Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-25 / 236. szám, péntek

csillogó gyémántként tündököltek a jókora pislákoló csillagok. Elnézve ókét eszembe jutottak Lermontov verssorai: „ÉS csillag csillaggal társalog..." Egy órai repülés után keresztül törtem az éj sötétjén és terv szerint bekapcsoltam az űrhajó kézi irányí­tó rendszert. Bevallom, izgalom fo­gott el. Hisz ne'm volt a világon még egy ember, aki alárendelte volna, akaratának a szputnyik-űrhajót. „En­gedelmeskedik kézmozdulatomnak ?" — gondoltam és határozottan beka­csoltam az irányítóberendezést. A Vosztok-2 teljesítette kívánságomat és én olyan nyugodtan irányítottam, mint a Földön az autót, az égen pe­dig a lökhajtásos repülőgépet. A szputnyik-űrhajó irányítása könnyű­nek mutatkozott. Bármilyen helyzet-: ben irányíthattam és bármelyik pil­lanatban odakormányozhattam, ahová kellett. Az irányítóberendezés fogan­tyúját tartva egy mesehajó kapitá­nyának éreztem magam. Nem érez­tem különösebb feszültséget, mintha repülőgépben ültem volna. Közeledett az a pillanat, amikor az űrhajó kikerül a Föld árnyéká­ból. Ez villámgyorsan be is követ­kezett. A második hajnal ezen a na­pon akkor kezdődött számomra, ami­kor a láthatáron megpillantottam azt a világos . narancsszínű sávot, mely fölött a szivárvány minden színe ját­szott. Ilyen volt az ég, így láttam a kristálylencsén keresztül. A nap sugarai az illuminátorokon keresz­tül már be is törtek a kabinba. A koromfeke.te éjszaka után újra be­köszöntött a verőfényes nappal. Ér­deklődéssel figyeltem a Földet, lát­tam a nagy folyókat és hegyeket, színükről ismertem fel a felszántott és a le nem aratott földeket. Jól lát­tam a fellegeket. A Földre visszave­rődő kékes színükről különböztethe­tők még a hótól. A láthatáron hal­ványkék fénygyfirű vette körül a Földet... A műszertáblán elhelyezett glóbus, melynek forgása azonos volt az űr­hajó mozgásával, azt mutatta, hogy a Vosztok-2 már egyer körülrepülte a Földet. A fedélzeti óra is ezt je­lezte. Juri] Gagarin április 12-i út­ját, már megtettem és a Vosztok-2 tovább repült. Képek Laosz felszabadított területérő A Laoszi Hazafias Front a f elszab aduit terület, lakóinak minden lehető segítséget megad, hogy mielőbb rendes kerékvágásba kerüljön az élet. Lo Foung, a Hazafias Front tagja egy Xieng-Khouang tartománybeli fa­lu lakóival megbeszéli az újjáépítés problémáit. A PRÄGA környéki krči erdő ott­honos, meghitt csendjébe több­nyire csak a vidám madárdal, vagy a pihenésre vágyó prágai kirán­dulók hoznak élénkséget. Jólesik a séta a fák árnyékában, a pázsitos, a harmatos fűben, melynek zöldjén oly szívesen legeltetjük szemünket. Szom­jasan szívjuk magunkba az ózondús levegőt és gondtalanul gyönyörkö­dünk a természetben, az örök szép, soha meg nem únható látványban. Hirtelen nevetés, beszéd zaja üti meg fülünket. Az erdő szélén levő tisztáson 10—15 gyermek hajlong, ke­resgél valamit a fűben. Az egyik nyurga, barna hajfonatos kislány pa­pírzacskója éppen megtelt. Tartalmát, óvatosan, hogy semmi se vesszék kár­ba, egy fához támasztott óriási vá­szonzsákba szórja és miután telje­sítményét örömmel közli a többiek­kel, szorgalmasan folytatja munkáját. Társai követik példáját, számontart­ják, ki mennyit adott a közösbe. Ugyan miféle játék ez, amit ily ko­molyan vesznek? Miféle értékekre vi­gyáznak ily féltó aggodalommal a gyerekek? — Nem Játszunk, komoly munkát végzünk, gyógynövényeket gyűjtünk — világosít fel büszkén egy okos te­kintetű, tizennégy év körüli fiú — versenyben állunk egymással, mint a felnőttek — és hogy időt ne veszít­sen, tovább keresgél a fűben. A jelszabadulás után a legfontosabb feladat: felszámolni a háborús károkat, megteremteni a békés élet feltételeit. Az egyik xieng-khouangi faluban 250 gyermek számára új iskolát építenek. ICTK — Oj Kína felv. f A Spálená utca egyik kapuja előtt a járókelők Jólesően szívják ma­gukba a levegőben kavargó, orrcsik­landozó kellemes illatokat. Nincs is talán, aki fel ne figyelne a ház fa­lára erősített, fehér táblára, mely tu­domásul adja, hogy a Gyógynövények nemzeti vállalat közép-csehországi kerületének felvásárlási központja működik itt. Az udvarban az egymás hegyén­hátán tornyosuló ládák, zsákok, do­bozok között körülményes az út az irodáig, ahonnan a raktárhelyiségbe utasítanak. — Bizony, ilyenkor a főszezonban kevés nálunk a hely, mindössze 24 ] vagon árut vagyunk képesek itt el­helyezni, de azért csak kerüljön bel­jebb — üdvözöl mosolyogva KreJCÍk elvtárs, a központ vezetője. — Nem, nem tartjuk itt a felvásárolt füveket néhány napnál tovább. Most is éppen a teherautót várjuk, hogy elszállítsa a ládákat, zsákokat központi gyűjtő­helyünkre, Zbraslavba — teszi hozzá magyarázatképpen, majd elmondja, mily nagy fontosságúak a gyógynövé­nyek a gyógyszeriparban. Évről évre növekszik agyógyfüvek­! bői előállított gyógyszerkülönlegessé­ELÉRKEZETT A FELSZÁLLÁS IDEJE 9 A KÉNYELMES KABINBAN MINDEN AZ ŰRREPÜLŐ KEZE ÜGYÉBE N VAN ® A RAKÉTA LEGYŐZI A FOLD VONZÓEREJÉT » A KITARTÓ, HOSSZADALMAS EDZÉSNEK MEGVAN A GYÜMÖLCSE © EZERNYI SZÍNBEN TÜNDÖKLIK A TÁVOLODÓ FÖLD • a hosszú repülés, majd a földre ereszkedés az ember szervezetére, és milyen, az ember munkaképessé­ge a hosszabb ideig tartó súlytalan­ság állapotában. Egyéb feladataim is voltak, de ezek az előbbi két alap­vető feladatból következtek. A 24 órás repülőút során 17-szer kellett körülrepülnöm bolygonkat és min­den egyes körrepülésre fontos mun­kagrafikont dolgoztak ki, melyet az űrrepülőnek be kellett tartania. Min­dent percekre számítottak ki: azt is, mikor kell rádióbeszélgetést foly­tatnom a Földdel, mikor kell hoz­zányúlnom az űrhajó irányítóberen­dezéséhez, mikor kell ennem és in­nom, aludnom és ébrednem. Vakító, a szemnek elviselhetetlen napfény világított az ílluminátorok­ba. Kikapcsoltam a világítást, hogy takarékoskodjam az elemekkel. Nem­sokára azonban újra be kellett kap­csolnom a lámpákat, mert a Vosztok-2 a Föld árnyékába került és korom­sőtétség vette körül. A sötét égen EZ IS HOZZÁTARTOZIK AZ ŰRREPÜ­LŐ KIKÉPZÉSÉHEZ. Hasznos szorakozás IIIIII IL • illi: I rii i I iiiiiiiiliriii •••II::I:I:;II:I:IIIII>III> gek száma. A sarlatánok és javas­asszonyok ideje ugyan régen a múlté, de azért a kamilla- és hársfatea ma is elismert orvosság. Azonban nem­csak teákról és házi teakeverékek­ről van szó, hanem főleg azokról a gyógynövényekről, amelyekre gyógy­szereink előállításához feltétlenül szükség van. Orvosságaink egyharma­da belőlük tevődik össze és pontos adagolásuk éppen olyan lényeges, mint a többi gyógyszeré. A gyógynö­vényeket nagy mennyiségben expor­táljuk is, mert a talaj és éghajlati viszonyok művelésükre hazánkban különösen előnyösek. Kik foglalkoznak a gyógynövények termelésével, gyűjtésével és milyen növények jönnek számításba? A gyógynövényeket leginkább az EFSZ-ek, az állami gazdaságok és az egyes érdekszervezetek termesztik, de több fajtájuk vadon nő. A termelők szerződést kötnek a Gyógynövények nemzeti vállalattal, mely szakértőinek tanácsán, segítségén kívül biztosítja a növények előnyös átvételét. Főleg diákok, de magánosok, nyugdíjasok is igen nagy kedvvel fognak az érde­kes munkához. Mintegy 1400 iskolá­val tartja a felvásárlási központ a kapcsolatot és azok évente kb. 15 vagon gyógyfüvet szállítanak Ide. — Persze, érteni kell ehhez is, mint minden más munkához, amit az ember jól és alaposan akar elvégezni, mi pedig ragaszkodunk a pontos és tiszta munkához — mondja Krejőik elvtárs. A legfontosabb, hogy 2—3 fajta növénynél többel senki se fog­lalkozzék, nehogy összekeverjék azo­kat, ami által elértéktelenednek. Milyen fajta növényeket kell gyűj­teni és a növénynek mely része a fontos? Igen sokfajta gyógynövényünk van. A fekete bodzának pl. a virágja és a szára, a fekete áfonyának a levele, a párlófűnek a szára, némely növény­nek a gyökere fontos gyógyszer­iparunk számára. A gyógynövények gyűjtése nemcsak azért előnyös, mert a jó levegőn egészséges a tartózkodás, hanem mert munkánkkal biztosítjuk gyógy­szeriparunknak a szükséges nyers­anyagokat, önmagunknak pedig a mellékkeresetet. Kardos Márta Az ostravai szerelők kiváló munkasikert értek el a napokban a Kelet-Szlo­vákiai Vasmű hengerdéjének szerelésében. Az emelőberendezés segítségével 10 méteres magasságban helyezték el az utolsó 56 tonna súlyú daruhálózatot. Ez­zel befejezték az építkezés legnehezebb részlegének szerelését, s még e hé­ten átadják a Kelet-Szlovákiai Vasműnek. A képen František Kovalsky szere­lő csoportja munkaszünetben. (V. Suchy — ČTK — felv.) A VILÁGŰR UTASA KÉZZEL IRÁNYÍTJA A CSODÁS HAJÓT Ideges türelmetlenség fogott el, • bár mielőbb kezdődne a fel-­szállás. Beléptem a Vosztok-2 kabin­jába, s mögöttem zajtalanul, légmen­tesen bezáródott a fülke ajtaja. Ma­gamra maradtam. Most már előre! Egy pillantást vetettem az isme­rős műszerekre, melyeknek az volt a rendeltetése, hogy messzi utamon láthatatlan szálakkal összekössenek a Földdel. Rájuk néztem és megnyu­godtam. Mi, űrrepülők edzéseink so­rán megszoktuk ezeket a műszereket és bízunk bennük, mint az emberi al­kotó géniuszban. A kabin kényelmes volt, akárcsak egy szoba. A díványra emlékeztető pilótaszékben ülhettem és fekhettem, dolgozhattam és pihenhettem. Min­den a kezem ügyében és a szemem előtt volt, könnyen elérhettem bár­melyik gombot, bármelyik fogantyút. Innen irányíthattam repülés közben az űrhajót, fenntarthattam a rádió­összeköttetést a Földdel és feljegyzé­seket készíthettem a fedélzeti napló­ban. Itt még a lélegzetvétel is köny­nyű volt. A kellemes fény nem fá­rasztotta a szememet. A kabin szer­kesztői minden feltételt megterem­tettek az űrrepülő eredményes mun­kájához, gondoskodtak teljes kényel­méről. Tíz percnyi időt adtak a felszál­lási előkészületre. Az állami bizott­ság elnöke érdeklődött hogylétem felől. — Nagyszerűen érzem magam — válaszoltam és megköszöntem a fi­gyelmességét és egész lényemmel vártam, mi történik velem a követ­kező percekben. Elteltek az utolsó másodpercek. Moszkvai időszámítás szerint ponto­san 9 órakor kiadták a parancsot. — Felszállás! Soha nem érzett boldogság kerített hatalmába és röviden válaszoltam: — Értettem, felszállás! Ebben a pillanatban éreztem, ho­gyan vette fel a harcot a hordozóra­kéta hatalmas motorjaiban rejlő sok millió lóerő a Föld vonzóerejével. A rakéta elszakadt a kilövőpályá­tól, egy szempillantásra megállott, mintha a szél erős ellenállását küz­dötte volna le. A motorok robaja be­hallatszott a kabinba, a rezgéstől enyhén remegni kezdett a rakéta és hihetetlen súly nehezkedett a testem­re. Fokozódott a túlterhelés állapota, s visszagondoltam, hogy milyen jó volt, hogy mi űrrepülők kitartóan sokat gyakorlatoztunk a centrifugákban és a vibrációs berendezésekben, hogy szervezetünk hozzászokott az űrrepü­lés sajátos körülményeihez. Jól viseltem a motorok zaját, a vib­rációt, az egyre fokozódó túlterhelt­séget, míg az űrhajó el nem érte pá­lyáját. Nem éreztem szédülést és szo­rongást, éppen úgy láttam, hallottam és észleltem, mint a Földön. Már a rakéta elindulásának első perceiben munkához láttam: figyeltem a műsze­reket, fenntartottam a kétoldali rá­dióössszeköttetést a parancsnoki hellyel, az illuminátorokon keresztül figyeltem a távolodó Földet. Egyre bővült a láthatár, napfényben úszó földi messzeségek tűntek fel és so­kasodtak. Sokkal pazarabb látvány volt annál, ami a lökhajtásos repü­lőgépekről tárul az ember szeme elé. Különös színben pompázott a ter­mészet, s ez a tengeri kagylóra em­lékeztetett. A kabint elöntő fény szí­ne is olyan volt, mintha színes üve­gekből szerkesztették volna az illu­minátorokat. Éreztem, mint válik le a hordozó­rakéta minden egyes lépcsője a ki­számított pálya felé emelkedő úton. A kronométer azt rfmtatta, hogy a Vosztok-2 éppen eléri pályáját. Eb­ben a pillanatban be kellett követ­keznie a súlytalanság állapotának és én fel is készültem rá. Ez azon­ban átmenet nélkül következett be, miután a rakéta utolsó lépcsője is levált. Az első benyomásom kissé kü­lönös volt, mintha tótágast álltam és lábbal felfelé repültem volna. Né­hány másodperc múlva azonban megszűnt ez az állapot és felfogtam, hogy az űrhajó elérte pályáját. Ezt mutatták a műszerek is és a Vosztok­2 mozgását a Földről figyelő tudó­sok is megerösítték. A rádión ke­resztül megadták a pálya paramé­tereit: perigeum — 178 kb, apogeum — 257 km, a pálya az Egyenlítővel 64 fokos 56 perces szöget zárt be. A keringési pályán voltam, ahol nincs sem eső, sem hó, sem vihar, csak végtelenség. Most már hozzá­láthattam a megadott útiprogram teljesítéséhez. A Vosztok-2 útjának fő feladata annak megfigyelése volt, hogyan hat Elmondja: Germán Tyitov űrrepülő, a Szovjetunió hőse jűj SZÖ 4 * 1961. augusztus 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom