Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-13 / 132. szám, szombat

t * ÜJ NEMZETI MUVESZEK * Oľga BorodáčováOrszághová Negyven évvel ezelőtt öt szlovák színész járta a városokat a Szlovák Nemzeti Színház első propagáló együttesével. A szlovák színművészet úttörői között volt Olga Borodáčová-Országhová is. Ez a kiváló művésznő, a hivatásos szlovák színművészet társalapítója volt az első szlovák nő, aki a színészi hivatást választotta. Palárik, Tajovský, Stodola és mások darabjaiban a népi színjátszás utolérhetetlen varázsával alapozta meg a szlovák klasszikusok női hőseinek színpadi alakítását. Művészete egyidejűleg 'a világklasszikusok, főként az orosz klasszikusok alkotásainak szerepeiben erősödött és fejlődött. A színjátszás * titkáiba, férjével, Janko Borodáccsal együtt Jaroslav Hurt prágai rendezőnél pillantott be. Vándorcsoportjuk feloszlása után 1924-től végleg a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház drámai együtesénél kötött ki, majd később éveken át a košicei színházban működött. Más kiváló színművészekkel együtt részt vett a Szlovák Nemzeti Színház realista stílusának kialakításában és nagy érdemeket szerzett a mai középkorú színésznemzedék művészei fejlődésében, mert színészi hivatása mellett a nevelésnek szentelte életét. Olga BorodáSová-Országhová így emlékezik vissza pályájára: „A színpadon eltöltött negyven év állandó munka és alkotó lelkesedés volt. Szívesen térek vissza pályám kezdetéhez, amikor a vándorcsoporttal sok keserűségben, de örömben is részem volt. Nagy érzés annak a tudata, hogy a szlovák színpadi beszéd első terjesztői és propagálói voltunk. Nehéz viszonyok között dolgoztunk, mindent magunknak kellett előteremteni és az adósságok miatt sokszor tejeskávén éltünk, de szeretettel végeztük munkánkat. Ha ma körülnézek, önkénytelenül összehasonlítom a múltat a jelennel. Ma kényelmes berendezéssel utazunk vendégkörútra, nem kell törődnünk a reklámmal, a legjobb feltételeink vannak. Igen megváltoztak az emberek, akiket még a legmesszebbeső faluban is magas kulturális színvonalra emelt a szocializmus. Határtalan szeretettel és figyelemmel halmoznak el minket a munkahelyeken és mindenütt ahol találkozunk és elbeszélgetünk velük. Bárhol játszottunk, szívünkhöz nőtt az a hely." A nagy múltú művésznő mélyen összeforrott a nép életével. Emberi melegség árad alakításaiból. Olga Borodáčovát-Országhovát a nép széles rétegeinek szívébe vésődött és a szlovák haladó szellemű kultúra történetében megörökített szín-művészetéért tüntették ki államdíjjal és a Nemzeti Művész címmel. Hana Meličková Hana Meličková, érdemes művész, realista alakításaival örökítette meg nevét a kortársak emlékezetében és a szlovák színművészet történetében. Már az első köztársaság idején felfedezték tehetségét, amikor 1926ban Wild Salomejában fellépett a szlovák színpadon. Az első szlovák Lady Macbeth, Herodias és Ofélia volt. .v.v.v.v.v. ETŰDÖK Prágában az Óváros festői kis terén egy öreg ház földszintjén rendezkedett be két és fél évvel ezelőtt a N a zábradlí elnevezésű színház. Néhány fiatal, mozgásművészeti főiskolát végzett táncművészt nem elégített ki a tánc, a ritmika csak magáért a táncért. Tartalmilag gazdagabb, konkrét mondanivalót kifejező mozdulatokkal próbálkoztak s lassan, szívós, kitartó tanulással elsajátították a pantomim műfaj elemeit. A Ladislav Fialka körül tömörülő művészcsoport első színházi bemutatója igen kedvező visszhangot váltott ki, második műsoruk már komoly ígéret volt, hogy sikerült olyan színházat alapítani Prágában, amely ezt a klasszikus műfajt világviszonylatban is helytálló művészi színvonalon tolmácsolja. Az Etűdök cimű, telt házzal futó harmadik pantomim programban a héttagú együttes nagyszerű teljesítménye egyöntetű elragadtatást vált ki a közönségből. Képzeljünk el egy előadást,, ahol bár két órán keresztül egyetlen hang sem hallatszik a színpadról, a nézők érdeklődése egy pillanatra sem lankad el. Attól kezdve, hogy először felmegy a függöny, addig amíg utoljára lehúzzák, a felfelzúgó tapstól eltekintve a csöndet A második világháború előestéjének eseményei félbeszakították alkotóerőinek kibontakozását. Haladószellemű gondolkodása miatt 6 évre kénytelen volt elhagyni a Szlovák Nemzeti Színházat, melynek egész életét szentelte. Mégsem adta fel a küzdelmet. Amikor Andrej Bagar visszatért a koncentrációs táborból, betanulták a „Harmadik nélkül" színdarabot és a rabság éveiben ezzel járták be a szlovákiai falvakat. Lelkesen, félelmet nem ismerve, szeretettel ajándékozták művészetüket a dolgozóknak, amikor a ludákok politikai okokból megakadályozták, hogy e kft kiváló művész a Nemzeti Színházban miSeödjék. A felszabadulás után Haoa Meličková visszatért a Nemzeti Színházhoz és újult erővel munkához látott. Problémáktól és életigazságoktól áthatott újabb alakítások következtek. A háborús évek keserű tapasztalatai tükröződtek anyaalakításaiban, a gyermekek jobb életéért küzdő nők elszántságát és szeretetét tükrözték alakításai. A szlovák színművészet büszkesége lett Marija Alekszandrovna alakítása Popof Család-jában, amelyért államdíjjal tüntették ki. Hana Meličková művészi sokrétűségére vall az is, hogy az utóbbi időben gyakran brillírozott komikus alakításokban is, például Shakespeare a Windsori víg nők, Moliére Ürhatnám polgár, Zvon Sírva vigadunk című darabjában, stb. Hana Meličková a rádióban és legújabban a filmen is kamatoztatja művészetét, női alakításait egész Szlovákiában megkedvelték a hallgatók és a nézők. A cseh nemzeti opera-kultúra remekművének, Smetana Lrusájának bratislavai bemutatója A cseh nemzeti opera-kultúra egyik gyögyszeme Bedrich Smetana Libusája. Távolról sem ért el ugyan olyan világraszóló sikert, mint mondjuk az Eladott mennyasszony, de nemzeti viszonylatban hozzávetőleg olyan szerepet visz, mint a magyaroknál Erkel Bánk bánja. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a Libusa előadása a XIX. század második felében a Habsburg-ház uralta Csehországban nemcsak művészi, hanem egyben politikai tett is volt. Smetana a zene messzehangzó nyelvén, Jozef Wenzig pedig mély gondolatokat tartalmazó szöveggel hirdette meg ebben az operában a cseh nemzst nagy jövőjét. A Libusa harcba szólított az osztrák abszolutizmus ellen, a népművészet gazdag hagyományaira támaszkodva a valóban nemzeti kultúráért, a szabad fejlődésért. Martinov szovjet történész helyesen mutatott rá Smetana szimfonikus műveivel kapcsolatban arra, hogy ez a zeneszerző-óriás felismerte: a zene haMargita Cesányiová a címszerepben és Bohuš Hanák, aki Premyslí énekelte. dalmi jelentőségét fejlett szociatalmas eszköz határozott eszmei ij

z

must építő korunkban is. tartalom kifejezésére. Ez a tétel Ezen túlmenően az opera bravonatkozik Smetana operáira is, de tislavai előadása adósság lerovását elsősorban a Libusára. is jelenti a cseh nemzeti operaA r.. - , kultúra e remekével szemben. EnA Libusa nagyritkán szerepe nek a körüIményn

ek a felismeréséoperahazaink műsorán. A pragai ről tanúskodik a többi között az, Nemzeti Színház is inkább csak ki- hog

y énekeseink — rendkívüli dímondottan ünnepi alkalmakkor cséretre méltóan — cseh nyelven játssza. Annál örvendetesebb, hogy tanulták be a szöveget. Ilyen teta bratislavai Nemzeti Színházban tek is hozzájárulnak a közös haharminc esztendő után újra színre került ez az opera. Az ünnepi alkalom most pártunk megalapításának 40. évfordulója, s a választás nézetünk szerint találó. Miért? — teheti fel valaki a kérdést — hiszen az, amiről a mű zárórészézában élő cseh és szlovák nemzet testvéri barátságának elmélyítéséhez. A bratislavai előadást Miroslav Fischer rendezte, a zenekart Tibor Frešo vezényli és Ladislav Vychodil tervezte a díszleteket. Az operát két teljes szereposztásban taA bratislavai Üj Színpad operettegyüttese a napokban nagy sikerrel mutatta be Dimitrij Kabalevszkij szovjet zeneszerző Amikor a május dalol című operettjét. J. Herec felvételén az előadás egyik jelenete. még egy köhintés sem zavarja meg. Az emberek összpontosított figyelemmel követik a számokat, a szemükkel csüngenek a művészek legkisebb mozdulatán. A színpad és a nézőtér között szinte mágikus kapcsolat szövődik, az előadás varázsa még akkor is tart, amikor a közönség már kénytelen elbúcsúzni a művészektől. Az Etűdök tulajdonképpen rövid jelenetek sorozata, amelyekben mimikával, tánccal, kifejező mozdulatokkal, ötletes kosztümökkel, egyszerű díszletekkel s hangulatos aláfestő zenével az életből ellesett jelenségek elevenednek meg a színpadon. Dávid és Góliát címen a gyenge és az erős párviadala. Mit látott egy úr a ligetben — hétköznapi mese a szerelmes fiatalok ligeti sétáiról. A zongora és az írógép — helyzetkomikumokkal átszőtt történet a zongorázó fiú és a gépírólány mozdulatainak versengéséről míg a fiatalok egymásra találnak. Sakkmatt — izgalmas sakkparti, amelyet a beképzelt, magabiztos partner a végén simán elveszít. Az ember és a szék — az egyre magasabb pozícióba kerülő karrierista története, aki végül nagyot esik és ugyanodq kerül vissza, ahonnan felkapaszkodott. A Hangverseny — ragyogó humorú utánzása a különböző hangszereken játszó zenészeknek. Kiállítás megnyitása — gúnyos kifigurázása a művészet iránt csak látszólag érdeklődő sznoboknak. A kő élete, A fa élete — poétikus ábrázolása az élet legkisebb jelének is. Sokszor elég egy gesztus, mozdulat, hogy a néző megértse mit akar kifejezni az a mókázó fiú ott a színpadon, megérti mi rejlik a móka leple alatt és behatol a mondanivaló mélyére. Találékonyság, egészséges humor, szilárd állásfoglalás áramlik az előadásból és mindezt pantomimmal fejezik ki ezek a tehetséges, ügyes, lelkes fiatal művészek. Ladislav Fialka, aki egyben rendezője, koreográfusa és a legtöbb librettó szerzője is, a lelke az előadásnak. Egész este jóformán le sem megy a színpadról, a legkülönbözőbb szerepekben látjuk öt viszont s mindig újat nyújt, mást ad. De az együttes többi tagja is kiforrott művészi egyéniség: A közönség megszerette, a szivébe t zárta a Na zábradlí, színházat és ? nagy érdeklődéssel, őszinte rokon- S szenvvel kíséri színészei művészi pá- s lyafutását. KIS ÉVA Hana Meličková Az SZNSZ a Szovjetunióba készül A Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének tagjai nagy és igen megtisztelő feladat előtt állnak. A közeli napokban vendégszereplésre indulnak a Szovjetunióba, ahol Kijevben, Harkovban és Moszkvában az igényes szovjet közönség előtt mutatkoznak be. Műsorukban cseh, szlovák, szovjet és és orosz klasszikus szerző műve szerepel. Név szerint Čapek Fehér kórja, Karvaš Éjféli miséje, Arbuzov Irkutszki története és Čehov Ivanov című színműve. Első fellépésüket Kijevben az Állami Konzervatórium Színházában tartják. A Fehér kórral mutatkoznak be. A több mint 1000 nézőt befogadó színházban hét előadást tartanak. Innen május 29-én Harkovba indulnak és 30-án az operaházban lépnek fel. A Szlovák Nemzeti Színház művészei a terv szerint június 5-ig időznek Harkovban és 6 előadást tartanak. Moszkvában június 9-én mutatkoznak be a Majakovszkij Színházban ugyancsak a Fehér kórral, és előadás-sorozatukat június 13-án fejezik be Karvaš Éjféli miséjével. A vendégszereplés közel négy hétig tart. A Szlovák Nemzeti Színház művészei május 20-án indulnak és június 17-én érkeznek vissza. A Szlovák Nemzeti Színház együttesének távolléte alatt a zvolení, martini, komárnói, nitrai és žilinai színház együttese szerepel Bratislavában. A vidéki színházak gazdag ünnepi műsorral mutatkoznak be a bratislavai közönségnek. így többek között a zvolení együttes bemutatja Lorca és Drda műveit, míg a Komárnói Magyar Területi Színház Dávid Teréz Vidorcsalád című drámáját adja elő. ben látnoki szavakkal beszél Libu- nulták be énekeseink. Az elsőben sa, már megvalósult, sőt a nemzeti Margita Česányiová, a másodikban fejlődés valósága törvényszerűen Božeua Suchánková énekli a címmessze túltett minden múltszázad- szerepet. Az operakedvelő közönbeli hő álmon, vágyon, kívánságon. s

é9 ~ ame

Iy az ed

c*i9i elóadásoEz így igaz s mégis téved az, aki S^a így gondolkodik. Elsosorban azért, többi kÖ2Ött Boh

u- Hanák> dr mert Smetana zenéje önmagában Gustáv Papp, Václav Nouzovský, is halhatalanná avatta a Libusát, Ondrej Malachovský, Gejza ZeleMásodsorban az opera tartalmi nay, Ľuba Baricová és Anna Pemondanivalójában is megtalálunk ňašková ének-kultúrájának, két máig ható gondolatsort. Az Gály Iván egyik a belső egység jelentőségének, a másik a béke gondolatának hangsúlyozása. S ha lebányászunk e két gondolatnak arany^ eréhez, s meddő ' kőzetként kezeljük azt, ami a cseh nemzet múltjára teljes egészében érvényes volt, de ma már anakronizmus — akkor meg kell látnunk siahlav (dr. Gustáv Papp) és Chrudoš (Ondrej Maa Libusa társa- lachovský) kibékülnek. (J. Herec felv.) Szatíra vagy esztrád ? Felemás érzéseket kelt az emberben Ján Kalina Orfeusz a félvilágban című, a bratislavai Tatra-kabaréban e napokban bemutatott, egész estét betöltő szatírájának előadása. Offenbach szabadon feldolgozott szövegére és zenéjére készült ez a mű, amelynek sem a rendezése, sem a kivitelezése, sőt a színészi játéka, főleg: M. Velšicová, I. Krivosudský, M. Lasica és J. Sotin- ský ellen nem lehet komolyabb kifogásunk. A hiba valahol ott kezdődik, hogy a beharangozott szatíra helyett - bár itt-ott £ éreztük az élet s a „fricska" célba talált - inkább esztrádműsort kaptunk. Ez a két műfaj valahogy összekeveredett, hiányzott a szatíra világos vonalvezetése s így az előadás apró jelenetekre bomlott, amelyeket igen lazán, alig-alig érezhetően fogott össze a szerző által választott keret. Nem vitás, hogy e jelenetek között nem egy szellemes, egészséges nevetést kiváltó, bár nem ártana kigyomlálni egy-két újnak semmiképpen sem mondható tréfát és különösen az ízetlen kétértelműségeket. Az együttes művészi vezetősége azonban nem titkolja, hogy ettől többet akar, végre rá kíván lépni a társadalmi funkcióját tekintve összehasonlíthatatlanul többet nyújtó szatíra útjára. Az Orfeusz a félvilágban előadása nem tanúskodik e törekvés sikeréről, bár azt sem akarjuk állítani, hogy nincsenek meg benne a többetakarás elemei. Ügy hisszük, a kérdést semmiképpen sem oldja meg az ál^ landó siránkozás afelett, hogy az együttes az előadást feltétlenül komolyan zavaró ver»déglői környezetben kénytelen játszani. Ezen is változtatni kellene, de a szlovák szatirikus színművészet jövőbeli sikere szem-' pontjából ennél sokkal .fontosabb annak elérése, hogy végre megszülessenek a helyes hangot megütő, a mában a múlt csökevényeit élesen kipellengérező, ötletes és szellemes, művészi szempontból is rangos szatirikus alkotások. Nem kell attól tartani, hogy az ilyen szatírák nem ta'álnak majd a közönségnél megértésre. g. i. ÜJ SZÓ 7 * 1961. május 15.