Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)
1961-03-02 / 61. szám, csütörtök
I 1 " — • - r íl - .. n . 'I LOLii ttlíl ® Q R EG K OMMUNISTA K EML ÉKEZÉ SEI ® Pártunk mutatta az utat H a az ember gondolatban viszszatekint a múltba és látja, hogyan élt nálunk egy munkás harminc évvel ezelőtt és összehasonlítja az akkori nyomorúságos életet a mai épitő lendülettel teli, örömteljes élettel, úgy tűnnek fel előttünk az akkori viszonyok, mint valami teljes hihetetlen dolog. Hihetetlen és érthetetlen, hogy ilyen élet egyáltalában létezhetett. Pedig így volt. Magam is azok közé tartozom, akik átélték ezt — ma már soknak, de leginkább a fiatalabbaknak — hihetetlennek látszó életet. Ma nálunk mindenki természetesnek és magától értetődőnek tartja, hogy dolgozik és eszeágába se jut, hogy munkanélkülivé válhatna, hogy elvesztíthetne' minden, a megélhetéshez szükséges forrást, hogy az utcára kerülhetne. Ma nálunk senki nem ismeri azt a rettenetes félelemérzést, vajon lesz-e még holnap is kenyere, vajon nem fog-e éhezni, lesz-e mit adnia gyermekei szájába. Ma ez nálunk teljesen ismeretlen érzés. Nem volt ez így a kapitalista rendszer idején. Az 1929-1933-as években, a nagy gazdasági válság idején és később is; az akkori kapitalista Csehszlovákiában csakúgy, mint a többi kapitalista államokban, nagy, tömeges munkanélküliség volt. A bratislavai dolgozónak is nagy része elvesztette munkáját, megélhetési lehetőségét és ki volt téve több éven keresztül a legborzasztóbb éhségnek és nyomornak. Mint a kommunista párt részéről a városi képviselőtestület és a városi tanács tagja jól emlékszem arra, hogy Bratislavában már 1931ben 4663 hivatalosan nyilvántartott munkanélküli volt. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a munkanélkülieknek ezt a számát a burzsoá hivatalok mutatták ki, amelyek mindenféle paragrafust véve alapul megtalálták a módját annak, hogy nagyon sok munkanélkülit nem vettek fel a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek névjegyzékébe, azért, hogy ne kelljen segélyezni őket. Mint a párt funkcionáriusa, aki a munkanélküliek között dolgoztam, nagyon jól tudom, hogy 1931-ben a munkanélküliek száma Bratislavában meghaladta a 7000-t, tehát legkevesebb 2000-el, vagy 2500-al több volt, mint amennyit a hivatalok kimutattak. A munkanélküliek — a nőtlenek 10, a nősek pedig 20 korona munkanélküli segélyt, vagy ahogyan az egész országban nevezték „žobračenkát", magyarul „koldússzelvényt" kaptak hetenként. Senki sem vette tekintetbe a gyermekek számát, az ellátatlan családtagokat és más életkörülményeket. Ezért nagyon is találó a „žobračenka" elnevezése, mert a koldusadomány nem volt elég még a legszükségesebbre sem. Mit vegyünk a pénzen? — állt előttünk a megfejthetetlen kérdés hétről hétre, sőt éveken keresztül; élelmet, lábbelit, a gyermekeknek ruhát, vagy tüzelőt és valami más nélkülözhetetlent? Nem volt ez elég egyikre sem! Hiszen a hivatalos statisztikai adatok szerint 1933-ban egy öttagú munkáscsaládnak hetente csak a legszükségesebb élelmiszerek megvásárlására 148,16 korona kellett, nem számítva a többi szükségleteket. Éheztünk, fáztunk, minél tovább, annál rosszabul voltunk öltözve, a lakásból kidobtak bennünket. Az csak természetes, hogy nem lehettünk és nem is voltunk az ilyen élettel megelégedve. Csehszlovákia Kommunista Pártja volt az, mely megmutatta a munkanélkülieknek, a dolgozónak a válságból kivezető utat. A párt mutatta meg a konkrét formáját a mindennapi igazságos követeléseinkért, a munkáért és kenyérért folytatott harcnak. A városi képviselőtestület kommunistái a képviselőtestületben és másutt is következetes és szüntelen harcot vezettek, hogy a város, a városi képviselőtestület gondoskodjék arról, hogy a város minden munkanélküli polgára munkát kapjon. A képviselőtestület minden ülésén újabb javaslatokat nyújtottunk be az utcák, utak rendbehozására, bérházak építésére és más munkákra, ahol alkalmazni lehetett volna sok munkanélkülit. A többi pártok tagjai azonban, közöttük az akkori szociáldemokraták is, javaslatainkat legtöbbször elutasították azzal a kifogással, hogy nincs rá fedezet. P ersze, mi kommunisták nem nyugodtunk bele javaslataink elutasításába, mert tudtuk és be is bizonyítottuk, hogy fedezetet találhatunk, hisz a kapitalisták nyereségei állandóan növekedtek. Azonkívül olyan kiadásokra fizettek ki nagy összegeket, amelyek teljesen fölösleges kiadások voltak, és a kapitalisták jövedelmét növelték. Hogy az urakat javaslatunk elfogadására bírjuk, hogy mindenekelőtt a munkaŰJ SZÖ 6 * 1961. március 2. nélküliek nyomorúságos és állandóan folytatott harcoktól, a munkanélkürosszabbodó helyzetén javítsunk, moz- liek igazságos követeléseinek teljesígősítottuk a munkanélküliek, de a dolgozó munkások tömegeit is és n agy gyűléseket, valamint tüntetéseket rendeztünk a városháza előtt és a város főbb utcáin, munkát, kenyeret és nagyobb segélyt követelve. A szer vertek meg brutálisan bennüngyülésen választott delegációnak kel- ket, sőt be is zártak. Ez azonban lett volna átadnia javaslatainkat a nem gyengítette, hanem megszilártéséért folytatott küzdelmektől. S ok, nagyon sok volt az ilyen és hasonló akció, melyeket a kommunista párt vezetett a legalapvetőbb emberi jogokért, — a munkáért és a kenyérért. Nem egyváros polgármesterének, a városi tanácsnak és képviselőtestületnek. Ez azonban nem ment olyan simán, mint ahogy itt leírjuk. A burzsoá urak gondoskodtak róla, hogy jogos követeléseink ne jussanak el oda, ahová irányultak, a városi tanácshoz. Gumibotos rendőrosztagok rohanták meg a gyűlés résztvevőit és ütötték, verték őket, vagy lovasrendőrök rohanták meg, embertelen módon legázolva védtelen . embereket. Pedig csak munkát és kenyeret követeltünk. Emlékszem a munkanélküliek tüntető gyűlésére, mely 30 évvel ezelőtt, 1931. február 25-én a rhunkanélküliség elleni harc nemzetközi napján zajlott le. A CSKP fölhívására, mely az egész országban szervezte ezeket a tüntetéseket, Bratislavában ezer és ezer munkás és munkanélküli özönlött a Köztársaság térre, (Sztálin-tér) a városból és környékről, hogy meghallgassák a kommunista párt képviselőinek beszédjét és utána a megfelelő helyre adják be jogos követeléseiket. Az urak most is, mint már számtalanszor, rendőröket küldtek ránk, akik parancsot kaptak a tömeg föloszlatására és durván rátámadtak a tüntetőkre. Bezárták a párt képviselőjét és még sok más kommunistát. Ez persze nem tántorított el bennünket a munkáért és kenyérért dította meggyőződésünket, hogy a helyes úton járunk. Mi, öregebb kommunisták, akik aktív szervezői és részesei voltunk ezeknek a harci akcióknak, többször emlegetjük azt az igazságos harcot, melyet pártunk vezetésével folytattunk. Büszkék vagyunk dicső kommunista pártunkra, az egyedüli pártra, mely megmutatta nekünk az éhségből, nyomorból és igazságtalanságból kivezető ufat. Büszkék vagyunk Csehszlovákia Kommunista Pártjára, mely helyes politikájával, az összes dolgozók érdekeinek szemelőtt tartásával nehéz áldozatos harcokon keresztül elvezette munkásosztályunkat és egész dolgozó népünket a szocializmus győzelméhez. Büszkék vagyunk arra, hogy ebben az igazságos harcban pártunk vezetésével helyt álltunk. Most a fiatalokon a sor, hogy a nehezen kiharcolt, de boldog és még örömteljesebb szocialista életet nemcsak megvédje, de azt még kiszélesítse, ragyogóbbá, boldogabbá tegye, hogy ne csak nálunk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban és a szocialista világrendszer országaiban, hanem sehol a világon ne legyen többé munkanélküliség,' éhség és nyomor, hogy minél előbb győzedelmeskedjék a szocialista és kommunista társadalmi rendszer az egész világon. Rabay Ferenc Leninabad tádzsik városban nemrégiben avatták fel a Moszkva kolhoz új kultúrházát. Az épületnek 140 nagyszerűen berendezett helyisége van. A kolhoztagok itt nap nap után egybegyűlnek, hogy a jól elvégzett munka tudatában megtekintsenek egy-egy íilmet, hangversenyt vagy előadást hallgassanak, illetve másképpen szórakozzanak, művelődjenek. A fenti felvételen a kolhoztagok teázás közbea beszélgetnek közös dolgaikról. (TASZSZ felvétel.) A nyelv, amely AZ O NYOMDOKAIN A Vetká lda-i magyar tannyelvű középiskola tanulói meglátogatták a kommunista párt Veľká lda-i szervezetének egyik alapító tagját. Hosszan elbeszélgettek a egyszer összetűzött a csendörökkel. Így volt akkor is, amikor a Főutcán a nyolcemeletes épület előtt elvették a vörös zászlót, amelyet a többi tüntetők segítpionírok Turánszky elvtárssal, aki sokat ségével visszaszerzett és biztos helyre beszélt nekik a párt tüntetéseiről, J elvonulásairól, sztrájkokról. Elbeszélte, hogy a titokban küldött plakátokat úgy terjesztette, hogy az esti vitt. Kosicei elvtársnak írták rá és hímezték ki a szlovák-magyar nyelvű feliratot: Világ proletárjai egyesüljetek! Nehéz sorsa volt fiatal korában. Látta órákban elment a malomba s a lovak az urak gazemberségét, a szegény nép szerszámjára akasztotta a plakátokat úgy, nyomorát, azért lett kommunista. Igazhogy a gazda ne vegye észre. Reggelre, ságot akart, tudta, hogy mi a nyomor, amikor megérkeztek a szomszédos falvakba a szekerekkel, a lovak oldalán ott Ot évig élt - mint ahogy ö mondja — „hétkrajcáros früstükön". Ma boldog, s olvashatták a párt legújabb felhívását, mosolyogva néz a pionírokra, akiknek kadatlan harcának Persze sokszor megzavarták őket ebben, szeméből hála és Mosoly sugárzik erre a fáradalmait csak a „fogságban pihenhette ki". így az 1926, 1931 és az 1953-as esztendők jelzik azoknak a „rekreációknak" az idejét, ameBodnár András elvtárssal a Železná sťudntčka-i üdülőben találkoztam. Noha a legutóbbi esztendőkben betegeskedik; igen élénken emlékszik vissza azokra a kemény harcokra, amelyekben a párt irányításával részt vett. Mint más a pénztárcáját,.^úgy őrzi ő azokat a dokumentumokat, amelyek harcos élete döntő állomásait igazolják. A dokumentumok közt ott a pártigazolványa, amelyben „1922" jelzi pártba lépésének esztendejét. Azóta a súlyos viszontangságok ellenére mindvégig kitartott a párt mellett. Harcolt, agitált, vállalta a kommunisták mostoha sorsát, de nem tágított és végül 1926-ban sikerült megalakítani lakóhelyén, Veľký Kamenecen a pártot. Sanyarú körül- he ly> hatóságoknál. Amikor életéről menyek közt ne- f§|fp^ » l^fll beszél, keserűség helyett a győzevelte fel négy ^ lem elégtétele lüktet a hangjában, gyermekét. Cipész- V > H — A múlt század végén — mondkedése mellett két f||lp. _!ľ" M ja — 1891 júniusában születtem Nagyés félhold földjén - ^ kövesden. Nemsokára tehát 70 éves gazdálkodott. Lan- a£ Í ?H leszek. Amint látod, a sok harc és a csendőrök el is fogták, lecsükták, de az öreg, harcos kommunistára. Turánszky elvtárs viszonzásul eldalolt két forradalmi dalt, melyet még ők énekeltek. íme az egyik: S kitartott kommunista meggyőződése mellett. Ott volt a kosicei tüntetéseken s nemPiros zászlónk, vörös zászlónk lengeti a szellő, Gyer alája, gyer alája, te jogtalan szenvedő. Ha munkás vagy, miért ne tartanál velünk, testvérünk vagy, nem lehetsz mi ellenünk. Nem ismerünk henye rangot, Ágas-bogas koronát, Szerszámot a naplopónak, Kaszát, — kapát - boronát. Legyen kérges annak is a tenyere, Aki miatt nincs a népnek kenyere. NÄTAFALUSSY ELEMÉR, igazgató-tanító, Vefká Ida megpróbáltatások ellenére igen szép kort értem meg. Abban a kitüntetésben részesültem, hogy 1920-ban Irkutszkban léphettem be a Szovjetunió Kommunista Pártjába. Ott voltam akkor hadifogoly és ott tanultam meg a párt célkitűzéseiért harcolni. 1919-ben csatlakoztam a vörös hadsereghez, majd a Bajkállyekkel a kapitalizmus, ajándékozta tó me ntén és Irkutszk környékén meg ót, a kommunistát. A Horthy- harcoltam a fehérgárdisták ellen, éra alatt, 1944-ben internálták. Ott Fiatal és erős v oi tam akkor. Szívvel őrzi iratai közt a Magyar Királyi lélekkel harcoltam... Rendőrség eredeti okmányát — El-eltünődik. fénylő szeme a „kisegítő toloncháznak" nevezik ben- múltban kutat > bizonyára felelevene a tábort. Csak májusban, a nagy nedik ej ötte a súi yo s harcoktól felvisszavonulások idején eresztik sza- d úi t t áj, harcos társai elszánt bábadon, de persze mint veszélyes torság a... és mert tudni szerettem elemet számontartják és bizonyos volna> mire gondol t hirtelen e*t a időközökben jelentkeznie kellett a kérdést tettem fel neki: EZ £V MÁJUSÁBAN ünneplik üzemük fennállásának 100. évfordulóját a brnói Šmeral Üzemek dolgozói. Az 1861-ben alapított kisöntódéból folyamatosan, főleg azonban 1948 Győzelmes Februárja után nemcsak hazánk, hanem Közép-Európa egyik legnagyobb gépgyára lett. Képünkön az üzem első gépcsarnoka. (E. Bican - <$-TK - felv.) — Mi volt élete legszebb élménye? Bodnár elvtárs erre bölcsen elmosolyodik. Kiderül, hogy a nagy élményben itthon, szülőfalujában volt része, mégpedig 1944 végén, a felszabadulás napján, amikor újra találkozott a szovjet harcosokkal. Vörös zászlóval ment elibük és oroszul üdvözölte őket. Az orosz fogságban eltöltött sötét évek aznap egyszerre értelmet nyertek, örült, hogy megtanult akkor oroszul és örültek ennek a szovjet katonák is ... Nagyon összebarátkoztak, a megalakult nemzeti bizottság élére került, segített rendet teremteni és a falu dolgozóinak legjobbjaiból saer-veote meg a millciát. — Még egy hasonló szép élményben volt részem — folytatta Bodná'r elvtárs élénken — mégpedig 1957 szeptemberében, amikor 85-öti magammal meglátogattam a Szovjetuniót. Leningrádban közös vacsorát rendeztek tiszteletünkre és akkor én oroszul mondtam a felköszöntőt. Nagy öröm ért akkor is ... Egy vidám, daliás orosz elvtárs jött felém, megölelt, mintha testvére lennék és azt mondta nekem: „Szép, testvér, hogy nem felejtetted el a mi nyelvünket." — Mit is válaszolhattam volna neki?... Hallgattam — folytatta csendesen. — Mint ahogy az ember nem felejtheti el az anyanyelvét, úgy ije'm felejti el azt a nyelvet sem, amely öntudatra ébresztette. SZABÓ BfilA
