Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)

1961-07-15 / 195. szám, szombat

Ez év július 18-án lesz 25 éve, hogy kitört a spanyol polgárháború. A

burzsoá világ katonai szakértőinek véleménye szerint 1938 tavaszán a spanyol köztársasági hadsereget tönkreverték. Szerintük, az ellenállás összeomlása a többszörös túlerőben levő lázadők és az olasz-német intervenciós csapatok ellen csak rövid idő kérdése lehetett. A spanyol nép és mi — nemzetközi önkéntesek — azonban úgy vélekedtünk, hogy ennek nem szabad bekövetkeznie, a fasizmus előretörését meg kell akadályozni. Szétvert haderőink maradványai az Ebró balpartján előbb szilárdan megvetették lábukat, majd a nép támogatásával, szegényes lehetőségek között kiegészítettük, újjászerveztük alakulatainkat. Több héten át naponta szorgalmasan gyakorlatoztunk. Mély derűlátással, odaadóan készültünk az újabb feladatokra, a köztársaság végső győzelmének kivívására. Engel zászlóaljparancsnokom — a legendás hírű „Csapájev" (Szalvai Mihály) — a mesterlövők gyakorlatozásával bízott meg. A 8— 9_10-es találatok száma valóban mesterlövőkhöz illő volt. Július derekán éjszakánként sűrű motorzúgásra lettünk figyelmesek. Vártuk, hogy röviden valami „komolyabb" akcióra indulunk, de nem sejtettük, hogy az autók, melyeknek zúgását hallottuk, éppen azokat a csónakokat és dereglyéket szállítják a Barcelona környéki tengerpartról' az Ebró-menti nádasba, amelyeket azután néhány nap múlva ott találtunk. .Hadvezetőségünk július 24-én készültséget rendelt el. EsteMeherautókra szálltunk és általunk ismeretlen helyre indultunk. Gépkocsioszlopunk Móra de Ebrónál, a folyó bal partja közelében az askoi kanyar előtt megállt. — Megérkeztünk — mondotta századparancsnokunk, Caňavatte kapitány. — Mindenki pihenjen — adta ki a parancsot. — Nagy feladat előtt állunk — tette hozzá. Majd reám bízta a géppuskás századot, ő pedig terepszemlére ment. 1938. július 25-én éjfél után két óra lehetett, amikor Caňavatte gyengéden megrázott. — Jose ... Száraz elvtárs! Riadó! Keltsd fel a szakaszparancsnokokat — rendelkezett — de csendben! — Átkelünk az Ebrőn. A géppuskás század percek alatt'útra, harcra készen állott. — Rajonként utánam — adta ki a parancsot századparancsnokunk. Elindultunk. Három óra tájban elértük Ebrót. Gépfegyvereinket már előre elkészített állásokban állítottuk fel. Lövészszázadaink, mintha a földből nőttek volna kl, ott teremtek a vízparton. Percek alatt előkerültek a nádasban elrejtett csónakok. Katonáink boszorkányos ügyességgel vízre bocsátották őket és a 13. nemzetközi brigád 3. zászlóalja első századának 1. szakasza Kreznár Károly főhadnagy vezetésével csónakba szállt. A csónak nesztelenül lendült, elhagyta a partot. Az evezősök biztos kézzel irányították a ladikot a sebes árban. A csónakból golyószórók és puskacsövek meredtek az ellenség felé. Amikor a folyó közepén túljutottak, a túlsó parton felugatott egy gépfegyver. Szórványos puskalövések követték. Egy bajtársunk előrebukott s elmerült a hömpölygő folyóban. Valaki feljajdult. Golyó érte. A gépfegyver ismét pásztázott. Egyik evezősünk élettelenül rogyott a csónak fenekére. Más ült a helyére. A csónak partot ért. A lövészek mesteri ügyességgel kapaszkodtak a meredek partra. A folyón a második, harmadik, tizedik csónak úszott. A túloldalon ismét lövések dörögtek. Erre már a mi gépfegyvereink is felkelepeltek a torkolattüzek irányába. A jobbpartról gyengülő puskaropogást hallottunk, majd csend lett. Lövészszázadaink csekély veszteséggel keltek át a folyón. A gyalogság után a gépfegyverszázad következett. Sokan közülük — jómagam is — addig alig ültünk vízi járművön, de látva lövészszázadaink halált megvető bátorságát, szinte minden izgalom nélkül szálltunk csónakba. Evezőseink értették feladatukat. Annak ellenére, hogy előttünk, mellettünk és mögöttünk is igen sűrűn csapódtak be az eilenséges gépfegyverek golyói, az aknák és most már egy-egy ágyúlövedék is, amennyire a víz sodra engedte, egyenesen a túlsó part felé eveztek. Veszteség nélkül kötöttünk ki. A hadművelet nehezebb része csak ezután kezdődött. E

gy-egy gépfegyverhez 11—13, teljes gyalogsági felszereléssel ellátott emberen kívül ló, öszvér itt nem volt. A három, egyenként több mint 20 kg-os részből álló gépfegyvert s hozzá legkevesebb 12 láda töltényt, két-két csákányt és két-két lapátot magunknak kellett vinnünk — a gyakran 45 fokos, helyenként még ennél is meredekebb kapaszkodókon. Mire a hegytetőre értünk, megvirradt. Az. ellenség tüzérsége Asco felől most már állandóan tűz alatt tartotta átkelési helyünket. Hidászaink hidegvérűen szorgoskodtak, hogy a támogatásunkra rendelt harckocsik és tüzérség mielőbb átkelhessenek a folyón. Az első híd azonban gyengének bizonyult. Egy tankunk a vízbe bukott. Az egyik lengyel és a német nemzetközi zászlóalj is átkelt a vizén. Elindultunk tehát tankok és tüzérségi támogatás nélkül Gandesa irányában. Az áttörés olyan meglepetésszerű és soknak olyan hihetetlen volt, hogy például a felkelők egyik katonája, aki előző nap valamilyen okból eltávozott egységétől, sehogysem tudta megérteni, miért nem fogadjuk el hivatalos távozási engedélyét. Felszólításunknak, hogy adja át fegyverét és rakja ki oldalzsákjából kézigránátjait, vonakodott eleget tenni. Figyelmeztetésünkre, hogy a köztárIószlóflljunk oz ebról csatában Irta: SZÁRAZ JÓZSEF, a nemzetközi brigádok főhadnagya sasági haderők egységei vagyunk, egyszerűen nem hitt nekünk. Franco olasz egységeinek vélt. Elérve az országutat láttuk, hogy a telefonpóznákon telefonista katonák tevékenykednek. Marsai László összekötő tisztünk parancsára, hogy hagyják abba a munkát, csodálkozva néztek ránk, majd egyikük így válaszolt: — Nem lehet uram, szigorú parancsunk van rá, hogy minél előbb megcsináljuk az összeköttetést. Első és negyedik századunk 9 órára elérte a Venta és Camposines közelében lévő útkereszteződést. Itt megálltunk. Néhány perc múlva megérkezett a lengyelek 1. zászlóalja is. Az országút mentén és a környező dombokon foglaltunk állást. Egy porfelhőből ellenséges gépkocsiosztag közeledésére következtettünk. S valóban, a fasiszták támadásunk feltartóztatására tartalékokat küldtek. Az útkereszteződés környékén a hosszú gépkocsisor fele csapdánkba futott. Egyik gépfegyverünkből rövidebb sorozatot adtunk le rájuk. Az első tehergépkocsi kerekének gumija kilyukadt. A következő sortűz az érkezők feje fölött repült. Előbb kiáltozás, majd pánik támadt köztük, de kezeiket felemelték. Ellenállás nélkül megadták magukat. — Itt egy közeli házban van az olasz zászlóalj-parancsnok,

ság, nem akarnak előjönni, fogják el őket — mondotta az egyik fogoly. A fiatal foglyok felajánlották segítségüket. Mivel több emberünk a foglyokra vigyázott és a gépfegyverek legénysége túl volt terhelve, elfogadtam ajánlatukat. A három legény, akiket kiválasztottam közülük, boldogan végezte a rájuk bizott feladatot. Néhány lövészrajt és egy nehéz géppuskát indítottunk a jelzett irányba. A házat bekerítettük s felszólítottuk a bennlevőket, adják meg magukat. Puskatűzzel válaszoltak, mire mi is tüzet nyitottunk. A ház ablaküvegei csörömpölve hullottak alá. Rövid tűzharc után kitűzték a fehér zászlót. A tüzet beszüntettük. Néhány perc múlva egy törzstiszt és több társa lépett ki feltartott kezekkel az ajtón. Igazoltatásuk után kiderült, hogy a frontszakasz parancsnokságát fogtuk el. M

ivel harckocsijaink és tüzérségünk még ekkor sem kelt át a folyón, megkezdtük az elfoglalt terület átfésülését közel 10 km mélységben. Egy mór katonára véletlenül bukkantam rá, amikor légitámadás esetére óvóhelynek alkalmas helyet kerestem. Szunyókált, amikor elkaptam fegyverét. Brocskó elvtárs harmadmagával 21 foglyot ejtett. A szétugrasztott ellenséges katonák kisebbnagyobb csoportokban csaknem ellenállás nélkül adták meg magukat. Zászlóaljunkkal szemben j balról — több hullámban gyalogság közeledett, mögöttük ágyúk dörögtek és távoli gépfegyverek ugatása hallatszott. Azt hittük, ellenséges támadás indult. Nem sokkal később rájöttünk, hogy a Lister-hadosztálytól szorongatott ellenség az egérfogóból keres kiutat. Zászlóaljunk 4. századából, a százlőalj-törzsből. három nehéz gépfegyverből és néhány aknavetőből rögtönzött kelepce fogadta őket. Rövid tűzharc után három szakaszunk elvágta visszavonulásuk utolsó útját, A harc javunkra dőlt el, az ellenség megadta magát. A lengyel elvtársak Corbera községet elfoglalva mulatozás közben leptek meg jónéhány ellenséges katonát. Tisztjeik előbb rossz tréfának vélték a rájuk meredő szuronyokat s tiltakozni próbáltak. Csak nehezen ismerték fel a helyzetet. Másutt egy német tiszt alsóruhában akart szökni „kedvese" lakásáról s úgy, ahogy volt, került a foglyok közé. Az elfogottak száma 700 körül volt. Franco hadvezetősége különböző frontokról a repülőgépek százait vezényelte a veszélyezett ebrói frontszakaszra, hogy legalább némileg fékezze offenzivánk erejét. Az ellenséges repülők mindent bombáztak, ahol mozgást észleltek, de főleg átkelésünk szakaszát támadták. Eltalálták a szorongva várt s végre elkészült hidunkat is s így a nehéz fegyvernemek és számottevő utánpótlásunk megrekedtek. Hidászaink ebben a szédületes bombazáporban szinte szünet nélkül dolgoztak, újabb hidat vertek. Mások meg csónakokon szállították az embert- és lőszerutánpótlást. Ez a bombázás sok áldozatot követelt. Itt lelte halálát Spitzer Béla mesterlövőnk is, aki evezősnek jelentkezett erre az akcióra. Fölöttünk Savoyák keringtek és súlyos terhükkel az utánpótláshoz nagyon fontos útkereszteződést vették célba. Az egyik 500 kg-os bomba játékszerként derékba szakította a műutat. A robbanás helyétől 80—100 méternyire lapultunk a földön, de még ott is rengett alattunk a föld. Amikor a robbanás közelében lévő bajtársaink segítségére siettünk, egy sebesült kivételével csak szétszaggatott hullákat találtunk. Ezután 15 percenként újabb és újabb hullámokban támadtak az ellenséges bombavetők. Fogolytáborunkat is felfedezték. A foglyokra Rybár Pál elvtárs ügyelt félszakasznyi katonával. Az egyik bomba éppen oda zuhant, ahol Rybár őrmester magyarázott valamit a katalán fiúknak. Tízük közül nyolcat szétszaggatott, a kilencedik néhány óra múlva szenvedett ki. Rybárnak szinte csodával határos módon semmi baja sem történt. Z

ászlóaljunk első és második százada a 35. hadosztály vezérkarának parancsára Lister egységeinek segítségére sietett, amelyek a stratégiailag nagy jelentőségű közlekedési gócpont, Gandasa város felszabadításáért harcolt, s Franco idegenlégionista és falangista erőinek szívós ellenállásába ütköztek. Rohanva, szökellve és kúszva a fasiszták pergőtüzében nagyobb veszteség nélkül jutott a város temetőjébe, de onnan harckocsik támogatása és tüzérségi tűz ségítsége nélkül szinte lehetetlennek látszott a továbbjutás. Hogy a temetőben mindnyájan nem estek el, ezt csak a sírhalmoknak és a kriptáknak köszönhették, amelyek menedéket nyújtottak a leírhatatlanul sűrű gyalogsági és tüzérségi tűz, a zuhanó bombázókból rájuk zúdított bombák ellen. E napon a gandesai arcvonal déli szakaszán nemcsak a város, a falvak, az erdők, a még be nem takarított termés, a temérdek vad rozmaring, de még a kriptákból aknarobbanások által kivetett koporsók is égtek. Egységeink halált megvető rohammal mégis elzavarták a fasisztákat a temető közeléből. Ezzel elérték azt, hogy a felszámolásunkra küldött légierők beszüntették akcióikat, AZ arcvonal közelsége miatt ugyanis nagyobb károkat okoztak saját gyalogságuknak, mint a mieinknek. Mivel egységeink segítséget nem kaptak, a nyert terület kicsiny maradt. Az ellenség csaknem minden négyzetmétert belőhetett. Az idegenlégionisták többszöri ellentámadását sikeresen visszavertük, de az egységeink zömét képező spanyol és katalán újoncok érzékeny veszteséget szenvedtek. Az első század parapcsnoka Kreznár Károly, politikai megbízottja Fuksz Jenő és sok más magyar önkéntes is megsebesült. — Krfznár elvtárs kórházba szállítása közben — az Ebró partján elvérzett. Sok könnyű sebesült a vonalban maradt, de a harcképes legénység így a felére csökkent. A nagy technikai fölényben, többszörös túlerőben levő ellenséggel ember, lőszer és víz — vagyis minden utánpótlás, nélkül, a júliusi 40—50 fokos hőségben vívott sok órás harcban két századunk tűzereje végül alig egy harmadára gyengült. Hadosztályparancsnokságunk elrendelte visszavonulásukat az időközben szervezett fő vonalba. Augusztus első felében megindult a fasiszták támadása. Állásainkat — melyek ez esetben dombos, fás területen húzódtak és az ellenségnek kitűnő célpontul szolgáltak, a megszokott napi „adagtól" eltérően több órán át lőtte az ellenség tüzérsége. Aznapi veszteségünk mégis minimális volt. Este azonban több hullámban bombavetők szálltak el felettünk s alaposan megszórtak minket bombákkal. Zászlóaljunk ekkor két nehéz gépfegyvert vesztett, a gépfenyverek legénysége közül Böjtös, Erdélyi és néhány spanyol elvtárs sebesült meg. Egy Őrlikon mintájú automatikus légelhárító ágyút telitalálat ért. Tüzéreit, 13 spanyol és katalán fiút, akik példásan végezték feladatukat, cafatokká tépték a bombák. Besötétedett. Szokatlanul furcsának véltük az ellenség akcióját, nem értettük, miért volt a nagy hűhó, ha mégsem támadnak. S ekkor a sötétben'közöttünk és körülöttünk mindenütt kézigránátok és aknák robbantak. A fasiszták meglepetésszerűen törtek ránk. Amikor ráeszméltünk erre, néhány harcosunk, közöttük legjobb aknavetőink egyike, zászlóaljunknak utolsó cseh tagja, Kratochvil elvtárs is elesett. Mivel zászlóaljparancsnokságunk közvetlenül az első vonalban volt, szakasznyi „tartalékunk" gyorsan védelmére sietett s alig 30—50 méter átmérőjű körben védte az esetleges szuronyrohamtól. Csapájev, a zászlóalj parancsnoka egyik kezében revolverrel telefonon igyekezett téjékozódni, mi történt. Összeköttetésünk a hadtesparancsnoksággal szerencsére sértetlen maradt s így megtudtuk, hogy az ellenség a sötétben áttörte bal szomszédaink állásait. így történhetett meg, hogy hátulról leptek meg bennünket. A hadosztályparancsnokság utasítására ebben a helyzetben is meg kellett tartani a „vonalat". Még az éj lepte alatt rendeztük állásainkat. Hajnalban több harckocsink benyomult az arcvonalak közötti völgybe. Ez megzavarva az ellenség elgondolását, mi pedig sikeres ellentámadásba mentük át s felszámoltuk a közénk ékelődő ellenséget. Ennek az akciónak eredményeként az ellenség nagyobb veszteségeket szenvedett sebesültekben és halottakban, mint zászlóaljunk az ebrói offenzíva kezdetétől. A

mikor ez ebrói csata kibontakozott és a burzsoá-demokratikus kormányok, főleg Franciaország, Anglia és az USA kormányai bűnös „be nem avatkozási" politikája a tengeri és a szárazföldi blokád a köztársasági hadsereg utánpótlását megbénította, Franco részére a német és olasz hadianyagszállítás meggyorsult. Az ebrói fronszakaszra több száz korszerű bombavetőt és vadászrepülőgépet, 200 üteget és 300 tankot szállítottak. A köztársaságnak ezzel szemben 50 repülőgépe, nem sokkal több ütege, légelhárítója és néhány tankja volt. A fasiszták itt tehát a német Condor, légiót és a számos olasz hadosztályt beszámítva nemcsak sokkal több katonával, de aránytalanul nagyobb technikai fölénnyel rendelkeztek. A Dombrowski-brigád újabb állásai — mint legtöbbször — most is kedvezőtlenek és zászlóaljunké még ott is a legveszélyesebb terepen voltak. A fasiszták balról, a közvetlen közelünkben lévő, — ha jól emlékszem, Sierra Cavalls nevű hegyről még a futóárkainkba is csaknem centiméteres pontossággal belőttek. A frontszakasz parancsnoksága ezért erősítésként a balszárnyunk és az eddigi szomszédos egység közé küldte a német Thälmann zászlóaljat. Zászlóaljparancsnokságunk tehát mentesítve a feíadaí egy részétől, až eddig egy szakasz lövésszel védett előretolt állásainkba vezényelte az egész második századot és támogatásukra vezetésemmel egy nehéz és két félnehéz gépfegyvert. Felelős* ségem tudatában, mint mindenkor, most iS számítottam „nehezebb időkre" s előretolj; állásunk domináló ponját, ahol már addig is fedett gépfegyverfészek volt, azonnal erői alátámasztásokkal és homokzsákokkal erősítettük meg; főirányban a nehéz 'Maximmal,mellékirányban a két Gyechtyorov mintájúi félnehéz gépfegyverrel szinte kis erőddé alakítottuk. így ért bennünket rövidebb, aránylag nyugodt idő után a poklok poklához hasonlítható ellenséges akció, mely a spanyol polgáháborúból talán a legélesebben maradt meg emlékezetemben. Kora reggeltál késő délutánig olyan sűrűn lőttek és bombáztak bennünket, hogy a zajtól nemcsak szavunkat nem hallottuk, de a verőfényes augusztusi napsütésben a füst és a por miatt alig lát« tuk egymást. Mindehhez a déli órákban bevetették még a fasiszta Németországtól nemrég kapott, általunk eddig nem ismert: automatikus ágyukat is. Ezek az ágyúk csak-i nem olyan gyorsan szórtak a gránátokat és srapneleket, mint, az Őrlikon mintájú légelhárító gépfegyverek Kis „erődünket" és környékét, előretolt állásainkat szinte szitává lőttek. A robbanások zajába késő délután távoli nehéz motorzúgás vegyült. Megfigyelésünket jelenteni akartam a zászlóalj parancsnokának, de bár az „erődben" két telefonkészülék is volt, ez nem sikerült. A tüzérségi tűz összeszaggatta a vezetékeket. A megjavításukra küldött spanyol telefonista percekig nem jelentkezett. A másikkal, aki baszk nemzetiségű volt, hasonlóan jártunk. Végül a harmadik, egy vöröshajú magyar, miután, összekapcsolta a vonalat, jelentette, hogy etjyik bajtársa feladata teljesítése közben elesett. A másik és ő maga is több sebből vérzik. Ä

pergőtűz lanyhult, a motorok zúgása ezzel szemben egyre erősödött. Amikor már részben a füst és a por is elszállt^ alig kétszáz méterre tankkal támogatott gyalogsági támadás bontakozott ki előttünk. Amikor ezt jelentettem a zászlóalj parancsnokának, ezt válaszolta: — Jó, csak engedjétek minél közelebbre őket. A tankok 150, majd 100 méternyire közelítették meg állásainkat. Ismét jelentettem, hogy több harckocsi zúdul ránk, s ha nem kapunk segítséget, megállítani aligha bírjuk őket, nagy veszteségeink vannak. — Csak tartsátok az állásokat — hallottam még, azután megszakadt a beszélgetés. A második század erősen tüzelt. Jano golyószórós tizedes, egy mindig vígkedélyű, gömbölyüarcú, pirosképű szlovák fiú még a halálos lövés után is görcsösen markolta fegyverét. A tankok vésztjóslóan közeledtek. Mi gépfegyveresek is sűrűn osztottuk a. halált, de tűzerőnk az előretolt állásokban végül 10—15 puskára, 6—8 golyószóróra, két félnehéz és egy nehéz gépfegyverre gyengült. Velünk szemben sakktáblaszerűen széthúzódva, két hullámban 10-12 tankkal támogatott több brigád támadott. Helyzetünk már-már reménytelen lett. Ekkor azonban egész zászlóaljunk, majd az egész frontszakasz és tüzérségünk is beleavatkozott az eddig nagyon is egyenlőtlen harcba. Az ellenségnek ez a ki tudja már hányadik áttörési kísérlete is megfeneklett. Amikor pedig jobbról egy tankegységünk is ellentámadásba mént át, nemcsak meghátrált, de halottait is hátrahagyva megfutamodott. Hasonló^ ütközetet 62 napon át leváltás nélkül többet is megvívtunk az ebrói fronton. Veszteségeinket fiatal újoncokkal és sebesülésükből felgyógyult, sokszor idő előtt önként visszatértekkel pótoltuk. Amikor az előretolt állások védőit leváltották és visszatértünk a fő állásokba, Ambrus Károly főhadnagy, romániai elvtárs így jelentkezett a zászlóalj parancsnokánál: — Csapájev elvtárs, a 2. század harcképes állománya összekötőmmel és velem együtt: 17 ember. Kérem további beosztásomat. Ilyen volt zászlóaljunknak és a spanyol köztársasági hadsereg zömének harci erkölcse; a nép fiai voltak", szerették a népet, a szabadságot. Mert a nép töle telhetően min* den anyagi és erkölcsi segítséget megadott nekik, hogy a győzelemhez segítse őket. Mert a kommunisták jóban, rosszban mindenütt ott voltak a nép, a katonák között. 1938, szeptember 24-én, amikor a népszövetségi egyezmény alapján kivonták a nemzetközi önkéteseket a harcokból, minket is leváltottak. Harci állásainkat a spanyol nep sok tűzpróbát kiállt hős fiainak, a köztársasági hadsereg harci egységének adtuk át. Z

ászlóaljunk, a XIII. nemzetközi brigád harmadik zászlóalja elsőként kelt át az Ebrón. Csaknem tüzérség, harckocsik és repülők támogatása nélkül fontos stratégiai pontokat foglalt el. A lengyel Dombrovszki-brigád kebelében több héten át spanyol, katalán, csehszlovák, jugoszláv, német, olasz, angol és más nemzetiségű egységek oldalán pergőtűzben, bombazáporban, tankok ellen példás hősiességgel harcolt, visszaverte a nemzetközi reakciótól támogatott Franco fasiszta egységeinek, idegenlégionista, olasz és német zsoldosainak minden támadását. ÜJ SZÖ 6, * 1961. július 13.