorosilov elvtárs ebbe a csoportba? Néhány elvtárs előtt ismeretes, hogy a személyes viszony nem volt barátságos Vorosilov és Molotov, Vorosilov és Kaganovics, Vorosilov és Malenkov között. De annak ellenére, hogy ilyen viszony volt köztük, mégis egyesültek. Miért? Minek a talaján? Azért, mert a XX. pártkongresszus után féltek a személyi kultusz időszakában elkövetett törvénytelen cselekedeteik további leleplezésétől. Attól féltek, hogy felelniük kell a párt előtt. Hiszen köztudomású, hogy az akkori visszaéléseket nem csupán az ő támogatásukkal, hanem tevékeny közreműködésükkel követték el. A felelősségtől való félelem és az a törekvés, hogy visszahozzák a személyi kultusz időszakának állapotait — ez volt. az, ami egyesítette a pártellenes csoport részvevőit, annak ellenére, hogy személyi ellenségeskedés volt köztük. Vorosilov elvtárs súlyos hibákat követett el, Elvtársak 1 A XXII. kongresszus teljes erővel bebizonyította, hogy az egyetlen helyes irányvonal a XX. pártkongresszus irányvonala, a pártélet és az állami élet lenini szabályai visszaállításának és e szabályok továbbfejlesztésének, a párt vezető szerepe s a néptömegek alkotó aktivitása fokozásának irányvonala. A XXII. kongreszszus megerősíti ezt a jó irányvonalat. A párt programja és szervezeti szabályzata, a kongresszusi határozatok újabb biztosítékokat nyújtanak & személyi kultusz visszatérése ellen. választandó központi bizottságot, oldja meg pozitívan ezt a kérdést. Talán Moszkvában kellene emlékművet emelni, hogy megörökítsük az önkénynek áldozatul esett elvtársak emlékét. a törvénytelenség visszatérését nes csoportot a központi bizottságból. Kaganovics felhívott telefonon és ezt mondta: — Hruscsov elvtárs, évek óta ismerlek. Kérlek, ne engedd meg, hogy úgy bánjanak velem, ahogy Sztálin idején leszámoltak az emberekkel. . Kaganovics pedig tudta, hogyan számoltak le akkor az emberekkel, hiszen maga is részt vett ezekben. Ezt válaszoltam neki: — Kaganovics elvtársi Amit te mondasz, még egyszer megerősíti, milyen módszereket szándékoztok alkalmazni aljas céljaitok elérésére. Vissza akartátok taszítani az országot azokba az állapotokba, amelyek a személyi kultusz idején fennálltak, le akartatok számolni emberekkel Másokat is a saját mércétekkel mértek, de tévedtek. Mi szilárdan betartjuk és be fogjuk tartani a lenini elveket. Munkát kaptok — mondtam Kaganovicsnak —, nyugodtan dolgozhattok és élhettek, ha becsületesen fogtok dolgozni, ahogyan minden szovjet ember dolgozik. Ilyen beszélgetésem volt Kaganoyiccsal. Ez a beszélgetés is azt mutatja, hogy amikor a frakciósok csődbe jutottak, azt gondolták, hogy olyan elbánásban lesz részük, amilyenben ők részesítették volna a párt kádereit, ha sikerült volna megvalósítaniuk gyalázatos elgondolásaikat. De mi kommunisták, leninisták vagyunk, nem léphetünk a hatalommal való visszaélés útjára. Szilárdan pártos, lenini álláspontot képviselünk, bízunk pártunk erejében és egységében, a nép összeforrottságában a párt körül. Sok küldött felháborodással beszélt felszólalásában a pártellenes csoport tagjairól, tényeket Ismertetett bűnös cselekedeteikről. Ez a felháborodás érthető és indokolt. de én azért, elvtársak, úgy vélem, hogy vele más a helyzet, mint a pártellenes csoport más tevékeny részvevőivel, például Molotovval, Kaganoviccsal és Malenkovval. Meg kell mondanom, hogy a frakciósok ellen folytatott heves harc folyamán, a központi bizottság Júniusi plénumának elején, Vorosilov elvtárs, amikor látta, hogy a központi bizottság tagjai sziklaszilárd egységben összeforrva veszik fel a harcot a pártellenes csoporttal, nyilván öntudatra ébredt, s megérezte, hogy túlságosan meszszire ment. Megértette, hogy olyan efnberekkel tartott együtt, akik a párt ellen lépnek fel. S akkor elítélte a pártellenes csoport cselekményeit és beismerte hibáját. Ezzel valamelyest segített a központi bizottságnak. Elvtársak, nem szabad lebecsülni ez! a lépést, mert ez akkor támogatást jelentett a párt számára. Kiiment Jefremovics Vorosilov nevét jól ismeri a nép. Ennélfogva áz a tény, hogy Molotovval, Kaganoviccsal, Malenkovval és másokkal együtt részt vett a pártellenes csoportban, bizonyos hatást gyakorolt a politikában járatlan emberekre. Viszont kilépve ebből a csoportból, segítséget nyújtott a központi bizottságnak a frakciósok ellen folytatott harcához. Jó tettért jót várj, könnyítsük meg mi is az ő helyzetét 1 Vorosilov elvtársat élesen bírálták. Ez a bírálat helyes volt. Azért volt helyes, mert Vorosilov elvtárs nagy hibákat követett el, s a kommunisták nem ' feledkezhetnek meg erről. Én azonban úgy vélem, hogy figyelmeseknek kell lennünk Vorosilov elvtárs iránt, nagylelkűeknek kell lennünk hozzá. Hiszem, hogy ő őszintén elítéli és megbánja cselekedeteit. Kiiment Jefremovics Vorosilov sok évet megélt, sok Jót tett pártunknak és népünknek. Meg kell mondanom, hogy amikor a központi bizottság megvizsgálta Vorosilov elvtársnak azt a kérelmét, hogy egészségi állapota miatt mentsék fel a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöki tisztsége alól, a központi bizottság tagjai, hibái ellenére, meleg szavakkal beszéltek róla. A párt és az állam szolgálatában szerzett érdemeiért a Legfelsőbb Tanács elnöksége 1960 májusában a Szocialista Munka Hőse címet adományozta Kiiment Jefremovics Vorosilovnak. Azt hiszem, Kiiment Jefremovics velünk együtt tevékenyen harcolni fog pártunk ügyéért. Még magasabb szintre emelkedik a pártnak, a kommunista építés e nagy lelkesítő és szervező erejének szerepe. Szeretnék néhány szót szólni még egy kérdésről. Amikor pártunk központi bizottságának tevékenységéről van szó, sok kongresszusi felszólalásban, és gyakorta sajtónkban is, valamilyen különös hangsúly esik az én személyemre. Kiemelik szerepemet a párt és a kormány igen fontos intézkedéseinek végrehajtásában. Megértem a jő szándékot, amely ezeket az elvtársakat vezérli. De engedjék meg, hogy a legerőteljesebben hangsúlyozzam: minden nekem címzett dicséret lenini pártunk központi bizottságát, a központi bizottság elnökségét illeti meg. Nálunk egyetlen nagyszabású intézkedés, egyetlen felelős megnyilatkozás sem történt valakinek a személyes utasítására. Kollektív megvitatás, kollektív döntős eredménye minden ilyesmi. Ezt a zárszót is pártunk vezető kollektívája vizsgálta meg és hagyta jóvá. A kollektív vezetés, minden elvi kérdés testületi eldöntése ad nekünk nagy erőt, elvtársak. Bármilyen képességekkel rendelkezzék is ez vagy az a funkcionárius, bármennyi erőt fektessen a munkába, nem tud igazi és tartós sikert elérni a kollektíva támogatása nélkül, az egész pártnak, a nagy néptömegeknek az előirányzott intézkedések végrehajtásában való legtevékenyebb részvétele nélkül. Ezt valamennyiünknek jól meg kell értenünk és emlékezetünkbe kell vésnünk. A kommunista vezetőket az általuk vezetett tömegek tevékenysége teszi erőssé. Ha helyesen megértik és kifejezik a párt, a nép érdekeit, ha erejüket, energiájukat és életüket nem kímélve harcolnak ezekért az érdekekért, ha nagy és kicsiny dolgokban egyaránt elválaszthatatlanok a párttól, mint ahogy a párt elválaszthatatlan a néptől — az ilyen vezetőket mindig támogatja a párt, a nép. S az az ügy, amelyért az ilyen vezető harcol, szükségszerűen diadalmaskodik. Természetesen rendelkezni kell azokkal az A marxisták-leninisták határozottan szembeszállnak a személyi kultusz összes visszataszító jelenségeivel, ugyanakkor mindig elismerték és el fogják ismerni a vezetők tekintélyét. De helytelen lenne kiváltságos személy gyanánt kezelni egyik vagy másik vezetőt, valamiképpen elkülöníteni a vezető kollektívától és mérhetetlenül dicsőíteni. Ez ellenkezik a marxizmus-leninizmus elveivel. Ismeretes, milyen kérlelhetetlenül visszautasította Marx, Engels és Lenin azokat, akik érdemeiket dicsőitették. Márpedig egyszerűen nehéz felbecsülni a tudományos kommunizmus alapítóinak, Marxnak, Engelsnek és Leninnek nagy szerepét, és azokat az érdemeit, amelyeket a munkásosztály, az egész emberiség előtt szereztek. Az igazi marxistáktól, leninistáktól mélységesen idegen az öndicsőítés is, egye« személyiségek szerepének különleges hangsúlyozása, túlzott felnagyítása is. Az igazi marxisták-leninisták számára egyszerűen sértő, ha valaki hízelkedően ki próbálja őket emelni, el akarja őket szigetelni a vezető elvtársaktól. Mi, kommunisták, nagyra becsüljük és támogatjuk a helyes és érett vezetés tekintélyét. Meg kell óvnunk a párt és a nép által elismert vezetők tekintélyét. De minden vezetőnek meg kell értenie e dolog másik oldalát is, sohasem szabad kérkednie helyzetével, mindig jusson eszébe, hogy valamely tisztség betöltésével csak a párt, a nép akaratát teljesíti. A párt és a nép megbízhatja a legnagyobb hatalommal, de állandóan ellenőrzi is. Az a vezető, aki erről megfeledkezik, súlyos árat fizet e hibáért. Mondhatnám, megfizet még az életében, de a nép nem bocsát meg neki halála után sem, amiként Sztálin Elvtársaki Több mint egy évszázada harcol egymással két ideológia — a munkáosztály ideológiája, amelyet a tudományos kommunizmus marxista elmélete fejez ki, és a kizsákmányoló osztályok ideológiája, a burzsoá ideológia. Marx és Engels tanításéinak megjelenésével a munkásosztály, a legforradalmibb osztály hatalmas eszmei fegyvert kapott a felszabadulásáért, a társadalom forradalmi átalakításáért, a proletárdiktatúráért vívott harcban. Kezdetben a tudományos kommunizmus eszméit csupán a leghaladóbb értelmiség és a munkásosztály legfejlettebb rétegei értették meg. Nem volt könnyű a forradalmi tudat fejlődésének útja. Az új eszmék etterjesztése é3 elsajátítása sok nehézséggel járt, mert ezek az eszmék forradalmi harcra hívtak a kapitalista rendszer, a kegyetlen kizsákmányoló rendszer megdöntéséért. Ez a harc áldozatokat és lemondást követelt, hőstettekre buzdított a jövőért, amelyet még fel kellett építenie a kapitalizmus romjain. Felhívás volt ez kemény forradalmi osztályharcra, és ilyen harcra azok a bátor emberek voltak képesek, akik gyűlölték a kizsákmányoló rendszert és akiket áthatott a munkásosztály győzelmének bizonyosságába vetett meggyőződés. Erre az útra léptek a legkiválóbbak a kiválók közül, a forradalmárok legjobbjai és hallatlan nehézségekkel megbirkózva győztek. Hazánk munkásosztályának nagy szerencséje volt, hogy több mint félszázaddal ezelőtt az a párt állt forradalmi harcának élére, amelyet Vligyimir Iljics Lenin alapított. A párt második kongresszusán fogadta el első programját, amelyet Lenin tevékeny közremííködé sével dolgoztak ki. Ez a program a tőkések és a földesurak hatalmának megdöntését, a adottságokkal, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a párt ügyéért, a nép létérdekeiért folytatandó harchoz. Eszmei ellenfeleink, ellenségeink ugyanis mindenekelőtt éppen azokra a vezetőkre összpontosítják tüzüket, akik a vezető szervek köré tömörítve az aktivát, s ezen az aktíván keresztül az egész népet, az egyedül helyes lenini úton vezetik. Itt, a kongresszuson például sok szó esett arról, hogy mennyi elkeseredett energiát fejtettek ki a pártellenes frakciósok — Molotov, Kaganovics, Malenkov és a többiek — a párt lenini központi bizottsága ellen, és személy szerint ellenem. A szakadárok, szembeszegülve a párt XX. kongresszusán kidolgozott irányvonallal, a fő tüzet a nekik nem tetsző Hruscsov ellen Irányították. Miért Hruscsov ellen? Azért, mert Hruscsov került a párt akaratából a központi bizottság első titkárának tisztségébe. A frakciósok súlyosan elszámították magukat. A párt eszmeileg és szervezetileg egyaránt szétzúzta őket. Pártunk központi bizottsága rendkívül magas fokú politikai érettséget tanúsított és a helyzet valóban lenini megértéséről tett bizonyságot. Jellemző, hogy a központi bizottságnak a szó szoros értelmében egyetlen tagja, vagy egyetlen póttagja sem, a revíziós bizottságnak egyetlen tagja serr támogatta a szánalomra méltó szakadárcsoportot. személyi kultuszának elítélésekor is történi. Az olyan embert, aki megfeledkezik róla, hogy a párt akaratát, a nép akaratát köteles végrehajtani, tulajdonképpen nem is lehet igazi vezetőnek nevezni. Ilyen „vezetőknek" nincs helyük sem pártunkban, sem állami apparátusunkban. Természetesen egy-egy vezető posztot betöltő ember kezében több oknál fogva nagy hatalom összpontosul. De akit a párt és a nép helyezett vezető pozícióba, annak nem szabad visszaélnie hatalmával. A kongresszusi beszámolókban már szó volt azokról az intézkedésekről, amelyeket foganato-ítottunk és még foganatosítani fogunk, hogy soha többé ne éledhessenek fel a személyi kultusz torz jelenségei. Egy valamit azonban semmiféle paragrafussal nem lehet előre kikötni. A vezetők kollektívájának jól meg kell értenie: nem szabad hagynia, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyben bárkinek, akár a legérdemesebb embernek és a legnagyobb tekintélynek is módjában lenne nem törődni azoknak a véleményével, akik kiemelték őt. Nem szabad, elvtársak, egyszerűen nem lehet megtűrni olyan jelenségek felbukkanását és kifejlődését, hogv egy személy logos tekintélye átnő olyan formákba, amikor már ez a személy azt képzeli, hogy neki minden meg van engedve, hogy már nincs szüksége a kollektívára. Ebben az esetben esetleg már nem hallgat a hozzá hasonlóan vezető tisztségbe helyezett többi elvtárs szavára, talán kezdi elnyomni őket. Nagy tanítómesterünk, V. I. Lenin, határozottan szembelyezkedett ezzel, és a pártnak nagy árat kellett fizetnie azért, mert annak idején nem fogadta meg bölcs tanácsát. Legyünk Lenin méltó tanítványai ebben a fontos kérdésben is. munkásosztály, a dolgozó nép hatalmának megteremtését tűzte ki fő feladatul. Oroszország dolgozói 1917 októberében a marxizmus nagy eszméinek zászlaja alatt szocialista forradalmat hajtottak végre és saját kezükbe vették a hatalmat. Amikor azonban a dolgozó nép megszerezte a hatalmat, a világháborúban tönkretett gazdaságot kapta örökségül. Nagy nehézségekkel és megpróbáltatásokkal kellett megküzdenie és sok áldozatot kellett hoznia. Vissza kellett verni az intervenciósok támadását, el kellett fojtani a belső ellenforradalmat, létre kellett hozni az ipart, talpra kellett állítani a tönkretett és elhanyagolt mezőgazdaságot, helyre kellett állítani a közlekedést, meg kellett szervezni a kereskedelmet, véget kellett vetni a zűrzavarnak és az éhségnek. A munkásosztálynak világosan meg kellett értenie, hogy önfetáldozóan dolgoznia '.iell a holnapért, a jövendőért. Igen bonyolult, nehéz, de nemes feladat volt ez. Ennek megvalósításáért harcba lehetett vinni az embereket, akik hajlandók áldozatot hozni a jelenben, hogy gyermekeinknek és unokáiknak biztosítsák a Jobb jövőt. Pártunk a proletárdiktatúra megteremtése után elfogadta második programját, a szocializmus építésének programját, amelynek Lenin volt a megalkotója. A második program teljesítésének nagy eredménye volt a szocializmus teljes és végleges győzelme hazánkban, amely a hatalmas ipar, a nagyüzemi mezőgazdaság s az élenjáró tudomány és kultúra országa lett. Elvtársak 1 Most megkezdődött a nagy harc harmadik szakasza. Elfogadjuk a lenini párt harmadik programját, a kommunizmus építésének programját. Milyen messze jutottunk előre, mennyire különböznek a jelenlegi kö« (Folytatás a 7. oldalon) Vorosilov beismerésével segített a köpnti bizottságnak A kommunista vezetőt a tömegek támogatása teszi erőssé Nagyra becsüljük és támogatjuk a helyes vezetés tekintélyét A szocializmus már nem csupán eszme, hanem valóság ÚJ SZÖ 6 * 1961. október 30.