Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-18 / 290. szám, szerda

Jelentés az SZKP Központi Bizottságának tevékenységéről in. A lenini párt ' a kommunizmus győzelméért folytatott küzdelem szervezője Elvtársak! Nagy kül- és belpolitikai sikereinket annak eredményeképpen értük el, hogy megalkuvást nem ismerve következetesen érvényesítettük a párt lenini fő irányvonalát, mely oly szembetűnően kidomborodott a XX. kongresszus történelmi jelentőségű határozataiban. A Központi Bizottság fontosnak tartja közölni a küldöttekkel, hogy a XX. kongresszus politikai irányvonala teljesen győzött. Maga az élet sugallta ezt az irányvonalat, mely a lenini forradalmi alkotó szellemtől áthatva az egész szovjet nép szívügye lett. A párt mégjobban megszilárdította kapcsolatát a néppel, és a nép hatalmas energiájára támaszkodva még jobban növelte a Szovjetunió erejét. Jelentős határkő volt a rendkívüli XXI. kongresszus. Történelmi jelentősége az, hogy jóváhagyta a hétéves népgazdaságfejlesztési tervet és jelezte, hogy a Szovjetunió a kibontakozó kommunista építés időszakába lépett. Az SZKP XXII. kongresszusára az a világtörténelmi feladat hárul, hogy megtárgyalja és jóváhagyja az új pártprogramot, a kommunista társadalom építésének programját, mely a párt és a nép győzelmes zászlaja és eszmei fegyvere lesz a kommunizmus győzelméért folyó küzdelemben. Hosszú, nehéz és dicső utat tett meg a kommunisták lenini pártja, mely vér a munkásosztály, az egész dolgozó nép véréből, a dolgozó nép agya, szíve, létérdekeinek, forradalmi akaratának képviselője. Nincs a világon még egy párt, amely életében oly nagy sikereket aratott volna a társadalom átépítésében. Gondoljanak csak Vlagyimir Iljics Lenin látnoki szavaira: „adjatok nekünk egy forradalmárokból álló szervezetet — és kifordítjuk sarkából Oroszországot l" (Lenin művei V. kötet, 487. oldal, Szikra kiadás.) Azóta már 60 év telt el. Most az egész világ látja, hogy a bolsevikok valóban átalakították az országot, a hajdani cári Oroszország, ez az elmaradt tőkés ország hatalmas virágzó szocialista nagyhatalommá fejlődött. Ma szívélyesen köszöntjük a bolsevikok régi gárdáját, mely a lenini párt soraiban évtizedeken át hősi forradalmi harcot vívott a nép boldogságáért, a szocializmusért. Szívélyesen üdvözöljük a régi gárda dicső képviselőit, akiket a XXII. pártkongresszus küldötteivé választottak. Pártunk méltán büszke rá, hogy eredményesen teljesítette első és második programját. Lenini pártunk biztosította a szocializmus teljes és végleges győzelmét a szovjetországban és így becsülettel teljesítette nemzeti feladatát és nemzetközi kötelességét a világ proletárjaival, a nemzetközi kommunista mozgalommal szemben! Az egész párt, az egész szovjet nép lelkes egyetértéssel fogadta a kongresszus előkészítésének napjaiban az SZKP új programtervezetét, mely a fő és közvetlen gyakorlati feladatként jelöli ki a kommunista társadalom felépítését. A kongresszus az új programmal egyidejűleg az új szervezeti szabályzat tervezetét is megvitatja, melyről F. R. Kozlov elvtárs tart beszámolót. Mindenkor a párt programjának és szervezeti szabályzatának megbonthatatlan egységére vonatkozó lenini útmutatásokból indultunk és indulunk ki. A szervezeti szabályzatban lerögzített szervezési elveknek biztosítaniuk kell a program eredményes teljesítését, meg kell szilárdítaniuk a pártnak — a szovjet nép harci élcsapatának tömörségét és egységét a kommunizmusért folyó küzdelemben 1 A személyi kultusz következményeinek leküzdése. A páriéleí lenini normáinak és az irányítás elveinek kibontakozása. A párt harckészségének fokozódása Elvtársak 1 A pártélet lenini normáinak és az irányítás elveinek helyreállítása és továbbfejlesztése igen jelentős részét képezte pártunk tevékenységének a beszámolóban megjelölt időszakban. A XX. kongresszus elítélte a személyi kultuszt, mely idegen a marxizmus-leninizmus eszméjétől, és ezzel széles utat nyitott a párt és a nép alkotó erejének, hozzájárult a párt és a tömegek kapcsolatának bővítéséhez és szilárdításához, harckészségének fokozásához. A XX. kongresszus előestéjén felmerült a kérdés: vagy nyíltan, lenini módon elítéli a párt azokat a hibákat és tévedéseket, amelyek Sztálin személyi kultusza idején előfordultak, elveti a párt és államirányításnak azokat a módszereit, melyek fékezték előrehaladásunkat, vagy pedig azok az erők jutnak fölénybe pártunkban, amelyek görcsösen ragaszkodtak a régihez, és szembehelyezkedtek minden újjal, alkotóval. Ilyen határozottan állott előttünk ez a kérdés, ezért kellett olyan szigorúan és nyíltan bírálni a személyi kultusszal összefüggő hibákat és súlyos következményeiket. Igen, elkerülhetetlenül szükséges volt ez. A kalandor Berijának, a megátalkodott ellenségnek leleplezése után, számos okmány tüzetes elemzése és gondos áttanulmányozása után a szocialista törvényesség legdurvább megsértésének, a hatalommal való visszaélésnek számos ténye, az önkényesség és sok derék ember, többek között kiváló pártmunkások és szovjet államférfiak üldözésének jónéhány esete vált terjedelmében világossá a Központi Bizottság előtt. A Központi Bizottság annak teljes tudatában, hogy felelősséggel tartozik a pártnak és a népnek, nem titkolhatta, vagy kendőzhette el a múlt hibáit és tévedéseit. A Központi Bizottság Lenin örökét követve elhatározta, hogy megmondja az igazságot, hogyan éltek vissza a hatalommal a személyi kultusz idején. A pártnak és vezetőségének belső erkölcsi szükséglete és kötelessége volt ez. Helyes döntést hozott, melynek óriási kihatása volt a párt sorsára, a kommunizmus építésére. Vlagyimir Iljics Lenin lelkére kötötte a pártnak, hogy ne titkolja el, hanem nyíltan bírálja és hozza helyre a hibákat. „A politikai pártnak saját hibáihoz való viszonya egyik legfontosabb és legbiztosabb ismérve a párt komolyságának és annak, hogy miként teljesíti a valóságban kötelességét osztálya és a dolgozó tömegek irányában. A hibát nyíltan beismerni, okait fetárni, elemezni azt a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszközökkel lehet a hibát kijavítani — ez jellemzi a komoly pártot, így teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt, azután pedig a tömegeket is." (Lenin művei. 31. kötet 45. oldal. Szikra kiadás.) Mi történt volna a párttal és az országgal, ha nem ítélte volna el a személyi kultuszt, ha nem küzdötte volna le ártalmas következményeit, ha nem állította volna helyre a párt és állami tevékenység lenini elveit? Az a veszély fenyegetett volna, hogy a párt elszakad a tömegektől, a néptől, komolyan megszegték volna a szovjet demokráciát és forradalmi tevékenységet, lelassult volna az ország gazdasági fejlődése, a kommunizmus építése, tehát süllyedt volna a dolgozók életszínvonala. A nemzetközi kapcsolatok terén ez gyengítette volna a Szovjetunió világhelyzetét, ártott volna a Szovjetunió és a többi országok kapcsolatának, aminek komoly következményei lettek volna. Éppen ezért rendkívül nagy politikai és gyakorlati jelentősége volt a személyi kultusz bírálatának és következményei leküzdésének. A marxizmus-leninizmus mindenkor keményen elítélte a személyi kultusz bárminő megnyilvánulását, és idegennek tartotta a proletár forradalmi mozgalom szellemétől, a kommunizmus szellemétől. Marx, Engels és Lenin a történelem igazi alkotóját látták a népben és kiemelték a munkásosztály pártjának irányító és szervező szerepét. A marxizmus-leninizmus nem tagadja a munkásosztály vezetőinek és vezérelnek jelentős szerepét, viszont határozottan ellenzi ennek felnagyítását, még inkább valamely személyiség bálványozását. Az egyén jelentőségének eltúlzása elkerülhetetlenül hátérbe szorítja a népet és pártot, csökkenti szerepüket és jelentőségüket. A szovjet nép munkájával és hősies harcával a párt vezetésével nagy sikereket aratott a szocializmus építésében. A Nagy Honvédő Háborúban fényes győzelmet aratott a fasizmus felett. Ha emlékeznek rá, a személyi kultusz idején a párt és a nép valamennyi sikerét és győzelmét egy személy érdemének tudták be. Természetesen Sztálinnak nagy érdemei voltak a pártban és a kommunista mozgalomban, és mi érdeme szerint értékeljük őt. Viszont helytelenség volna egy ember nevéhez fűzni a párt és a nép győzelmeit. Ez durván elferdítené a dolgok tényleges helyzetét. A XX. kongresszus helyreállította az igazságosságot, megszüntette a túlkapásokat és kidomborította a nép nagy szerepét, a pártnak, mint a munkásmozgalom és az egész nép élcsapatának, a kommunizmusért folyó küzdelem vezető és irányító erejének a szerepét. A kongresszus a Központi Bizottság feladatává tette, hogy következetesen hajtson végre olyan intézkedéseket, melyek biztosítanák a személyi kultusz teljes leküzdését, következményeinek felszámolását a párt-, állami és ideológiai munka terén, szigorú érvényesítését a pártélet normáinak és a kollektív irányítás elvének, melyeket Vlagyimir Iljics Lenin dolgozott kl. Pártunk a személyi kultusz elvszerű és határozott bírálatában V. I. Tenin útmutatásaiból, örökéből indult ki. Tudjv hogy Lenin értékelte Sztálint, de látta fogyai.kosságait, sőt hibáit is. Mivel szívén viselte a párt és a szovjet állam sorsát, Vlagyimir Iljics 1922 decemberében, tehát közvetlenül Sztálinnak a KB főtitkárává választása után a rendes pártkongresszushoz intézett levelében a következőket írta: „Sztálin elvtárs miután főtitkár lett, beláthatatlan hatalmat összpontosított kezében, és nem vagyok biztos afelől, hogy mindig elég körültekintően tud-e majd élni ezzel a hatalommal. Sztálin túlságosan durva, és ez a fogyatékosság, amely teljes mértékben elviselhető közöttünk, kommunisták között, tűrhetetlenné válik a főtitkár tisztségében. Ezért javasolom az elvtársaknak, gondolkozzanak Sztálin áthelyezésének módján, és nevezzenek ki erre a helyre más embert, aki semmilyen tekintetben nem különbözik Sztálin elvtárstól, csupán egyben rejlik fölénye vele szemben, éspedig abban, hogy türelmesebb, lojálisabb, udvariasabb és figyelmesebb az elvtársakkal, kevésbé szeszélyes stb." (Társadalmi szemle, 1956. évfolyam 6—7. szám). 108—109. oldal. Mint látják, Vlagyimir Iljics nagyon jól látta, hogy Sztálin negatív tulajdonságai nagyon árthatnak a pártnak és az államnak. Sajnos, Lenin intelmét és tanácsait nem szívlelték meg idejében és ennek az volt a következménye, hogy a személyi kultuszból kifolyólag sok nehézséget kellett átélnie a pártnak és az országnak. A párt a XX. kongresszuson bírálta a személyi kultuszt. A kongresszus határozatainak értelmében leküzdötte a túlkapásokat és a hibákat, és olyan intézkedéseket tűzött ki, melyek a jövőre nézve kizárták hasonló jelenségek megismétlődését. Helyes megoldás volt ez, mely pártunk és Központi Bizottsága politikai érettségéről tanúskodott. Természetesen a párt tudatában volt annak, hogy az észlelt hibák, túlkapások, a hatalommal történt visszaélés bizonyos keserűségérzetet, sőt nyugtalanságot okozhat a párt soraiban és a nép körében, hogy bizonyos veszteségek és mínuszok lehetnek a következményei, amelyek átmeneti nehézségeket okozhatnak az SZKP-ban és a testvéri marxi-lenini pártokban. A párt azonban bátran szembenézett a nehézségekkel, becsületesen ' és nyíltan megmondta a teljes igazságot a népnek, mivel mélyen hitt benne, hogy a nép helyesen fogja értelmezni irányvonalát. S a párt nem tévedett. Meggyorsult előrehaladásunk a kommunizmus felé. Ma szabadabban, egyenesen járunk, könnyebben lélegzünk, mélyrehatóbban és világosan iátunk. Hazánk egész élete rohamosan fejlődik. Iparunk, mezőgazdaságunk, tudományunk és kultúránk további magas célokat ért el. Mint tudjuk, a szovjet emberek milliói egyre aktívabban vesznek részt az állami és közügyek intézésében. A szovjet kommunisták büszkén mondhatják: nem vesztettük el a lenini párt becsületét és méltóságát, tekintélye rendkívül megnövekedett, a nemzetközi kommunista mozgalom újabb, magasabb fejlődési fokra emelkedett. Pártunk még sohasem volt olyan egységes, egyöntetű, mint ma. A lenini irányzatot, melynek képviselője a XX. kongresszus volt, kezdetben a pártellenes elemek, a személyi kultusz idején uralkodó módszerek csökönyös híveinek, a revizionistáknak és dogmatikusoknak bősz ellenállásával dacolva kellett érvényesítenünk. A frakciós pártellenes csoport, melyet Molotov, Kaganovics, Malenkov, Vorosilov, Bulganyin, Perhuvin, Szaburov és a később hozzájuk csatlakozott Sepilov képezett, szembehelyezkedett a párt lenini irányvonalával. Molotov, Kaganovics, Malenkov és Vorosilov az első időszakban élesen szembehelyezkedett a pártnak azzal az irányvonalával, hogy el kel] ítélni a személyi kultuszt, meg kell erősíteni a párt belső demokráciáját,, el kell ítélni és orvosolni kell a hatalommal űzött visszaélés őszes eseteit, meg kell állapítani konkrétan kik a bűnösök a megtorlásokért. Magatartásuk nem volt véletlen: ők személyesen felelősek a párt, szovjet, gazdasági, katonai és komszomolista káderekkel szemben elkövetett tömeges megtorlásért, valamint a személyi kultusz idején előfordult más hasonló jelenségekért. Ez a csoport eleinte elenyésző kisebbséget képezett a Központi Bizottság elnökségében. Amikor azonban a párt harcot indított a párt- és állami élet lenini normáinak helyreállításáért, és olyan halasztást nem tűrő feladatok megoldásához fogott, mint a szűzföldek kihasználása, az ipar és az építőipar irányításának átszervezése, a szövetségi köztársaságok jogainak bővítése, a szovjet emberek életszínvonalának emelése, és a forradalmi törvényesség helyreállítása, a frakciós csoport aktivizálta pártellenes aknamunkáját és kezdett híveket nyerni a Központi Bizottság elnökségében. Bulganyinnal, Pervuhinnal és Szeburovval bővült, később Sepilov is csatlakozott hozzájuk. Amikor úgy érezték, hogy a Központi Bizottság elnökségében sikerült számbeli többséget elérniük, a pártellenes csoport tagjai nyílt támadást indítottak, követelve a párt és az ország politikájának, a XX. pártkongresszuson kitűzött politikának a megváltoztatására törekedtek. A frakciósok titkos összejöveteleiken megállapodtak és követelték az elnökség rendkívüli ülésének összehívását. Pártellenes szándékaik megvalósítására és arra számítottak, hogy hatalmukba kerítik a párt és az ország vezetését. A pártellenes csoport kész tények elé akarta állítani a KB tagjait és az egész pártot. A frakciósok azonban tévedtek. A KB tagjai, akik abban az időben Moszkvában voltak, tudomást szereztek az elnökség pártellenes csoportjának frakciós tevékenységéről és követelték a Központi Bizottság plénumának azonnali összehívását. A Központi Bizottság plénuma 1957 júniusában leleplezte és ideológiailag felszámolta a pártellenes csoportot. A júniusi plénum igazolta a XX. kongresszus lenini irányvonalának alapján álló Központi Bizottság politikai érettségét, sziklaszilárd egységét és tömörségét. Amikor a plénum eszmeileg szétzúzta a pártellenes csoportot és egyhangúlag elítélte tagjait, azok beismerték, hogy összeesküdtek, beismerték, hogy pártellenes tevékenységükkel ártottak. A plénumon Vorosilov elvtárs is beismerte hibáit és kijelentette, hogy „megtévesztették őt a frakciósok", és hogy teljes mértékben tudatában van hibáinak, melyeket éppen olyan határozottan elítél, mint a pártellenes csoport egész aknamunkáját. Mint tudják, a Központi Bizottság plénumának a pártellenes csoportról hozott határozatát egyhangúlag jóváhagyták. A szavazástól tartózkodó Molotov kivételével a pártellenes csoport tagjai is reá szavaztak. Később, amikor a párt alapszervezete megvitatta a plénum eredményeit, Molotov is kijelentette, hogy helyesnek tartja a plénum határozatát és csatlakozik a határozathoz. Elvszerű határozott politikai harc folyt a pártellenes csoport ellen, az új harca a régi ellen. Arról volt szó, vajon pártunk a jövőben is a XX. kongresszuson kitűzött lenini politikát fogja-e szorgalmazni, avagy újra felélednek a személyi kultusz idejének módszerei, melyeket az egész párt elítélt. E harcot az is bonyolulttá tette, hogy a a pártban és az államapparátusban hosszú Időn át vezető poszton álló emberek is voltak azon politikusok csoportjában, akik szembehelyezkedtek a párt irányvonalával, a XX. kongresszus irányvonalával. A történelem sok olyan példát ismer, amikor bizonyos vezető személyiségek életének bizonyos szakaszán kitűnve jelentős szerepet kezdett játszani, de azután valahogy megmerevedett, sőt fokozatosan hanyatlani kezdett. Több oka van e jelenségeknek: valakinek elernyed az ereje, más elszakad az élettől, kezdi fontosnak tartani magát, nem dolgozik, más pedig gerinctelen, elvtelen megalkuvó lesz, aki nem tart ki a párt ügyéért folytatott küzdelemben. Közben új politikusok fejlődnek a harcban, akik szembeszállnak mindennel, ami fékezi az új gondolatok kibontakozását, és leküzdik a régi nézetek ellenállását. Valami olyasmi következik be, amit a csillagászok kialudt csillagok fényének neveznek. A Földtől nagyon távol eső egyes csillagok látszólag továbbra is világítanak, bár a valóságban már régen kialudtak. A társadalmi égbolton feltűnt csillagok helyzetébe került egyes személyiségeknek az a szerencsétlenségük, azt hiszik, hogy továbbra is ragyognak, pedig már csak kialvó cigarettavégként pislákolnak. így volt az egyes politikusok életében is, akik a frakciós pártellenes küzdelem mélyére sülylyedtek. Egész pártunk, az egész szovjet nép egyöntetűen helyeselte a KB júniusi plénumának határozatait. Valamivel később, 1957 októberében az SZKP KB plénuma erélyesen szembehelyezkedett Zsukov volt honvédelmi miniszternek azzal a kísérletével, hogy kalandorútra térjen és szorgalmazza a fegyveres erők elszakítását á párttól, szembe állítsa a szovjet hadsereget a párt vezetőségével. A párt elítélte a levitézlett frakciósokat, cselszövőket és karrieristákat, még szorosabbra zárta sorait, megszilárdította kapcsolatait a néppel, s a fő irányvonal eredményes megvalósítására mozgósította erőit. A nemzetközi kommunista mozgalom, a testvéri marxi-lenini pártok lelkesen helyeselték a XX. kongresszus irányvonalát. Ez megnyilvánult a testvérpártok kongresszusainak határozatában és további anyagában, a kommunista és munkáspártok képviselői 1957. és 1960. évi tanácskozásainak dokumentumaiban. Az 1960. évi moszkvai tanácskozás nyilatkozata például rámutatott, hogy „az SZKP XX. kongresszusának történelmi határozatai ...új korszak kezdetét jelentetlék a nemzetközi kommunista mozgalomban is, előmozdították további fejlődését a marxizmus-leninizmus alapján." * Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy az Albán Munkapárt vezetői nem értették meg kellőképpen pártunk irányvonalát a személyi kultusz káros következményeinek leküzdésében, s mint később láttuk, az Albán Munkapárt vezetői egyenesen harcot indítottak ez ellen az irányvonal ellen. . Mindenki tudja, hogy nem régen még jó baráti viszony volt a Szovjetunió és az Albán Népköztársaság, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja és az Albán Munkapárt között. Hazánk népei minden önzetlen segítséget megadtak Albániának gazdasága fejlesztésében, szocialista építésében. Mi őszintén virágzó szocialista köztársaságot akartunk és akarunk látni Albániában, boldognak akarjuk látni népét, hogy az új élet valamennyi áldását élvezze. Az albán vezetők éveken át teljesen egy nézetet vallottak pártunk Központi Bizottságával és a szovjet kormánnyal a nemzetközi kommunista mozgalom valamennyi kérdésében. Nem egyszer kijelentették, hogy támogatják a XX. kongresszus irányvonalát. Erről beszélt az SZKP XX. és XXI. kongresszusán elhangzott felszólalásában Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt KB első titkára, Az Albán Munkapárt III. kongresszusán, mely nemsokkal a XX. kongresszus után ült össze, teljesen és következetesen egyetértettek a személyi kultusz bírálatával és intézkedéseket foganatosítottak a személyi kultusz káros következményeinek kiküszöbölésére. Mi szovjet emberek hittünk az albán vezetőknek és úgy véltük, hogy megértés és nézetegység van pártunk és az Albán Munkapárt között. A fények azonban azt bizonyítják, hogy az albán vezetők az utóbbi időben előző kijelentéseikkel és pártkongresszusuk határozaival ellentétben indokolatlanul gyorsan megváltoztatták politikai irányvonalukat és olyan útra tértek, mely pártunkhoz és a Szovjetunióhoz fűződő viszonyuk nagyfokú rosszabbodását jelenti. Elhajolnak a kommunista világmozgalomnak borunk legfőbb kérdéseiben (Folytatás a 14. £dal'A>; ÜJ SZÖ 13 * 1981. okiraer 18.