Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)
1961-05-14 / 133. szám, vasárnap
Dr. Josef Plojharnak, a Csehszlovák Néppárt elnökének üdvözlő beszéde Moszkva (ČTK) - Május 13-án, Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 40. évfordulójának előestéjén V. I. Lenin és J. V. Sztálin moszkvai mauzóleumánál elhelyezték Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának koszorúját. Május 13-án a déli órákban nagy számban gyülekeztek a Csehszlovák Szocialista Köztársaság moszkvai nagykövetségének és a moszkvai csehszlovák telepnek dolgozói az ünnepi aktushoz. A menet élén Josef i Nemec, a CSKP közép-csehországi I Pénteken, május 12-én a prágai Városháza Smetana Termében rendezték meg a Prágai Tavasz 16. nemzetközi zenei fesztivál ünnepélyes megnyitó hangversenyét. Csehszlovákia Kommunista Pártja jubileumi évében a Prágai Tavasz 1961 megnyitásának is különleges ünnepi jellege volt. Az elnöki páholyban Antonín Novotný, a CSKť első titkára, köztársaságunk elnöke mellett helyet foglalt a CSKP megalapítása 10. évfordulójának ünnepségeire hazánkba érkezett szovjet pártküldöttség vezetője, Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB elnökségének tagja, a Szovjetunió Legfelső lanácsa Llnökségének elnöke, valamint a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttségének vezetője Alekszandr Zawadzkl, az LSZMP politikai irodájának tagja, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke. A hangversenyen a párt és a kormány további képviselői Is részi vettek: Rudolf Barák, Jaromír Dolanský, Zdenék Fierlinger, Jirí Hendrych, Václav Kopecký, Otakar Šimúnek, Ľudmila Jankovcová és Rudolf Strechaj. Jelen voltak Alexander Dubček, Vladimír Koucky, Bruno Köhler és Vratislav Krutina, a kerületének titkára, a CSKP dolgozói Moszkvában tartózkodó küldöttségének vezetője haladt. Jelen volt Miloš Paris, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság moszkvai ügyvivője, a moszkvai csehszlovák nagykövetség dolgozói, a CSKP KB, a Szovjetunió külügyminisztériumának felelős dolgozói és a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság képviselői. A csehszlovák hadsereg két tisztje koszorút helyezett el a mauzóleum falához. CSKP KB titkárai, a kormány tagjai, Antonín Krček, a CSKP városi bizottságának vezető titkára, Adolf Svoboda, Prága főpolgármestere, a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek kiváló képviselői és közéletünk tovább' személyiségei. A díszpáholyokban a CSKP megalapítása 40. évíoidulójának ünnepségeire érkezett vendégek, a kommunista és munkáspártok küldöttségei foglaltak helyet. Az ünnepi esten ugyancsak megjelentek a prágai diplomáciai testület tagjai és a Prágai Tavasz 1961 külföldi vendégei. A Prágai Tavasz 1961 megnyitó hangversenyének műsorán, amely „Zenével a békéért és a népek barátságáért" jelszó jegyében folyt le, a Hazám című szimfonikus költeménv szerepelt, amely a legnagyobb cseh zeneszerző halálának évfordulóján Immár hagyományosan nyitja meg a prágai zenei fesztivált. Az állami himnusz elhangzása után a köztársasági érdemrenddel kitüntetett Cseh Filharmónia előadta Smetana halhatatlan művét. A hangversenyt Jaroslav Krombholc, államdíjas, érdemes művész vezényelte. Országos magyar szavalóverseny Komárnoban Tegnap, május 13-án, reggel 8 órai kezdettel nyílott meg a Komárnói Magyar Tannyelvű Tizenkétéves Középiskolában az országos magyar szavalóverseny. A CSEMADOK Központi Bizottságával, valamint a Nemzeti Front szervezeteivel karöltve rendezett nagyszabású összejövetel megnyitóján dr. Kocka István, a Népművészeti Intézet nemzetiségi osztályának vezetője és Michal Pástor, Szlovákia Kommunista Pártjának komárnói járási titkára tartottak rövid beszédet. Az ünnepélyes megnyitó után közel 150 résztvevővel, korosztályok szerint 6 csoportban kezdődött meg a vetélkedés. A versenyben a járási ifjúsági alkotóversenyek győztesei, valamint a Csemadok legjobb szavalói vettek részt. Több hazai magyar írónk müveiből tolmácsoltak igényesen, sokszor meglepő tehetségnek tanújelét adva. A szavalóverseny után a Szlovákiai írószövetség magyar tagozata a Komárnói Magyar Területi Színházban „Ez a te hazád" címmel irodalmi estet rendezett. A műsoros irodalmi esten részt vett néhány s hazai magyar író is és legjobb előadóink léptek fel. Ma a délelőtti órákban a Magyar Területi Színházban rendezendő ünnepi akadémián kívül sor kerül a díjkiosztásra és a szavalóverseny győzteseinek fellépésére. A nagyszabású országos magyar szavalóversenyt Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 40. évfordulója jegyében tartották meg. (b) Tudományos értekezlet a CSKP megalapításának 40. évfordulója tiszteletére A bratislavai Komenský Egyetem jogi kara és a Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság a CSKP megalapításának 40. évfordulója alkalmából pénteken, május 12én az egyetem aulájában tudományos konferenciát rendezett a CSKP vezető szerepéről a szocialista demokrácia fejlesztésében és a szocialista törvényesség megszilárdításában A főbeszámolót dr. Ladislav Gešo, az SZLKP KB tagja, az SZNT igazságügyi megbízottja mondotta. Abban a nagy megtiszteltetésben részesültem, hogy e dicső napon én tolmácsolhatom a Csehszlovák Néppárt valamennyi tagjának forró üdvözleteit és szívélyes jókívánságait. Tisztelt elvtársak, szívből jövő jókívánságainkat fejezzük ki az önök dicső s gyönyörű jubileuma alkalmából, mely arra emlékeztet mindnyájunkat, hogy 40 évvel ezelőtt a kommunista párt lett nemcsak a munkásosztály, hanem egész népünk bölcs vezére, tanítója, dicső hagyományainak és nagy értékeinek tántoríthatatlan őre. Csehszlovákia Kommunista Pártja a München előtti köztársaság idején megalkuvás nélkül, gyakran véres áldozatok árán küzdött a tőkések ellen, harcolt a mindennapi kenyérért, a munkáért, az új életért, az új emberért. A munkások, a nép széles rétegei és a Csehszlovák Néppárt öntudatos, hazafias tagjai rokonszenvét és aktív támogatását élvezte, különösen a megszállás sorsdöntő napjaiban, amikor nemzeteink léte forgott kockán. A kommunista párt e sorsdöntő időben egyetlen olyan szervezett politikai erő volt, amely következetesen síkra szállt a demokrácia s a köztársaság védelme érdekében, tántoríthatatlanul küzdött a fasizmus és a hitlerf agresszió ellen. Sohasem hátrált egyetlen lépést sem, sohasem ingadozott és sohasem tette le a fegyvert. Miután hazánkat a hős szovjet hadsereg felszabadította, a kommunista párt volt az, amely kidolgozta az ország gazdasági megújhodásának s kiépítésének nagyszabású tervét. Ebben az időben azonban szembe kellett szállnia a burzsoáziával, Szakszervezeti kíildöttsétek a Kysucké Nové Mesto-i gép yárban Május 12-én, pénteken, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika 32 országának szakszervezeti küldöttségei látogattak el a Kysucké Nové Mesto-i gépgyárba. A küldöttséget Ondrej Meliška, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkára kísérte. amely aknamunkájával megkísérelte, hogy ismét a kapitalizmus felé terelje a fejlődést hazánkban. 1948 dicső februári napjaiban azonban végérvényesen eldőlt, hogy kié a törvényes hatalom ebben az országban. A nép, a munkásosztály győzelmet aratott. A büszkeség érzése tölt el bennünket, hogy a megújhodott Néppárt tagjai is részt vehetnek e nagyszabású munkában, őszintén örvendünk annak, hogy kétkezi és szellemi munkával járulhatunk hozzá azon épltősikerek eléréséhez, amelyek világszerte, a világ valamennyi nemzete körében oly nagy hírt szereztek szocialista köztársaságunknak. Mindez megindokolja azt, hogy mi, a Csehszlovák Néppárt tagjai is elismerjük s tiszteletben tartjuk Csehszlovákia Kommunista Pártját nemcsak mint dolgozó népünk vezérét, hanem mint bölcs tanítónkat is, hazánk további felvirágoztatása s a tartós béke érdekében végzett mindennapi munkában. Köszönetet mondunk azért a nagyszabású és sokoldalú alkotó munkáért, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja végzett és végez állandóan az ember jóléte, az előrehaladás és mindnyájunk boldog élete érdekében. Amikor sok további sikert és új győzelmeket kívánunk Csehszlovákia Kommunista Pártjának, ígérjük, hogy a jövőben is teljes erővel fogjuk támogatni a kibontakozó szo^ cialista társadalom építését, az eddiginéi még jobban elmélyítjük politikai-nevelő munkánkat és még következetesebben követjük azt a ragyogó példát, amelyet a kommunista párt mutat mindnyájunknak. Elutazott Bratislavából a bolíviai parlamenti küldöttség A bolíviai parlamenti küldöttség kétnapos hivatalos szlovákiai látogatás után Prágába utazott. A bratislavai repülőtéren dr. Emi! Palúch, a Szlovák Nemzeti Tanács konzuli osztályának vezetője búcsúztatta a kedves vendégeket. Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs üdvözlő beszéde (Folytatás a 7. oldalról) gos mozgalmában rejlő kimeríthetetlen erő bizonysága volt. A szovjet mezőgazdaság nagy haladást tett előre az utóbbi években 1953-óta 46 millió hektárral bővült a vetésterület. Jelentősen növekedett a gabona és az állattenyésztési termékek termelése. Pártunk rendszeresen törődik az összes mezőgazdasági ágazatok állandó fejlesztésével. Az SZKP KB januári plénuma, a kiváló mezőgazdasági dolgozók köztársasági és övezeti értekezletei is ezzei a kérdéssel foglalkoztak. A párt óriási szervezőmunkát végez a mezőgazdaság továbbfejlesztéséért folytatott küzdelemben. A szovjet munkások, parasztok és értelmiségiek a szocialista rendszer előnyeiről győzik meg a tőkés országok dolgozóit Ha majd a Szovjetunió nemcsak az össztermelésben, hanem az egy lakosra jutó termelésben is megelőzi az USÁ-t, s a szocialista világrendszer országai többet fognak termelni, mint az egész tőkés világ, akkor biztosítva lesz fölényünk az emberi tevékenység döntő szakaszán, az anyagi termelésben a letűnő régi társadalommal szemben. Nem nehéz elképzelni, milyen óriási hatással lesz majd ez a történelmi fejlődésre, a társadalmi haladás ütemére. Hruscsov elvtárs képletes mondása szerint ez több lépcsős rakéta lesz, mely határozottan felviszi a világ népeit a kommunizmus keringési pályájára. Drága barátaim! A Szovjetunió és Csehszlovákia népei a közösen megálmodott cél felé haladnak. A közös ideológiából, a közös célokból és érdekekből, a proletár nemzetköziségből eredő megbonthatatlan szívélyes barátság örökre egybe forrasztja őket. Korunkban, az atom századában új energiaforrásokat fedeztek fel, melyek óriási természeti erőforrásokat állítanak az emberiség szolgálatába. Ám nincs és nem is lehet hatalmas és mélyebb életerő és energiaforrás annál, amelye a marxizmus-leninizmus közös eszméi által egyesített, a közös fényes cél, a kommunizmus felé haladó testvérnépek egysége és barátsága képez. Népeink egysége és testvérisége sohasem volt olyan szilárd, mint ma. Népeink testvériségét a Szovjetunió és Csehszlovákia Kommunista Pártjának eszmei egysége és szoros együttműködése, országaink, a szocialista tábor összes országai barátságának és tömörségének megszilárdításáról való állandó gondoskodása kovácsolja össze. Pártjaink történelmét vizsgálva mindkét ország kommunistái testvéri barátságának számos kiváló példájával találkozunk. Az orosz és a csehszlovák forradalmárok már jóval azelőtt baráti kapcsolatokat teremtettek, mielőtt pártunk kezébe vette volna a hatalmat. Nem véletlenül választották Prágát az oroszországi szociáldemokrata munkáspárt történelmi jelentőségű VI. oroszországi konferenciájának színhelyéül. Mint tudjuk, ez a konferencia jelentős szerepet játszott a bolsevikok pártjának, az új típusú pártnak építésében. Lenin jól tudta, hogy itt Prágában sok hű barátjuk van a bolsevikoknak. A Nagy Októberi SzociSlista Forradalom győzelme és később a proletárdiktatúra győzelme Csehszlovákiában új fényes fejezetet nyitott e nemes barátság történelmében, őszintén örülünk annak, hogy a legszorosabb testvéri kapcsolatok alakultak ki a Szovjetunió és Csehszlovákia Kommunista' Pártja között, melyek a teljes egyenjogúságra, az elvtársi együttműködésre és a kölcsönös segítségre épülnek. Az SZKP és a CSKP a többi testvérpárttal egyetemben szent kötelességének tartja, hogy a marxi-lenini tanítás alapján szilárdítsa a testvérpártok egységét. Ez a rendületlen egység, hűség a marxizmushoz-leninizmushoz valamennyi szocialista ország, az egész szocialista tábor és az egész nemzetközi kommunista mozgalom erejének és legyőzhetetlenségének a fő forrása. A szocializmus ellenségei jól tudják, hogy a szocialista tábor hatalmának epvik fő tényezője a kommunista pártok egyöntetű tömörsége. Ezért erőnek erejével azon mesterkednek, hogy beszennyezzék erőnk és legyőzhetetlenségünk tiszta forrását. De szánalmas egységbontó kísérletük eleve kudarcra van ítélve. A kommunista és munkáspártok múlt év végén rendezett moszkvai értekezletén a világ kommunistái bebizonyították törhetetlen egységüket, elszántságukat: küzdeni fognak, hogy megszabadítsák az emberiséget a lealázó gyarmati rendszertől és az elnyomás más formáitól, küzdeni fognak a világbéke megszilárdításáért. Népeink nem akarnak háborút. Mindent megtesznek a béke megszilárdítása és a békés együttélés érdekében. Ha azonban szükséges lesz, minden eszközünk megvan otthonunk, családunk és szocialista rendszerünk megvédésére az imperialista erők ármánykodásától. Legyen a múlt komoly intőjel azoknak, akik háborút terveznok és örökre elvesztett uralmuk visszaállításáról álmodoznak. A szocialista tábor éberen őrzi a békét, valamennyi testvérország szocialista vívmányait. A moszkvai értekezlet dokumentumai ma a kommunisták Magna Chartáját képezik az egész emberiség fényes jövőjéért, a béke és a szocializmus győzelméért vívott harcban. Drága elvtársak, biztosíthatom önöket, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és Központi Bizottsága a hű leninista, Hruscsov elvtárs vezetésével kitartóan küzd a moszkvai értekezlet határozatainak teljesítéséért és továbbra is mindent megtesz a szocialista tábor s a kommunista világmozgalom egységének és tömörségének még nagyobbfokú megszilárdításáért. Drága elvtársak! Az emberi történelem gyönyörű korszakát éljük. A népek életében szemünk láttára történnek óriási változások, melyek még a legmerészebb képzeletet is túlszárnyalják. A Föld óriási térségein már a kommunizmus tavasza virít. Leheletét valamennyi földrész népei érzik. A lenini eszmék tavaszi napsugárként melengetik az emberek kitáruló szívét és lelkét. Megvilágítják az emberiség békéhez és haladáshoz vezető útját. Gyönyörű jövő előtt állunk, s mi kommunisták erőt nem kímélve azon leszünk, hogy mielőbb győzzön a világ legigazságosabb ügye — a kommunizmus ügye. A Szovjetunió Kommunista Pártja és az egész szovjet nép nevében még egyszer szerencsekívánatainkat fejezem ki Csehszlovákia dicső Kommunista Pártjának 40. jubileuma alkalmából és testvérként sok új sikert kívánok a pártnak s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság munkaszerető és tehetséges népének a kommunista társadalom építésének útján. Brezsnyev elvtárs ezután felolvasta az SZKP Központi Bizottságának a CSKP megalakulásának 40. évfordulóját üdvözlő levelét. A jelenlevők lelkesen éltették az SZKP-t és a nagy szovjet népet. IIIIIIIIIIIIIIlllllllllIIIIIIIIIIIlllllllllllIIIIIIIIIIIIIIIIIlIIIIIIIIIIIIIIllIIIIIllIIIllIllllllllIllllllllllIllllllt'IIIIIMIIIfllllllltllllllllllllllllllll V. I. Lenin és ]. V. Sztálin mauzóleumánál elhelyezték a CSKP KB koszorúját Dr. Jozef Kyselýnek, a Szlovák Megújhodás Pártja elnökének beszéde Ma, amikor mindnyájan élvezzük a szocializmus nagy művének gazdag gyümölcseit, nem feledkezhetünk meg arról, hogy tiszteletünket fejezzük ki azok iránt, akik mindezt előkészítették, akik e célokért egész életükön át harcoltak, akkor is, amikor a kommunista párthoz való tartozás üldöztetést, megszégyenítést, bebörtönzést jelentett. Harcoltak a legválságosabb időkben, a fasiszta megszállás éveiben amikor ez halált jelentett. Most sok év eltelte után is csodálattal emlékezünk meg a kommunista párt politikai bölcsességéről és arról, hogy a München előtti köztársaság éveiben miként fejtette ki tevékenységét a nép körében. Nem volt könnyű, sem egyszerű, és különösen nem Szlovákiában, ahol számbelileg csekély volt a munkásosztály, ahol a Hlinka-párti nacionalisták, a magyar úri irredenta s a vallási sovinizmus jelszavaival uszították a tömegeket. A kommunisták mindennek' ellenére sohasem vesztették el a szlovák nép történelemalkotó erejébe vetett bizalmukat. Idézzük fel emlékezetünkben, mily magával ragadó példát mutatott Szlovákia az 1938 évi mozgósítás idején, amikor a szlovák nép. a szlovák munkás és paraszt lelkesen, eltökélten indult hadba, hogy megvédje azt, ami igazi s egyedüli hazája volt e világon — a Csehszlovák Köztársaságot. Ez nem volt véletlen. Ez a CSKP mindenekelőtt bölcs, valóban népi és őszintén hazafias politikájának gyümölcse volt. Ez a gyümölcs tovább ért akkor is, amikor a fasiszták leigázták hazánkat, amikor a nép meggyőződhetett arról, hogy csak a kommunista párt az, amelv sohasem hagvta el. S amelyet a pribékek minden embertelensége, a gyilkosok sortüzei s a gázkamrák sem tántorítháttak el attól, hogy győzelemre vezesse a népet, kivívja szabadságát. A kommunista párt hazánknak a hős szovjet hadsereg által történt felszabadítása után nem véletlenül érdemelte ki vezető pozícióját az új, népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságban, mert ez a pozíció nem hullt ajándékként az ölébe. Pozícióját harcaival s munkájával érdemelte ki, szerepével az immár szabad nép bízta meg, amely a kommunista párt vezetésével meghiúsította a reakciónak a tőkés rendszer újbóli hatalomra juttatására irányuló utolsó kísérletét is. Csehszlovákia Kommunista Pártja s vele együtt egész szocialista hazánk a mai napon ünnepli a CSKP megalapításának 40. évfordulóját. Valóban örömteljesek ezek az ünnepségek, hiszen akkor zajlanak le, amikor gyors ütemben bontakozódik ki népünk alkotó tevékenysége és békés építőmunkája. Nemzeti Frontunk egyik kifejező jellegzetessége, hogy senkit sem zár ki a szocializmus nagy művének alkotásában való részvételből, s hazánk minden polgárának lehetővé teszi, hogy — erejének és képességeinek megfelelően részt vehessen a közös munkában, élvezhesse annak gyümölcseit. Az ő érdeme, hogy a dolgozó ember hazánkban valóban szabad ember lett, aki tudatában van méltóságának és tudatosítja, hogy nálunk már nem a vagyon, a származás, az ősök, az arany határozza, s már sohasem határozhatja meg az ember értékét, hanem az, hogy munkájával, erkölcsi szempontból is mennyire gyarapítja társadalmunk gazdagságát. Az ő érdeme, hogy nemzeteink természetes rokoni kapcsolatait a dolgozó nép egységének sziklaszilárd alapjaira állította, hogy hazánk megbonthatatlan s egységes, hogy a Szovjetunió oldalán a hatalmas, legyőzhetetlen szocialista táborban teljes biztonsággal haladhat a még szebb, még boldogabb jövő felé. Mindezért, amit értünk tett, őszinte hála és köszönet. MIMI MIMIIM Megkezdődött a Prágai Tavasz 1961 tjj SZÖ 8 ír 1961. május 12,