Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)
1961-03-25 / 84. szám, szombat
( Baráti együttműködés 'A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Román Népköztársaság ratifikációs okmányainak kicserélése (ČTK) — Dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese és Mihail Haseganu, a Román Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Prágában pénteken március 24-én cserélte ki a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Román Népköztársaság között megkötött, Bukarestben 1960. május 21én aláirt konzuláris egyezményt, valamint a két ország nyílt pénzügyi és gazdasági kérdéseire vonatkozó, Bukarestben 1960. augusztus 3-án aláirt egyezmény ratifikációs okmányait. Az említett két egyezmény jelen- ; tősen járul hozzá a két szocialista ország szoros baráti együttműködésének megszilárdításához. Geológusaink sikeres munkája Véget ért a II. szlovákiai geológiai értekezlet (ČTK) — Bratislavában pénteken, március 24-én ért véget a II. szlovákiai geológiai értekezlet, A négynapos értekezleten több mint 400 szakember vett részt. Az értekezlet résztvevői megállapították, hogy geológusaink második ötéves tervünk éveiben igen értékes eredményeket értek el Szlovákia nyersanyagalapjának bővítése érdekében. Ezt a sikert az tette lehetővé, hogy geológusaink e! vannak látva — világviszonylatban is — a legkiválóbb segédeszközökkel, melyek segítségével gazdag érc- és egyéb lelőhelyeket tártak fel. Ami • * Részvétlátogatások az NDK bratislavai főkonzulátusán (CTK) — A Német Demokratikus Köztársaság bratislavai főkonzulátusa közli, hogy Heinrich Rau, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagja, az NDK miniszterelnökhelyettese elhunyta alkalmából a főkonzulátus épületében, Kuzmányi utca 5. sz. alatt szombaton, március 25-én 9 és 13 óra között fogad részvétlátogatásokat. •• A felvásárlásról tárgyaltak Á Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői a Keletszlovákiai Kerületben tegnap a kerületi nemzeti bizottság nagytermében ülést tartottak. A gyűlésen a Keletszlovákiai Kerület elnöke, Anton Ťažký elvtárs ismertette a képviselőkkel a tavaszi mezőgazdaság' munka menetét és a mezőgazdasági termékek felvásárlásának jelenleg ki nem elégítő helyzetét. A képviselők beszámoltak e téren kifejtett munkájukról, a járási nemzeti bizottságoknak főleg a tej, hús és tojás felvásárlásának folyamatos teljesítése érdekében tett intézkedéseiről. (m. s.) ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese március 24-én a Kremlben fogadta Félix Bandaranaike ceyloni pénzügyminisztert, akivel hosszabb beszélgetést folytatott. (ČTK) nagyvilágban E gymás után múlnak a hetek és egyre fogynak a békeszerető világ közvéleményének az ameri kai politika változásába vetett reményei. A Kennedy-kormány lázas diplomáciai tevékenysége, az egymást érő tanácskozások után sorra kiderül, hogy az új kormány lépései, intézkedései veszedelmesen has onlitanak az előző kormány politikájához. Az elmúlt hét nap alatt ez a világpolitika három jelentői területén markánsan megmutatkozott: 1. A genfi atomértekezleten előterjesztett „új" amerikai javaslatokról kiderült, hogy tulajdonképpen semmi újat nem jelentenek. 2. Minden jel arra mutat, hogy a békés megegyezés helyett az amerikai kormány a laoszi intervenció fokozása mellett döntött. 3. A Kennedy-kormány védőszárnyai alatt az USÁ-ba szökött kubai ellenforradalmi erők „kormányt" alakítottak. a magnezitkészleteket illeti, Szlovákia világviszonylatban az első helyek egyikét foglalja el. A geológusok Felső-Nitra vidékén nagy barnaszénés lignitlelőhelyekre bukkantak. A prievidzai járásban már épülőfélben van a Cígef-barnaszénbánya, ahol évente több mint 1 millió tonna barnaszén fejtése válik lehetővé. A geológusok a Kis-Kárpátokban feltárták a pirit gazdag lelőhelyeit, amelyek a jövőben elegendő nyersanyagot adhatnak a bratislavai Dimitrov Vegyiüzemnek. Ezenkívül Közép-Szlovákia területén mágnesvasérc-, Kelet-Szlovákiában földgázés kőolajlelőhelyekre bukkantak. * * Egybehívták az SZNT ülését (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége 1961. március 30-ára és 31-re hívta egybe a Szlovák Nemzeti Tanács ülését. • • Előkészületek a brnói mintavásárra A brnói nemzetközi árumintavásár szeptember 10—24-e között immár harmadszor kerül megrendezésre. A mintavásár vezető dolgozói az előkészületek lefolyásáról tájékoztatták a sajtó képviselőit. A mintavásárnak ez idén valóban mintavásár és nem kiállítási jellege lesz. Külföldről körülbelül huszonötezer látogatóra számítanak. Újdonság lesz a „Nemzetek pavilonja". A legfeljebb háromszáz négyzetméternyi területet állami propagáciő, a gazdasági és társadalmi rendszerre jellegzetes anyaa bemutatására, nem pedig kereskedelmi propagációra lehet felhasználni. A már hagyományossá vált és a szakkörökben oly kedvező visszhangra szert tett nemzetközi szimpózionok és szaknapok az ez idei programon is szerepelnek. —va ; • A genfi lehe tőségek és a valóság Több hónapos szünet után kedden 274. ülésére gvűlt egybe a genfi háromhatalmi atómértekezlet. A világ nagy érdeklődéssel várta a tanácskozások folytatását, mivel a szünet idején lépett hivatalába Kennedy elnök, aki kijelentette, hogy az atomfegyverkísérletek betiltásában megegyezésre fog törekedni. Ezt mindenki el is várta volna, mivel az addig 18 pontban és két mellékletben, elért megegyezés, csakis a Szovjetunió őszinte megállapodásra törekvésének köszönhető. E Kompromisszumos javaslatok megteremtették a szerződés megkötésének alapjait. Most már a nyugati hatalmaknak kellene közeledő lépéseket tennie, hogy véglegesen pontot tegyenek e hosszadalmas tanácskozások után. A várva várt amerikai javaslatokról azonban kiderült, hogy tulajdonképpen nem viszik közelebb a megoldás felé e fontos problémát. Carapkin elvtárs, a szovjet küldöttség vezetője kijelentette, hogy az USA számos fontos kérdésben kitart eddigi elfogadhatatlan álláspontja mellett. A nukleáris kísérleti robbantások ellenőrzésének, a moratórium időtartamának, a javasolt nemzetközi ellenőrző bizottság összetételének, az ellenőrző állomások megszervezésének kérdésében az amerikai javaslat olyan, mint az eddigi, amely megakadályozta a megállapodást. A megegyezés további halogatásáért a felelősség az USA-t és Angliát terheli, huza-vonájuk arra enged következtetni, hogy lehetővé akarják tenni NATO-beli szövetségesüknek, Franciaországnak a további atomrobbantásokat s ezzel a nyugati katonai szövetséget megengedhetetlen előnyökhöz akarják juttatni. A Szovjetunió benyújtott javaslatai alapján a legrövidebb időn belül megköthetnék a szerződést. A Szovjetunió mindkét félre előnyös, senkit meg nem károsító javaslatairól tanúskodik az a legutóbbi indítványa is, mely szerint az ellenőrző szerv legfőbb végrehajtó tisztviselője, az úgynevezett adminisztrátor helyett a mai világhelyzetnek megfelelő, három államcsoport (szocialista, nyugati és semleges) egy-egy képviselőjéből álló „ügyvezető tanácsot" létesítenének. így nem ismétlődhetne meg az ellenőrző szervben a Hammarskjöld ENSZ-főtitkár gyalázatos, imperialistabérenc szerepéhez hasonló eset. Noha az amerikai javaslatok csalódást okoztak, a Szovjetunió rendületlenül tovább küzd a mielőbbi ésszerű megegyezésért. 0 Nem tan ultak a vereségből De az Egyesült Államok laoszi politikája sem mutat a realitások iránt megértést. Az elmúlt héten Washingtonban folytatott lázas tanácskozásokról és az elnök legutóbbi sajtóértekezletéről szóló jelentések szerint az Eisenhower-kormánytól örökségül kapott laoszi beavatkozást Kennedy nem békés megegyezéssel óhajtja megoldani, hanem az intervenció fokozásával. A 14 ország tanácskozására tett javaslattal szemben az USA sürgősen összehívatta Délkelet-Ázsiai katonai tömbjének, a SEATO-nak külügyminiszteri értekezletét, hogy egyes ingadozó tagoktól kicsikarja a beleegyezését a nyílt beavatkozás fokozására. Amerikai hírügynökségek szerint ha egyes szövetségesek továbbra is elutasítanák a beavatkozást. az USA akár egyedül is kész az intervencióra, a hadigépezet már készültségben áll. Az imperialisták tehát nem tanulnak az eddigi laoszi vereségből. Ázsiai bérenceiket a laoszi r.épre uszítják, mivel elutasítja az amerikai zsoldban álló bábkormányt. Az USA beavatkozása súlyosan veszélyezteti a békét és egyúttal alaposan megnyirbálja Kennedy tekintélyét. De történjék bármilyen összeesküvés is a SEATO értekezletén, egy dolog biztos: a laoszi nép sorsáról nem a Fehér Házban döntenek. Ezt bizonyítják a kormánycsapatok és hazafias erők harci sikerei. Hiába áramlának az amerikai fegyverek, thaiföldi tisztek és csankajseki katonák Laoszba, a szabadságszerető laoszi nép Souvanna Phouma kormányát taámogatja s szembeszáll az árulókkal és szövetségeseikkel. De a laoszi imperialista agresszió azt is bizonyítja, hogy az amerikai pénzen szervezett katonai tömbök a függetlenségre törekvő népek ádáz ellenségei, hogy nem a védelem, hanem a beavatkozás, az agresszió a céljuk. 9 Egy bábkormánnyal tö bb A dolláron kitartott, Kubából szökött különféle árulók „kormányt" alakítottak. Egyik legutóbbi tanácskozásukon ugyan még összeverekedtek, mert mindenki elnök, vagy legalábbis miniszterelnök akart lenni. De úgy látszik Washingtonból rendre utasították őket és most megalakították kormányukat, amelynek programja a gyűlölt földesúri, tőkés rendszer visszaállítása, a monopóliumok uralmának újjáélesztése. A New York Herald Tribúne nyíltan megírja, hogy „az emigrációs kormány megalakítása a tavasszal meginduló Castro-ellenes külső és belső egyesített támadás előjátéka." A kubai árulók sajtóértekezletein is azt hangsúlyozzák, hogy közeleg a fegyveres intervenció napja. Természetesen az amerikai burzsoá sajtó helyesli az ellenforradalmi bábkormány megalakítását és azt ajánlja, hogy az USA ismerje el elsőként és követelje szövetségeseitől, főleg a latin-amerikai országoktól elismerését. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban nagyon is kétséges, hogy a dél-amerikai országok többsége kötélnek áll-e. Mindezek azt bizonyítják, hogy a kubai forradalmi kormánynak teljesen igaza van, amikor követeli, hogy az ENSZközgyűlés vitassa meg az USA által Kuba ellen előkészített agresszió problémáját. A kubai nép azonban éberen őrködik nehezen kivívott szabadsága felett, ha kell fegyverrel is megvédelmezi vívmányait és harcában nem marad egyedül. Az agresszorokra pedig nem vár jobb sors, mint a kubai hegyekben nemrég ártalmatlanná tett banditákra. 9 A tények beszélnek Az elmúlt hét eseményei azt bizonyítják, hogy az USA külpolitikája egyre gyorsabban visszatér a régi csapásokra. A világ békeszerető közvéleménye egyre csalódottabban állapíthatja meg, hogy az új elnök a nemzetközi feszültség enyhítésére törekvésről tett ígéreteiből még semmit sem váltott valóra, a szépen csengő szavakat mindenütt megcáfolják a rideg tények. SZŰCS BÉLA % MomKEKí/ir ÍRTA: MUAN RAJSKY VÉGSZÓ BEVEZETÉS HELYETT Reszketett az éjszaka, mint a madár, ha fészkére hazatérőben vihar lepi meg. Az éj egyhangú csendjét kiáltások verték fel, az ajtó fáján puskatusok dobogtak parancsszók harsantak. — , Kinyitni! Mozogjatok, disznók! — hallatszott németül és lengyelül. Viszik a zsidókat, vetették a keresztet Bytom lengyel falu katolikus lakosai, s inkább ki sem mentek az utcára, zárva tartották ablakaikat, mert becsületes ember csak megjárhatja, ha német és a lengyel fasiszta hóhérők szeme elé kerül. Az öreg Friedmann házából is kikergettek mindenkit, akit otthon találtak. Legalábbis a a fasiszták így hitték. Észre sem vették, hogy hiányzik a család egyik tagja, a fiatal Tuviu. A Sicherheitspolizei, a német rendőrség, parancsnoka utasítást kapott, hogy állítson össze ezer zsidóból újabb transzportot. Nem fontos, férfiakból, asszonyokból, gyerekekből vagy öregekből kerül-e ki a szállítmány, az a fő, hogy meglegyen a létszám. A tervet teljesíteni kell. Ha valakinek ma sikerül is elbújnia, holnap hurokra kerül, millió és millió zsidó vár még a sorsára. De nemcsak zsidó! Ez a föld ma a német keleti területeket jelenti, Európa gabonakamrája a német hadsereg kezébe került, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország, Románia és Ukrajna hamarosan a Nagynémet Birodalom elválaszthatatlan része lesz. Az egységes, ezeréves birodalomé! A Harmadik Birodalomé, amelynek korát évezredekkel mérik, amely fennmarad örökkön-örökké, mert rendíthetetlen és biztos alapja a nemzeti szocializmus. Ezek a pajeszos zsidók a birodalom útjában állnak. — Heil! — lendítette köszöntésre kezét a rendőrségi osztag parancsnoka, s feszes vigyázban jelentette főnökének: — Öt óra alatt érkeztünk ide Bytomból. Minden símán ment. — Akciót megkezdeni! — rendelkezett Hassmann Sturmführer, karórájára pillantott és mialatt cigarettára gyújtott, lassú szóval hozzátette: — Két óra alatt készen kell lenniük! Tavaszillatot lehelt a föld, hangversenyeztek a madarak, a réten virágzott és bódító szagot árasztott a kakukkfű. Még magasan járt a nap az égen, amikor hozzáfogtak; a zsidókat húszas csoportokba osztották be, mindegyiknek alsó ruhára kellett vetkőznie, aztán szorosan egymás mellett hasra fektették őket egy sekélyes árok alján, amely fölé málnabokrok hajoltak védőn. A bokrokkal szemben, az árok túlsó oldalán felsorakozott a kivégző osztag. Felugattak a géppisztolyok. Kész! Jöhet a következő húsz! Sírás. Jajgatás. Gyerekek szivettépő zokogása. Vakkantó német parancsszavak. — Mozgás, Gyorsabban! Két óra alatt el kell készülnünk! Berlinben, a politikai rendőrség birodalmi főparancsnokságán, a hatodik ügyosztály főnöki íróasztalánál kegyetlen pillantású, szigorú szavú ember ül. Adolf Eichmann. Hivatali szobájának falán szürke grafikon függ. Eichmann SS Obersturmbannführer, így hangzik a teljes titulusa, a porosz cím és rangkórság kívánságának megfelelőn, magyarul híven meg sem lehet mondani, mit jelent ez a nyakatekert német szó, talán igy: főrohamzászlóaljvezető. Titkárnője napról napra kurta vonallal hosszabítja meg a grafikont. Egy centiméternyi vörös vonás — ezer zsidót jelent. Nem fontos, miféle zsidókat. A szám a fontos. A grafikon vörös lázgörbéje egyre emelkedik, az Obersturmbannführer mégis elégedetlen. — Mit csinál az a lusta csürhe! Lopják a napot! — freccsen szájából a dühös szó, s a titkárnő alázatos, megértő mosolyt villant főnöke felé. — Az akciót lezártuk — jelenti a rendőrségi osztag parancsnoka. A Sturmführer órájára pillant. — Nagyszerű, Manfréd, tíz perccel korábban készültek el! Tuviu Friedmann balkezével megtörli izzadt homlokát; közel húsz esztendő telt el azóta. Jobbjában rövid gumibotot szorongat. Nem veszi le szemét a karvalyképű férfiról, aki félig ülve, félig fekve görnyed mellette a nagy gépkocsi hátsó ülésén. Hányszor látta már Tuviu Friedmann lelki szemeivel ezt a képet, hányszor idézte fel magában a szörnyű látványt: szüleinek, családjának legyilkolását. Hányszor támasztotta fel magában testvérei, rokonai emlékét. De .most még elevenebben szól hozzá a múlt, hogy itt van mellette ez az ember, hatmillió zsidó halálának egyik közvetlen okozója. Hatmillió emberélet kioltója. Didereg az ember, ha rágondol. Ö találta ki a halálra gyárakat! Ez a karcsú, sovány férfi, két füle eláll, akár az agáré, szájának bal sarka idegesen rángatózik, a szeme meg... Tuviu Friedmannak eszébe jut a kandúr, amelyet gyerekkorában több más bytomi fiúval együtt fölakasztottak az almafa ágára, mert megette egyik pajtásuk kedvenc galambját. Az a kandúr nézett így, amikor összeszorult nyakán a hurok. 4 gyilkos kandúrt felkötötték. Mi lesz a büntetése ennek a szörnyetegnek? A háború vége előtt állítólag kijelentette: „Mosolyogva ugrom a sírba, mert jó munkát végeztem: több mint ötmillió zsidótól szabadítottam meg a földet." A hangtalanul suhanó fekete autó előtt a távolban felvillannak a repülőtér fényei. Tuviu Friedmann baljával szorosan fogja Eichmann vállát, jobb kezének újjai a gumibot kemény fekete testére tapadnak. Eichmann ránéz — vizeA FASISZTÁK VESZTŐHELYRE TERELIK ÁLDOZATAIKAT. nyős szeme tompán csillog a kocsi ablakán beszűrődő fényben. Friedmann fenyegetőn emeli fel a gumibotot, Eichmann szemében kialszik a tompa, alig észrevehető villogás. Az autő jobb felől közeledik a repülőtér futópályájához, keresztül huppan egy sekély árkon. Kissé odább repülőgép áll, a pilóta kabinjában gyönge fénypont csillan,pislog — Tuviu Friedmann elégedetten bólint. A repülőgép motorjai felbúgnak. Csak néhány pillanatig tart, míg az izraeli titkos szolgálat ügynökei a megbilincselt Eichmannt a borsózöldre festett repülőgép belsejébe viszik. Izraeli repülőgép, egész teste türelmetlenül reszket, mintha nemcsak á dübörgő motorok lüktetése fljtna végig rajta. Friedmann néhány ugrással fölkapaszkodik a repülőgép törzséből a földig lógó sodronyhágcsón; az ajtó még nyitva van, de a légcsavarok már forognak, a repülőgép szinte ugorva előre lendül és egyre fokozza sebességét. Tuviu Friedmann a nyitott ajtón keresztül még látja, hogy a repülőtér épületéből két argentínai vámőr fut ki, integetve rohannak a repülőgép után. De ekkor a Bristol Britannia 4X AGE repülőgép már a levegőbe emelkedik. Az egyik tiszt erőlködve behúzza a fémlemez-ajtót, a gép alatt\ a mélybe zuhan a repülőtér, qz irány: észak-kelet. \ Három nappal később Eichmann, a „Zentralamt für die Regelung der Judenfrage". a zsidókérdés rendezésé közporiti hivatalának egykori főnöke a jaffai vizsgálóbíró előtt áll. KÖVETKEZIK: Kezdetben volt a sötétség ÜJ SZÖ 4 * 1961. március 25.