Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-18 / 107. szám, kedd
A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK 1961. ÁPRILIS 12-14-1 Ü LÉSE A vasúti közlekedés továbbfejlesztéséről (Folytatás a 2. oldalról) ket, és a vonatközlekedés grafikonját, nem osztják el helyesen a szállításokat a vasúti, országúti és viziközlekedés között. A nemzeti bizottságok feladata, hogy a szállítási igények helyes elosztásával egybehangolják a közúti és vasúti közlekedés terveit. Tisztázatl«nok a gazdasági viszonyok, ennek következtében a vasúti hálózat egységes gazdasági érdeke gyakran szembekerül az egyes vasútigazgatóságok gazdasági érdekeivel. Népgazdasági érdek, hogy a szállítási tervet minél kevesebb brutto tonnakilométerrel teljesítsük, A vasútigazgatóságok pénzügyi biztosításának jelenlegi módszere azonban a tonnakilométerek minél nagyobb számának elérésére tereli a figyelmet, mivel ez a mutatószám az anyagi érdekeltség mércéje, ezért teljesítése és túlteljesítése a vasútigazgatóság gazdasági érdeke. A tervezés és a pénzügyi biztosítás jelenlegi fendszere bonyolult kapcsolatokat Idez elő az egyes vezető szervek között, és számos ellentétre vezet. Ezért e rendszert egyszerűsíteni kell, egybe kell hangolni a gazdasági részérdekeket. Hasonló gazdasági problémák merülnek fel az egyes vasútigazgatóságok és üzemegységek között is. Az üzemegységek munkája felaprózott, mivel mindegyiküknek megvan a maga részterve, amely bizonyos mennyiségű mutatószámot tartalmaz. A vasútj közlekedés teljesítőképességének fokozása, az új technika fejlesztése megköveteli a vezetés tartalmának és módszercinek megváltoztatását, a szervezeti felépítés tökéletesítését. A vasút szervezeti felépítése, amelyet 1952-ben hoztak létre, megfelel a technika és a munkaszervezés akkori állapotának, s a maga Idején egy lépést jelentett előre felé. Ugyanakkor azonban az üzemegységek jelenlegi nagy száma, fölaprózottsága és egyenetlen irányítása ellentétbe került az új technikával. A közlekedés operatív irányításában is komoly hiányosságok tapasztalhatók A diszpécser-apnarátus munkája nem áll a mai feladatok magaslatán. Az elavult hírközlő berendezések következtében elégtelen a táiékozottsáq. A diszDécserek az idejekorán történő iránvítás helvett már elavult helvzetet regisztrálnak. A forgalmisták érdeklődése rendszerint csak saját állomásuk körzetére korlátozódik, nem tbVődnek kellökéooen a szomszédos vonalak foroalmával. A vasutasok ioqgal bírálják a diszpécsprek naov számát, menekülésüket a felelősséntöl és az apparátus munkálában levő Manrózottságot. A legjobb szervezeti felépítés is öncélú volna, ha nem alkalmaznának helyes munkamódszereket, helyes munkastílust. A párt ismételt bírálata ellenére lényeges javulás még nem tapasztalható. A vezetés munkájában még mindig elavult, bürokratikus módszereket alkalmaznak, vé' tenek az egy felelős vezető elve ellen, a munkában gyönge a pártosság. A közlekedésügy munkájának megjavításában komoly szerepet játszik az ellenőrző apparátus, amelyet azonban nem használnak ki megfelelően és sokszor túlterhelnek adminisztratív teendőkkel. Keveset törődnek a megállapított hibák megszüntetésével. Az ellenőrök kevéssé támaszkodnak munkájukban a legjobb dolgozók tapasztalataira, a vasutasok észrevételeire és javaslataira. Egyébként az ellenőrzés nem csupán az ellenőrök, hanem minden vezető dolgozó feladata. Sok felelős vezető dolgozó nem tartja be a vezetés alapelvét, a politikai és gazdasági munka egységét. Lebecsülik és ösztönösen végzik a vezetés egyik legfontosabb teendőjét, a nevelő- és kádermunkát. Az elvi irányítás kérdéseit gyakran figyelmen kívül hagyják és túlnyomórészt a közlekedés operatív irányításával foglalkoznak, ami gyakran az üzemegységek feladata. Keveset tanácskoznak a dolgozókkal, elégtelenül vonják be őket a vezetésbe. Haladéktalanul hozzá kell fognunk a vasúti közlekedés vezetésének megjavításához. Ez nemcsak a vezető dolgozók, hanem valamennyi vasutas feladata. Arról van szó, hogy a vezetés munkája a stabilizáció irányában fejlődjék, a változásokat tüzetesen megfontolt, a gyakorlatban kipróbált intézkedések alapján hajtsák végre. Meg kell javítani valamennyi vezető szerv munkamódszerét és munkastílusát, és a minisztérium munkáját, az egyes közlekedési ágazatok tervének kidolgozására, a műszaki fejlesztés biztosítására, a káderek nevelésére és szakképzettségük gyarapítására, a bérpolitika irányítására, az alárendelt szervezetek hathatós elenőrzésére kell összpontosítani. A vezetés és ellenőrzés színvonalával szorosan összefügg a közlekedési fegyelem. A fegyelem területén tapasztalható hibák, a vasutaink munkájában tapasztalható kilengések további okát jelentik. A vasutasok munkája rendkívül felelősségteljes. A közlekedési előírások legkisebb elhanyagolása beláthatatlan károkat okozhat, nemcsak anyagiakban, hanem emberéletben és egészségben is. A vasúti közlekedésben a fegyelem sokkal szükségesebb, mint egyebütt, el kell érnünk, hogy a fegyelem minden vasutas becsületbeli személyes ügye legyen. Nem lehetünk elégedettek a vasúti közlekedés biztonságával sem. Az elégtelen helyzet fó oka a hiányos közlekedési és munkafegyelem, továbbá a hiányok és gyakran következetlen -ellenőrzés és felügyelet, valamint az, hogy nem fordítanak kelló gondot a vasúti jármüvek, pályatestek és egyéb berendezések műszaki állapotára. Hiányos a személy- és teherforgalom rendszeressége, bár ez a biztonság egyik alapfeltétele. Ha a balesetek okait vizsgáljuk, megállapítjuk, hogy rendszerint a közlekedés alapvető előírásainak betartását hanyagolták el. Fegyelmezetlenségre vezet az is, hogy az előírásokban változtatásokat és kivételeket hajtanak végre, s olyan utasításokat adnak ki, amelyekről eleve tudják, hogy nem teljesítik majd őket, s a nem teljesítésükből nem vonják le ezért a szükséges következményeket. Gyakran formálisan alkalmazzák a diszciplináris rendet, amely egyébként is már rég megérett a módosításra. Nem harcolnak következetesen az álszolldaritás jelenségei ellen. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a munka biztonságának területén sem tapasztalhatunk lényeges javulást. A párt felhívására valamennyi vasutas érdeklődésének központjába kerültek a fegyelem, az állami és munkafegyelem kérdései. A helyzet azonban még mindig nem kielégítő, ezért továbbra is a legnagyobb gondot kell fordítanunk a fegyelem kérdéseire. KÉSZÍTSÜK ELŐ AZ EMBEREKET AZ ÜJ TECHNIKA ELSAJÁTÍTÁSÁRA A gazdasági hatékonyság, a közlekedési biztonság egyik fontos foryása az új technika és az emberek viszonya. Arról van szó, hogy vasutasaink helyesen és célszerűen használják ki az új gépeket és berendezéseket, hisz a technika emberek nélkül csak holt anyag. Fokozott gondot kell fordítanunk azoknak az embereknek a nevelésére és felkészülésére, akik az új technikával fognak dolgozni, hisz ezzel kapcsolatban új szakmák keletkeznek és régi szakmák szűnnek meg. A nehézés veszélyes munka fokozatosan eltűnik, másfelől nagyobb igényeket támasztunk a szellemi munkával, az emberi értelemmel és ügyességgel szemben, fokozatosan eltűnik a különbség a testi és szellemi munka között. Ezért oly fontos az emberek nevelése, szakképzettségük gyarapítása, minél több mérnök, technikus és forgalomirányító nevelése. , Különösen elégtelen a helyzet a főiskolai és középiskolai szakemberek tekintetében. A harmadik ötéves terv során 1800-zal kell növelni a főiskolai végzettségű dolgozók számát, 1970-ig további 220szal. Ezek a számok minimálisak, hisz ha számba vesszük, hogy vasúti közlekedésünkben közel kétszázezer ember dolgozik, nem lehetünk elégedettek a főiskolai képzettségű dolgozók számával. Gondoskodniuk kell a távhallgatás megszervezéséről és egyéb tanulmányi formákról. A vasút nem támaszkodhatik csupán a nyilvános tanintézetekre. Fokozni kell saját üzemi iskoláin szerepét, hogy az üzemi dolgozók és a műszaki középkáderek elsajátítsák az űj vontató mozdonyok és más műszaki berendezések kezelését. Az új technika követelményeinek kell alárendelni a tanoncnevelés rendszerét is. Komoly probléma az üzemi alkalmazottak hiánya, különösen az egyes fontos csomópontokon, bár egészben véve a munkaerők tervét általában teljesítették. Nagyobb figyelmet kell fordítani a fiatalok és az asszonyok megnyerésére, gondoskodni kell megfelelő munkabeosztásukról, elszállásolásukról, szociális létesítmények építéséről. A vezető szerveknek céltudatosan arra kell törekedniük, hogy kiegészítsék az egyes szakemberek, mozdonyvezetők, vonatkísérők, tolatok, váltókezelők stb. létszámát. Nagyobb gondot kell fordítani e dolgozók nevelésére, hogy mielőbb helytálljanak munkájukban. A nemzeti bizottságokkal és a szakszervezetekkel együttműködve meg kell javítani a munkaerőtoborzást. Fel kell kelteni a tanulóifjúság érdeklődését a vasútvonalakon végzett munka iránt. Nem kielégítő a vasutasok szociális szükségleteiről való gondoskodás. Nem gondoskodnak a szüntelen vasúti forgalom sajátosságainak megfelelő munkafeltételek kialakításáról, a dolgozók állandóan bírálják a szociális és egészségügyi berendezések hiányát és állapotát. A szakszervezetekkel együttműködve haladéktalanul gondoskodni kell e hibák orvoslásáról. A dolgozók anyagi érdekeltségének mai rendszere, főleg a prémiumok területén nem segíti elő hathatósan a vasúti közlekedés folyamatosságát és rendszerességét. A prémium-rendszer nagyon bonyolult, nem felel meg a közlekedés szükségleteinek, nem veszi tekintetbe a fővonalak és a kevésbé használt vasútvonalak munkakörülményeinek különbözőségét. A vasútasok bírálják azt is, hogy a nagy ipari üzemek bekötő vonalain indokolatlanul előnyösen bérezik a vasúti szakmunkásokat. Meg kell tenni mindent, hogy ne terheljék túl a közlekedési dolgozókat. Ez szükséges azért is, hogy megteremtsük a munkaidő lerövidítésének feltételeit s ezzel lehetővé tegyük, hogy szabad idejükben növeljék szakképzettségüket, kulturált társadalmi életet éljenek. A SZÁLLÍTTATÖKTÖL IS SOK FÜGG A vasúti forgalomra kedvezőtlen hatással vannak nemcsak a vasutak saját hibái, hanem a szállíttatok gondatlansága és fegyelmezetlensége is. Elsősorban a vagonok kihasználásáról, a körforgás meggyorsításáról van szó. 1955-ben a szállíttatok hibájából egy vagon veszteglési ideje átlag 1,05 óra volt, 1960-ban már 1,58 óra. 1955-ben a szállíttatok vesztegeltetési bánatpénzként 87 millió 660 ezer koronát fizettek, ez az összeg 1960-ban elérte a 167,5 millió koronát. Munkaszüneti napokon a rakodás mindössze 70" százalékos, az éjszakai kirakodás csupán 25 százalékos. Elégtelen a veszteglési bánatpénzek hatása, nem biztosítja a folyamatos rakodást éjszaka és munkaszüneti napokon. Meg kell oldani a szénrakodók építésének kérdését, ez elősegítené a közlekedés folyamatosságát. Kedvezőtlen hatással van a vasút munkájával szemben támasztott követelmények aránytalansága is, ez leginkább a hónapok utolsó tíz napján, valamint az őszi és téli hónapokban nyilvánul meg. A kormány 1960 márciusában utasította a szakminisztereket, tegyenek hathatós intézkedéseket az egyenletes rakodás biztosítására. Lényeges javulás azonban nem tapasztalható. Műszaki téren is sok a hiba a szállíttatok munkájában. Az üzemi bekötővonalak hossza eléri a vasúti hálózat közel egyharmadát. Ezekre a bekötővonalakra összpontosul a berakodás 80 százaléka és a kirakodás 60 százaléka. E munkák gépesítése távolról sem kielégítő. A bekötővonalak egyharmad részének teherbírása elégtelen, lehetetlenné teszi a rakodótér teljes kihasználását, a bekötővonalak 15 százalékán nem közlekedhetnek új, nagy teljesítőképességű vagonok és nehézmozdonyok. A bekötővonalakat a vasúti hálozát korszerűsítésének megfelelően át kell építeni, hogy ne gátolják az új technika kihasználását. Elégtelen az elvtársi együttműködés is, a bekötővonalakhoz tartozó üzemek és a LEGFONTOSABB AZ EMBEREK KÖRÉBEN VÉGZETT MINDENNAPOS ELEVEN MUNKA Ogy hiszem, ma is érvényesek szá- I ne kendőzzék el a másutt felmerülő himunkra Lenin .. szavai, amelyeket | bákat. vasút dolgozói között. A vasúti közlekedés helyzete megköveteli, hogy a szállíttatok tiszteletben tartsák a forgalmi tervet, fegyelmezettebben használják ki a vagonparkot, ne zavarják a vasutak közlekedési tervének teljesítését. E kérdéssel népgazdaságunk valamennyi ágazatában foglalkozniuk kell a pártszervezeteknek is. * * * Vasutasaink nagy hadseregében sok a jó, áldozatkész dolgozó. Fel kell tennünk azonban a kérdést: helyesen osztjuk-e el a legjobb dolgozókat, a döntő fontosságú helyekre állítjuk-e őket? Kellőképpen gondoskodunk-e a fiatal, tehetséges emberek felkarolásáról? E kérdésekkel komolyan foglalkozniuk kell a vezető dolgozóknak és a pártszervezeteknek. Világos, hogy minden változást emberek, bevált dolgozóink hajtanak végre. Ezért szakképzettségük gyarapításának lépést kell tartania a korszerű technika bevezetésével. A helyes vezetés egyaránt számít az emberekre és a műszaki berendezésekre. A párt nem először mutat rá a vasutaink munkájában tapasztalható hibákra. Mindig idejében megmutatta, hogyan érünk el javulást. Az élet igazolja a párt intézkedéseinek helyességét, amelyeket következetesen végre kell hajtanunk. E feladat áll minden vasutas előtt. Külső, csodálatos beavatkozással nem orvosolhatjuk a hibákat. A megoldás kulcsa maguknak a vasutasoknak a kezében van. Itt elsősorban a kommunistákra gondolunk, nekik kell megszervezniük a párthatározatok teljesítését. 1918 januárjában mondott a vasutasok rendkívüli oroszországi kongresszusán: „Az első helyen áll a dolgozó tömegek egyesítése, a tömegek képesek megteremteni saját elvtársi fegyelmüket, képesek a technika és a kultúra minden vívmányát kihasználni arra, hogy helyesen szervezzék meg a vasúti közlekedést." Nekünk is megvan minden feltételük ahhoz, hogy vasúti közlekedésünk helyesen és egyre jobban teljesítse feladatait. Bátran támaszkodhatunk a vasutasok túlnyomó többségének jó szándékára, igyekezetére és kezdeményezésére. Vasutasaink tapasztalt és áldozatkész emberek. Vezető dolgozóink támaszkodjanak az ő kezdeményezésükre, vonják be őket az irányítás munkájába. Ismerjék meg a dolgozók munkaközösségének nézetét, hallgassák meg észrevételeiket, hogy helyes intézkedéseket tehessenek. E téren a vezetés munkája még sokkal adósunk. Most, amidőn Központi Bizottságunk azokkal az intézkedésekkel foglalkozik, amelyek elvileg hivatottak biztosítani vasúti közlekedésünk továbbfejlődését, nem maradhatunk csupán ez intézkedések meghirdetésénél, nem elégedhetünk meg azzal, hogy megígérjük, teljesíteni fogjuk a határozatokat. A nyílt kérdéseket meg kell oldani, s a végrehajtás feltétele a következetes szervező munka. Ez természetesen nem történhetik parancsra, hanem csakis úgy, hogy mindennapos, eleven munkát végzünk az emberek körében. A vasút egyre növekvő feladatainak megoldása érdekében szükséges, hogy a párt vezetésével megszervezzük minden vasutas, minden vezető dolgozó, az ifjúsági és szakszervezetek egységes igyekezetét. A dolgozók mozgósításának fő módszere továbbra is a szocialista munkaverseny fejlesztése, beleértve a szocialista munkabrigádok mozgalmát. Szükséges, hogy a munkaverseny a pártunk kitűzte fő feladatok megoldására irányuljon. A munkaversenyt szervezzük meg komplex módon, egész vasúti csomópontokon és pályaszakaszokon, hogy a mozdony- és vonatkísérő csoportok a forgalmistákkal és diszpécserekkel együtt elvtársi együttműködésben és közös kötelezettségvállalások alapján versengjenek a közlekedés munkájának fejlett színvonaláért, s hogy a versenyben elért jó eredmények A szocialista munkaverseny már most arra irányul, hogy teljesítsék a terv mutatószámait, fokozzák a vasúti közlekedés biztonságát és munkafegyelmét, dolgozzanak balesetek, veszteglési idő és selejt nélkül, tegyék gazdaságosabbá a munkát, fokozzák a dolgozók szakképzettségét, és teremtsenek elvtársi együttműködést a szállitta lókkal. A munkaverseny legelterjedtebb formája a túlsúlyos szerelvények mozgalma, melynek az a célja, hogy egy szerelvénynyel minél nagyobb áruterhet szállítsanak. Az általános kiértékelés során azonban azt tapasztaljuk, hogy például az elmúlt év második felében normán felül 36 millió tonnát szállítottak, a kihasználatlan szerelvények azonban 38 millió tonnával maradtak el a normától. A vasúti hálózat mérlege tehát egészben véve passzív. Mivel nem használták ki a rendszeres vonatokat, növelni kellett az átfutó tehervonatok számát. A villamosított vonalakon a gépvezetö-munkacsoportok szocialista munka versenyét arra kell irányítanunk, hogy megfeleljen vasúti közlekedésünk hatékonyabbá tételének, minél több legyen a gyors- és íiehézvonat. A villamos vontatás előnyeinek lehető legnagyobb mérvű kihasználását lehetővé teszi az úgynevezett „milliomos mozgalom", amely sikeresen szélesedik például a Česká Tŕebova-i mozdonyházban. A haladó gondolkodású villanymozdonyvezetők kötelezettséget vállalnak, Valentin Gemrotnak. az ostravai főpályaudvar példás tolatómunkásának kollektívája — amely már elnyerte a szocialista munkabrigád címet — negyvenötezer vagont tolatott baleset nélkül. Ezzel a CSKP megalapításának 40. évfordulójára tett kötelezettségvállalását egy hónappal előbb teljesítette. hogy 12 óra alatt. egymillió brutto-tonnakilométert érnek el. A szocialista munkaverseny és a szocialista munkabrigádok mozgalma sokoldalú jelenség. Nem szorítható be egy vagy néhány formába. A munkaverseny lényégéből következik, hogy a dolgozók egyre újabb kezdeményezésekkel lépnek fel. Ez azonban nem jelenti, hogy szabad teret engedjünk az ösztönösségnek. A vezető gazdasági dolgozóktól, technikusoktól, mérnököktói és állomásfönöktől megköveteljük, álljanak a dolgozók követeléseinek élére, teremtsék meg a szocialista munkaver^íny kibontakozásának, a vasutasok vállalta kötelezettségek teljesítésének előfeltételeit. E téren sokat kell tenniük a szakszervezeteknek is. Nem szabad megengednünk, hogy formális kötelezettségvállalásokkal és helytelen jelentésekkel lerontsák a szocialista munkaverseny hitelét. Űjból hangsúlyozzuk, nem elég kötelezettségeket vállalni, a fő dolog, gyakorlatban is ipegmutatni, milyen eredményeket értek el. Vasutasainkra új próbatételek várnak, az előttük álló feladatokat, most és a nyáron is úgy kell megoldaniok, hogy ne ismétlődjék meg a „téli hajrá." Ehhez azonban szükséges, hogy napról napra megteremtsük és biztosítsuk a kellő feltételeket. A problémák megoldását ezért a pártszerveknek és szervezeteknek rendszeresen ellenőriznük kell. A párt azonban nem helyettesíti a vezető szerveket, hanem megköveteli, hogy teljesítsék feladataikat. A vasúti pártszervezetek teljesítsék helyesen szerepüket. Nem élhetnek az egész párt tekintélyéből. Saját hatáskörükben végzett munkájukkal helyesen kell érvényesíteniük a párt vezető szerepét és ellenőrzési jogát. A vasútigazgatóságok politikai osztályait nem azért szüntették meg, hogy gyöngüljön a politikai és szervező munka, ellenkezőleg, ennek az intézkedésnek az volt a célja, hogy több politikailag érett kommunista kapcsolódjék be az aktív politikai munkába. Ez már a gyakorlatban be is vált, a vasúti közlekedés jelenlegi helyzete, fejlődésének nagy feladatai az ötéves tervben és a további években megkövetelik azonban, hogy rendszeresen fokozzuk a párt vezető szerepét. Arról van szó, hogy a párt szervei és szervezetei nagyobb figyelmét fordítsanak a politikai-, nevelő- és kádermunkára. A szakszervezetektől elvárjuk, hogy fokozzák aktivitásukat. Munkakörük szocialista demokráciánk elmélyülésével egyre inkább kiszélesedik. Fokozni kell a CSISZ vasúti szervezeteinek aktivitását is. Az ifjúsági szerkezetek tevékenységét elsősorban arra kell összpontosítani, hogy a fiatal vasutasok soraiban egyre erősítsék a közlekedési és munkafegyelmet, elősegítsék szakképzettségük gyarapítását és az új technika elsajátítását. A szállíttató vállalatok pártszervezeteinek is szerepet kell játszaniuk abban, hogy biztosítsuk a vasúti közlekedés munkájának tartós javulását. Az üzemek bekötővonalain dolgozó kommunisták harcoljanak tevékenyen a munka jobb megszervezéséért, a rakodás, nagyobbmérvü gépesítéséért, a vasúti kocsik helyes kihasználásáért. Le kell küzdenünk azokat a nehézségeket, amelyeket a szüntelen vasúti szolgálat hoz magával, meg kell találnunk a politikai munka olyan formált és módszereit, amelyek lehetővé teszik a vasutasok részvételét a kulturális és közéletben. Járási és kerületi bizottságaink fordítsanak nagyobb gondot és figyelmet a vasúti pártszervezetekre. A kerületi és járási pártbizottságok mellett közlekedési szakbizottságok működnek, ezeknek jelentős részük lesz a Központi Bizottság határozata teljesítésének a vasúti közlekedés továbbfejlődése biztosításában. Kétségtelen, hogy pártunk vezetésével vasutasaink eleget tesznek mindazoknak a növekvő követelményeknek, amelyek hazánkban a fejlett szocialista társadalom építéséből következnek. E cél elérésére pártunk első ízben folglakozik Központi Bizottságának ülésén a vasúti közlekedés továbbfejlődését biztosító komplex intézkedésekkei a párt ezzel kapcsolatba! mindazokra az előző intézkedésekre támaszkodik, amelyek helyesek éí továbbra is változatlanul érvényesek. Ugy vélem, beszámolóm végén Központi bizottságunk nevében kifejezhetem mélységes meggyőződésemet, hogy vasutasaink saját ügyüknek tekintik a vasúti köz!elfedés továbbfejlődése biztosításának feladatait, s e törekvésben támogatni fogják őket a szállíttató vállalatok, és egész népgazdaságunk dolgozói. Beszámolómat abban a szilárd meggyőződésben fejezem be, elvtársak, hogy a vasutasok a Központi Bizotság mai vitájára és határozatára új munkasikerekkel, a szocialista munkaverseny újabb fellendítésével, a munkafegyelem fokozásával felelnek, és elszánt harcot kezdenek azért, hogy szocialista hazánkban a vasúti közlekedés tartósan magas színvonalat érjen el. ÜJ SZO 5 * 1961. április 13.