Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-27 / 299. szám, péntek

r

A Svavíetwmiá Kommnnista Pártján

ak XXII, kong

r m* 11 sa A tömegek eszmei nevelése minden kommunista szent kötelessége L lljicsov elvtárs felszólalása A szovjet népnek — mondotta beszéde elején — pártunknak három feladatot kell megoldania: gazdasági területen — a kommunizmus anyagi és műszaki alapjának megteremtését; társadalmi-politikai területen — a kommunista viszonyok kialakítását; ideológiai területen — az új ember, a kommunista társadalom emberének nevelését. Ez a három, mondhatni egy csomóba kötött feladat, szervesen összefügg egymással. Az új program az élet'uől fakadt Megalkotása ékesszóló bizonyítéka annak, hogy az alkotó marxista-leninista gondolkodás igazi központja a Szovjetunió Kommunista Pártja, annak központi bizottsága, az elnökség élőn Nylkita Szergejevlcs Hruscsovval, a központi bizottság első titkárával. Történelmileg mély értelmű az a tény, hogy a XXII. kongresszus megvizsgálja, mégpedig szerves egységben vizsgálja meg a párt tevékenységének eredményeit a legutóbbi hat év ben és az SZKP új programját. Valamennyien belátjuk, hogy azok nélkül a kolosszális változások nélkül, amelyek a legutóbbi években mentek végbe a pártban és az országban, a nélkül a roppant elméleti és gyakorlati építőmunka nélkül, amelyet a párt és lenini központi bizottsága a XX. kongresszus óta végzett, lehetetlen lenne Lenin nagy pártjához méltó programot kidolgozni. A XX. kongresszus óta a párt tevékenységének lényege a pártélet lenini elveinek és a lenini vezetési módszereknek visszaállítása és továbbfejlesztése. A lenini irányvonal diadala annak a kemény harcnak köfzönhetö, amely minden régi és elavult ellen, a határozottan elítélt személyi kultusz ellen folyt, annak a nagy munkának köszönhető, amely a személyi kultusz következm ínyeinek felszámolását célozta, végül köszönhető a frakciós pártellenes csoport szétzúsának. A személyi kultusznak súlyos következményei voltak a párt eszmei életében és az egész ideológiai munkában. Olyan helyzet alakult ki, hogy a pártban egyetlen embernek volt joga kimondani az utolsó szót az összes elméleti kérdésekben. Nem meglepő ezért, hogy Marx, Engels és Lenin műveit ténylegesen lefokozták, gyakorta szerfelett szubjektív, önkényes értékeléseket adtak a marxizmusleninizmus különböző tételeiről, sőt, egész művekről. A személyi kultusz ideológiája antileninista ideológia, amely lényegében romboló. Vajon nem ennek következménye volt az elmélet veszélyes elszakadása a gyakorlattól? Szavakban — esküdözés a marxismus-leninizmus iránti hűségre, az elmélet és a gyakorlat összekapcsolását sürgető felhívások, a valóságban pedig — szűk látókörű dogmatizmus és korlátoltság, engesztelhetetlenség a friss gondola tokkal, a fris szavakkal szemben. Szavakban — hangzatos nyilatkozatok a néptömegek szerepéről, a valóságban — a társadalomtudományok és az egész ilsológiai munka alárendelése egy hamis célnak, egyetlen ember marasztalásinak. Nem véletlen, az hogy évtizedeken keresztül nem jelent meg nálunk valamennyire is számottevő politika' gazdaságtani, filozófiai, történelmi munka, Az elmélet és a párttörtériet főbb fejezeteiről csak a személyi kultusz következményeinek leküzdése után siVorült marxista-leninista munkákat alkotni. Önök közül nyilván sokan emlékeznek N. Sz. Hruscsov elvtársnak arra a cikkére, amely 1951 máciusában Jelent mt- a Pravdában a kolhozfalu fejlesztésének időrzerű feladatairól. A cikk új elvi tételeket tartalmazott a mezőgazdaság fejlesztéséről, bátran és nyíltan felvetette a kolhozépítés nehéz kérdéseit Ezt a cikkett mély emberiesség, a kolhozparasztság szükségleteiről valő gondoskodás hatotta át. A cikk azonban kiváltotta a ,legmagasabb haragot", Miért? Kiderült, hogy a cikk „nem tetszett" Sztálinnak Rendkívül türelmetlenül és ingerülten fogadta Nekem, aki akkoriban a Pravda főszerkesztője voltam, politikai éretlensöget tulajdonították. Már másnap javasolták a szerkesztőségnek, hogy adjon ki úgynevezett „helyesbítést". Ez megér annyit,' hogy teljesen ismertessem a XXII pártkongresszus előtt. „A szerkesztőségtől. Hibakiigazítás. A szerkesztőség figyelmetlensége folytán a Pravda tegnapi számában N. Sz. Hruscsov elvtárs „Építkezés és jólét a kolhozokban" cikke mellől elmaradt a szerkesztőségnek az a megjegyzése, hogy N Sz. Hruscsov elvtárs cikkét vitacikkjelleggel közöljük. Ez a közlés a hiba helyreigazítását, célozza." Nem, elvtársak, a cikk teljesen helyes volt. Lenini alkotó szellem, a kolhozrendszer felvirágoztatásáról való gondoskodás hatotta át. A szerkesztőség magától értetődően semmiféle megjegyzést nem akart hozzáfűzni. Ezért sehonnan, semmi nem maradt el. Egyszerűen az ép értelem „maradt el" azoknál, akik nem ismerték az életet, elszakadtak tőle és minden friss gondolatot sértésként, saját személyi tekintélyük elleni merényletként fogadtak. És hogy alakultak az események tovább? Elkészült a központi bizottság zári levelének tervezete, amelv dörgedelmes, rendkívül Ingerült hangnemben a szó szoros értelmében megsemmisítésnek vetette alá a cikket. Malenkov, ennek a szégyenletes okmány nak a sugalmazója, ugyancsak elvetette a sulykot. Világos volt, hova r.karnak a levél kezdeményezői kilyukadni Bizonyítékok he lyett — ilyen természetesen nem is volt —, ez az egész úgyneveztt okmány a cikket lehurrogó ilyesféle megjegyzésekből állt: „el kell ítélni, mert antimarxista", „el kell ítélni, mert káros", „el kell Ítélni, mert hibás" stb. Az élet megcáfolta ezeket a megalapozatlan, rosszindulatú támadásokat. A központi bizottság visszavonta a Pravda cikke ellen felhozott téves vádakat. Ma csak ezért kell minderre visszaemlékeznünk, hogy megmutassuk, milyen fal torlaszolta el az életből és a kor követelményeiből eredő minden friss, alkotó gondolat útját. Ma pártunkban valóban alkotó légkör alakult ki. A központi bizottságnál minden értékes . kezdeményezés támogatásra talál tíz a lenini munkastílus, a lenini munkaszellem. Az elméletben a személyi kultusz — lényegében kísérlet arra, hogy az elméleti problémákat rendeletekkel, adminisztratív úton oldják mag. Ez — visszaélés a hatalommal az elmélet területén. Megemlítek még egy példát. Egy könyvvel kapcsolatban elkövetett durva Snkényről van szó. Ez a könyv megpróbálta elemezni a Szovjetunió gazdasági helyzetét a Honvédő Háború időszakában — a könyv P. A Voznyeszenszkij müve. Ne beszéljünk a könyv érdemeiről és fogyatékosságairól — vannak benne hiba!; hiányosságok. De köztudomású, hogy a könyvben voltak friss gondolatok és fontos következtetések is a szovjet gazdaság fejlődéséről, mégpedig hazánk legfontosabb Időszakára — a Nagy Honvédő Háború időszakára vonatkoztatva. Ezt a könyvet még kézirat formájában Sztálin ceruzával kezében végigolvasta és megjegyzéseket tett, sőt, néhán; betoldást is eszközölt. S mi több, a könyvet Sztálin-díjjal tüntették ki. A könyvet tanulmányozni kezdték,' de azután egyszerre antimarxistáknak és tudományellenesnek nyilvánították A szerző élete tragikusan végződött. Ml történt? Az történt, hegy Voznyeszenszkij könyve „az elmélet istenének" elégedetlenségére népszerűvé vált a közgazdászok és a diákság körében. Egyes közgazdászok ráadásul buzgón dicsérték ls a könyvet, új, alkotó vonásokat találtak benne Ez elegendő volt ahhoz, hogy a könyvet elkobozzák és ilyen úton vessenek véget az elméleti igazságok „tisztázásának" a szovjet közgazdaságban, a szocializmus politikai gazdaságtanának megalkotásában. Vajon arra tanított Vlagyimir Iljics Lenin, hogy az elméleti munkát ilyeténképpen kell folytatni a pártban? Nem. Lenintől teljesen idegen volt az a gondolat, hogy bármiféle hatalmaskodás szerepet látszhassák a,

z elméletben; szenvedélyesen védelmezte és fejlesztette a marxista elméletet, •lesen bírálta az elvi hibákat, s gondosan ápolta mindazt, ami ésszerű és helyes volt a marxista elmélet fejlesztésében. A személyi kultusz időszakában teljesen megmagyarázhatatlan dolgok történtek: törölték a tudományból a legnagyobb tudó:- s neveit. Ilyen sors érte például M. N. Pokrovszkljt, a tekintélyes marxista történészt, az Idős bolsevikot. Igaz, mind tudományos, mind politikai tevékenységében akadt nem kevés hiba. Ámde köztudomású, hogy Pokrovszkij a marxizmust védelmezte és igen Jelentékenyen hozzájárult hazánk történelmének kidolgozásához. Nagyon tanulságos, hogyan értékelte Vlagyimir Iljics Lenin Pokrovszkij munkáit, s elvi alapon baráti módon hogyan bírálta és irányította őt. Vlagyimir Iljics Lenin 1920. december 5-én levelet írt M. N. Pokrovszkijnak. Engedjék meg, hogy idézzem ezt a nagyszerű levelet: „Szívből gratulálok sikeréhez: roppantul tetszett nekem az ön új könyve: »Az orosz történelem dióhéjban.® (Zárójelben megemlítem, hogy ez az a könyv, amely az antimarxistának bélyegzett könyvek között szerepelt. — L. lljicsov.) Eredeti a felépítése és a stílusa. Rendkívül érdekes olvasmány. Véleményem szerint le kell majd fordítani az európai nyelvekre. Engedje meg, hogy egy kis megjegyzést tegyek. Ahhoz, hogy tankönyv legyen (márpedig azzá kell lennie), ki kell egészíteni időrendi mutatókkal. Megmagyarázom elgondolásomat; ilyenformán gondoltam: 1. egy oszlopban kronológia; 2. egy oszlopban a polgári értékelés (rövldenj; 3. egy oszlopban az ön marxista értékelése, könyvs oldalszámainak a megjelölésével. A tanulóknak ismerniük kell az ön könyvét is, a mutatót is, nehogy tudásuk felületes legyen, hogy ismerjék a tényeket, hogy megtanulják összehasonlítani a régi tudományt az újjal," (Lenin Művel, 36. kötet, 544. oldal.) Lám, milyen barátian és milyen igényeket támasztva beszélgetett Vlagyimir Iljics Lenin a tudósokkal I Vajon ehhez a lenini értékeléshez miféle köze van azoknak a súlyos vádaknak, amelyeket a személyi kultusz Idején M. N. Pokrovszkij ellen emeltek? Az elmélet, a társadalomtudományok nem fejlődhettek eredményesen a személyi kultusz légkörében. így vetődött fel a kérdés: vajon az elmélet a Jövőben lépést fog tartani az élettel és megvilágítja a gyakorlat útját, avagy megcsontosodik? A XX. kongresszuson a párt a marxizmus-leninizmus alkotó fejlesztésének javára döntötte el ezt a kérdést. A kongresszus újítói vonala Molotov, Kaganovics, Malenkov, Sepilov és társaik pártellenes csoportjának heves ellenállásába ütközött. Nemcsak a politikai, gazdasági kérdések megoldásában ellenezték a lenini elvek visszaállítását. Ami az ideológiai és az elméleti problémák megoldását illeti, begyepesedett dogmatikusoknak bizonyultak. Ml mások ts lehettek volna, ha nem ismerték az életet, évtizedekig kl sem mozdultak; valójában nem Ismerték sem az elméletet, sem a gyakorlatot. Pedig mindegyikük a teoretikus szerepére tartott igényt. Nagy látókörű „teoretikusnak" számított körükben Molotov. Emlékezzünk csak vissza az 1957-es eseményekre, amikor a pártellenes csoport nyílt támadásba ment át a központi bizottság ellen. Molotov éppen ekkor jelentette meg a központi sajtóban Leninről című mesterkélt cikkét. A cikk a szerzőt szándékosan a leninizmus „monopolistájának", leninistának, vezérünk barátjának és harcostársának tünteti fel. A szerző leninizmusra oktatta ki a pártot. S tette ezt az a Molotov, aki nyilvánvalóan szakított a leninizmussal. 1960. április 18-án Molotov V. I. Lenin születése 90. évfordulójának alkalmára cikket küldött a Kommunyiszt című folyóirat szerkesztőségének. Ez volt a címe Vlagyimir Iljics Leninről. Gondoljuk meg, hogy a cikk a pártellenes frakciós csoport eszmei, politikai és szervezeti szétzúzása után Íródott. A szerkesztőség nem közölte. Helyesen tette, mert a cikken rajta volt annak a dogmatikus álláspontnak a bélyege, amelyet pártunk XX. kongresszusa nemcsak politikai és gazdasági tekintetben, hanem elméleti vonatkozásban ls elítélt. A cikkben egyetlen szó sem esett a pártellenes frakciós csoport aknamunkájáról. Mintha ez a csoport nem is létezett volna. A cikk eltorzított képet adott a külföldi Intervenció és a polgárháború által előidézett 1921. évi nehézségekről. Azt a benyomást Keltette, mintha a hazánk átélte nehézségek a szocialista fejlődés útjára lépő többi ország számára is elkerülhetetlenek lennének. A cikk revízió alá vette a XX. pártkongresszusnak a nemzetközi viszonyokra vonatkozó tételeit. A második világháború után kialakult új erőviszonyokat illetően lebecsülte a szocialista tábor államainak, elsősorban a Szovjetuniónak a növekvő erejét, továbbá a tőkésországok néptömegeinek megnövekedett politikai aktivitását, elvetette azt a tételt, hogy napjainkban már megvan a világháború elhárításának reális lehetősége. Vagy nézzük Kaganovicsot. Beszédei rendszerint tele voltak elemi hibákkal, de ő is teoretikusnak képzelte magát. Határtalan buzgalommal fokozta Sztálin személyének kultuszát. ö javasolta, hogy „az elmélet új korszakának megjelölésére" vezessék be a marxizmus-leninizmus fogalma helyett a „sztálinizmus" fogalmát. Malenkov főközgazdász pedig azt az antileninista állítást hangoztatta, hogy a nehézipar elsődleges fejlesztése nem kötelező. Sepilov, behódolva és hízelegve, nyíltan és otrombán meghamisította a marxizmust. Sztálinnak tulajdonította ama törvény felfedezését, amely szerint a termelési viszonyok okvetlenül megfelelnek a termelőerők jellegének, holott minden diák ismeri e törvény felfedezőjének nevét. Sztálin kénytelen volt kijelenteni, hogy nem ő, hanem Marx tárta fel ezt a törvényt. Az alkotó marxizmus-leninizmustól valő eltávolodás a frakciós csoportot arra a kalandor kísérletre indította, hogy megpróbálja eltéríteni a pártot a lenini útról. Mindenkinek, aki tudni akarja, melyek a pártélet lenini törvényei, az eszmei harc folytatásának törvényei, megmondhatjuk: nézzék meg, hogyan Járt el pártunk, a központi bizottság, Nylkita Szergejevics Hruscsov a pártellenes csoporttal szemben. A párt leleplezte és eszmeileg szétzúzta ezt a csoportot, s az eszmei harc lenini elveit követve leváltotta ugyan vezető állásukból a csoport tagjait súlyos pártellenes bűneikért, de meghagyta őket a pártban, munkát adott nekik, mivel kijelentették, hogy beismerik hibáikat. És ml történt? Nem kevés Idő telt el. Az élet kimondta a maga szavát. Ki kételkedhetnék ma abban, hogy a XX. pártkongresszuson kidolgozott irányvonal a lenini Irányvonal volt és ma ls az! Hazánk ezt az irányvonalat követve olyan sikereket ért el, amelyektől ellenségeink szívében megfagy a vér, olyan sikereket, amelyek barátainkat örömre és alkotó lendületre serkentik. Ha ezekben az emberekben, akik még párttagnak tekintik magukat, egy cseppnyi lelkiismeret ls maradt, azt kellett volna mondaniuk a pártnak: az évek és az élet megmutatták, hogy álláspontunk mélységesen káros és téves volt, a párt és lenini központi bizottsága helyes politikát folytatott és hazánk nagy sikereket ért el. ök azonban semmi effélét nem mondtak a pártnak. Minden alapunk megvan azt mondani, hogy a frakciósok nem ismerték be nézeteik antileninista lényegét, nyilatkozataik hamisak és képmutatók voltak. Bennem, mint párttagban, mint a XXII. kongresszus küldöttében, éppúgy, mint az itt felszólalt más elvtársakban, felvetődik a kérdés: méltóak-e az eszmeileg leleplezett és szervezetileg szétzúzott pártellenes csoportosulás részvevői arra a nagylelkűségre, amelyet pártunk tanúsított irántuk? Nem, nem méltóaki Az, aki a lenini- párt ellen irányuló, kuliszszák mögötti intrikák és mesterkedések útjára lépett, aki megmakacsolta magát hibáiban — viselje, a felelősséget a párt és nép előtt. Népünket, a kommunisták nagy pártját nem állította meg, nem állíthatta meg sem a személyi kultusz, sem a frakciósok pártellehes intrikái és mesterkedései. A szovjet nép biztosan halad előre, győzelemről győzelemre. Pártunkban nincs többé talaj a személyi kultusz létrejöttéhez. Az a legfontosabb, hogy a vezetők tevékenysége a párt és a nép ellenőrzése alatt áll, a párt és a nép bízik bennük és követi őket. Pártunk programtervezete tovább fejleszti a kollektív vezetés lenini elveit, előírja a párt vezető kádereinek rendszeres felújítását, a vezetők tömegkapcsolatainak megerősítését. A vezetők, nagyok vagy kicsik, csakis munkájukkal, energiájukkal, alkotó gondolkodásukkal vívják ki tekintélyüket a népnél. Ez a tekintély szükséges sikeres előrehaladásunkhoz. Helytelen és káros lenne összekeverni a vezetők tekintélyét a személyi kultusszal. Engedjék meg, hogy emlékeztessek Lenin néhány fontos útmutatására. „A marxisták — írta V. I. Lenin — nem tehetik magukévá a radikális intellektue'ek szokásos álláspontját annak álforradalmi elvontságival egyetemben: »Nincsen szükség semmiféle tekintélyre«. Nem. A munkásosztálynak, amely világszerte nehéz és szívós harcot 'folytat a teljes sza-~ badságért, szüksége van tekintélyre." (Lenin Művei 11, 421 oldal. Szikra, 1954.). Vlagyimir Iljics egy másik munkájában rá-: mutatott: „...A »tíz« tphetséges (tehetségek pedig nem születnek százával), kipróbált, hivatásszerűen képzett és az évek hosszú során át Iskolázott, egymással kitűnően összedolgozó vezér nélkül a jelenlegi társadalomban egyetlen osztály sem folytathat állhatatos harcot." (Lenin Művei 5. 481. oldal, Szikra, 1953.) A párt, a Nylkita Szergejevics vezette központi bizottság' óriási érdeme, hogy kinevelte az igazi lenini típusú embereket, a gazdasági, politikai, kulturális építés hozzáértő vezetőit, a kommunizmus önfeláldozó harcosait. A központi bizottság állandóan tanácskozik a néppel, a gazdasági és kulturális épí-. tés minden fontosabb kérdését a nép elé bo-: csátja megvilágításra. Pártunk az utóbbi esztendőkben a vezetők tekintélye és a személyi kultusz kérdésében szilárdan ragaszkodik a lenini útmutatásokhoz. A párt mindent megtesz, hogy kizárja a személyi kultusz megjelenésének lehetőségét. Ugyanakkor azonban óvta és óvni fogja azoknak a vezetőknek a tekintélyét, akik valóban odaadöak a párt és a nép Iránt, akik minden erejüket és tudásukat, minden ta-, pasztalatukat a népnek, a kommunizmus győzelme nagy ügyének szentelik. A XX. kongresszus eleven áramlatként járta át egész ideológiai munkánkat. A párt szigorúan követte és követi az elmélet és a gyakorlat egységének lenini elvét, az elméleti tevékenységet mindenkor a kommunizmusért vívott gyakorlati harc szerves részének, a párt és az egész szovjet nép közös ügyének tekinti. A párt hatalmas elméleti munkája legteljesebben új programjában jutott kifejezésre, amely filozófiailag, gazdaságilag és politikailag megalapozta hazánkban a kommunizmus felépítését. Korunk magasabb, minőségileg más követelményeket támaszt az id^lógia művelőivel szemben. Melyek ezek a követelmények? ELŰSZÖR: az ideológiai munkának mindenképpen sarkallnia kell azt a hatalmas alkotó lendületet, amely most egész pártunkat magával ragadja. A propagandát és az agitáclőt, a sajtót és a rádiót, a televíziót és a kulturális-felvilágosító munkát, az irodalmat és a művészetet — az egész ideológiai frontot úgy. kell átalakítani, hogy még tevékenyebb tényezője legyen a szovjet társadalom minden szfé-j rájára kiterjedő kommunista átformálásának. MÁSODSZOR: propagandánk bátran vonjon le általános következtetéseket az élet folyamataiból; fel kell tárnia azok lényegét, elméleti értelmét, tisztázni kell a párt gyakorlati tevékenységének tudományos alapjait. Most különösen fontos feltírni pártunk és népünk, az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nagy győzelmeinek történelmi je-: lentőségű törvényszerűségét, az Imperializmus elkerülhetetlen pusztulásának mélyen fekvő törvényszerűségét. HARMADSZOR: fokozni kell a harcot a betűrágás és talmudizmus ellen. Erőteljesebben kell küzdeni azért, hogy az ideológiai munKa szoros kapcsolatban legyen az élettel, fokozódjék a hatékonysága, amely mindenekelőtt a tényleges termelési eredményekben a tömegek munka- és politikai aktivitásának növeke-; désében jelentkezik. Az élettől való elszakadás a mi régi bajunk. Az ideológiai munkának az élettől való elszakadásáért azonban nem lehet csupán az ideológiai munkásokat hibáztatni. Vannak még nálunk olyan párt- és állami vezetők is, akik gőgösen kijelentik: „Az eszmék a tietek — a munka a miénk." A tömegek eszmei nevelése minden kommunista szent kötelessége. Életünkbe szemmel láthatóan és a maga valószerűségében bevonul a kommunizmus. V. I. Lenin Marxról szóló nevezetes cikkében rámutatott, a marxizmus kitűnik azzal, hogy történelmileg közelíti meg az élet Jelenségeit, „...nem abban az értelemben, hogy csak magyarázza'a múltat, hanem a jövő merész előrelátása, és a jövő megvalósítására Irányuló bátor gyakorlati tevékenység értelmében ls". f Lenin Művei 21, kötet 62. oldal.) Az SZKP új programja Lenin eme hagyaié-i kának igazi megvalósulása. (JJ R * 1901 október 27.