Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)
1960-12-10 / 342. szám, szombat
A vegyi ipar nagy jelentősége népgazdaságunk fejlesztésében FORDÍTSUNK NAGYOBB GONDOT A BERUHÁZÁSI ÉPÍTKEZÉSRE j (Folytatás a 3. oldalról) A vegyi ipar fejlesztését a harmadik ötéves tervben elsősorban a nagyarányú beruházási építkezés alapján lehet megvalósítani Hisz a vegyi ipari termelés tervezett növelését kétharmad részben éppen az új termelőhelyek alapján kél! elérni. A népgazdaság szükségleteivel összhangban a beruházási eszközök a vegyi ipar döntő termelési ágazataira összpontosulnak. Százharminc központilag irányított építkezés valósul meg. Számos új üzemet és kombinátot építünk. A tíz döntő fontosságú építkezésbe összpontosul a harmadik ötéves tervben a vegyi iparban a központi építkezésekre tervezett beruházási eszközök 65 százaléka. A vegyi iparunk történetében páratlan építési program megvalósítása megköveteli mindazok alkotó erőfeszítésének egyesítését, akik részt vesznek e program teljesítésében. E program sikeres megvalósítása azonban alapvető fordulatot követel meg a beruházási építkezés tervének teljesítésében, mégpedig elsősorban a központi építkezéseken. Nem engedhető meg a beruházási építkezés évi terveinek folyamatos nem teljesítése, ami 1958 kivételével 1954 óta fennáll, s az idén is tovább tart. Emellett éppen a döntő építkezéseken a legrosszabb a terv teljesítése. Ennek okait egyrészt a tervezési előkészítés, a gépszállítmányok és a szerelések biztosítása, az építési munkák elvégzése terén, másrészt pedig a beruházók tevékenységében kell keresnünk. A vegyi Ipar tervezett felépítése sikeres teljesítésének első feltétele kétségtelenül az előzetes, valamint a végrehajtási tervek jó minőségben és idejében való elkészítése. Jóllehet ezt az alapelvet általánosan elismerik, meg kell állapítanunk, hogy e szakaszon nem kielégítő a helyzet. A vegyi ipar építésének a harmadik ötéves terv számára történő késedelmes előkészítése következtében a tervezési munkák felhalmozódnak az 1960—1963-as években. A fogyatékosságok mindenekelőtt a tervezési dokumentáció előkészítése és jóváhagyása terén fordulnak elő a Vegyi ipari Minisztériumban. A beruházási feladatok késedelmes jóváhagyása megzavarja a tervezési, munkák előkészítését. Vala mivel jobb a hélýzet magában a szervezési előkészítésben. Ezért az 1960. évre szóló beruházási építkezés tervének meghatározásánál is a Vegyi Ipari Minisztérium építkezéseinek egy részét tartalékba kellett helyezni és az 1961—1962-es évekre szóló tervezési előkészítés sem teljes. Tervezőink már néhány jelentős sikert értek el. A Chemoprojektban új módszer bevezetését kezdeményezték, amely fokozza a tervezési munkák termelékenységét. Ez tervezési modellépületek segítségével történő háromdimenziós tervezés. Áz előzetes, valamint a végrehajtási tervek idejében való előkészítésének biztosítása érdekében főképpen: — a beruházók, a Chemoprojekt, a fő és végső gépszállítók, szerelök és építők szüntelen s alkotó együttműködésének biztosítására kell a figyelmet összpontosítani, — a Vegyi Ipari Minisztériumban gondoskodni kell arról, hogy a beruházási feladatokat a tervezési munkák megkezdése előtt megfelelő időbeni előnnyel hagyják jóvá. a tervezési munkák termelékenységének fokozásával ki kell bővíteni a tervezési szervezetek kapacitását. — a műszaki fejlesztés konkrét terveinek meghatározásánál mind a vegyi iparban, mind pedig a gépipari és az építkezési vállalatokban gondoskodni kell ama kutatási és fejlesztési problémák megoldásáról, amelyektől a harmadik ötéves terv építkezéseinek tervezési előkészítése függ. Azok a nehézségek, amelyek a szervezési feladatoknak a legközelebbi években való felgyülemlése következtében keletkeznek, megkövetelik a gépipari és építkezési vállalatok rendkívül aktív segítségét. mert számos vegyi Ipari építkezésnél szakaszonként kell kidolgozni a terveket, és a hosszú szállítási idejű berendezéseket még a tervezési dokumentáció befejezése előtt meg kell rendelni. A gépipari üzemekben, amelyek döntő módon kiveszik' részüket a vegyi ipari építkezések számára szóló qépi és technológiai berendezések szállításából, azonnal ki kell építeni megfelelő tervezési és konstrukciós kapacitást, mégpedig a dolgozók célszerű kihasználásával, a meghatározott munkaterv keretében. A vegyi Ipari építkezés számára az 1961 -1965-ös években jelentős mennyiségű gépet és szerelést kell biztosítani. Emellett elsősorban magas műszaki-gazdasági színvonalon álló. nagyrészt nálunk eddig nem gyártott gépekről és bonyolult technológiai berendezésekről van szó, amelyeknek blztosítaniok kell a termelés hatékonvságát az újonnan épült kombinátokban. Á már kétségtelenül elért sikerek ellenére gépipari üzemeinkben komoly fogyatékosságok és problémák merülnek fel, amelyeket eddig nem oldottunk meg, s ezeknek következményei igen kedvezőtlenül nyilvánulnának meg nemcsak a vegyi iparban, hanem az egész népgazdaság fejlődésében. |jj SZÖ 4 * 196 0- december 10. Mindenekelőtt a gyártott gépek magas műszaki színvonalának eléréséről van szó. Ezen a téren igen sok függ főként a kutatóktól, a gépszerkesztőktől, a technológusoktól s a többi dolgozótól, attól, milyen qyorsan értik meg a műszaki fejlesztés üteme növelésének szükségességét és milyen kezdemén.yezően látnak hozzá feladataik teljesítéséhez. Elvárjuk hogy a tudományos, műszaki dolgozók válaszú' pártunk Központi Bizottsága ezen ülésére mindent megtesznek a műszaki haladás gyorsabb fejlesztése érdekében. Elvárjuk, hogy a vegyi ipari berendezések de nemcsak a vegyi berendezések, hanem a komplettáló szakaszok szállításában részt vevő valamennyi üzem dolgozót teljes mértékben felhasználják a legjobb tapasztalatokat ahhoz, hogy e téren mielőbb túlszárnyaljuk a legfejlettebb műszaki világszínvonalat. A vegyi ipari építkezés kitűzött programja idejében való megvalósításával szorosan összefüggő további fontos kérdés a berendezések szállításának hosszú határideje. Például a Nehézgépipari Minisztérium termékeinek érvényben levő jegyzéke szerint a fő vegyi ipari üzemek számára a gépipari berendezések szállítási határideje három évtől csaknem öt évig terjed. Jóllehet a gépipari berendezéseket rendszerint rövidebb határidőn belül szállítják, mint ahogy a termékek e jegyzékében fel van tüntetve, a szállítási határidők így is aránytalanul hosszúak a külföldi gyakorlathoz viszonyítva, úgyhogy a fő vegyiipari üzemrészlegek felépítésének ideje az előzetes tervek jóváhagyásától számítva négy, sőt több évet tesz ki. Miután a harmadik ötéves terv feladatul tűzi ki az építés idejének lényeges lerövidítését, csökkenteni kell a berendezések szállítási határidejét is. A központi építkezések túlnyomó részét — körülbelül 90 százalékát a vegyi iparban fó és végső szállítások formájában biztosítják. Ez nagy igényeket támaszt a gépipari vállalatok munkájával, különösen a technológiai berendezés fő és végső szállítóinak szervezőmunkájával szemben. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a gépipari vállalatok e feladatok teljesítésére még nem készültek fel kellőképpen. A harmadik ötéves terv megtárgyalásával összefüggésben a CSKP KB politikai irodája számos konkrét határozatot hozott a vegyi ipari építkezés számára történő gép- és berendezésszállítmányok idejében való biztosítására. Meg kell állapítanunk, hogy e határozatokat gépiparunkban igen roszszul teljesítik, s ennek következtében az 1961. évi terv előkészítése során a nehézgépipari üzemekben nem gondoskodnak a vegyi ipari központi építkezés valamennyi feladatáról. E nem biztosított szállítmányok legnagyobb része a chrudimi Transporta, a brnói Královo Pole-i Gépgyár és a Hradec Králové-i Győzelmes Február Üzem, valamint más komplettizáló vállalatok termelési programjára esik. Gépiparunknak a vegyi ipar építése biztosításában rejlő igényes feladatai, valamint az a tény, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a világ egyik legnagyobb vegyi ipari berendezést exportáló országává válik, megköveteli, hogy a vezető gazdasági dolgozók, a párt, a szakszervezeti és ifjúsági szervezetek figyelme elsősorban a következőkre irányuljon: rendszeres gondoskodásra a legmagasabb műszaki színvonalon álló új gépek és berendezések fejlesztése, kutatása és termelés meggyorsításáról; a fő és végső szállítók szervezetének kiépítésére; a szállításoknak a tervezett menynyiségben, választékban és határidőkben való pontos és következetes teljesítésére úgy, hogy a megbatározott harmonogramok alapján biztosítva legyen az építkezés folyamatossága. Meggyőződésünk, hogy a gépipari dolgozók, akik becsülettel és áldozatkészen valósították meg szocialista építkezésünk programját és teljesítették a második ötéves terv feladatait, tevékenyen hozzálátnak e feladatok teljesítéséhez és gazdag tapasztalataikat felhasználják a harmadik ötéves tervnek a vegyi iparban kitűzött nagyarányú programja következetes megvalósítására az egész népgazdaság, az egész társadalom javára. * * * A vegyi ipari kombinátok építése, ahol az új termelési folyamatok igen korróziós környezetben, magas nyomás, igen magas vagy igen alacsony hőmérséklet közepette mennek végbe, rendkívül nagy igényeket támaszt a technológiai berendezések gyártásánál felhasznált anyagok minősége iránt is. A kohászati anyagok hiányos választéka és minősége gyakran az egyik fő okozója a vegyi ipari gépberendezések késedelmes szállításának, s gyakran indokolatlanul növeli a berendezések súlyát is. E fogyatékosságok oka elsősorban az, hogy elégtelenül teljesítjük a CSKP KB Központi Bizottsága által, a múlt év szeptemberében a kohóipar problémáival kapcsolatosan kitűzött feladatokat. Ezért szükséges, hogy a pártés gazdasági szervek értékeljék a kohóipar ezen feladatainak teljesítését, és hatásos intézkedéseket foganatosítsanak a fogyatékosságok kiküszöbölésére. A vegyi gyár felépítése során a harmadik ötéves tervben nagy feladatok várnak építőiparunkra is. Különösen igényes feladat az 1961. évi építkezési munkák sikeres teljesítése. Ebben az évben ugyanis az építkezési munkák terjedelme 45 százalékkal növekszik az 1960-as évvel szemben. Emellett a harmadik ötéves terv a vegyi ipar valamennyi központi és kiválasztott decentralizált építkezésén az építőmunkák fő szállítások formájában való elvégzését tűzi ki feladatul. Helyes intézkedés, hogy az Építésügyi Minisztérium az építkezési munkákat az ipari építkezés olyan szakosított vállalataiba összpontosítja, mint a prágai Anmabeton, a prágai Konstruktiva, a pardubicei Priemstav, a gottwaldov! Ipari Építkezések, a bratislavai Hydrostav és a strážskei Chemkostav. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy ezek az építkezési vállalatok hogyan készültek fel e nagy feladatokra, távolról sem lehetünk elégedettek. Számos fontos központi építkezésen, mint például a Sztálin Művekben és a kralupy Kaucsukban az idén az építkezési munkák tervét nem teljesítik. Elsősorban a csatolt építkezési termelésben mutatkoznak komoly fogyatékosságok. Az egyes épületeket gyakran későn adják át a technológiai berendezések szerelésére, későn fejezik be a föld feletti elosztási hálózat ' munkálatait, s csaknem szabállyá vált, hogy az építkezéseket nemcsak a szerelési munkákra, hanem az üzemeltetés megkezdésére Is befejezetlenül veszik át. Kétségtelen, hogy mind ez kihat-a szerelési munkák minőségére is, és megnehezíti a szerelést és a próbaüzemeltetést. E helyzet oka az építkezés előkészítésének szervezetlensége, az előzetes tervek kidolqozásának megengedhetetlenül hosszú határidői, az építés hat-monogramjának be nem tartása, s az építkezési vállalatok saját tervezőmunkájának fogyatékosságai. A vegyi ipari építkezés munkálatainak biztosítása érdekében a pártás gazdasági szerveknek a következő fő feladatokról kell gondoskodniok: az Építésügyi Minisztérium, valamint a kerületi nemzeti bizottságok által irányított vállalatokban a szervezés és az anyagellátás terén gondoskodniuk kell arról, hogy az építkezési munkák rohamosan növekedjenek a központi és a kiválasztott decentralizált építkezéseken, főként a kerületekben az építkezési munkák magasfokú összpontosításával a harmadik ötéves terv első éveiben; meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy az építkezéseket a kitűzött határidőkön belül jó minőségben átadják a szerelési munkák és az üzembehelyezés céljaira; ki kell építeni a szerelt épületelemek és a vegyi ipari építkezésekhez szükséges egyéb különleges anyagok ipari elöregyártásának alapjait, lényegesen növelni kell a saválló csövek gyártását; javítani kell az építkezési dolgozókról való gondoskodást és elszállásolásuk mellett biztosítani kell megfelelő ellátásukat, étkeztetésüket és kielégítő kulturális életüket; a kerületi és járási pártbizottságoknak fokozott gndot kell fordítaniok az építkezési pártszervezetek, valamint a szakszervezeti és ifjúsági szervezetek munkájára. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a tervezett beruházási építkezés sikeres teljesítéséért a fő felelősség a vegyi ipari vállalatokon és minisztériumon nyugszik. Szükséges néhány szót szólni a decentralizált építkezés biztosításának gyakran vitatott problémájáról. A kitűzött feladat gyors teljesítése, a vegyi iparnak a népgazdaság szükségletei mögötti lemaradása megszüntetése érdekében a beruházási eszközöket elsősorban a nagy, alapvető fontosságú nehéz vegyi ipari üzemek építésére kell összpontosítani. Ezért nem lehetett a harmadik ötéves terv első éveiben a jelenlegi helyzethez viszonyítva lényegesen növelni a decentralizált vegyi ipari építkezés méreteit. A decentralizált építkezés fontos az új termelőhelyek létesítése és a régi termelőhelyek átalakítása szempontjából. Ennek ellenére hangsúlyoznunk kell, hogy a beruházások döntő részének a központi építkezések idejében való megvalósítására kell összpontosulnia. Amint már említettem, ezek az építkezések oldják meg népgazdaságunk fejlesztésének kulcsfontosságú feladatait. Emellett gondoskodnunk kell a tervezett decentralizált építkezés százszázalékos teljesítéséről is, főként ott, ahol az I ruházási építkezés terén a leggyena központi építkezés folyománya. A vegyi ipari üzemek — beruházók — munkájának fogyatékosságairól beszélve, nem feledkezhetünk meg a felelős ágazat munkájáról sem. A Vegyi Ipari Minisztériumnak még hatékonyabban kell irányítania a beruházó vállalatok tevékenységét és gondoskodnia kell arról, hogy igazgatóik a maguk jogkörén beiül oldják meg az építkezés során felmerülő legsúlyosabb problémákat is. A minisztérium dolgozóinak azonban sokkal nagyobb gondot kell fortdítaniok arra, hogy idejében oldják meg az építkezés általános koncepcióját, kedvező feltételeket alakítsanak ki az építkezés legigényesebb feladatainak megvalósítására és meg kell szervezniök a beruházások legnagyobb fokú hatékonyságára és a feladatok teljesítésének következetes ellenőrzésére irányuló törekvéseket. A beruházási építkezés nagy feladatai fokozzák a vegyi ipari üzemekben és a kerületi, valamint járási szervezetekben folyó pártmunka színvonalával szemben támasztott igényeket is. A kerületi és járási pártbizottságoknak az üzemek, a tervezési és kutatóintézetek pártszervezeteivel együtt rendszeresen figyelemmel kell kísérniök és értékelniük kell az építkezés előrehaladását, meg kell teremteniök a feltételeket és intézkedéseket kell foganatosítanak a feladatok sikeres teljesítése érdekében. A kerületi és járási bizottságok a döntő építkezések üzemi pártbizottságaival együtt hangolják egybe az építkezésben részt vevő pártszervezetek tevékenységét az építkezés legnagyobb mérvű gazdaságosságának és határideje lerövidítésének érdekében. Nagy feladatok és felelősség hárul a pártszervezetekre a tervezés és a kutatás szakaszán, ahol kezdettől fogva erélyesebben kell harcolni a tervek idejében és jó minőségben való kidolgozásáért és az építkezés hatékonyságáért. Gondoskodniok kell arról, hogy a tervekben érvényesüljenek az új, haladó tapasztalatok, hogy szüntelenül javuljon a kutatás, a tervezés és a termelés közötti együttműködés. Mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy a vegyi ipari beruházási építkezés igényes feladatait akkor teljesítjük, ha azok a dolgozók közös ügyévé válnak mindenütt, ahol határoznak e feladatok megvalósítása felől. Ebből az irányvonalból kiindulva, amelyet az országos konferencián Novotný elvtárs tűzött ki, a vegyi ipari termelés további nagyarányú növekedésére számítunk az 1965-ös év után. Feltételezzük, hogy a vegyi ipar távlati fejlesztésének súlypontja még jobban áttolódik a szerves szintézis és a magas molekulaszámmal rendelkező anyagok területére, vagyis az új szintetikus anyagok és más szervés szintézistermékek termelésének területére. A vegyi ipar fejlesztése feladatainak teljesítését mindenekelőtt pártunk munkája dönti el, az, hogy a pártszervek és szervezetek mily szilárdan veszik kezükbe mindazon feladatok és intézkedések megvalósítását, amelyekről ma Központi Bizottságunk tárgyal. A vegyi ipar fejlesztése feladatainak megtárgyalása a CSKP Központi Bizottságának ülésein fontos része a párt ama törekvésének, mely a dolgozók tömeges felsorakozásának biztosítására irányul a harmadik ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. Mindenekelőtt azt a tényt kell érékelni, hogy a vegyi ipar hatalmas fejlesztésével egy célt követünk - egész gazdaságunk gyors és hatékony fejlesztését, ami viszont valamennyi dolgozó életszínvonala további emelésének fontos előfeltétele. Ehhez elsősorban hatékony pártpropaganda és agitáció kifejtése szükséges. E törekvés célja, hogy a dolgozók minél szélesebb körét megnjwrjük a harmadik ötéves terv feladatainak öntudatos megvalósítására a vegyi ipar további fejlesztése során. A propaganda és az agitáció kibontakoztatásánál arról van szó, hogy ne korlátozódjék csupán az általános elvek magyarázatára, hanem szorosan összefüggjön a vegyi ipar fejlesztésének jelenlegi problémáival úgy, hogy konkrétan feltárja további fejlődésének összes lehetőségeit és tartalékait, s megmutassa a dolgozók alkotó tevékenysége fokozásának eszközeit a döntő feladatok teljesítése érdekében. Tömegpolitikai munkánk hatékonyságának fontos mércéje a szocialista munkaverseny. A szocialista munkaverseny jelentős kibontakozása és a szocialista munkabrigádok gyarapodása ellenére a munkaverseny eddig éppen a vegyi ipar fejlesztésének döntő szakaszán, a be- , gébb. Fontos feladat hárul e téren a szak- és az ifjúsági szervezetekre, hogy jobban szervezzék és irányítsák a munkások és műszaki dolgozók kezdeményezését a beruházási építkezés feladataira, főként az egész építkezésre kiterjedő egybekapcsolt kötelezettségvállalások formájával gondoskodjanak az építkezésekkel és a technológiai berendezéssel kapcsolatos feladatok teljesítéséről idejében és jó minőségben. Ebből az alkalomból értékelnünk kell ifjúságunk és CSISZ-szervezeteink munkáját az építkezéseken, például a kralupyi Kaucsuk építkezésén és másutt, ahol a fiatalok gyakran példás kezdeményezést és öntudatosságot tanúsítanak. A CSISZ feladata lesz még nagyobb mértékben megnyerni a fiatalokat a vegyi ipari építkezésben való aktív részvételre. Hisz a nagy beruházási egészek, amelyeket építünk, elsősorban fiatal nemzedékünket fogják szolgálni. A pártszervek és szervezetek figyelmét továbbá ama fogyatékosságok okaira kell irányítani, amelyek mindeddig fékezően hatnak a vegyi ipar fejlesztése feladatainak teljesítésében. A vegyi ipar fejlesztésében észlelhető fogyatékosságok közös vonása a párt- és állami fegyelem hiánya, az elégtelen pártos közeledés a feladatok megoldásához, amelyeket nem látnak országos összefüggésükben. Nem lehetünk elégedettek az irányítás mai általános színvonalával sem, így minisztériumunk és termelési gazdasági egységeink irányításával. Az új irányítási módszerek érvényesítésében bekövetkezett bizonyos haladás ellenére az irányítás színvonala mindeddig nem áll összhangban azzal, amit harmadik ötéves tervünk új, igényes feladatai, főleg a műszaki fejlesztés megkövetelnek. A termelési gazdasági egységek nagyobb fokú önállósága, jogköre és felelőssege a kezdeményezés növelésére vezetett, ami megnyilvánult a vegyi ipari termelés növekedésének gyorsabb ütemében, s a gazdálkodásról való jobb gondoskodásban. A fogyatékosságok oka azonban abban rejlik, hogy nem látnak mindenütt erélyesen hozzá az irányítás és tervezés új szervezése alapelveinek (1958-ban jóváhagyott alapelveinek) megvalósításához és hogy a gazdasági szervek munkastílusa mindeddig lemarad a népgazdaság igényes feladatai mögött. Ezek az észrevételek teljes mértékben vonatkoznak a Vegyi Ipari Minisztérium munkájára is. Erről tanúskodik az a tény, hogy az idén nemcsak hogy megismétlődik számos feladat sok év óta való nem teljesítése, így a kénsav, a nitrogénes műtrágyák, a nátronlúg, a szóda, a rotációs papír és más termékek gyártásának nem teljesítése, hanem vegyi iparunk egész történelmében nincs arra példa, hogy a termelési-gazdasági egységeknek, több mint 70 százaléka nem teljesítette a terv fő mutatóit, mint ahogy ez az idei év augusztusában történt. Súlyos tény elsősorban az, hogy júliusban és augusztusban az egész ágazatban nem teljesítették a munkatermelékenység mutatóját. A termelési-gazdasági egységek igazgatóinak és az üzemrészlegek vezetőinek tudatosítaniok kell teljes felelősségüket egész vegyi iparunk nagy feladatainak teljesítéséért és a népgazdaság vegyi ipari termékekkel való ellátásáért. A termelés növekedésének gyors üteme a harmadik ötéves tervben megköveteli, hogy rendszeresen, céltudatosan és alaposan előkészítsük a termelés növelését szolgáló s annak zavartalan menetét biztosító intézkedéseket. A Vegyi Ipari Minisztérium fogyatékossága abban rejlik, hogy a terv egyenletes teljesítése érdekében foganatosított intézkedéseket nem dolgozza ki elégg' behatóan, és azok nem eléggé komplexek. A minisztérium dolgozói nem fordítanak idejében gondot a tervteljesítés veszélyeztetett szakaszaira, és nem végzik el mindig alaposan és erélyesen a foganatosított intézkedések ellenőrzését. Ennek következtében lassan küszöbölik ki a termelési-gazdasági egységek munkájában előforduló fogyatékosságokat, és számos jó intézkedést nem valósítanak meg, vagy azok komplex voltuk hiányában nem hatásosak. Ugyanígy az 1961. évi tervet sem biztosítják és számos vállalatban nem teljesítik a nevezetes feladatokat s nem gondoskodnak eléggé a munkatermelékenység növeléséről. A minisztérium által eddig foganatosított intézkedések nem hozták meg a kívánt eredményt. A CSKP Központi Bizottsága politi-. kai irodájának a vegyi ipari beruházási építkezésről hozott határozatainak biztosítása terén is kevés kezdeményezést és határozottságot tanúsítottak az elvtársak. Mindez azt mutatja, hogy a terpielési gazdasági egységekben és a Vegyi Ipari Minisztériumban sincs minden elvtárs teljes tudatában a vegyi ipar előtt a harmadik ötéves tervben álló feladatok bonyolultságá(Folytatás az 5. uláalon) \