Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-23 / 23. szám, hétfő

A nép életszínvonalának emelkedése és a mezőgazdasági termelés további növekedésének feladatai Hruscsov elvtárs beszéde az SZKP KB plénumának január 17-i ülésén (Az alábbiakban folytatjuk N. Sz. Hruscsov elvtárs beszédét, amelynek első része lapunk teg­napi számában jelent meg.) Grúziában ma 360 ezer hektáron vetnek kukoricát. Ha ebből csak 60 ezer hektáron nem 50, hanem 60 mázsás maghozamot érnének el — mivel itt jobbak a feltételek —, ez 22 millió pud szemesterményt je­lentene. Ebből a mennyiségből 15 millió pudot a köztársaság eladna az államnak, hétmillió pud szemes­termény pedig megmaradna a kol­hozokban és szovhozokban. Jó lenne a párt- és a kormány nevében felhívással fordulni a kol­hozparasztokhoz, szovhozmunkások­hoz, gépesítőkhöz és szakemberek­hez, hogy a legjobbak vállalják a kukoricatermesztést. A felhívást szervezésileg és anyagilag is bizto­sítani kellene. Ezrével akadnak majd önkéntesek, akik készek küz­deni az 50—60 és még többmázsás hektáronkénti szemeskukoricahoza­mokért. 50 mázsa szemeskukorica pedig hektáronként nem fantázia, hanem reális valóság. Sok kolhoz és mezőgazdasági dolgozó évek óta Ilyen termést takarít be. Néhány adatot említettem az OSZSZSZK-ból, Ukrajnából, Molda­vából és Grúziából. Más köztársasá­goknak is lehetőségük van a gabo­natermelés jelentős növelésére a jobb agrotechnika segítségével és a vetési területek összetételének meg­javításával. Nagymértékben kell bevezetni főként a következő hü­velyeseket: borsót, babot, lencsét és továbbá nagy fehérjetartalmú ter­ményeket. A hüvelyesek jó előve­temények is. A kukoricatermesztés feladatának kiemelése még nem jelenti azt, hogy a szovhozok és kolhozok ve­zetői ne törődjenek annyit a siló­kukorica termesztésével. A magku­kórica és a silókukorica termeszté­se nem állhat egymással ellentét­ben. Egyikre és másikra is nagy gondot kell fordítani. Növelni kell a szemeskukorica eladását és vele egyidejűleg a silókukorica terme­lését. Beláthatatlan térségeinket és nagy szántóföldjeinket tekintve mindkét feladattal egyszerre meg­birkózhatunk. Ha a kommunisták ésszerűen látnak hozzá az irányí­táshoz, az emberek kiszemeléséhez, a munka és a vetőmagtermesztés megszervezéséhez, megoldják e fel­adatokat. Végre le kell küzdenünk elmara­dottságunkat és meg kell tanulnunk. Szeretnék külön foglalkozni az uk­rajnai gabonatermesztés lényeges hiányosságaival és hibáival. Ukrajna az Orosz Szövetség után mindig a legnagyobb gabonatermő vi­dékünk volt, évente 500-600 millió pud gabonát adott az államnak. A szibériai és kazahsztáni, új, me­zőgazdasági területek csökkentették Ukrajna részét az állami gabonafel­vásárlásban, az ukrajnai gabona je­lentősége azonban nem csökkent. Ennek ellenére a köztársaság az utóbbi években kevesebb gabonát termelt és adott el az államnak. Ezt a következő adatok bizonyítják, me­lyek szerint az egyes években millió púdban számítva Ukrajnában a kö­vetkező mennyiségű gabonát adták •1 az államnak: 1948 613 1949 534 1958 553 1959 451 1960 358 Hruscsov elvtárs hangsúlyozta, hogy 1948-ban és 49-ben a háború utáni nehézségek ellenére, 1949-ben pedig aszály és szélviharok ellenére érték el e terméseredményeket, ami az ukrajnai kolhozparasztok hősi munkáját bizonyította. Később azonban — folytatta Hrus­csov elvtárs — Ukrajna egyre ke­vesebb gabonát termesztett és adott el az államnak. A tavalyi 358 millió púdnál csak 1946-ban adott el keve­sebbet Ukrajna az államnak. Abban az évben pusztító aszály tetézte a háborús károkat. Ma az ukrajnai kol­hozok és szovhozok egészen más fel­tételek mellett termelnek, kiváló ká­derekkel, nagyszerű gépekkel rendel­keznek. Vizsgáljuk meg hogyan csök­kenhetett ennyire a termelés. Ezút­tal csak röviden foglalkozunk e kér­déssel, részletesebben majd Kijev­ben beszélnek róla. Hruscsov elvtárs megemlítette, hogy jómaga is 13 esztendeig dolgo­nagy kukoricabozamokat elérni nemcsak egyes kolhozokban és szov­hozokban, hanem valamennyi vetés­területen. Ez nemcsak a magkuko­ricát termesztő övezetekre, hanem azokra az új övezetekre is vonat­kozik, ahol a kukorica nem érik be teljesen, hanem silózás céljából ve­tik, hogy tejes-viaszos érettségi fo­kán betakarítsák, hogy meglegyen a szükséges takarmányuk. Most a kukorica bevezetésével valóban sza­bályozhatjuk a takarmánytermelést és az állattenyésztésben nemcsak a folyó évre készíthetünk belőle ele­gendő mennyiséget, hanem a továb­bi negyedévre, sőt talán fél évre is silótartalékot gyűjthetünk, hogy biz­tosítsuk magunknak a jövőre nézve, ha egyes vidékeken kedvezőtlen ég­hajlati viszonyok következnének be. Nálunk nagyon csekélyek a kuko­rica hozamai. Rendszerint a kuko­rica betakarítása is elhúzódik, a ku­koricatermést még a mezőn szétlop­kodják. Ezért a kimutatásokban gyakran helytelen hozamokat tün­tetnek fel. Nem azt mutatják ki, amit valóban kitermeltek, hanem azt, amit a betakarítás elhúzódása, a lábon álló termés szétlopása után maradt. Az állam tehát több mint 1 mil­liárd pud piaci gabonát nyerhet, ha 5 millió hektár földön 50 mázsás hektárhozamokat takarít be szemes­kukoricából. Éppen ez hiányzik ál­lattenyésztésünknek, mert fogyasz­tási célokra, az élelmiszerszükséglet kielégítésére elegendő gabonánk van. Most nemcsak a mindennapi ke­nyérről van szó. A kenyérhez sza­lámi, hűs és tej is kell. Elvtársak, lelkesedéssel tölti be az embere­ket, ha nemcsak a felhívásokra fo­gunk támaszkodni, hanem annak rendjén-módján meggyőzzük' őket, kiszemeljük és a termelés döntő sza­kaszain helyesen elhelyezzük a ká­dereket, akkor sikerülni fog minden. A fő: ne, cseréljük ki, hanem tanít­suk meg dolgozni az embereket. Ki­cserélni őket a legkönnyebb: Péter helyébe Ivánt állítani, mi sem köny­nyebb. De mi lesz, ha Péter rosz­szabbnak bizonyul Ivánnál? Foglal­kozni kell az emberrel, aki lehet, hogy rosszul értelmezi a teendőit, rá kell mutatni hibáira, meg kell magyarázni, hogy magának árt, hogy csökkenti a szovhozban a fizetése­ket. Anyagilag, természetbeni vagy pénzbeli juttatással érdekeltté kell tenni. Akkor azután meglátják, mire képesek az emberek, milyen óriási munkát képesek elvégezni. zott Ukrajnában, ott élte át az ukrán nép, az egész ország számára oly nehéz háborús éveket. Megismerte az ukrán népet, amely dolgos, dere­kas és tehetséges. A gabonatermelés alacsony mutatószámai nem annyi­ra a kedvezőtlen időjárás, inkább annak eredményei, hogy nem foglal­koznak megfelelően az emberekkel. Ukrajnában nagyjából valahogy így van: egyik évben hős lehetsz, bár keveset tettél azért, hogy hősnek tekintsenek, a következő évben pe­dig egyszerűen rossz vezetőnek bé­lyegeznek. Ha esik, ha jó az idő, Ukrajnában 30 mázsa búzát is beta­karítanak egy hektárról, egy év múl­va ugyanazokon a földeken esetleg mindössze 5 mázsa terem hektáron­ként. Egy éven belül is nagyok a ki­lengések, az időjárás változó, sok vidék aszálytól szenved. Ha öt esz­tendő összes termése alapján kiszá­mítjuk az évi átlagot, ezek az ered­mények minden visszaesés ellenére kielégítőek, sőt jók. A vezető dol­gozóknak azonban nem szabad meg­bújniok az évi átlagok mögött, ha­nem minden körülmények között a minél nagyobb termésért kell har­colniok. Hruscsov elvtárs ezután egy 1956­os konkrét eset példáján rámutatott, hogy a vezető funkcionáriusok nem mindig álltak a helyzet magaslatán, s hibáik miatt a termés károsodott. Az ilyen tévedések azt jelentik, folytatta Hruscsov elvtárs, hogy az illető komolyan megkárosította egy nagy köztársaság gazdaságát. Más időkben az ilyen eljárás azt jelen­tette volna, hogy sok paraszt, ilyen hibás gazdálkodás következtében koldusbotra jut. A mi viszonyaink­ban ez lehetetlen. Az állam támogat­ja a nehéz helyzetbe került kolhozo­kat, az Ukrán Szovjet Köztársaság Minisztertanácsának elnöke segítsé­get kér a Szovjetunió kormányától az ukrajnai kolhozok részére. A se­gítséget meg is kapják, bár a rossz termésnek nem az aszály az oka, hanem az, hogy a vezetők fejetlenül tönkretették a termést. Ez így nem mehet tovább, így ve­zetni nem lehet tovább. Nyíltan és kereken ki kell mondani a teljes igazságot, a nép ezt az igazságot megérti. Nekilát, hogy leküzdje a gazdasági nehézségeket és megmu­tassa képességeit és lehetőségeit. (Taps.) A központi statisztikai hivatal ada­tai szerint Ukrajnában 1960-ban 4 256 000 hektáron aratták le zölden a kukoricát. Ez a kukorica több mint 10 millió hektáros vetésterüle­tének 40 százaléka. Hektáronként 113 mázsát takarítottak be, vagyis ugyanannyit, mint néhány esztendeje az említett melléfogások idején. Az eredmény? Nem takamányt, hanem vizet arattak. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy számos ukrajnai élnejáró munkacsoport és kolhoz nagyszerű kukoricatermést gyűjtött be. Hruscsov elvtárs ezután megemlí­tette, hogy Taran elvtárs a Cserkasz­ki terület „Komintern" szovhozában már 1948-ban bevezette a kukorica négyzetes-fészkes vetését, s 12 hek­táros területen 80 mázsás hektár­hozamot ért el magkukoricában. Pe­dig a vetést kézzel végezték, ma pe­dig az ukrajnai kolhozoknak éš szov­hozoknak megszámlálhatatlan gép áll rendelkezésükre. Hruscsov elvtárs ezután ismerte­tett néhány adatot az ukrajnai ku­koricatermesztés gépesítéséről. 1949­ben Ukrajnában 14 000 kultivátor­traktor dolgozott, 1960-ban 115 000. 1949-ben 1600 sorközi kultivátor, 1960-ban 29 000. 1960-ban az ukraj­nai mezőgazdaságnak 45 000 négyze­tes-fészkes vetőgép és 19 500 kuko­ricakombájn állt rendelkezésére, 1949-ben egyetlen ilyen géppel sem dolgozhattak. Mi az oka, hogy a gépek és a ta­pasztalt dolgozók számának állandó emelkedése ellenére a kolhozok és a szovhozok még mindig majdnem felével kevesebb gabonát adnak el az államnak? Az okok elsősorban a vezetésben, a szervezőmunkában ke­resendők. Minden az emberektől, a káderektől; függ, csakhogy a baj ott van, hogy néha olyan emberek fog­lalkoznak a mezőgazdaság kérdései­vel, akiknek a mezőgazdasághoz semmi közük. Hruscsov elvtárs ismét néhány konkrét példát említett arról, hogy hozzá nem értő emberek zavarják a mezőgazdaság kívánatos fejlődését, s kijelentette: Ukrajnában ma sok a gép, az ered­mény mégis semmi. A legjobb ukraj­nai dolgozók évről évre nagy ter­méseket gyűjtenek be, Blazsevszkij elvtárs például az Ogyessza vidéki Gorkij Kolhoz eredményeit ismer­tette ma 1955-ben 79 mázsás, 1956­ban 58 mázsás, 1957-ben 65 mázsás, 1958-ban 68 mázsás, 1959-ben 70 mázsás és 1960-ban 72 mázsás hek­tárhozamot értek el kukoricából. Blazsevszkij elvtárs munkacsoportja a két sovány esztendőben is a leg­jobb terméshozamokat érte el, ez azt bizonyítja, hogy nem az éghajlat pusztítja a kukoricát, inkább az, hogy nem fordítanak rá kellő figyel­met. Blazsevszkij elvtárs csoportja az elmúlt hat esztendő folyamán át­lag 69 mázsás hektárhozamot ért el, a kotovói járásban ezzel szemben — ugyanott, ahol ez a munkacsoport ís dolgozik, — hat év alatt hektáron­ként átlag 20,4 mázsa kukoricát ta­karítottak be, vagyis kereken 49 mázsával kevesebbet, mint az emlí­tett élenjáró munkacsoport. A harkovi terület kiválasztott földjein 1947 és 1959 között, vagy­is 13 év alatt átlag évente 40 má­zsa száraz magkukoricát takarítot­tak be hektáronként, ugyanakkor az egész harkovi terület átlagos évi terméshozama 1959-ben 11,7, 1960­ban 14,6 mázsa volt. Hruscsov elvtárs ezután részlete­sen foglalkozott a poltavai kerület problémáival, ahol különösen ked­vezők a talajviszonyok, az állam­nak eladott gabona mennyisége mégis évről évre csökken. Konkrét statisztikai adatok alapján bebizo­nyította, hogy az ok nem az aszály­ban keresendő, hisz a poltavai ke­rület olyan években is az utolsók között kullogott, amikor az időjárás kedvező volt. A fő ok, mint a területi kísérleti állomás igazgatója mondja, a követ­kező: a kukoricát fölöslegesen dú­san vetik, a kultivátort keresztbe járatják a vetésen, a sorok közt, hogy úgy lássék, mintha négyzete­sen vetettek volna. Az eredmény: helyenként sok tő marad, másutt semmi, a termés meg nulla. Pedig ahol gondot fordítanak rá, a kukorica igen jó eredményeket hoz. Az egyik kolhozelnök szavai szerint: bár Ukrajnában vannak kol­hozok, ahol évről évre mindössze 14—15 mázsa kukoricát takarítanak be hektáronként, nálunk nem is vetnénk kukoricát, ha csak 25—30 mázsás hektárhozamot érnénk el. Ennyit, sőt néha többet búzából is, árpából is elérünk. Nagy területen azért termesztünk kukoricát, mert 50, sőt több mázsa termést is be­takarítunk minden hektárról. Eb­ben a kolhozban — a gorocki já­rás Ukrajina Kolhozáról van szó, — 930 hektáron vetnek kukoricát, eb­ből 460 hektáron takarítanak be csöves kukoricát. Silókukoricából 1960-ban 611 mázsás hektárhoza­mot értek el. Ezek a terméseredmé­nyek természetesen jelentősen fel­lendítik az állattenyésztési terme­lést, hisz 50 mázsás hektárhozam esetén bőven van szemestakar­mány. A kukoricatermesztés sikere te­hát a cselekvőképes, szervező mun­kától függ — hangsúlyozta Hrus- I Elvtársak! A nem fekete földte­rületeken nagy tartalékaink vannak a magfélék termesztésének növelé­sére. Itt a vetésterület kb. 30 mil­lió hektárt tett ki. Annak idején olyan döntést hoztak, hogy a nem csernozem-övezet sok területén nem vásárolják fel a gabonaféléket. Ezt egyes vezetők nyilván félreértették. Legalábbis erre mutat az a körül­mény, hogy egyes köztársaságokban és körzetekben csökkentették a ga­bonafélék termesztését és vetéste­rületét. Az okot keresve a következő kö­vetkeztetésre juthatunk. Az új me­zőgazdasági terület termővé téte­lével jelentősen növeltük a gabo­natermesztést, s ez rossz hatással volt egyes vezetőkre, akik nem tud­tak feladatuk magaslatára emelked­ni, nem tudták kibővíteni látókö­rüket, nem láttak tovább az orruk hegyénél. Amikor az országban jó­val több gabonát kezdtünk termesz­teni, az állam már nem volt kény­telen olyan szigorúan eljárni a ga­bonafelvásárlás területén minden já­rásban, mint addig. A Központi Bi­zottság és a kormány feltételezte, hogy ezek a járások továbbfejlesz­tik gabonatermesztésüket, növelik állatállományukat, fokozzák az ál­lattenyésztési termelést, kibővítik az ipari növények termesztését, s így biztosítják a mezőgazdaság egész felvirágzását és a mezőgazdaság jö­vedelmének gyarapodását. Egyes vezetők azonban a dolgot másképpen értelmezték. Talán így gondolkoztak, — ha az állam nem szabja meg a gabonafélék eladásá­nak tervét, ez azt jelenti, hogy az államnak nincs szüksége a gabo­nánkra, mi tehát csökkenthetjük a gabonatermesztést. Az ilyen dolgo­zók nem viseltettek megértéssel az állami érdekek iránt, korlátozták a gabonatermesztést, vagy egyáltalán nem foglalkoztak többet a gabona­termelés kérdéseivel. Itt sürgős orvoslásra van szük­ség, elvtársak. Ennek abban kell megnyilvánulnia, hogy valamennyi terület, valamennyi köztársaság megfelelő arányban vesz részt a nél­külözhetetlen állami gabonaalapok biztosításában. Sok terület és egyes köztársaságok kevés vagy semmi gabonát sem adnak el az állam­nak, az állami készletekből azon­ban sokkal többet igényelnek és vesznek át, mint a múltban. Hrus­csov elvtárs ezzel kapcsolatban konkrét adatokat idézett, többek között a Belorussz Köztársaság ga­bonagazdálkodásának adatait, amely 1950-ben 30 millió pud gabonát adott az államnak és 5 millió pudot vett át az államtól, 1960-ban viszont az államnak 11 millió pudot adott el, Elvtársak! Szeretnék állást foglal­ni a szűzföldeken folyó munka egyes kérdéseihez. A párt az egész nép támogatásával valóra váltotta a szűzföldek termővé tételének nagy programját. 41 mil­lió hektár új földet tettek termővé, csov elvtárs. — Ez a fő tényező. Helyesen írták a sztavropoli trak­torosok a párt Központi Bizottságá­hoz intézett levelükben: „A kukorica nem mesebeli csoda­növény, nem várhatjuk tőle, hogy munka nélkül dúsan teremjen. Akadnak még emberek, akik nagy szavakban áradoznak a kukoricáról. A gyakorlatban azonban csak árta­nak a termelésnek. Az ilyen ember fölkapaszkodik a szónoki emelvény­re, és fújja a nótáját, mint a bá­josszavú fülemüle: a növények ki­rálynőjét ünnepli a kukoricában. Csodatevő zödségnek dicséri, de az­tán hazamegy, s még azt is elfelej­ti, amit az imént zengedezett. Hát kérem, királyi udvaroknál bevett ál­lás volt a talpnyalóké. A királynő­ket félre lehetett vezetni dicséne­kekkel, de a kukorica nem hagyja magát becsapni. Nem szép szavakra van szüksége, hanem gondos mun­kára." Ez a helyes állásfoglalás. Támo­gassuk és váltsuk valóra a gyakor* I latban! de az államtól 28 millió pudot vet i át. Véget kell vetni az efféle élős­ködésnek, — hangsúlyozta, — a köztársaságok és területek tapasz­talt vezetői, akik közül nem egy központi bizottsági tag, rá kell, hogy d'öbbenjenek erre és levonják a szükséges következtetéseket. Hruscsov elvtárs külön említette a moszkvai terület helyzetét, amely­nek kolhozai és szovhozai néhány esztendővel ezelőtt 9—10 millió pud gabonát adtak az államnak, 1952-ben például 33 000 pud kölest. Amikor a területet felmentették a gabona­beadási kötelezettségek alól, arra számítottak, hogy kevesebb szemes­takarmányt igényel majd az állam­tól. 1960-ban azonban a moszkvai terület az államnak nem adott semmi gabonát, az államtól azonban 29 millió pud takarmányt vett át. A területnek jelentősen növelnie kellett volna hús- és tejtermelését* A való helyzet a következő: 1953­ban 99 000 tonna húst, 1958-ban 94 000, és 1959-ben 104 000 tonna húst termeltek. A tejtermelés fej­lesztésében is csak szerény sikere­ket értek el. 1953-ban a gazdaság valamennyi ágazatában 703 000 ton­na tejet nyertek, 1960-ban 980 000 tonnát. Növelni kell a fejőstehenek számát, hisz az állomány a moszkvai területen az utolsó két év alatt 20 000-el csökkent. Elképzelhetetlen, hogy néhányszáz kilométerről szál­lítsuk a tejet a fővárosba. A mezőgazdasági szakemberek számításai szerint a nem csernozem­vidéken a gabonatermést legalább 500—600 millió púddal lehet növelni. Ezt a tartalékot ki kell használnunk. Hruscsov elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy sok területen csökkentették a köles vetésterüle­tét, s ennek megfelelően az állam­nak eladott mennyiségek is jóval kisebbek, mint voltak. Ugyancsak számos konkrét adattal igazolta a kölestermelés növelésének, a vetés­terület kibővítésének lehetőségeit, majd hangsúlyozta, hogy ugyancsak nagyobb gondot kell fordítani a hü­velyesek, a napraforgó, a burgonya és a zöldségfélék termesztésének megjavítására. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy az utóbbi két esztendőben jó eredményeket értek el szakosított zöldségtermelő szov­hozok szervezésével, tavaly 5 millió tonna zöldséget vásároltak fel, vagy­is kétszerte többet, mint 1953-ban. A zöldségtermesztés hektárhozamai azonban ugyancsak alacsonyak. Min­dent meg kell tenni, hogy a zöld­ségtermelő szovhozok mintagazda­ságokká fejlődjenek, minél nagyobb terméshozamokat érjenek el, olcsó és jó minőségű áruval lássák el a lakosságot. százszámra alakultak a nagy szov­hozok. A sztyeppék szemünk láttára változnak meg. (N. Sz. Hruscsov elvtárs beszé­dének folytatását lapunk holnapi számában közöljük.) IV. Az ukrajnai gabonatermesztés V. Szálljunk szembe az élősdi törekvésekkel, fokozzuk a termelést az ország minden vidékén VI. Jobban használjuk ki a szűzföldek lehetőségeit ŰJ SZÖ 3 * 1961. január 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom