Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-16 / 105. szám, vasárnap
Közlemény Souvanna Phouma herceg csehszlovákiai látogatásáról (ČTK) - Souvanna Phouma herceg laoszi miniszterelnök csehszlovákiai látogatásáról, aki Viliam Široký miniszterelnök meghívására április 13. hazánkban közleményt adtak ki, amely a többi és 14-én tartózkodott között így szól.: A két ország miniszterelnökei meg Vannak győződve arról, hogy a béke, valamint Laosz függetlensége, egysége és semlegessége biztosításának érdekében haladéktalanul össze kell hívni a 14 állam nemzetközi értekezletét, amint azt Norodoir. Szihanuk herceg, a kambodzsai államfő javasolta, el kell érni a laoszi katonai akciók beszüntetését és az idegen beavatkozást, továbbá a laoszi nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság tevékenységének felújítását, amely bizottságot az 1954. évi genfi egyezmények alapján létesítettek. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és népe teljes mértékben támogatják Laosz népének a független, egységes és semleges békeszerető Laosz fejlesztésének biztosítására irányuló törekvését. A Laoszi Királyság miniszterelnökének csehszlovákiai látogatása lefektette a csehszlovák-laoszi kapcsolatok továbbfejlesztésének és elmélyítésének alapjait. A két ország miniszterelnökei megelégedéssel állapítják meg, hogy mindkét ország előtt a kölcsönös gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei nyílnak meg. A fejlett iparral rendelkező Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak lehetősége van arra, hogy gazdasági és technikai segítséget nyújtson Laosznak, amely lehetővé teszi Laosz népgazdaságának fejlesztését. A két kormány a kölcsönös gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése érdekében elhatározta, hogy kölcsönös gazdasági és kulturális képviseletet létesítenek. Prágába érkezett Nagy-Britannia Kommunista Pártja Központi Bizottságának küldöttsége (ČTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására április 15-én Prágába érkezett Nagy-Britannia Kommunista Pártja Központi Bizottságának küldöttsége. A küldöttség vezetője John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, tagjai William Wainwright és Bert Ramelson, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagjai. Az angol elvtársakat a ruzynéi repülőtéren Jifí Hendrych, a CSKP KB politikai irodájának tagja, Alexander Dubček, a CSKP KB titkára, Antonín Krček, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára és Bohuslav Laštovička, a CSKP KB nemzetközi osztályának vezetője fogadták. Nagy-Britannia Kommunista Pártja Központi Bizottságának küldöttsége egyheti csehszlovákiai látogatása során találkozik a CSKP KB képviselőivel és megismerkedik dolgozóink életével. Amerikai hírügynökség a Nürnberg mellett lezuhant csehszlovák repülőgépről Nürnberg (ČTK) — Az Associated Press amerikai hírügynökség megbízható körökből nyert értesülésekre hivatkozva közli, hogy a március 28-án lezuhant csehszlovák személyszállító repülőgép az utolsó pillanatban üzenetet közölt a rádió útján. Ezt a hírt eddig titokban tartották. A tájékoztató fontos funkciót tölt be a légiforgalom szolgálatában és kérte, hogy kilétét ne, hozzák nyilvánosságra. Kijelentette, hogy a legA boszi zendülők tömegesen átpártolnak a kormánycsapatokhoz London (ČTK) - A Daily Worker londoni tudósítójának jelentése szerint az utóbbi időben egyre többen menekülnek el a Nosavan ellenforradalmi tábornok terrorizált lázadó csapatai által megszállt területről. Maguk a zendülő katonák is, mihelyt alkalom kínálkozik, átszöknek a kormánycsapatokhoz. A tudósító számos szökevénnyel beszélt, javarészt fiatalok, akiket kényszerítettek a lázadók seregébe való belépésre. A menekültek elmondották, hogy Vientianeben sok a külföldi katona, jobbára thaiföldiek, dél-vietnamiak, fülöp-szigetiek és amerikaiak. De Gaule \ mesterkedéseiről Párizs (ČTK) - Léon Feix, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai irodájának tagja az Humanité április 15-i számában közölt vezércikkében rámutat arra, hogy de Gaulle magyarázkodása a gyarmatosítás megszüntetéséről, az április 11-i sajtóértekezleten, teljesen hamis. De Gaulle továbbra is fenn akarja tartani a gyarmati uralmat, azonban az eddiginél rugékonyabb és elfogadhatóbb formában továbbra is megőrzi a monopoltőke kiváltságait, főképpen a Szaharában, ugyanúgy, mint az Atlanti Szövetség stratégiai katonai érdekeit. Ez az oka annak, hogy vonakodik becsületesen a tárgyaló asztalhoz ülni az algériai nép igazi képviselőivel. Ma : választások Lengyelországban Varsó (ČIK) — A lengyel szejm és az összes fokú nemzeti tanácsok tagjainak mai választására Lengyelország díszbe öltözött. Április 13-én a jelöltek utolsó találkozásaikat rendezték a választókkal, Józef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Krakkóban, Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a varsói Prága városnegyedben találkozott választóival. A lengyel választók sok ezer választási gyűlésen megmutatták, minden erejükk. azon lesznek, hogy országuk hatékonyan fejlessze gazdaságát és kultúráját, hogy biztosítsa a nép jobb jövőjét. utolsó üzenetváltás tartalma fényt deríthet a tragédiára. A tájékoztató szerint a repülőgép kapcsolatban volt az úgynevezett felső légitér irányító központjával egy megnem nevezett repülőtéren, amely központ felelős a 6000 méteren felüli légi utakért. A nürnbergi hatóságok Csehszlovákiának a repülőgép roncsainak csak egy részét adták át, amelyet a csehszlovák ttEefSfptok már elšžállítotak. A fennmaradó részeket, V* közöttük a- turbocsavaros motorokat — lezárva tartják a nürnbergi repülőtéren. Kuba népe felkészült a támadók visszaverésére Az ENSZ politikai bizottsága megvitatja a Kuba elleni kalóztámadást • „Ismeretlen repülőgépek" támadása Havanna (ČTK) — A nyugati hírügynökségek jelentése szerint április 15-én több „ismeretlen repülőgép" rakétákkal és bombákkal támadta Havanna elővárosában a Libertad repülőteret. A bombák tüzet okoztak, megszakadt a telefonösszeköttetés és a helyi közlekedés. A Reuter hírügynökség közli, hogy a támadásban részt vevő három repülőgép egyikét a kubai légelhárító tüzérség megrongálta. Az ügynökség tudósítójának közlése szerint ugyanaznap a kora reggeli órákban „ismeretlen repülőgép" bombázta a Santiago de Kuba-i repülőteret is. • Kényszerleszállás Miamiban Miami (ČTK) — Nyugati hírügynökségek jelentése szerint szombaton kényszerleszállást hajtott végre Miamiban egy, B-26 típusú amerikai bombavetőgép. A Havanna és a Santiago de Kuba elleni aljas kalóztámadás során ezt a gépet rongálta meg a kubai légvédelem. • Általános mozgósítás Kubában Havanna (ČTK) — A kubai kormány szombaton rádió útján általános mozgósítási felhívást közölt a havannai és a santiagói repülőterek bombázása után. Fidél Castro, a kubai kormány elnöke a rádióban bejelentette, hogy a légvédelmi tüzérség eltalálta az egyik repülőgépet, amely lángba borult. • Amerikai ügynök és kubai ellenforradalmárok lebukása Havanna (ČTK) — Kubai katonai hivatalok bejelentették, hogy letartóztatták Frederic Anderson amerikai ügynököt és 14 kubai ellenforradalmárt. A letartóztatottak Pinár del Rio kubai tartományban nagy fegyverküldeményt akartak p,artra szállítani egy,hajóról, amelynek fedélzetén ott voltak az amerikai tengerészgyalogság tisztjei. Anderson különben az amerikai kémszolgálat ügynöke. Angola a lázadás tükrében Luanda (ČTK) — Angola portugál gyarmaton napról napra nagyobb méreteket ölt a lázadás, egyre újabb harcokat jelentenek, amelyek a nemzeti felszabadító partizáncsapatok és a portugál gyarmati katonaság és rendőrség között zajlanak le. A Reuter hírügynökség szerint Forte Republica, Quibaxi és Caipemba észak-angolai, Silva Porto és Pangó Aluquem közép-angolai városok közelében folynak a harcok. A hazafias erök tevékenysége egyre fokozódik Luandaban, Angola fővárosában is. Április 14-én este zavargások törtek ki Samba Sul városnegyedben, amelynek lakosságát a portugálok eddig „békésnek" tartották. A városban rendkívül fesztilt a helyzet. Az afrikai városnegyedekben kihirdették a rendkívüli állapotot. A rendörök razziákat tartanak és számos luandai letartóztattak. bennszülött polgárt Salazár helyzete megingott Párizs '(ČTK) — A Paris Presse llntransigeant francia lap cikket közöl Salazar portugál diktátor megingott helyzetéről. Julio Moniz tábornok a tábornoki kar nevében követelte Portugália bel- és külpolitikájának alapvető megváltoztatását. Felszólította Salazart, vagy eleget tesz e követelésnek, vagy pedig nyugalomba vonul. A 72 éves Salazar Moniz tábornok csoportjának felszólítását elutasította, Julio Moniz tábornokot a vezérkar főnökét két katonai kormányzóval együtt nyugdíjaztátta. Lisszaboni politikai körök véleménye szerint a hadsereg parancsnokainak jelentős része Moniz tábornok mögött áll. Hétfőn folytatják Adolf Eichmann bűnperét Jeruzsálem (ČTK) - A jeruzsálemi bíróság április 14-i tárgyalásán Hausner főügyész meggyőzően bebizonyította az izraeli bíróság illetékességét. Az a tény sem biztosíthat büntetlenséget Eichmannak és a többi háborús bűnösnek, ha az állam nevében cselekedtek, mondotta Hausner. Ha ez így lenne, akkor a náci állam polgárai közül csupán Hitlert lehetne felelősségre vonni. Hausner kijelentette, hogy a bíróság nem Adolf Hitler, hanem Adolf Eichmann felett ítélkezik. Amerikai szakértők az USA kutatási programjáról Washington (ČTK) - Az AFP hírügynökség közlése szerint számos amerikai szakértő az USÁ-nak a ballisztikus és világürrepülés terén kifejtett erőfeszítését „nagyon kevés, túlságosan későn" szavakkal jellemzi. A világürrepülési szakemberek nézete szerint az a rakéta, amely a Vosztok szovjet űrhajót földkörüli útjára vitte, tízszer nagyobb teljesítményű volt, mint a Redstone amerikai rakétáé, amelyikek — terv szerint e hónap végén — néhány száz kilométernyire az Atlantióceán felé kell vinnie az amerikai űrhajóst. Azután Servatius, Eichmann nyugatnémet védője mindenképpen igyekezett tagadni az izraeli bíróság azon jogát, hogy védelmezze a nácizmus áldozatait. Azt állította, hogy a 6 millió zsidó áldozat nem volt az izraeli állam polgára. A tárgyalást elnapolták hétfőre, amikor a bírák döntenek arról, vajon a bíróság jogosult-e Eichmann felett ítélkezni. Jól értesült jeruzsálemi körök véleménye szerint a bírák kimondják a jeruzsálemi bíróság illetékességét. • Készültségben a kubai fegyveres erök Havanna (ČTK) — A Reuter hírügynökség jelentése szerint Havannában megszűnt a normális utcai közlekedés és mindenütt láthatók a kubai milíciát és a forradalmi fegyveres erőket szállító teherautók. Kuba népe felkészült a védelemre, f • Halál a diverzánsokra Havanna (ČTK) — Szombaton reggel végrehajtották a halálos ítéletet Munoz Rodriguez és Fero Gardón ellenforradalmárok fölött, akiknél robbanóanyagot találtak. A szombatra virradó éjjel különben Havanna elővárosaiban ismeretlen tettesek 3 helyen követtek el bombamerényletet. • Közvetlen invázió fenyeget Havanna (ČTK) — A Francé Presse hírügynökség jelenti Bogotából: Az ottani kubai ellenforradalmárok között olyan hírek keringenek, hogy a közeli órákban fegyveres invázió indul Kuba ellen. Maximo Sorondo, a kubai ellenforradalmárok bogotai vezére még pénteken parancsot kapott az USÁ-ből, hogy azonnal repüljön Miamiba, mivel az invázió rövidesen megkezdődik. A Kubai Rádió tegnap felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a repülőterek bombázása az „invázió" előjátéka lehet. • Fidél Castro nyilatkozata Havanna (ČTK) - Fidél Castro kubai miniszterelnök szombaton nyilatkozatot adott ki, amely röviden beszámol a kalóztámadásról, majd pedig leszögezi: „Az imperializmus országom ellen irányuló aljas meglepetésszerű támadása ez. Minden parancsnokságot azonnal készültségbe helyeztünk arra az esetre, ha ezek a, támadások az invázió előjátékát kér peznék. Ebben az esetben népünk megakadályoz minden arra irányuló kísérletet, hogy országunkban az ellenforradalmárok megvessék lábukat. Minden munkás jöjjön el munkahelyére. Kuba ENSZ-küldöttsége utasítást kapott, hogy ezért a bűntettért emeljen vádat közvetlenül az Egyesült Államok ellen. • Ezt is lehet, Boland úr? New York (ČTK) - A Reuter hírügynökség jelentése szerint Raul Roa kubai külügyminiszter szombaton tájékoztatta az ENSZ közgyűlését, hogy észak-amerikai légi egységek reggel bombázták Havannát. Boland, a közgyűlés elnöke azonban néhány szó után megvonta tőle a felszólalás jogát. A kubai küldött ez ellen tiltakozott, kijelentve azt, nem tudja, mi érdekelhetné jobban a közgyűlést, mint a világbéke megbontásával kapcsolatos dolgok. • A Szovjetunió a bombatámadás azonnali megtárgyalását követeli New York (ČTK) - Az Associated Presse hírügynökség jelenti: A Szovjetunió szombaton követelte, hogy az ENSZ közgyűlése azonnal foglalkozzon a kubai repülőterek bombázásának ügyével. • Egybehívták az ENSZ politikai bizottságát New York (ČTK) - Szombati délutánra sürgősen egybehívták az ENSZ politikai bizottságának ülését, hogy tárgyalja meg az USA agreszszív cselekedete ellen irányuló kubai tiltakozást 1- jelenti az Associated Presse hírügynökség. — y — Az ENSZ közgyűlése Kongóról tárgyal New York (ČTK) - Az ENSZ közgyűlésének péntek délutáni teljes ülése ismét Kongóról tárgyalt. A napirenden az előterjesztett határozati javaslatokról szóló vita szerepelt. Az első határozati javaslat követeli a belga személyzetnek 21 napon belül való kivonását Kongóból. A második határozati javaslat a többi között az ENSZ űj szervének, a békéltető bizottságnak megalapítását kéri, amely a kongói vezetőknek az ellentétek kiküszöbölését segítené elö. A harmadik határozati javaslatot a Szovjetunió terjesztette elö. E javaslat szerint a közgyűlésnek ki kellene je-. lentenie, hogy a Kongó egységének, függetlenségének és területi sérthetetlenségének megbontására irányuló bármilyen akció megengedhetetlen. Kéri a kongói parlament 21 napon belüli összehívását, valamint a kongói parlamenti képviselők biztonságának biztosítását. Jirí Nősek mérnök, Csehszlovákia küldötte felszólalásában a többi között rámutatott arra, hogy az ENSZ szerveinek számos határozata, ellenére a belgák az imperialista hatalmak támogatásával folytatják agresszív akcióikat. A csehszlovák küldött hangsúlyozta, hogy az ENSZ kötelessége erélyes intézkedések foganatosítása ezen akciók meggátlására. Kitüntetik az első világ űrutazás sikerét elősegítő dolgozókat Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa elhatározták, hogy érdemrendekkel és emlékérmekkel tüntetik ki azokat a tudósokat, munkásokat, technikusokat és mérnököket, akik részt vettek a Vosztok űrhajó megszerkesztésében és biztosították az első világürutazás sikerét. Az illetékes minisztériumokat és intézményeket utasították, hogy terjeszszék elő azon dolgozók névjegyzékeit, akik érdemeket szereztek az első űrutazás sikerének elérésében. Több százmillió televíziós néző látta Moszkva (ČTK) - Jurij Gagarin első világürhajós moszkvai fogadtatását 14 európai államban és az USA-ban több százmillió televíziós néző látta. NagyBritanniában a nézők számét 25 millióra becsülik. Lengyelországban a televíziós készülékekkel felszerelt helyiségeket a nézők az utolsó helyig betöltötték. A Columbia Broadcasting System amerikai társaság a moszkvai riportot programjára tűzte. Közvetítette N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a Vörös téren elhangzott beszédét. A Japán Televízió is sugározta a moszkvai fogadtatást. FULTON AZ USÄ-BÄ HÍVJA GAGARINT Washington (ČTK) — James Fulton, az USA köztársasági párti parlamenti képviselője a Szovjetunió washingtoni nagykövetsége útján a következő táviratot küldte Jurij Gagarin szovjet világűrutasnak: „A világtörténelem és tudomány ezen nagyszerű pillanatában, amelyet az Ön világűrutazása és Föld körüli útja tölt meg tartalommal, szívélyes üdvözletet és jókivánatalmat küldöm Önnek és a szovjet népnek. Az egész emberiség sikere ez. Mi Amerikában ezt a győzelmet a tudomány kimagasló teljesítményének tekintjük. Megkértem az Amerikai Egyesült Államok elnökét, hogy Önt, az első embert, aki a világűrben járt, meghívja országunkba. Meg vagyok győződve arról, hogy Amerika népe Önt úgy fogadja, ahogy azt sikeres tudományos teljesítményével megérdemli. Ogy vélem, hogy az Ön útja hozzájárul a szovjet- és amerikai nép közötti kapcsolatok javításához. Gaga rin s szereti az élet et Moszkva (CTK) ,- b.lkumszomolszkaja Pravda riportot közölt a világürutazás előzményeiről: A többi között felvetődött az a kérdés is, hogy miért éppen Gagarint küldték elsőnek a világűrbe. Egy pszichológus erre azt válaszolta, azért, mert szereti áz életet. Az emberek mostanában gyakran kérdezik, milyen is Gagarin? Elsősorban szereti az életet. Minden laboratóriumba és osztályba, ahova az előkészületek idején benyitott, valami viccel jött. Az emberek természetesen átvették derűs hangulatát. Jókedvet hozott a munkahelyekre, ahol az ő Hatása clatt serényebben folyt a munka. Gagarin szeret nevetni. Nevetése egy őszinte, pajkos, jókedvű fiú kacagása. Tud örülni az életnek. Filmet készítenek Jurij Gagarinról Moszkva (ČTK) - A Szovjetunióban egész estét betöltő filmet készítenek az ember első világürutazásáról. A Központi Dokumentáris Filmstúdió dolgozói felkeresték Gzsatszk községet, elbeszélgettek Jurij Gagarin apjával, lefényképezték az iskolát, ahol tanult és magát Jurij' Gagarint is a repülőgépen Moszkvába utazása előtt. A Mosznaucsfilm Filmstúdió filmre vette a repülés előkészületeit. Több mint 8000 jókívánat , (ČTK) - Jurij Alekszejevics Gagarin szovjet" repülőőrnagy címére a Szovjetunió prágai nagykövetsége 5798 üdvözlő táviratot, és 2250 levelet kapott. Társadalmi szervezetek, ifjúsági és pionírcsafjatok, munkások, mezőgazdák és értelmiségiek fejezték ki örömüket afelett, hogy az első világűrutas "szovjet ember és kommunista. u SZÓFIÁBAN véget ért a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának háromnapos plenáris ülése, amelyen a mezőgazdaság kérdéseiről tárgyaltak. A fő beszámolót Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titRfira tartotta. (ČTK) ÉSZAK-RHODESIA luansjai rézbányájának mintegy 4000 dolgozója pénteken sztrájkba lépett a rossz ivóvíz miatti (ČTK) ALFONSO ABINOS, Brazília külügyminisztere sajtóértekezleten a Kubával kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Brazília mindenkor a más államok belügyeibe való be nem avatkozás híve volt. (ČTK) WASHINGTONI JELENTÉS szerint az USA külügyminisztériuma megtagadta a beutazási engedélyt Henrique Galvao kapitánytól, a Santa Maria portugál hajóval kapcsolatos akció hősétől. (ČTK) ÜJ SZÖ 7j S'Weí. áprüiá tg,