Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)

1961-02-05 / 36. szám, vasárnap

Mit várhatunk ez idén a népművelés terén Zdislav Burival, az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma népmű­velési és propaganda-osztályának vezetője e napokban tájékoztatott a népművelési munka szakaszán bevezetett egyes új intézkedésekről. Az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma ez idén oldja meg a CSKP KB által 1958-ban elfogadott okmánybői eredő további feladató^ kat. Folytatni fogjuk a népművelési dolgozók képesítése egységes rend­szerének megvalósítását, amely ma­gában foglalja majd nemcsak az ön­kéntes népművelési dolgozók, hanem elsősorban a nemzeti bizottságok, társadalmi és szövetkezeti szerveze­tek nevelőmunkájának szervezőit is. A Károly Egyetem Népnevelési és Üjságírői Intézete már a mostani tanévet ebben az értelemben kezd­te meg. A kormány január elején jóvá­hagyta a klubtípusú kulturális in­tézmények feljesztésének elveit. Megtárgyalja továbbá a népművésze­ti alkotás továbbfejlesztéséről szóló okmányt, amely irányelveket fog képezni azon igényes feladat telje­sítésére, hogy a népművészeti alko­tás részvevőinek számát 1965-ig fő­képpen az üzemekben és az egysé­ges földművesszövetkezetekben meg­kétszerezzük. A múzeumok tudomá­nyos és népnevelő tevékenysége a természeti és társadalmi tudomá­nyok rendszeres teljesítésére irá­nyul. A bardejovi múzeumban „A szlovák falu valaha és ma" cí­men állandó kiállítást rendeztek. Világviszonylatban a legsűrűbb könyvtárhálózattal rendelkezünk. Több mint 15 000 önkéntes és hivatásbeli könyvtáros munkájá­nak eredményei fogják képezni a csehszlovák könyvtárak fejleszté­séről szóló okmány alapját. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 40. évfordulójának méltó megünneplésére a könyvtáro­sok, az üzemi és a szövetkezeti klu­bok, a népművelődési és társadalmi szervezetek dolgozói több ezer ak­ciót, kiállítást és beszélgetést, elő­adást rendeznek és felkeresik a munkásmozgalom történetének em­lékezetes helyeit. Széleskörű tanulmányi lehetőségek a Szlovák Műszaki Főiskolán Baráti összejövetel (CTK) — Dr. h. c. Alexander Ho­rák, a Szlovák Nemzeti Front Köz­ponti Bizottságának elnökségi tagja, a Békevédők Szlovákiai Bizottságá­nak elnöke, a Béke-Világtanács tag­ja, a Köztársasági Rend és a Cseh­szlovák Béke-díj viselője születés­napja 50. évfordulójának alkalmából február 4-én Bratislavában a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága baráti találkozót rendezett a jubi­lánssal. Rudolf Strechaj, a Szlovák Nem­zeti Front Központi Bizottságának elnöke, a miniszterelnök helyettese, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke jőkívánatait fejezete ki a jubiláns­nak. A MALACKYI Nyugatszlovákiai Kon­zervgyár és Szeszfőzde ez évben növeli az alkoholmentes italok gyártását, melyek iránt egyre nagyobb a kereslet. A helyi gazdaságok szódaiizemei részére 1900 ton­na gyümölesszirupot gyártanak, ami 536 tonnával több, mint a múlt évben. Januári tervteljesítés (ČTK) — Az Állami Statisztikai Hi­vatal adatai szerint január havában egyes fontos termékek termelési ter­vét a következőképpen teljesítettük: A barnaszénbányák dolgozói, a vízi­erőmüvek és a víllanyerömüvek alkal­mazottai 2,5 százalékkal túlteljesítet­ték a tervet. A kohászok, a vasüze­mek, a kokszolók és cementgyárak dolgozói ls teljesítették tervüket Csu pán a nyersvasgyärtásban, az acél­gyártásban és a kőszénbányászatban nem teljesítettük a tervet. A múlt év januárjához viszonyítva, a legfőbb termékek gyártásának terén növekedett a termelés. így például 16,7 százalékkal több villamos áramot fejlesztettünk, 13,3 százalékkal több hengerelt vasat, 10,8 százalékkal több acélt, 10,1 százalékkal több nyersva­sat és 8,6 százalékkal több cemen­tett gyártottunk, mint tavaly. A bar­naszéntermelés a múlt év januárjá­nak termeléséhez k'épest 13,2 száza­lékkal emelkedett. A békeszerető nemzetek szolidárisak a laoszi nép harcával (ČTK) — A Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság legnagyobb főiskolái­nak egyike, amely műszaki kádere­ket nevel, a Szlovák Műszaki Főis­kola Bratislavában. Míg ezen a fő­iskolán 1955-ben a mérnöki tanul­mányt 2458 hallgató végezte, addig a múlt évben a hallgatók száma 4479-re emelkedett. A főiskolák távlati terve a végzett növendékek — mérnökök — számának további növelésére számít. Az igényes feladatok biztosításá­ra több intézkedés történt, amelyek főképpen a technikai tanulmányok iránti érdeklődés felkeltésére irá­nyulnak. Az eddiginél fokozottabb mérték­ben fejlesztik a távtanulást és a magántanulási formát. Újdonság az úgynevezett összetett tanulmány, Nevelőket tOntettek ki (ČTK) — A tűzoltalmi érdekkörök vezetői prágai országos értekezleté­nek befejező részében kitüntették az ifjúság nevelésében érdemeket szerzett dolgozókat. Ezek között a példás dolgozók között tanítók, a pionírszervezetek vezetői és üzemi munkások találhatók, akik a leg­jobb eredményt érik el a gyermekek okozta tüzesetek számának csökken­téséért, valamint a gyermekéletek veszteségének meggátlásáért folyó harcban. Export-könyvkiállítás (ČTK) — Prágában a Közszükség­leti Cikkek Minisztériumának minta­csarnokában február 3-án a Poligrá­fia Ipari Vállalatok Szövetségének rendezésében megnyílt a kivitelre szánt könyvek kiállítása. Válogatott müveik kiállítása a po­ligráfiai ipar fejlettségéről és egyút­tal a tárgykör kiterjedéséről tanús­kodik. A kiállításon mesekönyvek, szépiroddlmi alkotások, a művészetet ismertető müvek, gramofonlemezek és fényképészeti publikációk láthatók. Könyveink kiváló minőségéről tanús­kodik a külföldön keltett visszhang. amelyet a mostani tanévben a gé­pészeti és építészeti fakultáson ve­zettek be. A hallgató az első két évet a főiskola rendszeres látogatá­sával végzi, a tanulmányok további részét foglalkozása mellett. A mű­szaki főiskola valamennyi fakultá­sának első évfolyamaiban az 1961— 1962. tanévben csaknem ezer új hall­gató végez majd táv- és magánta­nulást. Megjelent a Béke és Szocializmus új száma A Béke és Szocializmus a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóiratának 1961. évi első száma ko­runk legfontosabb kérdéseivel foglalkozó írásokat közöl. A folyóirat közli N. Sz. Hruscsov: A kommunista világmozgalom újabb győ­zelméért című 1961. január 6-án elhang­zott előadását, valamint G. Gheorghiu-Dej: A szocialista tábor — a nemzetközi fej­lődés vezető ereje ctmü cikkét, amely ugyancsak a 81 kommunista és munkás­párt 1960. novemberében megtartott moszkvai értekezletének történelmi je­lentőségű megállapításaival foglalkozik. Ugyancsak a tárgykörbe tartozik James Jackson elvtársnak, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Országos Bizottsága titkárának cikke, amely a kapitalizmus általános válságának újabb kiéleződésével foglalkozik. A folyóirat Az agrárkérdés és a nem­zeti felszabadító mozgalom címmel közli annak az eszmecserének az anyagát, amely 1960. szeptemberében zajlott te Havannában és Bukarestben. Ez alka­lommal szíriai, kubai, algériai, indiai, szovjet, iráni és olasz véleményt közöl e tárgyban a folyóirat. Igen érdekes, napjaink eseményeihez szorosan kapcso­lódó a napi sajtóban megjelent híranya­got jól kiegészítő cikkeket találunk. A kommunista és a munkáspártok életéből, valamint A demokraták üldözése és a terror ellen című rovatokban. Az utóbbi rovat a spanyol, a paraguayi és a do­minikai demokraták üldözéséről ad meg­döbbentő képet A folyóiratban olvasha­tunk még több bírálatot könyvekről és folyóiratokról. , Berlin (ČTK) - Kong Le kapitány, a laoszi kormány csapatai és a Pathet Lao-alakulatok nemzeti ka­tonai bizottságának elnöke az ADN tudósítójával folytatott beszélgetésé­ben kijelentette, hogy örömmel fo­gadta Szihanuk hercegnek a laoszi kérdésre vonatkozó nemzetközi ér­tekezlet összehívására vonatkozó javaslatát és állást foglal amellett, hogy a laoszi nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság megkezdje működését. Kong Le kapitány hang­súlyozta, hogy a bizottságnak kizá­rólag Souvanna Phouma törvényes kormányával szabad együttműköd­nie. Kong Le kijelentette továbbá: Most arra törekszünk, hogy gyorsan meg­szilárdítsuk fegyveres erőinket, hogy egész Laoszban elérjük a ha­zafias erők győzelmét, örülünk an­nak, hogy a békeszerető nemzetek szolidárisak Laosz lakosságával a függetlenségért és semlegességért folytatott igazságos harcában. A laoszi királyi hadsergg csapatai vállvetve harcolnak a Pathet Lao­A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSA­SÁGBAN föld alatti óvóhelyeket építe­nek, ahol a légvédelem jelzőközpontjait helyezik el. (ČTK) alakulatokkal. Souphanouvong herce­get mint országunk békéjének és biztonságának védelmezőjét ismerem. Kong Le kapitány megállapította, hogy a SEATO tagjai fokozták a kül­földi beavatkozást Laosz ügyeibe. Hangsúlyozta, hogy az ellenség által megszállt területek lakossága túl­nyomó többségben a törvényes kor­mány és fegyveres erőinek oldalán áll. E területeken számos partizán jelentős károkat okoz az ellenség­nek. Enyre növekszik Németország Kommunista Pártjának befolyása Düsseldorf (ČTK) - Németor­szág Kommunista Pártja - amelyet 1956-ban jogellenesen betiltottak — él és befolyása egyre növekszik. Ezt a tényt kénytelen volt beismerni az úgynevezett alkotmányvédelmi hiva­tal is jelentésében, amely .a bonni képviselők között és a nyugat-né­metországi vállalkozók szervezetei­ben nagy izgalmat váltott ki. A kommunista sejtek száma a nyu­gat-németországi üzemekben 1958­ban 101, 1959-ben 164 és 1960-ban 200 volt. A jelentés egyúttal be­ismeri, hogy Németország Kommu­nista Pártjának betiltása óta 180 il­legális üzemi újsága jelent meg. Az NSZK fokozza a feszültséget Berlin (ČTK) — A Német Demokra­tikus Köztársaság külügyminisztériumának képviselője kijelentette, hogy „a Német Szövetségi Köztársaság vezető személyi­ségeinek nyugat-berlini látogatásai csu­pán a két német állam között fennálló feszültség fokozására vezetnek. E láto­gatások egyre növekvő száma azt mutat­ja, hogy a bonni kormány éppen ezt a célt követi". A minisztérium képviselője egyúttal hangsúlyozta, hogy Lübke az NSZK el­nökének látogatása és kijelentései a nyu­gatnémet kormány azon törekvéseiről ta­núskodnak, hogy kiélezze a feszültsé­get Németországban és fokozza a hideg­háborút. A Német Demokratikus Köztár­saság azonban — ezen akciók ellenére — ugyanúgy, mint eddig, a nyugat-ber­lini kérdés békés megoldására fog tö­rekedni. Hogyan látja Kennedy a világeseményeket Moszkva (ČTK) — A Za Rubezsom szovjet folyóirat Kennedynek, az USA elnökének a kongresszushoz az ország helyzetéről intézett üzenetével kapcsolat­ban megállapítja, hogy ez az üzenet Ei­senhower volt elnök legutóbbi üzeneté­től fokozott realizmusával tért el. Kennedy elnök ígéri, hogy a közeljö­vőben intézkedéseket foganatosít az or­szág gazdasági helyzetének megjavításá­ra, nem közli azonban, milyen konkrét Két kém jelentkezett a lengyel biztonsági szerveknél Varsó (ČTK) — J. Gajniak és P. Le­wicki, kémek önként jelentkezett "a len­gyel biztonsági szerveknél. A két ügynö­köt néhány évvel ezelőtt nyerték meg Belgium és Nagy-Britannia területén a Lengyel Népköztársaság és a Szovjetunió ellen irányuló kémtevékenységre. Az ügynököket Olaszországban és a Német Szövetségi Köztársaságban külön kikép­zésben részesítették és 1959-ben Illegáli­san Lengyelországba szállították. A kémügynökök a lengyel biztonsági szerveknek rádióleadókat, fegyvereket és a kémközponttól nyert utasításokat adták át. Bagdad a francnk algériai háborúja ellen Bagdad (ČTK) — Bagdad városa, ahol éppen most ülésezik az Arab Országok Ligájának tanácsa, február 3-án a franciák algériai háborúja el­leni viharos tüntetés színhelye volt. A város utcáin mintegy tízezren vo­nultak fel, és követelték az algériai hadműveletek azonnali beszüntetését. A szénellátásról Az átmeneti nehézség a hiányos tervezés következ­ménye ® Bányászaink mindent megtesznek Az utóbbi időben komoly fogyaté­kosságok merültek fel a szénellá­tás terén. Pártunk Központi Bizott­ságához több levél érkezett a dol­gozóktól, melyekben panaszkodnak e kedvezőtlen állapotra. Ezért szüksé­gesnek tartjuk, hogy rámutassunk az okokra, melyek ezt az állapotot előidézték. Elsősorban is nyomatékosan hang­súlyoznunk kell, hogy a szénellátás terén felmerült átmeneti hiányossá­gokért nem a bányászok a felelő­sek, akik minden erőfeszítésüket ar­ra irányítják, hogy tervezett felada­taikat magasan túlteljesítsék. A hi­bát a Tüzelőipari Kereskedelmi Vál­lalatok Szövetségének felelős dolgo­zói követték el, akik bizonyára azt gondolták: „szén van elég — tehát semmi gond". Azonban amikor beér­keztek a megrendelések, kitűnt, hogy a lakosság szénszükséglete sokkal nagyobb, mint amennyire a szövet­ség tervében számított. A Tüzelőipari Kereskedelmi Vállalatok Szövetsége felelőtlenül mérte fel a lakosság szénszükségletét, ugyanakkor a Bel­kereskedelmi Minisztérium a szö­vetség alacsony megrendeléséből in­dult ki, anélkül, hogy felülvizsgálta volna a megrendelést. Az 1960-as évre 9,1 millió tonna szénre nyúj­tottak be igénylést, holott az 1958 — 1959. évben a szénszükséglet átlag 9,7 millió tonna volt. Itt történt a hiba s a Belkereskedelmi Miniszté­rium nem góndoskodott idejében ennek kiküszöböléséről. Utólagosan július második felében igényelt 400 ezer tonna szenet, vagyis akkor, amikor a szénraktáraknál és rész­ben már a fogyasztóknál is biztosít­va kell hogy legyen a téli tüzelő­anyag. Ezenkívül az ipari ágazatok egész sora az állami népgazdasági terv túlteljesítése következtében na­gyobb mennyiségű tüzelőanyagot igényelt. Például a cukorrépa fel­dolgozása —, melyből rekordtermés volt — 170 ezer tonna szén felhasz­nálását igényelte terven felül. A fo­kozott igények kielégítésére bizonyos időre és rendkívüli intézkedésekre van szükség. Egyszóval, amit a már említett szervek elmulasztottak — azt a bányászok olyan rövid idő alatt nem tehették jóvá. Sok panasz hangzik el a szén mi­nőségével kapcsolatban is. A háztar­tások osztályozott szenet kapnak s ebből van a legnagyolj hiány. A felülvizsgálat megmutatta, hogy a Tüzelőanyag és Energetikaügyi Mi­nisztérium nem biztosította a szén­termelési terv s az osztályozott szén­szükséglet közötti összhangot. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az osz­tályozott szénnel való ellátás még hiányosabb. A múlt év végén a pártszervek behatóan foglalkoztak a kérdéssel s a szénellátás megjavítása érdekében számos intézkedést foganatosítottak. Bányászaink minden elismerést meg­érdemelnek, mert erejüket megfe­szítve azon szorgoskodnak, hogy a kedvezőtlen állapotot mielőbb kikü­szöböljék. Ennek érdekében szocia­lista munkaversenyt indítottak, hogy pótolják az említett szervek mulasz­tását. Meg kell azonban jegyeznünk: az átmeneti nehézségek leküzdésé­hez nagyban hozzájárulhatnak az üzemek azzal, hogy jobban gazdál­kodnak a tüzelőanyaggal. Ugyanak­kor szükséges, hogy a fogyasztók se igényeljenek több szenet, mint amennyire valóban szükségük van a téli hónapokban. A nemzeti bizott­ságoknak úgy kell irányítaniuk a szénraktárakat, hogy mindenekelőtt a legsürgősebb igényeket elégít­sék ' ki. Lassan haladnak a mentőszolgálatok Jupillában Brüsszel (ČTK) — Vallon vidéké­nek árvízzel borított területein a helyzet továbbra is kritikus. A Lié­ge melletti Jupillában, ahol beomlott a szénhalmaz és csaknem 1 km hosz­szúságban maga alá temette a háza­kat, a mentőmunkálatok tovább foly­nak. A romok alól eddig csupán há­rom halottat és három súlyos sebe­sültet ástak ki. Az áldozatok számát eddig még nem sikerült megállapí­tani. A mentőmunkálatok, amelyek­ben a hadsereg és a tűzoltóság is részt vesz, lassan haladnak és úgy­szólván sfemmi remény sincs a kis bányaközség betemetett lakosainak megmentésére. LIBANONBAN a tartós havazás január utolsó hetében nagymértékben akadályoz­ta a küzlekedést, főképpen a Libanon és az Anti-Libanon hegységekben. (ČTK) intézkedésekről van szó. (kivéve a munka nélküli segély emelését). Jogosan me­rülnek fel kétségek az iránt, vajon az új elnök képes lesz-e javítani az USA gazdasági helyzetén, ha továbbra is esztelenül fordítanak hatalmas összegeket katonai kiadásokra. Az új elnök elődjének példájára min­denkor a „kommunizmust" emlegeti, hogyha az amerikai monopóliumok érde­keit érintő mozgalomról van szó. Ebből a szemszögből ítéli meg Kennedy a vi­lág egyes részein, például Kubában, La­oszban és másutt uralkodó helyzetet. Nem véletlen, hogy egyes amerikai szem­leíróknak sincs ínyükre az elnök hason­ló gyakori nyilatkozata. Kennedy előd­jeitől átvette a közép-európai helyzet­ben elfoglalt álláspontot is. Az új elnök megkísérli, hogy a nem­zetközi feszültségért „a világkommuniz­mus" politikájára, valamint a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság „világhatalmi" törekvéseire hárítsa a felelősséget. Kennedy üzenetében csak úgy mellé­kesen tesz említést, a leszerelésről azon­ban csupán a leszerelés feletti ellenőr­zés formájában. A Za Rubezsom kommentárjának be­fejező részében írja, hogy N. Sz. Hrus­csov Kennedy elnök hivatalba lépésének alkalmából küldött üzenetében kifejezte azt a reményét, hogy a Szovjetunió és az USA közös erejével sikerül elérni a két ország közötti kapcsolatok lényeges javulását, és a nemzetközi feszültség enyhítését. Arról biztosított, hogy a szov­jet kormány mindenkor kész ez irányban minden jó kezdeményezést támogatni és minden tőle telhetőt megtenni annak érdekében, hogy tartós béke uralkodjon a földön és hogy minden nemzet barát­ságban éljen. A szovjet geológusok nagy feladata geológiai rakéták szerkesztése Moszkva (ČTK) ­Az űrrakétával ellenté­tes irányban repülő geológiai rakéták szer­kesztése a szovjet geo­lógusok első számú problémája, jelentette ki Nalivkin akadémi­kus, aki azzal a kér­déssel foglalkozott, ho­gyan hatoljon be az ember a Föld mélyé­be. „Jelenleg behato­lunk a világűrbe, de nem tudjuk, mi törté­nik alattunk 10-20 km mélységben. A föld titkainak megismerése rendkívül bonyolult feladat. Nalivkin han­goztatta, hogy e célra különleges filmekre és több száz tonna súlyú szerkezetre van szük­ség. A Szovjetunió már megkezdte e feladat megoldását s megtette az első lépést. A szov­jet geológusok további komoly feladata a Föld abszolút korának meg­határozása. Eddig kö­rülbelül 3-6 milliárd évre becsülték. Geoké­miai módszerek segít­ségével azonban a jö­vőben sokkal pontosab­ban meghatározhatják, milyen idős bolygónk. A kérdések harma­dik köre a földkéreg mozgásának tanulmá­nyozását öleli fel. En­nek nagy elméleti és gyakorlati jelentősége van az ásványkincsek ésszerű kutatásában és a célszerű beruházási építésben. Nalivkin akadémikus a Szovjet­unió Tudományos Aka­démiájának évzáró gyűlésén beszélt ezek­ről a problémákról. MOSZKVÁBAN megjelent V. I. Lenin­nek összes müvei teljes kiadásának 14. kötete, amely Leninnek 1906 szeptem­Berétől 1907 februárjáig alkotott müveit foglalja magában. (ČTK) IKEDA JAPÁN miniszterelnök má­jus közepe táján Washingtonba szeretne utazni, hogy Kennedy amerikai elnökkel tárgyaljon. (ČTK) A BOLGÁR Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Bolgár Népköztársa­ság Minisztertanácsának határozata ér­telmében felemelik az egyes mezőgazda­sági termékek felvásárlási árait, hogy ezzel serkentsék a szövetkezeti tagokat az állatállomány növelésére és a mező­gazdasági termékek mennyiségének fo­kozására. (ČTK) SCHÖNEBERG nyugat-berlini városne­gyedben 1960-ban 1130 kismaros és kis­kereskedő ment tönkre. (CTK) A FRANCIAORSZÁG] kereskedelmi ha­jóraj tengerészelnek sztrájkja pénteken csaknem teljesen megbénította a francia kikötők forgalmát (ČTK) AZ ARAB ORSZÁGOK LIGÁJÁNAK felhívására Jordániában 400 fiatal — közöttük sok diák — jelentkezett ön­kéntes szolgálatra az algériai népi fel­szabadító hadseregbe. (ČTK) ÜJ SZÖ 2 * 1961. február 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom