Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-20 / 292. szám, péntek

I / v A Szovjetunió Kommunista Pártjának programjáról [Folytatás az 5. oldalról) ilyen rendszernek nincsenek és nem is le­hetnek olyan eszméi, amelyek lelkesítik a né­peket. Nem más, mint maga a New York Ti­mes című amerikai lap adta lesújtó tanúbi­zonyságát a burzsoázia ideológia szánalmas helyzetének. A programtervezet közlésével kapcsolatban a lap így írt: „Egyes amerikai vezetők hosszú éveken át buzgón foglalkoztak a »nemzeti cél« koncepciójával, de csak né­hány üres, elvont következtetésre jutottak." így hát nincs a kapitalizmusnak pozitív programja. Érvei sincsenek a mi programunk bírálatára. A burzsoázia védelmezőinek had­serege, miután ilyen, nem éppen irigylésre méltó helyzetbe került, elindult a sivár pusz­taságba kommunistaellenes nyilakat keresni. De a rágalom, a vádaskodás, a hamisítás nyi­lain kívül mást nem talált. Ezért van teljes fejvesztettség, tehetetlen düh, nyomorúságos szkepticizmus a kommunizmus ellenségeinek barlangjában. A burzsoá kritikusok egyetértésben, mintegy parancsszóra, felkiáltottak: a program nem teljesíthető. A reakciós lapok hasábjain ismét feltűntek azok a megállapítások, amelyeket még az első ö'éves tervek idejéből ismerünk: „utópia", „délibáb", „illúzió". Lehetséges, hogy programunk ellenségei számokkal, szá­mításokkal, tényekkel vannak felfegyverezve? Sző sincs róla! Programunk minden tétele megalapozott. Programunk ellenségeinek a nagyhangú kijelentéseken kívül egyebük nincs. Mi kiszámítottunk és alátámasztottunk min­den számadatot. ök félnek a számoktól, akár az ördög a tömjénfüsttől. Ml megadjuk a történelmi fej­lődési irányzatok pontos tudományos elemzé­sét. Űk hisztérikusan rikoltoznak, meddő mó­don kávézaccból jósolgatnak. Ebben akkora buzgalmat tanúsítanak, hogy észre sem veszik, mennyi nyilvánvaló ellentmondásba kerülnek, s mindenképpen képtelenek rá, hogy zöldág­ra vergődjenek. Sőt, mi több, egymásnak is homlokegyenest ellentmondanak. A kritikusok egy része ezt kiáltja: „A program nem telje­síthető", a másik, éppen ellenkezőleg, kinyi­latkoztatja: „Ez kihívás! Őrség! Segítség!" A Le Figaro című francia lap bizonygatja, hogy az új szovjet tervek „légvárak" csupán. Ezzel szemben a Das Kleine Volksblatt című osztrók újság felhívja a Nyugatot: „A Kreml által kitűzött gigantikus célokat ne tekintse csupán légváraknak, mert e célok a szó va­lódi értelmében kihívást jelentenek a Nyugat­tal szemben". Most aztán: értse meg, aki tud­ja! Amint ezt mindenki láthatja, ezek a kri­tikusok nem is három, hanem csupán két fe­nyő között tévelyegnek. Programunk kritikusainak másik vesszőpa­ripája az az unos-untalan hangoztatott ki­jelentés, hogy a kommunizmusban nincs meg a személyi szabadság. Az Arbeiter-Zeitung cí­mű osztrák szociáldemokrata napilap megkí­sérelte, hogy ezt az ostoba állítást valamiképp „megalapozza". Hallgassák csak meg, mit ír ez a lap: „Elhisszük, hogy a szovjet polgár holnapután valóban Ingyen vasúti jegyet kap, de aligha látjuk lehetségesnek, hogy oda ls utazhat, ahová akar." Ha valaki feltenné egy szovjet embernek a kérdést: oda utazhat-e, ahová akar, úgy nézne a kérdezőkre, mint el­mebetegre, aki megszökött a tébolydából. A szovjet ember oda utazik, ahová akar. De, mit válaszolna erre a kérdésre az a száz meg száz amerikai, aki „békemenetre" indult el a déli íllamokba, s azután börtöncellában ta­lálta magát? Nem kevésbé nevetséges a burzsoá propa­ganda következő fogása sem. Szemrebbenés nélkül bizonygatja, hogy azok az életkörül­mények, amelyeket a szovjet emberek a kom­munizmusban akarnak megteremteni, állító­lag már megvannak az Egyesült Államokban, s néhány más kapitalista országban. Elképzel­ni Is nehéz ennél jobban csúfot űzni a té­nyekből, a kapitalista országok dolgozóinak életkörülményeiből. Gondoljuk csak el: az amerikai sajtó elismeri, hogy „a munkanél­küliség színvonala változatlanul országos bot­rány", hogy milliók a szó szoros értelmében éheznek. S íme, ezeket az embereket, akik él­vezik az amerikai életforma minden gyönyö­rűségét, arról akarják meggyőzni, hogy el vannak látva szükségleteik szerint. Az amerikai lapok esztendőnként újra és újra megírják, hogy az egészségügyi ellátás az Egyesült Államokban megfizethetetlenül drága, most pedig kiderül, hogy ez állítólag szintén ingyenes. Az amerikai sajtó úgyszól­ván csak tegnap nyilatkoztatta ki ország­világ előtt, hogy a lakbér millió meg millió család valóságos csődjét okozza, ma pedig, ha a bértollnokokat olvassuk, arról értesü­lünk, hogy az Egyesült Államokban a lakás csaknem ingyenes. Mily reménytelen útvesz­tőbe kerültek, s mí mindent összehordanak ezek a mi gyászkritikusaink 1 Az SZKP programja következetesen megva­lósítja a békés együttélés és a békés verseny eszméjét. Ámde, mint látható, a békés együtt­élésre való felhívás megriasztja azokat, akik nem kívánják a békét. Egyes burzsoá lapok egyenesen arra vetemednek, hogy a békés együttélést „a világforradalom eszközének" nevezik. A New York Times, a kapitalista világ tekintélyes napilapja megjegyzéseket fűz a programhoz, s ezt kiáltja: „Ez újabb had­üzenet a szabad világnak: a katonaf, politikai, gazdasági és propagandaháború üzenete". De uraim, ez már hisztéria! összeroppantak az idegeik. Ugyan hol találtak a programban bármiféle utalást is arra, hogy hadat üzenünk a kapitalista világnak? A prograpinak mely pontja, melyik tétele ad alapot önöknek az efféle állításokhoz? Ilyen alap nincs, de nem ls lehet. Ám ha a New York Times tollnokai mégis oly tolakodóan fújják a maguk nótá­ját, akkor ez csupán újabb bizonyíté­ka annak, hogy félnek a békétől, félnek az együttéléstől, mert jól tudják, hogy a kapita­lizmus nem állja a békés versenyt a szocializ­mussal. Az imperialista körök a háborúba vetik reményeiket, s ezzel újra meg újra be­bizonyítják, mennyire ellenségesen állnak szemben a népek létérdekeivel. Bennünket egyáltalán nem keserít el az, hogy programunkat dühödten támadják a nép­ámítók és a reakciósok. Akkor lennénk elke­seredve, ha dicsérnének bennünket. Ha a nép­butítők üvöltöznek programunk ellen, ez azt jelenti, hogy programunk célba talál.. Határo­zottan haladunk útunkon, a kommunizmus útján, mert nagyon jól tudjuk, hogy előbb vagy utóbb ezen az úton halad majd az egész emberiség. ténelem törvényeit, forradalmi utat kerestek a társadalom ellentmondásaiból. Ezek a kom­munizmus ügyéhez odaadóan hűséges hivatá­sos forradalmárok képezték a lenini párt ve­zető magját, amely szervezte, tanította a mun­kásosztályt, a dolgozó tömegeket, a régi ki­zsákmányoló rendszer megostromlására ve­zette őket és biztosította a szocializmus győ­zelmét. Pártunk ereje kezdettől fogva sorai­nak magas fokú eszmei szilárdságában, össze­forrottságában, fegyelmezettségében, a nép­tömegekkel való kapcsolatában, a munkásosz­tálytól és a dolgozó parasztságtól kapott tá­mogatásában rejlett. Az októberi forradalom győzelméért vívott harcokban, a polgárháború tüzében, a szocia­lista építőmunka frontjain, a Nagy Honvédő Háború kemény megpróbáltatásai közepette, és a háború utáni időszak körülményei között megsokszorozódott pártunk ereje, gyarapod­tak sorai, megedződtek káderei. Napjainkban a pártonkívüliek a kommunistákkal vállvetve, szintén tevékenyen építik a kommunizmust, nagy tömegükben ugyanúgy gondolkodnak, inint a kommunisták. Míg a forradalpm első éveiben a kommu­nista vezető káderek köre szűk volt, ma kime­ríthetetlenek a lehetőségek arra, hogy új em­bereket állítsunk vezető munkára. Olyan rendszert kell létesítenünk, hogy a vezető posztra kiválasztott elvtársak ne zárják el az utat az új erők elől, ellenkezőleg, nyis­sák meg az utat mások előtt, hogy tudásukat, ismereteiket vezető munkában érvényesítsék a pártszervezetekben, a tanácsokban, a szak­szervezeti és más társadalmi szervezetekben, a párt és az ország vezetésében. Sok tehetsé­ges, képzett emberünk van. De kevés a tapasz­talatuk. Itt kell érvényesülnie a vezetők sze­repének: legyenek az új káderek nevelői. Minden szervezet különálló sejtekből áll és állandóan megújul, mivel egyes sejtek elhal­nak, mások születnek. A párt, a társadalom egésze is ilyen folyamaton megy keresztül, az élet ugyanilyen törvényét követi. Nem lehet megállítani vagy megzavarni ezt a természe­tes folyamatot anélkül, hogy kárt ne okoznának a párt és az egész társadalom szervezete fej­lődésének. Nem titok, hogy vannak nálunk elvtársak, akiket annak idején méltóképpen értékeltek és vezető tisztségre választottak, s ők évtize­dek óta betöltik ezeket a tisztségeket. Ez alatt egyesek közülük elveszítették azt a képessé­güket, hogy alkotó módon végezzék munká­jukat, elveszítették érzéküket az új iránt, fé­kezővé váltak. Helytelen lenne az ilyen embe­reket továbbra is tisztségükben hagyni csak azért, mert valamikor megválasztották őket. Nem helyes, ha bezárkózunk ugyanazoknak a személyeknek a körébe, akiket valamikor be­választottak a vezető szervekbe. Ez nem a mi politikánk. Természetesen, ha valakit nem vá­lasztanak be a vezető pártszervbe, amikor már lejárt a megállapított idő, ez nem szolgálhat alapul a párttagok megkülönböztetésére. Ha a kommunista jól dolgozott a kijelölt poszton a megállapított idő alatt — megbecsülés és dicséret Illeti. Feladatunk, hogy munkában kifejlődött fia­tal elvtársakat vonjunk be a vezető párt- és állami munkába. A marxizmus-leninizmus el­méletére, a forradalmárok és a szocializmus építők nemzedékeinek tapasztalatára támasz­kodva, az új erők, vállvetve a kipróbált ká­derekkel, sikeresen erősítik majd hazánk ha­talmát, előre lendítik gazdasági életünket, tu­dományunkat, technikánkat éá kultúránkat. Ha számításba vesszük, hogy párt-alapszervezé­teink és magasabb pártszerveink, alapfokú és magasabb tanács- és társadalmi szervezeteink egészen kiterjedt rendszerében sok százezer választott szerv van, világossá válik, hogy min­den újabb választásnál újabb milliók kerül­nek majd vezető munkakörbe. A káderek állandó felfrissítése, a munkában nevelkedett újabb elvtársak kiemelése párt* és állami gépezetünkben, a fiatal és a tapasz­talt munkatársak együttműködése a marxista­leninista párt fejlődésének törvénye. Pártunk­nak ez a megállapítása a többi között azokra a tanulságokra épül, amelyek a sztálini sze­mélyi kultusz következményeiből adódnak. Több ízben is szólnom kellett erről, íg/ ezen a kongresszuson, Központi Bizottságunk beszá­molójában is. A program és a szervezeti sza­bályzat tervezete — pártunk e fő dokumen­tumai — olyan tételeket tartalmaznak, ame­lyeknek biztosítékot kell nyújtaniuk a sze­mélyi kultusz újjáéledése ellen, határozottan gátat kell vetniük a személyi kultusznak. A kongresszus szónoki emelvényéről kijelent­jük: a pártnak mindent meg kell tennie azért, hogy mindörökre elzárjuk a személyi kultusz útját. A választott szervek rendszeres megújítása legyen ezután pártéletünk szilárd normája, az állami és a társadalmi élet normája. Ezen az. alapon új lehetőségek tárulnak fel a kollektív vezetés elvének még következetesebb megvaló­sításához. A párt a kommunisták, az egész nép kollek­tív tapasztalatára és kollektív gondolkodá­sára támaszkodik, minden irányban fejleszti a társadalmi szervek, az összes szovjet embe­rek kezdeményezését. Minden jó kezdeménye­zést, minden jó gondolatot, minden értékes ja­vaslatot a legfigyelmesebben meg kell vizs­gálni, hatékonyan kell támogatni, meg kell valósítani. Vannak azonban nálunk olyan funk­cionáriusok, akiknél a tömegek kezdeménye­zései süket fülekre találnak. Ezek számára csupán az a fontos, amit maguk gondolnak és mondanak. Ez nem kommunista, hanem bü­rokratikus álláspont. Felhasználni a kommu­nizmus építése érdekében minden ember adott­ságait és képességeit — ez minden vezető, minden pártszervezet feladata. A választott szervek kialakításának javasolt rendszere új lehetőségeket nyújt a bírálat és az önbírálat fejlesztésére, arra, hogy végleg kiküszöböljük a beosztottaknak a vezetőktől való személyi függését, a családi érdekek ér­vényesülését, a munkában fellelhető fogya­tékosságok és hibák kölcsönös takargatását. A káderek leválthatóságának elve lehetővé te­szi, hogy a választott szervek megszabadulja­nak olyan emberektől, akik hajlamosak nem törődni a vezető kollektíva és a nagy tömegek véleményével és akaratával, akikftől kivész a párt és a nép iránti felelősség érzése. A vá­lasztott szerveknek ezután szabályozottan megújuló összetételben kell dolgozniuk, be kell fogadniuk a legalkalmasabb, a kommu­nizmus ügyét híven szolgáló új elemeket Az ügy érdeke megkívánja a régi és a fiatal káderek összehangolását, a vezetés folyama­tosságát, különösen a felső szervekben. Fo­lyamatosság nélkül lehetetlen lenne helyes bel- és külpolitikát folytatni, eredményesen vezetni a gazdasági és a kulturális építést. A vezetés folyamatossága az egyik lenini alap­elv. Lenin azt tanította: „A pártszervezetnek és a vezér nevet megérdemlő pártvezetőknek jelentősége a többi közt éppen abban van, hogy az adott osztályhoz tartozó valamennyi gondolkozó" ember hosszas, szívós, változatos, sokoldalú munkája útján kikovácsolják a szük­séges tudást, a szükséges tapasztalatokat, ki­fejlesztik a tudáson és a tapasztalatokon kívül szükséges politikai érzéket, ami képessé teszi őket arra, hogy bonyolult politikai kérdése­ket gyorsan és helyesen oldjanak meg." (Le­nin összes Művei. 31. kötet 57. old.) A párt funkcionáriusainak, vezetőinek te­kintélye a párt nagy kincse. Bár elutasítjuk a személyi kultuszt, nem vesszük le napirendről azt a kérdést, hogy ki kell nevelni a párt ve­zető funkcionáriusait, meg kell szilárdítani te­kintélyüket. A lényeg az, hogy a párt vezetői­nek tehetségük, politikai adottságaik és hoz­záértésük alapján a párt tömegeiből kell ki­kerülniük, szoros kapcsolatban kell ájjniuk a kommunistákkal és a néppel. így alakult a párt vezetőinek fejlődése Lenin életében: így kell ennek lennie most ls. Okvetlenül meg kell tartanunk, tovább kell fejlesztenünk a pártélet lenini normáit és a kollektív vezetés elveit; biztosítanunk kell a párt tömegeinek szigorú ellenőrzését a vezető szervek és dolgozóik fölött, minden kommu­nista tevékenységének és öntevékenységének fejlődését, valóban konstruktív részvételüket a párt politikájának kidolgozásában és végre­hajtásában, hasonlóképpen a bírálat és az ön­bírálat fejlődését. ^ Ha a párt szüntelenül előre tekint, elvet mindent, ami elöregszik és elavul, ha állan­dóan a_ néphez és annak bölcsességéhez for­dul, s Ičiegészíti és növeli tapasztalatait, akkor semmilyen megpróbáltatástól sem retten meg. Ilyen párt a mi pártunk, amelyet Lenin ala­pított és nevelt. Mindenkor szentül megőriz­zük, elvtársak, és mind következetesebben valóra váltjuk halhatatlan vezérünk és taní­tónk útmutatásait! így még hatalmasabb síke­reket érünk el. Fejlődésünk új szakaszában különösen nagy jelentőségű, hogy javítsuk a tanácsok, a gaz­dasági szervek és szervezetek, a Komszomol, a szövetkezetek és más tömegszervezetek párt­irányítását. Ez elsőrendű feltétele a nép fo­kozott szervezettségének és alkotó erői moz­gósításának. A pártszervezetek felelősek a munkáért a kommunista építés valamennyi te­rületén, de mégsem szabad az állami és tár­sadalmi szervek helyébe lépniük. A tömeg­szervezetek pártirányításában az a legfonto­sabb, hogy a párt mozgósítsa erőfeszítéseiket a kommunizmus építésére; rendszeresen ja­vítsa vezetőszerveiknek összetételét, gondos­kodjék a káderek előléptetéséről, helyes elosz­tásáról és neveléséről. A jelenlegi szakaszban különösen megnő a párttagok szerepe és felelőssége, „Kommunis­ta": — ez fennkölt elnevezés. Most inkább, mint valaha, megkövetelik tőle, hogy viselője ott álljon a párt politikájának végrehajtásáért vívott harc élvonalában. A kommunistának a nép becsületes szolgálatával, s a társadalmi és magánéletében tanúsított egész magatar­tásával példát kell mutatnia a kommunista vi­szonyok. kifejlesztésére és megszilárdítására, a kommunista erkölcs előírásainak megtartá­sára. A párt erejének és legyőzhetetlenségének legfőbb forrása a megbonthatatlan eszmei és szervezeti összeforrottsága. A párt fegyvertá­rában szervezeti biztosítékok vannak a lenini pártossággal összeférhetetlen frakciók és a klikkszellem mindenféle megnyilatkozásának leküzdésére: A programtervezet valóban forradalmi intéz­kedéseket tartalmaz a káderek felfrissítésére, a személyi kultusz elleni harcra, s a párton belüli demokrácia legteljesebb kifejlesztésére. Ezek az intézkedések szoros, szerves kapcsolat­ban állnak a párt által kidolgozott általános tervvel, a kommunizmusért vívott harc takti­kájával és stratégiájával. Végrehajtásuk lehe­tőséget nyújt arra, hogy még átfogóbban kifej­lesszük a tehetséges, a kommunizmus iránt odaadó káderek nevelését, fokozzuk a párt, az összes társadalmi szervezetek, az egész nép ak­tivitását. Akkor még sikeresebben halad majd a gazdaság és a kultúra, a kommunizmus épí­tése. Elvtársak 1 A kommunizmus általánosan kibontakozó épí­tése programjának kidolgozása pártunk és a Központi Bizottság hatalmas elméleti erejéről tanúskodik. Mi, szovjet kommunisták, a prog­rammal felfegyverkezve, mintegy újabb magas­latra emelkedünk, amelyről még világosabban látjuk kommunista jövőnket. Mi adja nekünk ezt az erőt? Mindenekelőtt a marxizmus-leni­nizmus, a mi mindent legyőző és állandóan fejlődő tanításunk, a szocializmus és a kom­VII. A párt a kommunizmus általánosan kibontakozó f' Elvtársak! Az új program lenini pártunk nagyságáról tanúskodik. A kommunizmus fennkölt eszmé­nyeit kifejezésre juttatva, a párt becsülettel teljesíti a társadalom forradalmi átalakítása vezetőjének küldetését. Marxista-leninista pár­tunk, amely a munkásosztály pártjaként jött létre, az egész nép pártja lett. Ebben dom­borodik ki az érdekek és a világnézet azonos­ságában összeforrt szovjet társadalom szikla­szilárd egysége és ereje. A párt mindig — ragyogó napsütésben és borult időben, a győ­zelem napjaiban és a súlyos megpróbáltatások idején egyaránt — együtt van a néppel, a nép együtt van a párttal. A kommunista párt az az erő, amely népünk akaratát, erőfeszítéseit és energiáját a történelmi fejlődés új szaka­szában felvetődött feladatok megoldására összpontosítja. Most, amikor az ország óriási anyagi le­hetőségekkel, magas fejlettségi fokon álló tudománnyal és technikával rendelkezik, amikor sodró áradatként forr, buzog a néptö­megek kezdeményezőkészsége, előrehaladásunk üteme főleg attól függ, helyesen valósítjuk-e meg a kitűzött politikai irányvonalat mind állami, mind pedig helyi méretekben, helye­sen és hatásosan működik-e állami és társa­dalmi szervezeteink egész rendszere, hozzá­értőén használják-e ki a szocialista rendszer előnyeit. Ebből következik, hogy a kommu­nizmus általánosan kibontakozó építésének időszakában a párt irányító és szervező sze­repét növelni kell. Milyen fő irányvonalakban megy végbe a kommunista párt fejlődése ebben az időszak­ban? Ogy véljük, hogy ezek az irányvonalak a következők lesznek: — A párt szerepének további növelése a társadalmi-politikai szervezet legmagasabb formájaként, a kommunista építés valamennyi részlegére gyakorolt irányító ráhatás erősí­tése. — A párt és a nép egységének erősítése, a párt és a pártonkívüli tömegek közti kap­csolat formáinak gazdagítása, a dolgozók mind szélesebb rétegeinek a párttagok színvonalára történő emelése. — A pártdemokrácia továbbfejlesztése, a párttag fogalma jelentőségének növelése, az összes kommunisták aktivitásának és öntevé­kenységének fokozása, a párt sorai egységének és összeforrottságának szilárdítása. Hangsúlyoznom kell, hogy a kommunizmus általánosan kibontakozó időszakának meg kell felelnie a pártpolitikai munka s a pártszer­vezés és vezetés új, magasabb színvonalának. Az új program elfogadása nagy történelmi tett. Ám ez csak a kezdet. A program megvalósítása a döntő. A programban kitűzött grandiózus feladatok soha nem emelt nagy követelménye­ket támasztanak az egész párttal és minden pártszervezettel szemben. Az SZKP szervezeti szabályzata, amelyet kongresszusunk az új program alapján elfo­gad, az általánosan kibontakozó kommunista építési időszakának feltételeivel és feladatai­val Összhangban fejti ki a párt szervezeti el­veit. Nagy elvi jelentőségű probléma a választott pártszervek megalakítása. A progcamtervezet új rendszert javasolt, amely biztosítja a ve zető pártszervek rendszeres felújítását. Véle­ményünk szerint a leválthatóság elvét célszerű lenne kiterjeszteni az államhatalom és a tár­sadalmi szervezetek választott szerveire is. Az áttérés erre a rendszerre hatalmas lépés demokráciánk fejlesztésében, összhangban van a szovjet társadalom politikai szervezete új szakaszának lényegével, mikor is az állam egységes népi állam lett, a párt pedig az egész nép akaratának és érdekeinek kifejezője, jel­lemző erre a szakaszra a párt sorainak és eszmei erejének óriási megnövekedése, káde­reinek megsokasodása, a nép politikai és kul­turális színvonalának páratlan fellendülése. Amikor a párt született, élenjáró munkások és értelmiségiek egyedeiből és tucatjaiból te­vődött össze, akik azért csatlakoztak a mar­xizmushoz, mert igyekeztek megismerni a tör­UJ SZO 6 * 1961- Október 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom