Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)
1961-06-29 / 179. szám, csütörtök
VHáz prcľimgcti, egyesüljelek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁN AK NAP II APJA 1961. június 29. csütörtök 30 fillér XIV. évfolyam, 179. szám Ne tévesszük szem elöl Az aratás, a kenyér- és takarmánygabona betakarítása szerte az országban folyik. Az évelő takarmányok másodszori betakarítása és a növényápolás mellett az év legfontosabb munkája éppen a gabonabetakarítás. A gabonabetakarítással párhuzamosan egy másik fontos teendő, a megtermett gabona helyes elosztása is sorra kerül. Látszólag ez nem olyan lényeges, mint a betakarítás, de mindjárt tegyük hozzá, hogy valóban csak látszólag, mert itt annak a bölcs mondásnak kell érvényesülnie, hogy akkor takarékoskodjunk, amikor van miből! Ebben az esztendőben a gabona helyes elosztása különösen nagy jelentőségű. Egyrészt azért, mert új tervidőszakot kezdünk, s a gazdagnak ígérkező gabonatermésből most úgy kell biztosítani a tervfeladatok hiánytalan teljesítését, hogy jó alapokat teremtsünk a további évek faladatainak megvalósítására. Ez nemcsak u mezőgazdasági üzemek érdeke, hanem nagyon is fontos népgazdasági probléma. Ugyanis, ha mezőgazdasági üzemeink úgy osztanák el az idei gabonatermést, hogy a tervezett és szerződésben vállalt mennyiséget nem juttatnák el a megfelelő alapokba, akkor nemcsak a kenyérgabona-, takarmány, és vetőmag alapok ellátása terén bontanák meg a tervgazdaság rendjét, hanem népgazdaságunk többi ágában is. Hiszen a hiányt mindenképpen pótolni kell, ez pedig megköveteli, hogy olyan gépeket és berendezéséket adjunk el a külföldnek azért, hogy a hiányzó gabonát külföldről behozatta! pótoljuk, amilyenekre nekünk is nagy szükségünk van. A gondatlan vagy felelőtlen elosztással tehát felborítanánk az államháztartás rendjét, megkárosítanánk a népgazdaságot, önmagunk állítanánk gátat technikai fejlődésünk útjába, mert nem kizárt, hogy éppen a mezőgazdaságunk fejlesztéséhez olyan nagyon szükséges gépeket kellene eladnunk. Ugyanakkor még ilyen áldozatok mellett is nehéz feladatok elé állítanánk külkereskedelmünket, mert behozatalunkat, illetve kivitelünket előre elkészített terv szabályozza. Másrészt az idei gabonatermés helyes elosztása azért is különösen nagy gondosságot igényel, mert a múlt őszön nem vetettük be a tervezett területet kenyérgabonával, sőt az árpa vetésterületéből is több ezer hektár hiányzik. Ezen pedig már csak úgy segíthetünk, ha a megtermett gabonával okosan gazdálkodunk. Az elmúlt években sokszor lehettünk olyan esetek tanúi, hogy egyes mezőgazdasági üzemekben nem a legfontosabb szempontok alapján osztották el a gabonát. Gyakran az önző, egyéni érdekeket helyezték előtérbe, gondolván, hogy ezzel valóban segítenek önmagukon. Nem volt ritkaság az olyan eset, hogy egy-egy szövetkezeti tag 25—30 mázsa gabonát vitt haza a közösből a ledolgozott munkaegységeire, az EFSZ azonban nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelességeit. Nos, hogy mi lett az ily módon felhalmozott gabona sorsa, arról felháborodás nélkül csak felelőtlen ember beszélhetne. Hiszen amíg az állam milliós értékeket fordít hiányzó gabonamennyiségünk pótlására, addig sok helyen a zsizsik ette meg a drága terményt a poros hombárokban sokszor pedig a háztájiban tartott állatokat hizlalták a búzával. Ma is gyakori jelenség, hogy a szövetkezeti tag kamrájában zsákokban ál! d liszt, de az üzletben vásárolja a friss kenyeret. Kinek használ az olyan gabonaelosztási mód, ahol a kicsinyes érdekek érvényesülnek? Kit károsít meg tulajdonképpen az olyan intézkedés, ahol elsőnek a szövetkezetesek kamrájának megtöltését tekintik? Látszat szerint csak az államot, a közöst, mert ugyebár (ugyancsak a látszat szerint) az egyéni érdeket kielégítette. De elemezzük csak kissé a dolgot, nézzük meg, hogyan függ itt össze az egyéni és a közös érdek. Ha csupán a szövetkezeti közösség és az egyén érdekeinek szempontjából vizsgáljuk a dolgot, akkor is könnyű bebizonyítani, hogy az egyéni érdekeket kielégíteni látszó gabonaelosztás végső soron éppen az egyént károsítja. Mert: ha az állam iránti kötelességének eleget tett is a szövetkezet és aztán a vezetőség olyan elgondolással oszt szét feleslegesen sok gabonát, hogy most már hadd „jussoljanak" a tagok is, tulajdonképpen meglopta a tagokat. Hogyan? Egyszerűen úgy, hogy a feleslegesen elkallódó gabonából a szövetkezet sok tonna húst, vagy sok ezer liter tejet termelhetne, tehát százezrekre menő bevétellel gazdagíthatná a közöst, illetve a tagok jövedelmét. Persze erre ellenérv is könnyen akadhat, hogy a szövetkezetes is termelhet egy-két ezer korona értéket abból a felesleges 4—5 mázsa gabonából, ha egy kicsit ügyeskedik meg spekulál. Ez így igaz. De nézzük most a dolgot olyan szempontból, hogy a közös gazdálkodásban munkaerőhiány következtében milyen értékek mennek tönkre azalatt, míg a szövetkezetes az egy-két ezer korona értékű termék termelésével pe- j pecsel. Azt is érvként szokták j használni, hogy „az ily módon ; szerzett pénz az mindig biztos", a , munkaegység értékének második fele pedig bizonytalan. Tegyük hozzá — azért bizonytalan, mert j a tervezett munkaegységet rendszerint kimerítik, de a tervezett jövedelmet legtöbb esetben takarmányhiány, vagy háztáji miatt a közösben felelőtlenül végzett munka következtében nem érik el. Márpedig, ha elérnék, akkor 500— 600 munkaegységnél az elmaradó 5—6 korona ezrekre rúgna. Tehát az egyéni érdekek helytelen módon történő kielégítésénél éppen i az egyén csalódott. Ha pedig feleslegesen sok gabona szétosztása miatt az EFSZ az állam iránti köte- | lességét sem teljesítette, akkor j károsodás éri a közöst azért, mert j bizonyára csak kevesebb gépet j kaphat népgazdaságunktól, kevesebb géppel pedig drágábban termel, ennek következményét, a ki- j sebb jövedelmet viszont ugyancsak az egyén érzi meg. Nem arról van szó, hogy a ter- j melö ne jusson hozzá a szükséges kenyérgabonához, hanem arról, hogy ne fecséreljük el az ország kenyerét a kicsinyes célok miatt. A közeljövőben sor kerül a gabonatermés elosztására. A nemzeti bizottságok és a szövetkezetek vezetői ne tévesszék szem elöl, hogy az egyéni érdekek kielégítését is akkor szolgálják legcélszerűbben, amikor a legfontosabb népgazda- j sági szempontok figyelembe vétele j alapján döntenek népünk kényé- j rének, takarmány- és vetőmag- ! alapunknak a sorsáról. i Tudósítóink i e te n tik Országos méretűvé szélesedett a kenyércsata Veľký Grobon kilenc nap alatt elvégzik az aratást * Egy-egy kombájnnal 120 hek-* tárt * 6000 hektárról kétmenetesen * Csak 17 százalékot a kévekötőgépekkel £ Már öt kerületben aratnak ^ Gyorsabban és olcsóbban Örvendetes dolog, hogy június 27-én az ország 5 kerületében, (a 5 szlovákiai, valamint a dél- és északmorvaországi kerületekben) már megkezdték az aratást. A korai kezdet a kedvező időjáráson kívül elsősorban a többmenetes aratásnak köszönhető, hiszen ezzel a módszerrel 3—4 nappal hamarább megkezdődhet a gabonabetakaritás. Igy már a hűvösebb éghajlatú észak-morvaországi kerület néhány szövetkezetében is kivonulhattak a gépek a földekre. Itt elsőként a mankovicei EFSZ-ben arattak őszi árpát, természetesen kétmenetes módszerrel. • Mi rejlik a 80% mögött A galantai járásban eredetileg úgy tervezték, hogy' az összes gabona 61 százalékát kétmenetesen fogják learatni. A traktorosok és kombájnosok kezdeményezéséből megszületett vállalások alapján azonban kiderült, hogy az előirányzott mennyiségnél jóval többet arathatnak ezzel a módszerrel, mégpedig a gabona 80 százalékát. Néhány szövetkezetben, így a vlčanyiban és a Králov Brod-iban valamennyi kalászost kétmenetesen fogják aratni s a járás mezőgazdasági üzemeihez is ilyen irányú felhívással fordultak. A Veľký Grob-i kombájnosok is elfogadták a 'felhívást és vállalták, hogy az aratást 9 nap alatt elvégzik. (szi) -». ' ! •> — " » ' A HURBANOVÖI SZÖVETKEZETESEK a 600 hektár gabonából négyszáz hektárt többmenetesen akarnak learatni, 200 hektárról pedig egyenesen kombájnokkal takarítják be a gabonát. A nagy munkában a legkorszerűbb gépeket alkalmazzák, ezek egyike a német gyártmányú szalmaprés, mellyel Zajáček Jozef és Kmeť Marcel mindjárt a kombájn után szabaddá teszik a földet, jöhet az eke. (J. Sluka felvétele.) • Kelet-Szlovákiában is A június 28-án végrehajtott ellenfokozódik az aratás üteme őrzés megállapította, hogy 18 cséplőgép, két kevekotogep, egy komA košicei járásban a mai napig bájn, négy stabilmotor és 4 elevátor 460 hektáron aratták le a gabonát, még nincs kijavítva, ugyanakkor a Turňán már a búza aratását is meg- gépjavítók már napokkal ezelőtt be., , • kezdték, s a szepsi sikság falvainak jelentették, hogy a javítást béfejez• A Kima pártján IS aratnak ngp e j s csakhamar felsorakozik hoz- ték. Úgy látszik a szövetkezetesek \z idei a-atást a Rimavská So- z áJ u k- Ezen a vidéken is teret hó- nem gondoltak arra, hogy ezzel nem bota-i járás földművesei 14-18 nap- ditot t « ÚJ technológia. Tegnap na- a járás vezetőségét hanem önmara tervezik. Ennyi idő alatt 22 847 9V ori sok he ly e n meggyőződtek rola, gukat csapják be. (tm) hektárról kell betakarítaniok a ga- milyen n a3 y a ketmenetes aratas bonát. Kétmenetesen 6000, három- e} o nP< mive l, • rendre levágott őszi menetesen 700 hektárról takarítják f^Pat egy elegge kiadós eso utan be a gabonát. A járásban elsőként ket óra múlva már csepelhette a a Safarikovói, Sabovói, Sobotkai és kombajn. Élen a nyugat-szlovákiai kerület Širkovcei Állami Gazdaság dolgozói kezdték meg az őszi árpa aratását. Csaknem velük egyidöben láttak a nagy munkához a lenartovcei, hajnáčkai, číži. Rimavská Sobota-i és Nižná Pokoradz-i szövetkezetesek is. Gyors ütemben 'halad az aratás a tassa lčíži EFSZ-ben, mert jől felkészülEddig a nyugat-szlovákiai kerületA košicei járásban 26 000 hektár ben folyik legeredményesebben az gabona vár betakarításra. A mező- aratás. Igazán dicséretet érdemlő gazdasági üzemek 92 kombájnnal dolog, hogy az eddig learatott 8000 rendelkeznek, kévekötő gépekből is hektár árpának csak 17 százalékát van elég. Ezért vállalhatták, hogy vágták a kévekötőgépek, a többit 14—18 nap alatt végeznek az ara- rendrakőkkal és kombájnnal aratták. (h) Szufanuvong herceg A jó eredmények mellett azonban Lek a traktorosok. Például Russzo fogyatékosság is akad. Például a čeErnö traktoros és Urban Pál segéd- čejovcei szövetkezetesek azt jelenmunkás naponta 8 hektárról aratják tették a járási pártbizottságnak, le az őszi árpát. Készen állnak az hogy ők 300 hektár gabonát arataratás megkezdésére a čerenčanyi n a k kétmenetesen. Amikor a pártszövetkezetesek is. A nagy munkát vezetőség ellenőrizte a tervteljesítés ľ sbsäs M iSäS^ tani viszonylatban szép eredmény. (nl) javításnál sincs minden rendben, (ČTK) — Szufanuvong herceg, a szí államférfit Ľudmila Jankovcová _-.. J? r/ľJ^/ 1ľ 1L°n. yla t. ba n J_ mé S _ JL„ miniszterelnökhelyettes, dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese, Jirí Nősek, a külügyminiszter helyettese, és a Külügyminisztériurtj vezető dolgozói fogadták a ruzynéi repülőtéren. Jelen voltak továbbá P. P. Turpitykov és N. I. Szavjolov, a Szovjetunió prágai nagykövetségének tanácsosai, Fam Thieu, a Vietnami Demokratikus Köztársaság csehszlovákiai randkívüli és meghatalmazott nagykövete és Hszien-Yi, a Kínai Népköztársaság ügyvivője is. A LIETAVSKÄ LUČKAI V. ŠIROKÝ CEMENTGYÁR az idén ünnepli fennállásának 60-ik évfordulóját. A Žilina! Váhostav nagyméretű rekonstrukciós munkálatokat kezdett meg, amelyek keretében új cementöríöt, több aknakemencét és egyéb modern berendezést kap az üzem. Képünkön: az új cementőrló, melyet még az idén helyeznek üzembe. (Š. Petráš — ČTK-£elv.) ÜZEMEINK életéből E NAPOKBAN TOVÄBBI BÄ\YÄK teljesítették félévi tervüket. Többek között a tisovai Barátság-nagybánya, a Szilveszter Bánya és az egész habartoví Dukla-üzemek. A bányák dolgozói azon kötelezettség vállalásaikat is teljesítették, amelyeket pártunk megalapításának 40. évfordulója alkalmából tettek, s mindezt rövidített munkaidő mellett érték el. NEMRÉG VETTE KEZDETÉT, a tušimicei hőerőmű építése, ame'yet Ifjúsági Építkezésnek nyilvánítottak. A nyugatszlovákiai kerületből eddig 85 CSISZtag jelentkezett az építkezésre. Á LIPTOVSKÝ HRÄJDOK-I TESLA Üzemben a napokban készítették el a milliomodik telefonkészüléket. Az üzem termelése » harmadik ötéves tervben 385 százalékkal növekszik. A feladatok teljesítését nagyban segíti az üzem kibővítése, valamint a második műszak és az új technológia bevezetése. * * * A CSEHSZLOVÁK MŰSZAKI-TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG rožovi Tesla-Üzemi csoportjának dolgozói két értékes feladatot oldottak meg. Többek között az érverés lehallgatására szolgáló készüléket szerkesztettek, amelynél felhasználták a tranzisztoros technikát. Ennél a z orvos azctinal reagálhat a páciens érverésében észlelt változásokra. Továbbá olyan televíziós készüléket szerkesztettek, amely lehetővé teszi a képátvitelt a páciens tüdejének működéséről.