Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-23 / 173. szám, péntek

A Szovjetunió minden igyekezete o béke megőrzésére irányul N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde Moszkva közéleti képviselőinek szerdai gyűlésén (A beszéd első részét lapunk tegnapi számában közöltük.) Síkraszállunk az általános leszerelésért Elvtársak! A Nagy Honvédő Hábo­rúban teljes erejével megmutatko­zott a szocializmus győzhetetlen ha­talma. A Szovjetunió viselte a vál­lán a hitleri Németország ellen ví­vott harc legnagyobb súlyát. Ez a Németország pedig mielőtt hazánkra támadt, Európa legtöbb országát meghódította. Mi mindig azt mondottuk, hogy a fa­sizmus fölött aratott győzelmet a Hit­lerellenes koalícióban, szövetségeseink­kel együt vívtuk ki. A szovjet nép méltóképpen értékeli azt a segítsé­get, amelyet a háború folyamán az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és más országok nyújtottak neki. Ügy gondolom azonban, hogy volt szövetségeseink is megértik; a győzelemhez a szovjet nép járult hozzá döntő módon, és mi semmivel sem csökkentjük érdemei­ket és erőfeszítéseiket, amikor a szovjet emberek hősi önfeláldozásá­ról emlékezünk meg. A második világháború minden döntő ütközete a keleti fronton ját­szódott le és amikor az Amc-'ikhi Egyesült Államok a második világ­háborúban mintegy 300 000, Anglia pedig körülbelül 250 000 embert vesztett, addig a mi frontunkon ilyen számokban csak egy-egy ütkö­zet veszteségeit lehetett kifejezni. Nálunk talán nincs egyetlen olyan család sem, amely ne szenvedett vol­na a háború miatt. Népünk legjobb fiainak millióit vesztette el. Igen, ez nehéz harc volt. De a Szovjetunió megállta a helyét. És nemcsak megállta a helyét, hanem a második világháború súlyos megpró­báltatásaiból méginkább megerősödve került ki. A szovjet nép rövid idő alatt helyreállította mindazt, ami elpusztult a háború éveiben. Ma legmegátalkodottabb ellensé­geink is elismerik, hogy a Szovjet­unió katonai tekintetben a legerő­sebb hatalom. S ezenfelül a Szovjetunió ma már nincs egyedül. Ma már a szocia­lista országok több mint egymilliár­dot számláló nagy családjában élünk és dolgozunk. A második világháború kirobban­tásával az imperialisták arra számí­tottak, hogy eltemetik a szocializ­must. A valóságban azonban a há­ború romjai Hitler és Mussolini fa­sizmusát temették el, a szocializmus pedig még jobban megszilárdult a földön. Mi, kommunisták bízunk a marxizmus-leninizmus nagy eszméi­nek diadalában. Ez eszmék nevében a szovjet emberek erejüket, életüket sem kímélve végigharcolták a má­sodik világháborút. Éppen azért, mert mi hiszünk eszméinkben, harcoltunk és harco­lunk is a békéért, a népek közötti barátságért, küzdünk az általános lGSZGrGlGSGGľt. Még 1922-ben, Vlagyimir Iljics Le­nin megbízásából a genuai értekezle­ten a szovjet küldöttség javaslatot tett a leszerelésre. 1927-ben a Szov­jetunió a Népszövetségben terjesz­tette elő leszerelési javaslatait. A második világháború után a Szov­jetunió még fokozattabban küzd a leszerelés kérdésének megoldásáért. 1959-ben a szovjet kormány megbí­zásából az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében előterjesztettem a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett törté­nő általános és teljes leszerelés rész­letes tervét. E kérdésben vallott álláspontunk szilárd, mert őszintén akarjuk a leszerelést, ami feltétle­nül szükséges ahhoz, hogy biztosít­suk a világbékét. Amikor síkraszállunk a leszerelé­sért, a népek békéjéért és biztonsá­gáért, valamint a különböző társa­dalmi rendszerű államok békés egy­más mellett éléséért, abból indulunk ki, hogy valamely ország állami és társadalmi felépítése minden eset­ben a nép belső ügye, senkinek nincs joga ilyen vagy olyan társa­dalmi rendszert kényszeríteni a né­pekre. A monopoltőke irányítói, akik a nyugati államok politikáját megha­tározzák, természetesen velünk tel­jesen ellentétes elvet vallanak az állami és társadalmi-politikai beren­dezkedésről. ők minden áron örök­életűvé akarják tenni a kapitalista rendet, meg akarják tartani az or­szágaikban uralkodó kapitalizmust, ahol az erősebb kirabolja a gyen­gébbet, a gazdag kizsákmányolja a szegényt, és kisajátítja munkájának gyümölcseit. A szocialista országok másfajta alapokon fejlődnek. A szocialista társadalomban minden ember való­ságosan egyenlő, mert nálunk nin­csenek kapitalisták és nincsenek proletárok; a társadalom minden tagja végzi a maga meghatározott funkcióját, dolgozik az egész nép javára és ezzel együtt a saját sze­mélyi hasznára is. Minél magasabbra emelkedik a termelés, annál gazda­gabb lesz országunk, annál gazda­gabbá lesz egész társadalmunk és e társadalom minden tagja élvezi a társadalmi munka eredményeit. A szocialista társadalomban mindenki egyenlő s ez az egyenlőség nálunk nemcsak formális, mint az úgyneve­zett „szabad világban", ahol az erős­nek szabad kirabolni és elnyomni a gyengébbet, hanem valóságos egyen­lőség. Ilyenek a két világ — a kapitalista és szocialista világ — egymással szembenálló koncepciói. Ezek soha­sem békélnek meg egymással, és mi szilárdan hisszük, hogy a szocia­lista koncepció, mint a legélenjéróbb — győzedelmeskedik a kapitalista koncepció fölött. De mi újra és újra hangsúlyozzuk: a társadalmi rend­szer minden ország népének saját ügye. Ezt a kérdést az illető nép­nek kell megoldania külső beavatko­zás nélkül. A kapitalista országok nem vallják be nyíltan, hogy ellenzik a leszerelést A szovjet kormány mindent meg­tesz annak érdekében, hogy bizto­sítsa a különböző társadalmi rend­szerű államok békés egymás mellett élését, hogy ezek az államok ne csak háború nélkül éljenek egymás mel­lett, hanem szoros együttműködés, élénk gazdasági, kereskedelmi, kul­túrális, tudományos és más kapcso­latok legyenek közöttük. Éppen azért is harcolunk a lesze­relésért, mert biztosítani akarjuk a tartós békét. Bár a nyugati hatal­mak, és mindenekelőtt az Egyesült Államok ilyen vagy olyan ürüggyel makacsul visszautasítják a leszere­lést, mi újra és újra megismételjük javaslatainkat, s türelmesen törek­szünk rá, hogy minden ember meg­értse a leszerelés megoldásának szükségességét, mert ez felel meg a népek érdekeinek. A kapitalista országok uralkodó köreinek nincs bátorságuk nyíltan kijelenteni, hogy ellene vannak a leszerelésnek. Olyan látszatot kelte­nek, hogy vállalják a tárgyalásokat. A legnagyobb készséggel ülésezné­nek vég nélkül a különböző bizott­ságokban és albizottságokban. De hány ülést tartottak már a leszere­lésről a háború befejezése óta el­telt tizenhat év folyamán, s az ügy mégis egy lépést sem tett a megol­dás felé. A monopolkapitalista világ képvi­selői azért tárgyalnak a leszerelés­ről, hogy ezzel félrevezessék saját népeiket, hogy e népek tovább re­ménykedjenek a megegyezésben. A valóságban azonban a leszerelés megakadályozása, az eszeveszett fegyverkezési hajsza folytatása a céljuk. S ezt olyan ravasz agyafúrt­sággal akarják véghez vinni, hogy az egyezmény megakadályozásáért a felelősséget a szocialista országokra háríthassák. A burzsoá diplomácia és propaganda ezért terjeszti oly buz­gón azt a koholmányt, hogy mi el­lenőrzés nélküli leszerelést javaso­lunk, s ezzel lehetetlenné tesszük a megegyezést a leszerelésben. Ezt a mesterkedést lelepleztük. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében kijelentettük: uraim, ha önök nem­csak szavakban, hanem ténylegesen meg akarnak egyezni, akkor fogad­ják el az általános leszerelésre vo­natkozó javaslatainkat, mi pedig el­fogadjuk az ellenőrzésre vonatkozó bármely javaslatukat. A leszerelés ellenségei ez ellen semmilyen kifogást sem emelhetnek. Nem marad más út számukra, mint félrevezetni a népeket és szüntele­nül hajtogatni a mesét, hogy mi el­lenőrzés nélküli leszerelést akarunk. De, mint mondani szokták, a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, s így ők sem jutnak messzire! Akkor, amikor a nyugati hatalmak kormányai kitartóan szabotálják a leszerelést, ennek a létfontosságú problémának a megoldása teljesen a népektől függ. Minden nép legyen tudatában a kialakult helyzet súlyosságának és gyakoroljon nyomást azokra a kor­mányokra, amelyek akadályozzák a leszerelésnek, korunk legfontosabb problémájának megoldását. A dolgozó nép, az értelmiség, min­den békeszerető ember kényszerít­heti és köteles is kényszeríteni a kapitalista országok kormányait a leszerelés elfogadására. Ha ez nem történik meg, s az imperialista kö­röknek sikerül a népeket háborúba sodorni, akkor már késő lesz keres­ni a bűnösöket. A korszerű háború­nak megvan a maga kérlelhetetlen törvénye: tömegesen pusztítja az embereket, megsemmisít minden anyagi értéket. A legkomolyabban mondom ezt, azért, hogy mindenki megértse a leszerelésért folyó aktív harc jelen­tőségét, mert nagymértékben ennek a harcnak kimenetelétől függ az em­beriség jövője. Ami a Szovjetuniót illeti, a világ népei meg lehetnek győződve arról, hogy a dolog nem rajtunk múlik. Készek vagyunk akár holnap alá­írni a megegyezést az általános és teljes leszerelésről, bármilyen, a legszigorúbb nemzetközi ellenőrzés bevezetésével. De nem fogadjuk el az ellenőrzést leszerelés nélkül, mert az ilyen el­lenőrzés lényegében véve kémkedés ienne. Ezzel kapcsolatban néhány szót akarok szólni a nukleáris fegy­verkísérletek megszüntetéséről. A genfi tárgyalásokon a nyugati hatal­mak olyan álláspontot foglaltak el, amely nem teszi lehetővé a meg­egyezést e kísérletek megszünteté­sében. Ha az USA újra megkezdi a nukleáris robbantásokat, a Szovjetunió is folytatja kísérleteit A szovjet kormány a közelmúltban kiadott emlékiratában javaslatot tett a nukleáris fegyverkísérletek meg­szüntetése és az általános és tel­jes leszerelés kérdésének egymással összefüggő megoldására. Az Egye­sült Államok kormánya a napokban megküldte emlékiratát, amely eluta­sítja javaslatunkat. Majd válaszolunk a Fehér Ház emlékiratára. Azt azon­ban már most kijelenthetem, hogy szilárdan kitartunk a már kifejtett nézeteink mellett. A Szovjetunió már majdnem há­rom éve nem folytat nukleáris fegy­verkísérleteket, bár erre vonatkozó­an nincs semmiféle szerződésünk a nyugati hatalmakkal. Módunkban áll, hogy továbbra se folytassunk nukleá­ris fegyverkísérleteket és javasol­juk a nyugati hatalmaknak, egyez­zünk meg mind'a leszerelés problé­májának egészét, mind annak alko­tóelemeit, köztük a nukleáris fegy­verkísérletek kérdését illetően. Egyes amerikai személyiségek sür­getik, hogy az Egyesült Államok kormánya kezdje meg újra a nu­kleáris fegyverkísérleteket, ha a Szovjetunió nem fogadja el a nyu­gati hatalmak követeléseit. Mit monhatunk az ilyen fenyegetésekre? Ezek a fenyegetések senkit sem ijesztenek meg és csak azt bizonyít­ják, mennyire hiányzik a józan ész azokból, akik ilyesmivel előállnak. Kötelességünk figyelmeztetni ezeke­ket az urakat: mihelyt az Egyesült Államok újra megkezdi a nukleáris robbantásokat, a Szovjetunió is ha­ladéktalanul hozzáfog nukleáris fegyverkísérleteihez. A Szovjetunió­ban kidolgoztak számos berendezést, amelyek gyakorlati kipróbálást igé­nyelnek. Az ilyen kipróbálás pedig természetesen fokozzá fegyveres erőink harcképességét, lehetővé te­szi, hogy még jobb atom- és hidro­génbombákat készítsünk, tökélete­sítsük az ilyen bombák'előállítási fo­lyamatát. Ha a nyugati hatalmak újra meg­kezdenék a nukleáris fegyverkísér­leteket és erre válaszként mi nem próbálnánk ki saját fegyvereinket, ezzel kárt okoznánk hazánk és az egész szocialista közösség védelmé­nek. Ilyenformán a nukleáris fegyver­kísérletek felújításáért minden fele­lősség a nyugati hatalmak kormá­nyait fogja terhelni. A Szovjetunió állhatatosan foly­tatja békepolitikáját a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének, az államok belügyei­be való be nem avatkozásnak a po­litikáját. Arra törekszik, hogy tár­gyalópartnereivel megegyezésre jus­son a legszigorúbban ellenőrzött ál­talános és teljes leszerelésről, a nuk­leáris fegyverek eltiltásáról. Ugyanakkor, amikor következete­sen folytatjuk békeszerető külpoli­tikánkat, úgy vélekedünk, hogy az államok társadalmi és politikai be­rendezésének, az osztályharcnak és valamely állam belső rendje meg­változtatásának kérdése minden ál­lamban magának a népnek az ügye. A szovjet külpolitika kivívta a népek bizalmát és elismerését. Mi büszkék vagyunk erre. A Szovjetunió, a szocializmus országai óriási erőfe­szítéseket tesznek a világ békéjé­nek fenntartásáért. Arra töreksze­nek. hogy ez államközi kapcsolatok­ban felmerülő vitákban a megoldat­lan kérdések békés úton rendeződ­jenek. A népek minden erőfeszítése szükséges a béke megszilárdítására A Szovjetunió óriási gazdasági és katonai erővel rendelkezik, mégsem használta fel soha és ma sem hasz­nálja fel erőit agresszív célokra. Ép­pen ellenkezőleg, minden erőfeszíté­sét a béke biztosításáért veti latba. Elvtársak! Büszke vagyok arra, hogy magas kitüntetésben részesítet­tek, megkaptam a Lenin Békedíjat. Már beszéltem arról, hogy ezt a ki­tüntetést nemcsak ama erőfeszíté­sek elismerésének tekintem, ame­lyeket én magam, mint szovjet kor­mányfő fejtettem ki, hanem orszá­gunk népei erőfeszítései elismerésé­nek is, állhatatos harcunknak a bé­ke megszilárdításáért. Sajtónk sokat ír arról, hogy Hruscsov a béke har­cosa, hogy biztosítja az egyetemes békét és így tovább. Ezt természe­tesen hízelgő hallani. Csakhogy nem a békének, hanem az agresszió és a háború erőinek teszünk szolgálatot, ha reményeinket csak egy országba, egy emberbe helyezzük, mégha az olyan ország kormányának élén áll is mint a Szovjetunió — és azt hisszük, hogy ők egymagukban ké­pesek biztosítani a békét, mialatt mások tétlenek maradnak. Az élet azt mutatja: ahhoz, hogy kivívjuk áz egész világ ^békéjét, nem elég egy ország erőfeszítéseire tá­maszkodni, nem elegendő valamilyen „hősöket" találni, és azt hinni, hogy majd ők biztosítják a békét. Ahhoz, hogy biztosítsuk a tartós békét, az szükséges, hogy az egész föld népei a lehető legnagyobb erő­feszítéseket tegyék a béke megszi­lárdításáért. A népek és csakis a né­pek képesek rákényszeríteni a kor­mányokat, amelyek ellenzik a lesze­relést, fegyvereket halmoznak fel háború kirobbantása céljából, hogy hagyják abba ezt a veszélyes és esztelen politikát. A békét csak akkor lehet biztosí­tani, ha egyetlen ország népei sem hagyják a dolgot más országokra, hanem saját hazájukon belül kérlel­hetetlen harcot indítanak a háború erői ellen, a lehető legnagyobb erő­feszítéseket teszik a béke biztosítá­sáért. Minden nép békét akar, a békés együttélést kívánja. Csak az impe­rialisták kis csoportja, a monopol­tőke képviselői, a nyugat-németor­szági agresszív revansisták marok­nyi csoportja van más véleményen. A baj azonban az, hogy e körök képviselői kulcspozíciókat foglalnak el a nyugati országokban, a legfe­lelősségteljesebb tisztségeket töltik be a kormányokban és meghatároz­zák a nyugati országok politikáját. Ezért, ha ténylegesen arra törek­szik, hogy ne lángoljon fel a leg­pusztítóbb háború, egyetlen nép sem maradhat ki a békéért folytatott kö­zös harcból. A népeknek meg kell érteniük, hogy csak ők maguk kényszeríthetik kormányaikat — és ez kötelességük is —, hogy mondjanak le arról a veszélyes politikáról, mely a háborús szenvedélyek szítására, a fegyverke­zési verseny fokozására irányul. Csak a népek tudják ártalmatlanná tenni azokat az embereket, akik po­litikájukkal az agresszió erőit nö­velik, háborúra készülődnek. A szovjet kormánynak, népünknek figyelemmel kell kísérnie a nemzet­közi helyzet alakulását. Ismeretes, hogy a Szovjetunió nagy erőfeszí­téseket tett a nemzetközi feszültség enyhítéséért. Kormányunk javaslatot terjesztett elő az általános és teljes leszerelés­ről. E javaslat lelkes visszhangra és támogatásra talált a világ minden or­szágában. Megszüntettük összes kül­földi katonai támaszpontjainkat. A Szovjetunió egyoldalúan többször is csökkentette fegyveres erőit. A nyugati hatalmak azonban, ame­lyekkel tárgyalásokat folytatunk a leszerelésről, nem válaszoltak hason­lóval, nem léptek fegyveres erőik csökkentésének útjára. Éppen ellen­kezőleg. Az Egyesült Államok az idén majdnem két és fél milliárd dollárral többet irányoz elő fegyver­kezésre, mint az előző évben. Az Egyesült Államokban most tárgyalják a fegyveres erők létszámnövelésének kérdését. Ügynevezett gerilla-alaku­latok létrehozásával foglalkoznak. Ezeket az alakulatokat gyilkosságok­ra, felforgató cselekményekre kép­zik ki. Világos, hogy a nyugati hatalmak efféle intézkedéseinek célja nem a nemzetközi helyzet megjavítása, nem a leszerelésről való megegyezés, ha­nem az államközi kapcsolatok kiéle­zése, a hidegháború fokozása. Józa­nul kell értékelnünk a helyzetet, ébernek kell lennünk, nehogy a szo­cializmus ellenségei, az agresszív militarista körök meglepjenek ben­nünket. A szovjet kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy véget vessen a fegyverkezési hajszának, hogy le­vegye a népek válláról a katonai kiadások súlyos terhét. Az imperia­lista hatalmak azonban a mi felhí­vásunkra, hogy versenyezzünk az anyagi és szellemi termékek létre­hozásában, sajnos katonai kiadásaik növelésével és fegyveres erőik lét­számának felemelésével válaszolnak. Ez olyan helyzetet teremthet, amely­ben a Szovjetunió is kénytelen lesz növelni katonai kiadásait, hogy erő­sítse és tökéletesítse védelmét. És — ha elkerülhetetlenné válna — növelni fogja fegyveres erőinek lét­számát is, hogy így biztosítsa a bé­két és a békés egymás mellett élést. Kedves elvtársak! Engedjék meg, hogy pártunk Központi Bizottsága és a szovjet kormány nevében üdvözöl­jem a mi nagyszerű fegyveres erőinket, amelyek a szovjet ember alkotó munkáját védelmezik. Forrón üdvözöljük a harcosokat és tengeré­szeket, tiszteseket és tiszthelyette­seket, tiszteket, tábornokokat és tengernagyokat. Sok sikert kívánunk nekik nemes tevékenységükben. A Szovjetunió védelmének meg­erősítése különböző fegyvernemeink — a gyalogság, a tüzérség, a mű­szaki és híradós csapatok, a páncé­los egységek, a haditengerészet, a légierők és a rakétafegyvernem egységeinek — tökéletesítésétől függ. Rakétaegységeink megsemmisítő ereje tartja vissza az agresszort Jelenleg rendkívül nagy felelősség nyugszik a rakétaegységeken, külö­nösen azokon, amelyek a különböző hatósugarú ballisztikus rakétákat kezelik — a taktikai rakétáktól az interkontinentális rakétákig. Ezek harci készültségének és tudásának magas fokon kell állania, mert a ra­kétaegységektől nagyon sok függ. Mindenekelőtt az ő megsemmisítő erejük az, ami visszatart bármely esetleges agresszort attól, hogy el­lenünk és szövetségeseink ellen tá­madjon. Visszaütő képességük olyan erő, amely elkerülhetetlenül meg­bünteti az agresszort, ha mégis esz­telen cselekedetre szánja magát és kirobbantja az új háborút. Ma, a hitleri Németországnak a Szovjetunió ellen intézett hitszegő támadása 20. évfordulóján gondola­taink azokhoz szállnak, akik életü­ket adták a nagy szovjet haza sza­badságáért és függetlenségéért. A nép örökké emlékezni fog a szov­jet hadsereg, a haditengerészet, ä hős partizánok nagyszerű tetteire, akik bátran haltak meg a fasiszta megszállók ellen vívott harcokban. Örökké emlékezni fogunk azoknak a békés szovjet embereknek a milliói­ra, akik elpusztultak ebben a ször­nyű háborúban. Hazánkban nincsen olyan család, amely ne vesztett vol­na el férjet vagy fiút, testvért vagy apát, leányt vagy nővért. Ezek az áldozatok nagy, nemes ügyet szolgáltak. Most pedig a Nagy Honvédő Háború kezdete után húsz esztendővel és befejezése után 16 esztendővel, hazánk a gazdaság, a művelődés, a tudomány, a technika fejlesztésében soha nem látott ma­gaslatokat ért el és szilárd léptek­kel halad előre újabb győzelmek' felé. Pártunk programjának tervezete, amelyet a párt Központi Bizottsá­gának plénuma a napokban hagyotť jóvá és amelyet általános megvita­tás végett nyilvánosságra hozunk, kijelöli a kommunizmus felépítéséért, az egész emberiség örök álmának megvalósításáért folyó általános harc széles frontját. Nekünk jutott osz­tályrészül az a nagy boldogság, hogy részt vegyünk e hatalmas feladat megvalósításában. Éljen a szovjet nép, a győztes nép! Éljenek a Szovjetunió dicső fegy­veres erői! Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja, győzelmeink szervezője és lelkesítője! Éljen a világbéke! ÜJ SZÖ 3 + 1061' június 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom