Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-18 / 290. szám, szerda

Jelentés az SZKP Központi Bizottságának tevékenységéről (Folytatás az 5.- oldalról) nak a sorsára Ezért nem szabad az agresszoroknak bólogatnunk, hanem féken kell őket tartani. Az agresszió és a háború erői ellen vívott harchoz kiadósán hozzájárultak számos ország különféle szövetségekbe és mozgalmakba tömörült békevédöi. Bizonyára mindenki emlékezik rá, hogy az ölvenes évek eleién hogyan kényszerítették ki az emberek százmilliói az atomfegyverek betiltását, mily haraggal tiltakoztak az európai nemzetek a hírhedt „Európai védelmi közösség" megalakítása, valamint az ellen, hogy Nyugat Németország c közösség tagjává váijon. A parlamentekre ós kormányokra gyakorolt nyomásnak, a néptömegek nyomásának nagy volt u hatása. A békevédök tevékenységének kiváltképpen nagy a jelentősége ma, amikor megnövekedett az újabb háború veszélye. A jelenlegi helyzetben a jóakaratú emberek már nem maradhatnak meg csupán a béke tiszta óhajánál. Látni kell, hogy mindazon számos akció ellenére, amelyekkel a közvélemény síkra száll a béke mellett, az agresszió és a háború erői egyre arcátlanabbak. Hiszen néhány évvel ezelőtt még egy nyugati politikus sem merészelte — ha nem akarta kockára tenni pályafutását — még csak meg is említeni a német Bundeswehr felfegyverzését. Ma pedtg Nyugat-Németország militarizálása teljes erővel folyik, a Bundeswehr már Nyugat-Európa legnagyobb katonai erejévé vált. Strauss nyugatnémet hadügyminiszter cinikusan azzal dicsekszik, hogy a szövetségi köztársaság nemcsak tagja a NATO-nak, hanem annak parancsnoka Is. Sót, még az a hallatlan dolog is bekövetkezett, hogy Nagy-Britannia és Franciaország, vagyis azok az országok, amelyeket a múltban a német militarizmus sújtott területükön, a Bundeswehr rendelkezésére bocsátottak lövöldéket és kaszárnyákat s fegyveres erőiket volt hitlerista tábornokok parancsnoksága alá helyezték. így került sor arra, hogy a BundesElvtársak! A mai helyzet megköveteli a fő nemzetközi problémák azonnali megoldását a békés együttélés elvei alapján. A Szovjetunió a XX: kongresszus után nagyarányú reális akcióprogramot terjesztett elő a világbéke megőrzésének és megszilárdításának biztosítására. E program lényege röviden az, hogy az emberiséget mentesíteni kell a veszélyes és költséges lázas fegyverkezéstől, véget kell vetni a második világháború maradványainak és el kell hárítani a nemzetközi helyzet egészségessé tételének útjában álló akadályokat. Pártunk külpolitikai tevékenységének legfontosabb része az általános és teljes leszerelésért vívott harc. A Szovjetunió e harcot már évek óta következetesen és kitartóan folytatja. Mindig határozottan elleneztük a lázas fegyver kezést,. mert a múltban az e téren folyó vetélkedés nemcsak súlyos terhet rótt a nemzetekre, hanem elkerülhetetlenül világháborúkra is vezetett. Még nyomatékosabban ellenezzük a lázas fegyverkezést ma, amikor katonai téren óriási műszaki fordulat állott be s amikor a korszerű fegyverek alkalmazása elkerülhetetlenül az emberek százmillióinak pusztulását jelentené. E fegyverfajták halmozása a hidegháború és a háborús pszichózis légkörében vészes következményekkel fenyeget. Elegendő, ha valamelyik egyenruhás férfinak, aki valahol a Nyugaton szolgálatot teljesít a „gombnyomásnál" felmondják a szolgálatot az idegei s máris olyan eseményekre kerülhet sor, amelyek nagy szenvedést okoznának a világ összes népeinek. Érthető, bogy amikor előterjesztjük az általános és teljes leszerelés programját, nem arról van szó, hogy a szocializmus egyoldalúan leszerelne szemtöl-szemben az imperializmus veszélyével hanem arról van szó. hogy a fegyvereket, mint a vitás nemzetközi problémák megoldásának eszközét egyetemesen mellőzzük A kapitalista országok — elsősorban az USA. Nagy-Britannia és Franciaország — uralkodó körei, amelyek nem merik kijelenteni, hogy ellenzik a leszerelést, azt a dajkamesét talál ták ki, miszerint a Szovjetunió ellenzi a leszerelés ellenőrzését Lelepleztük e mesterkedést és nyíltan kijelentettük, hajlandók vagyunk eleve beleegvezni a legszigorúbb nemzetközi ellenőrzésre irányuló bárminő javaslatukba, ha elfogadták az altalános és teljes leszerelésre tett javaslatainkat. Az Imperialisták most, hogy erről eltereljék a figyelmet, álszenteskedőn lármát csaptak amiatt, hogy kénytelenek voltunk kísérleti atomfegyverrobbantásokat végezni. Ez a lárma azonban nem gátolta meg a népeket annak megértésében, hogy ml e lépésre csak azért szántuk el magunkat, mert a nyugati hatalmak. amelyek a leszerelés kérdésének megoldását és az atomt'egyverkísérletekröl folytatott tárgyalásokat zsákutcába vitték, teljes ütemmel mozgásba hozták háborús gépezetüket, hogy túlsúlyba kerüljenek a szocialista országokkal szemben Megelőztük őket s ezáltal megőriztük a béke vártáján álló szocialista tábor fölényét. A mi Intézkedéseinket ők kényszerítették ki. Ismeretes volt, hogy az USA-ban már régen készültek a kísérletek felújítására és Franciaország állandóan végzett ilyen kísérleteket. A mai feltételek között egyre nyilvánvalóbb, a nemzeteknek harc.dniok kell azért, hogy mentesüljenek a lázas egyverkezéstöl. A leszerelés problémád minden nemzet, az egész emberiség létérde.- érinti. És ha e probléma mey j**idik, akkor az atomfegyverek íeleslewehr katonáinak csizmája Anglia földjét tiporja, amelyre fegyveres erővel két világháborúban sem tudott eljutni. Osztozunk a francia és a brit hazafiak keserűségében és felháborodásában, amit annak láttán éreznek, ho*gy szülőföldjükön nyugatnémet revansisták menetelnek. Van egy közmondás: a szavak szele nem forgatja meg a malom kerekét. Annál kevésbé lehet a békéről szóló beszédekkel feltartóztatni a lámadó háborús gépezetét. Erélyesen és tevékenyen kell cselekedni, hogy idejében — míg nem késő — feltartóztassuk a háborús gyújtogatók bűnös kezét. Természetes, hogy a bókéért vívott harc éppúgy, mint minden harc, erőfeszítést és kitartást követel. Aki verekszik, az nemcsak adja, hanem kapja is az ütlegcket. » Ettől persze nem lehet félni akkor, amikor az egész emberiség sorsáról van szó. Meg kell értenünk, hogy elsősorban maguktól a nemzetektől, elszántságuktól és tevékeny akcióiktól függ, béke lesz-e a világon, vagypedig az emberiség egy újabb világháború katasztrófájába sodródik. Fokozni kell a nemzetek éberségét az imperialista háborús gyújtogatok merényleteivel szemben. A nemzetek háborúellenes tevékeny akcióit nem lehet a háború kitöréséig halogatni, hanem a harcot azonnal meg kell indítani; nem szabad a nukleáris és termonukleáris bombák hullását bevárni. A békevédök mozgalmának ereje annak tömegességében, szervezettségében és határozott akcióiban rejlik. A béke minden nemzetnek érdeke, a monopolisták maroknyi kis csoportja kivételével a társadalom valamennyi rétegének érdeke. És a nemzeteknek nyomatékosan követelniük kell a békepolitika folytatását, követelniük kell, hogy a harc valamennyi formáját alkalmazzák e cél elérése érdekében. A nemzetek ártalmatlanná tehetik és kell, hogy ártalmatlanná tegyék a militarizmus és a háború örült gondolatainak megszállottjait. A békéért vívott harcban a nemzeteké a döntő erő. gessé válnak s így felesleges lesz gyártásuk és kipróbálásuk is. A béke megőrzése és megszilárdítása szempontjából legnagyobb a jelentősége a második világháború maradványai felszámolásának. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy 16 évvel a hitleri megszállók felett aratott győzelem után még mindig nem fejeződött be Németország kérdésének békés rendezése. E megbocsáthatatlan halogatásért a nyugati hatalmakat — élükön az USA-val — terheli a teljes felelősség. A nyugati hatalmak figyelmen kívül hagyták a nemzetek érdekeit és mindjárt a háború befejezése után a német militarizmus újjáélesztésére törekedtek. Azt a tényt, hogy még nincs megkötve a békeszerződés, a bonni revansisták már kihasználták. Az amerikai imperialisták segítségével újjáépítették hadseregüket egy újabb agreszszió céljából. A nyugatnémet militaristák csak arról álmodoznak, hogyan használhatnák kí Európa labilis helyzetét, volt ellenségeik — a hitlerellenes koalíció államai — egymásra úszitására. Arról álmodoznak, hogy elnyelik a Német Demokratikus Köztársaságot, leigázzák a többi szomszéd államot és így kárpótolják magukat a második világháborúban elszenvedett vereségért. Úgy véltük és úgy véljük, hogy a békeszerződés, amely megerősíti a potsdami egyezményben kitűzött német határokat, megbéklyózza a revansisták kezét és elveszi Kedvüket a kalandoktól. A szocialista országok sokáig vártak a békeszerződés aláírásával abban a reményben, hogy Washingtonban, Londonban és Párizsban győzni fog a józan ész. Ma is hajlandók vagyunk a nyugati hatalmakkal folytatott tárgyalások útján kölcsönösen elfogadható és egybehangolt megoldás keresésére. Nemrégen az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése alkalmából Gromiko elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere beszélt az Egyesült Államok külügyminiszterével és elnökével. Beszélt továbbá Nagy-Britannia külügyminiszterével és miniszterelnökével is. E megbeszélések után az a benyomás kezdett bennünk kialakulni, hogy a nyugati hatalmak bizonyos mértékben megértik a helyzetet és hajlandók a német probléma s Nyugat-Ber^n kérdése kölcsönös elfogadható alapon való megoldását keresni. A nyugati országokban s mindenekelőtt az Egyesült Államokban azonban valami igen furcsa dolog tapasztalható. Mást mondanak az államférfiak közötti megbeszéléseken és mást a sajtóban, bár, látható, hogy a sajtót világosan tájékoztatták e megbeszélések jellegéről A nyugati sajtóban a német békeszerződés kérdését nem ésszerűen és nem reálisan adják elő Kifogásolják például, hogy a német kérdés megoldása során az egyik fél a kertet akarja és azért egy almái akar adni. Ez a képletes jelentés talán tetszik a szerzőinek. Ebben a/, esetben azonban e képletes beszéd nem felel meg a valóságnak. Ismeretes, hogy a szovjet kormány békeszerződés aláírását javasolja Németországgal A békeszerződést azért kötik meg, hogy — amennyiben lehetséges — szabaddá tegye az utat az államok közötti normális kapcsolatok kialakításához és nemcsak egy újabb háború 'veszélyét hárítsa el, hanem a nemzetközi feszültséget is enyhítse. Mi a. hitleri Németország szétzúzása után kialakult tényleges helyzetből, a két német állam létezéséből és a háború után kitűzött határokból indulunk ki. Minden háborúnak — bármilyen súlyos és véres volt — békeszerződés aláírásával kell végződnie. Az agresszióért, a háború kirobbantásáért viselni kell a felelőssé get és vezekelni kell érte. Ez a helyzet. Mi köze van ehhez a kertnek, mi köze van ehhez az almának? Egyes nyugati politikusok, hogy úgy mondjam „jó tanácsot" adnak nekünk, amikor kijelentik, hogy a békeszerződés aláírása a Szovjetunió és a többi szocialista ország számára veszélyeket rejt magában. Hogyan értendő ez? Mióta képzelik, hogy a háború csak az egyik fél számára veszélyes? Az imperialista hatalmak uralmának ideje végérvényesen letűnt. A Szovjetunió most hatalmas szocialista nagyhatalom. A fejlett Iparral és mezőgazdasággal, haladó tudománnyal és technikával rendelkező nagy szocialista tábor sikeresen fejlődik. Úgy véljük, hogy ma a szocializmus erői, valamennyi békéért harcoló erő hatalmasabb, mint az agresszív imperialista erők. De ha egyetértenénk is az Egyesült Államok elnökével, aki röviddel ezelőtt kijelentette, hogy erőink egyformák, így is teljes esztelenség háborúval fenyegetőzni. 1-Ia elismerik az erők egyensúlyát, akkor eből le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Jelenleg veszélyes az erópolitika mellett lándzsát törni. A német békeszerződést'alá kell és alá fogjuk írni a nyugati hatalmakkal együtt vagy nélkülük. E szerződéssel normalizálva lesz NyugatBerlinnek, mint szabad és demilitarizált városnak a helyzete is. A nyugati államoknak és a világ minden országának kell, bogy joga legyen a Nyugat-Berlinbe való közlekedéshez a nemzetközi normák alapján, vagyis megfeleld egyezményt kell kötniök a Német Demokratikus Köztársaság kormányával, amelynek területén Nyugat-Berlin és a külvilág között valamennyi összeköttetési vonal húzódik. A nyugati hatalmak egyes képviselői azt mondják, hogy az a javaslatunk, miszerint a német békeszerződést az idén kell megkötni, ultimatív jellegű. Ez azonban helytelen állítás. Hisz a Szovjetunió a békeszerződés megkötésére és ennek alapján Nyugat-Berlinnek szabad várossá való átalakítására irányuló javaslatait már 1958-ban előterjesztette. Azóta sok idő telt el. Nem sürgettük e kérdés megoldását, mert a nyugati országok kölcsönös megértésében reménykedtünk. Az a kérdés, mit értenek ultimátumon? Amikor a szovjet kormány javaslatot tett a német békeszerződés megkötésére, nem támasztott semilyen ultimátumot, hanem abból indult ki, hogy végre meg kell oldani ezt az időszerű kérdést. A szovjet kormány továbbra is ragaszkodik a német kérdés gyors megoldásához, s ellenzi, hogy ezt a megoldást a végtelenségig halogassák. Ha a nyugati hatalmak hajlandóságot mutatnak a német probléma megoldására, a német békeszerződés aláírása időpontjának kérdése nem lesz oly fontos. Akkor nem fogunk ragaszkodni ahhoz, ltogy a békeszerződést okvetlenül 1961. december 31-ig aláírják. A legfőbb dolog megoldani e kérdést, felszámolni a második világháború maradványait és aláírni a német békeszerződést. Ez az alap, ez a dolog lényegé. A problémák megoldása további lépések megvalósítását teszi lehetővé az államok közötti békés együttműködés területén, mind többokiali, mind pedig kétoldali alapon. Mi tehát még a teendő a béke megszilárdítására a német békeszerződés megkötésén kívül? Már régen időszerűvé vált az Egyesült Nemzetek Szervezete gépezetének lényeges megjavítása. A hidegháború évei alatt e gépezet berozsdásodott és .zavarokkal küzd. Eljött az ideje, hogy kitisztítsák, eltávolítsák rola a lerakodott rozsdát, új erőt adjanak neki, ahogy az megfelel a nemzetközi helyzetben az utóbbi évek folyamán bekövetkezett változásoknak. Végül itt az ideje felújítani a Kínai Népköztársaság törvényes jogait az ENSZ-ben. Időszerűvé vált annak a kérdésnek a megoldása is. hogy a német nép képviseletet nyerjen az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A jelenlegi helyzetben a legésszerűbb az lenne, ha békeszerződést kötnének mind a két reálisan fennálló német állammal és felvennék őket az ENSZ tagjai közé. Itt az ideje, hogy igazi egyenjogúság jöjjön létre az ENSZ valamennyi szervében a világon kialakult három államcsoport részére — a szocialista, a semleges és az imperialista államok számára. Itt az ideje, hogy véget vessünk azoknak a kísérleteknek, amelyekkel e szervezetet fel akarják használni a nyugati hatalmak katonai csoportosulásainak céljaira. A nemzetek létérdekeinek megfelelőén meg kell oldani a gyarmati elnyomás minden formájának és megnyilatkozásának végleges felszámolását. Ugyanakkor nem szavakkal, hanem a gyakorlatban kell hatékony segítséget biztosítani a nemzeteknek, és felszámolni a gyarmati rendszer következményeit. Segítséget kell nekik nyújtani abban, hogy gyorsabban elérjék a fejlett országok színvonalát mincl gazdasági, mind pedig kulturális ^téren. Ennek útját elsősorban abban látjuk, hogy a gyarmati hatalmak kénytelenek lesznek áldozataiknak visszaadni legalább részben azt, amit elraboltak tőlük. A Szovjetunió és a többi szocialista ország a népeknek már önzetlen baráti támogatást és segítséget nyújt gazdaságuk és kultúrájuk fejlesztésében. E segítséget továbbra is meg fogjuk adni. Ä nemzetközi helyzet megjavítása szempontjából nagy jelentőségű lehet az időszerű regionális politikai problémák megoldása. Nagy fontosságot tulajdonítunk az átomfegyvermenles övezetek létesítésének, mindenekelőtt Európában és a Távol-Keleten. A biztonság megszilárdítása szempontjából nagy jelentőséggel bírhatna a Varsói Szerződés szevezetének országai és az Északatlanti Katonai Tömb országai között kötendő meg nem támadási szerződés. Megegyezés jöthetne létre a katonai csoportosulások fegyveres erői elkülönítése övezeteinek létesítésében is, és meg lehetne kezdeni a külföldi területeken állomásozó fegyveres erők létszámának csökkentését. Ha pedig a katonai tömbök tagállamai arra az ésszerű meggyőződésre jutnának, hogy fel kell oszlatni minden katonai szövetséget és a fegyveres erőket vissza kell vonni a saját határok mögé, ez a kérdés legjobb és legradikálisabb megoldása volna. Röviden — mindkét fél óhajára sikeres lépéseket lehetne tenni,, amelyek a nemzeteket segítenék a háborús veszély enyhítésében és azután teljes kiküszöbölésében. A nemzetközi helyzet javulásának útját az összes országok közötti gyümölcsöző kapcsolatok további fejlesztésében látjuk. A szocialista országokhoz fűződő kapcsolataink a megbonthatatlan testvéri barátság és együttműködés kapcsolatai voltak, maradnak és lesznek. Ezekkel az államokkal továbbra is kölcsönösen előnyös gazdasági és kulturális kapcsolatokat fogunk fejleszteni és tökéletesíteni hosszú időszakra szóló egybehangolt tervek alapján. Ez az együttműködés lenetővá teszi számunkra a még gyorsabb előrehaladást a szocializmus és a kommunizmus felé. A szovjet emberekben mélységes megelégedést kelt az ázsiai nagyhatalmakkal, Indiával és Indonéziával folytatott együttműködésünk fejlődése, örülünk sikereiknek, megértjük nehézségeiket és készségesen bővítjük a gyümölcsöző együttműködést, segítséget nyújtunk gazdaságuk és kultúrájuk fejlesztésében. Ugyanilyen alapokon sikeresen fejlődnek a külföldi elnyomás alól felszabadult többi ázsiai és afrikai országhoz, Burmához, Kambodzsához, Ceylonhoz, a Szíriai Arab Köztársasághoz, Irakhoz, Guineához, Ghánához, Malihoz, Marokkőhoz, Tunéziához, Szomáliához és másokhoz fűződő kapcsolataink. Aktív együttműködést fogunk fejleszteni a Szíriai Arab Köztársasággal is. Hosszadalmas és súlyos megpróbáltatások után Kongóban végül olyan kormány alakult, amely Patrice Lumumba kormánya utódjának nevezte magát. A szovjet kormány kész segítséget nyújtani a kongói népnek azon »ehéz feladatok megoldásában, amelyek a gyarmati elnyomás maradványainak felszámolásáért vívott harcban állanak előtte. A latin-amerikai országokhoz fűződő kapcsolataink az elmúlt időszakban szintén fejlődtek. a belső reakció és az amerikai imperialisták által támasztott mesterséges akadályok ellenére. Kuba hős népe áttörte ezei-et az akadályokat és most egyenjogú együttműködést folytat más országokkal. És annak ellenére, hogy az USA imperialistái semmitől sem rettennek vissza és nem átallanak törvényes kormányok megbuktatásához is folyamodni, csakhogy a latin-amerikai országokat meggátolják független politika folytatásában, az élet mindennek ellenére is győzedelmeskedik. Továbbra is segíteni fogjuk a fiatal független államok népeit, hogy a maguk lábára álljanak, megerősödjenek és elfoglalják a nemzetközi ügyekben őket megillető helyet. Ezen országok népei értékesen hozzájárulnak a békéért és haladásért vívott harc nagy ügyéhez. Ezen az úton mindig megbízható és hü barátra találnak a Szovjetunióban és valamennyi szocialista országban. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a kapitalista világ fő országaihoz, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatainknak. Az Egyesült Államok külpolitikája az utóbbi években következetesen megrontja a nemzetközi helyzetet. Ez kiváltja minden békeszerető nép sajnálatát., A Szovjetunió mindig azt a nézetet vallotta és vallja, hogy a pusztító világháború elhárításához nem vezet más út, csupán az említett országhoz fűződő kapcsolataink normalizálásának az útja. És ha ez így van, akkor mindkét országnak erre kell törekednie. Senki sem kívánja az USA uralkodó köreitől, hogy beleszeressenek a szocializmusba éppúgy, amint tőlünk sem kívánhatják, hogy szerelmesek legyünk a kapitalizmusba. A fő dolog az, hogy lemondjanak a vitás kérdések háborús eszközökkel.' való megoldásáról, hogy a nemzetközi kapcsolatukat a békés gazdasági verseny elveire építsék. Ha az USA politikájában a realizmus győz, elhárul az egész nemzetközi helyzet javulását gátoló egyik fő akadály. És ezzel nemcsak a mi országaink népei nyernek, hanem a többi nemzet, az egész világ békéje is. Normális gyümölcsöző gazdasági és kulturális kapcsolatokat akarunk bővíteni és szilárdítani Nagy-Britanniával, Franciaországgal,, Olaszországgal, Nyugat-Németországgal és a többi nyugateurópai országgal. Az utóbbi években ebben az irányban szemmellátható fordulat állott, be és most minden a partnereinktől függ. A Szovjetunió rendkívüli figyelmet szentel a szomszédaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztésének. Az eltérő társadalmi és politikai rendszer nem akadálya annak, hogy baráti és kölcsönös előnyös kapcsolatok fejlődjenek a Szovjetunió és olyan országok, mint Afganisztán és Finnország között. Egészen jól fejlődnek kapcsolatain^ Ausztriával és Svédországgal. Arra törekedtünk és törekszünk, hogy megjavuljanak a Norvégiához és Dániához fűződő kapcsolataink. Az utóbbi időben megjavultak kapcsolataink szomszédunkkal, Törökországgal. E kapcsolatok továbbfejlődését akarjuk. A Szovjetunió békében és barátságban szeretne élni olyan szomszédaival is, mint Irán Pakisztán és Japán. De sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezen országok uralkodó körei mindeddig nem tudnak vagy nem akarnak (Folytatás a 7. oldalon) A nemzetközi problémák békés megoldására, a háborús gyújtogatok mesterkedéseinek és fondorlatainak leleplezésére kell törekedni. Meg kell javítani az államok közötti kölcsönös kapcsolatokat (JJ SZO * 1961. íktóber 18.