Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)
1961-01-18 / 18. szám, szerda
Laoszban sikeresen folynak a hazafiak akciói VIENTIANEBŐL ELKÖLTÖZKÖDNEK A HIVATALOK ® A DEMOKRATIKUS ERŐK TOVÁBBI GYŐZELME amelyet nyugtalanít a jelenlegi laoszi helyzet, szükségesnek tartja, hogy ismételten felhívja az USA kormányának figyelmét arra a komoly felelősségre, amelyet azáltal vállal magára, hogy beavatkozik Laosz belügyeibe." (ČTK) - Az AP hírügynökség vientianei tudósítójának jelentése szerint a kormánycsapatok és a Pathet Lao-alaku!atok vasárnap elfoglalták Tha Thom körzetét, a laoszi lázadók egyik támaszpontját, amelynek kiindulópontként kellett volna szolgálnia a Korsók Völgye ellen tervezett támadásra. Ta Vieng elvesztése után ez a lázadó klikkre mért további súlyos csapás. Most a két kiindulópontot a kormánycsapatok és a Pathet Lao-egységek tartják kezükben. Xieng Khouang város térségében a lázadók ejtőernyős zászlóaljának 100 katonája átpártolt a kormánycsapatokhoz. A lázadók 10. zászlóaljának egy csoport katonája ugyancsak átszökött a kormányhű egységekhez. * * * A rendőrség javarészét és a közigazgatási hivatalok tisztviselőit Vientianeból Szavannakhetbe helyezték át. Ezt a lépést a laoszi közigazgatási központ Szavannakhetbe való áthelyezése kezdetének tekintik. Szavannakhet a lázadók védőbástyája. Minden jel arra mutat, hogy a lázadók nem fogják Vientianét védelmezni abban az esetben, ha Kong Le kapitány haderői és a Pathet Lao-alakulatok támadást indítanak Vientiane ellen. A SZOVJETUNIÓ FIGYELMEZTET Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének helyettese a szovjet kormány megbízásából január 16-án fogadta L. Thompsont, az USA moszkvai nagykövetét és az USA laoszi beavatkozásával kapcsolatban átadta az USA kormányához intézett emlékiratot. Laoszból érkezett hírek szerint január 12-én 4 amerikai repülőgép több berepülést hajtott végre, amelyek során a Souvanna Phouma herceg vezette törvényes laoszi kormány csapatai ellen rakétafegyvereket használtak. Az USA most a laoszi lázadó erőknek az F-84 típusú katonai repülőgépeket bocsátja rendelkezésre. Vaszilij Kuznyecov a többi között kijelentette: „A szovjet kormány, BULGÁRIÁBAN ez idén mintegy 400 kilométernyi magasfeszültségű vezetéket építenek. Ezzei csaknem 25 400 kilométernyi hosszúságot ért el Bulgáriában, a távvezeték. (ČTK) AZ AL-AHRAM kairói lap jelentése szerint az Egyesült Arab Köztársaság az 1960 évben 50 millió egyiptomi fontot kapott a Szuezi-csatorna használatáért. 1959-ben ez a bevétel 44 500 000 és 1955-ben 32 200 000 egyiptomi fontot tett ki. (ČTK) SOUVANNA PHOUMA NYILATKOZATA Szófia (ČTK) — A BTA sajtóiroda közölte különtudósítójának interjúját Souvanna Phouma herceggel, a laoszi királyi kormány miniszterelnökével. Souvanna Phouma kijelentette, hogy rakétákkal felszerelt repülőgépek és helikopterek szállítása a puccsistáknak még jobban kiélezte a laoszi helyzetet. Ez azt bizonyítja, hogy az amerikaiak a háború folytatása mellett döntöttek és hogy meg akarják hiúsítani a béke és a semlegesség politikáját. Az USA mindenkor arra törekedett, hogy felszámolja Laosz Hazafias Frontjának erőit és szembehelyezkedett a semlegességi politikával. Ezért állandóan támogatja Phoumi Nosavan és Boun Oum klikkjét és kormányunk ellen lép fel, amely mindig a békére törekedeti és védelmezte a szigorú semlegesség politikáját. Souvanna Phouma herceg hangsúlyozta, hogy a szocialista országok Laosznak békét, semlegességet és függetlenséget kívánnak, ezért támogatják a törvényes kormány politikáját. A herceg hozzáfűzte, hogv teljes mértékben magáévá teszi a laoäzi értekezlet összehívásának gondolatát. * * * A Chicago Daily News vientianei tudósítójának jelentése szerint Heintges amerikai tábornok, a Uoszi amerikai tanácsadócsoport parancsnoka kijelentette, hogy a közeljövőben további két amerikai repülőgépet szállítanak Boun Oum csapatainak. Heintges elárulta, hogy a vientianei amerikai tanácsadók 66-főnyi csoportot képeznek, akik közül többen már 17 éve tartoznak a hadsereg kötelékéhez. KONGÓI HELYZETJELENTÉS Csőmbe támadásra készül Elisabethville (ČTK) - Csőmbe katan gai szeparatista bábelnök fegyveres egy ségei támadásra készülnek Manono városa ellen, amely a Lualaba tartomány központja. Az amerikai hírügynökség tudósítója Csőmbe egységeinek előkészületeit a következőképpen Írja le: „Január 15-én reggel repülőgépen az észak-katangal Kongolóba utaztam. A repülőtéren nagyszámú katonaságot láttam. Belga tisztekkel találkoztam, akik helikoptereket készítettek elő felderítőutakra Manono térségébe. A katangai hadsereg egységei a Tanganyika-tó partján fekvő Albertville várost is megszállták. Ügy hírlik, hogy Csőmbe két irányban készül támadásra Manono ellen. Az albertvillei és kongolói előkészületek arra mutatnak, hogy a harc rövidesen megkezdődik. Az a belga tiszt, aki Csőmbe kongolői egységeinek parancsnoka, kijelentette, hogy csapatai figyelmen kívül hagyják az ENSZ-nek a „semleges övezetre vonatkozó rendeletét." —üAz amerikai hírügynökségek jelentése szerint a kongói törvényes kormányhoz hü csapatok január 17-én átvették a manonói repülőtér ellenőrzését. -ťfElisabethville (ČTK) - Johannesburgból hétfőn hat katonai repülőgép repült Elisabethvillébe, a Katangai tartomány U USÄ aiia* terve áuoa ele e >8 Havanna (ČTK) — A Revolución kubai lap jelentése szerint az USA kormánya az ellenforradalmi elemek támadását szándékszik megszervezni guantanamói tengeri tátaaszpontja ellen és ezáltal ürügyet teremteni a Kuba elleni katonai támadásra. Ezen amerikai terv szerint a Florida és Közép-Amerika térségében állomásozó hadihajókat az ellenforradalmárok rendelkezésére bocsátják, akiknek a guantanamói támaszpont elleni támadást olyképpen kell végrehajtaniok, hogy a támadás oly színben tűnjön fel, mintha azt „a kubai lázadó hadsereg" valósította volna meg. A be-p rendőrlerror további áldozata Brüsszel (ČTK) - A őrség brutális eljárása a tiltakozó sztrájkmozgalom résztvevőivel szemben további emberáldozatot követelt. A sajtóügynökségek jelentése szerint Liégeben január 17-én meghalt a 32 éves Jeseph Woussem, aki súlyos sebet kapott Chenee Liége-i elővárosában, amikor a sztrájkolők csoportja ellen a rendőrség támadást intézett. Joseph Woussem a rendőrterrornak már 4-ik áldozata. A belga sajtó kommentárjai január 17-én csaknem kizárólag a diszkreditált Eyskens-kormány lemondásának kérdésével foglalkoznak. Még a Soir burzsoá lap is éles kommentárjában azt írja, hogy minden korbelga rend- ' mány, amely tiszteletben tartja a demokratikus intézményeket, ilyen helyzetben benyújtaná lemondását. A lap hozzáfűzi, hogy a nemzeti életnek nincsen egyetlen olyan tere sem, amelyre ne nehezednének a kormány által elkövetett hibák. A Peuple szocialista lap véleménye szerint a teljes mértékben diszkreditál Eyskens-kormánynak távoznia kell. A lap hozzáfűzi, hogy a kormányt ideiglenes kormánynak kell felváltania, és hogy meg kell tartani a választásokat. A Drapeau Rouge január 17-i kommentárjában nyomatékosan követeli a parlament feloszlatását, még „a takarékossági intézkedésekről" szóló népellenes törvény szenátusi vitája előtt. fővárosába, amely gépeket Csőmbe a Dél- ' afrikai Uniótól vásárolt. A repülőgépeket t Elisabethvillében belga pilóták vették át. £ Ezeket a repülőgépeket Csőmbe bandái , a törvényes kongói kormány Lualabában i állomásozó egységei ellen vetik harcba. ^ —írElisabethville (ČTK) - Az Associated J Press elisabethvillei tudósítója jelenti, v „úgy tűnik", véget ért a széleskörű le- J tartóztatás hulláma, amellyel Csőmbe v szeparatista kormánya igyekszik megtör- s ni számos ellenfelének ellenállását. A hí- v rekből kitűnik, hogy a múlt hét óta, amikor Elisabethvillében razziák kezdőd- ^ tek, a szeparatisták mintegy 400 sze- š mélyt vettek őrizetbe. < Hammarskjöld elutasította < Kaszavubu kérését ^ New York (ČTK) - New Yorkban az J ENSZ székházában 'levelet hoztak nyíl- < vánosslfira, amelyet Hammarskjöld, az J ENSZ főtitkára küldött Kaszavubunak, a ^ kongói nép árulójának válaszként Kaszavubu azon hallatlan kívánságára, hogy hívják vissza Dajalt, Hammarskjöld kongói helyettesét, aki Kaszavubu nézete szerint „nem volt képes biztosítani a rendet Kongóban", vagyis nem törte meg Lumumba miniszterelnök törvényes kongói kormányának tekintélyét és népsze- '. rűségét. Kaszavubu az ENSZ képviselő- •• jét „nem kívánatos személynek minősí- ^ tette a kongói ((puccsista) kormány számára". Hammarskjöld Kaszavubu arcátlanságára azt válaszolta, hogy Dajal visszahívásának követelményével nem lehet egyetérteni, mert Dajal nem a Kongói Köztársaságban akkreditált diplomáciai képviselő és ezért nem lehet őt nemkívánatos személynek nyilvánítani olyan értelemben, mint ahogyan ezt a diplomáciai gyakorlatban szokás. A főtitkár kongói helyettese az ENSZ titkárságának magasrangú tisztviselője és ebben a minőségében nem köteles betartani semmiféle kormány utasításait. Kína lakossága egyre több közszükségleti cikket vásárol. A tavalyi év folyamán jelentősen emelkedett a közszükségleti cikkek gyártása, és bővült a választék is. Képünkön: Anhunej tartomány Pengpu városának konzervgyára, ahol tavaly — tekintettel a belföldi és külföldi fogyasztók fokozott igényeire — lényegesen fokozták a konzervált élelmiszerek termelését. (Foto: ČTK — Üj Kína.) Indiában üzembehelyeztek TÖBB MINT 15 000 GÁZTÜHELYET, < 800 gázforralót, 9000 hűtőszekrényt, eqy kísérleti atomreaktort s 39 000 villany mosógépet és 56 000 ,. . _ ...... .„ > porszívó gépet szállított az NDK-ba De h (CTK) - Trombaj indiai város- J f » k í„t„i,„„ „óii<,io+ ban üzembehelyeztek egy kísérleti atom- i 1960-ban a Motokov vallalat. reaktort, amelyet indiai és kanadai tu- S HATVANEZER TONNA vashulladékot addósok együttműködése alapján építettek. <J tak át feldolgozásra az elmúlt évben a A reaktor üzembehelyezésének ünne- S Kovošrot Uzemrészlegei. A Kovošrot brapélyén részt vett Nehru miniszterelnök , tislavai dolgozói vállalták, hogy 11432 és 40 állam kimagasló tudósai. A reaktor évente mintegy 20 000 curie rádioaktív kobaltot gyárt orvosi és mintegy 500 000 curie rádioaktív kobaltot ipa;i célokra. Nehru asszony felhívása Delhi (ČTK) - Indiában január 30-án ^ „Pusztítsátok el a bombákat és adjatok S enni az éhezőknek" jelszóval mozgalom Ij indul az általános és teljes leszerelésért. Nehru asszony, az ázsiai és afrikai országok szolidaritása indiai bizottságának elnöke január 16-i felhívásában hangsúlyozza, hogy az afrikai és ázsiai nemzetek a megegyezést és a leszerelést kívánják, amely véget vet a termonukleáris fegyverkezési versenynek, az idegen területeken létesített külföldi . támaszpontoknak és katonai paktumoknak. „Néhány jobboldali szociáldemokrat-i vezér nyíltan átállt az imperializmushoz, a tőkés rendszert védelmezi .." EGYRE NEHEZEBB volt két széken ülniük, különösen akkor, amikor a burzsoázia tort ült és asztalánál mindig és azonnal kijutott nekik a megmaradt zsíros falatoktól. Vörös színük lassan anynyira ingerelni kezdte őket, hogy már látására is megvadultak, s tomboltak, mint a bikák Hol van az az idő, amikor retekhez hasonlították a szociáldemokrata vezéreket: kívül vörösek, bévül fehérek Ma már a külsejük is hófehér. Ezt bizonyította be nemrégen a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt kongresszusa, mely teljesen elvetette a szocialista mozgalom elméletét és gyakorlatát. Ez nem hozná ki különösebben az embert a sodrából, niert az ilyen típusú embereknek ním's semmi értékük a forradalmi munkásmozgalomban, mégis felforr az ember vére, ha látia, hogy ma a veszendő kapitalizmus és imperializmus meztelensége láttán épp olyan megrögzött áruló politikát folytatnak, mint akkor amikor még a fejlett kapitalizmus aranyának hamis fényében fürödhettek. Attól sem riadnak vissza — a világ nagy felháborodására —, hogy a gyarmati kérdésben ma is szolgálatot tegyenek az aranyborjúnak. Jól tudjuk, milyen kitartóan és ügybuzgón védelmezték az angol munkáspártiak a lordi méltóságra emelt Atlee miniszterelnöksége idején a véres brit imperializmus pilléreit. Franciaországban Guy Mollet szocialistái Ideológiailag alapozzák meg a franciák „erkölcsi jogát" Algériára. Most azonban arra akarunk rámutatni, hogy az álszoclalizmusnak ezek a prófétái azokban az országokban is fogékony tanítványokat neveltek ki, amelyeknek hátán emberöltőkön át a gyarmati rendszer korbácsa csattogott. Bár a gyarmattartók ma már csak Igen nagy áron tudják megfogadni ügyvédüknek a leggaládabb árulókat, még az idén is észt akartak adni a szociáldemokrata vezérek találkozóján az izraeli Haifában. Itt különösen Brandt úr, a nyugatnémet szociáldemokrata kancellár jelölt mutatta meg. hogy az ügy érdekében neki tud gyürkőzni. mert Bonn már teljesen beleélte magát az új nagy gyarmattartó szerepébe. Természetesen az Izraeli MAPAJ „munA legkegyetlenebb késiyurak szolgái káspárt" vezetői már régóta együttműködnek a monopoltökével, főként az arab országok ellen. Elvégre nem lehet elfelejteni, hogy milyen áruló magatartást tanúsított a MAPAJ párt vezetősége az Egyiptom ellen intézett angol-francia-lzraeli agresszió napjaiban és hogyan szolgálta ki az imperialistákat egy középkeleti háború felszításában. De kár részletesebben foglalkozni velük. SAJNÁLATRAMÉLTÓBBAK azok, akik a saját testükbe vágnak. Afrikai és ázsiai országok szülöttjei ők, akik megbontják országaik munkásosztályát, felforgatják a demokratikus mozgalmat és az imperialista burzsoázia első füttyszavára felkínálják a megalkuvást Így hát nemcsak az imperialista erők bősz ellenállása, hanem a megalkuvók magatartása is útját állja az ázsiai és afrikai népek teljes győzelmének. Természetesen nem azokról a pártokról van szó, melyeknek vezetősége többé-kevésbé baloldali nézeteket vall és gyakran a kommunista pártokéhoz közelálló politikát folytat, hanem azokról a pártokról, melyeknek szélső jobboldali vezetősége szolgai hűséggel majmolja a nyugati szociáldemokráciát. Szembeötlő példa erre az indonéz szocialista párt vezetőségének eljárása. Bár az indonéz anyaföld szülte mindnyájukat, mégis mindenképpen azokat támogatják, akik annyi sebet ütöttek az anyaföld testén. A párt vezetői aktívan támogatták a volt reakciós indonéz kormányokat. A nyugatnémet szociáldemokrata vezetőség példáját követve ők is a szuverén demokratikus köztársaság megalakítása ellen foglaltak állást. A külföldi tőke befolyásának felszámolásáról hallani sem akartak. A jobboldali szocialista vezetők 1958 februárjában (gondoljunk a hazai, 1948-as év februárjára és néhány áruló szociáldemokrata vezetőre) képviseltették magukat a Közép-Szumatrán megalakult összeesküvő kormányban, mely meg akarta dönteni a törvényes Indonéz kormányt. Az Indiai Népi Szocialista Párt a „szocialista" jelző mellett még a „népit" is használja, de ez minden, ami a néppel összefügg. Odaadó együttműködésével a reakciónak sikerült kitúrnia a kommunistákat Kerala állam kormányából. Ezzel a néptömegek demokratikus vívmányait is sikerült felszámolnia, ami a legjobban bizonyítja azt, hogy a népjog csak szónoki fogás ^Számára. E párt vezetői a legreakciósabb szervezetek, úgy mint az Indiai Moszlim Liga, a Nair Társaság és a katolikus egyház köreiben találtak a legnagyobb rokonszenvre. ELKÉPESZTŐ TÉNY, hogy a jobboldaliak az arab Keleten éppen a baasista (szocialista) párt köpönyege alatt próbáltak alatemosaan rátámadni a dolgozók haladó szervezeteire. Ennek következtében nem egy vérfürdő volt Irakban, s elsősorban ennek következménye volt a mosuli ellenforradalmi puccs. E párt különben azelőtt egészen más eszményeket hirdetett. A Burmai Szocialista Párt vezetősége Is az előbbi nyomdokain halad. A szocialista vezetők 1946-ban kezére játszották a reakciónak, hogy kizárja a kommunista pártot és a burmai szakszervezeti kongresszust az Antifasiszta Népi Szabadságligából, mely Burma nemzeti felszabadításáért küzdött. 1958-ban saját maguk szakították ketté a ligát. Ezzel azt akarták elérni, hogy továbbra is a burmai nép kaparja ki a gesztenyét a tűzből a2 imperialistáknak. A keleti országok jobboldali szocialista vezetői kötelességüknek tartották, hogj aktivizálják aknamunkájukat most, amikor égyre erősebben kong a gyarmati rendszer lélekharangja Mehta, az Indiai Népi Szocialista Párt elnöke nemrégen ázsiai-afrikai értekezletet rendezett s tibeti kérdésről. Az értekezlet záróközleménye a „tibeti nép jogainak helyreállítását", Tibet ,,függetlenségének" megadását, a tibeti lázadók ,,megsegítését" és az ENSZ beavatkozását követeli a népi Kína életébe. Voltak, akik lebecsülték az értekezlet jelentőségét, nyilván azért, mert a „fenevad hosszú nyelve eltakarta éles metszőfogait". De térjünk vissza Haifába, ahol a múlt év áprilisában rendkívüli iflést tartott a Szocialista Internacionálé, < a szociáldemokrácia nemzetközi szervezete. Itt is művészien sikerült elodázni a gyarmati rendszer felszámolását. Az indiai Mehta, a nepáli Glrl, az izraeli Golga Meier frázisokat pufogtattak ugyan a népek szabadságharcáról, de ugyanakkor felszólították őket, hogy szilárdítsák meg a tőkés világ „hatalmát". Kézzel-lábbal hadakoztak az afrikai és ázsiai népekre nagy vonzóerővel ható nagyszerű szovjet sikerek ellen. A gazdasági segítségről kötött kétoldali szerződésesk ellen is tüzeltek, hangoztatván, hogy ez kimondottan az ENSZ feladatköre. Pedig már a verebek is csiripelik, hogy az ENSZ lobogója itt csak spanyolfal, valójában azonban az amerikai tőke behatolásáról van szó, mely az érintett országokban mindig beavatkozással és nyomással párosul. A KÉPMUTATÁSBAN rekordot állított fel a Vietnami Szocialista Párt (Dél-Vietnam) egyik vezetője, aki felhívásában egyenesen hódolt a tőkés és gyarmati rendszernek. Ez a „szocialista" — VuQuoc-Thuc — azzal a javaslattal állott elő a Szocialista Internacionálé kongreszszusán, hogy az ázsiai és afrikai országok, elsősorban a függetlenségüket most visszanyert országok dolgozói adják fel az általános választójog elvét és hagyják a vagyonos osztályokra az állami ügyek intézését. Hallatlan ostobaság. A valóságban úgy hangzik: a nép maga tegye a hurkot a saját nyakába, meghúzni már könnyű lesz. De a jobboldali szocialisták a legfejlettebb nyugati országokban már évek hosszú sora óta ezen serénykednek. Ezért állítják, hogy ezek a nyugati keménygalléros, frakkos-lakkos „munkások" kiváló tanárai lettek keleti tanítványaiknak. SENKIT SEM LEP MEG az a tény, hogy a jobboldali szociáldemokrata vezérek megfeneklettek az árulás fertőjében és a szociáldemokrata tömegek egyre gyakrabban szembefordulnak velük. A reformista ideológia épülete előbb leomlott, mielőtt még a munkásmozgalom renegátjai berendezkedhettek volna. Ez arra készteti őket, hogy tanácstalanságukban mindent bomlasszanak, ami az új világot építi, gyalázzák az új világ leghaladóbb erőit, mindenekelőtt a kommunistákat. S mindezt azért teszik, hogy nekik Is jusson egy-két zsíros falat az imperialisták asztaláról. Saját pártjukban is egyre többen látják ezt. JOZEF VALENTINI tonna ócskavasat adnak a kohóknak, s ezen felajánlásukat 2000 tonnával túlteljesítették. ÜTHENGESLŐKET SZÁLLÍTUNK, Olaszországba. A csehszlovák Dieselmotorokkal felszerelt 10 és féltonnás úthengerlőket a Strojexport vállalat szállítja Olaszországba. 1954-BEN ÉPÜLT Tibetben a Kína más részeihez vezető első két országút. Ma már a kerületek 70 százaléka gépjármüvek számára alkalmas országúttal vannak összekötve. RADAR-lRÁNYlTÁSO traktorok sorozatgyártásút kezdték meg a Szovjetunióban. Az új technikával egy ember egyidejűleg 2-3 traktort is irányíthat majd. A KOOSPOL csehszlovák külkereskedelmi vállalat évente körülbelül 2300 tonna különféle füstölt árut szállít külföldre. A friss prágai sonkát hetente repülőgép szállítja Franciaországba, Angliába, Belgiumba és Olaszországba. Virslikonzerveket főleg Olaszországba és Angliába szállítunk. A tengeren túlra elsősorban sonkát küldünk. AZ EGYIK, VARSÓ KÖZELÉBEN LEVŐ lengyel kórházat Chirana gyártmányú csehszlovák sterilizációs és röngten-műszerekkel szerelték fel, amelyet a Kovo vállalat szállított. VASÁRNAP FEJEZTE BE, ez idei cukorgyártási kampányát a šuranyi cukorgyár. Az üzem 106 éves fennállása óta ez a kampány volt a leggazdagabb, összesen 25 675 vagon cukorrépát dolgoztak fel. MEGSZÜLETETT a lappok nemzeti drámája. Gőte Wilks 29 éves rénszarvaspásztor megírta az ésiaki nomádok első színművét, amelyet svédre lefordítva nagy sikerrel mutattak be Stockholmban. JANUÁR 15-ÉN FEJEZŐDTEK BE a HESZ járási konferenciái, amelyeken a szervezet további munkájáról tárgyaltak. Egyúttal előkészítették a kerületi konferenciákon való részvételt. URUGUAYBA ÉS ARGENTÍNÁBA szállítunk cipőgyári gépeket. Dél-Amerikában egyre nagyobb az érdeklődés a csehszlovák cipőgyári gépek iránt. Tavaly Mexikóba négyszer többet szállítottunk, mint az előtte való esztendőben. TÖBB MINT 5000 csehszlovák gyártmányú Zetor-traktort vásárolt India az 1952-1959 közötti években. 1960-ban további 1326 Zetor traktort szállított a Motokov Indiába. IZOLÁTORT GYÁRTÓ KOMBINÁT komplett felszerelését szállítja a Technoexport Indiába. Az üzemet Bihar állam rtancsi városában építik. Az építkezés befejezés előtt áll. A MOTOKOV külkereskedelmi vállalat szerződést kötött Indonéziával 600 darab Jawa 250-es motorkerékpár szállítására. A motorkerékpárok expediálására ez év első negyedévében kerül sor. FORRADALMI MUNKÁSMOZGALMI MÜZEUM nyílik Krompachyban. A múzeumot abban a házban helyezik el, ahol 40 évvel ezelőtt a Rimamurányi Társaság igazgatósága székelt. ÍJJ SZÖ 4 * 1961. január 18.