Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-18 / 77. szám, szombat

Sedlák bácsiól hallottam a két csomag históriáját. Humennén a miianyagfonál-gyárban üzemlátogatás előtt mondta el a történetet. IDE A MI KÖRNYÉKÜNKRE még ma is gyakran érkezik levél a messzi Amerikából, hiszen rengeteg hazánkfia maradt kint a tengerentúlon. Mert akármilyen mostohán is bánt az óhaza a kintmaradottakkal, kevesen felejtik el azt a kis zsupfedeles házat, melyben születtek. Alapjában véve ezeket mondta Sedlák bácsi, mikor azokra emlékezett, akik elmentek. Egy kicsit csodálkoztam is rajta, mi köze a kivándoroltaknak a mai élet ábrázolásához, de azért csak végighallgattam az idős ember beszédét. így folytatta: „Negyvenhétben csomagot kaptam a bátyámtól. Még gyerek volt, mikor az első háború előtt kiment. Azóta nem is láttuk egymást. Nagyon jól esett a csomag, hiszen akkor még csak alig-alig tudtuk tető alá hozni a háborúban felégetett házainkat. Az élelmiszerek meg a ruhadarabok közül egy érdekes vékony sál is előkerült. A lányom csak forgatta-forgatta a kezében, anyjával együtt azon tűnődtek, ugyan miből is szőhették ezt a finom dolgot. — Ogy néz ki, mintha selyem volna — mondta a feleségem. — A fogása nem azt mutatja — vetette ellen a lányom. Nem tudták eldönteni, hogy milyen anyag az, de a lányom azért vasárnaponként valamennyi lány között a leggangosabban ment végig a falun. Mert olyan sálja akkor még senkinek sem volt a környéken. — Nylonból készült a sál — világosított fel bennünket legközelebbi levelében a bátyám. Műanyag. Mi ezzel a felvilágosítással persze semmivel sem lettünk okosabbak, mint régebben voltunk. De már tudtuk a nevét. Nylon. A lányom pedig továbbra is büszkélkedett a sállal a többiek között. ESTÉNKÉNT el-elbeszélgettünk bátyám leveléről. Mert másnak meg sem mertük mondani, mit írt. Hiszen mi magunk sem igen hittük el. Azt írta, ezt az anyagot csak Amerikában gyártják, máshol nem is fogják ezt készíteni. Mert azt csak az ottani gépekkel tudják előállítani. Bátyám azt állította a levélben, hogy ezt a finom holmit szénből készítik. Ezért is nem mertem én szólni a falumbelieknek. Attól féltem, kinevetnek. Csak néha-néha latolgattuk, nem hibbant-e meg a bátyám, hogy ilyen zagyvaságokat Ir. Aztán meg csodálkoztunk is. Lám-lám, mégis, Amerika — az azért csak Amerika. Ott minden lehetséges. Ott talán még a szén is selyemmé változik, ha igaz, amit a bátyám ír. Még abban az évben kaptunk egy másik levelet; bátyám arról értesített, hogy haza készül látogatóba. Talán már jövőre, de legkésőbb 1950ben hazajön néhány hónapra. Aztán elmaradtak a levelek, mind ritkábban írtunk egymásnak. Mert később azt írta bátyám, hogy már majdnem összehozták az egész öszszeget az útiköltségre, de közben megbetegedett a felesége, a pénz elfogyott a kórházra. Elég az hozzá, A Morvaország déli részén fekvő kyjovi járási korházban 1850-óta működik a szájsebészeti osztály, melynek eredményei elérik a klinikai Intézetek színvonalát. Az osztály dolgozóinak kollektívája dr. Ottó Šáda főorvos vezetésével a különböző szájsebészeti operációk mellett tudományos kísérleti feladatokkal ls foglalkoznak, amelyek a betégségek megelőzését célozzák, képünkön az egyik közlekedés' balesetnél megsérült személy operálása. František Nesvadba felvétel (ČTK.) a remény is elfogyott, hogy valamikor viszontlátjuk egymást. Nálunk meg egyre gyorsabb lett

1 az élet irama. Én egy darabig itt a \ szomszédban, Hencovcón dolgoztam, | abban a nagy űj gyárban, a gyere-; kek is szétszéledtek, hát inkább! azoknak írtam, ha ceruzát fogtam a; kezembe. Mert valamennyien iskolába mentek. A KISEBBIK LÄNYOM már az egyetemen volt Prágában, az első évben — éppen karácsonyra jött haza, hát megkérdeztem tőle, mi mindent tanulnak. — Műanyagokra akarom magam specializálni, — felelte a lányom. Mert nagy jövője van azoknak. A nylon, szilon, meg a többi... — Hogyan mondtad, lányom, ismételd el még egyszer. — Nylon meg szilon. Eltűnődtem. De először ha fejem v*zik, akkor sem tudtam volna megmondani, hol hallottam már én ezt a szót: nylon. Aztán a feleségem segített kl. — Nem az amerikai sógor Irta, hogy nylonból van az a sál? Megkerestem a levelet, hát csakugyan, a bátyám is nylont irt. Aztán a lányomhoz fordultam: — Kislányom, az a nylon is olyan, mint az amerikaiaké? — És megmutattam neki az amerikai sál maradványait. — Éppen olyan alapon készítjük mi is, mint azok. Csak egy kicsit jobban, korszerűbben, mert ezt 14 évvel ezelőtt gyártották. Azóta már sokat fejlődött a technika. — És miből készítik nálunk a nylont? — Barnaszén a nyersanyaga. — Amerikából is vannak ott tanárok ? — Amerikából? Mit keresnének ott az amerikai tanárok? Csehek meg szlovákok tanítanak bennünket és egy szovjet tudós is előad az idén. — Mert nézd kislányom a Károly bácsi levelét. Nekem negyvenhétben azt írta, hogy szénből ilyen nylont csak Amerikában tudnak gyártani. De aztán meg is bántam, hogy ilyen beszédbe kezdtem vele, mert kinevetett a cudar. — Hányszor mondtam már édesapám, hogy érdemes újságot olvasni. Hiszen nemrég olvastam én is, hogy itt nálunk is akarnak ilyen gyárat építeni. Nylonfonál gyárat Humennén. Ez valamikor 1953 körül történt. TAVALY aztán egy alkalommal összejött a család. A gyerekek kitanultak, valamennyi itt dolgozik a környéken. Elbeszélgettünk a tengerentúliakról is, eszembe jutott, hogy már rég nem írtam a bátyámnak. Megírtam, hol vannak a gyerekek, mit dolgoznak. Nemsokára a válasz is megérkezett. Többek között ezt irta a levelében. — Kedves testvér, már téged is behúztak a kommunista propagandába? Velem, a testvéreddel szemben bizony őszinte lehetnél! Azt még neked sem hiszem el, hogy Humennén nylon-gyárat építettek. De azt meg még kevésbé, hogy a te lányod ott a gyártásvezető. Megmutattam a levelet a lányomnak is, aki mérnök a gyárban. Megkérdeztem tőle, most már mit csináljak, mit írjak a bátyámnak, hogyan győzzem meg őt, hogy itt nálunk mennyire megváltozott a helyzet. Kislányom — mert én még mindig csak így hívom őt, pedig már unokát is adott — egy szót sem szólt, hanem felült a vonatra és meg sem állt a Tatrasvit gyárig, és valami négy vagy öt gyönyörű szövésű nylonkendővel tért vissza. — Csomagolja be édesapám, aztán írjon mellé egy levelet. Magának talán elhiszi a nagybácsi, ha a kendők mellé még a becsületszavát is odaírja egy papírra, hogy itt nálunk gyártották a nylon fonalat, amelyből ezek a kendők készültek. ELKÜLDTEM a» csomagot. Nemsokára — alig egy-két hónapra rá — megérkezett a levél — a válasz. — Kedves testvér, becsületszavadat adtad, hogy igaz, amit először írtál, meg a kendőket is elküldted, de azért ne haragudj, még most is nehezen hiszem én el, hogy Humennén olyan szép nylont gyártanak. De ha mégis igaz lenne, és ha egy kicsit i fiatalabb lennék, bizony visszatérnék! az óhazába. De hát ötven év, az nagy ! idő, megöregedtem, kevesebbet keresek már, akárhova megyek is dolgozni, mint fiatalabb koromban. Mert; itt Amerikában, egy hatvannégyéves; ember már öreg munkás." Tóth Mihály év távlatából A

z idei március 18-án, amely napon a Párizsi Kommün megszületésétől 90 esztendő választ el, ezen a nem csekély időbeli távolságon át is a megszületés körülményeinek sodró szükségszerűségét, a munkásosztály 90 év előtti alkotó bátorságának és önfeláldozó hősiességének közelségét áldásos sugárzásként érezzük. Az osztálytársadalmak évezredekre nyúló történetében ekkor fordult elő első ízben, hogy az elnyomott dolgozók a hatalom teljes birtokába jutottak, mindazokat az intézményeket és berendezéseket, amelyek eddig az uralmon lévő kizsákmányolók javára szolgáltak, megszüntették, s az emberiesség és az igazságosság követelményei szerint láttak hozzá a szocializmus megalapozásához. Az új típusú közösségi szerv, a 300.000 felfegyverzett nemzetőrre támaszkodó és általános választás útján hivatalába helyezett párizsi községtanács a Kommün volt. Megszüntette a militarista tisztek alá rendelt állandó hadsereget. A régi bürokráciát a nép által választott és ellenőrzött, munkásként munkabérrel fizetett közalkalmazottakkal helyettesítette. A disszidált nagypolgárság lakásaiba nyomorúságos lakásviszonyok között élő szegényeket telepített. A szabotáló céllal leállított ipari üzemeket az ott dolgozó munkásokból alakult szövetkezeteknek adták át. A továbbműködő magánüzemekben megtiltotta a munkások bérének csökkentését a munkaadó által büntetések címén. Megszüntette a politikai rendőrséget, az egyházat elválasztotta az államtól, kiküszöbölte közszereplését és az iskolaügyre gyakorolt befolyását. A Kommün hátralékos házbértartozásokat bizonyos időre törölt s egyéb fizetési kötelezettségek teljesítésére hároméves moratóriumot adott. Megvalósította a női munka egyenjogúsítását a férfiak munkájával, ingyen visszaadatta a zálogházakból a szegényemberek elzálogosí<> tott apró tárgyait. A magyar szár' mazású Frankéi Leó, aki munkaügyi megbízott volt, rendeletet adott ki arról, hogy a pékműhelyekben hajnali öt óra előtt, tehát éjszaka idején tilos dolgoztatni. E

mberhez méltó önmérsékletet tanúsított, a bosszúállást annyira nem ismerte, hogy például meghagyta a tulajdonosok kezén a továbbdolgozó üzemeket. Ha pedig a Kommün ellen támadó ellenforradalmi megmozdulások felszámolásáról volt szó, nem tanúsított olyan vérengző és lelketlen vadságot, mint az 1871. május 28-át megelőző héten az ellenforradalom szoldateszká\ ja és úri kiszolgálói; nemcsak fegyverrel küzdő férfiakat, hanem nőket és gyermekeket legyilkoltak, majd a bíróságok tízezreket bebörtönöztek és deportáltak. Mindezt mérlegelte és világosan látta Lenin, amikor a proletárforradalmat eláruló ál-marxizmust megbélyegző müvében 1918. novemberében azt írta, hogy a szovjethatalom az első a világon — szigorúan véve azonban a második, mert ugyanazt tette a Párizsi Kommün — amely a kizsákmányolt tömegeket bevonja a kormányzásba. Amikor Lenin most idézett nyilatkozatában a szovjet rendszer előfutáraként említi a Párizsi Kommünt, ne feledjük el, hogy a kapitalizmus és a technika fejlődésével, a munkásosztály számának, szervezettségének és súlyának növekedésével milyen eltérések adódtak az 1917-es oroszországi október és az 1871-es franciaországi március között. Voltak azonban hasonlóságok is közöttük. Mindkét imperializmus összeomlott a háború elvesztése következtében, és mindkét esetben a győztes ellenség inkább hajlott a megrendített uralom talpra segítésére, mintsem összefogásra a romokból előtörő népi erőkkel, hiszen ezeket még veszedelmesebbnek tekintették, mint a legyőzött orosz cárizmust vagy az összeomlott francia császárságot. Ilyen körülmények között egyik ' helyen sem akart a dolgozó nép megalkulvó módon visszatérni a régi bűnös rosszba, vállalta a leszámolást a monarchizmus híveivel éppúgy, mint a köztársasági osztályuralommal, hogy mindenkorra biztosítsa jövőjét a múltban állandóan fenyegető osztályterror kiújulásának veszélyétől. Ami a Nagy Októbernek a föld egyhatodán sikerült, tudniillik itt lehetetlenné tette az ellenforradalmat mindenkorra, azt 1871-ben aránylag szűk területen, csupán egyetlen városban nem egészen két és fél hónap tartamára volt képes a Párizsi Kommün megvalósítani. Mikor III. Napoleon hadseregének szedáni fegyverletétele után (1871. szept. 2.), Párizsban kikiáltották a köztársaságot, a burzsoáziának és a letűnt császári rendszer híveinek egyetlen go~ndja az volt, hogy az új államforma keretében megtartsák a legfontosabbat, amit nekik a császári állam nyújtott, a munka alávetettségét és kizsákmányolását a tőke javára. Ennek a törekvésnek akadályává vált a párizsi munkásságnak és a vele rokonszenvező plebejus tömegeknek felfegyverzése Szedán után. A porosz hadsereg előrenyomulása előtt szabaddá lett az út Párizs felé s a németek 1870. szeptember 18-tól kezdve 131 napon át körülzárva tartották Párizst. Nem támadták meg, 1871. januárjában fegyverszünetet kötnek a magát polgárinak nevező köztársasági kormánnyal, s ezt hallgatólagosan támogatták ŕabban a törekvésében, hogy hatalma alá kényszerítse azt a párizsi népet, amely felismerte, hogy a polgári köztársaság csupán az osztályuralom megelőző formájának átöltöztetését jelenti, nempedig azt a szociális, népi köztársaságot, amely magát az osztályuralmat kiküszöböli. Ez a köztársaság Párizsban 1871. március 18-án valósult meg, amikor a poroszok engedelmével időközben megválasztott nemzetgyűlés kormánya megkísérelte a párizsi nemzeti gárdák lefegyverzését Ez meghiúsult, sőt a kormány katonasága nem teljesítette a vezénylő tábornokok parancsát, hogy tüzet nyisson a népre. A nemzeti gárda egységeiből alakult Központi Bizottság Kiáltványt adott ki, melynek szavai szerint „Az uralkodó osztályok vereségei és árulásai megérttették Párizs proletárjaival, hogy ütött az óra, amelyben meg kell mentenlök a helyzetet azáltal, hogy saját kezükbe veszik a közügyek intézését. Megérttették, hogy legfelsőbb kötelességük és feltétlen joguk saját sorsuk uraiként a kormányhatalmat megragadni." A Kiáltvány megjelenését városszerte viharosan kísérte a dolgozók lelkének mélyéből feltörő kiáltás: Éljen a Kommün! A reakciós kormány elmenekült a fővárosból, sőt megfosztotta ezt fővárosi jellegétől, mindaddig, amfg a Versaillesbe átköltözött Nemzetgyűlés nem tud visszatérni. A párizsi nép 90-tagú kormányhatóságot választott, amely a törvényhozás és a közigazgatás munkáját együttesen végezte. A kommün szó latin eredetű, mint melléknévnek jelentése „közös", de már a középkor őta a városokban élő önkormányzati közösséget is jelenti, I Ij értelmet nyert 1793-ban a '"'francia forradalom alatt, amikor a párizsi radikális kispolgárság vette kezébe a hatalmat s megvalósult a jakobinus forradalmárok kommünje. Párizst e hagyományon kívül forradalmi talajjá tette a XIX. század első felében a nagyipar fejlődésével párhuzamosan a proletariátus tömegeinek növekedése. A munkásosztály megmozdulásának következménye lett 1830 júliusában a feudális monarchiának, majd 18^8 februárjában a feudális monárchiát követő polgárkirályságnak megdöntése. Az első esetben az úgynevezett alkotmányos királyság, a másodikban a megalakult parlamenti köztársaság a leplezetlen osztályterror eszköze maradt, a termelőosztályok munkáját kisajátító osztályok képviselőinek jutott a helyek többsége a törvényhozásban, éppúgy, mint a közigazgatásban és a bíráskodásban. A politikai élet tartalmát a különböző politikai csoportok közötti marakodás képezte a nagyobb koncért. 1870-ben a francia és a porosz osztályállam háborúba keveredett egymással, mindkettő az osztályállamot fenyegető veszély elhárítására nyúlt a sovinizmust fölszító háború fegyveréhez. A helyzet úgy alakult, hogy közben Párizs népe ellen kettős front vonult fel, egyfelől a francia határt átlépő porosz urak fegyveres ereje, másfelől a rendfenntartás és a békeszerzés jelszavával hatalmát megszilárdítani akaró burzsoázia. Ez éppúgy kész volt együttműködni a hódítókkal, mint ahogy Bismarck Németországa hajlandó volt a francia jobboldalt támogatni. Ebben a helyzetben adódott alkalom arra, hogy a munkásosztály március 18-ától kezdve 72 napon áfi a politikai hatalom teljességével rendelkezzék. M

arx két nappal a Párizsi Kommün leveretése után, IS 71. május 30-án az I. In jrnacionáli főtanácsához intézett beszédében a Kommünből azt a nagy tanulságot vonja le, hogy ha valahol a proletariátus hatalomra jut, nem veheti egyszerűen birtokába a kész polgári államgépezetet, mert ez nem alkalmas az osztályuralmat megszüntető népi hatalom megszilárdítására, hiszen az osztályterror ovakorlásának testére van szabva. Lenin ezzel a megállapítással részletesen foglalkozik Állam és forradalom című mű-" vében. A Párizsi Kommün hősi cselekvő erejének felismerése indította Lenint arra a megállapításra, hogy benne testesül meg az első kísérlet mindannak megvalósítására, amit a Szovjetunió megteremtése az emberiség történetében jelent. i 1 H

ogy a Párizsi Kommün eltiprásának világszerte épp ellenkező következménye mutatkozott a szocialista munkásmozgalomban, mint amit a kiváltságaiért remegő kapitalista osztályok vártak tőle, közismert tény. A proletariátus szervezkedése 1871 után a különböző országokban addig nem ismert méretekben indul meg. A Kommün hősi harcának emléke a haladó gondolkodású értelmiségre is tartós hatású volt, aminek bizonyságául idézhetjük Ady Endre találkozását Párizsban a Kommün két veteránjával, akiket politikai tevékenységükért és mint volt barikádharcosokat Üj-Kaledóniába deportáltak, ahonnan 1880-ban, közel 10 esztendős szenvedés után tértek haza. Az egyik Louise Michel tanítónő, akit Ady 1904-ben egy nárizsi gyűlésen ismert meo, ahol a 74-éves „vörös szüz"-et ünneplik. „Régi társai a Kommün torlaszain csókolják a kezét és ruhája szegélyét" — írja Ady egyik párizsi tudósításában. M is érdemelte Louise Michel, hogy tisztelet vegye körül, mert késő öregségéig sem tagadta meg harcos kedvét, amelyet deportáló helyén A foglyok dala című versben így fejezett ki: Ő, jöjj, megváltó könnyű bárka, Vidd magaddal a foglyokat, Halá'.nál rosszabb fegyház átka emészti azt, ki itt rohad. Szívünkben mégis reményt őrzünk, s ha viszontlátjuk szülőföldünk, hát harcunk újra lángra kap. (Gyárfás Endre fordítása)' Ennek a harcnak lángolása élt Jean Allemanneban, akinek 1907-ben jelent meg Egy kommünár emlékiratai címmel kötete, s akit Ady felkeresett szerény lakásán, s a vele való személyes találkozás élményébe beleszövődik Ady értékelése a Kommün jelentőségéről. „Jean Allemanne betűszedő munkás és Párizs város egyik képviselője. Majdnem kilenc szörnyű évig sokkal egyszerűbb neve és rangja volt. Akkoriban Üj-Kaledóniában lakott s így hívták: 24 328. A Kommünnek ez a híres hőse ma 64 éves. Tüzel, hisz, beszél, agitál, ír, riogat ma is. Legény és micsoda pompás legény a talpán ... Soha büszkébb nem voltam és nem lehetek, mint amikor először kezet szorítottunk. A barikádok tüze ömlött abban a percben a testembe. Jean Allemanne éreztette először velem, hogy gyönyörű dolog embernek lenni. Nem Anatole Francé, nem Rodin... de Allemanne, ez a nyomdász, ez a forradalmár, aki Brutusnak különb, mint az eredeti Brutus." A mint mindezt idézzük és arra ** gondolunk, hogy a német Marx, az orosz Lenin és r naovar demokrata költő micsoda odaadással fejezik ki a Kommün iránti becsülésüket, hittel hisszük, hogy a Kommün születési helyén és a hazájának tekinthető országban is eljön majd az ideje annak, amikor az úttörő forradalmi munkát ott is úgy folytatják és azzal a fenntartás nélküli lelkesedéssel fordulnak felé, mint ahogyan a Szovjetunióban és a népi demokráciákban történik. SAS ANDOR ÜJ SZÖ 5 * 1961. március 16.