Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-30 / 119. szám, vasárnap
•^SfHJJpj fc. • II -i 1,41.1 AZ AMERIKAI ÜLTETVÉNYESEK és nagyfarmerek kegyetlenül kizsákmányolják a mezőgazdasági vándormunkásokat. A képen: Amíg a szülők a földeken robotolnak, gyermekeik — iskolát s a gyermekkor örömeit nem ismerve — a szánalmas éjjeli menedékhelyen várják szüleik visszatértét. (Foto CTK — Japan Press) Amerikaiak a tömeohisztéria ellen New York (CTK) — Vasziljev, a TASZSZ tudósítója jelentette, hogy pénteken délután 4 órakor felbúgtak a légvédelmi szirénák az amerikai városokban és falvakon. Az UPI sajtóiroda a következő álhírt adta ki: „Az ellenség interkontinentális rakétái és bombázói rajtaütésszerűén megtámadták az USÁ-t. Az ország 100 legnagyobb központját éri támadás". A sajtóiroda nyomban megnyugtatta olvasóit, hogy csupán próbariadóról van szó. Az USA úgynevezett polgári és katonai mozgósító vezérkarának szándéka azonban komoly volt. A rendőrök óvóhelyekre kergették a járókelőket. Washingtonban 5000 állami alkalmazott szakította félbe munkáját és vonult le az óvóhelyekre. A rádió- és televízióállomások is megszakították adásaikat. Az AP sajtóiroda megelégedéssel nyilatkozott a szánalmas komédiá ról. Más volt a véleménye az egy szerű amerikaiaknak. Délután 3000 ember gyülekezett a városháza előtt az atomháborút elítélő tüntető fel iratokkal. Négy óra tájban, amikor felbúgtak a szirénák, a rendőrök hangszórókon szólították fel a tömeget, hogy vonuljon az óvóhelyekre. Az emberek azonban egy lépést sem tágítottak. „Békében fogunk élni!" „Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni!" — kiáltozták ütemesen. A rendőrség tehetetlennek bizonyult a béketüntetők egységes fellépésével szemben. A háborús tömeghisztéria és a lá zas fegyverkezés ellen a columbiai egyetemen, a new yorki kollégiumokban és iskolákban is tiltakozó gyűléseket rendeztek. A fasiszták lengyelországi gaztetteiről a jeruzsálemi bíróság előtt Jeruzsálem (ČTK) — Az Eichmannbűnpert tárgyaló jeruzsálemi bíróság előtt április 28-án megrázó tanúvallomást tett Eda Lichtmann asszony. Eda Lichtmann szülőfalujában, a Lublin melletti Weliczkiben a hitleri Wermacht lengyelországi betörése után a zsidó férfiaknak puszta kézzel kellett tisztítaniok az utcákat. Minden férfi mögött egy német katona haladt feltűzött szuronnyal. Ezután ráparancsoltak a férfiakra, hogy fussanak és aki hátramaradt, azt össze-vissza szurkálták a szuronnyal. 1939. szeptember 12-én összehívták a zsidó férfiakat s arra kényszerítették őket, hogy hangosan kiáltozzák: „A német birodalom árulói vagyunk". Ezután teherautón elszállították valamennyi zsidót és négy lengyelt. Lichtmenn asszony a nyomok után menve mind a 32 férfit A Cento ülésén az USA játszotta a fôsžerepet Ankara (ČTK) — Ankarában április 28án ért véget a Cento agresszív katonai paktum külügyminisztereinek kétnapos értekezlete. A Cento tagjai: Nagy-Britannia, Törökország, Pakisztán és Irari. Az ülés végén kiadott közös nyilatkozat szerint elfogadták Pakisztán javaslatát a Cento közös katonai parancsnokságának létesítésére. A Cento külügyminisztereinek ülésén Dean Rusk amerikai államtitkár játszotta a főszerepet. Az USA ugyan nem tagja a Centonak, azonban részt vesz a paktum főbizottságainak tevékenységében. Rusk az ülésen elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy az USA katonai téren továbbra is együttműködik a Cento tagállamaival. Bár az USA ezúttal sem lépett a paktum tagjai sorába, Baig, a Cento főtitkára az ülés után rendezett sajtóértekezleten kijelentette, hogy ..a paktum katonai parancsnoki funkciójára valószínűleg amerikai tábornokot javasolnak" A nyugati országok nem támogatják Indonézia jogos követelését Dzsakarta (ČTK) — Indonézia közvéleményében mély csalódást okozott Szukarno elnök amerikai és Nasution tábornok nemzetvédelmi miniszter ausztráliai látogatása E látogatások célja az volt, hogy megerősítsék Indonézia helyzetét Nyugat-Irián felszabadításában. A Suluh Indonézia e látogatásokról szóló cikkében hangsúlyozza Nasution tábornoknak Sydneiben elhangzott szavait, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság sokoldalúan támogatják Indonéziát a NyugatIrián felszabadításáért folyó harcban. halva találta. Agyonlőtték őket. A férfiak között volt a tanú apja is. Eda Lichtmann ezután Krakkóba ment, ahol « szörnyűségek néhány hónap múlva megismétlődtek. Eda Lichtmann később a sobibőri haláltáborba került, ahonnan a vörös hadsereg szabadította ki a foglyokat. Dúlnak a harcok Angolában Lisszabon (ČTK) — Az angolai szabadságharcosok április 28-án egyik legnagyobb katonai akciójukat hajtották végre a felkelés kezdete óta. A Lusitania portugál hírügynökség beismerése szerint „a terroristák százai" intéztek támadást az észak-angolai Ucua térségében a gyarmati haderők helyőrsége ellen. A hírügynökség szerint a támadás mindkét oldalon nagy áldozatokat követelt. További éles összetűzés volt a Quimuana völgyben volt. A szoviet kormány ragaszkodó M n háborús bűirs kiadóhoz Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió külügyminisztériuma az angol kormányhoz intézett április 28-i jegyzékében ismét' követeli Ajna Mere háborús bűnös kiadását a szovjet hatóságoknak. Meret azzal vádolják, hogy véres gaztetteket követett el a békés polgárok és hadifoglyok ellen Észtország területén a második világháború idején. Mere jelenleg Nagy-Britanniáoan él. A szovjet kormány már a múlt év novemberében kérte kiadását. A szovjet kormány az angol kormánynak Nagy-Britannia nagykövetsége február 17-i jegyzékében foglalt elutasító álláspontját „háborús bűnös rejtegetésének" és a nemzetközi kötelezettségek megszegésének tekinti. Légi harc az izraeli-egyiptomi határ térségében Kairó (ČTK) — Az Egyesült Arab Köztársaság katonai sajtómegbizottjának közlése szerint négy izraeli repülőgép pénteken megsértette a fegyverszüneti légvonalat és El-Audzsa térségében egyiptomi területre hatolt. Amikor az Egyesült Arab Köztársaság két repülőgépe ellenük forxLult, izraeli részről további repülőgépek érkeztek. A harcban 12 izraeli és 8 EAKbeli repülőgép vett részt. Egy izraeli repülőgépet lelőttek. Az EAK egyik repülőgépe megsérült, azonban a pilótának sikerült visszatérni a repülőtérre. Á VÁLLALÁST TETTEK KÖVESSEK A szövetkezeti gazdálkodás több mint egy évtizede megteremtette az új, az eddigieknél sokkal igényesebb feladatok teljesítésének feltételeit. Dolgozóink ma már úgy tekintenek az előttünk álló öt esztendőre, mint a harmadik ötéves terv előre megírt történetére. Ebben a mezőgazdasági termelés lényeges növelése a tét, s ehhez az út csakis a gazdálkodás leghaladóbb módszereinek érvényesítésén keresztül vezethet. Fontos láncszemként iktatódtak ugyanakkor a feladatok megvalósításába a szövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóinak kötelezettségvállalásai, amelyek a tettek nyelvére váltották a terveket, s a harmadik ötéves terv négy év alatti teljesítését tűzték ki célul. Helyt akarnak állni Ez volt a trebišovi járás március elején tartott szövetkezeti konferenciájának végső kicsengése, s a helytállás igenlése diktálta azokat a nagyszerű terveket, amelyek a növénytermelésben 68 százalékos, a hústermelést illetően pedig 52 százalékos növekedésre számítanak. Járási méretben csaknem 4000 kötelezettségvállalás — közöttük mintegy 600 kollektív - 136 millió korona értékkel támogatja a mezőgazdasági termelésben kitűzött döntő fordulatot. Az indulás, jobban mondva a kezdet tehát jónak volt mondható a járásban. A szövetkezeteseknek szívügyükké vált a terv. Persze csak ott, ahol törődtek is a jövővel. Akadtak azonban olyan szövetkezetek is, mint a sečovcei, Malé RUskov-i, slivnikyi stb., ahol elmulasztották a terv alapos elemzését, s kizártak belőle mindennemű kezdeményezést, még a kötelezettségvállalásokat is. Márpedig itt nemcsak szűkreszabott „szövetkezeti ügyről", hanem társadalmi érdekről volt szó, s éppen ezért mindennemű figyelmetlenség és mulasztás nemcsak káros, de bűnös is. A tartalékok feltárása — a terv teljesítésének útja Többet, jobbat, olcsóbban termelni — ez az elkövetkezendő évek feladata. S ezt csak úgy érhetik el, ha a korszerű növénytermesztési és állattenyésztési technikát érvényesítik. A járás szántóföld-területének 40 — 45 százalékán termelnek gabonaféléket, s bár az ötéves terv időszakában — a meliorációs munkálatok révén — kb. 11ŐÖ0 hektárral bővül a földterület, a kitűzött tervek teljesítését csakis a magas hektárhozamok biztosítják. A kenyérgabona esetében pl. 24 mázsáról 28,5-re emelik a hektárhozamot. Ez pedig kiváló talajművelést jő vetőmagot, s az idejében végzett betakarítást követeli. A kelet-szlovákiai síkság rendezése akadályozza ugyan a járás szövetkezeteit abban, hogy búzából és cukorrépából is négy év alatt teljesíthessék a tervet, a jó munkaszervezés és szakértelem révén azonban a föld hálás lehet gazdáinak. Hogy valóban hálás lehessen, ehhez azonban arra is szükség lesz, hogy ismerjék a talaj összetételét. Ez pedig sok szövetkezetben még hiányzik, így érhetik el, hogy az agrotechnika friss eredményeire építve — a talajigények szerint — bátran alkalmazzák az újfajta műtrágyákat is. A föld teljes kihasználása és termőképességének fokozása azt is megköveteli, hogy lényegesen javítsák a trágya kezelését - különösen Trebišovon indokolt ez —, s csökkentsék a komposztkészítésben beállt tetemes lemaradást. Az egész évi terv ugyanis ez utóbbinái 154 000 köbmétfert ír elő, s eddig ennek alig egvötödét teljesítették. A jó terméseredmények elérésének feltétele ugyanakkor az is, hogy a mag agrotechnikai határidőben kerülhessen a földbp. Sečovcén Veľké Ruskovon, Kuzmicén, Slivníkon. Novosadon és Miihosťon azonban úgy látszik más nézetet vallanak. Április 20-ig ugyanis ezekben a szövetkezetekben még nem került sor a cukorrépa elvetésére, holott nem egy helyütt már az egyelést végzik. Igaz, a sečovceieknek például 2043 mázsa terven felüli felajánlásuk is van, de a teljesítés felől ugyan miért is fájna már most a fejük?! Ez a maqatartás egyébként a megtévesztésig hasonlít azokhoz a rossz Déldákhoz, amikor néhol a kötelezettségvállalási akció f — helytelen értelmezéssel — csak a • „járás kedvéért" tették. Amiben adóssággal kezdtek Az állattenyésztésben általában jól áll a járás. Az állattenyésztési termelés a iárás szövetkezeteinek fő bevételi forrása. Húsbó' — járási méretben — 102 százalékra teljesítették szerződéses kötelezettségüket. Erős azonban a lemaradás a tejtermelésben. Itt a negyedévet 58 százalékkal zárták, s április közepén még csaknem kétmillió liter tej volt a hátralékuk. (Év végéig kétmillió liter a tervenfelüli vállalás!) Novosad községben például az időtervet csak 8.8 százalékra teljesítették, s 115 tehé.itől mindössze 45 liter tej került eladásra. A háztáji és magántulajdonban levő tehenek száma 130 a községben, de a napi eladás alig tesz ki hatvan litert. Ez pedig komoly adósság! Sirníken hasonló a helyzet. 88 tehéntől 10-15 liter az eladás. Vojčicén pedig 116 tehene van a szövetkezeti tagoknak, a tervet azonban csak a szövetkezet teljesíti, míg a községi felvásárlás márciusban alig volt valamivel több, mint 40 százalék. A legjobb eredményt - 142,7 százalékot - a Veľké Slemence-i szövetkezet érte el. Utána a zbehňovi következik 114,5 százalékkal. Április közepétől a JNB széleskörű kampányt indított, aktivistákat küldött a falvakba, s az eredmény lényegesen javult. Oborínban például két hét alatt közel 400 literes gyarapodást értek el. Az ellenőrzés arra is fényt vetett, hogy sok esetben maguk a községi vezetők megfeledkeznek a példamutatásról. Svinicán például 27 funkcionárius közül mindössze 9 teljesítette az eladási tervet. Joggal vetődik fel hát a kérdés: mit tettek a falu vezetői a közellátás zavartalanságáért, a több tej, vaj és tejtermékek érdekében; mit tesz a járási nemzeti bizottság, s miért csak akkor mozgósít és hajráz, amikor a feladatok teljesítésében alapos a lemaradás?! Figyelmet érdemlő az az elképzelés, — amelyről a mezőgazdaság osztályvezetőjétől hallok —, hogy a kožuchovi és más jó szövetkezetek példájára támaszkodva - amelyek már áprilisban teljesítették az egész évi tojásbeadást — versenyt szerveznek a tojáseladás tervének, augusztus végéig történő teljesítésére. A gondolat jó, csupán - és ez a legfontosabb - a megvalósítást várja. Sőt sürgeti is! Jó minőségű takarmány — az állattenyésztés alapja A hiányosságok indokolását „objektív" nehézségként a kevés takarmánnyal és a takarmány alacsony minőségével magyarázzák. Főleg a szénára hangzik el a legtöbb panasz. Bár e téren a kelet-szlovákiai síkság rendezésével lényeges javulás áll be, a fo figyelmet a takarmányalapok bővítésére helyezik. - A tavalyi 10,5 százalékról az idén 18 százalékra emelkedik a takarmánykukorica vetésterülete — mondja magyarázatként Čupik elvtárs. (A takarmány vetési átlaga így 24—32 százalék között mozog.) Kukoricából a négyzetes vetést 6000 hektárra bővítik. Igaz, sok helyütt még át kell törni a kukoricával szemben táplált bizalmatlanságot. (Trebišov és Sečovce környékén.) Idő kérdése azonban, hogy a szövetkezetesek felismerjék a fehérjetartalom és a gazdaságosság szempontjából is legelőnyösebb takarmánynövény előnyét. Ugyanakkor sok függ a helyes takarmányozástól is. Itt nemcsak a takarmányadag megválasztásának, de az egyedi takarmányozás bevezetésének is nagy szerepe lehet. A trebišovi járás szövetkezeteinek persze a silókukorica termesztésében sem kell a szomszédba menniök tapasztalatokért. A pol'anyi szövetkezet a múlt évben silókukoricából 3 termést gyűjtött be, s ez a példa másutt is követhető. Oborínban pedig a kukorica négyzetes vetésével 82 mázsás hektárhozamot értek el. A bökkenő azonban az. hogy az új módszerek terjesztésének gépi feltételei nem mindig biztosítottak. Veľké Raškovcén legalábbis ilyen problémáról beszélnek, ha a négyzetes vetés szóba kerül. Pedig az'oborini példa vonzó. Terméseredményeik alapján érthető az állattenyésztésnek az a nagyarányú fejlesztése, melyre a harmadik ötéves tervben számítanak. Csaknem kétszeresére emelik a bevételt. Az 1960-as év 2 400 000 ko-. rona bevételével szemben 1965-ben ez az összeg már alig kevesebb öt millió koronánál. Veľké Raškovcén is új utat keresnek Az új út keresése itt elsősorban a takarmányalapra vonatkozik. Sztropkay István könyvelő szerint mintegy 40 százalék az alacsonyhozamú földterület, s ennek egyrészét silókukoricával vetik be. Ily módon a 7 — 10 mázsás gyenge minőségű széna helyett 400-450 mázsa silótakarmányt nyernek — Évek óta tervezünk már egy vízlevezető-csatornát (2500 m) — mondják a raškovceiek. — Tavaly már gépet is ígértek, azóta azonban se gép, de még ígéret sem. Ezt úgy mondják, hogy a járás is hallja, mert ígéretet már rég kaptak. Földterületük 50 százaléka vízjárta, így hát ez az önsegélyes csatornaépítés valóban komoly eredményt hozhatna. A talajjavítás nagyságát szem- • léltetheti egyébként a költségvetés egy- és negyedmilliót meghaladó öszszege, melyet a harmadik ötéves terv időszakában a meliorációs munkálatokra fordítanak. Igényük pedig sürgető, mert amíg a gép és az ember nem állja útját a víznek, addig a jobb terméskilátások valószínűsége is bizonytalan. Furcsa ellentmondás Ha az utóbbi két szövetkezetben a járási szervek szövetkezetnek nyújtotta segítségéről érdeklődtem, a válasz rendszerint elmarasztaló volt. — Három napja, hogy itt van a zootechnikus, mert erősen lemaradtunk a tejeladásban. Addig legfeljebb csak benéztek hozzánk — mondja 'Rezes elvtárs, az oborini elnök. — Ha nem segítenek, ne is jöjjenek — oldja meg a kérdést Jakab elvtárs, a raškovcei szövetkezet ellenőrző-bizottságának elnöke. — A szövetkezeteket a járás funkcionáriusai naponta látogatják hallottam Čupík elvtárstól. A tapasztalat azonban mást bizonyít. Mindenekelőtt azt, hogy a szövetkezetek nem villám-látogatásokat akarnak, hanem politikai és szakmai segítséget. Ezzel azonban — legalább is ebben a két faluban — adósak maradtak. A szervező és tömegpolitikai munka egyik fő célja pedig a tartalékok kiaknázása és az egyes mezőgazdasági üzemek termelési eredményei közti indokolatlan különbségek kiegyenlítése. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a funkcionáriusok az alkalmi látogatások, a részlegfeladatok helyett a fő munkaszakaszokon elért eredmények céltudatos, szervezett és előre beütemezett megtárgyalására és ellenőrzésére fordítják figyelmüket. Erre kell összpontosítani a szövetkezetek vezetőségének és a HNB-k mezőgazdasági szakbizottságainak a munkáját is. Érre irányuljon a nemzeti bizottság képviselőinek tevékenysége is. Sokat segíthetnek a kommunisták Nagy gondosságot igényel a falusi pártszervezetek bizottságai és a szövetkezetekben működő pártszervezetek munkaszínvonalának emelése. Gyakori eset még. hogy a pártszervezet vezetősége a taggyűlések közti időszakban keveset foglalkozik a taggyűlés határozatainak részletes elemzésével és szétosztásával, s azzal, hogy minden kommunista feladatot kapjon. A trebišovi járás pártszervezeteinek túlnyomó többségét a harmadik ötéves terv feladataira való felkészülésben azonban a jó felkészülés jellemzi. A politikai-szervező munka szakaszán végzeodÓ, a helyi szervezetek által kidolgozott irányelvek a termelés növelését és a kommunisták tömegekre gyakorolt befolyását emelik ki elsősorban. Maié Trakanyban például a pártcsoportoknak a termelési ágazatokban való megalakítását tervezik. Ugyanakkor, mint politikainevelő feladatra, arra is számítanak, hogy 1960-ig minden termelési ágazatban legalább két szocialista munkabrigád dolgozzék, a mostani harmincról pedig 60-ra emelik az agitátorok számát, s nemcsak faliújság, hanem havonta egyszer szövetkezeti újság kiadását is tervezik. Annak érdekében pedig, hogy a pártszervezetnek áttekintése legyen a növénytermesztés és az állattenyésztés feladatai teljesítéséről, nagyedévenként elemzik a szövetkezet gazdálkodását és a tervteljesítést. Ez utóbbi módszernek azonban az állattenyésztésben dolgozó pártcsoport munkája szempontjából is jelentős szerepe lehet. Megkönnyítheti az előrelátást s menet közben segíthet a hibák kiküszöbölésében Mihelyt módot adunk arra, hogy a szövetkezetesek vitázzanak terveikről, javítsák, tökéletesítsék és keressék a tartalékokat, ezzel végeredményben azt a minőségi változást támogatjuk, mely a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fellendítését célozza. Ezt az elvet ismerték fel Maié Trakanyban, és ez az elv követel magának teret Veľké Raškovcén vagy a járás más községeiben ... Ezt a felismerést támogatni és a mezőgazdaság fellendítésén munkálkodni pedig ma már nemcsak feladat, de kötelesség is. FÖNOD ZOLTÁN ÍJJ SZÖ 4 * 1961. április 30.