Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-29 / 29. szám, vasárnap

ÉRTÉKES ÍJTMVÄLD Nem sokat, csak tíz percet késtek a kezdéssel. Munkából jöttek a bratislavai Tatra-Regena gépkocsijavító műhely mechanikusai, kovácsai, vasesztergályosai, műszaki dolgozói, a gazdasági vezetők. A gyűlés megkezdése előtt az üzem kommunistái ünnepélyes pillanatoknak voltak tanúi: pionírok jókívánságaikkal, új munkaeredményekre serkentő dalaikkal üdvözölték a taggyűlés résztvevőit, az évzáró párttaggyűlést. A TAGSÁG kijelölte a javasló és jelölőbizottság tagjait, majd V. Chrapa, a pártalapszervezet elnöke felolvasta a pártbizottság beszámolóját. Emlékeztetett a 81 marxista-leninista párt képviselőinek múlt év novemberében Moszkvában megtartott tanácskozására. A beszámoló részletesen szólt a pártszervezet belső életének fejlődéséről és gondjairól, a CSISZ-szervezet kommunista tagjainak munkájáról, s az üzem termelési eredményeiről, fogyatékosságairól. Beszámolt a pártcsoportok tevékenységéről, tennivalóiról, szó volt arról is, hogy a szép, új csarnokokban, műhelyekben, amelyeket az utóbbi években építettek, hogyan használják ki a gépeket. Mi a jó és mi az, amit szóvá kell tenni, aminek megjavításához segítséget kell nyújtani. Az üzemi pártszervezet ünnepi évzáró taggyűlésének vitája nem volt éppen ünnepi. Nagyon is hétköznapi volt — a szónak abban az értelmében, hogy az elvtársak az eddigi hétköznapok tapasztalatairól, a harmadik ötéves terv első évének feladatairól beszéltek. Sok igazság volt abban, amit Gábris elvtárs, a kilenctagú szocialista munkabrigád vezetője mondott. Ha valaki megtanul szocialista módon dolgozni — mondotta — az szocialista módon is él. Fejleszti tudását, szereti a rendet, pontosságot a munkában, példás életet a családban. TÖBB MINT FÉLSZÁZ kommunista volt együtt, a fele harminc év körüli, a másik felére sem lehet mondani, hogy öregek. Kevés volt közöttük, akik már megették kenyerük javát. Valamennyien olyan dolgokról beszéltek, amelyeknek megoldását nem csak „felülről", kfvülállótől, esetleg ismeretlen ő-től, vagy ők-től várják, a feladatokat, a gondokat, a sikereket és a hibákat is a magukénak érezték. — Mienk az üzem — mondotta Viktor Kristóf automechanikus, Jozef Bureš szocialista munkabrigádjának tagja — azzal együtt, ami még nem jó, azzal együtt, amin még változtatni kell. Persze, ami hiányzik, eltörpül a meglevőkhöz képest. — Mondanivalóját azzal fejezte be: bárkit bárhová javasol a pártszervezet, nézzük meg, fontoljuk jól meg, alkalmas-e a kijelölt feladatok teljesítésére, nehogy csalódottan, önbizalmát vesztve kerüljön ismét viszsza. Michal Šatara elvtárs nagyon élesen, határozottan vetette fel az emberekről való gondoskodást s a párttagok és pártonkívüliek viszonyát. Noha a múlt évek eredményeinek egyik mozgatő rúgója volt, hogy a pártcsoportok minden fontosabb döntés előtt tanácskoztak nemcsak a kommunistákkal, hanem a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom csoportjainak tagjaival is és számbavették javaslataikat, elgondolásaikat, gondjaikat, bajaikat — az utóbbi időben itt is, ott is elbizakodottság ütötte fel a fejét a pártcsoportokban. Nagy visszhangra talált, amit a termelési problémáról mondott. — További tízezreket takarítanánk meg, sokszorosára növelhetnénk az automechanikusok felelősségérzetét és munkakedvét, ha a munka közben adódó kisebb-nagyobb problémákat azonnal orvosolnánk. Egyes munkahelyeken megint előfordul, hogy a dolgozók megjegyzései, sokszor jó ötletei elkallódnak, süket fülekre találnak. Nagy dolog pedig, hogy a pártonklvüliek munka-, sőt családi problémáikkal is először mindig a kommunistákhoz fordulnak. Nekünk kötelességünk, hogy kiérdemeljük bizalmukat. Ott vannak például a motorjavításhoz szükséges állványok, illetve kocsik — tönkrementek. A mechanikusok olyan híddarukat használnak, melyek könnyen balesetet okozhatnak. A MUNKAVÉDELEMRŐL többen beszéltek. S ez valóban fontos. Hiszen amikor azt vizsgáljuk, hogy az egyes balesetekért kik a felelősek, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a pártszervezetet. Akár a balesetelhárltásról, akár a szakmai képzésről, akár a műszakiak mulasztásáról van szó, mindenkor joggal feltehetjük a kérdést: Mit tett a pártszervezet? A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom kommunista tagjai az üzemi bizottságban mit tesznek, hogyan ellenőrizték a munkavédelmi törvények és rendeletek betartását? Látják-e világosan a szakszervezeti vezetők, hogy a legkisebb figyelmetlenség is emberi áldozatokat követelhet. Sürgős és szigorú intézkedésekre van tehát szükség. Természetes, hogy ezek egymagukban nem oldhatnak meg minden problémát, mert sok esetben a dolgozók nem használják a védőeszközöket, az intő szót hamar elfelejíik. Ezért valóban jó lenne — ahogyan ezt az elvtársak helyesen fejtegették felszólalásaikban — ha megnyernénk néhány becsületes dolgozót, ha lehet minden munkahelyen egyet-egyet, akik ellenőriznék a biztonsági berendezéseket, használatukat, akik figyelmeztetnék a műszak vezetőjét, ha valami nincs rendben és főképp megkövetelnék tőle, szerezzen érvényt a munkavédelmi rendelkezéseknek. SOK SZO ESETT a párt vezető szerepének megszilárdításáról s a pártmunka stílusának javításáról is. Jozef Strba elvtárs, az üzem igazgatója is részletesen szólott a párt tömegkapcsolatainak erősítéséről s az agitációs munka jelentőségéről. Az emberek — mondotta többek között — gyakran azoknak a magatartásából ítélnek a pártról, akik munkahelyükön a pártot képviselik. Épp ezért minden kommunista feladata, hogy naponta kiérdemelje a tömegek bizalmát és példamutatóan képviselje a párt politikáját. Az évzáró taggyűlés sokoldalúan elemezte a kommunisták feladatát. Kiss Ferenc elvtárs — ugyancsak Jozef Bureš szocialista munkabrigádjának tagja — és mások rámutattak arra, hogy a politikai nevelőmunka megjavítása most a legfontosabb feladat. A városi pártbizottság képviselője is arról szólt, hogy a kommunistáknak fel kell készülniük politikailag, ideológiailag, az eddigieknél többet kell tanulniuk, hogy jobban tudják vezetni a harmadik ötéves terv teljesítéséért folyó harcot. Šťastný elvtárs, az üzem CSISZszervezetének elnöke is bőven foglalkozott felszólalásában a nevelés kérdésével, különösen a majdnem száz automechanikus tanonc nevelésével. Amíg Šťastný elvtárs beszélt, olyan csend volt, hogy a jegyzetfüzetek zizegését lehetett hallani. Szeretik őt, mert becsületes, talpraesett, megbízható fiatalember, a CSISZ valóban az ő vezetésével fejlődik. De szinte felszisszentek a kommunisták, amikor így szólt: — A CSISZ-szervezet javaslatára Lazovicot, az egyik autómechanikus tanoncot fegyelmezetlenségéért az üzemből elbocsátottuk. Igaz, amit mondott. Lazovič fegyelmezetlen volt. De mégsem tetszett a bejelentés az évzáró párttaggyűlés résztvevőinek. Vitába szálltak vele. Igyekeztek őt meggyőzni a CSISZ-szervezet bizottságának helytelen álláspontjáról, döntéséről. Megmagyarázták, hogy a CSISZ-szervezet feladata még , nagyobb türelemmel foglalkozni a fiatalokkal, nevelni, jó útra terelni őket. SOROLHATNÁNK TOVÁBB, mik kerültek még szóba az évzáró taggyűlésen, de úgy véljük, hogy ha távirati stílusban is, a legfontosabbakról, a legtanulságosabbakról beszéltünk. Az eredményeket és a hibákat gondosan elemző tanácskozás értékes útravalót adott a pártszervezet új bizottságának, a határozat pedig megállapította, hogy az üzem kommunista dolgozói felelősséggel vállalják és teljesítik a rájuk háruló feladatokat. ERDŐSI EDE Jósé Suarez és Több vegyes értékű film élvezői lehettünk az utóbbi napokban. Az igen kedvelt vígjátékfilmek közül egy eléggé banális történet volt Roy Boulting Boldog menyasszony címú filmje, melyet úgy is nevezhetnénk: házasságkötés bonyodalmakkal. Komoly nevelő hatású film volt Miloš Makovec Legény a talpán című cseh filmje, mely a szocialista munkabrigádok időszerű problémáját érinti. A fasisztaellenes nemzeti felszabadító harc történetéből meríti tárgyát Boriszlav Saraliev bolgár rendező filmje, a Csendes este, mely egy szerelmespár - Anton és Bojka tragikus történetét meséli el. Hasonlóan megható film volt a japán Tadashi Imai Egy tiszta szerelem története eímú drámája. Fiatalkorú bűnözök, csavargók körében lejátszódó története vádat emel a társadalom ellen, mely lassú sorvasztó atomhaláira ítélt fiatal életeket. Viconti, a híres olasz rendező Szenvedély eímú filmjét akkor értjük meg igazán, ha tekintetbe vesszük allegorikus jellegét. Az olasz szabadságharc idején lejátszódó szerelmi történet, melyben egy grófnő szerelme miatt árulója lesz hazájának, csupán kerete egy burkolt társadalombírálatnak, mert a néző önkéntelenül párhuzamot von a múlt és a jelen között: mennyiben különbözik a mai olasz arisztokrácia a régitől, vajon ma nem adja el hazáját idegen, körmönfontabb hódítóknak ? A társadalombírálata említve meg kell állnunk egy megint esak olasz filmnél, helyesebben olasz-spanyol kopredukciós Jelenet a Legény a talpán című csehszlovák filmből Stŕ

, ŕ ; .••HÁÄOÍ - t - 4 -v fV'ái Jacqueline Sa'ssard A bíró című filmben alkotásnál. A bíró a címe e rendkívül haladó szellemű műnek, bár furcsa, címe semmit sem árul el a tartalmából. Tragikus kimenetelű történet, éppen csak a remény felvillanó szikrája gyújt egy kis világosságot a történet végén a nagy komorságban. Luigi Zampa neves neorealista rendező a „társadalmi érdekek" erét, a vizsgálóbírót teszi meg a darab hősévé. Andrea Morandi nőtlen, élethumort alig ismerő igazságügyi tisztviselő felfelé ívelő vizsgálóbírói pályáján beadja lemondását. Mi készteti erre* Meghasonlottság. Nem annyira lelki, mint társadalmi eredetű meghasonlottság. Fö-;. löttéfce sem érti elhatározsását, bár -í mint állítja - fiatal korában 6 is láza-dozott a társadalom igazságtalansága el-len, de azután belenyugodott. Morandi kénytelen vádat emelni egy fiatal, nősülés előtt álló alkalmi munkás, illetve munkanélküli ellen, mert hogy felindultságában elkövetett súlyos testi sértés szerencsétlen kimenetele miatt gyilkosnak minősítendő. Morandi ismeri az indokokat — ai áldozat egy korrupt tisztviselő volt, aki az alkalmi munkára felvett munkanélküliektől megkövetelte a sápot, de sem-! mit sem tehet a vád enyhítésére. Miért éppen Morandi, az inkább száraz, mint romantikus mélyérzésú ember lesz a fenálló törvények, s egyben az egész társadalmi rend bírálója, hisz eddig híven szolgálta őt. Erre újabb tragikus eset, közvetlen közelében lejátszódó tragédia, a Bonelli családnak, házigazdáinak tragédiája készteti. At ok megint ugyanaz: A títsadalÄTn nem tud megélhetést biztosttl'ni tagjainak, aki pedig nem akar becstelen átón Ijöldogulhi, kénytelen kinyitni a gápesapot mint Bonelli, az agyontiport kisember... Zampa remek lélektani ábrázolással tette . hatásosabbá társadalombíráló filmjét. Eszmei vonatkozásban persze több dolgB't kifogásolhatnánk. Például nem domborítja ki a munkásosztály szerepét, jelenetekben pedig a munkássiolid»ritís ellenkezőjét látjuk. A film többnyire a középosztály anyagi és erkölcsi bukásával foglalkozik. Az olaszországi viszonyokat tekintve azonban hibái ellenére is komoly, haladó szellemű, merész hangú alkotásnak tekintjük, melyben ki kell emelnünk a főszereplő Jósé Suarez (Morandi) nagyszerűen megformált játékát, a. Cabíria éjszakáiból ismert Francois Perier Bonelliét és Suarez bájos partnere, Jacqueline Sassard Carláját. L. L. és jóval felülmúlta Franciaországot, sőt Angliát is. 1937-ben a főbb nyugat-európai tőkés országok részarányát a tőkés világipari termelésben a következő számok jellemezték. Anglia 12,5, Németország 9, Franciaország 6 százalék. 1959-ben a helyzet alapjában megváltozott. NyugatEurópában az első helyre a Német Szövetségi Köztársaság került, mely a tőkés világ ipari termelésének 93 százalékát állítja elő. Második helyen Anglia szerepel 7,9, a harmadikon pedig Franciaország 5 százalékkal. A nyugatnémet kivitel már 1952-ben túlszárnyalta a franciát, és az NSZK részaránya a tőkés világ kivitelében 1959-ben 9,8, Angliáé 9,3, Franciaországé pedig 5,7 volt. Az NSZK közvetlen fegyverkezési kiadásai 1958-ban és 1959-ben 8 milliárd 700 millió márkát tettek ki, az 19591960-as években 11 milliárd 700 millió márkára, az 1960—1961-es költségvetési évben pedig már 13 milliárd márkára növekedtek. így a Német Szövetségi Köztársaság fokozatosan Nyugat-Európa legerősebb gazdasági és katonai hatalmává válik. Míg az USA ipari termelése 1947-ben a tőkés világ általános ipari termelésének több mint a felét képezte, az USA részaránya 1959-ben már a 40 százalékot sem érte el. Az egykor mindenható amerikai dollár egyre inkább elveszti lába alól a talajt és az amerikai kormány nemrégen kénytelen volt felkérni Adenauert, hogy az NSZK vegye át a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapa tok ellátására és a NATO európai tagjainak felfegyverzésére fordított kiadások nagyobb részét. A tőkés országok kormánykörei három fronton, három fő módon próbálják feltartóztatni a kapitalizmus elháríthatatlan csődjét: 1. Reakciós katonai politikai csoportosulások (NATO, CENTO, SEATO, ANSUS) alakításával, amelyeket a legkorszerűbb fegyverekkel szerelnek fel és amelyek nemcsak a szocialista tábor, hanem • fUggó népek nemzeti és demokratikus mozgalma ellen is irányulnak; í. a szabadságszerető népek gazdasági megkülönböztetésével (Kuba példája); 3. Olyan új ideológia keresésével, mely hatékonyan ellensúlyozná a marxizmusleninizmust. Ebben kiadós segítséget kapnak a különféle fajtájú és árnyalatú revizionistáktól. A politikai reakciónak a haladással szembeni magatartása világszerte a demokratikus erők hatalmas ellenállásba ütközik. Az imperializmus ahelyett, hogy segítene magán, egyre fokozottabban elszigetelődik. Világszerte óriási, a történelemben eddig páratlan, antiimperialista és gyarmatellenes mozgalom indult meg. Eljutottunk abba a korba, amikor a monopóliumok és a nép ellentétét nemzeti és nemzetközi viszonylatban még jobban kiélezi egyrészt az imperializmus, másrészt a demokrácia között világviszonylatban egyre szembetűnőbben megnyilvánuló ellentét. Ez a helyzet lehetővé teszi a kommunista pártoknak, különösen a függő és a gazdaságilag elmaradott országokban, hogy az úgynevezett nemzeti burzsoázia egy részét is zászlajuk alá tömörítsék az imperializmus elleni harcban. Annak ellenére, hogy az egyenlőtlen fejlődés törvénye következtében egyre csökken az USA részaránya a tőkés termelésben, az amerikai imperializmus még mindig a világreakció vezetője, még mindig olyan erős, hogy a reakció védelmezőjének és az imperializmus csendőrének szerepét játssza. A világ összes reakciósainak fő testőre, s vezet az agreszív háborús előkészületekben. Az amerikai imperialistákat osztálygyülöletük a legreakciósabb rendszerek esztelen, elvakult támogatására készteti. Az amerikai imperialisták szerte a világon mindenütt támogatják a hűbéri szökevényeket és a szocializmussal #és a nemzeti demokratikus mozgalommal szemben ma egy fronton állnak a Huszejn jordániai királyhoz hasonló feudális szatrapák, Nosavaai-, Mobutu- és Csombe-típusú megvesztegethető, jellemtelen kalandorokkal, az agyondicsőített nyugati demokrácia védelmezőivel. A szabad versenyben egykor a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavát hangoztató kapitalizmus az imperialista fokon odáig jutott, hogy ma mindenkit, aki az imperialista országokban hirdetni s érvényesíteni akarná e jelszavakat, legalábbis kommunizmussal vádolnák rr\eg és üldöznék. Ez a történelem logikája: ide jutott ma az imperializmus agyondicsőített szabadságával. Ez azonban azt is megmutatja, hogy az imperializmus agresszív lényege nemcsak nem változott meg, hanem ellenkezőleg, a politikai reakció és új háborúk előkészítése lett nemzetközi viszonylatban az imperializmus fő módszere. Más lapra tartozik azonban az imperializmus igyekezete és vágya és másra az, hogy milyen lehetőségei vannak ma az imperializmusnak tervei megvalósítására. Ha ötven évvel ezelőtt az akkori szociáldemokráciának csak gyengén szervezett békeerői álltak szemben a kapitalizmussal — különben is ez a párt többnyire az opportunista vezetők uszályhordozója volt —, míg 25 évvel ezelőtt egyedül á tőkés világtól körülzárt Szovjetunió védelmezte következetesen a békét, ma négy hatalmas erő áll szemben az imperializmussal: a szocialista világrendszer, a nemzeti felszabadító mozgalom, a béke-világmozgalom és a forradalmi kommunista világmozgalom, mely ezeket az erőket szervezi. E körülmények következtében jelentősen megváltozott az erők világviszonya. A szocialista rendszer fennállása ma megakadályozza az imperializmus agresszív terveinek megvalósítását és a szó szoros értelmében fő oka és mozgató ereje az imperializmus gyarmati rendszere felbomlásának. Az emberi társadalom történelmi fejlődésének fő tartalmát, fő Irányvonalát és fő sajátosságait korunkban a szocialista világrendszer, azok az erók határozzák meg, amelyek az imperializmus ellen, a társadalom szocialista átalakításáért harcolnak. Az imperializmus semmiféle erőlködése nem állíthatja meg a történelem. előrehaladását. Létrejöttek a szocializmus további döntő győzelmének szilárd előfeltételei. A szocializmus teljes győzelmét nem lehet feltartóztatni. „Napról napra nő a szocialista világrendszer ereje és politikai befolyása és elképzelhetetlen nehézségeket okoz az imperializmusnak." Hruscsov elvtárs a közelmúltban rámutatott arra, hogy a Szovjetunió hétéves fejlesztési tervének eredeti ellenőrzőszámait nagymértékben túlteljesítik. A Szovjetunió 1965-re kitűzött ipari teljes termelése nem 80 százalékkal lesz nagyobb, 1958-hoz képest, mint azt a XXI. pártkongresszus feltételezte, hanem a valóságban több mint 100 százalékkal lesz nagyobb az 1958. évinél. Az eredeti tervvel szemben 900 milliárd rubellel több ipari terméket gvártanak. Ez valóban elképzelhetetlen haladás azóta, hogy Lenin a Kommunista Internacionálé IV. kongresszusán büszkén közölte, a szovjetország 1922-ben 20 millió rubelt fektethet be a nehéziparba. A Szovjetunió a kommunizmus kibontakozó építésének szerves részeként valósítja meg nagyszabású villamosítási tervét. A szibériai Jenyiszej folyón épUl például a világ leghatalmasabb, 5 millió kW kapacitású erőmüve. Hozzáférhetővé válnak a kurszki mágneses anomália kimeríthetetlen vasérckészletei. Öriási színesfém-lelőhelyeket, különféle nyersanyag- és ipari gyémántforrásokat tárnak fel. A Szovjetunió termelése ma eléri Amerika ipari termelésének 84 százalékát, de a termelés terjedelmében már 1965-ben utoléri az Amerikai Egyesült Államokat és körülbelül 230 millió tonnát fog gyáregy lakosra jutó termelésben. A Szovjetunió azután mérföldes léptekkel növeli majd előnyét, s 1980-ban — az előzetes számítások szerint — egy lakosra számítva kétszar aanyit fog termelni, mint az Egyesült Államok. A Szovjetunió 1980-ban eaak acélból körülbelül 230 millió tonnát fog gyártani. Az SZKP a legközelebbi években összpontosult igyekezettel arra fog törekedni, hogy megoldja a Szovjetunió kommunizmusba való áttérésével kapcsolatos kérdéseket. A kommunista építés ezen és egyéb komoly gyakorlati és elméleti kérdéseit foglalja majd magába az SZKP új programja, melyet most dolgoznak ki . és majd az SZKP legközelebbi XXII. kongresszusa hagy jóvá. Az említettekből kitűnik, hogy a termelőerőket a Szovjetunió egész területén helyezik el. A legnagyobb figyelmet Szibéria, Kazahsztán, a Távol-Kelet, Közép-Ázsia és az Ural óriási természeti kincsekben gazdag vidékeinek széntelik. Mint a Moszkvai Értekezlet Nyilatkozata megállapítja, a körülmények következtében még jobban elmélyült a kapitalizmus általános válsága és új fejlődési szakaszba lépett. E jelenségek sajátossága, hogy nem világháborúval kapcsolatban alakultak ki. Mindez azt bizonyítja, hogy az imperializmusnak ma koránt sincsenek olyan kedvező feltételei az agresszió kirobbantására, mint 50 vagy még 25 évvel ezelőtt, tehát az első és második világháború előtt. Ez nagyszerűen igazolja az SZKP XX. és XXI. kongresszusának, valamint az 1957-es Nyilatkozatnak azt a következtetését, hogy már ma, amikor a kapitalizmus a világ egy részén még fennáll, lehetőség van arra, hogy a háborút kiküszöböljék a társadalom életéből, s ezzel feltárul az emberi jövő nagyszerű, örömteljes távlata. ÚJ SZŐ 5 * IMI. január 29.