Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-25 / 144. szám, csütörtök

Jó műsor — osztatlan elismerés N » A Csemadok košuty-i dal- és táncünnepélye Ezrek és ezrek ünnepeltek Košutyn, ezrek és ezrek voltak tanúi egy emlékünnepnek és egy színvonalas, minden tekin­tetben igényes, sokatmondó kulturális műsornak ... Mint már beszámoltunk róla, Szlovákia Kommunista Pártjá­nak bratislavai kerületi bizottsága és a galántal járási párt­bizottság Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 40. és a košutyi sortűz harmincadik évfordulója alkalmából május 20-án és 21-én Košuty kerületi manifesztációi rendezett. A Csemadok Központi Bizottsága ebből az alkalomból Košutyn rendezte meg a Csemadok nyugat-szlovákiai helyi csoport­jai körzeti, dal- és táncünnepélyét. A kétnapos találkozón a Csemadok Nyugat-Szlovákiában működő legjobb csoportjain kivül fellépett a Lúčnica, a CSISZ Magyar Népművészeti Együttese és több szlovák tánccsoport, illetve ének- és zene­kar. A bemutatkozott csoportok úgyszólván kivétel nélkül jó technikával, szépen, stílusosan, tudatosan szerkesztett, igé­nyes művekkel szerepeltek. Nyugodtan elmondhatjuk: a Cse­madok košutyi rendezvénye a szervezetnek minden eddigi bemutatóját felülmúlta. A műsort — az előbbi bemutatók­Az összejövetel második napján — a két határozottan körvonalazott mondanivalót tartalmazó összeállí­tói eltérően nagyon helyesen — most giai Főiskola tánccsoportja lépett fel nem tartalom és stílusbeli összhang sikerrel, nélkül ömlesztve, hanem határozott mondanivalóval, egyetlen gondolati mag köré szerkesztve mutatták be. Az arányaiban ís mértéktartó, jól sikerült összeállítások „A hősök em­lékmüve" és „A szabadságért har­coltak" címet viselték. alkalommal többek között a Felső­A hősök emlékműve az első, csallóközi Népművészeti Együttes a A szabadságért harcoltak című mű­sor pedig a körzeti dal- és tánc­ünnepély második napján került be­mutatásra. Noha mindkét összeállí­a Nitrai^ Magyar Tannyelvű Pedagó- szabb és többirányú szakmai felké­szülést és talán nagyobb tehetséget is igényel, mint ami a — sok eset­ben még csak most induló — műked­velő csoportoktól elvárható. Ennek táson kívül bemutatásra került még elIenére a z eredmény mégis számot­a szorosabb értelemben vett nép- tev ö- Szemléltetően mutatta ezt akár hagyományt elevenítő müsorrész. Ez a Csemadok šamoríni tánccsoportjá­tás osztatlan sikert aratott, a mű­vészi teljesítmény és nem utolsó sorban a Laterna Magicára emlé­keztető ügyes technikai megoldás révén a nagyobb pálma „A hősök em­lékműve" című összeállításban szere­pelt együtteseknek jutott. E műsor keretében lépett fel a CSISZ Magyar Népművészeti Együt­tesének ének- tánc- és zenekarán kívül a Szeredi Helyi Nemzeti Bi­zottság és a helyi kilencéves szlo­vák tannyelvű alapfokú középiskola szakszervezetének Zvon nevet viselő tanítói énekkara, a Csemadok šamo­ríni tánccsoportja, és jelšovcei énekkara, valamint az est fénypont­ja: a Lúčnica tánc- és énekkara. Az „Csárdás", a Csemadok matúškovói csoportja a „Farsangolók", a Cse­madok jelkai csoportja a „Tollfosz- . .. , . , tóban", a Trenčíni Tizenkétéves f" 0^ 0" 31 1 mai, - a nitraiak eseté nak „Emlékezzünk", akár a Nitrai Magyar Tannyelvű Pedagógiai Főis­kola tánccsoportjának „Plakátragasz­tók" és a többi, cselekményes, ki­Szlovák Tannyelvű Középiskola ifjú­sági szervezetének a moszkvai Vi­lágifjúsági Találkozón díjat nyert Trenčan nevű tánccsoportja a „Diá­kok és kőművesek", a Csemadok deá­kovcei csoportja a „Guzsalyos", a Csemadok milanovcei csoportja a „Zoboraljai csárdás", a Sládkovičo­ben munkásvonatkozású mondaniva­lót tartalmazó — tánckompozíció. Ezek a táncok és általában az egész bemutató arról győzött meg, hogy koreográfusaink egyaránt kí­sérleteznek az egy-egy tánc legti­pikusabb vonásait kiemelő -egyszerű voi Kilencéves Magyar Tannyelvű Kö- áttekinthető néptánckompozlciókkal zépiskola kórusművekkel, valamint a „Zöldágtánc", a Nové Zámky-i Tizen­kétéves Magyar Tannyelvű Közép­iskola tánccsoportja pedig a „Lo­csoló" című tánckompozícióval ara­tott megérdemelten nagy sikert. A bemutatkozó csoportok műked­és az olyan mai mondanivalőjú mű­vekkel, amelyekben a néptánc for­manyelvén saját gondolataikat és érzéseiket fejezik ki. Noha az eredménnyel még koránt­sem lehetünk elégedettek, hiszen — velő táncmozgalmunknak úgyszólván a CSISZ Magyar Népművészeti Együt­minden színét, minden műfaját fel­együttesek az elnyomatás elleni har- sorakoztatták. Az összkép — szilárd eredményekkel és biztató kísérletek­kel — gazdag és sokrétű volt. A bő­cokat, az egyszerű nép életét, a fel­szabadulás történelmi pillanatát és a mai örömteljes építőmunkát áb- ve n lótott kísérletezéssel kapcsolat­rázolták a népművészet eszközeivel, ban azonban meg kell mondjuk: A múltat felelevenítő és mát be- a cselekményes tánpjelenetek ér­tését is beleértve — a legtöbb cso­port cselekményes táncának forma­nyelve ma még sajnos nagyrészt a balett, pantomim és néptánc-motí­vumok keveréke, a jó szándék, hogy koreográfusok kísérleteznek, magá­mutató műsorszámokat a színpadon téke minden jószándék ellenére ban véve Is dicsérendő. Remélhető­elhelyezett három vászonra vetített s okszor jóval egyenetlenebb volt, filmmel tették kifejezővé, szemlél­tetővé. Bár történtek kisebb műszaki hibák (a film nem mindig követte mint a hagyományos népi tánc­kompozícióké. És ez érthető. A néptánc formanyelvén nehéz és leg a jövőben a néptáncmotívumok beható tanulmányozása, e motívu­mok fűzésének, kapcsolásának, na­a színpadon játszódó eseményt) a bonyolult feladat mai vonatkozású 9y° b b egységekbe tömörítésének jobb ' " cselekményt, jellemeket ábrázolni, elsajátítása koreográfusaink mun­műsor lenyűgözött, maradandó em léket szerzett. Köszönet, érte mind az együtteseknek, mind a műsort összeállító rendezőségnek. A dicséret hangján kell szólnunk „A szabadságért harcoltak" című ösz­szeállítás bemutatójáról is. Ebben a műsorban a Csemadok levicei népi zenekara, galantai énekkara, šamo­ríni tánccsoportja, a trnavai vasuta­sok Bradlan nevű énekkara, a CSISZ Magyar Népművészeti együttesének tánc-, ének- és zenekara, a Čata! kilencéves Magyar Tannyelvű Közép­iskola tánc- és énekkara, valamint A művészi teljesítmény ezen a téren káját a mostaninál is eredményeseb­alkotóktól, előadóktól egyaránt, hosz- bé teszi... Ropták a táncot, szállt az ének. Az emlékeztető, ugyanakkor derűt, optimizmust árasztó műsor méltó volt a jubileumi évfordulóhoz, méltón adózott a dicső harcok emlékének. Jobbra, szebbre gondolni sem mertünk. A Csemadok kelet-szlovákiai csoportjainak alaposan fel kell készülmök, ha a Gombaseken rövidesen sorra kerülő országos dal- és táncünnepélyena košutyi összejövetelen részt vett cso­portokhoz hasonlóan akarnak szerepelni... A jó szervezés, a gondos felkészülés a reméltnél Is nagyobb eredményt hozott. A Csemadok Košutyn rendezett körzeti dal- és táncünnepélye így ismét meg­győzött arról, hogy érdemes, ha mind a művelődési otthonok, mind a szakszer­vezetek üzemi csoportjai és mindazok a szervezetek, ahol műkedvelők dolgoznak, segítik, támogatják a műkedvelő együtteseket. A támogatás, a jó szervezés es felkészülés — mint a mostani bemutatón Is láttuk — bőven kamatozik. BALÁZS BÉLA A Brnói Jakab téri Kilencéves Középiskola nyolcadik B osztályában az iskolán kívüli nevelés keretében hajómodellezőkör alakult. A körben Zdenék fiehula tex­tilmunkás — az egyik szülő — irányítja a gyermekek munkáját. Hetente két órát foglalkozik a rábízott diákokkal s ezt az időt az iskola műhelyében elektro­mos motorcsónak-modell építésére fordítja. Képünkön Zdenék fiehula textilmun­kás, a kör vezetője az elektromos motorcsónak készülő modelljét mutatja a kör tagjainak. (Emil Bican — ČTK — felv.) Ílls Mint lapunkban már beszámoltunk róla, néhány napja a Népművelési Intézet a Csemadok Központi Bizottságával és a Nemzeti Front többi tömegszervezetével karöltve Komárnöban kétnapos országos magyar szavalóversenyt rendezett. A szép szó kétnapos ünnepén az ország minden részéből közel 150 szavaló vett részt, hogy a hazai és külföldi írók, költök mü­veiből vett részletek tolmácsolásával be­mutassák képességüket, számot adjanak felkészültségükről. Az összejövetelen szá­mos tehetség>-,számos ígéret mutatkozott be. Érdemes rájuk felfigyelni, érdemes őket számon tartani, érdemes útjukat egyengetni... Ezzel kapcsolatban a Csehszlovák rádió magyar szerkesztősége vasárnapi adásával már megtette az első lépést. A „Par­nasszus" irodalmi félórát ezúttal a ver­senyen részt vett előadók bemutatásának szentelte. Erdélyi Margit, Mészáros Márta, Szabó Ilona és Jakál Gyula állt a mikrofon előtt. Verseket, regényrészletet tolmácsoltak. Szép, igazán színvonalas előadásuk újra megerősítette abbeli hitünket, hogy van­nak új tehetségeink, van előadói után­pótlásunk ... A szárnyaikat most bonto­gató fiatalokat a jövőben a rádióban ls szívesen hallgatnánk gyakrabban. A vasárnap sugárzott irodalmi félórát Major István a régi harcokra emlékező nyilatkozata, majd Klimits Lajos: Vörös pünkösd című rádiójátéka követte. Az adást Košútyn hallgattuk. A CSKP kerü­leti pártbizottsága és a galántai járási pártbizottság Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 40. és a košútyi sortűz 30. évfordulója alkalmából ezen a napon tartotta Košútyn a kerületi mani­fesztációi, a nagy emlékünnepélyt. Az ünnepély résztvevői minden bizonnyal szí­vesen hallgatták volna a helyi hango­san beszélőben, e dicső harc egykori szervezőjének és vezetőjének: Major Ist­vánnak a beszédét, annál is inkább, mert az adás az emlékünnep szünetében hang­zott el . .. Hogy nem így történt, a ren­dezőség — szervezési hiba folytán? — egy jelentős élménytől fosztotta meg az emlékünnep résztvevőit. Noha ezért nem a rádió a hibás, az esetet azért jegyezzük meg, mégis itt, hogy a jövőben hasonló alkalommal a rádió is nagyobb szervezőkészséget tanúsítson ... Hiányoljuk egyébként azt is, hogy a rádió magyar szerkesztősége nem vett részt az ünnepélyen és nem vette hangszalagra a minden tekihtetben színvonalas, rendkívül tartalmas és sokatmondó emlékmüsort. (zsa) A VÉRES HÉT 1871. V. 21. — 28. Z sarnokoknak, katona-diktátoroknak, el­lenforradalmároknak bő tananyag áll a rendelkezésükre: a sommás emberirtás történelme. A kollektív gyilkolás művészete. Még csak el sem kell kalandozniok az ókorba, elég, ha visszanyúlnak a közvetlen előttük le­játszódott emberirtási gyakorlathoz. A példák ragadósak, és újabb változatra ingerelnek: bő­vített, javított kiadásra. Egy kis hozzáadás, egy kis korszerűsítés és senkinek sem jut többé eszébe a plagizált tegnapi példa. Mi, mai emberek hozzá vagyunk szokva, hogy a borzalmakat, vérfürdőket hitleri mér­tékkel mérjük. Előttünk, a mi tanúságunk mellett játszódott le az újkor egyik legtöké­letesebb emberirtása. Mindenki tudja, vagy hallotta, látta és megélte a csúcsfokot: a gáz­kamrát és az éíjető kemencét, A technikai kul­túra a zsarnokság beteges ördöngösségét maradéktalanul kiszolgálta: a tökéletesített, szervezett üzemszerű emberirtásban Hitler tart­ja a rekordot. De az eszme nem új és Hitler — a volt mázoló —, itt is csak másoló le­hetett. A 90 éves párizsi komműnre emlékezve, e napokban újra fellapoztam a „véres hét" borzalmas dokumentumait, és itt, az elsárgult tudósításokban, újságcikkekben megtaláltam az ősforrást: a párizsi ember-mészárszék ra­takzó vérfolyamát, a példát, az alapot, melyre aztán Auschwitz és a többi haláltábor fel­épült. V ae victis, jaj a legyőzötteknek! a reak­ció, a bosszú, az ellenforradalom visz­szavágása mindig túlhaladja L forra­dalmi juszticia mértékét. Korunkban a Ma­gyar és a Bajor Tanácsköztársaság bukása szolgált beszédes példákkal. A reakció bosz­szúia visszavágása azonban soha és sehol nem volt olyan aránytalan és mértéktelen, mint a párizsi kommün bukása idején. A vér itt tényleg patakokban folyt, az arányszám megközelítően 1:100! Egy halottért - 100 ál­dozat! A nem éppen haladó francia író — Paul Bourget — szerint a „véres hét" elho­mályosította a francia történelem eddig volt legborzalmasabb emberirtását a Szt. Bertalan­éjszakát, és a Siécle 1871 május 26-1 szá­mában Így írt: „Ez már veszettség. Nincs többé különbség bűnös és ártatlan között. Aki gyanús, az halott! „Itt ezekben az újságtudó­sításokban bukkantam rá a gázkamrákat fel­idéző „kemencetöltés", „kemenceszállítmány" kifejezésekre. A „kemenceszállítmányt" emberek jelentik: elfogott kommünárok, asszonyaikkal, gyere­keikkel, kiket tömeges kivégzésre beterelnek egy kaszárnyaudvarra. Az udvaron senki és semmi csak a foglyok — a „kemencetöltés" — törött összevisszasága. És láthatatlan ka­tonák ablakok mögül, lőrésekből rájuk bo­csátják a tüzet. Mint Auschwitzban a víz<­csapokból — láthatatlanul és hallhatatlanul — a gázt! A különbség mindössze az, hogy a ná­ciknál a gyilkoló gáz után a „kemenceszál­lítmány" tényleg a hamvasztó kemencébe ke­rült, Párizsban azonban épp most, az „eltaka­rításnál" kezdődött a baj. A vér patakokban ömlött ki a kaszárnyák udvaráról az utcára, majd a csatornákba és innen a Szajnába. A párizsiak napokon át figyelhették ezeket a vö­rös csíkokat, „melyek sehogysem tudtak elve­gyülni a vízzel". A La Petite Presse (május 31) szerint „ez a vércsík csak nem akar vé­get'érni!". Leninnek igaza volt, amikor meg­írta: „Ilyen öldöklést Párizs utcái még nem láttak". 30 000 ember véréről volt szó! A hamvasztókemencékkel dolgozó nácik, hogy megmosolyogták volna ezt a primitív ,,ke­mencetöltögetést"! Párizsban a „szállítmá­nyokat" el is kellett tüntetni, földelni és gyorsan, tehát tökéletlenül. A Szajnaparti „sí­rokból" karok és lábak meztelenkedtek ki, és néhány nap múlva elkínzott hullaarcok kandi­káltak ki a vékony földréteg alól... És má­jus volt, a legszebb virágzó május, mit Párizs megélt. Az angol konzervatív The Standard történelmet rögzítőn krónikázza ezt a tavaszt: „Ezt a gyönyörű tavaszt emberek a legundo­kabb módon mocskolták be: összetört ágak, meqtépázott virágok, széttaposott pázsit, hul­lák pokoli bűze mérgezte a tavaszi szagokat, az ember szíve belefájdult e tavaszba". A mi azonban sok, az még a gyilkosoknak is sok: A Temps a hullákon tölti ki dühét: „Nem járja, hogy ezek a nyo­morultak még haláluk után is annyi kellemet­lenséget okozzanak nekünk!". Az újságokban a hullabűz, a pestisfélelem dolgozik, amikor kiadják a jelszót: „Elég volt! Befejezni!". A Paris Journal június 2-i számában olvas­suk: „Elég volt, nem akarunk többet ölni. Még gyilkosokat sem! Nem kegyelmet kérünk a nyomorultaknak, csupán — halasztást, elodá­zást". Semmi sem bizonyltja jobban az öldök­lés féktelen arányait, mint ezek a mértékle­tességre, sőt „tüzet szüntess"-re apelláló újsághangok. A nyilvánosságot maguk a gyil­kosok és uszítóik elégelték meg, és ez nagy erő: a kicsapongás annyira megfeküdte a gyomrukat, hogy ki kellett hányni a borzalmat! Az első napokban ugyanezen újságok még idézték és tapsolták az egyiptomi zsarnok ne­vét, kinek módszerét a párizsi katonai tör vényszékek olyan sikerrel alkalmazták. Ez a Mehemet-Ali nem ítélt senkit sem halálra, da ha egy delikvensre kimondotta a végzést: „Vezessétek a vizsgálóbíróhoz!", akkor az il­lető el volt intézve. A vizsgálóbíró az ágyú volt. A szerencsétlent hozzákötözték az ágyú­hoz és elsütötték. Itt és most — Párizsban — a vádlottak két ajtón hagyták el a termet: a jobboldali a gyűjtőtáborba vezetett, a baloldali a kaszárnyákba, a halálba — akire a bíró ki­mondotta: „Vezessétek a brigádba", az el volt veszve. A „kemenceszállltmány" azonban csak a váratlan golyózáporban tudta meg, hogy „elvégeztetett". A legtöbb helyen bíróságra, ítéletre sem volt szükség. Egy-egy főkatona odaállt a foglyok elé és önkényesen küldte őket jobbra vagy balra, A balrakanyarodók ad­ták a „kemencetöltést". Oswiecim és más ha­láltáborok életbenmaradottjai: emlékeztek az SS-parancsnokra, vagy a hírhedt női bestiára, akik elétek álltak és kényre-kedvre, pofára osztályoztak benneteket, életre-halálra, tábor­ba vagy kemencébe?! Ez mind megvolt már: Himmler és Eichmann Gallifet tábornok tanít­ványa volt, kit akkor a párizsi nép vérben­gázoló „vörössarkú generálisnak" nevezett el. M ehemet-Ali, Gallifet, Hitler vagy Himm­ler: Heydrich vagy Eichmann, a zsar­nokok és hóhérok időn és téren át kezet nyújtanak egymásnak. A Mehemetek, Gallifetek, Hitlerek közt csak módszerbeli kü­lönbségek vannak: az egyiptomi zsarnok „vizs­gálóbírót" mondott, Párizsban „brigád" szóval álcázták a halálos ítéletet. A párizsi tollbetyá­rok a „kemenceszállitás" szót próbálgatták és kóstolgatták, hogy aztán 70 évvel később Himmler tényleges „kemenceszállítmányokkal" dolgozhasson. De a „véres hét" nélkül Hitler, Himmler és Eichmann nem lehetett volna az emberirtás perverz tökéletesítője! A „véres hét" a francia történelem szégyen­foltja. Egy fél évszázad előtt a párizsi kommün történetét magyarul és magyaroknak elretten­tő példaképp Rákosi Viktor írta meg „Párizsi gyújtogatók" címen. A véres hét elől azonban még ez az ellenséges beállítás sem hunyhatta be a szemét. „Itt a borzalmak tetőpontjára értünk. Semmivel se lehet menteni ezeket a tömeges kivégzéseket. A vezérek nevei, akik ezt elrendelték és annak a neve, aki megaka­dályozhatta volna, megvetéssel kell, hojy említtessenek a történelemben". Thiersről van szó, Thiersről, aki a véres hetet a nemzetgyű­lésben a következő szavakkal intézte el: „Az igazság, a rend, az emberiség és a civilizáció ügye diadalmaskodott. A szocializmusnak most jó időre befellegzett". Volt, aki mást mondott. Volt, aki Londonból megfellebbezte a 30 000 halott ügyét: „A munkások Párizsát, a párizsi kommünt, mint egy új társadalom előfutárát örökké ünnepelni fogják. Mártírjainak neve bo van vésve a munkásosztály nagy szivébe". Az ítélő neve Kar! Marx volt, és nem véletlen, hogy a Gallifetek és Thiersek történelmi fel­lebbezőjét — utódaiban, követőiben — évekig tartó „véres kezekkel" Hitler üldözte és hiába! A történelem, a történelmi erők, kell, hogy felszámolják az emberiség aktusait, gyilkosságok stratégáit. Ha nem így lenne, az élet elvesztené értelmét. A Hitlerek. Himmlerek és Eichmannok csak a történelem szemétdombjára kerülhetnek! Ady igazsága fellebbezhetetlen és megvesztegethetetlen: „Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek". FÄBRY ZOLTÄN Dj SZÖ 7 * 1961. május 25. )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom