Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-09 / 68. szám, csütörtök

A bratislavai Nemzeti Színház opera együttese a napokban bemutatta Orff: Okos asszony és Mascagni: Parasztbecsület című operáját. J. Herec felvételén a két dalmű egy-egy jelenete. llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Művelődési otthonaink készülnek pártunk 40. ÉVFORDULÓJÁRA = Művelődési otthonainkban, akárcsak az országban mindenütt, gondoE san készülnek Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 40. év5 fordulójának méltó megünneplésére. A szervezömunka oroszlánrésze 5 a járási művelődési otthonokra hárul, ami nem jelenti azt, hogy a E falusi művelődési otthonoknak nincs tennivalójuk. Van, méghozzá = sok. S a falusi művelődési otthonok éppúgy készülnek, mint a járáS &iak. Košútyn például egy héttagú bizottság szervezi és irányítja a munkát. Gondos szervezésnek voltunk tanúi a fil'akovói művelődési otthonban is. Az itteni elvtársak a nagy évfordulót a felszabadulásért folytatott harc felelevenítésével kapcsolják össze. Kiállítást is rendeznek, amelylyel szintén a munkásmozgalom harcaira és győzelmeire emlékeztetnek. A lučeneci és a rožňavai járásban működő művelődési otthonok a legnagyobb segítséget a járási művelődési otthonoktól kapják. A 40. évfordulóval kapcsolatban a járási művelődési otthonoktól műsorfüzetet és iránymutatót kaptak, s amennyire a rendelkezésre álló dokumentumok lehetővé teszik, helyi vonatkozású kiállítást rendeznek. A kiállításokon kívül úgyszólván mindenütt kulturális műsorral egybekötött előadásokat is tartanak. Az előadások során Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának jelentőségével és a párt történetével ismertetik meg a hallgatókat. A 40. évforduló alkalmából rendezett ünnepségekre a személyi felvilágosító munkán kívül a népművelés minden eszközével mozgósítanak. A művelődési otthonok vezetőségének gondos szervezése minden bizonnyal eredményes lesz s a nagy évfordulót jelentőségéhez mérten fogják ünnepelni mindenütt. Szervező munkájuk szolgálatába állítják az érdekköröket is és arra törekszenek, hogy a kulturális együttesek műsoraikkal már most idézzék a párt megalakulásának emlékét. A nagy évforduló megünneplésére gondosan készülnek a komárnói járásban is. A járási művelődési otthon az előkészületi munkákkal kapcsolatban két szemináriumot rendezett, amelyeken a falusi művelődési otthonok vezetői és a járás legjobb kultűrmunkásai vettek részt. Az előkészületeket a művelődési otthonok a járásban mindenütt az üzemi és szövetkezeti klubok vezetőivel, valamint a szakszervezet üzemi csoportjainak kulturális felelőseivel végzik. A párt történetét különféle kulturális műsorokkal igyekeznek idézni és feleleveníteni. Ezenkívül a 40. évforduló alkalmából különösen az ismeretterjesztésre helyeznek nagy súlyt. Márciusban mintegy 60 előadást rendeznek, s ezeknek mintegy fele a párt történetéről, harcáról szól. Jövő hónapban tovább növelik az ismeretterjesztő előadások számát s ezeknek mindegyike a párt történetével lesz kapcsolatban. A városban már több alkalommal rendeztek beszélgetést öreg kommunistákkal. A régi idők szemtanúi, az elnyomás elleni harcok személyes résztvevői- iskolákba és üzemekbe látogattak el, ahol emlékeikről, a munkásmozgalomban szerzett gazdag tapasztalataikról beszéltek. Hasonló beszélgetést az elkövetkező időszakban még több helyen s több alkalommal rendeznek. A párt régi tagjai mindenütt szívesen vállalják az előadást. Ezt az alkalmat arra is felhasználják, hogy hallgatóikat neveljék, buzdítsák a párt és a munkásmozgalom szeretetére, megbecsülésére. A komárnói járási művelődési otthon a párt megalapításának negyvenedik évfordulója jegyében rendezi kulturális összejöveteleit. Többek között ennek a jegyében rendezik a járási ifjúsági alkotóversenyeket is, amelyek iránt már most nagy az érdeklődés. Külön kell megemlíteni, hogy a járásban számos műkedvelő színjátszó csoport olyan színművek bemutatására készül, amelyek valamilyen formában a párt és a munkások régi harcával kapcsolatosak. (b) IGY TOVÁBB A kéthavonta megjelenő Irodalmi Szemle idei első számának margójára Mégy hónappal ezelőtt foglalkoztunk behatóbban az Irodalmi Szemlével s most az idei első számot böngészve alkalmunk nyílik az egybevetésre, főleg annak felmérésére, vajon használt-e bírálatunk. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy irodalmi folyóiratunk szerkesztősége tettel válaszolt s így kifejezésre juttatta, hogy fontolóra vette elvtársi segítő szándéktól vezérelt megjegyzéseinket. Miben látjuk elsősorban a bizakodásra feljogosító és az Irodalmi Szemle szerkesztőségét a továbbiakban kötelező változásokat? Az idei első számban az eddigiekhez viszonyítva töményebb megjelenési formában érvényesül három rendkívül fontos téma-csoport, mely szerves részét kell, hogy képezze nemcsak általában irodalmi lapunk arculatának, hanem minden egyes számának is. A Szemle alapvető feladatával, a hazai magyar irodalmi élet fellendítésére, olvasó tábora eszméltetésére és müvelésére irányuló munkásságával elválaszthatatlan összefüggésben az eddiginél méltóbb helyre került: 1. mai életünk valósága, 2. a kultúr-politikai problematika és 3. hazánk nemzeti irodalmainak ismertetése. Az első csoportba sorolhatjuk kivétel nélkül költőink verseit, amelyek a máról szólnak s ez plusz még akkor is, ha igazi értékkéntcsupán Csontos Sürgess idő, Gyurcsó Szomorú névnapi köszöntő. Veres Ojra Báston' című versei könyvelhetők el. Zala könnyebb fajsúlyú témákon próbálkozik művészibb hangvételre — nem sikertelenül, Dénes a békéről énekel, de hangja néha megbicsaklik, Moyzes verséből hiányolható a szép téma izzóbb hőfokú megszólaltatása, Tóth Elemértől elfogadható a Hazavárnak című vers, másik két versének szép egy-két gondolata és képe, hasonlata, de a Lányokhoz könyörgés-ben erősen mutál a költő hangja, jobb lett volna kihagyni ezt a gyenge alkotást. A prózai művek is egy kivételével (Szőke József: Magunkra maradtunk) a mából veszik tárgykörüket. Ez annál is örvendetesebb, mert prózaírőink zöme sajnos aránytalanul többet írt a múltról — természetesen többnyire mába érő, idő-szerű témákról — mint közvetlenül korunk, hazánk sžocialista emberéről. A próza nézetünk szerint ebben az esetben is túltesz a lírai műveken. Dávid Teréz a tömeggyilkos Eichmannt veszi célba hozzá intézett levél formájában, a borzalmas múltat felemlegető sok-sok fájdalommal, amely sajnos kissé háttérbe szorítja a gyilkos gúnyt s az örökkön élő gyűlöletet, amely oly hatásosan lázított például Ilja Erenburg háborús írásaiban. Duba Gyula új elbeszélésével jelentkezik. A történet ma játszódik le, de a téma lényegében örök: a férfi és a nő viszonya. A külsejében semmitmondóan szürke férfi súlyos kisebbségi érzéssel küzd, nem hisz a ragyogó megjelenésű Zsuzsa szerelmében egészen addig, amíg egy végzetes kimenetelű gépkocsi baleset után a halott Zsuzsa szemében, ebben a csalni nem tudó tükörben elkésetten felismeri: szerette. Duba új hangú, erőteljes jelentkezése tehetségről tanúskodik, helytelen volna azonban elhallgatnunk, hogy az Ancsi és Jancsi című elbeszéléshez hasonlóan most is bökkenőket találunk a motivizálásban. Főleg Zsuzsa jellemzésére gondolunk. Viselkedése, sok mindenben felületes mentalitása inkább igazolja a kételyeket, mint a szerző elképzelését. Szabó Béla Az asszony és az egér című elbeszélésében nemcsak mai problémát dolgoz föl, hanem fajsúlyát tekintve egyben az egyik legfontosabbat, a magángazda göröngyös útját a szövetkezetbe. Műfaji szempontból az írásból helyenként ugyan még diszszonánsan kicseng a riport, de általában s különösen az elbeszélés zárórészében művészi erővel hat az olvasóra Miklós, a magánparaszt szövetkezettel szembenálló felesége konok ellenkezésének megtörése az álmában jelképes módon, egér képében megszólaló lelkiismerete szavára. Ojra olvashatunk irodalmi riportot a Szemle Országjárás c. rovatában. Egy Garam-parti községről szól Gyurcsó István írása, amelynek lírai a tónusa, a lényeget kiemelő vonásokkal jellemzi benne a múlt életet s kifejezően érzékeltetni tudja. az újat. Nem ártott volna azonban egy kis szociográfiai elmélyülés s valamivel több szó a helybeli szövetkezetről. Bábi Tibor karcolataiban szigorú önfegyelmezéssel rajzolja meg két kommunista forradalmi harcos portréját, míg Sződy Viktor Katonaélet című karcolatából —

i amely különben a szerző tehetségéről tanúskodik - éppen a gondolati fegyelmet, a műfaj belső rendjét hiányoljuk. Amint már említettük, Szőke József Magunkra maradtunk című írása a múltból meríti történetét. Az ökonomikusán, stilisztikailag talán a legtisztábban megformált, szép témájú írásnak van azonban egy szerkezeti hibája. Lényegében két önállóan megfogalmazható történetre tagozódik, amely eléggé lazán kapcsolódik egymáshoz. Ebben a számban a kultúr-polic tikai írások viszik el a pálmát. Nagyon helyesnek tartjuk, hogy a Szemle tartalmas vezércikkben körvonalazza a harmadik ötéves terv alapvető feladatait. Nem ártott volna azonban, ha itt is valamivel nagyobb helyet kaptak volna kulturális forradalmunk mindinkább előtérbe kerülő kérdései, ha a vezércikk konkrétabban aláhúzta volna az alap és a felépítmény kölcsönhatását. Hézagpótló Tóth Tibor Kritika és élet című írása, amelyben a lényeget kihangsúlyozva ismerteti a cseh és a szlovák kulturális folyóiratokban a kritikáról hónapok óta folyó vita legfontosabb mozzanatait. A vita további fejleményeiről tájékoztató további Írásban, esetleg más cikkben hasznos volna a tapasztalatokat leszűrni és a csehszlovákiai magyar irodalmi kritikára alkalmazni. A Disputa rovatban Dobos László tollából is olvastunk egy érdekes Írást, amely a népművészetről, a műkedvelők munkásságról indított ankét sarkalatos problémáira ad jól megfontolt, eszmeileg helyes irányt szabó választ. Általában a Szemle eddigi három ankétjét, minden hiányosságuk ellenére hasznosnak, értékesnek, az egészséges, konstruktív vitaszellemet táplálónak tartjuk. Nemcsak a kultúrpolitikai résznek, hanem az egész számnak egyik legkimagaslóbb Írásaként könyveltük el Csanda Sándor tanulmányát: Az Üt küzdelme a csehszlovákiai szocialista magyar iroN y ug at-Afr i ka ős i művészete Ma, amikor kegyetlen politikai események terelik figyelmünkét a „sötét" földrész: Afrika felé, izgalmasan érdekessé válik számunkra a kérdés, hogy valóban barbár, műveletlen vadak voltak-e azok a népek, akiket az európai gyarmatosítók leigáztak? — Volt-e saját kultúrájuk, művészetük? Mert a fehér hódítók, akik véres eszközökkel terjesztették a „civilizációt" a meghódított területeken, erről mélyen hallgattak, és elnyomó imperialista törekvéseiket hazug és hamis hírekkel leplezték. Mo

_t, hogy * gyarmati uralom visszavonhatatlanul roskadozik s az afrikai népek egymás után szerzik vissza szabadságukat, kérdésünkre egyértelmű választ kapunk. Afrikában a magas színvonalú egyiptomi kultúrán kívül régi gyökerű néger kultúra is virágzott az európaiak behatolása előtt. A régészek megállapításai szerint a középszaharai Dél-Algériában magányos hegység emelkedik, a Taszili. Izzón forró vidékét évekig nem enyhíti csapadék. Még a nomád törzsek ís ritkán vetőtfnek ide. Századunk harmincas éveiben jártak itt az első európaiak, katonák és geológusok, s a második világháború után francia régészek. Ók fedezték itt fel a több ezernyi köre festett afrikai képet. Földünk különböző pontjain bukkantak már ilyenszerü leletekre, barlangfestményekre. De ezek a ma kiégett vidéken talált festmények egy része szépségben, szemléletes realista emberábrázolásban jelentősen túlszárnyalja az eddigieket. Keletkezésük ideje ie. a IV. évezredtől az I.-ig terjed, s hogy alkotói feketék voltak, azt az ábrázoltak sötét testszíne, a mai Észak-Kamerun lakóival megegyező fejformájuk, arcvonásaik, viseletük is igazolják. Rituális- és táncálarcaik az Elefántcsontparton még ma is divatban vannak. A második évezeredben Ázsiából benyomuló hamita berberek ezt a valóságlátó művészetet saját eszményítő felfogásukkal formálták át. Tőlük származnak a Taszili-festmények négyfogatú, vágtázó versenykocsijai. Később a Niger déli folyásánál is kialakult egy részben realista, részben idealista arcképművészet. Az észak-nigériai Nok város sírjaiban életnagyságú égetett agyagportrékra akadtak, amelyek az elhunytak hasonmását örökítették meg. Az utolsó ötven évben a kutatók mesés szépségű bronz és terrakotta portrékra bukkantak, melyeket a legjobb görög szobrászati alkotásokkal hasonlítanak össze. Az ércszobrok királyokat (kik egyúttal istenek is voltak) és királynőket ábrázolnak. A kongói és guineai leletek is fejlett plasztikáról adnak hírt. — A bronzművészet legszebb kibontakozását a dél-nigériai városállamban: Beninben érte el. A XV. században portugál hajósok, azaz tengeri kalózok jelentek meg Nyugat-Afrika partjain. Súlyos harcaikról, vereségeikről nincsenek pontos értesüléseink. Viszont ismeretes, hogy a jóval későbbi angol, holland és francia hódítók virágzó országokat találtak ezen a partvidéken, hol a vendéget tisztelő őslakók úgy bántak a portugálok ivadékaival, mint a kutyákkal. Elképzelhető, hogy a portugálok vadállati kegyetlensége váltotta ki ezt a magatartást. — Az újabb jövevényeknek is csak nagy nehézségek árán sikerült letiporni az országot. Gyalázatos rabszolgakereskedést folytattak, mint előzőleg a portugálok.^ Liverpool irattára elárulja, hogy 1783— 93-ig ottani kereskedők háromszázezer afrikait hurcoltak el Amerikába, ami 12 millió fontot jövedelmezett. Ennek az embertelenségnek romboló következményei nem maradhattak el, — NyugatAfrika művészetét is megsemmisítette. Hiszen művészetük tárgyát és eszményét: az embert rabolták el tőlük a fehér hatalmasságok. Ezenkívül az országba áramló olcsó európai fémáruk megszüntették az ősi, afrikai bronzöntést is. A művészet elfajult, akárcsak az uralkodó réteg erkölcsei. Az emberábrázolás eldurvult s a rabszolgakereskedésben részes fekete királyok lelketlen pompavágyát szolgálta. Még ezzel az udvari művészettel is felszámoltak az európai ember kultúrális fölényének „meggyőző bizonyítékai": az angol és francia gépfegyverek. A XIX. század vége felé egymás után kerültek ezek az országok az imperializmus uraima alá. Bénin városának kifosztása és felperzselése után (Í897) egyelőre lezárult az ősi nyugat-afrikai realista művészeti korszak. A függetlenségüketnapjainkban sorra visszahódító népek számára remélhetőleg rövidesen elérkezik az az időpont, mikor békés körülmények közt ősi művészetük hagyományai s a felderített leletekkel bizonyított alkotó készségük új életre ébredhetnek. BÁRKÁNY JENŐNÉ dalomért. Tárgyszerűen és pártosan, aprólékos felkészültséggel s egyben a szélesebb összefüggéseket is feltáróan eleveníti fel a múlt haladó hagyományainak szerves részét képező Az Üt útját, Fábry Zoltán tevékenységét a folyóiratban, valamint Az Üt és a sarlósok viszonyát. Feszült érdeklődéssel várjuk a tanulmány befejező részét. Farkasok közt — védetten - ez a címe Fábry Zoltán nagyszerűen megírt esszéjének. Az eredeti célkitűzés valószínűleg a Jean - Pierre Chabrol: „Egy emberrel több" és Bruno Apitz: „Farkasok közt, védtelen" cimű regénye közti párhuzam megvonása volt. Fábry azonban, mint oly sokszor eddig is, nem <<légszik meg a bírálattal, hanem a téma határait szétfeszítve, magával sodró erővel újra hitet tesz a humanizmus mellett. Ez nemcsak széles látókörről, rendkívüli magas fokú írói kultúráltságról tanúskodik ez esetben, hanem egyben újabb tanúbizonysága, hogy Fábry a harcos antifasiszta, legjobb írásaiban a humanizmus legmagasabb foka, a kollektivizmus talajából táplálkozó szocialista humanizmus szószólója. Az Irodalmi Szemle idei első számának harmadik meghatározó témacsoportjába soroljuk azokat az Írásokat, amelyek az olvasóval megismertetik a hazai nemzeti irodalmakat. Ide tartozik Miloš Krno A fölösleges ember című novellája, Štefan Žáry több verse Bábi Tibor és Ozsvald Árpád sikerült fordításában, Turczel Lajos alapos recenziója Peter Karvaš szatíráiról, tehetségesnek ígérkező Tarcal £suzsa írása Fraňo Kráľ Csenkóné gyermekei című művéről, ezen túlmenően ebben a számban Sas Andor tájékoztat minket egy szovjet művészettörténész Munkácsy Mihályról szóló könyvéről és Monoszlóy M. Dezső fordításában Ízelítőt kapunk Ondra Lysohorský lah költő verseiből. A számban mélyreható elemzést olvashatunk Marcel Pagnol Topáz című szatirikus komédiájának a Matesz általi bemutatójáról Bábi Tibor tollából, míg Bartha Tibor könyvrecenziója nem mond sok újat. Látóhatárt tágító Erenburg Picasso című írása és Alberto Moravia két elbeszélése. Nem feledkezhetünk el a Szemle grafikai elrendezéséről sem, amely Csáder László munkája. Ez a szám ebből a szempontból is egyike a legsikerültebbeknek. Csak dicsérhetjük az ötletet, hogy felhasználták a köztársaságunk felszabadítása 15. évfordulójára rendezett képzőművészeti kiállítás számos alkotását és több helyütt kifejező idézeteket közölnek korunk egyik legfontosabb dokumentumából, a kommunista és munkáspártok tavaly Moszkvában elfogadott Nyilatkozatából. Ez nemcsak színesíti a folyóiratot, hanem egyben aláhúzza szerves kapcsolatát a ma legfontosabb politikai és kulturális eseményeivel. Szabadjon szólnunk végül egy bántó visszásságról is. A sajtóhibákra célzunk, amelyekből bőven akad. Hogy csak a súlyosabbakat említsük, zárójelben feltűntetve a helyes kifejezést: 12. o. babszolga (rabszolga), 25. o. kemény-ujja (kémény-ujja), 26. o. Pisacco (Picasso), 61. o. a párt első állandó napilapjának (a párt első állandó magyar napilapjának), 65. o. sorcsere, 67. o. fickó (fikció) 109. o. az antifasizmus ellenmérge (fasizmus ellenmérge), 112. o. sorcsere, 115. o. sorcsere. 119. o. sorcsere. Sajnos még Mayer Imre Mindennapi beszédünk hibáiról című írásában is találunk egy féltucatnyi sajtóhibát. Ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell! |y|indent egybevetve bátran állít1 1 hatjuk, hogy az Irodalmi Szemle idei első száma a legjobbak közé tartozik, természetesen egy jól sikerült szám alapján még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket a jövőre nézve, viszont joggal tarthatjuk mindenképpen elfogadható alapnak, amelyhez a következő számokat mérhetjük. Ezt főleg a Szemle szerkesztési koncepciójára, eszmei-művészi gerincére értjük. Gály Iván A Csemadok és a CSISZ Nitr. Hrnčiárovce-i helyi szervezete a napokban irodalmi estet rendezett, amelyen részt vett Csontos Vilmos és Lovicsek Béla. Az írók az összejőve-: telen a falu problémáiról, az irodalomról, valamint a művészetről beszéltek. Az est baráti légkörben folyt le. (sz. i.) / ÜJ SZÖ 7 * 1961. március 9.