Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)
1961-09-14 / 256. szám, csütörtök
A Koreai Munkapárt IV. kongresszusa A KNDK számos termelési ágban utolérte és megelőzte Japkt Phenjan (CTK) — A Koreai Munkapárt IV. kongresszusának szerdai ülésén folytatták a vitát a Központi Bizottság tevékenységéről megtartott beszámolóról. A vitában felszólalt Kim Cshang-man, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága elnökségének tagja, aki a szocializmus építésében elért sikerekkel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ipara számos vonatkozásban az egy főre eső termelésben utolérte, sőt meg is előzte lapánt, amely fejlett tőkés országnak számít. Kim Cshang-man megállapította, ho?y az ipar 1960-ban a nemzetgazdaság 71 százalékát tette ki. A dolgozók nevelése kérdésében Kim Cshang-man hangsúlyozta a Szovjetunió Kommunista Pártja új programtervezetének jelentőségét. A programtervezetet korunk legjelentő sebb politikai és elméleti dokumen tumának minősítette, amelyből a koreai kommunisták megtanulhatják a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet elméleti és gyakorlati módszereit. Kim Szu-bok tanítónő a Szocialista •Munka Hőse felszólalásában kiemelte, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban két és félmillió ember tanul különféle tanfolyamokon és iskolákon. A kongresszus harmadik napján üdvözlő beszédeket mondtak Románia, Mongólia, Bulgária és Albánia testI vérpártjainak küldöttei. Az ENSZ-csapatok megszállták Katangát CSŐMBE MEGSZÖKÖTT ELISABETHVILLEBÖL Elisabethville (CTK) — A Reuter hírügynökség tudósítója közli, hogy szeptember 13-án az ENSZ-csapatok átvették az ellenőrzést a szakadár Katanga-tartomány felett. Néhány órás utcai harcok után, amelyet az ENSZ-csapatok Csőmbe katonáival vívtak, - O'Brien, az ENSZ katangai képviselője egy sajtóértekezleten kijelentette: „Katanga elszakítottsága véget ért. Katanga most a leopoldvillei központi kormány fennhatósága alá tartozó tartomány. Az ENSZcsapatok azért léptek akcióba Katangában, hogy megakadályozzák a polgárháborút." Csőmbe, Katanga „elnöke" megszökött a városból. Vele együtt szöktek legközelebbi munkatársai is. A telefonösszeköttetés Elisabetvillevel megszakadt, a repülőteret lezárták. Az utcai harcok reggel négy órakor kezdődtek. Mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. A leghevesebb harcok a posta, a rádió épülete és Kimbu „külügyminiszter" székhelye elfoglalásakor dúltak. Az ENSZ fegyveres alakulatai megtörték a katangai csapatok ellenállását és megszállták a város stratégiailag fontos épületeit és pontjait. Csőmbe „kormányának" néhány miniszterét őrizetbe vették, így Kimbut, továbbá Kibve pénzügyminisztert és másokat. A belügyminiszter és még néhányan Észak-Rbodéziába szöktek. Az ENSZ-csapatok Elisabethvillen kívül Katanga más stratégiai helyét is megszállták. Adoula kongói miniszterelnök rendkívüli állapotot hirdetett ki Katangában. Katanga ideiglenes biztosává Bouchely-Davidsont nevezték ki. Moszkalenko marsall: A szovjet rakétafegyverek kereszlUihúzzák a militoristák szómífásolt Moszkva (ČTK) — Moszkalenko marsall a Krasznaja Zvezda című lapban cikket Irt. amelyben hangsúlyozza: A világon nem léteznek olyan interkontinentális és másfajta rakéták, mint amilyenekkel a Szovjetunió hadserege rendelkezik. A cikk foglalkozik a szovjet rakétaalakulatok technikai felszerelésének és harci felkészültségének növelésével. A szovjet hadseregnek olyan ballisztikus lövedékek és rakéták állnak a rendelkezésére, amelyek hatósugara gyakorlatilag korlátlan. A távolsági ballisztikus lövedékek képesek a nukleáris töltetet a világ bármely részére eljuttatni és lehetővé teszik nagyszámú célpont egyidejű bemérését anélkül, hogy ellenakciókat lehetne ellenük alkalmazni. Jelenleg a Szovjetunió fegyveres erői stratégiai rendeltetésű, nukleáris töltettel ellátott rakétákkal rendelkeznek, ami lehetővé teszi a háború stratégiai céljainak igen rövid idő alatti megsemmisítését. Egyetlen interkontinentális lövedék elegendő ahhoz, hogy több millió tonna robbanó anyag erejű atomtöltetet juttasson a célba. Moszkalenko marsall hangsúlyozza, hogy a szovjet nukleáris rakétafegyverek keresztülhúzzák az USA katonai köreinek számításait. Az USA támaszpontjainak megsemmisítéséhez nincs ls szükség távolsági ballisztikus lövedékekre, mert erre elegendőek a taktikai rakétafegyverek is. A Szovjetunió most még erősebb, tökéletesített többlépcsős rakétákat készített elő kipróbálásra. Ezek próbáit szeptember 13. és 15. között a Csendesóceán térségében hajtja végre. KOMMENTÁRUNK A portugál gyarmattartók,reformjai' A ngolában hamarosan vége lesz az aszálynak, újra beköszöntenek az esős hónapok. Ennek ellenére semmi jele annak, hogy a portugál gyarmattartóknak sikerült volna felszámolniuk a négerek felszabadító harcát gyarmataikon, pedig annak idején nagyon kötötték az ebet a karóhoz. Nem állíthatják, hogy megint ök az urak Angolában és Mocambique-on. Az utóbbi napokban újra fellángolt a harc Carmona, az észak-angolai kávéközpont környékén. Egyes hírek szerint a nemzeti felszabadító erők újabb támadásra készülnek. A portugál kormány kénytelen erősítéseket küldeni afrikai hadseregének. A napokban Angolába és Mocambique-re is újabb csapatok érkeztek. A két nagy gyarmat sorsa nagy gondokat Qkoz a portugál kormányköröknek. E a fő oka annak, hogy a Salazar-kormány augusztus végén „reformokat" jelentett be. Ezek értelmében a „tengerentúli területeknek" nyilvánított portugál gyarmatokon megszüntetik a bennszülött lakosság statútumát és minden afrikai „portugál „állampolgárrá" válik. Bár senki sem kérdezte meg az újdonsült ,. portugálokat", óhajtanak-e eboen a nagy „megtiszteltetésben" részesülni, nem kétséges, hogy életük egyáltalán nem változik. A portugál gyarmatügyi miniszter ugyanis már meghatározta a feketebőrű „portugá lok jogait." A hatalmat azok gyakor rolják. akik képesek rá — jelentette ki és megállapította: ,,A törvény megszabja azokat a feltéleleket, amelyek betartásával részt vehetnek a politikai életben." Jól értesült helyekről kiszivárgott hirek szerint az „új viszonyok" között csak annak lesz választójoga, aki írni s olvasni tud. tehát mindössze 30 ezer embernek a tO millió angolai és mocaml)i<|uei bennszülött közül. A portugál gyarmattartók legújabb „reformjaiban" van egy bökkenő. Ugyanis különleges ügynökségek létesülnek, melyeknek az lesz a megbízatásuk. hogy portugál telepeseket toborozzanak Afrikába. A gyarmatügyi miniszter kereken kijelentette: ..Szükségesnek tartjuk, hogy növeljük a portugál telepesek számát a mi Afrikánkban, hogy új hazára találjanak ott." A portugál hadsereg katonáitól is elvárják, hogy végleg letelepedjenek Afrikában. Ez tehát a Salazar-kormány „reformjainak" a fő célja. Nem más, mint a gyarmattartók pozícióinak a megszilárdítása. Angola. Mocambique és a többi gyarmat szempunijából merő ámítás és csalás. Helycsen állapította meg a napokban a portugál gyarmatok nemzeti pártjainak szervezete nyilatkozatában: „Az afrikaiak „portugál állampolgároknak" nevezhetik magukat, de rabszolgák maradnak mindaddig, amíg a portugál kormány el nem ismeri önrendelkezési jogukat és nem adja meg a függetlenséget a gyarmati népeknek." Márpedig Salazarék viselkedése nem arra vall, hogy hajlandók lennének ilyesmire. Ezért a közvélemény ítélje el újra a portugál gyarmattartúkat és támogassa a portugál gyarmatok népeinek követelését az ENSZ közgyűlésének küszöbönálló ülésszakán. — eš Sukarno és Modo Kelta Washingtonban Washington (CTK) — Sukarno, az indonéz Köztársaság elnöke és Modibo Keita, Mali Köztársaság elnöke, kedden repülőgépen Washingtonba érkeztek, a belgrádi értekezlet Kennedy amerikai elnökhöz intézett üzenetével. Sukarno és Keita ugyanolyan küldetéssel mentek Washingtonba, mint amilyennel Nehru indiai miniszterelnököt és Nkrumah ghanai elnököt bízta meg a belgrádi értekezlet, akik a múlt héten felkeresték Nyikita Szergejevics Hruscsovot, A két üzenet szövege azonos. Az üzenetek felszólítják az államférfiakat, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket tárgyalások útján rendezzék. A New York Times tudósítója szerint New Yorkban nem fűznek sok reményt a találkozás eredményéhez. Az USA kormányának csalódást okozott az .j. A stralsumli hajóépítők munkaa tény, hogy a belgrádi értekezlet ý győzelmekkel készülnek a válaszláresztvevői egyetértettek a Szovjetunió-^ kr a Szeptember végéig Ieszállítnak a nukleáris fegyverklserletek fel--;--., - ... . újítására vonatkozó döntésével. A Daily |l ak a,.. mas0(l, k huto-ha|ot a megNews cinikusan kijelenti, u belgrádi ••• rendelő Szovjetuniónak. A kepen: A értekezlet küldöttei, „nem kívánatos X Wiack brigád munkaértekezlete. Illlfp®^®®' t személyek" az USÁ-ban. .^•.-i-r-í-'-í-;-:ij-c—í—í-i-: Ugföbb ideje! hogy megkössék a siémet békeszerződést NEHRU: TUDOMÁSUL KELL VENNI, HOGY KÉT NÉMET ÁLLAM LÉTEZIK • A LENGYEL DOLGOZÓK KÖVETELÉSE • A FRANCIA ÉS BELGA MUNKÁSOK EREDMÉNYES TÁRGYALÁSOKAT SZORGALMAZNAK telik. A francia vasasok kipellengérezik de Gaulle nyilatkozatát, amelyben Adenauer revansista politikáját támogatja. • BERLINBEN az utóbbi napokban már harmadszor próbálták kisiklatni a városi gyorsvasút szerelvényét. A nyugat-berlini rendőrség állítólag „hiába nyomoz" a tettesek után. • A BELGA Közalkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége 150 ezer tagja nevében felhívást tett közzé, amely azonnali eredményes tárgyalásokat követel a két német állammal kötendő békeszerződés ügyében. A felhívás megemlíti, hogy a szövetség máitöbb éve harcol a nyugatnémet militarizmus és revansizmus veszélye ellen. • A NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN tevékenykedő atomfegyverkezés elleni társaság felhívással fordult a nyilvánossághoz, hogy a szeptember 17-i választásokon csak azokra a jelöltekre szavazzanak, akik következetesen harcolnak a német kérdés békés rendezéséért és a Bundeswehr atomfegyverkezése ellen. • NEHRU. India miniszterelnöke, pártjának képviselőivel folytatott beszélgetésen a legfontosabb nemzetközi kérdésnek a leszerelést minősír tette. Hangsúlyozta, „ha ezt a problémát megoldják, a többi kérdés, így a német és berlini kérdés megoldása is könnyebb lesz". Az indiai miniszterelnök ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy tudomásul kell venni, miszerint kél német állam létezik. Hozzáfűzte, hogy a 1 nemzetközi helyzet komoly, de a háború megakadályozható. • LENGYELORSZÁGBAN nyilvános vitákat rendeztek a német kérdésről. Lodzsban egy ilyen összejövetelen több száz résztvevő követelte, hogy a békeszerződést mindkét német állammal még ebben az évben kössék meg. A LEMP vajdasági titkára a gyűlésen kijelentette, hogy az NDK békeharcában mindig számíthat lengyel barátaira. • A FRANCIA vasas és textilszakszervezetek tagjai nyilatkozatot tettek közzé, amelyben a német békeszerződés mielőbbi megkötését köveA bonni miiitanstá'* tervet készítettek az NDK megtámadásá ra Az NDiC határvédelmi intézkedései nyílt agresszió előtt zárták be a kaput A Neues Deutschland közli, hogy Strauss külügyminiszter az elmúlt hét végén Würzburgban megerősítette azt a hírt, mely szerint a bonni ultrák a parlamenti választások után katonai támadásra készültek az NDK ellen. A nyugat-berlini kémközpontok segítségével az NDK-ban „felkelést" akartak ,,megjátszani", mely ürügyül szolgált volna egy katonai beavatkozásra. Adenauer kancellár a napokban közvetve bevallotta, hogy valóban voltak ilyen terveik. „ha a szovjet övezetben lázadásra A hamburgi „Spiegel" hétfői számában részletesebben foglalkozik az üggyel. Szerinte a titkos katonai tervet a Bundeswehr magasrangú tisztjei dolgozták ki arra az esetre, WjffHNNRrUr Miit Kennedy Macmillanhez: A te házad az én váram. Eccless karikatúrája a Daily Workerben. kerülne sor." Ha az ügynököknek sikerült volna az NDK néhány polgárát fellázítani kormánya ellen, a Bundeswehr egységeinek az övezet határát egy bizonyos ponton „erőszakkal át kellett volna törniük". Hogy támadási szándékaikat álcázzák, a titkos tervben úgy állítják be a dolgot, mintha arról lenne szó, hogy az NDK határait csak azért nyitják meg erőszakkal, hogy lehetővé tegyék a felkelőknek és családtagjaiknak a visszavonulást a Szövetségi Köztársaságba. Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke már augusztus 18-án a legújabb védelmi ntézkedésekről tartott televíziós beszédében kijelentette: „A bonni kormány tervei ismeretesek előttünk. Arra irányultak, hogy a végletekig vitt diverzáns ténykedés segítségével olyan feltételeket teremtsenek, hogy a nyugat-németországi választások után áttérhessenek a nyílt támadásra, polgárháborút robbantsanak ki, és megkezdhessék a nyílt katonai provokációkat az NDK ellen." Hogy elejét vegye a béke ilyen veszélyeztetésének, az NDK augusztus 13-án hozzálátott a veszélyes helyzet tisztázásához. Intézkedései hozzájárultak a nyugat-németországi militaristák és revansisták által veszélyeztetett béke megmentéséhez. (b.j A berlini gazdasszonyok szívesen vásárolnak a rathausstrassei önkiszolgáló élelmiszerboltban. (CTK — Zentralbild felvételei) miniimiiiiimiHiiiiiiimiiiiiiniiiimiiii A nyugati külügyminiszterek tanácskozása előtt Bonn aggodalmaskodik a Nyugat esetleges békülékenysége miatt Bonn (CTK) — Adenauer nyugatnémet kancellár kedden tartotta utolsó megbeszélését von Brentanoval a külügyminiszter elutazása előtt a nyugati államok külügyminisztereinek ma kezdődő értekezletére. A bonni. külügyminisztérium államtitkára már szeptember 10-én elutazott Washingtonba az előkészítő tanácskozásokra. A Frankfurter Allgemeine burzsoá lap ezzel kapcsolatban azt írja, „a bonni politikusok attól félnek, hogy a békülékeny politikai irányzat esetleg megnyivánul a közvéleményben. Tekintettel arra, hogy a tárgyalások nem zárják ki a megegyezést, felmerült az az aggodalom, hogy a Nyugat esetleges engedményei veszélyeztethetnék a nyugatnémet pozíciókat." A lap hozzáfűzi, hogy a bonni diplomaták nézete szerint a Német Demokratikus Köztársaság kormányának, vagy pedig az Odera-Nisa határ bármilyen formában történő elismerése kapitulációt és a fontos nyugatnémet pozíciók végleges elhagyását jelentené. London (CTK) — Macmillan angol miniszterelnök is tanácskozott kedden lord Homme angol külügyminiszterrel, aki szeptember 13-án utazott Washingtonba. Diplomáciai körökben nyert értesülések szerint ezen a megbeszélésen meghatározták NagyBritannia politikáját Németország és Nyugat-Berlin kérdésében. Botrányos ítélet Bertrand Russel ellen London (CTK) — Bertrand Russelt, a neves angol filozófust a nukleáris leszerelésért küzdő kampány és az úgynevezett százas bizottság vezető funkcionáriusát két hónapi börtönbüntetésre ítélték azért, mert nein volt hajlandó megígérni, békeharcának beszüntetését, amely állítólag sérti a törvényeket. A már 89 éves B. Russelnek azonnal meg kell kezdenie börtönbüntetése letöltését. A százas bizottság további hát tagját egy hónapi börtönre ítélték. DAG HAMMARSKJÖLD, az ENSZ főtitkára C. Adoula kongói miniszterelnök meghívására repülőgépen Leopoldvillébe érkezett. /CTK/ tJJ SZÖ 3 * 19B1. szeptember 14.