Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)
1961-07-09 / 189. szám, vasárnap
ÜLJÜNK A TÄRGYÄLOfiSZTflLHOZ, vitassunk meg békésen minden kérdést Fogadás a szovjet katonai akadémiák végzett növendékeinek tiszteletére 1 Moszkva (ČTK) — Az SZKP Központi Bizottsága és B Szovjetunió Minisztertanácsa a Nagy Kreml Palotában szombaton fogadást rendezett a szovjet katonai akadémiák végzett hallgatóinak tiszteletére. A fogadáson részt vett Nyikita Hruscsov, valamint a Szovjetunió további vezető személyiségei, Malinovszkij marsall, honvédelmi miniszter, s a szovjet fegyveres erők parancsnokai. Az abszolvensek között van a népi demokratikus országok több tisztje is. A szovjet katonai akadémiák végzettjeihez beszédet intézett Malinovszkij marsall honvédelmi miniszter. Az újonnan kinevezett tisztek nevében Nyikolaj Kozlov alezredes fejezte ki köszönetét az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak a szovjet fegyveres erők tökéletesítéséről és a katonai káderek előkészítéséről való szüntelen gondoskodásért. Vosáhlo altábornagy kijelentette: Szüntelenül arra fogunk törekedni, hogy tovább szilárduljon az országaink és hadseregeink barátsága. A pártjaink testvéri egységére, fegyveres erőink szoros együttműködésére támaszkodó szocialista tábor egysége megbonthatatlan. Sziklaszilárd ez az egység, amelyen hajótörést szenved minden támadó, ha háborút akarna reánk kényszeríteni. Ezután viharos taps közepette Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke emelkedett szólásra. Az ünnepi beszédek elhangzása után tovább folyt a fogadás. A párt és a kormány vezetői szerencsekívánataikkal halmozták el a szovjet fegyveres erők új parancsnokait és sok sikert kívántak nekik felelősségteljes munkájukban. A fogadás kulturális műsorral végződött. N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde Drága elvtársak! Ma ünnepeljük a katonai akadémiáinkon végzett magas szakképzettségű tiszteket. Engedjék meg, hogy pártunk Köz ponti Bizottsága, a Legfelső Tanács Elnöksége és a szovjet kormány nevében szívélyes jókíváriataimat fejezzem ki az akadémiák végzett növendékeinek és nagy sikereket kívánjak nekik a csapatok körében végzendő fontos . munkájukban. A szovjet nép szereti hadseregét, büszke azokra, akik életüket a fegyveres erők kiépítésének s nagy hazánk védelmi képessége megszilárdításának szentelik! Jókívánataimat fejezem ki az akadémiák tanárainak, lektorainak és valamennyi dolgozójának, akik igyekeztek a hallgatóknak megadni a szükséges ismereteket, segítségükre voltak a korszerű haditudomány legújabb ismereteinek elsajátításában. Üdvözöljük a szocialista országok tisztjeit, akik az idén végezték el a katonai akadémiát, őszintén sikert kívánunk önöknek a testvéri hadseregek megszilárdításában, nemzeteik javára s az egész szocialista tábor érdekében végzett munkásságukban. Elvtársak, befejezték tanulmányaikat, s hamarosan megkezdik munkájukat a csapatoknál. Mindegyikük megfelelően hozzájárulhat és hozzá is kell járulnia a Szovjetunió fegyveres erői megszilárdításának nagy és nemes müvéhez. Mindig szem előtt kell tartaniok, hogy a szovjet nép, a kommunista párt és a kormány a szovjet katonákra bízta Október vívmányainak, a nagy Lenin pártja vezetésével elért szocialista vívmányoknak a védelmét. A Szovjetunió és a testvéri szocialista országok fegyveres erői nagyszerű jelenünk és még ragyogóbb jövőnk vártáján állnak, jövőnket őrzik, amely felé nemzeteink a marxizmus-leninizmus zászlaja alatt haladnak. Egész hazánk a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongreszszusára készül. A XXII. kongreszszus különös jelentősége abban rejlik, hogy jóváhagyja a párt új programját, mely meghatározza a gazdasági és a kulturális építés, a külpolitika, az emberek kommunista nevelése fő feladatait. A program magában foglalja a szovjet népnek a kommunizmus felé tartó haladása konkrét útjait. Minden szovjet ember hamarosan megismerkedhet e mérhetetlenül fontos dokumentummal, s örülhet országa jövőjének, amely a legközelebbi húsz évben nagyszerű sikereket ér el gazdasága és kultúrája fejlesztésében, a szovjet nép életszínvonalának emelésében. A Szovjetunió a gazdasági fejlődésben túlszárnyalja a fő kapitalista országokat. Elvtársak! A Szovietunió mélységesen békeszerető *lam. Nincs a világon még egy ország, amely anynyit tenne a tartós béke és a nemzetközi együttműködés biztosítására. A Szovjetunió óriási erőfeszítést íett és tesz a szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt történő leszerelés érdekében. Az általános és teljes leszerelésnek a szovjet kormány által kitűzött gondolatát egyhangúlag jóváhagyta az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése, és széleskörű támogátásra talált a világ valamennyi országában. Amint azonban a tárgyalások megmutatták, a nyugati hatalmak uralkodó körei csak szavaikkal támogatják a leszerelés gondolatát, de a valóságban nem óhajtanak leszerelést. Sőt az utóbbi időben meg sem merik említeni az általános és teljes leszerelést. Az egész kérdést csupán a leszerelés ellenőrzésére igyekeznek korlátozni, emellett elsősorban a korszerű típusú szovjet fegyvereket és haditechnikát szeretnék ellenőrizni. A nyugati hatalmak akadályozzák az egyezmény elérését a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről is, nem hajlandók nekünk egyenlő szavazatot adni az ellenőrzési szervben. Azt szeretnék, ha hazánkban olyan ellenőrző szerv működne, amely figyelemmel kísérné a nukleáris kísérletek beszüntetését, de mi az ellenőrző szervek munkájában lényegében nem vennénk részt. Számunkra csak az maradna, hogy alávessük magunkat a nemzetközi adminisztrátor, valamilyen újabb Hammarskjöld határozatainak. A nyugaton ma beismerik, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista állam ereje egyenlő a nyugati hatalmak erejével. Ebből azonban nem vonják le a megfelelő következtetést: azt, hogy egyenlő erők mellett egyenlő jogoknak kell lenniök, egyenlő lehetőségeknek kell fennállniok. Partnereink ugyan elismerik, hogy az erőviszony nem az ő javukra, változott meg, de még mindig felsőbbséget akarnak a nemzetközi szervekben, még mindig ránk akarnák kényszeríteni akaratukat. A szovjet kormány a- leszerelés problémájának megoldásánál éppúgy, mint más nemzetközi kérdéseknél is nem igyekszik a nyugati hatalmakat nem egyenjogú helyzetbe hozni. De sohasem fogunk saját érdekeink ellen eljárni. A Szovjetunió mindig kész konkrétan megtárgyalni a különböző országok kormányai és államférfiai valamennyi javaslatát. Véleményünk szerint nem volna rossz visszatérni egyes javaslatokhoz, amelyeket különböző országok a múlt években terjesztettek elö. Számos közülük igen reális volt, és megvalósításuk a béke javára válna. Vegyük például a közép-európai atommentes övezet létesítésére, a külföldi csapatoknak idegen területekről a nemzeti határok mögé való visszavonására, a NATO és a Varsói Szerződés országai közötti meg nem támadási szerződés megkötésére, a váratlan támadás elhárítására, valamint a kölcsönös felügyeleti és légi fényképezési övezet létesítésére, Európában a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erőit elválasztó vonal mindkét oldalán létesítendő övezetre tett lengyel javaslatokat. Vajon e javaslatok elfogadása bárkinek is kárára volna? Nem. Hozzájárulna a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a hidegháború felszámolásához, a kölcsönös megértés javulásához. De eme intézkedések megvalósítása mellett is az általános és teljes leszerelés a legalapvetőbb probléma marad, amelynek megoldása alapjaiban megjavítaná az egész nemzetközt helyzetet, az embereket blzonyosäá tenné abban, hogy nem tör ki egy harmadik világháború. A Szovjetunió mindent elkövet, ami erejében áll, hogy ez a probléma megoldást nyerjen az emberiség javára. Országunk jó viszonyt akar a világ valamennyi államával. Objektívan kell hozzáfognunk a vitás nemzetközi kérdések megoldásához. Fel akarjuk számolni a második világháború maradványait, véget akarunk vetni a „hidegháborúnak" s így hozzá akarunk járulni a leszerelésről szóló egyezmény eléréjéhez. Itt az ideje, hogy végét vessük a múltnak, nem szabad, hogy a múlt beárnyékolja a jövőt. Engedjék meg, elvtársak, hogy kissé részletesebben foglalkozzam azzal a fontos kérdéssel, amely a német békeszerződés megkötését jelenti, hogy tudják, milyen a mi politikánk és hogyan alakul ma a helyzet. A szovjet kormány a többi szocialista ország kormányaival együtt a fasiszta Németország ellen vívott háborúban volt szövetségeseinknek békeszerződés megkötését javasolta Németországgal, s ennek alapján a nyugat-berlini helyzet normalizálását. Felhívtuk Adenauer kancellárt, Nyugat-Németország kormányfőjét is, tanúsítson megértést és jóakaratot napjaink e sürgető feladatának megoldásában. A szocialista országok nyíltan megmondották, hogy a békeszerződést meg akarják kötni az idén, mert a háború befejezése óta több mint 16 év telt el, s ez az idő az elegendőnél is több e kérdés megoldásának előkészítésére. Hogyan reagálnak erre Nyugaton? A kormányok még nem adtak hivatalos választ. A kormánykörökhöz vagy a katonai vezérkarokhoz és uralkodó pártokhoz közelálló nyugati sajtószervekben azonban nem kevés hír jelent meg ezzel kapcsolatban. Sajnos, olyan hangok hallatszanak, amelyekben sok az ostobaság és kevés a józan ész. Fenyegetnek bennünket, azt mondják, hogy „szilárd" álláspontra helyezkednek, eröszakot fognak alkalmazni, hogy NyugatBerlinig verekedjék át magukat abban az esetben, ha aláírjuk a német békeszerződést. Az utóbbi időben fenyegető hangok hallatszottak a nyugati államok vezető kormánytényezőinek beszédeiben is. De Gaulle tábornok francia elnök kijelentette, hogy őszig a NATO megerősítésére egy francia hadosztályt Algériából Európába helyeznek át. Macmillan úr, brit miniszterelnök sem talált eddig jobb, konstruktlvab szavakat, mint „a kemény álláspont" hirdetését annak érdekében, hogy Németországban megőrizzék a háború és a megszállás maradványait. A szovjet kormány a béke és a békés együttélés elveiből, más államok szuverenitásának tiszteletben tartásából és belügyeibe való be nem avatkozás elveiből indul ki. Ezeket az elveket szilárdan védelmeztük és továbbra is védelmezni fogjuk. A mi szilárdságunknak tehát meghatározott, békés értelme van. Elvtársak, önök közül sokan részt vettek a második világháborúban .és saját szemükkel látták, mennyi gyászt hozott, a maguk bőrén tapasztalták, mit jelent a háború. Mindnyájan megértjük, mit jelentene a háború ma, ha ne adj Isten kirobbanna. Ebben a háborúban nem a hadosztályok száma volna a döntő. A nukleáris háborúban a rakétáknak, az atomés hidrogénfegyvereknek lesz döntő szavuk. Nem fontos többé az sem, hány hadosztályt helyeznek át Algériából, egyet-e vagy tizet, ez nem változtat a helyzeten. Adenauer úr nem harcolt és nyilvánvalóan öregségére akarja pótolni a mulasztottakat. Már azt is betervezte, ki ellen fog harcolni. A bonni kancellár múlt vasárnap a Szovjetuniót újból „esetleges ellenségnek" nevezte s követelte, hogy a Bundeswehr fegyverzete egyenlő legyen ezen ellenség fegyverzetével. Ugyanakkor elátkozta mindazokat, akik Nyugat-Németországban semlegességre törekszenek. Vajon meggondolta-e a kancellár, mit mond? Szívesen tünteti fel magát Hitler áldozataként, de Hitler nyomdokain halad. Adenauer nyilvánvalóan nem tudja elképzelni, mit jelent a korszerű háború, egyébként nem játszana ily megfontolatlanul az emberek sorsával. Nem a háborúra, hanem a békére kell felhívást tenni, nem szabad kiélezni a légkört, nem szabad a helyzetet konfliktussá érlelni. Üljünk a tárgyaló asztalhoz, vitassunk meg békésen minden kérdést, fenyegetőzés nélkül. Békekonferencia összehívását javasoljuk s e konferenciára a szerződés tervezetét visszük. Majd ha a nyugati hatalmak benyújtják a békés megoldásra irányuló javaslataikat, minden javaslatot megtárgyalunk, elfogadjuk belőlük azt, ami a legjobban hozzájárul a béke megszilárdításához és megfelelően tekintetbe vesszük valamennyi állam érdekeit és szuverenitását. Nyugat-Berlin szigetet képez a Német Demokratikus Köztársaságban, amelyen fennmaradt a kapitalista rendszer. Nem akarunk beavatkozni a város lakosságának belügyeibe, nem akarjuk érinteni az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország tekintélyét. Találhatő-e olyan megoldás, amely megfelelne mindazon országoknak, amelyek Németország ellen harcoltak, olyan megoldás, amely nem zavarná meg Nyugat-Berlin életmódját? Igen, ez lehetséges és mi ilyen megoldást javasolunk: Nyugat-Berlin szabad várossá való nyilvánítását. Nyugat-Berlinnek e statútumát szavatolná a négy nagyhatalom — az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió, vagy pedig a semleges országok, esetleg az Egyesült Nemzetek Szervezete. Ha a nyugati hatalmaknak jobb módszerük van a szavatolásra, tegyenek ilyen javaslatot. Persze teljesen magától értetődő, az, hogy a Nyugat-Berlint érintő megoldásoknak mind tekintettel kell lenniök arra, hogy Nyugat-Berlin szuverén állam középpontjában fekszik és hogy ezen állam területén át húzódnak az összes összeköttetési vonalak közötte és a külvilág között. A nemzetközi kapcsolatokban megállapodott szokások szerint: ha az egyik ország egy másik állam területén át akar közlekedni, ehhez mindig ki kell kérnie az illetékes állam hatóságainak beleegyezését. Amikor javasoljuk a békeszerződés megkötését Németországgal, s ennek alapján Nyugat-Berlin kérdésének megoldását, senkit sem fenyegetünk. A Szovjetunió e békés megoldással semmit sem akar nyerni, senkit sem akar megalázni, senkinek az érdekeit nem akarja megnyirbálni. A szocialista országok nem akarják elvitatni Nyugat-Berlin lakosságának a jogát arra, hogy szabadon döntse el, milyen társadalmi és gazdasági rendszerben akar élni. Senkinek sincs szándékában megakadályozni a Nyugat-Berlinbe való bejutást. Nyugat-Berlin kapcsolatot vehet fel és tarthat fenn minden állammal, mégpedig olyan mértékben, amilyen számára előnyös. A szovjet kormány egyetért Kennedy elnök nemrég tett ama nyilatkozatával, mely szerint Nyugat-Berlin kérdésében hozandó semmilyen új határozat nem károsíthatja meg e város lakosságának jogát arra, hogy függetlenül, szabad emberekként dönthessenek. Javaslatunk e követelménynek teljesen megfelel. A szovjet kormány Nyugat-Berlint illetőleg kész messzemenő biztosítékokat nyújtani. Nemegyszer rámutattam a biztosítékok különféle formáira. A NATO országaiban azonban javaslatainknak e részét gondosan elhallgatják. A kapitalista „szabad" sajtó tudatában van a nyugati pozíció gyengeségének s azt kiabálja, hogy a SŽovjetunió állítólag meg akarja kaparintani Nyugat-Berlint, nyerni akar valamit a többiek rovására. A sajtó ezekkel a koholmányokkal kísérli meg elleplezni a közvélemény előtt a szovjet javaslatok igazi jellegét. Nem készítünk elő merényletet sem Nyugat-Berlin, sem lakosságának ' szabadsága ellen. Azt akarjuk, hogy Nyugat-Berlin szabad legyen, de ne a megszállás alapján. Nem akarunk mást, mint a második világháború maradványainak felszámolását, hogy egészségesebbé váljék az egész európai helyzet. Éppen ezért ragaszkodik a Szovjetunió a német békeszerződés megkötéséhez. A Szovjetunió sajnálja, hogy a nyugati hatalmak vezető tényezői nem akarnak velünk együttműködni a német békeszerződés megkötésén. Vagy nem értik meg, mily fontos a béke sorsára Németország békés rendezése, vagy pedig — ami valószínűbb — semmiképpen sem tud nak megszabadulni katonai tömbjeik szűkkörű érdekeinek szövevényéből. Ez világos és érthető mindenki előtt, aki ésszerű megoldást keres. Akadnak azonban olyan emberek, akik javaslatainkat „fenyegetésnek" tüntetik fel s azután azt mondják, hogy e „fenyegetésre" erővel válaszolnak. Vajon józan politika ez? Nem véletlen, hogy joggal bírálják e politikát magukban a nyugati országokban is. Sokan ezekben az országokban helyesen értékelve a helyzetet, felszólítják az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország vezető tényezőit, ne legyenek többé elfogultak, hanem lássák, mily messze áll a Nyugat politikája azoktól a reális feltételektől, amelyek között az államok élnek. Felszólítjuk őket, hagyjanak fel a megfélemlítés módszereivel. A háború nem engedhető meg — túlságosan sok életet semmisítene meg. Az első lövések azon a határon dördülhetnek el, ahol a csapatok állnak egymással szemben. Ki kezeskedik azonban arról, hogy ezekre a lövésekre visszhangként nem kerül-e sor nukleáris robbanásokra az egész világon, nem kezdődik-e háború, amelyben a front s a küzdelem egybeolvad? Ezt mindenkinek tudatosítania kell. Azok, akik fenyegetnek bennünket, tudják meg, hogy a támadókkal szembe tudunk szállni. Ehhez minden eszközünk megvan. A Szovjetunió óriási sikereket ért el a gazdaság, a kultúra és a technika fejlesztésében. Népünk olyan fegyveres erőket hozott létre és nevelt fel, amelyek a fasizmus elleni harcok fő terhelt vtu selték, és szétzúzták a német militarizmust. Ez feljogosít bennünket arra — gondolom, helyesen értenek engem —, hogy felhívjuk a múlt háborúban volt szövetségeseink vezető tényezőit — Kennedy urat, az Egyesült Államok elnökét, de Gaulle tábornokot, a Francia Köztársaság elnökét és Macmillan urat, NagyBritannia miniszterelnökét — tanúsítsanak bölcsességet a német kérdés megoldásában, üljenek le velünk és a többi békeszerető állammal a tárgyalóasztalhoz és kössék meg a békeszerződést. Megfontoltság s újból megfontoltság. Ez az, amire ma mindenekelőtt szükség van. S e megfontoltságnak kell megnyilvánulnia a béke ügyeiben, abban a törekvésben, hogy teljes mértékben megszüntessük a feszültséget. Korunkban nem lehet békeszeretőbb cselekedet a békeszerződés megkötésénél és a múlt háború maradványainak leküzdésénél. Békét javasolunk, azt akarjuk, hogy az államok közötti kapcsolatokban a józan ész győzzön, hogy békés együttélés és verseny folyjék azért, melyik rendszer nyújt több anyagi és szellemi értéket a nemzetek számára. A nemzeteknek magunknak kell eldönteniök, melyik rendszer felel meg létérdekeiknek: a kommunista rendszer-e, vagy a kapitalista. A szovjet kormány békeszerződés megkötését javasolja, de emellett nem akarja, hogy egyesek előnybe, mások meg hátrányba kerüljenek. Rögzítsük le a mai állapotot. A német békeszerződés megkötése nem érinti senkinek a szuverenitását. A nyugatnémet militarista és revansista köröknek természetesen a békeszerződés nem lesz ínyükre. Megköti kezüket, megnehezíti számukra, hogy erőt gyűjtsenek újabb kalandokra. De tulajdonképpen ebben rejlik a békeszerződés értelme: meghiúsítani a nyugatnémet revansisták veszélyes játékát, akik megkísérelve a nem állandó európai helyzet kihasználását, a nagyhatalmakat öszszeütközésbe akarják hozni egymással. Ismétlem, nincsen semmi komoly ok, amely valóban gátolná a német kérdés békés megoldását. A nemzetközi feszültség enyhítésének és a békeszerződés megkötésének ellenségei mégis megkísérlik, hogy állásfoglalásukat e legkülönfélébb alaptalan mérlegelésekkel támaszszák alá. Németország állami egységének felújítása a németek saját ügye. Egy államnak sincs joga e kérdésbe beavatkozni, mert ezt az ügyet senki sem oldhatja meg, csak maguk a németek. Nem szándékszunk e kérdésről tárgyalni. E kérdésben hadd egyezzék meg egymással a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya, elismerünk minden közöttük létrejött megoldást. Ha azonban valaki általunk szeretné felszámolni a Német Demokratikus Köztársaság szocialista rendjét, akkor hiú ábrándokban ringatózik. A Német Demokratikus Köztársaságnak a Szovjetunió hűséges és megbízható barátja. A nemzetközi jellegű kérdéseket az illetékes fórumon kell megoldani, de a németek belső problémáit csak maguk a németek oldhatják meg. A szovjet kormány nagyon fogja sajnálni, ha volt szövetségeseink közül valamelyik nem írja alá velünk együtt a német békeszerződést és ha Nyugat-Németország nem akarja elfogadni a békejobbot, melyet a szocialista országok nyújtanak feléje. Nem tűrhetjük azonban, hogy e kérdés megoldása, amely annyi állam és nemzet számára bír létfon-tpssággal, évről évre halasztódjék csak azért, mert bizonyos körök meg akarják tartani a visszavágás lehetőségét és örök időkre fenn akarják tartani a megszállási rendszert a német terület egy részén. A Szovjetunió kénytelen lesz megegyezni a Német Demokratikus Köztársasággal és azokkal az országokkal, amelyek békeszerződést óhajtanak kptni ezzel a békeszerető német állammal. Eljárásunk a Német Demokratikus Köztársasággal kötendő békeszerződés aláírásánál szigorúan megfelel majd az általánosan érvényes nemzetközi gyakorlatnak és szokásoknak. A szerződés megkötésével a Szovjetunió lemond mindama kötelességeiről, amelyeket eddig a Nyu s gat-Berlinhez vezető összeköttetési vonalakon teljesített. Rövidebben mondva a Német Demokratikus Köztársaság kormányának éppúgy egész területe felett teljes szuverenitása lesz, mint minden más független állam kormányának. (Hruscsov elvtárs beszédének befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) ÜJ SZÖ 3 * 1961. július 9. 4