Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)
1961-02-11 / 42. szám, szombat
Az amerikai társadalom fiataljairól Randé Jenő: Szputnyik New York felett HÉTFŐ Az ismeretterjesztő művek között, amelyeket a legutolsó időben kaptunk kezünkbe, jelentős figyelmet érdemel Randé Jen£ SZPUTNYIK NEW YORK FELETT clmü riportsorozata. Az Egyesült Államokban többször járt kitűnő tollú magyar újságíró személyes élményei alapján írta ezt az igen elevenhangú és megállapításaiban nemcsak érdekes, hanem találó riportsorozatot. Randé a Magyar Rádió tudósítójaként 1958-ban részt vett az Egyesült Nemzedek Szervezete közgyűlésének XII. ülésszakán, egyhuzamban több hónapot töltött New Yorkban, ahol alkalma volt behatóbban megismerkedni a nyugati tőkés társadalom egyik legfontosabb problémájával, az ifjúság helyzetével. Helyes elvet követve, írásaiban az érdekesség kedvéért nem kalandozik idboetaoishr tudatosan azzel az egyetlen kérdéssel, az ottani fiatalok jelenével és jövőjével foglalkozik. Könyve előszavában ezeket frja: „Ha valaki nyitott szemmel jár Amerikában, és ráadásul újságot is olvas, lehetetlen, hogy ne lásson. Mert elég, ha felszállsz egy autóbuszra, már szemedbe is ötlik a rajz: három gyerek, az egyik hosszú ütővel a kezében, a másik ormótlan bőrkesztyűvel a kezében, a harmadik arcát szabadon hagyó börsisakkal a fején baseballt játszik. A három közül kettőt vastag piros vonás karikáz be. S a képnek ez a felírása: „Minden három gyerek közül kettó a segítségedre szorul." És ugyanitt felteszi a kérdést is, vajon valóban olyan kitűnő dolog gyereknek lenni Amerikában, ahogy ezt a magyar ellenforradalom idején az ifjúságnak rosszul tájékoztatott és tudatosan félrevezetett része elképzelte. Randé főképpen erre a kérdésre törekszik választ adni. Már útban New York felé, a Queen Mary" fedélzetén alkalma van egy világjáró öreg skót orvossal a fiatalkorúak bűnözéséről vitáznia. A rokonszenves skót doktor éleszszemű megfigyelőnek bizonyul, megállapításai olykor találóak és a tényeket helyesen szögezi le. Az elferdülések, a bűnözések egyik oka a félelem. A bizonytalan holnaptól, az ismeretlen jövőtől és az atomhaláltól való félelem, amit egy sutba való, pusztulásra érett társadalom sugall és olt újságjai, rádiói, televíziói révén a mindenre oly fogékony fitalság szívébe és elméjébe. De már ez az öreg skót is felismeri, hogy a fiatalok sok mindenre képesek Amerikában is. Hősi életre és hősi halálra is, eszményekért lelkesednek, de ha másként nevelik Őket, eszmények nélkül élnek és halnak meg. Randé ezek után sportrendezvényeken vesz részt, a Madison Square Gardenen, New York legnagyobb fedett szórakozóhelyén a Rodcot, cowboyok szilaj és férfias versenyét, vad lovak megszelidítését, vad bikák megfékezését nézi — húszezer néző, többnyire fiatalok közt, akik pattanásfg feszített idegekkek figyelik az izgalmas és nemegyszer életveszélyes mutatványokat. A szomszéd széken egy hároméves csöppség hatalmas Coltot csattogtat, s az apja alig tudja rávenni, hogy búcsúzször, ismeri már a televízióból. „Furcsa jelenet-írja Randé. — A kisfiúnak inkább cuclfsüveg illene a kezébe, mint pisztoly". De hát neki is Roy Rodgers, a már kissé megvénült cowboykirály a példaképe, akit nem most látott először, ismert már a televízióból. íme, az eszmény a cowboykirály, és a gyerek kis Roy Rodgersnek képzeli magát. Öltözete hegyesorrú csizma, sokzsebes szűk vászonnadrág, díszes öv, hátul kétoldalt fityegő Colttal, kockás ing, áll alatt megszorított zsinórú széles karimájú kalap. A gyerek példaképe a fegyverét halálos biztonsággal kezelő cowboy, s amint felnő, egyre inkább az ellenfelét halálos biztonsággal tönkretevő üzletember. Vagy — ahogy múlnak az évek — egyre inkább a géppisztolyos katona, állapítja meg Randé. New York utcáin plakátok ötlenek a szemébe: „Kemény embereket farag a haditengerészet!" „Be akarod járni a világot? Lépj be a hadseregbe!" Akinek alkalma van valahová a Távolkeletre repülnie, láthatja géppisztolyos őrszolgálatban ezeket a „kemény emberek", az amerikai életformának ezt a típusát, amely, a nácizmus legbarbárabb korát, feketelakkcsizmás, halálfejes fenevadait idézi elénk. A játékpisztolyos csöppség és az atomfegyveres „kemény legény" egy nevezőre hozható. Vajon csodálkozhatunk-e ezek után a gyermekbünözés, az ifjúság jellemének elferdülése fölött ott, ohol semmi sem vet gátat a cowboy és gengszter-romantikának? New Yorkban jelenleg hét televíziós adóállomás működik. Randé egy délután műsorából néhány filmcímet idéz: „Törvényen kívüli téboly", „Most a hadseregben vagy", „A láthatatlan ember". Férfi pisztoly nélkül", „A pisztolyos ember", „Sherlock Holmes „A meztelen város", „Kedvesem, a gyilkos", „Kémügynök" és így tovább. Látja Mr. Zacherlyet, az egyik televízióssztárt, amint vaktában élve boncolgat, kóccsomókát tömöget a zsákban fetrengő valaminek vagy valakinek vinnyogó szájába. „A rémület színháza" után éjfélkor a rádióban meghallgathatja a napi kisértettörténetet Nincs semmi, ami pihentetné, eszméltetné az amerikai fiatalokat. De hiszen ez nem is szándéka a társadalomnak. Nem komoly és jól félkészült, hanem végletekre hajlamos fiatalságra van szüksége, amely szórakozásaiban is szinte az őrületre hajlamos. Randé lát kivételeket is. Fiatalokat, akiknek visszatetszik ez a nyers és végtelenül önző életforma, s akik fellázadnak a lélektelen amerikai civilizáció ellen. De a legtöbbjük lázadása értelmetlen, afféle élettagadó, szemben állnak a társadalommal, megvetik, de harcuk mindössze anynyi hogy kivonják magukat bűvköréből, hogy elkülönüljenek tőle, hogy magukra maradhassanak. Egy nap azonban a „pénzcsináló" amerikai kispolgár megcsodálhatja az ege fölött száguldó szputnyikot és hirdetlen rádöbben arra, hogy a Szovjetunió nem olyan elmaradott és lebecsülendő ország, ahogy azt évtizedeken át a szájába rágták. Tanáraik kezdik összehasonlítani az amerikai iskolák tananyagát a szovjet iskoláéval. Baj volna az amerikai oktatással, az amerikai tudományos képzéssel?. Nos, igen, baj van! Egy anya panaszkodott, hogy.-Californiában állást kapott orvos fia nem tud helyesen írni! Szakemberek rámutatnak az ameriai iskolában megmutatkozó értelemellenesség veszélyére, a pedagógusok törekvésére, hogy semmibe veszik a szellemi fegyelmezés elvét, hogy szerintük az iskola célja kizárólag a „felkészítés az élet gyakorlatára." Randé riportkönyve itt a fiatalkorú bűnözések, a gyilkosságok, rablások, utonállások egyik mély okára mutat rá: a teljesen helytelen elveket valló oktatásra, amely végeredményében a felülkerekedést, a törtetést vallja eszményének az emberiesség a szorgalom, a munka, az ismeretek bő elsajátítása helyett. Józan politikusok, képzett szakemberek, sőt belügyi, igazságügyi és társadalmi szervek tisztában vannak azzal, hogy zsákutcába került a fiatalság java. és oktatási reformokkal akar segíteni ezen az annyira fontos és égető problémán. Tagadhatatlan, hogy szükség van ezekre az oktatási reformokra, a problémát azonban nem oldhatják meg véglegesen. Itt sokkal mélyebbre kell nyúlni: az egész társadalom megreformálására és újjáépítésére van szükség. Randé könyve egyik fejezetében rövid összehasonlítást olvashatunk a szovjet és amerikai ifjúságról. Egymagában a szovjet adatok rávilágítanak a kivezető útra. A riportsorozat ezzel az összehasonlítással — és sok helyes megfigyelésével és eredeti megállapításával — válik szórakoztató volta mellett tanulságos olvasmánnyá. EGRI VIKTOR A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA PRÁGA: 14.00: Gyermekműsor. 14.20; ' Nagy mesterek muzsikája. 15.00: Hírek. ] 16.00: E versenyben győzünk. 16.15: Nép' zene. 16.30: Képek a nagyvilágból. 17.00: I Hírek. 18.20: Szórakoztató zene. 19.00: i Hangos újság. 20.00: Februári kalendá\ rium. 21.00: Kamarazene. 22.15: Vonósi művek. 22.30: Hírek. 22.50: Tánczene. ; 23.50: Hírek. 0.02: Éji zene. 1.55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00: Hírek. 5.15: RegI geli zene. 6.00: Hírek. 6.10: Időszerű kér; dések. 6.20: Reggeli zene. 7.00: Hírek. ! 7.15: Reggeli zene. 6.40: Szövetkezeti ' munkaiskola. 9.00: Operettrészletek. ; 10.00: Hirek. 10.10: Arkagyij Gajdar, A ' Nagy Honvédő Háború hőse, összeállítás. ! 10.40: Szórakoztató zene. 11.00: Lányok — i asszonyok. 12.00: Hírek. 12.25: Fűvószene. | 13.10: Schumann, Händel és Haydn rnüveii bői. 14.00: Hírek. 14.10: Szórakoztató ze; ne. 16.00: Hírek. 16.15: Tánczene. 16.50: • Orvosi tanácsadó. 18.00: Időszerű kérdé; sek. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: i Hangos újság. 20.00: Tarka zene. 21.00: j Rádió-egyetem. 21.30: Lakodalom. 22.00: i Hirek. 22.15: Táncdalok. 22.50: SzímfoniI kus zene. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Táncmelódlák. 9.20: Johann Strauss: Egy éj Velencében. 10.00: Hírek. 11,30: Népzene. 12.00: Operarészletek. 13.20: Könnyűzene. 14.00: 1 Zenés kalendárium. 15.00: Hírek. 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hl, rek. 17.15: Ötórai tea. 18.00: Zenés aján, dékműsor. 19.00: Kamarazene. 20.00: Esti Krónika. 21.45: Magyar Imre játszik. 22.00: Hírek. 22.15: Saint-Saens-művek. , PETŐFI-ADÓ: 14.15: Nótacsokor. 15.20: i Tánczene. 16.00: Hírek. 16.05: Külpolitikai ' kalauz. 16.15: Mozart: A színigazgató. 17.00: Fúvószene. 17.30: Hangverseny. 18.00: Hírek. 18.20: Operettekből. 19.00: Hírek. 19.05: Csárdások. 21.00: Hírek. 21.05: Tengerészdalok. 21.25: Derűs farsang. 23.00: Hírek. KEDD A CSEHSZLOVÁK RÄDIÔ MŰSORA PRÁGA: 12.00: Kedvelt dallamok. 13.00: ; Hírek. 13.50: Operarészletek. 15.00: Hírek. , 15.15: Zenei műsor. 16.00: Fejtörő. 16.30" ; Zenei újság. 17.00: Hírek. 17.30: Fúvószene. 18.30: Fiatalok műsora. 19.00: Han| gos újság. 20.00: Közvetítés a prágai Rokoko Színházból. 21.00: Wagner: Tannhäuser. 22.00: Táncdalok. 22.30: Hírek. 22.50: Hangverseny. 23:50: Hírek. 0.02: ; Éji zene. 1.55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00: Hírek. 5.10: Reggeli zene. 6.00: Hírek. 6.15: Reggeli zene. i 7.00: Hírek. 7.15 Reggeli zene. 8.05: Szó; rakoztató dalok. 8.30: Rádióegyetem. 9.00: Népzene. 9.30: Táncdalok. 10.00: Hírek. 11.00: Orvosi tanácsadó. 12.00: Hírek. 12.25: Filmzene. 13.00: Szimfonikus zene. ; 14.00: Hírek. 14.10: Tánczene. 15.26: Hal, ló. Itt Moszkva beszél. 16.00 Hírek. 16.15: | Kívánsághangverseny. 17.30: Népdalok. ,18.00: Hangverseny.. 19.00: Hangos újság. ' 20.00: Szülők iskolája. 20.20: Népdalok. 20.40: Katonák műsora. 20.00: Zenes > Összeállítás. 21.40: Korunk problémái. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. 22.50: Ope; rettegyveleg. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Könnyű zene. 1 9.20: Kórusok. 9.40: Magyar nóták. 10,00: ; Hírek. 10.30: Fúvószene. 12.00: Hírek. ' 12.10: Kemény Egon müveiből. 14.00: Kínai dalok. 15.00: Hírek. 15.30: Élőszóval — • muzsikával. 17.00: Hírek. 18.00 Áriák. \ 18.15: Tudományos híradó. 18.30: Népzei ne. 19.25: Prometheus, Mazeppa. 20.00 I Esti Krónika. 20.30: Lehár: A víg özi vegy. 22.00: Hírek. 22.25: Dalest. 23.10: I Tánczene. 24.00 Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Egyveleg. 15.10: Kamarazene. 16.00: Hírek. 16.05: Disznótor. 16.30: Kalózok a béke-kikötőben. 16.50: Operarészletek. 17.30: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.40: Hangverseny. 18.00 Hirek. 18.05: Könnyűzene. 18.30: Vidám félóra. 19.05: Tánczene. 20.00: HSndel: Izrael Egyiptomban. 21.00: Hírek. 1961. február 13-tól február 19-ig 20.00 Esti Krónika. 21.10: Hangverseny. 22.00: Hírek. 23.05: Operarészletek. PETŐFI-ADÓ: 15.00: Kórusok. 15.35: Fűvósátiratok. 16.00: Hírek. 16.30: Tánczene. 17.35: Dvoŕák: A sellő. 18.00: Hírek. 18.05: Népek zenéje. 18.30: Rádióegyetem. 19.00: Hirek. 19.05: Zenekari muzsika. 21.00: Hírek. 21.05: Ruttkay Eva szerepeiből. 21.56: Könnyűzene. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA PRÁGA: 12.00: Irodalmi riport: 12.30: Népdalok. 13.00: Hírek. 13.15: Hangverseny. 15.00: Hírek. 15.20: Zenei műsor. 16.30: Irodalmi adás. 17.00: Hírek. 17.10: Holnap jobb lesz mint ma. 17.30: Lakodalmasok. 16.00: Ifjúsági műsor. 19.00: Hangos újság. 20.00: Szórakoztató zene. 20.25: Közvetítés jégkorongmérkőzésekről. 21.30: A zene varázsa. 22.30: Hirek. 22.50: Tánczene. 23.50: Hirek. 0.02: Éji zene. 1.55: Hirek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-ig azonos a keddi műsorral. 8.25: Rádiójáték. 10.00: Hírek. 11.00: Dramatizált regényrészleg. 11.20: Egyveleg. 12.00: Hírek. 13.25: Fűvószene. 13.10: Operettrészletek. 14.00: Hírek. 14.lu: Tarka zene. 16.C0: Hírek. 17.00: Fiatalok műsora. 18.00: Technikai adás. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: A mikrofon válaszol a telefonnak. 20.55: Az RH Brno-Kanada és Slovan Bratislava — USA jégkorongmérkőzés közvetítése. 21.30: Irodalmi összeállítás. 22.00: Hírek. 22.15: Operettrészäetek. 22.50: Korunk zenéje. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10 Operettrészletek. 8 45: Édes anyanyelvünk. 8.50: Mesejáték 10.00: Hírek. 10.10: Zenés ajándékműsor. 11.30: Meyerbeer operáiból. 12.00" Hírek. 12.10: Tánczene. 13.20: Népzene. 14 00: Bach d-moll partitúra. 14.40: Könnyűzene. 15.00: Hírek. 15.35: Egy irodalmi per története. 17.00: Hírek. 17.15: Mozart: Esz dur szimfónia. 18.00: Tánczene. 19.00: Kórusok. 20.00: Esti Krónika. 22.10 Hírek. 22.45: Könnyűzene. PETÖFI-ADÓ: 14.15. Régi muzsika. 14.30: Hangverseny. 16.00: Hírek: 16.05: Elbeszélés. 16.30: Operaáriák. 17.00: Kórusok. 17.15: Az építőszekrények elve a modern technikában. Előadás. 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Hírek. 18.05: Szlovák népballadák. 18.20: Hangverseny. 19.00: Hírek. 19.05: Zenei műsor. 20.00: Operettrészletek. 20.35: Az elektromos halak. Előadás. 20.35: Élőszóval — muzsikával. 21.00: Hírek. A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontjai! A moszkvai rádió naponta 20.00— 20.30 és 21.30—22.00 óráig sugároz magyar nyelvű műsort a 41, 49 és 377 méteres hullámhosszon. 18.00: Hogyan éljünk szocialista módon? 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Közvetítés jégkorongmérkőzésről. 21.30: Tánczene. 22.00: Hirek. 2.15: Zenés hétvége. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Népzene. 9.00: Donizetti: Lammermoori Lucia. 10.00: Hírek. 10.30: Operetttrészletek. 11.10: Rádióiskola. 12.00: Hírek. 13.00: Goldmark: Falusi lakodalom. 14.00: Dalok. 14.40: Kórusművek. 15.00: Hírek. 15.50: Egy hét a külpolitikában. 17.00: Hirek. 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. 18.30: Moszkvai tudósítónk jegyezete. 18.40: Beethovenmüvek. 19.05: A Szabó-család. 19.35: Virágénekek. 20.09: Esti Krónika. 23.30: Vidám zenés műsor. 22.00: Hirek. 22.30: Táncoljunk. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 15.15: Indulunk. 16.00: Hírek. 16.05: Irodalmi műsor. 16.45: Zenés összeállítás. 17.25: Zenekari muzsika. 18.00: Hírek. 18.45: Hogyan bizonyították be Földünk körforgásét. 19.00: Hírek. 19.05: Bartók: VI. vonosnégyes. 20.13: Verdi: Luise Miller. 21.00: Hírek. 22.30: Űjabb botrány Clochmerieben. SZERDA Február 6-án kezdődött a rövidfilmek immár elismerten legfontosabb nemzetközi seregszemléje, az oberhauseni fesztivál. A FIPRESOInek. a filmkritikusok nemzetközi szövetségének zsűrije, amelynek a többi között csehszlovák, lengyel és bolgár filmkritikusok is tagjai, az idén is különdíjat ad a legjobb rövidfilmnek. Chaplin új film forgatására készül. Á film történetének nagyrésze egy hajón játszódik és a női főszereplő valószínűleg Sophia Loren lesz. A Párizsi Nemzetek Színházának áprilisban kezdődő szezonját a moszkvai Vahtangov Színház együttese nyitja meg. Arbuzov Irkutszki történet című drámáját mutatják be. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA PRÁGA: 12.00: Egy szocialista munkabrigád életéből. 12.20: Tánczene. 13.00: Hírek. 13.15: Kedvelt dallamok. 15.00: Hírek. 15:15: Népdalok. 15.30: Halló, itt Moszkva beszél. 16.00: Szimfonikus zene. 17.00: Hírek. 17.10: Ifjúsági műsor. 18.00: Dvoŕák év. 19.00: Hangos újság. 19.30: A XX. század kalandjai. 20.26: Rádióegyetem. 21.00: Turista történetek. 22.00 Orgonamuzsika. 22.30: Hírek. 22.50: Hangverseny. 23.50: Hírek. 0.02: Éji zene. 1.55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 7.20-ig azonos a hétfői műsorral. 7.20: Közvetítés a Csehszlovák Tudományos Akadémia Ondrejovi csillagvizsgálóintézetéből. 10.25: Szülök iskolája. 11.05: Lánvok — asszonyok. 12.00: Hírek. 12.25: Népzene. 13.10: Kedvelt dallamok. 14.00: Hírek. 15.25: Fúvószene. 16.00: Hírek. 16.15: Pionírok műsora. 17.15: Szovjet oprettzene. 18.00: A szocialista demokrácia fóruma. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Rádiójáték. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operarészletek. 9.30: Tánczene. 10.00: Hírek. 10.35: Hangszerszólók. 10.50: Rákdiójáték. 12.00: Hírek. 12.10: Népzene. 13.55: Lehár: A víg özvegy. 15.00: Hírek. 15.10: A mérges csók. Rádiójáték. 16.05: Könnyűzene. 16.30: A barátság hullámhosszán. 16.40: Chopin-zongoramüvek. 17.00: Hírek. 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.30: Tánczene. 19.20: Elhangzott műsorainkból A (ÍSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA PRÁGA: 13.00: Hírek. 13.15: Hangverseny 14.00: Népi táncok. 15.00: Hírek. 15.15: Népzene. 15.30: Operettrészletek. 17.00: Hírek. 18.10: A kommunizmus — az emberiség jövője. 19.00: Hangos újság. 20.45: Hogyan éljünk szocialista módon. 21.15: Kórusok. 21.40: Irodalmi adás. 2.10: Tánczene. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 23.50: Hírek. 0.02: Szórakoztató dalok: 1.55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05 azonos a hétfői műsorral. 8.05: Szórakoztató zene. 9 20- A Bégsi Filharmónia játszik. 10.00: Hírek. 10.40: Keringök. 11.00: Technikai adás. 11.15: Tánczene. 12.00: Hírek. 12.25: Dalok. 13.00: Halló, itt Moszkva beszél. 13.30: Orosz operákból. 14.00: Hírek. 14.10: Tarka zene. 16.00: Hírek. 16.15: Keringök. 17.00: Lányok — asszonyok. 18.00: Korunk tudománya. 18.15: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Beszélgetünk fiatalokkal. 20.20: Ajándékműsor. 21.00: Zenés irodalmi összeállítás. 22.00: Hírek. 22.15: Éji zene. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUlH-ADÓ: 8.10: Hengverseny. 9.00: Vidám percek. 9.15: Népi muzsika. 10.00: Hírek. Kamarazene. 10.59: Lottóeredmények. 11.15: Paraszttáncok. 11.35: Nevető falu. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyűzene. 13.20: Könnyűzene. 14.00: Dalok. 14.35: Könnyűzene. 15.00: Hírek.. 1,5.50: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.45: Rádióiskola. 18.30: Magyar nóták. 19.20: -Schubert: Pisztrángötös. 20.00: Esti Krónika. 20.30: Egy kis csevegés. 21.05: Színes szőttes. Nyitott ablakok. 22.00: Hírek. 22.20: Tánczené. 23.00: Beethoven: Fidelio. PETÖFI-ADÓ: 14.15: Dalok. 14.55: Madrigálok. j.5.10: Csárdások. 15.50: Katonák a traktor nyergében. 16.00: Hírek. 17.00: Könnyűzene. 17.35: Wagner-tenoristák. énekelnek. 18.00: Hirek. 19.00: Hírek. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA PRÁGA: 12.10: Mindenkinek kedvére. 13.00: Hírek. 13.15: Kívánsághangverseny. 14.00: Rádiójáték. 15.00: Hírek. 15.05: Fúvószene. 16.40: Lányok — asszonyok. 17.00: Hírek. 17.40: Dallal a világ körül. 18.00: Viszontlátásra, szombaton. 18.30: Rejtvénymüsor. 19.00: CsehszlovákiaKanada jégkorongmérkőzés közvetítése. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 22.50: Hírek. 0.02: Éji zene. 1:55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-ig: azonOs a keddi műsorral. 9.00: Szórakoztató zene. 10.0: Hírek. 10.40: Táncdalok. 11.00: Irodalmi összeállítás. Peter Jilemnický kommunista regényhőseiből. 12.00: Hírek. 15-10: Zenés hétvége. 14.00: Operettzene. 15.00: Szatirikus összeállítás. 15.30: Népzene. 16.00: Hírek. 16.15: Rádiójáték. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MŰSORA PRÁGA: 12.05: Hírek, kommentár. 12.35Í Hangverseny. 13.00: Mesedélután. 14.05: Tánczene. 15.00: Hazai képeslap. 17.30: Hangverseny. 19.00: Hangos újság. 20.00: Ľudovít Filan: És lön világosság, rádiójáték. 22.00: Szórakoztató zene. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 23.50: Hírek. 00.02: Éji zene. 1.55: Hírek: BRATISLAVA: 6.00: Hírek. .7.00: Szövetkezeti munkaiskola. 7.20: Reggeli zene. 7.45: Hírek. 8.00: Mesejáték. 9.00: Élő szavak. 9.10: Tánczene. 11.00: Szimfonikus zene. 12.05: Hírek, kommentár. 12.30: Népzene. 13.00: Falurádió. 15.00: Kívánsághangverseny. 15.40: Operettrészletek. 16..ÍÓ: Tánczene. 18.00: Pillantás a nagyvilágba. 18.20: Kívánsághangverseny. 18.50: Zénés kalendárium. 19.00: Hangos újság. 20.00: Majtusz: Ifjú gárda, opera. 22,00: Hirek. 22.15: Esztrádzene. 22.50: Szimfonikus hangverseny. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA KOSSUTH-ADÓ: 6.00: Hírek. 6.10: Zenés műsor. 7.15: Egy falu-egy nóta. 8.00: Hírek. 8.10: Operettekből. 9.00: Zénei fejtörő. 9.50: Édes anyanyelvünk. 9.55: Diákhumor 1961. 10.56: Hangszerszólók. 11.05: Táskarádió. 11.25: Tánczene. 12.00: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Konynyüzene. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Zenekari jnuzsíka. 14.00: Nemzetközi kaleidoszkóp. 15.00: Fűvószene. 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. 16.36: Oj Zenfl Űjság. 17.00: Hírek. 17.10: Kincses KaLorenzaccio. 20.00: Hírek. Zongoraművek, lendárium. 18.10: Tánczene. 18.55: Musset: 23.00: Könnyűzene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 10.00: Sziv küldi szívnek szívesen. 10.45: Asconai Zenei Hetek 1960. 12.20: A Szabó-család. 12.50: Müvészlemezek. 14.40: Fúvószene. 15.30: Népzene. 16.30: Tánczene. 17.00: Orosz kórusok. 17.30: Zenés összeállítás. 18.20: Téli esték. 19.00: Könnyűzene. 19.45: Puccini: Manón Lescaut. 20.20: Népdalok. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ magyar nyelvű adásának műsora a 201.1, 233.5 és 314.7 méteres hullámhosszakon HÉTFŐ 7.00: Hírek. Sporthíradó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10. Hangos újság. 12.30: Népzene. 13.00: Ismerd meg hazádat. 13.30: Népzene. 13.50: Hírek. KEDD 7.00: Hírek. Az OJ Szó vezércikke. 7:50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Tánczene. 13.00. Ezt olvastuk. 13.20: Szimfonikus zene. 13.50: Hírek. SZERDA 7.00: Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Népzene. 13.00: Faluról falura. 13.30: Fúvószene. 13.50: Hírek. CSÜTÖRTÖK 7.00: Hírek. Az Oj Szó vezércikke. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.50: Népzene. 13.00: Bádióegyetem. 13.30: Mozgalmi dalok. 13.50: Hírek. PÉNTEK 7.00: Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Tánczene. 13.00: Nyitott szemmel. 13.30: Együttesek műsorából. 13.50: Hírek. SZOMBAT: 7.00: Hírek. Kommentár. 7.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Operettzene. 12.30: Hírek. 12.40: Hangos újság. 13.00: Tudomány és technika. 13.30: Tánczene. 14.00: Iskolások műsora. 14.30: Nyitott szemmel. 15.00: Üzemeink életéből. 15,30: Esztrádzene. 15.50: Hírek. VASÁRNAP 8.00: Hírek. Az Oj Szó vezércikke. 8.15: Bíztrádzene. 8.45: Tanuljunk szlovákul. 9.00: Esztrádzene. 9.20: Meseműsor. 9.40: Pionírok műsora. 10.10: Népzene. 10.30: Női adás. 11.00: Vers. 11.03: Szülők iskolája. 11.25: Muzsikáról mindenkinek. 12.00: Egy hét a külpolitikában. 12.10: Zenés köszöntő. 13.00: Faluról falura. 15.50: Látóhatár — irodalmi adás. 14.00: Vizet prédikáló borivók, esztrádműsor. Jjj SZÖ 9 * 1961. február 14.