Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-13 / 132. szám, szombat

TÖBB ÉS JOBB LAKÁST Megértették pártunk határozatát! CSAKNEM TELJES SZÁMBAN összejött a lučeneci járási Magas­építkezési Vállalat pártszervezeté­nek tagsága a vörös sarok szépen feldíszített helyiségében. A párton­kívüliek elvtársi segítsége minden­kinek lehetővé tette, hogy a járás legtávolabbi részének építkezéseiről is eljöjjenek a taggyűlésre. A dél­utáni műszakban dolgozó párttago­kat pártonkívüliek váltották fel, műszakot cseréltek velük. „A mi ügyünk is, hogy sikeres, termékeny legyen a taggyűlés" — mondták. A magas barna, komoly tekintetű, harmincon alig túl levő Serfőző De­zső elvtárs, a pártalapszervezet el­nöke mondta el a beszámoló bel- és külpolitikai vonatkozásait, a gazda­sági részét pedig Ján Duda főmér­nök elvtárs olvasta fel. Mint mindig, most is segítséget vár a gazdasági vezetés az alapszervezet legnagyobb tanácskozásától, mert a vállalat sok száz munkását és műszaki dolgozó­ját úgy bevonni és^ munkával ellátni ennél a szétszórtan sok munkahely­lyel rendelkező vállalatnál, hogy az építkezések üteme egyenletes, za­vartalan legyen, nagy hozzáértést és jó szervező készségét igényel. — Túlságosan sokat foglalkoznak a termeléssel s háttérbe szorul a politikai munka — bírálta a felszó­lalókat Nádasi Béla elvtárs, kőmű­ves, pártunk régi harcosa. Néhányan — közöttük Berta Pál, Szintén kő­műves — egyetértettek vele, hogy valóban többet kellene foglalkozni a pártépítéssel, ideológiai kérdések­kel, több tag azonban helyeselte e beszámolót, a vita irányát, azt mon­dották, nem lehet a politikai munkát a termeléstől elválasztani. Az persze igaz, hogy az építkezéseken felme­rülő problémákról sok szó esik a ter­melési értekezleteken, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi szervezetének tanácskozásain. Egyi­ken és másikon is elmondják az eredményeket, hibákat, feladatokat, javaslatokat tesznek, határozatokat hoznak. Mégis mi különbözteti meg ezeket a párttaggyűléstől? Az, hogy­minden problémát abból a szemszög­ből vizsgáltak, mennyiben felelősek és mit tehetnek a kommunisták. PÁRTUNK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA április derekán hozott határozatában megállapítja, hogy a második ötéves terv építőipari feladatait teljes mér­tékben és kifogástalan minőségben . csak úgy lehet megoldani, ha az építőipar szervezetét, vezetését, mű­szaki felkészültségét magasabb szín­vonalra emeljük s a kommunisták odahatnak, hogy megszilárduljon a párt vezető szerepe az építkezése­ken. Bebizonyosodott ugyanis, hogy ahol a pártszervezet nem gyakorolja vezető szerepét, ott nincs meg az elvtársias együttműködés a dolgozók között. — Amióta megjelent a párthatá­rozat, sokat beszéltünk róla, sokan és sokat gondolkodtunk azon, hogy vállalatunknál mit tehetünk. Főleg azt jegyeztük meg a határozatból — mondotta Ján Privoda elvtárs diszpécser —, hogy a kommunisták fordítsanak nagyobb gondot munka­helyükön a rendre és a fegyelemre, a pártbizottság pedig vizsgálja meg a szocialista munkabrigád címért versenyző kollektívák tapasztalatait, s utána gondoskodjék arról, hogy a munkaközösségek szép mozgalma mélyebb gyökereket verjen az épít­kezéseken. A CSKP KB ülésén el­mondottakból adódik s ezt többen is hangsúlyozták, hogy jó lenne, ha ezentúl a tervezők is többet adná­nak az építőmunkások véleményére. Mert ha a tervezőket kötelezni fog­ják, hogy az eddigieknél szélesebb körben alkalmazzák a gazdaságosabb építkezést, akkor a tervezők kény­telenek lesznek jobban figyelembe venni a munkások véleményét is. Építkezés közben ugyanis a gyakor­lat sokszor igazol és megerősít, s néha bizony meg is dönt néhány tervezői elképzelést. AZ ÉPÍTKEZÉSI VÁLLALAT ered­ményei, amint ez a beszámolóból és a vitából is kiderült, nem rosszak. Teljesítették az első negyedévi ter­vet s 112 ezer korona értékű ce­mentet és egyéb anyagot takarítot­tak meg. Különös gondot fordítanak a Modrý Kameň-i bányászlakásoic építésének befejezésére, s a bánya­központ építésének meggyorsításá­ra. Ha az eredményeket; összességük­ben tekintjük, arra a meggyőződés­re kell jutnunk, hogy sem lelkese­désben, sem erőfeszítésben nincs hiány. Ugyanakkor nem húnyhatunk szemet a hiányosságok felett sem. A fil'akovói lakásépítkezéseken pél­dául elhúzódott az átadási határidő. Panhsz volt az elvégzett munka mi­nőségére. Ez egyrészt a szerelőmun­kások hibájából eredt. Sajnos, a kő­művesek versenyfelajánlásai között sem találkoztunk olyanokkal, ame­lyek a szerződésben vállalt határidők betartását céloznák. Másrészt a ko­operációs vállalatok sem tartják tiszteletben a határidőket. Ilyen kö­rülmények között nem sok gondot fordíthatnak munkájuk minőségére. De a másokéra sem. A szakipari munka meghatározott sorrendet kí­ván. Torlódásnál ez lehetetlenség, így aztán gyakran egymás hegyén­hátán végzi minden szakma a ten­nivalóját. Ennek voltunk tanúi a lu­čeneci kórház és konyha építésének befejezésénél is. Előfordul, hogy a szobafestők még be sem fejezték a lakások festését, máris hozzákezd­hetnek a javításokhoz, mert a töb­biek akarva-akaratlan tönkretették munkájukat. TlZ- ÉS TÍZEZREKET takaríthat­nánk meg, sokszorosára fokozhat­nánk az épületeken dolgozók fele­lősségérzetét és munkakedvét, ha a munkaközben adódó kisebb-nagyobb problémákat azonnal orvosolnánk. Ma még gyakran előfordul, hogy a munkások megjegyzései, bejelenté­sei elkallódnak, süket fülekre talál­nak. Nagy dolog, hogy a legkülön­bözőbb problémákkal is először min­dig a kommunistákhoz fordulnak a dolgozók. De nekünk kötelességünk, hogy megfeleljünk a bizalomnak. Ott van az anyagszállítás. Csak 10— 11 órakor kezdődik a legtöbbször, mert a gépkocsivezetők javítják, tisztogatják teherautóikat, közben a kőművesek, szerelők az anyagra vár­nak. Tudja ezt az igazgatóság s nem intézkedik — mondotta Molnár Já­nos elvtárs, a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom üzemi bizottságának elnöke. BIZONY SZÍV, f ÉS AKARAT kell elsősorban hozzá, hogy megbirkóz­zanak az akadályokkal, meggyorsít­sák az építkezés ütemét. A Központi Bizottság határozata alapján a kommunisták „boncolás" alá vették munkájuk megjavítását, az építkezési idők csökkentését, a termelékenység növelését, a techno­lógiai módszerek fejlesztését, az előregyártott elemek széleskörű al­kalmazását, sőt gyártását, hogy ezzel hozzájáruljanak a vasutasok munká­jának megjavításához, az előregyár­tott elemek felesleges ide-oda szál­lításának megszüntetéséhez. A mű­szaki vezetés színvonaláról is hang­zottak el vélemények. A dolgozók, különösen most, amikor az építőipar nagy fejlődési lehetőségek és felada-'. tok előtt áll, több segítséget várnak a művezetőktől, mérnököktől. A gaz­dasági vezetőknek őrködniök kell azon, hogy a szállítások a szüksé­ges ütemben történjenek. Igazodja­nak a dolgozók felajánlásaihoz, a munkálatok tényleges előrehaladá­sához. S UGYANÍGY NAPIRENDRE KE­RÜLT a pártépítés is. Az üzemi párt­szervezet elismerést érdemelt volna, mert a múlt évben szép számú tag­jelöltet vettek fel a legjobb munká­sok soraiból, közöttük Gondek Dezső kőművest, aki nem ismer fáradtsá­got, csak a közös célpk elérésén, a feladatok teljesítésén töri a fejét. Látszólag tehát törődtek a pártépí­téssel. De az új tagjelöltek átiga­zolásáról, illetve tagokká való minő­sítéséről, neveléséről, politikai kép­zéséről már nem gondoskodtak. Ál­talában kevés gondot fordítottak a tagsáf politikai képzésére. Pedig szembetűnően alacsony a pártszer­vezet taglétszáma. Egy építkezésre alig jut egy-két kommunista. Senki sem kívánja, hogy bárhol, meggondolatlanul, kampányszerűen szaporodjék a párttagok száma. Sőt ettől egyenesen óvni kell a párt­építést irányító elvtársakat. A pártba csak a valóban alkalmas, párttagság­ra érett dolgozók kerülhetnek be. Még az sem minden, ha valaki ered­ményesen dolgozik. Kommunista nem topoghat egy helyben. Fejlesztenie kell szaktudását, szélesítenie politi­kai látókörét. Helyes tehát, ha a pártbizottság a CSKP KB határoza­tával kapcsolatban nagyobb figyel­met fordít erre a rendkívüli fontos ügyre is. Felméri az eddig végzett munkát és így nagyobb erővel dol­gozhat a pártépítési feladatokon. A FELSZÓLALÁSOK EGY KÖZÖS GONDOLATOT fejeztek ki: olcsób­ban építkezni, több és jobb lakást adni a dolgozóknak, ennek érdeké­ben szilárdítani a párt vezető sze­repét s ezt segíteni a kommunisták egyik legfőbb kötelessége. A tag­gyűlés lefolyása arra enged követ­keztetni, hogy az üzem kommunista dolgozói — kőművesek, ácsok, mű­szaki dolgozók és segédmunkások — megértették pártunk határozatát, va­lóra váltásának fontosságát. Ehhez azonban a vállalat vezetőinek az ed­diginél nagyobb segítséget kell nyúj­taniok elsősorban azzal, hogy a hasz­nos javaslatokat figyelembe veszik s minden segítséget megadnak azok megvalósításához. ERDŐS1 EDE A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 16.00 Szórakoztató zene. 16.20 A Béke-verseny közvetítése 17.30 Irodal­mi műsor. 18.00 Sportműsor. 19.00 Han­gos újság. 20.00 Esztrádműsor. 21.00 Szimfonikus zene. 22.00 Irodalmi adás. 22.30 Hirek. 22.50 Zeneszerzők a pártnak. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00 Hírek. 5.10 Reggeli zene. 6.00 Hírek. 6.10 Időszerű kérdések. 6.20 Reggeli zene. 7.00 Hírek. 7.15 Reg­geli zene. 8.05 Népzene. 8.30' Operarész­letek. 9.00 Hírek. 9.05 Danék: Szemtől­szembe. Rádiójáték. 10.40 Proletárdalok. 11.00 Hirek. 11.05 Lányok-asszonyok. 12.15 Tánczene. 13.00 Hírek. 13.20 Nép­dalok. 13.45 Tarka zene. 15.00 Hírek. 16.15 Nagy mesterek muzsikájából. 17.15 Pionírok műsora. 18.00 Kívánsághang­verseny. 19.00 Hangos újság. 20.00 Di­cső vörös zászló, Zenés drámai össze­állítás. 21.00 Kantáták. 21.30 Rádióegye­tem. 22.30 Hírek. 22.50 Éji zene. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MOSÓRA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Beethoven: III. szimfónia. 9.20: Könnyűzene. 10.00: Hi­1 rek. 10.30: Magyar nóták. 11.00: Herens ' és Loreley. 12.00: Hírek. 12.10: Táncze­ne. 13.20: Operettrészletek. 14.00: Zenés kalendárium. 15.00: Hírek. 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15: Ötórai tea. 18.00: Zenés ajándék­műsor. 19.00: Könnyűzene. 20.00: Esti Krónika. 20.25: Tosca. 22.00: Hírek. 23.00: 1 Kamarazene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Mezei csokor. 15.00: Tánczene. 16.00: Hírek. 16.15: Fú­vósátiratok. 16.55: Operarészletek. 17.35: í Mokrouszov: Szélrózsa. 18.00: Hírek. < 19.00: Hírek. 19.05: Tanuljunk könnyen, S gyorsan magyarul. 19.45: Versek. 20.00: ' Népzene. 21.00: Hírek. 21.10: Muzsikával öt tengeren. 22.00: Zenekari müvek. 23.00: Hirek." 1961. május 15-től május 21-ig 18.30: Tánczene. 19.25: Gyurkovics Mária énekel. 20.00: Esti Krónika. 20.25: Szim­fonikus zene. 21.50: Csárdások. 22.00: Hírek. 22.25: Könnyűzene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 15.00: Operettrészletek. 16.00: Hírek. Le a fáról, rádiókomédia. 17.00: Hangszerszólók. 18.00: Hírek. 19.00: Hírek. 19.40: Orvosi tanácsok. 20.00: Könnyűzene. 21.00. Hírek. 21.10: Virág­énekek. 22.00: Kamarazene. 23.00: Hirek. CSÜTÖRTÖK A CSF.HS7I OV4K RÁDIÓ MOSÓRA PRÁGA: 12:05 Népzene. 12.40 A Béke­verseny közvetítése. 12.45 Tőlünk függ közös életünk. 13.00 Hírek. 13.15 Egy­I veleg. 13.40 A Béke-verseny közvetítése. 14.00 Hírek. 15.40 A Béke-verseny köz­vetítése 17.15 Szórakoztató zene. 19.00 Hangos újság. 20.00 Kívánsághangver­! seny. 20.30 Irodalmi műsor. 21.30 Dalok. 22.00 Jiri Taufer: Ahogyan megismertem őket. 22.30 Hírek. 22.50 Modern magyar zene. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek BRATISLAVA: 5.00 Hirek. 5.10 Reggeli zene. 6.00 Hírek. 6.15 Reggeli zene. 7.00 Hírek. 7.15 Reggeli zene. 8.30 Rá­dióegyetem. 9.00 Hírek. 9.05 Népzene. 9.30 Tánczene. 11.00 Hírek. 11.15 Film­darabok. 12.05 A hála koszorúi. 12.50 Mezőgazdasági adás. 13.00. Hírek- 13,20 £ Szovjet operákból. 13.45 Mindtnkinejc. S kedvére. 15.00 Hírek, 15.15 .Fúvószene. J 17.30 Irodalmi összeállítás a kommunista sajtóról. 18.00 Kívánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 20.00 Tánczene. 20.40 Ka­tonák műsora. 21.40 Időszerű kérdések. 22.30 Hírek. 22.50 Ünnepi hangverseny. 23.50 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operettzene. 9.20: J Kórusok. 10.00: Hírek. 10.10: Dalok. 11.00: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. 11.20: Zenekari művek. 12.00: Hirek. 12.15: Könnyűzene. 13.07: Weber: Bűvös vadász. 15.00: Hírek. 15.10: Egy falu — egy nóta. 15.30: Élőszóval — muzsikával. 17.00: Hírek. 17.45: A budai Sándor-pa­lotában történt. 18.00: Kamarazene. 18.50: Tánczene. 19.25: Csárdások. 20.00: Etsi Krónika. 20.25: Könyűzene. 22.00: Hírek. 22.25: Alderburgi fesztivál. 23.22: Tánczene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Könnyűzene. 15.10: Vérminta-archivum. 15.25: Monteverdi -művek. 16.00: Hírek. 16.05: Zenekari muzsika. 17.00: Fúvóspolkák. 17.15: Idő­szerű nemzetközi kérdések. 18.00: Hírek. 18.05: Tánczene. 19.00: Hirek. 19.05: Operettrészletek. 19.45: Agysérülés és al­koholizmus. 21.00: Hírek. 21.30: Verdi­hangverseny. 22.20: Könnyűzene. PÉNTEK SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.05 Operettekből. 13.00 Hírek. 13.15 Hangverseny. 14.00 Fejtörő. 15.00 i Hírek. 15.15 Glazunov-balettjelenetek. 16.00 Olasz vígoperákból. 16.30 Halló, itt Moszkva beszél. 17.00 Hírek. 17.05 Tánczene. 17.40 Tudomány a béke szol­gálatában. 19.00 Hangos újság. 20.00 Prágai Tavasz 1961. 22.30 Hírek. 22.50 Költők a pártnak. 23.55 Hírek. 1.55 Hí­rek. BRATISLAVA: 5.00-tői 8.05-ig azonos a hétfői műsorral. 8.30 Halló, itt Moszkva beszél. 9.00 Híreik. 9.05 Fúvószene. 9.30 Puccini operáiból. 10.00 Irodalmi össze­állítás. 10.30 Elektrofonikus zene. 11.00 Hírek. 11.05 Lányok-asszonyok. 11.25 Nép­zene. 13.00 Hírek. 13.20 Kedvelt dalla­mok. 15.00 Hírek. 16.10 Ritmus és meló­dia. 17.00 Hírek. 17.20 Népdal játékok. 17.50 Ipari adás. 18.00 Kívánsághangver­seny. 19.00 Hangos újság. 19.40 Szülők iskolája. 20.00 Aškenazy: A vendég. Rá­diójáték. 21.30 Tánczene. 22.00 A párt és az irodalom. IV. rész. 22.30 Hírek. 22.50 Mahler: Dal a földiről. 23.55 Hírek'. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Tánczene. 9.00: Rádióegyüttes. 9.30: Szimfonikus indulók. 10.00: Hírek. 10.30: Elhangzott műso­rainkból. 12.00: Hírek. 12.15: Operettrész­letek. 13.20: Népdalok. 15.00: Hírek. 15.10: Nemzetes uramék, rádiójáték. 15.55: Népek zenéje. 16.30: A barátság hullámhosszán. 16.40: Fúvósindulók. 17.00: Hírek. 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 13.00 Hirek. 13.15 Kívánság­hangverseny. 14.00 Rádiójáték. 15.30 Hí­rek. 16.00 Prágai Tavasz 1961. 18.00 Vi­szontlátásra szombaton. 19.00 Hangos új­ság. 20.30 Táncdalok. 21.00 Beszélgetés a filmről. 22.00 Tánczene. 22.30 Hírek. 22.50 Éji zene. 23.35 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-ig azonos a keddi műsorral. 9.00 Hírek. 9.05 Grieg: Peer Gynt. 9.40 Hogyan éljünk szocialista módon. 10.30 Tánpdaíok. 11.00 Hírek. 11.05 Kubai írók műveiből. 12.00 Zenés hétvége. 13.00 Hírek. 13.20 Operarészletek. 14.30 Népzene. 15.00 Hírek. 15.15 Rádiójáték. 16.30 Kívánsághangverseny. 17.00 Hírek 17.05 Verses zenés összeállítás. 17.45 Hanzelka és Zikmund útirajza. 18.00 Kí­A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontja A moszkvai rádió naponta 20.00-!­20.30 és 21.30—22.00 óráig sugároz magyar nyelvű műsort a 41. 49 es 377 méteres hullámhosszon. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.45 Lányok-asszonyok. 13.00 Hírek. 13.40 Dvofák-év. 15.00 Hírek. 46.00 Májusi kabaré. 17.00 Híreik. 17.05 A cseh színművészet múltja és jelene. 17.35 Kórusok. 18.00 Ifjúsági adás. 18.20 Mindenkinek kedvére. 19.00 Hangos újság. 20.00 Rádiójáték. 22.00 Kis éji zene. 22.30 Hírek. 22.50 Szórakoztató zene. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00-tói 8.05-ig azonos a keddi műsorral. 9.00 Hírek. 9.05 Óvodá­sok műsora, 11.00 Hírek. 11.05 Szülök iskolája. 11.25 Fúvószene. 13.00 Hirek. 13.20 Kedvelt dallamok. 14.00 Tavaszi zsongás. 15.00 Hírek. 15.15 Hangverseny. 16.00 Időszerű kérdések. 18.20 Oj zene­művek a párt 40. születésnapjára. 17.00 Hírek. 18.00 Orvosi tanácsadó 18.15 Kí­vánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 19.40 Ipari adás. 20.00 A forradalmi Ku­ba zenéje és költészete. 21.30 Nicolas Guillén. kubai költő verseiből. 22.00 Ope­rettzene. 22.30 Hírek. 22.50 Korunk zenéje. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Könnyűzene. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Csili-csala csodái, rádiójáték. 9.48: Hangszerszólók. 10.00: Hírek. 10.15: Szimfonikus zene. 12.00: Hírek. 12.15: Népzene. 14.00: Ze­nés utazás. 15.00: Hírek. 15.50: Egy falu — egy nóta. 17.00: Hírek. 17.15: Zenés útinapló Csehszlovákiából. 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Turandot hercegnő. 20.00: Esti Krónika. 22.00: Hí­rek. 22.15: Tánczene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Operarészletek. 15.20: Csárdások. 15.50: Mendelssohn- és Brahms-kórusok. 16.00: Hírek. 17.30: Hangverseny. 18.00: Hírek. 18.20: Szimfo­nikus költemények. 19.00: Hírek. 19.05: Tánczene. 20.00: Áriák. 20.25: Élőszóval­muzsikával. 21.00: Hírek. 23.00: Hírek. vánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 19 40 Tudományos adás. 20.00 Pragai Tavasz 1961. 22.30 Hírek. 22.50 Zenés hétvége. 23.55 Hírek. A MAGYAROHSZAW ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Katonadalok. 9.00: Kamarazene. 9.20: Rezinka meg a jószí­vű végrehajtó. Július Fučík írása. 9.40: Fúvószene. 10.00: Hirek. 10.30: Könnyűze­ne. 10.55: Rádióiskola. 12.00: Hírek. 12.15: Vásár-rádió, Budapest! 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. 14.00: Tánczene. 14.40: Operettzene. 15.00: Hírek. 15.40: Élőszóval-muzsikával. 17.00: Hírek. 17.50: Moszkvai tudósítónk . jegyzete. 18.40: Nép­dalok. 19.05: A Szabó-család. 19.35: Te­noráriák. 20.00: Esti Krónika. 22.00: Hí­rek. 22.20: Táncoljunk. 24.00: Hirek. PETŐFI-ADÓ: 16.00: Hirek. 16.05: Bandi, rádiójáték. 16.56: Operettzene. 17.25: Mozart-művek. 18.00: Hírek. 18.20: In­dián dalok. 18.30: Áriák. 18.55: Orvosi tanácsok. 19.00: Hírek. 19.05: Könnyű ze­ne. 20.00: Prágai Tavasz 1961. 21.00: Hí­rek. 22.10: Magyar nóták. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.05 Népdalok. 13.00 Hírek. 13.30 Halló, itt Moszkva beszél. 14.00 Híres karmesternek. 15.00 Hírek. 15.15 Rádiójáték. 17.00 Hírek. 17.05 Fúvószene. 17.40 Dalok 18.00 Holnap jobban, mint ma. 18.20 Szovjet esztrádzene. 19.00 Hangos újság. 20.30 Rádióegyetem. 22.00 A kubai államünnep tiszteletére. 22.30 Hírek. 22.50 Oj zeneművek. 23.55 Hírek. 24.00 Kedvelt dallamok. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-ig azonos a hétfői műsorral. 8.40 Ipari adás. 9.00 Hírek. 9.05 Rádiójáték. 11.00 Hírek. 11.05 Orvosi tanácsadó 17.15 Szimfonikus ze­ne. 13.00 Hirek. 13.20 Tánczene. 14.00 Halló, itt Moszkva beszél. 14.30 Smetana operáiból. 15.00 Hírek. 16.00 Népek ze­néje. 17.00 Hírek. 17.05 Lányok-asszo­nyok. 18.00 Kívánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 19.40 Hogyan éljünk szo­cialista módon. 20.00 Esztrádműsor. 21.00 Népdalok. 22.00 A párt és az irodalom. V. rész. 22.30 Hírek. 22.50 Szórakoztató műsor. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operarészletek. 9.15: Népzene. 10.00: Hírek. 10.15: Brahms: D-dur szerenád. 11.00: Vidám percek. 11.15: Olasz dalok. 12.00: Hírek. 12.15: Könnyűzene. 13.20: Szórakoztató zene. 14.00: Fúvószene. 14.36: Beethoven: F-dur. Tavaszi szonáta. 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. 16.25: Helyszíni közvetítés a budapesti ipari vásárról. 16.45: Szputnyik-dalok. 17.00: Hirek. 17.15: Ötórai tea. 17.45: Rádióiskola. 19.20: Népszerű énekesek. 20.00: Esti Krónika. 20.25: Millöcker-hangverseny. 21.24: A rabszolga, rádiójáték. 22.00: Hírek. 23.30: Népdalok. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÖ: 14.15: Könnyűzene. 15.00: Tánczene. 15.50: Dalok. 16.00: Hírek. 17.30: Kortársak emlékeznek Ba­bits Mihályra. 17.45: Fúvósindulők. 18.00: Hírek. 18.05: Magyar nóták. 18.45: Hang­szerszóiók. 19.00: Hírek. 21.00: Hírek. 21.20: Tánczene. 22.20: Operettzene. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.05 Hírek. 12.35 Hangverseny. 13.20 Mesedélután. 14.05 Zenei újság. 15.00 Hazai képeslap. 15.30 Prága, a zene városa. 17.30 Szórakoztató zene. 17.05 A vasárnap sportja. 19.00 Hangos újság. 20.00 Vitézlav Nezval: Manón Lescaut. Rádiójáték. 22.30 Hírek. 22.50 Oj zene­művek. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 6.00 Hírek. 6.05 Reggeli zene. 7.45 Hírek. 8.00 Mesejáték. 9.05 Táncdalok. 9.50 Élő szavak. 10.00 Tarka műsor. 10.50 Tudomány és technika. 11.00 KIvánsághangverseny. 12.05 Hírek, kom­mentár. 12.30 Népzene. 13.00 Falurádió. 15.00 KIvánsághangverseny. 16.20 Zenés összeállítás, a CSKP 40. évfordulójára. 16.40 Tánczene. 17.50 A vasárnap sport­ja. 18.50 Zenés kalendárium. 19.00 Han­gos újság. 19.40 Pillantás a nagyvillág­ba. 20.00 Martin Kukučín: Kommasz­száció, rádiójáték. 22.00 Jóéjszakát. 22.30 Hírek. 22.50 Liszt: Faust szimfónia. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÖÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 6.00: Hírek. 6.10: Zenei műsor. 7.15: Egy falu — egy nóta. 8.00: Hírek. 8.10: Szív küldi szívnek szívesen. 9.55: Édes anyanyelvünk. 10.00: Millöcker hangverseny. 11.25: Tánczene. 12.00: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.40: Tu­dományos híradó. 14.00: Zenekari müvek. 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. 15.20: Csokonai Csurgón. 15.50: operanégyesek. 17.00: Hírek. 17.10: Kincses kalendárium. 18.00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről. 19.00: Tánczene. 20.00: Hírek. 20.25: Nyúlcsapda, rádiójáték. 22.00: Hírek. 22.25: Kantáta-részletek. 23.15: Könnyű­zene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÖ: 9.25: Tánczene. 9.55: Miska bácsi lemezesládája. 12.20: A Sza­bó-család. 12.50: Üzenetek a budapesti ipari vásárról. 13.10: Művészlemezek. 14.15: Népzene. 15.15: Mindenki kedvére. 16.35: Cigánydalok. 16.55: Csajkovszkij: Pique Dáma. 20.25: Tánczene. 22.25: Könnyű zene. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ > magyar nyelvű adásának műsora a 202.1, 233.3, 243.5 és 314.7 l méteres hullámhosszakon l HÉTFŐ < 7.00 Hirek. Sporthírek. 7.50 Hírek. > 12.10 Hangos újság. 12.30 Népzene. 17.15 C Üzemeink életéből. 17.35 Népzene. 17.50 > Hírek. 1 KEDD: 2 7.00 Hírek, az Oj Szó vezércikke. 7.50 S Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos újság. ? 12.30 Tánczene. 17.15 Ezt olvastuk. 17.35 S Szimfonikus zene. 17.50 Hírek. > SZERDA k 7.00 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. > 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos J újság. 12.30 Népzene. 17.00 Mezőgazdasági > adás. 17.30 Fúvószene. 17.50 Hírek. > CSÜTÖRTÖK > 7.00 Hírek, az Oj Szó vezércikke. '7.50 ? Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 12.00 > Hírek. 12.10 Hangos újság. 12.30 Nép­> zene. 17.00 Rádióegyetem. 17.30 Mozgalmi > dalok. 17.50 Hírek. I PÉNTEK J 7.00 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. > 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos | újság. 12.30 Tánczene. 17.00 Tudomány és > technika. 17.30 Együttesek műsorából. > 17.50 Hírek. > SZOMBAT l 7.00 Hírek, kommentár. 7.50 Hírek. 12.00 > Hírek. 12.10 Operettzene. 12.30 Hírek , 12.40 Hangos újság. 13.00 CSEMADOK­> híradó. 13.30 Tánczene. 14.00 Iskolások > műsora. 14.30 Nyitott szemmel. 15.00 > Esztrádzene. 15.20 Ismerd meg hazádat. ! 15.50 Hírek. 16.00 Szórakoztató zene. I VASÁRNAP | 8.00 Hírek, az Oj Szó vezércikke 8 15 , Szórakoztató zene. 8.45 Tanuljunk szlová­; kul. 9.00 Népzene. 9.20 Meseműsor. 9.40 , Pionírok műsora. 10.10 Népzene. 10.30 Női ; adás. 11.00 Vers. 11.03 Szülők iskolája. , 11.25 Muzsikáról mindenkinek. 12.00 Egy 1 hét a külpolitikában. 12.10 Zenés köszön­! tő. 13.00 Faluról falura. 13.30 Irodalmi ' adás. 14.00: Smrčok; Vörös szegfű, rá­' diójáték. ÜJ SZÖ 9 * 1961. május 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom