Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-30 / 180. szám, péntek

N. Sz. Hinscsov beszédének világvisszhangja KOMMENTÁRUNK Párizs: A párizsi sajtö kiemeli a Szovjetunió szilárd elhatározását, hogy a nyugat-berlini kérdést a Né­met Demokratikus Köztársasággal megkötendő békeszerződés aláírásá­val megoldja. A jobboldali sajtó ezt a béketörekvést a Nyugat veszélyez­tetésének színében igyekszik feltün­tetni. A Paris Jour burzsoá lap „a Szovjetunió Berlinben összetűzést keres" című provokációs cikkében igyekszik elferdíteni N. Sz. Hruscsov beszédének értelmét. A Figaro cik­kében hangsúlyozza, hogy Nyugat­Berlin kérdése „rendkívül komoly" és felszólítja a nyugati hatalma­kat, tartsák szem előtt a béke ügyét, nyugodtan és tárgyilagosan mérle­geljenek minden körülményt. Az Au­rore jobboldali lap azt írja, hogy a háború kilátása annyira szörnyű, hogy meg kell erősíteni a tárgyalá­sok gondolatát. Budapest: A Magyar Nemzet kom­mentárjában hangsúlyozza, hogy N. Sz. Hruscsov szerdai beszéde döntő csapást mért a nyugati propagandá­ra, amely a német békeszerződés megkötésére vonatkozó szovjet ja­vaslatot mint fenyegetést igyekszik feltüntetni. N. Sz. Hruscsov világosan kijelentette, hogy a Szovjetunió és barátai a béke megszilárdítását és az európai nemzetközi helyzet javítását kívánják. Berlín: A Neues Deutschland, Né­metország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának lapja azt ír­ja, hogy N. Sz. Hruscsov ismét kife­jezte nézetét a német békeszerző­dés kérdésében és ismét hangsúlyoz­za a Szovjetunió azon készségét, hogy ezt a sürgős problémát a Hit­ler elleni koalíció valamennyi részt­vevőjével megtárgyalja. Delhi: A Dzsugantar indiai lap így ír: „A szovjet javaslatok a némát Kis lexikonunk K asszem miniszterelnök minapi be­jelentése, hogy Irak ki akarja terjeszteni fennhatóságát Kuwaltra, nagy visszhangot keltett világszerte és heves nézeteltéréseket váltott ki az angol és iraki kormány között. Éppen ezért nem érdektelen, ha né­hány szóban Ismertetjük ezt az olajme­zökben mesés gazdagságának örvendő or­szágot, melynek elveszítése — a New Statesman angol lap szerint — „halálos csapást mérne Anglia világkereskedelmi helyzetére." A közelmúltban vált függetlenné Nagy­Britanniának ez a védnöksége, mely a Közép-Kelet olajban leggazdagabb terü­lete. A kuwaiti sejkség az Arab-félszi­get északkeleti részén, a Perzsa-öböl partján fekszik. Területe mintegy 15 500 négyzetkilométer, 220 ezer főnyi lakossá­gából 150 ezer a kUlföldi, — zömében a környező államökból származó idege­nek, akik a sejkség legfontosabb gazda­sági ágában, a köolajbányászatban dol­goznak. Kuwaltban évente 75—80 millió ton­nányi kőolajat termelnek a Burgan Al­Ahmadi és Magwa kőolajmezőkön. A kő­olaj csóvezetékhálózaton keresztUI jut el a világ legnagyobb forgalmú kőolaj­kikötőjébe, Mena al Ahmadi-ba. A sejk­sóggel déli határán szomszédos úgyneve­zett „semleges terület" Szaúd-Arábia és Kuwait közös igazgatása alatt áll. 1899-ben Anglia e területet stratégiai fontossága miatt vonta „védnöksége" alá. 3 946-tól azonban, amikor a kőolajterme­lés fellendUlt, a gazdasági érdekek ke­rültek előtérbe. Irak a történelmi hagyományokra hi­votkozva jelentette most be Igényét. Ku­wait Basra jelenlegi Iraki tartomány ré­sze volt, midőn Irak még a Török Bi­rodalomhoz tartozott. Pacsacsi iraki ENSZ-küldött június 28-án tartott sajtó­konferenciáján — ellenezve Kuwait ENSZ­be való felvételét — azt is hangsúlyozta, hogy Kuwait lakosságának 78 százaléka iraki származású, s ez alátámasztja Iraknak Kuwaltra való igényét. Kétségtelen, hogy a brit tőkés köröket óriási érdeknltség fűzi ehhez az ország­hoz, s nem szívesen válnának meg busás jövedelmüktől. S ha már érdekekről van szó, ilyen szempontból még némi „szoli­daritásra" Is számithat — elsősorban az Egyesült Államok részéről. (-••) kérdés megoldásának konkrét prog­ramját tartalmazzák, tekintettel a reálisan bekövetkezett helyzetre. Helytelen és ésszerűtlen azt állítani, hogy Hruscsov háborúval fenyegető­zik. Ez csupán fokozná Európának új hadszíntérré való átalakulása ve­szedelmét és nem hozna semmi jót sem Németországnak, sem a világ­nak. A Nyugatnak nincs oka elutasí­tani a szovjet javaslatokat, amelyek kedvező alapot képeznek a két ér­dekelt fél közötti tárgyalásokra. Bonn: N. Sz. Hruscsov beszédének a DPA nyugatnémet ügynökség által közölt bonni visszhangja arról tanús­kodik, hogy a Német Szövetségi Köz­társaság kormánykörei továbbra Is szembehelyezkednek a német béke­szerződés megkötésével s ezzel sza­botálják a német és nyuqat-berlini kérdés békés megoldását. A DPA hírügynökség jelentéséből kitűnik, hogy a bonni politikusok nagy re­ményeket fűznek, az amerikaiaknak a berlini kérdésben elfoglalt határo­zott álláspontjához. Lippmann a német kérdéséről \ Genf (CTK) — Walter Lippmann, a New York Herald Tribúne csütörtöki számában a többi között azt írja, hogy nézete szerint sokkal ésszerűbb lenne elismerni azt a tényt, hogy be­látható időn belül a két német állam nem egyesül és a nyugati politika céljául kitűzni a Nyugat-Berlinnek nyújtandó azon kezességet, hogy bi­zalomban és szabadságban élhet mind­addig, amíg ismét Németország fő­városává válhat, mintsem kockáztat­ni a termonukleáris háborút, csupán azért, hogy Nyugat-Berlinben fenn­tartsuk a válságos helyzetet. Párizs (ČTK) - Áz Humanité jú­nius 29-én közölte Jacques Duclos­nak, a Francia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága első titkárának a Központi Bizottság június 27-1 ülé­sén elhangzott beszédét. Duclos ér­Pave! Szatyukovoi Lenin-renddel tüntették ki Moszkva (ČTK) - Pavel Szatyu­kovot, a moszkvai Pravda főszer­kesztőjét 50 éves születésnapja al­kalmából a szovjet sajtó fejleszté­sében szerzett érdemeiért Lenin­renddel tüntették ki. A SZOVJETUNIÓ Békebizottságának el­nöksége Nyikolaj Tyihonov elnökletével bővített ülést tartott, amelyen a szovjet és a más országbeli békeharcosok együtt­működésének további fokozását tárgyalták meg. (TASZSZ) SZUFANUVONG, a Laoszi Hazafias Front Központi Bizottságának elnöke Genfből hazafelé vezető útján Moszkvába érkezett. (ČTK) A DIÁKSÁG és a kubai forradalom szolidaritásának hetét július 19. és 26. között világszerte megrendezik a Nem­zetközi Diákszövetség végrehajtó bizott­ságának határozata alapján. (MTI) PORTUGÁL-GUINEA és a Zöldfoki-szi­getek nemzetfelszabadítási szervezetei Dakarban július 11. és 15. között érte­kezletet tartanak. (ČTK) A VERA CRUZ nevű hajó fedélzetén Portugáliából további 2480 embert szám­láló gyarmati megerősítés indult Ango­lába. (ČTK) AZ AMERIKAI szenátus egyhangúan jó­váhagyta Kennedy elnök javaslatát a vi­lágűrkutatás költségvetésének emelésére, melynek alapján az USA 1 784 300 000 dol­lárt költ világürkutatásra a jövő költ­ségvetési évben. (ČTK) AHMED ARAMÉST, Irán volt miniszter­elnökhelyettesét, aki a napokban tartott sajtókonferencián az idegen, Irán ügyeibe beavatkozó hatalmakat bírálta, letartóz­tatták. (ČTK) tékelte a jelenlegi franciaországi helyzetet. Beszédében elsősorban a június 4-i és 11­i megyei választások eredmé­nyeivel foglalkozott. Arról tanúskodó adatokat sorolt fel, hogy a Francia Kommunista Párt kibővítette pozí­cióit az 1958. évi parlamenti válasz­tások eredményeihez viszonyítva. Duclos bejelentette, hogy a válasz­tási kampány során a csupán 31 kerületi szervezet részlegeredményeit magában foglaló összeállítás szerint 699 új tag lépett a pártba és 30 új szervezet alakult. J. Duclos az algériai kérdésről szólva rámutatott arra, hogy de Gaulle kormánya teljes mértékben felelős az eviani értekezlet megsza­kításáért. Fenáll azonban a megegye­zés lehetősége, mert az Algériai Köz­társaság ideiglenes kormánya utalt arra, hogy a szuverén Algéria együtt­működhetne Franciaországgal, bele­értve a szaharai kőolaj kiaknázását is. Kormányválság Jordániában Amman (ČTK) — Bahdzsat Talhuni jor­dán miniszterelnök lemondott. Husszejn király elfogadta lemondását és megbízta új kormány alakításával. Az új kormányban Talhuni egyúttal külügyminiszter is lesz. Az eddigi kül­ügyminiszter, igazságügyi miniszter, is­kolaügyminiszter és belügyminiszter nem szerepel az új kormányban. A kormány lemondásának oka ismeretlen. Csőmbe: Katanga önálló marad Elisabethville (ČTK) — Csőmbe, a ka­tangai „parlament" ülésén kijelentette: „Katanga független marad. A kormány és én nem hátrálunk meg, minden áron megvédjük Katanga önállóságát." Munongo, Katanga belügyminisztere és Csőmbe volt börtöntársa, aki a gyűlésen másodiknak szólalt fel, azt mondotta, hogy Katanga továbbra is a tananarivei értekezlet politikai szellemében fog ha­ladni. E konferencia, mint ismeretes, azt javasolta, hogy a Kongót néhány kis ál­lam szövetségévé változtassák. ŰJ SZÖ 5 * 1961. június 30. A Kórsai Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége Moszkvában Moszkva (ČTK) - Kim Ir Szennek, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsa elnökének vezetésével június 29-én Moszkvába érkezett a KNDK párt- és kormány­küldöttsége. A vnukovói repülőtéren Kim Ir Szent és a küldöttség többi tagját N. Sz. Hruscsovnak, az SZKP KB első titkárának, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa elnökének vezetésével szovjet funkcionáriusok, a moszkvai dolgozók képviselői és diplomáciai hivatalok vezetői fogadták. N. Sz. Hruscsov üdvözlő beszé­dében kijelentette: „Szívesen látjuk önöket ismét Moszkvában, szovjet hazánkban mint legkedvesebb ven­dégeinket. Ismét meggyőződnek ar­ról, hogy a szovjet emberek mily nagy becsben tartják nemzeteink ba­rátságát, amelyet a kommunizmus nagy eszméiért, a világbékéért foly­tatott közös harc szilárdít meg." N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság párt- és kormányküldöttségé­nek látogatása, amely Kim Ir Szen elvtárs, a Koreai nép dicső fia, a Szovjetunió nagy barátja vezetésével érkezett, hozzájárul a Szovjetunió és a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság közötti testvéri együttmű­ködés továbbfejlesztéséhez a távol­keleti és a világbéke s biztonság megszilárdítása érdekében. Kim Ir Szen válaszában hangoz­tatta, hogy a két ország közötti ba­rátság és együttműködés a prole­tár nemzetköziség elvein alapszik. Kiemelte, hogy Korea népe ezt a ba­rátságot nagy becsben tartja s kife­jezte azt a reményét, hogy a koreai küldöttség Szovjetunió-beli látogatása hozzájárul a két ország hagyományos barátságának megszilárdításához. N. Sz. Hruscsov és Kim Ir Szen a koreai küldöttség tagjait s a szovjet funkcionáriusokat szállító gépkocsi­sor kíséretében a repülőtérről Moszk­vába hajtott. A vnukovói repülőtérről Moszkvá­ba vezető utat és Moszkva utcáit egészen a Kremlig, — ahol Kim Ir Szent és kíséretét elszállásolták — a moszkvaiak sorfala övezte, akik őszintén és lelkesen üdvözölték a vendégeket. A KNDK küldöttséget a nap fo­lyamán a Kreml-palotában Hrus­csov elvtárs fogadta. A megbeszé­lésén jelen volt. A. Gromiko külügy­miniszter, J. Andropov, az SZKP KB osztályvezetője és A. Puzanov, a Szovjetunió koreai nagykövete. Kennedy sajtóértekezlete Washington (ČTK) — John Kennedy, az USA elnöke szerdai sajtóértekezletén ar­ra törekedett, hogy a Szovjetunióra há­rítsa a felelősséget Berlin, Németország és a leszerelés kérdésében uralkodó je­lenlegi helyzetért. Az AP amerikai hír­ügynökség ezt a sajtóértekezletet rend­kívül erélyes hangúnak minősíti. A csaknem kéthónapos szünet után ren­dezett sajtóértekezlet bevezető részében Kennedy Berlin kérdésében drámai nyi­latkozatot olvasott fel. A Szovjetuniónak a Német Demokratikus Köztársasággal kötendő békeszerződésre vonatkozó dön­tését „egyoldali aktusnak", valamint „az európai béke és biztonság veszélyezte­tésének" minősítette és azt állította, hogy a berlini válságot a Szovjetunió idézte elő. Berlin kérdésében figyelmét csupán a Nyugat-Berlinbe való szabad bel|pés problémájára összpontosította és hang­Ghana, Guinea és Mali elnökeinek tanácskozása Bamako (ČTK) — Bamakoban e na­pokban közleményt adtak ki Ghana, Gui­nea és Mali elnökeinek most befejezett tanácskozásáról. Az elnökök az Afrikai Államok Szövetsége képviselőinek máso­dik rendes negyedévi gyűlésén jöttek össze a Mali Köztársaságbeli Bamakoban. Az elnökök számos problémáról, fő­képp az algériai, a kongói és az angolai helyzetről folytattak eszmecserét és ezen­kívül foglalkoztak az afrikai nemzeti függetlenség-mozgalom támogatásának kérdésével. Az Afrikai Államok Szövet­ségének megerősítése érdekében elha­tározták, hogy augusztus 12-re Guineá­ba összehívják Ghana, Guinea és Mali politikai pártjai együttműködési bizott­ságának gyűlését és kidolgozzák a tö­megíszervezetek képviselői találkozójá­nak programját. Az angol munkáspárti képviselők követelése London (ČTK) — Az angol alsóház június 28-i ülésén viharos vita folyt a portugálok angolai tetteiről. A munkás­párti képviselők erélyes lépéseket köve­teltek Portugáliával szemben, valamint az angol fegyverszállítások beszüntetését Portugália számára az angolai hazafiak elleni harcban. A képviselők hangsúlyozták, hogy a portugál kormány Angolában megszegi a demokrácia minden elvét, elnyomja az emberi jogokat és a szabadságot, Az an­gol kormánynak szembe kellene szállnia a portugál akciókkal. KANADÁBAN a hosszan tartó szárazság komolyan veszélyezteti a termést. A ga­bona és a len ára ennek következtében 50 százalékkal emelkedett. (ČTK) súlyozta, hogy a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság közötti béke­szerződés aláírása nem befolyásolhatja a nyugati hatalmaknak a Nyugat-Berlinbe való belépésre vonatkozó „jogait". Hasonló álláspontot foglalt el Kennedy az atomfegyver-kísérletek beszüntetésé­nek kérdésében. Azt állította, hogy az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről tárgyaló genfi értekezleten a nyugati kö­vetelések szovjet részről való elutasítása és azon szovjet követelmény képez aka­dályt, hogy az atomfegyver-kísérletekről folytatandó tárgyalásokat vonják be az általános leszerelésről szóló széleskörűbb megbeszélések programjába. Az újságírók kérdéseire Kennedy ki­jelentette, hogy a berlini kérdés most a nyugati nagyhatalmak állandó tanácsko­zásainak tárgyát képezi. „Ha a helyzet megkívánja", Kennedy esetleg hajlandó találkozni de Gaullel és Macmillannal. A Laoszról tárgyaló genfi értekezlettel kapcsolatban az elnök kifejezte azt a nézetét, hogy az értekezletet folytatni kell. Egy amerikai rakéta három mesterséges holdat vitt fel Washington (ČTK) — Az USA hadügyminisztériuma közölte, hogy június 29-én a reggeli órákban a floridai Canaveral-fokról kétlépcsős rakétát lőttek fel, amely három kü­lönböző nagyságú mesterséges hol­dat vitt földkörüli útjára. A kísér­let sikerült. A három mesterséges hold együt­tes súlya 125 kilogramm. A mester­séges holdak külön-külön csaknem azonos pályasíkon keringenek. A földkörüli röppálya magassága mintegy 900 kilométer. Mind a há­rom mesterséges holddal kapcsolatot létesítettek. Bonn a kevésbé fejlett országok megsegítésére neskolonialisztikus társaságot alapít Bonn (ČTK) - Adenauer kormá­nya „segély a kevésbé fejlett orszá­goknak" néven társaságot alapít, mely a neokolonista beszűrődést biz­tosítja majd eme országokban. Bonni jelentések szerint a társaság meg­alapítását mindenekelőtt Abs, volt hitleri bankár, a Deutsche Bank el­lenőrző tanácsának jelenlegi elnöke, továbbá von Brentano külügyminisz­tér és Erhard gazdasági miniszter tá­mogatják. Ú'abb Afrika-eüems összeesküvés FOUCHE dél-afrikai honvédelmi miniszter jelenlegi londoni útjával kapcsolatban a nyugat-európai saj­tóban hírek jelentek meg, amelyek azt bizonyítják, hogy a NATO újabb akcióra készül az afrikai nép nem­zeti felszabadító mozgalma ellen. Fouche miniszter, akit útjára elkí­sért Gobbelaar tábornok, a dél­afrikai hadsereg vezérkari főnöke, Anglián kívül Franciaországba, Belgiumba és Portugáliába szán­dékszik látogatni, hogy ezekben a NATO-országokban megegyezzenek a következőkben: 1. Hadianyag szállításában a Dél-afrikai Köztársaság számára. 2. a NATO közreműködésében Délnyugat Afrikának afrikaelle­nes támaszponttá való kiépítésé­ben. Tehát annak a védnökségi te­rületnek támaszponttá való alakí­tásában, amely a Dél-Afrikai Köz­társaság igazgatása alatt áll. Az első pontot illetőleg a dél­afrikai parlament már előzőleg jó­váhagyta a katonai költségvetés­nek 41 százalékos növelését a múlt évhez viszonyítva, most pedig e célokra utólagosan 5 millió fon­tot hagyott jóvá. A tárgyalások második céljával kapcsolatban Fouche főként Nagy­Britannia érdeklődését akarja fel­kelteni azáltal, hogy hangsúlyozza a veszélyt, mely állítólag a brit gyarmatokat fenyegeti az angolai felkelés révén. Rámutat például, hogy az ango­lai helyzet fejlődése 20 millió afri­kait is mozgásba hozhat a szom­szédos területeken. Állítólag ezért szükséges „védelmi szervezetet" kiépíteni az afrikai kontinensen. Londonban Fouche arról is tárgyal, hogy ezen új paktum egyik fő tá­maszpontja a Fokvárostól nem messze lévő simmonstowni brit tengerészeti támaszpont volna. Fouche azonban nyilvánvalóan még fontosabb tárgyalásokat foly­tat majd Lisszabonban. Olyan hí­rek hallhatók, hogy Portugália a Dél-Afrikai Köztársaságtól már ka­tonai segítséget kért Angolában. Bár a dél-afrikai hivatalok megcá­folták e híreket, bizonyos, hogy Fouche Lisszabonban ilyesvalami­ről fog tárgyalni. Mindenesetre már olyan előkészületekre került sor, amelyek azt bizonyítják, hogy az Angolától délre eső területen Dél­nyugat-Afrikának abban a részé­ben, amelyet a Dél-Afrikai Köztár­saság jogtalanul bitorol, olyan ka­tonai pozíciót akarnak létesíteni, amelyről a Dél-Afrikai Köztársaság a NATO érdekelt országaival együttműködésben akciókat hajta­na végre az afrikai félszabadító mozgalom ellen Dél- és Kelet-Af­rikában. DÉLNYUGAT-AFRIKÁBA most a dél-afrikai hadsereg hatezer főnyi legénységét csoportosították át. Egy részüket az andarai támasz­ponton helyezték el. Ezen a tá­maszponton katonai repülőtér is van, amelyről most őrjáratokat küldenek Angola határai felé. Más egységeket Ovambolandba küldtek, ahol a már meglévő támaszpontok mellett további három „rendőrségi támaszpontot" akarnak létesíteni. Haditámaszponttá alakították át Walvisbay kikötőjét, sőt e kikötőt, környékével együtt, kivonták a mandátumterületből és jogellene­sen a Dél-Afrikai Köztársasághoz csatolták. Ezekkel az előkészületekkel függ össze J. Moltkenak (e volt német gyarmat német gyarmatosítóinak a leszármazottja, az ismert német militarista család sarja) a dél­nyugat-afrikai fehér nemzeti ta­nács vezető tényezőjének az a ki­jelentése is, hogy amennyiben az angolai hazafiak megsértik Dél­nyugat-Afrika határait „lehetővé válik, hogy a ml egységeink (a Dél-Afrikai Köztársaság egységei — a szerk. megj.) egészen Kongó határáig nyomuljanak előre". A katonai előkészületekből és az említett kijelentésből teljesen nyilvánvaló, mire törekszenek az afrikai felszabadító mozgalom el­lenségei. EZ A FEJLŐDÉS azonban nem­csak az afrikai országok népeire, hanem a világ e részének béké­jére is veszélyes. Ezt akarják meg­akadályozni Dél-Afrika népe fel­szabadító szervezetei, amelyek a dél-afrikai fajgyűlölők uralma el­len és a független kormány meg­alakításáért harcolnak. Ebben a tö­rekvésükben segítséget kell nyúj­tania az ENSZ bizottságának, ame­lyet az ENSZ közgyűlése ezen or­szág helyzetének kivizsgálásával bízott meg. A bizottság már ptban van. A világ közvéleménye pedig elítéli Verwoerd dél-afrikai kor­mányát, amely a bizottság tagjait nem akarja beengedni Dél-Nyugat­Afrikába. B. H. Fennáll oz Algériává! voSó megegyezés lehetősége Jacques Duclos beszéde a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén

Next

/
Oldalképek
Tartalom