Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-30 / 301. szám, hétfő

A Szovfetnnio Kommnnista Pártjának XXII. kongresszusa Hruscsov elvtárs vitazáró beszéde az első három napirendi pontról (Folytatás a 3. oldalról) Iratokat küldenek nekem. Semmi okunk sincs arra, hogy kételkedjünk ezeknek az embereknek az őszinteségében, akik attól tartanak, hogy a nukleáris robbantások megfertőzik a légkört. Ezeknek az embereknek mi ezt mondjuk: Tisztelt barátaink, tisztelt uraiml A szocialista országok népei mindenkinél jobban szeretnék, hogy földünk mennyboltja derült és tiszta maradjon Azért élünk és dolgozunk, hogy a népek ragyogó jövőjét teremtsük meg, virágoskertté változtassuk e földet. Nekünk is, miként önöknek is, gyermekeink, unokáink, sőt, ükunokáink vannak. Nemcsak jelenükkel, hanem jövőjükkel is törődünk. Meg kell mondanom, tudósaink minden szükségeset megtesznek azért, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a kísérletek káros következményeit. De el kell végeznünk ezeket a kísérleteket, amikor az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Nyugat-Németország imperialistái nemcsak a szocialista vívmányok, hanem népeink ' megsemmisítésére is törnek. Ök nemcsak az atmoszféra megfertőzésével fenyegetnek, hanem az emberek millióit akarják megfosztani életüktől. A szovjet emberek a biztonságukat fenyegető reális veszélyt látva, rákényszerültek olyan intézkedések megtételére, amelyek a Szovjetunió és a szocialista országok egész közösségének védelmi képességét erősítik. Mint vezetők, nem bizonyulnánk méltónak beosztásunkra, ha nem tökéletesítettnénk minden védelmi eszközt, amely szükséges a szovjet állam biztonságához. őszintén sajnáljuk, hogy külföldön egyes becsületes emberek még mindig nem tudtak eligazodni a szövevényes nemzetközi helyzetben. Az imperialista propaganda humánus érzéseikre hivatkozva, arra használja fel ezeket az embereket, hogy fékezzenek bennünket a szükséges védelmi eszközök tökéletesítésében, s így könnyebbé váljék egy új háború előkészítése ellenünk. A Szovjetunió védelmét erősítve, nemcsak saját érdekfinkben, hanem minden békeszerető nép, az egész emberiség érdekében cselekszünk. Amikor a béke ellenségei erővel fenyegetnek bennünket, erőt, s méghozzá imponálóbb erőt kell és fogunk velük szembeállítani. Valamivel részletesebben akarok beszélni az olyan fontos elméleti és politikai kérdésekről, mint a modern imperializmus jellege és a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése. A különböző társadalmi és politikai rendszerű államok békés együttélése korunk igen fontos problémája. A földkerekség államai két különböző világrendszert — szocialista és kapitalista világrendszert — alkotnak. A modern tudomány minden fejlettsége mellett sem lehet részekre osztani a Földet és kiadni mindkét rendszernek a maga meghatározott helyét, hogy úgy mondjam, nem lehet elválasztani egymástól a két rendszert. Így hát a különböző társadalmi és politikai rendszerű államok együttélése történelmi tény. A két társadalmi rendszer között éles küzdelem, vita folyik azon, melyik rendszer a jobb, melyik teremt elő több értéket az ember javára. Hogyan kell hát megoldani e különböző rendszerek vitáját: háborúval vagy békés gazdasági versenyben? Ha nem azt tűzik ki feladatul, hogy az államok kölcsönös kapcsolatában felvetődő vitás kérdéseket háborús konfliktusok útján kell megoldani, ez azt jelenti, hogy elismerik a különböző rendszerű államok békés együttélését. Az egyes államok társadalmi és politikai rendje a nép belügye, maguknak a népeknek kell eldönteniük, mit akarnak, s ők el is döntik ezt a kérdést. Egyesek azért támadnak, vádolnak bennünket, mert szerintük leegyszerűsítjük vagy enyhítjük a nemzetközi viszonyok értékelését, mivel azt hangsúlyozzuk, hogy ma szükségszerű a békés együttélés. Azt mondják nekünk, hogy aki a békés együttélés mellett száll síkra, az állítólag nem értékeli kellőképpen az imperializmus lényegét, sőt, ellentétbe kerül az imperializmus lenini értékeléséivel. Mindenki jól ismeri az imperializmus klaszszikus meghatározását, amelyet Vlagyimir Iljics Lenin fogalmazott meg. Az Imperializmusnak e lenini meghatározása felfedi az imperializmusnak, mint a kapitalizmus utolsó szakaszának agresszív jellegét. Az imperializmus elszaklthatatlanul együtt Jár a háborúkkal, a világ felosztásáért és újrafelosztásáért, a népek leigázásáért és a monopoltőke Igájába való hajtásáért vívott harccal. Az imperializmus bármiféle kalandra kész. Az imperializmus lényegének ez az értékelése tökéletesen érvényes ma is. Pártunk nemhogy tagadná, hanem megerősíti ezt az értékelést. Ebből indul ki, amikor meghatározza politikáját, kidolgozza a forradalmi harc stratégiáját és taktikáját. Meggyőzően tanúsítja ezt az új programunk tervezete. De a párt, mivel az alkotó marxizmus-leninizmus talaján áll, egyszersmind köteles figyelembe venni az imperializmus lenini elemzése óta a világon történt nagy változásokat. Olyan időszakban élünk, amikor két világHa valaki ezt nem érti meg ma, majd megérti holnap. (Taps.) Még egyszer felhívjuk az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Nyugat-Németország és más országok vezetőinek figyelmét, hogy az lenne a legésszerűbb, ha felhagynának az „erőpolitikával'* és a hidegháború politikájával. A nemzetközi ügyekben a békés együttélés reális politikáját kell követni. Ez pedig annyit jelent, hogy számolni kell azzal a reális ténnyel, hogy bolygónkon a kapitalista világ mellett, sikeresen fejlődnek és évről évre erősödnek a szocialista világrendszer országai. Napjainkban ezt észre nem venni, ezzel nem számolni, egyszerűen nevetséges és rövidlátó dolog lenne. Az imperialistáknak nem tetszik, hogy a szocialista országok erősödnek és fejlődnek. Szeretnének korlátok közé szorítani bennünket, kioktatni, akár a gyermeket, hogyan éljünk jobban. Hiszen az imperialisták a szovjethatalmat törvénytelen gyermeknek tekintik. Sehogy sem tudnak beletörődni abba, hogy most már annyira felnőttünk, hogy nemcsak tanulunk, hanem sok mindenre megtaníthatunk másokat is. Amint látják, itt is a régi és az új ellentmondásaival van dolgunk. Persze, mi nem élhetünk és nem fogunk úgy élni, ahogyan ezt az imperialisták szeretnék, ök meg elégedetlenkednek, megfenyegetnek bennünket, majd adunk nektek a nádpálcával. Ám, ha ők pálcával rontanak nekünk, mi egész vesszőnyalábbal szállunk velük szembei Ha komolyan vesszük a dolgokat, akkor ésszerű lenne, hogy a különböző rendszerű államok békésen együtt éljenek, jószomszédi kapcsolatokat teremtsenek. Hisz a szomszéd nem az, mint a feleség vagy a férj, akik kölcsönös egyetértéssel választják egymást. A szomszédságot nem választják, nem a mi óhajunktól függ, ki a szomszédunk. A mi ha* zánknak például délen olyan szomszédja van, mint a jelenlegi Irán, amelynek vezetői korántsem folytatnak jószomszédi politikát. Ha tőlünk függene, minden bizonnyal kellemesebb szomszédot választanánk. Azt hiszem, hogy az iráni vezetők is jobban örülnének egy más szomszédnak. De a történelem úgy alakult, hogy országaink szomszédságba kerültek egymással. És ez ellen nem lehet tenni semmit, számolni kell a tényleges helyzettel. Nem szabad beavatkozni a szomszédok ügyeibe és nem szabad megengedni, hogy a szomszédok beavatkozzanak a mi ügyeinkbe. rendszer létezik, a szocialista világrendszer gyorsan fejlődik, és már nincs messze az az idő, amikor az anyagi javak termelésének területén is túlszárnyalja a kapitalista világrendszert. A szocialista világrendszer orszagaí a tudomány és a kultúra területén sok ágazatban máris jóval túlszárnyalták a kapitalista országokat. A szocialista világrendszer ma katonailag is erősebb az imperialista országoknál. Ilyen helyzetben nem szabad azt állítani, hogy az utolsó évtizedekben semmi sem történt és az égvilágon semmi sem változott. Ezt csak olyan emberek tehetik, akik elmaradtak az élettől, s nem látják a világ erőviszonyaiban történt nagy változásokat. Az imperializmus lényege, agresszív jellege tényleg nem változott. De már nincsenek olyan lehetőségei, amilyenek abban az időszakban voltak, amikor osztatlanul uralkodott. Ma az a helyzet, hogy az imperializmus nem kényszeritheti rá mindenkire az akaratát és nem folytathatja akadálytalanul agresszív politikáját. A világ felosztását, más népek leigázását célzó, hódító Imperialista törekvéseknek útját állja a szocialista világrendszer, elsősorban a Szovjetunió megingathatatlan ereje. Ez az erő korlátozza az imperialisták farkasétvágyát. A békeszerető országokban százmilliók harcolnak a békéért. Mindegyik nép a békéért száll síkra. Ez a fő, ezt kell megérteni. Hogy gondolatom érthetőbb legyen, mondok egy példát. A tigris ragadozó állat, és ilyen marad, amíg el nem pusztul. De mindenki tudja, hogy a tigris soha nem támadja meg az elefántot. Miért? Hiszen az elefánthús nyilván nem kevésbé ízletes, mint bármelyik más állatnak a húsa, és a tigris valószínűleg szívesen lakmározna belőle. De fél' megtámadni az elefántot, mert az elefánt erősebb a tigrisnél. Ha valamelyik vérszomjas tigris mégis megtámadja az elefántot, minden bizonnyal ott leli pusztulását, az elefánt agyontapossa. Az Afrika és Ázsia életéről szóló filmekben önök bizonyára már látták, hogy a királyok, a hercegek, a fejedelmek és más nevezetes személyiségek elefántról vadásznak tigrisekre. Tudják, hogy az ilyen tigrisvadászat veszélytelen. És ha folytatjuk ezt a hasonlatot, meg kell mondanunk, hogy a Szovjetunió, a szocialista tábor országai most erősebbek az imperialistáknál, mint ahogyan az elefánt erősebb a tigrisnél. Körülbelül ugyanez a helyzet az imperializmussal is: az imperialisták most nem annyira józan belátásból, mint inkább — ha szabad így kifejeznem magam — önfenntartás! ösztönből kénytelenek számolni azzal, hogy nem nyomhatnak el. nem rabolhatnak ki, nem igázhatnak le mindenkit büntetlenül. Azok a hatalmas erők, amelyek ma eltorlaszolják az imperializmus útját, arra kényszerítik az imperialistákat, hogy számoljanak ezekkel az erőkkel. Az imperialisták megértik, ha világháborút robbantanak ki, ebben elkerülhetetlenül elpusztul a népek szemében oly gyűlöletes imperialista rendszer. A szocialista világrendszer ma hatalmasabb, mint valaha. Magában egyesíti az emberiség több mint egyharmadát és ereje gyorsan növekszik. A szocialista világrendszer a világbéke nagy támasza. A különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének elve a jelenlegi körülmények között létfontosságú. Elvtársak 1 A központi bizottság beszámolójában, valamint a kongresszusi küldöttek felszólalásaiban sző volt az Albán Munkapárt vezetőségének hibás álláspontjáról, arról, hogy az Albán Munkapárt vezetősége harcot Indított XX. pártkongresszusunk Irányvonala ellen és olyan útra tért, amelyen haladva aláássa a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátság alapjait. A testvA-pártok képviselői felszólalásukban kijelentették, hogy osztják az Albán Munkapártban kialakult helyzet miatt érzett aggodalmainkat és hatáiozottan elítélik e párt vezetőinek veszélyes eljárását, amely ellenkezik az albán nép létérdekeivel, s káros az egész szocialista közösség összeforrottsága szempontjából. A kongresszusi küldötteknek és a testvérpártok képviselőinek felszólalásai meggyőzően igazolják, hogy pártunk központi bizottsága teljesen helyesen járt el, amikor elvszerűen és nyíltan jelentést tett a kongreszszusnak a szovjet-albán kapcsolatok rendellenességéről. Kötelességünk volt ezt megtenni mert sajnos, nem jártak semmiféle eredménnyel az Albán Munkapárttal való kapcsolataink rendezésére tett többszöri kísérleteink. Hangsúlyozni kívánom, hogy pártunk központi bizottsága a lehető legnagyobb türelmet tanúsította és minden tőle telhetőt megtett, hogy jó viszonyt teremtsen pártjaink között. Az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagjai ismételten próbáltak találkozni az albán vezetőkkel, hogy megvitassák velük a felvetődött kérdéseket. Még tavaly augusztusban kétszer is azt javasoltuk az albán vezetőknek, hogy találkozzunk egymással, de ők kitértek ezelől. A testvérpártok tavaly novemberi moszkvai tanácskozása idején ugyanilyen makacsul vonakodtak tárgyalni velünk. S amikor az SZKP Központi Bizottsága addig erőltette a dolgot, míg végül mégis létrejött a találkozó, Enver Hodzsa és Mehmet Shehu azt megszakította és olyan cselekményekhez folyamodott, amelyeket csakis provokációnak minősíthetünk. Az Albán Munkapárt vezetői tüntetően otthagyták a novemberi tanácskozást. Ezzel megmutatták, hogy nem óhajtják figyelembe venni a testvérpártok közös véleményét. Amikor pedig ezek után újra ajánlatokat tettünk a találkozásra, a véleménycserére, a nézeteltérések kiküszöbölésére, ők újra durván elutasítottak bennünket, s fokozták a pártunk és központi bizottsága ellen indított támadásokat és rágalomhadjáratot. Az Albán Munkapárt vezetői semmiféle eszköztől nem riadtak vissza, csakhogy eltitkolják népük elől az igazságot, eltitkolják, mit cselekszik pártunk és népünk. Albánia a szocialista tábor egyetlen országa, ahol nem közölték az SZKP programtervezetének teljes szövegét. A2 albán sajtó csak egyes részleteket közölt a tervezetből és szántszándékkal ferde képet adott pártunk tevékenységéről. Ez a tény már önmagában véve ls mindent elárul, hiszen még a kommunizmus ellenségei sem hallgathatták el programunkat. Tudjuk, miért titkolják el az albán vezetők az SZKP programját pártjuk és népük elől. Azért, mert úgy félnek az igazságtól, mint a tűztől. Pártunk programja szentség a mi számunkra, vezérlő csillagunk ez a program a kommunizmus építésében. Ha teljes terjedelemben közölték volna, az albán dolgozók meglátták volna, hol a rágalom és hol az Igazság, meglátták volna, hogy pártunk egész tevékenysége, pártunk tervei megfelelnek a népek létérdekeinek, közöttük a velünk baráti albán nép érdekenek is. (Hoszszan tartó taps.) A kommunizmus nyílt és álcázott ellenségei nemegyszer intéztek elkeseredett és aljas kirohanásokat nagy pártunk ellen. De nyíltan meg kell mondani, hogy nem emlékezünk olyan esetre, amikor valaki olyan szédítő gyorsasággal átállt volna az örök barátságot hirdető ömlengésekről és esküdözésekről a fékeveszett szovjetellenes rágalmakra, mint ahogyan ezt az albán vezetők tették. Nyilván arra számítanak, ily módon előkészíthetik a talajt, hogy jogot nyerjenek majd az Imperialisták könyöradományaira. Az Imperialisták mindig hajlandók kifizetni 30 ezüstpénzt azoknak, akik a kommunisták sorainak egységére törnek. Az ezüstpénzek azonban szégyenen és gyalázaton kívül soha semmi mást nem hoztak. (Taps.) Világos, hogy pártunk központi bizottsága nem tehetett mást: meg kellett mondania a kongresszusnak a teljes igazságot az Albán Munkapárt vezetőségének bűnös álláspontjáról. Ha ezt nem tettük volna meg, ők továbbra ts úgy állították volna be a dolgot, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága fél beszélni a párt előtt az Albán Munkapárt vezetőségével támadt nézeteltérésekről. Pártunknak, a szovjet népnek tudnia Ezt csak a reménytelen dogmatikusok nem értik, akik betanultak általános formulákat az imperializmusról és csökönyösen hátat fordítanak az életnek. Továbbra is Ilyen állásponton van a makacs Molotov. ö és a hozzá hasonlók nem értik meg a világhelyzetben végbement változásokat, az élet új jelenségeit, az események után kullognak, régóta fékké, teherré váltak. kell, hogyan viselkednek az albán vezetők. S a kongresszus, amely jogosult beszélni az egész párt nevében, foglaljon állást ebben a kérdésben, nyilvánítsa ki tekintélyes véleményét. Kongresszusunk hangsúlyozta, készek vágunk rendezni viszonyunkat az Albán Munkapárttal marxista-leninista elvi alapokon. Hogyan válaszoltak erre az albán vezetők? Közzétettek egy hangoskodó nyilatkozatot, amelyben mocskolják pártunkat s központi bizottságát. Csou En-laj elvtárs, a Kínai Kommunista Párt küldöttségének vezetője felszólalásában kifejezte nyugtalanságát amiatt, hogy kongresszusunkon nyíltan felvetettük az albán— szovjet kapcsolatok kérdését. Ahogyan mi értelmezzük, nyilatkoztából leginkább az az aggodalom csendült ki, hogy az Albán Munkapárthoz fűződő kapcsolataink jelenlegi helyzete befolyásolhatja a szocialista tábor összeforro ttságát. Mi osztozunk kínai barátaink nyugtalanságában, s értékeljük gondoskodásukat az egység megerősítéséről. Ha a kínai elvtársak erőfeszítéseket akarnak tenni az Albán Munkapárt és a testvérpártok kapcsolatainak rendezésére, e feladat megoldását aligha segítheti valaki jobban elő, mint a Kínai Kommunista Párt. Ez valóban javára válna az Albán Munkapártnak, megfelelne a szocialista országok egész közössége érdekeinek. Természetesen igaz, hogy a kommunistáknak úgy kell felépíteniük pártközi kapcsolataikat, hogy legkisebb rést se hagyjanak az ellenségnek. Sajnos, azonban az albán vezetők durván lábbal tiporták ezt a követelményt. M-Jtf régóta nyiltan támadják a XX. kongresszus vonalát, s tápot adnak a burzsoá sajtó legkülönbözőbb spekulációihoz. Nem mások, hanem az albán vezetők hirdetik úton-útfélén saját különleges álláspotjukat, külön nézeteiket, amelyek eltérnek pártunk és a többi testvérpárt nézetétől. Szemléltetően megnyilvánult ez az Albán Munkapárt IV. kongresszusán és kiváltképpen a legutóbbi időkben. Miért indítottak harcot az albán vezetők pártunk XX. kongresszusának határozatai ellen? Mit találnak bennük, ami pártütő? Először is az albán vezetőknek nem tetszik a sztálini személyi kultusznak és káros következményeinek határozott elítélése. Nem tetszik nekik, hogy határozottan elítéltük az önkényeskedést, a hatalommal való visszaélést, amit sok ártatlan ember megszenvedett, köztük a régi gárda neves képviselői is, akik Leninnel együtt megteremtették a világ első proletárállamát. Az albán vezetők nem tudnak ingerültség és rosszindulat nélkül beszélni arról, hogy mi örökre véget vetettünk annak a helyzetnek, amikor egy ember kénye-kedve szerint döntött pártunk és hazánk életének legfontosabb kérdéseiben. Sztálin már nincs az élők sorában, de mi mégis szükségesnek tartottuk leleplezni azokat a szégyenletes vezetési módszereket, amelyek a személyének kultusza közepette virágzottak. Pártunk ezt azért teszi, hogy hasonló jelenségek soha többé meg ne ismétlődjenek. Az ember azt gondolná, hogy a XX. kongresszus testvérpártoktól támogatott lenini irányvonalának támogatásra kellett volna találnia az Albán Munkapárt vezetőinél is, mert a személyi kultusz nem egyeztethető össze a marxizmus-leninizmussal. Valójában azonban az albán vezetők pajzsra emelték a sztálini személyi kultuszt, elkeseredett harcot Indítottak az SZKP XX. kongresszusának határozatai ellen, hogy letérítsék erről a helves irányvonalról a szocialista országokat. Természetesen, ez nem véletlen dolog. Mindaz, ami a személyi kultusz időszakában nálunk hibás volt, a legrosszabb formában jelentkezik az Albán Munkapártban. Ma már senki számára nem titok, hogy az albán vezetők erőszak és önkényeskedés árán vannak hatalmon. Az Albán Munkapártban, már hosszú Ideje rendellenes, káros helyzet uralkodik, amelyet az jellemez, hogy kegyetlen büntető intézkedések sújthatnak mindenkit, aki nem kedves a vezetőségnek. Hol vannak azok az albán kommunisták, akik megteremtették a pártot, akik harcoltak az olasz és a német fasiszta hódítók ellen? Majdnem valamennyien áldozatul estek Mehmet Shehu és Enver Hodzsa véres gaztetteinek. Az SZKP Központi Bizottsága több levelet kapott az albán kommunistáktól; a levélírók azzal a kéréssel fordultak hozzánk, tartsuk vissza az albán vezetőket attől, hogy elbánjanak az Albán Munkapárt legjobbjaival. A (Folytatás az 5. oldalon) A modern imperializmus jellege és a különböző társadalmi rendszerű államok békés együHéiése Pártunk mindent megtett, hogy jó viszonyt teremtsen az Albán Munkapárttal ÜJ SZÖ 4 * 1981- Október 30.