Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)
1961-08-05 / 216. szám, szombat
A NAGY TERV Hírül adta a rádió, közölte a sajtó. A Szovjetunió Kommunista Pártja új programtervezetének, a kommunista társadalom építésének történelmi dokumentuma itt van előttünk. lövőnkről, a régenvágyott életről szól. Csoda, ha újra és újra elolvassuk, ha minden sorát méregetjük, fontolgatjuk. Az új programtervezet a gyakori meglepetések és csodával határos események világában is meglepett. A történelmi dokumentum egyértelműen kimondja, amiért az emberiség legjobbjai küzdöttek és küzdenek, rövidesen megvalósul. Néhány év és földünk nagy részén felépül a kommunizmus, a bőség kora, a minden idők legnemesebb társadalma. Ami nemrégen még csak vágy, elképzelés, tudósok fejtegetésének tárgya volt - elérhető közelségbe kerül... Hú.*z év, s a földkerekség nagy részén beköszönt a kommunizmus korszaka: ingyenessé válnak a közlekedési eszközök, a lakóházak, a munkaképtelenek és a bennlakásos iskolások ellátása. Megvalósul a hat órás. majd a még rövidebb munkanap. A dolgozók a vállalatoknál, intézményeknél a kolhozokban ingyenes étkeztetésben részesülnek, megvalósul sok-sok kommunisztikus intézkedés, ingyenessé válik sok közszolgáltatás. Kell-e ennél nagyobb esemény, lehet-e mnél nagyobb meglepetés? Tudtuk, hittük, hogy a kommunizmus felé tartunk, hogy a kommunizmusé a jövő. A megvalósulás időszakát azonban eddig senki sem határozta meg Ma már ezt is tudjuk ... Gazdasági és társadalmi életünkben ma a szocializmus elve érvényesül: a közszükségleti cikkekből mindenki képessége, mindenki a társadalom számára végzett munkája szerint részesül. A nemsokára felépüld új társadalomban a kommunizmus vezérelve valósul meg: mindenkinek képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint. Maradéktalanul teljesül a párt jelszava: Mindent az ember nevében, az ember jövőjéért." A jólét, amit a kommunizmus korszaka anyagi téren teremt, óriási mértékben fellendíti a kulturális színvonalat is. A tudomány és a művészet eléri virágzásának tetőfokát. Mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy sokoldalúan fejlessze tehetségét, képességeit. Nézzük csak mit mond ezzel kapcsolatban a programtervezetnek „Ideológia, nevelés közoktatás, tudomány és kultúra című része. A közoktatás rendszerét - olvashatjuk - oly módon építjük jel, hogy a felnövekvő nemzedék oktatása és nevelése szorosan kapcsolódjék az élethez, a termelőmunkához, s hogy a felnőtt lakosság a termelésben végzett munkáját összeköthesse a tanulás és a képzés folytatásával a maga hivatásának és a társadalom szükségleteinek megfelelően. A kommunizmusban tehát a munka is, amely kényszerből az egészséges ember testi szükségletévé válik - a tanulást, a továbbfejlődést fogja szolgálni az egyén „hivatásának és a társadalom szükségleteinek megfelelően". Nagy terv. hatalmas távlatok. Az új programnak bármelyik részét olvassuk, mindegyik lenyűgöz, büszkeséggel tölt el. A Szovjetunió Kommunista Pártjának új programtervezete talán a legjelentősebb gyakorlati értékű pártdokumentum, amely a Kommunista Kiáltvány óta megszületett. (b) • • MUNKAES KÖNYV Sosem jártam még Recán, keveset tudtam a községről, de arra határozottan emlékeztem, hogy az őszi és téli hónapokban gyakran kaptunk a szerkesztőségünkbe tudósításokat a Csemadok helyi szervezetének kulturális tevékenységéről. Az utolsó hónapokban a tudósítások elmaradtak. Az elmaradás oka nem volt előttem rejtély. Nagyon jól tudtam, hogy a falu dolgozói tavasszal és nyáron alaposan el vannak foglalva a mezei munkák időbeni elvégzésével, mégis úgy határoztam, egy kicsit körülnézek ... Amikor augusztus elsején a déli órákban a községbe érkeztem, a nyári verőfényben nemcsak a learatott határ volt néptelen, hanem az utcákon is alig lehetett látni embert. Ügy tetszett, mintha az egész falu lakossága most pihenné ki az aratási-cséplési munkálatok fáradalmait. Pt nemzeti bizottságon is csak egy elvtársnő volt, az elnök meg a titkár Galantán tartózkodott, háromnapos iskolázáson vettek részt. Gabriška elvtárs a szövetkezet elnöke, a gazdasági udvar kapujában állt és láthatóan bosszankodott. Rossz kedve az arcára rajzolódott. Egy vagon cementet várt a galantai állomásról. Az anyagot tehát huszonöt kilométernyi távolságból kellett idszállítani, holott innen mindössze négy kilométernyire van a senicel állomás. Magam is érthetetlenül állok e bürokratikus, káros intézkedéssel szemÉLŐ TÖRTÉNELEM Képek, grafikonok, megannyi mindennél beszédesebb dokumentum. Megsárgult kéziratok, évtizedes újságok, régi pártkönyvek, s a jelent, a győzelmet ábrázoló sok-sok dokumentum. A kiállítás minden részlete egy darab történelem — a párt 40 éves harcának és győzelméifek élő történelme. Negyven év küzdelmeivel ismerkedünk. A megtett út nehéz, megpróbáltatásokkal terhes. Nélkülözés, üldözés, véres harcok jelzik a kommunisták útját. A gyümölcs azonban beérett. Az igazaknak igazuk lett: a párt harcolt, győzött s ma új diadalt érlel. A kiállítást járva a hála érzetével gondoltunk ahósokre, az úttörőkre, az előttünk járókra. A négy évtized eseményekben rendkívül gazdag történelmét bemutató kiállítást néhány órás szemlélődés alatt nehéz átfogni, megismerni. Még nehezebb a benyomásokat rögzíteni. Hiszen mindegyik kép, mindegyik dokumentum a gondolatok láncolatát indította meg. A kiállításon szerzett benyomások közül néhányat mégis felelevenítünk és megpróbáljuk elmondani ezzel kapcsolatos gondolatainkat. A bejáratnál egy sokszor hallott jelszó hirdeti a kiállítás első részének mondanivalóját: Hazánkban győzött a szocializmus. Magunk is elmondtuk már sokszor, hogy lényegében felépítettük a szocializmust és mérföldes léptekkel haladunk a kommunizmus felé. De hogy mit is jelent tulajdonképpen a szocializmus győzelme, azt igazában a kiállításon értettük meg. Itt együtt és szinte egyszerre láttuk mindazt, ami a szocializmus győzelmét jelenti, s amit a szocializmus győzelme gazdasági és politikai életünkben eredményezett. A jólét, az egyre emelkedő életszínvonal, a gazdasági javak igazságos elosztása, a sokszorosan megnövekedett termelés, a szocializált ipar és mezőgazdaság, a lépten-nyomon tapasztalható kulturális forradalom — mind-mind a szocializmus győzelméről tanúskodtak ... A győzelemről az életből vett példák beszélnek mindennél szemléltetőbben, kifejezőbben... Másutt a képek és grafikonok arról szólnak, hogy a szocializmust építő dolgozók bebizonyították: jobban tudnak gazdálkodni, mint a kapitalisták. Az átkos múlt okozta lemaradást rövid időn belül pótoljuk és nemcsak utolérjük, de el is hagyjuk a legfejlettebb kapitalista országokat. Ami viszont a kultúrát, az emberséges bánásmódot és általában szociális viszonyainkat illeti, ezen a téren régen előbb vagyunk a tőkések világánál. Jó érzéssel szemléltük a kiállításnak a függetlenségükért harcoló . gyarrpati népek küzdelmeire fényt vető részét. A tőke bármennyire terpeszkedik, az imperializmus bármennyire igyekszik hatalmába keríteni országokat, népeket, a szabadságszerető emberek lerázzák az elnyomatás igáját. Mindenütt recseg, ropog a gyarmatbirodalmak pillére. Akik tegnap még harcoltak, ma szabad emberekként indulnak el a holnapba vezető úton. A gyarmati népek életét idéző kiállítási részleg jelszava — Ütött a gyarmatosítás végórája, — nem jelszó csupán. A háború és a fasizmus ellen gyűlöletre, a béke és a szocializmus iránt szeretetre, megbecsülésre int. „A béke legyőzi a háborút" című részleg. Megrázó dokumentumok tanúskodnak itt az atomlovagok, a háborús uszítók mesterkedéséről. A béke erői azonban nagyobbak, erősebbek, legyőzik a háborút. Az egyik részlegen két grafikon vonta magára a figyelmünket. Az egyik a szövetkezetesítés eredményét, a másik a szocialista munkabrigádok számát ábrázolja. Beszédes bizonyítékok: 1949-ben a termőföldeknek mindössze 10,9 százalékán, 1960-ban az ország termőföldjeinek már 87,4 százalékán folyt nagyüzemi gazdálkodás. A szocialista munkabrigád címért 1958-ban mindössze 2, 1960-ban már 52 776 kollektíva versenyzett. A megtisztelő címet 1960-ban> 2306 csoport nyerte el. Egyszerű számok. Mögöttük terllllllllllllllllllMllilliilllilEIIIIIIMIIIiillllllilllllllllll!!llllllll!liiillllllllli!llillIIIIIII!llll melési formák, gondolkodási módok megváltozása. A kiállításon a legmodernebb bemutatókra jellemző eszközöket használják. A film, a televízió és a magnetofon egyaránt a nézők tájékoztatását szolgálja. A kiállított dokumentumoknak mondanivalóján kívül így a kiállítás rendezése Is magával ragadott. Akárhová mentünk, mindenütt az a gondolatunk támadt: szép, nagyszerű, sokatmondó. A kiállításnak általában mind a 16 részlege sok-sok tanulsággal szolgál. A bemutatott dokumentumok sokáig emlékezetünkben maradnak, helytállásra lelkesítenek. ' A Számos látnivaló közül különösen az emeleti szobában elhelyezett világtérkép kötötte le figyelmünket, amelyen vörös csillagok jelzik, hogy földünkön hol működnek kommunista és munkáspártok. Büszkén szemléltük, hogy a kommunista világmozgalom egyre nő, egyre erősödik. A világ térképén nyolcvanhat csillag, ég, nyolcvanhat csillag jelzi, hogy földünkön jelenleg nyolcvanhat országban működik kommunista és munkáspárt... Sokat mondanak az itt olvasható számok is: 191?-ben 240 ezer, 1935-ben 3 millió 141 ezer, 1960-ban pedig már 36 millió volt a kommunisták száma. A kommunisták tábora azóta is egyre nő, egyre erősödik... A Prágában „A szocializmus és a kommunizmus további győzelméért" jelszó jegyébpn Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 40. évfordulója alkalmából hetekkel ezelőtt megnyílt kiállítást már tízezrek látogatták meg, továbbra is ezrek és ezrek keresik fel az ország minden részéből. A kommunisták nagyszerű sikereket eredményezett harca, amelyről a kiállítás oly szemléltetően beszél, a munkásosztály élcsapata iránt tiszteletet és megbecsülést vált ki mindenkiből. A kiállítás élő történelem, érthető az iránta megnyilvánuló nagy érdeklődés. BALÄZS BÉLA SZOVJET ÍRÓK CÍMMEL 600 szovjet író, költő és esztéta életrajzát és egyéb adatalt tartalmazó lexikon jelent meg a Szovjetunióban. A lexikont SamuiI Bandas kritikus állította össze. ben. Panasza kicsit könnyít az elnökön, most már más problémákról derűsebb hangon tud beszélni. Elmondja, hogy az aratást a tervezett 14 munkanap helyett 12 nap alatt négy kombájnnal végezték el. A szövetkezet csak kombájnnal dolgozott, kévekötőgépe nincs is. Náluk egyébként 1954 óta bevezették a kombájnaratást. Amióta funkciót tölt be a szövetkezetben szinte mipden törekvése a gépesítés tökéletesítésére irányul. Ebben az igyekezetében nagy segítséget nyújtott neki a helyi pártszervezet és a nemzeti bizottság. Állítását Ďorďai elvtárs, a pártelnök is megerősíti. Gabriška elvtárs egész magatartásán látni, hogy szívügye a szövetkezet fejlődése. Hévvel magyarázza, milyen nagy jelentőségű a mezőgazdaságban az agrotechnikai határidők betartása és milyen hatása van a műtrágyának a talajjavításra, majd a terméshozamra örömmel közli velem, hogy búzából a tervezett 28 mázsa helyett 30,28, őszi árpából 27 mázsa helyett 29,48, tavaszi árpából pedig 25 mázsa helyett 31,80 mázsa hozamot értek el hektáronként. Végül büszkén kijelenti, hogy az idén a szalmakazalozást már július 28-án befejezték, amire a falu történetében még nem volt példa, a tarlóhántást pedig 80 százalékban végezték e-1. A szövetkezet egyébként nagy változások előtt áll. E napokban folynak a tárgyalások a szomszédos szövetkezettel való egyesülésről. A két község: Reca és Nový Svet már egyesült, de a szövetkezetek egyesítésére csak most, az aratás után kerül sor. Szükséges itt megjegyezni, noha a Nový Svet-i szövetkezet még nem tért rá a szilárd fizetésre, kiváló szövetkezet. Mondják, a járásban az egyedüli szövetkezet, amely-, nek egy fillér tartozása sincs. Végül azt is megtudom, hogy a szövetkezet kilenc fiatalt a kétéves mezőgazdasági tanonciskolába küldött és ha jól fejezik be az iskolát, a szövetkezet tovább taníttatja őket. Arról is értesülök, hogy a szövetkezet 1960 januárjában tért rá a szilárd fizetésre, egy ledolgozott munkaegységre 16 koronát fizet, de a prémiumokkal együtt a munkaegység értéke átlagban 20 koronát tesz ki. Hogy a község dolgozói valóban jómódban élnek, ezt az a tény is igazolja, hogy a kisközségben 60 televizortulajdonos van. A szövetkezet egyébként most kapott a járástól 300 000 koronát. A szövetkezet vezetősége úgy tervezi, hogy irodahelyiséget és tanácstermet épít, amely szövetkezeti klubnak is megfelel majd. Erre bizony nagy szüksége van a községnek, mert kultúrháza nincs, csak egy moziterme, amely nem állhat mindig a kultúrcsoportok rendelkezésére. Éppen ezért üdvös lenne, ha a község dolgozói brigádmunkával járulnának hozzá egy olyan terem' építéséhez, amely színpaddal is rendelkezne. A brigádmunka nem idegen a község dolgozói előtt. Erről Bozsik Péter, a magyar tannyelvű iskola igazgatója győz meg. Bozsik elvtárs a község kulturális életével kapcsolatosan azt mondja, hogy a Csemadok-tagok zöme üzemi munkás és többnyire Bratislavába járnak dolgozni. A nyári hónapokban a kulturális élet bizony pang a községben, mert a munkások ha hazajönnek, a kertjükben dolgoznak vagy esetleg építkeznek, míg ősszel és télen nagyobb gondot fordítanak a kulturális éiet kibontakozására. Ezek az üzemi munkások most, az aratás ideje alatt vasárnaponként brigádot alakítottak és segítettek - ahol tudtak — a szövetkezetnek. Gabriška elvtárs szombaton, 29-én az aratási ünnepélyen meg is köszönte a falu dolgozóinak ezt a támogatást. Bozsik UIIIIIllllllllillllil!tMIIIIIIIIMIIIIillllllllIllllllllllllllllllilllllIllllllllllllliílHill!ii..lllli elvtársnak az a nézete, hogy minden Csamadok-tag örömmel vállalna brigádmunkát egy új kultúrház felépítésénél. - Nálunk - mondja Bozsik elvtárs - a falu dolgozói szeretik a kultúrát. Menj a községi könyvtárba, ott majd képet nyersz a falu lelkes olvasótáboráról. Az igazgató tanácsának igen megörültem és nyomban felkerestem a könyvtárost. Nos, nemcsak az olvasótáborról, de a lelkes könyvtásosről is tiszta képet nyertem, pontosabban: kiegészítő képet nyertem. A könyvtáros, Sládek elvtárs ugyanis régi ismerősöm. Ő volt az, aki évek hosszú során át ügyelt a nyomdában arra, hogy az Üj Szó minél kevesebb sajtóhibával jelenjen meg. Most pedig — amióta nyugdíjba ment — arra ügyel, hog.y szülőfalujában az ifjúság minél szebb és értékesebb tulajdonságokkal fejlődjön. Kevés könyvtárost ismerek, aki annyi lelkesedéssel végezné önkéntes feladatát, mint Sládek elvtárs. A közel 1000 könyvvel rendelkező könyvtárhelyiségben rend és tisztaság uralkodik. Ez a rend Sládek elvtárs érdeme és az ő emberségéből áradó tisztaság övezi. Ö volt az, aki a tüzoltószertár nedves helyiségéből kiemelte a penészedő könyveket és tavaly az elvtársak segítségével kiharcolta, hogy a könyvek méltó helyiséghez jussanak. A községi könyvtár minden vasárnap 14 órától 17 óráig van nyitva. Ilyenkor 96 olvasója közül a legszorgalmasabbak már ott várják az ajtó előtt, hogy kedvük szerint válogathassanak a könyvek között. Aztán jönnek a többiek is... Szép és komoly társaság gyülekezik ilyenkor össze. Többnyire persze fiatalok, akik boldogan elmondják egy-egy elolvasott könyv nyomán szerzett élményeiket. Vitatkoznak egymással és tanácsot kérnek a könyvtárostól. Sládek elvtárs bizony sokat olvas, hogy érdemben hozzá szólhasson a vitához, lépést tartson a fiatalokkal és ösztönözze őket további olvasásra. Ami az ösztönzést illeti, sok könyvtáros példát vehetne tőle. Van például egy faliújságja, amelyen rajta van annak az öt olvasónak a neve, akik az elmúlt félévben a leggyakrabban keresték fel a könyvtárat és a legtöbbet olvastak. Az idén márciusban felolvasásokat rendezett Bruno Apitz: Farkasok közt védtelen című könyvéről. A felolvasásokon összesen 75-en jelentek meg. Voltak köztük olyanok is, akik minden felolvasáson ott voltak, akik pedig nem jöhettek el, azok később kölcsönvették a könyvet. Ez a könyv Sládek elvtársnak nagyon tetszik. Azt mondja, kevés mű tárta fel oly hitelesen a fasizmus bestiaütását és ugyanakkor az emberek áldozatkészségét, mint ez az értékes könyv. Mindez nagyon is érthető: Sládek elvtárs fia a Szlovák Nemzeti Felkelés harcaiban esett el. Szívből gyűlöli a fasizmust és mindazt, ami felszabadult életünk fejlődése ellen tör. Ezért ügyel arra, hogy az ifjúság kezébe megfelelő könyv jusson. Nagyon örül annak, hogy olvasói körében nagy sikere van Leonov Orosz erdőjének, Solohov, Hečko és Móricz Zsigmond könyveinek. Örül annak is, hogy a most felnövekvő ifjú nemzedék egyaránt olvassa a szlovák és a magyar nyelvű irodalmi műveket, örül, hogy ez idén a járástól kapott 1400 koronához még hozzátehetett 140 koronát, a könyvtár féléves jövedelmét és megvehette a legújabban megjelent szépirodalmi és politikai könyveket. Meg vagyok róla győződve, hogy örömében a falu olvasói is osztoznak. SZABÖ BÉLA A brnói Rádió Zenekarának tánccsoportja nagy sikerrel vendégszerepel a Szovjetunióban. Felvételünk a moszkvai Vörös proletár üzemben mutatja be a csoport néhány tagját. (ČTK - TASZSZ felvétele) IRODALMI LUMUMBA-DIJAT ALAPÍTOTTAK Kairóban: a legsikerültebb Afrika-könyv íróját tüntetik ki vele. MOSZKVÁBAN AZ ÁLLAMI MŰVÉSZETI KIADÓ albumot adott ki, amely 50 fényképet tartalmaz - hétnyelvű magyarázó szöveggel Jurij Gagarin életéről. A LOCARNŐI FILMFESZTIVÁL ELSŐ DÍJÁT a Tűz a síkságon című japán film nyerte. A második díjat megosztották a Pánik a vonatban és az Amikor kisgyermekek voltunk című szovjet film között. Az idei 14. nemzetközi locarnói filmfesztiválon 26 ország vett részt. KÖNYVVÁSÁRT RENDEZTEK a Perui írok és Művészek Szövetségének tűzvész Sltal elpusztított székháza újjáépítésére. A vásárra 30 ország, közöttük a Szovjetunió, Csehszlovákia, a Koreai NDK és Kína ajándékoztak könyveket. Ezermester hírében áll a sztálingrádi terület Urjupinszk városában élő Jefim Illarionovics Gribanov nyugdíjas. Érdekes állóórát szerkesztett, melynek különleges formájú ingája körforgást végez. Üvegbúra védi az óraszerkezetet hogy pontosan működjék. Az óraszerkezetet évente egyszer kell csak felhúzni. ' (Ogonyok) ÜJ SZÖ 7 * 1961. augusztus 5.