Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-05 / 216. szám, szombat

Egymáshoz simulva feküdtünk a földön, és egy cseppet sem éreztük keménynek, hidegnek, nyirkosnak. Ötödik hónapja találkoztunk már, egyetlen napot sem veszítve el, mi­óta csak ez a lány felbukkant ezre­dünkben. En tizenkilenc éves voltam, ö tizennyolc. , Titkon találkoztunk: én, a zász­lóaljparancsnok, és ő, az ápolónő. Senki sem tudott a szerelmünkről, és arról sem, hogy hamarosan hár­man leszünk. — Érzem, hogy fiú lesz - bizony­gatta suttogva, talán már századszor. Mindenáron szerelte volna megme­lengetni a szívemet. - Es terád fog hasonlítani. — Végeredményben lehet lány is. Es hasonlítson rád - suttogtam, de máson járt az eszem. Előttünk ötszáz lépésnyire a bun­kerekben és a lövészárkokban lövész­zászlóaljam katonái aludták rövid ál­mukat. Távolabb a drótsövényeken túl, a ködbe burkolódzva csak néha­néha rajzolódott ki a német rakéták fényében a 162-es magaslat. Hajnalban olyan feladat várt, ame­lyen egy másik zászlóalj már kudar­cot vallott: el kellett foglalnom a magaslatot. Az egész ezredben csak az az öt tiszt tudott erről, akit az este parancsnoki fedezékébe rendelt az őrnagyunk, az ezredparancsnok. Ismerette a parancsot, majd így szólt hozzám: — Hát akkor jegyezd meg jól: a katyusák veretik a terepet, aztán egy zöld rakéta — és előre'. A szom­szédaid is támadásra indulnak, de a magaslatot neked kell elfoglalnod. Most pedig ott feküdtünk szorosan egymáshoz simulva. A csókok közben sem felejthettem a közelgő harcot. Mind jobban aggaszt ennek a lány­nak a sorsa, és hasztalan viaskodom a gondolatokkal: mit tegyek? — Nekem most kettő helyett kell aludnom mindig — suttogta halkan a lány. - Tudod, éjszakánként gyak­ran úgy érzem: felvirrad a reggel és vele végeszakad mindennek a rossznak. Vége lesz a lövészárkok­nak, a vérnek, a halálnak. Hiszen már harmadik éve tart! Hiszen nem tart­hat örökké. Gondold csak meg: fel­virrad a reggel, felkel a nap és nem lesz háború, egy csepp háború sem lesz... — En most azonnal elmegyek az őrnagyunkhoz — mondtam eltökél­ten, kihúztam a karomat a feje alól, és felalltam. — Mindent bevallók ne­ki, küldjön hátra téged. Mégpedig tüstént! — Elment az eszed? - mondta felugorva, megragadta a köpenyem VI AGYJMÍR BOGOMOLOV: ujját, és teljes erejéből húzott ma­gához. — Feküdj vissza, te bolondos. Hi­szen az őrnagy megnyúzna elevenen! És a parancsnok vastag, rekedt hangját utánozva suttogta: - az alá­rendelt személyekkel való közöskö­dés csökkenti az egység harci érté­két, és aláássa a parancsnok tekin­télyét. Ha tudomást szerzek ilyes­miről - kiverem innét! És olyan véleményt írok önről, hogy sehová be nem teheti a lábát, még a jobb bör­tönökbe sem... Majd ha megnyer­tük a háborút, akkor tessék szerel­meskedni, amennyit csak tetszik! Most azonban kategorikusan megtil­tom. — Elfulladt a hangja és jó­kedvében hanyatt vetette magát, úgy kuncogott, halkan, hogy — isten őrizz! - valaki meg ne hallja. Bizony, tudtam, hogy alaposan megkapom a magamét. Az őrna­gyunknak fenemód szigorú elvei vol­tak, az volt a szavajárása, hogy a háború nem nőknek való, a szere­lemnek végképp nincs helye benne. Akkor is elmegyek hozzá. — Csitt, csitt — szorította oda arcát az enyémhez. Aztán nagyot só­hajtva suttogta: - Majd én magam elintézek mindent. Már ki is fundál­tam az egészet. Valaki más lesz az apja e kicsinek ... — Valaki más? — Egyszeriben el­öntött a. forróság. — Hogyan? — Kis bolondosom - nevette el magát. — Inkább ne hasonlítson te­rád. Majd én elrendezek mindent. Értsd meg, az okmányok szerint és a valóságban te leszel az apja, de az őrnagynak nem mondjuk meg, hogy a tiéd. — Hát kié? — Valamelyik elesetté. Mondjuk Bajkové. — Nem. Ne bántsuk a halottakat. — Akkor legyen Kingyajevé. Kingyajev tizedes szép szál legény volt, de nagy selma és huncut ló­kötő, nemrég hátraküldték emiatt a hátországba. Megdöbbentem ennek a tiszta szí­vű, finom lánynak váratlan asszonyi ravaszságán. Megrendülten gomboltam ki a köpönyegemet, és egészen magam­hoz szorítottam őt. — Óvatosabban — mondta, és te­nyerét elhárítóan feszítette neki a KELEM mellemnek. - Megfojtasz bennün­ket! (Szívesen beszélt magáról töb­besszámban, úgy örült ilyenkor, mint e9V gyerek.) Kis bolondosom, még szerencse, hogy itt vagyok melletted én! Mire jutnál nélkülem! Gondtalanul, csapongva szállt a ne­vetése. De nekem egy csöpp kedvem sem volt kacagni. « - Ide figyelj, most azonnal el kell mennünk az őrnagyhoz. - Éjnek idején? Megbolondultál? - Odaviszlek hozzá. Megmondod neki, hogy rosszul vagy, hogy nem bírod tovább ... - De hiszen ez hazugság! - Mindenre kérlek, könyörgök ne­ked, El kell menned innen. Mit értesz te ehhez! Gondold csak meg .. . Hát­ha egyszerre csak ... Hátha holnap ütközet lesz ... - Ütközet? - hegyezte a fülét. — Nem! - Vagy csakugyan? - Igen. Sokáig szótlanul feküdt. Lélegze­téből, amelyet oly jól ismertem már, pontosan éreztem a megrendülését. - Ugyan mit tehetnénk? Ütközet előtt nem futamodhatom meg. Es amúgy sem sikerülne. Előbb a bi­zottságnak jóvá kell hagynia, aztán a hadosztályparancsba kell adni, jó­néhány nap eltelik vele. Majd holnap odaállok az őrnagy elé, jó? Hallgattam, de akárhogyan törtem a fejemet, nem tudtam mit vála­szoljak. - Azt hiszed, olyan könnyű oda­állnom elé? — suttogta. — Inkább meghalnék. Hányszor figyelmeztetett: vigyázz magadra, ne veszítsd el a fejedet... En meg •.. F elzokogott, elfordította a fejét, kezébe temette arcát és úgy rázta a sírás, mintha a hideg lelné. Csitít­gattam. ahogy csak tudtam, némán csókolgattam az ajkát, a homlokát, a könnyektől sós szemét. - Eressz, mennem kell - mond­ta, és elhárított magától, aztán szin­te hangtalanul suttogta: - elkísérsz? Lefelé tartottunk a fagyos, nyirkos horhosba, ahol a zászlóalj segélyhelye volt. Ütközben átkaroltam, és min­den lépésére vigyáztam, hogy meg ne botoljon, meg ne csússzon, el ne essen. Mintha átölelhettem volna öt védelmezőn a háború elől, a hajnali ütközet elől, amely alatt olt bukdá­csol majd a mezőn, el meg elzuhan újra, és vonszolja a sebesülteket. * * * Tizenft év telt el azóta, mégis úgy emlékszem rá, mintha csak teg­nap lett volna Hajnalban megszólaltak a katyusák és a tüzérség, aknevetők verették a mezőt, szokás szerint, s végül fel­röppentek a zöld rakéták. Mire felkelt a nap, a zászlóalj ma­radéka ott. gyülekezett már az el­foglalt magasiaton. Egy félóra múlva a mélyre ásott német bunkerekben az ezredparancsnok kemény kézszorí­tással gratulált a győzelemhez. En pedig ott álltam dermedted, érzéket­lenül mint a fa, nem láttam, nem hallottam, nem érzékeltem semmit. Ö, ha visszakergethettem volna a napot a látóhatár mögé! Ha elhesse­gethettem volna ezt a hajnalt! A nap azonban kérlelhetetlenül emel­kedett a pályáján mind feljebb és feljebb, én pedig ott álltam némán a megvívott magaslaton. Ö pedig ott maradt mögöttünk, ahol a sírokat ásták. Es senki, senki nem sejtette, hogy az enyém volt, hogy már hárman voltunk... ELBERT JÁNOS fordítása A bratislavai központi piactéren au­gusztus 2-tól a Humberto-cirkusz­ban nagy sikerre! szerepel a ro­mán artisták csoportja. 300 ezer li­ter vizet tartalmazó medencében vízibalettet mutatnak be. (J. Herec felvétele) Swing és Mendelsohn | A Steiner Gábor utca, vagy ahogyan a 0 városka „bennszülött" lakói hívják; a Q korzó éli mindennapos, nyüzsgő életét. X A korzón van a legtöbb üzlet és így a A legtöbb ember. Az üzletek tümve vannak 0 áruval és vásáriókkal. Egy üzlet azon- i bari kivételt képez. No nem kell mind- X járt rosszra gondolni és talán azt hin- A ni, hogy ez az üzlet nem megy!! Szó í sincs róla. Az üzletvezető éppen szombati \ összegezést csinál, amelyből kitűnik, X hogy csupán hanglemezből ezen a na- ö pon 800 korona értékűt árult. Nem tie- V héz most már kitalálni, hogy Suprap- A hon szaküzletről van szó, ahol a leg- i) kitűnőbb hazai és külföldi hanglemezek v mellett zenegépeket, automata és fél- 1 automata gramofonokat és sok más kel- A léket lehet vásárolni Q A többi üzlet tele van emberekkel, ez í az üzlet azonban kívül is „tele van". X Hogy ez hogyan lehetséges? Egyszerűen! fl A benti vásárlók zenei Ízlésétől függően ö alakul az üzlet előtt a fiatalok csopor- i tosuiása. Vagyis igy valahogy: ha a vá- A sárló swinget, rumbát vagy főleg, ha í még vadabb táncszámot vásárol — és Q természetesen ki is próbálja — akkor a > csoportosulás „felgyorsított ütemben" í növekszik, vígan imbolyog és rázkódik, C ha pedig a vásárló — Bachot, Beetho- í vent vagy Dvoŕákot vásárol — és még f hozzá annyira szemtelen, hogy ki is l próbálja —, akkor a rázkódás megszü- í nik és a tömeg feloszlik. ) Kár volna persze most már azt hinni, / hogy Komárnóban, Jókai árnyékában t (a szó szoros értelmében árnyékában, \ mert az üzlet pár lépésnyire van a Jó- ) kai szobortól) a fiatalok csupán az úgy- ) i nevezett „ráncigáló" táncszámok hódo- l lói! Szó sincs róla! A 800 koronás szom- J bat délelőtti lemezvásárlásban szép ) számmal fordult elő komoly zene és a ! klasszikus számok vásárlói között szép ( számmal voltak fiatalok is. Sőt éppen ) látogatásunk alkalmával egy fiatal el- ) ragadtatással beszélt Stokowski kiváló ( karmesteri érzékéről, amit a Prágai Xa- ( vasz alkalmával látott és hallott a te- j levízióban, egy fiatal lány pedig Yehudi < Menuhin mesteri vonókezelését dicsérte < a budapesti Károlyi kertben megtartott J hangverseny alapján. Csupán az volt a í kár, hogy a beszélgetés illusztrálására ) feltett Mendelsohn hegedűverseny már a < „külső ház" teljes kiürülése mellett tet­te meg a 331/ s fordulatot percenként ( Hiba talán, hogy a fiatalok melegeb- ( ben érdeklődnek a tánczene számok j iránt? Szó sincs róla! Csupán az a kár, hogy eddig csak egy tábor alakult ( ki. Mennyivel szebb lett volna, ha a < hegedűversenyre megjött volna a „máso­dik váltás"! Enélkül ugyanis csak hár- / man hallottuk ezt az igazán szép ze- ( neszámot és meg kell mondani . .. tény- < leg, bécsületszóra... nem volt igaza J annak a fiatalnak, aki az első hangok < után oldalba bökte a barátját: gyere i Jancsi, már megint ilyen vacakokat for­gatnak. (k. 1.) / gyermekvilág A FEBER SZÁMÁR pionírtáborban történt: Hozzám jött egyszer Helmut: — Képzeld el, hogy az az Udo Matschke nem jár fürdeni, mert nem tud úszni. — Ugyan menj már, hisz télen együtt jártunk az uszodába. — Hát az semmi — válaszolta Helmut ­az uszodában nem olyan hideg és mély a víz, mint itt a tóban. Itt Udo nem mer bemenni a vízbe, csak a fürdő­ruháját jár bemártogat­ni. Délután valamennyien fürödni mentünk. Én már a vízben voltam, amikor észrevettem Udot. A parton állt és für­dőruháját mártogatta a vízbe, aztán visszatért a táborba. Helmuttal utána mentünk. Udo éppen a fürdő­nadrágját terítette ki. — No, meleg a víz Udo? — Nagyon kellemet. — Tudunk mindent - szóltam kárörvendöen ­félsz bemenni a vízbe, csak a fürdőruhádat már­tod meg benne. Udo elpirult és arra kért, ne szóljunk senki­nek, de hideg vízben nem tud úszni. Mi azonban kikacagtuk és Heinz rögtön kari­katúrát rajzolt róla a tábori faliújságban, amely alá piros betűkkel írta: „Ismeritek? Udo Matschka, Fél a víztől, mint a macska." Udo másnap bosszút állt rajtunk. Délutáni pi­henés idején kiszöktünk csónakázni és beárult a vezetőnek. Büntetésből este nekünk kellett kimosni a nagy kondért. Már sötét volt, de levittük a tó partjára. A víz is egész hideg volt­Sokáig dörzsöltük, homokkal a kondért. Végre mikor tiszta lett, még egyszer ki akartuk öblí­teni, de kicsúszott a kezünkből és beesett a vízbe. Helmut gyorsan ledobta a ruháját, beugrott a kondér után és kihozta a partra. - Brrr, de hideg, - rázkódott meg. Egyszerre csak észrevettük, hogy Udo nevet rajtunk a közelben. Dühösek lettünk, odaugrot­tunk és hangos nevetéssel bedobtuk a vízbe. Azután kaptuk a kon­dért és siettünk vissza a táborba. Alig halad­tunk azonban néhány métert, megálltunk: Még kellene nézni, ho­gyan úszik Udo - aján­lottam, és visszafutot­tam a partra. Mindenütt csend volt, a tó bé­késen hallgatott. UdoriuK nyoma veszett. Visszafutottam a fiúkhoz. - Idehallgassatok, Udo eltűnt, a víz egész mozdulatlan. Letették a kondért s rohantunk vissza a tóhoz. Kiáltozni kezdtünk: Udó! OOOdóóó! Semmi válasz. - Meg kell gyorsan keresni. Peter ' és Helmut levetkőzött, pedig nagyon hűvös volt, a víz meg feketén, titokzatosan hall­gatott. Mindhárman egyszerre ugrottunk a vízbe. Lemerültünk a víz alá... Nagyon fáztunk, de azért sokáig kerestük. Mikor már egész meg­gémberedtek a végtagjaink, Péter azt ajánlotta, hogy menjünk a vezetőhöz, és valljunk be neki mindent, Képzeletemben magam előtt láttam Udo édes­anyját. Apró termetű asszony és hosszú leve­leket írt a fiának. Minden levelében benne volt, hogy: - Vigyázz magadra, egészségesen gyere haza, drága fiam. A táborban a vezetőbe botlottunk. - Hol voltatok ilyen sokáig. Már egész késő van. Gyorsan öltözzetek fel melegen és gyertek a tábortűzhöz. Öt percen belül ott akarlak ben­neteket látni. Udotól meg kérjetek bocsánatot. - Udotól! Tehát itt van, él! « A tábortűznél valóban ott ült meleg ingben és melegítőben Udo. Egész boldogok voltunk, megfeledkeztünk a ha­ragról, bocsánatot kértünk tőle és minden jóra fordult. TÖRD A FEJED 1. Egy kislány messze üdülő ba­rátnőjének különféle szalvétákat küldött és mindegyikre ráírt egy becüt. Ha megfelelő sorrendbe rakjátok a szalvétákat, megtudjá­tok, mit kívánt neki. Argentin mese fit {a} [HÍ ASV*. 8 )a 1 I i y • ji*! M 2 1 5 1 i • MEGLEPETÉS A SÚLYEMELŐ VERSENYEN Találós kérdések ® EGYSZER NÉZ RÄM, — csak fél szemmel, soha többé nem felejt el, Mi az? PÔRÄZON FUT fürgén, gyorsan póráz nélkül meg sem moccan, Mi az? VALAMIKOR réges-régen Argen­tínában éldegélt egy fehér sza­már. A hosszú fülű borzas-kócos fehér szamár olyan aprócska volt, hogy sokan játéknak hitték. Nagyon gazdag és kegyetlen gaz­dájának terhére volt a. kis sza­már s ezért elhatározta, túl ad Malisán — mert ez volt becsüle­tes neve. Nagyon megijedt Malisa, amikor meg.tudta, mi készül ellene s elha­tározta, hogy megszökik. Az elhatározást tett követte. Malisa éjszaka nekirontott az aj­tónak, kitörte, s uccu neki, már ott sem volt. Egész éjjel kószált a városban, végigjárta csöndesen az utcákat, meg-niegpihent az ud­varokban, parkokban, míg végre egy játéküzletre talált. Amult-bá­mult a csábítóan kivilágított kira­katra, hiszen ő még ilyesmit nem látott. Mi minden volt ott! Egész sor hatalmas szemű elefánt, fu­rulya, játékvasút, s hosszúfarkú lovacska. Malisa gondterhelt ábrá­zattal bámulta a játékokat, s egy­szerre csak hipp-hopp, ott ter­mett a kirakatban. A játékok nagyon megörültek a vendégnek, s lám most ö is érez­te. hogy megszépült, otthonra ta­lált. Reggel, amikor a tulajdonos ki­nyitotta a játékboltot, nagyon el­csodálkozott: nézzük csak új já­ték! — gondolta magában, s a nyakába akasztott egy ártáblács­kát. E reggeltől kezdve nagyon sok gyerek és felnőtt állt meg bá­mészkodni a kirakat előtt. A kis­fiúk és kislányok vágyakozó sze­mekkel nézték az új játékot. Ma­lisát ez rettentő büszkeséggel töl­tötte el. Örült, hogy mindenkinek tetszik és csodájára járnak. A ki­rakat kis lakói fel is húzták orru­kat, mivel Malisa elhomályosítot­ta szépségüket. Történt azonban, hogy egyszer egy kis fiúcska jött mamájával a boltba. A gyereket Kokorínak hív­ták. Amikor meglátta a fehér sza­marat, rimánkodva kérte anyját: — Mama én sose hittem volna, hogy létezik ilyen furcsa fehér szamár, vedd meg! — Ö> Kokori — kesergett az anya, — olyan kevés a pénzünk ... Azon az éjszakán Kokori sokáig nem tudott elaludni. Állandóan a csodálatos fehér szamár járt az eszében. Reggel, alig, hogy felkelt, újra róla beszélt, de most az apu­kájával. A szülők — látva egyetlen fiacs­kájuk nyugtalanságát — össze­szedték összes pénzüket, kölcsön­kértek a szomszédoktól s bejelen­tették Kokorinak, hogy meglepetést készítenek számára. Végre eljött a várva várt ünnep­nap, amikor az egész család kivo­nult a játékboltba. Csodálatos volt minden. A nap ragyogva szórta su­garait, a fák köszöntve integettek ágaikkal, s az emberek az utcán (így látta Kokori) egymásra moso­lyogtak. Megvették a fehér szamarat. Ko­kori kantárszáron akarta hazavet­zetni, de Malisa megmakacsolta magát. Senki nem értette, mi tör­tént vele, csak Kokori sejtette, hogy a szamár azt akarja, új gaz­dája a hátán lovagoljon haza. S Kokori az irigy gyermekek szeme láttára büszkén lovagolta meg, a puha szőrű kis fehér sza­marat. Ettől kezdve Malisa Kokori csa­ládjával éldegélt. Vizet segített hordani az udvarról, s szabad ide­jében a kisfiúkat s lányokat ko­csikáztatta. „ „ . .... K. M. fordítása. 2 Tudjátok-e hogyan lehet 51 §s 501-ből egy leánynevet kirakni. (Beküldte Anderko Ildikó, Polina) 3. Osszátok fel a fenti kört egy négyzet és egy háromszög segít­ségével úgy, hogy minden pont külön mezőbe kerüljön. (Beküldte Budai József, Mul'a.) MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE 1. Aratási őrség 2. Igy lehet elválasztani egyet­len vonallal a gombákat. KIK NYERTEK Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesül­nek: Szabó Gizella, Horná Potôň, Szűcs Jenő, Zlatná na Ostrove, Gallay István. Barka, Szalay End­re, Galánta, Derzsi Zoltán, Holiá­re. ÜJ SZÖ 8 * 1961. augusztus 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom